Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-27 / 279. szám
op 1982 NOVEMBER 27.. SZOMBAT Sáron megbeszélései Habibbal Izrael elutasítja a kompromisszumot Ariel Sáron izraeli hadügyminiszter mindenfajta kompromisszum lehetőségét elutasította az izraeli kormány libanoni célkitűzései tekintetében. Sáron ezúttal első ízben nemcsak a dél-libanoni „biztonsági egyezményt”, hanem az 1967 óta izraeli megszállás alá tartozó Ciszjordánia és a Gaza-övezet politikai státusának rendezését is előfeltételként említette az izraeli csapatok kivonásához. A palesztin területekkel kapcsolatos „politikai megoldás” tartalmának ismertetésébe viszont nem bocsátkozott. Philip Habib amerikai elnöki megbízottal folytatott csütörtöki eszmecseréje után Sáron kijelentette: „nem teszünk engedményeket. Terveinknek abban a formában kell megvalósulniuk, ahogy eredetileg megfogalmaztuk őket”. Jeruzsálemben ennek kapcsán arról tájékoztatták Habibot, hogy a csapatkivonási tárgyalások csak abban az esetben kezdődhetnek meg, ha a két ország illetékes delegációi nem kizárólag katonai, hanem politikai jellegű témák megvitatására is felhatalmazást kapnak, s ez kifejezést nyer a küldöttségek összetételében is. Sáron csütörtöki nyilatkozatában nyilvánosan reagált a bejrúti mészárlás ügyét kivizsgáló bizottság szerdán kézbesített figyelmeztető levelére. A hadügyminiszter saját szerepére nem vesztegetett szót, de hangoztatta, hogy a bizottság lépése „nem fogja megbuktatni a kormányt”. A vizsgáló bizottság figyelmeztetése kilenc vezető politikust és magas rangú katonatisztet — köztük Begin kormányfőt, Samir külügyminiszter é Ejtan vezérkari főnököt — tájékoztatta arról, hogy az eddig meghallgatott tanúvallomások tükrében közvetlen felelősséggel gyanúsíthatok a bejrúti eseményekben játszott szerepük miatt. Madridi konferencia A NA TO-országok mesterkedése Az őszi felújítás után a harmadik munkahetét lezáró madridi találkozó tegnap a nyugati küldöttségek ellenállása miatt csak olyan heti munkaprogramot tudott elfogadni, amely nem növeli a szerkesztői csoportülések számát. Szergej Kondrasov, a szovjet delegáció tagja felszólalásában ezt a döntést úgy értékelte, mint annak megnyilvánulását, hogy egyes NATO- országok továbbra is a munka fékezésére vagy újabb tárgyalási szünet beiktatására törekszenek. A jövő heti munkaprogram feletti vitában a részt vevő 35 ország küldöttségének többsége a tanácskozás konstruktívabb irányba terelését szorgalmazta. Wlodzimierz Konarski, a lengyel küldöttség vezetője országa belső helyzetéről szólva felhívta a figyelmet annak kedvező alakulásáról. Kitért arra, hogy a szükségállapot feloldására tett javaslat Tegnap hajnalban véget ért a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Központi Tanácsának elődei jiap elkezdődött damaszkuszi ülése. Az ülésről tegnap kiadott közlemény ’elutasította Reagan amerikai elnök közel-keleti rendezési tervét. (A Reaganterv — mint ismeretes — elutasítja a palesztin mozgalom igényét független állam megteremtésére és helyette Jordániához kapcsolódó ciszjordániai-gazai önkormányzatra akarja redukálni a palesztin kérdés megoldását.) Az összes palesztin gerillamozgalmat tömörítő testület nyolcórás üléséről kiadott közlemény szerint az amerikai javaslatok „nem teszik lehetővé, hogy a palesztínai nép a PFSZ vezetésével érvényesítse elidegeníthetetlen jogait”. A dokumentum aláhúzta; a PFSZ önrendelkezést és önálló államot követel a palesztínai arab nép számára, valamint azt, hogy a PFSZ-t ismerjék el e nép egyetlen törvényes képviselőjének. A dokumentum — amely a palesztin mozgalom első hivatalos véleménynyilvánítása az amerikai tervre — egyben elítélte azokat a „kísérleteket, amelyek ki akarják kezdeni a palesztinok képviseletének a PFSZ-ben megnyilvánuló egységét”. Bejrúti jelentések szerint a PFSZ különböző csoportjai és irányzatai között az ülés folyamán kialakult viták, nézeteltérések további egyeztető tárgyalásokat tesznek szükségessé. A mozgalomnak ugyanis nem sikerült közös nevezőre jutnia a közel-keleti rendezés valamennyi időszerű kérdésében. Ennek ellenére teljesnek mutatkozik az egyetértés a tekintetben, hogy mindenáron meg kell őrizni az ellenállási mozgalom egységét és meg kell szilárdítani Szíria és a PFSZ együttműködését. kedvező visszhangra talált mind a varsói kormánykörökben, mind az egyszerű emberek között. Vendégünk: Hans-Dietrich Genscher Hans-Dietrich Genscher, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere 1927. március 21-én született lleidenburgban. 1952 óta tagja a Szabaddemokrata Pártnak, az FDP-nek. N£gy évvel később a párt parlamenti frakciójának tudományos munkatársa lett, majd — 1959-től 1965-ig — a frakció ügyvezetőjeként tevékenykedett. Ebben az időszakban két éven át a párt szövetségi ügyvezetői tisztét is betöltötte. 1968-tól az FDP szövetségi elnökhelyettese volt, 1974-től pedig szövetségi elnöke. A szövetségi gyűlésnek 1975. óta tagja, s a Bundestagban 1965-től 1969-ig a Szabaddemokrata Párt frakciójának parlamenti ügyvezetője volt. 1969. októberétől szövetségi belügyminiszterként tevékenykedett 1974. május 16-ig, amikor szövetségi külügyminiszter és a szövetségi kancellár helyettese lett. Vila Csőd képviselete miatt Elhalasztották az AESZ-csúcsot A tagállamok minden igyekezete ellenére újra lehetetlenné vált az Afrikai Egységszervezet idei csúcsértekezletének megtartása a líbiai fővárosban. Húsz ország ugyanis a Csád képviselete körül kirobbant vita ürügyén nem volt hajlandó részt venni a találkozón. Tegnapra virradó éjszaka, több mint ötórás nem hivatalos tanácskozás után, a Tripoliban összesereglett 30 állam- és kormányfő, a határozatképességhez szükséges létszám hiányában — mindössze négy további tagállam jelenlétére lett volna még szükség —, kénytelen volt meghatározatlan időre elhalasztani az AESZ 19. csúcsértekezletét. A vendéglátó ország vezetője, Kadhafi afrikai kollégái előtt kijelentette: a távolmaradó államok amerikai és más Afrikán kívüli konzervatív erők ösztönzésére, kifejezetten Líbia-ellenes célból akadályozta meg a csúcstalálkozó létrejöttét. A ‘csúcsértekezlet létrejöttéig továbbra is Arap Moi kenyai államfő marad az AESZ soros elnöke. Ha a csúcsértekezletet megtartották volna, akkor a líbiai forradalom vezetője, Kadhafi kapta volna ezt a tisztséget egy évre. Egyelőre nem született döntés a csúcsértekezlet színhelyéről. Napirenden a szükségállapot kérdése Becemberi szejmülések December első felében két ülést tart a lengyel parlament. Mint Varsóban tegnap bejelentették, december 3-án a szejm meghallgatja a kormány tájékoztatóját a jövő évi gazdálkodás főbb kérdéseiről. Ugyanezen az ülésen első olvasásban kerül a képviselők elé az 1983-as költségvetési törvény tervezete, továbbá két rendelettervezet. A második szejmülés kétnapos lesz: december 13-ra és 14-re hívják össze. A második üléssel kapcsolatban Piotr Stefanski, a szejm alelnöke a PAP hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy erre a nemzeti megmentés katonai tanácsa által a szejm elnökségéhez intézett javaslat alapján kerül sor. Stefanski a nyilatkozatban kijelentette, hogy december 13-án a szükségállapottal foglalkozó vita a lehető legszoro-Peng Csen mondott beszédet A kínai pariment tanácskozása Peng Csen beszédével tegnap Pekingben megnyílt a Kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) 5. ülésszaka, a kínai parlament egyetlen plenáris tanácskozása 1982-ben. Az ONGY állandó bizottságának elnökhelyettese az új alkotmány tervezetét beterjesztő felszólalásában a Kínai Kommunista Párt XII. kongresszusának útmutatásait ismételte meg. Peng Csen beszédéből arra lehet következtetni, hogy az országban egyebek között viszszaállítják az államelnöki posztot, létrehozzák az állami központi katonai bizottságot, az állami csúcsszintű vezetők két mandátumnál hosszabb ideig nem maradhatnak hivatalukban, a falusi népi kommunák a jövőben kizárólag gazdasági egységekként fognak működni, s különálló községi közigazgatási-államhatalmi szerveket állítanak fel. A kínai parlament 15 napos ülésszakán az elkövetkezendő napokban bizottsági ülések következnek. A legközelebbi plenáris ülésen, kedden, Csao Ce- Jang miniszterelnök ismerteti Kína 6. ötéves tervét. sabb kapcsolatban lesz azzal a felhívással, amelyet a Hazafias Nemzeti Ojjászületési Mozgalom (PRON) ideiglenes országos tanácsának létrehozását kezdeményező bizottság intézett két nappal ezelőtt a szejmhez a szükségállapot befejezéséről. A szeim decemberben előreláthatólag még két ülést tart. Az egyikre valószínűleg december 23-án kerül sor. A negyedik ülést jelenleg december 28-ra tervezik, s ezen második olvasásban kerülne a szejm elé az 1983-as költségvetés, a hitelekről és a pénzügyi egyensúlyról szóló törvénytervezet. Faluvési Lajos Moszkvában Nyikolaj Bajbakov, miniszterelnök-helyettes, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke fogadta Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettest, a Tervhivatal elnökét. A baráti megbeszélésen a Szovjetunió és Magyarország gazdasági együttműködésének továbbfejlesztésével összefüggő kérdéseket vitattak meg. A megbeszélésen jelen volt Rajnai Sándor, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete. Apró Antal hazaulazott Bécsből Tegnap befejeződtek Bécsben a magyar—osztrák parlamenti tárgyalások. Az országgyűlés küldöttsége Apró Antal vezetésével hétfőn érkezett hivatalos látogatásra Ausztriába. A küldöttség szerdán és csütörtökön vidéki körutat tett. Tegnap dr. Herta Firn.berg asszony tudomány- és kutatási miniszter — dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár képviseletében — ebédet adott a magyar parlamenti küldöttség tiszteletére. A magyar parlamenti küldöttség tegnap hazautazott Ausztriából. Végső búcsú Georgadzétől Tegnap Moszkvában, a Novogyevicsi temetőben eltemették Mihail Georgadzet, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkárát, aki kedden hunyt el, életének 71. évében. A temetésen beszédet mondott Vaszilij Kuznyecov, SZKP KB PB póttagja, Szovjetunió Legfelsőbb nácsa Elnökségének első nökhelyettese. az a Tael-A Tanaka-frakció hat miniszteri tárcához jutott Megalakult a japán kormány Az új kormány megalakításával, valamint az LDP vezető tisztségeinek újraelosztásával tegnap lezárult Nakaszone Jaszuhiro „hatalomátvétele”. A Nakaszonét támogató Tana ka-frakció hat. a Szuzukifrakció négy miniszteri tárcához jutott. Ami a főbb posztok elosztását illeti: a külügyminisztérium élére — egyfajta gesztusként — Abe Sintaro, eddigi külkereskedelmi és ipari miniszter került, míg az ő hivatalát Jamanaka Szadanori vette át. A pénzügyminiszter Takesita Noboru, míg az igazságügyminiszter Hatano Akira lett. Ez utóbbi személyével kapcsolatosan egyébként rögtön magasra csaptak a vádak. mondván, hogy kinevezését az ítélet előtt Tanaka Kukuei „védelme” indokolta. A nemzetvédelmi hivatal új vezetője (hadügyminiszter) viszonylag ismeretlen, a Komoto-frakcióhoz tartozó Tanikava Kazuo lett, míg a kormány főtitkárának posztját a jövőben Gotoda Maszaharu, a Tanaka-csoport embere tölti be. i Csak növi din...* DUBLINBAN tegnap világossá vált, hogy Charles Haghey eddigi miniszterelnök és vele a Fianna Fail Párt megbukott. Az Ír Köztársaságnak — kilenchónapos szünet íután — ismét koalíciós kormánya lesz, élen Dr. Garett Fitzgeralddal, a Fine Gael Párt vezérével. NAGYEREJÜ POKOLGÉP robbant tegnap Quitóban annak az épületnek a földszintjén, amelynek negyedik emeletén Izrael ecuadori nagykövetsége található. A merényletnek legkevesebb két halálos áldozata van, és többen megsebesültek. A KISZ Központi Bizottságának ülése A jövő év feladatai A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága pénteken ülést tartott. Az ülés résztvevői megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Leonyid Brezsnyevről, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő harcosáról, a társadalmi haladás és a béke ügyének kimagasló személyiségéről. A testület meghallgatta Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoztatóját az MSZMP KB november 11-i üléséről. Ezt követően megtárgyalta és elfogadta a KISZ- szervezetek jövő évi központi akcióprogramjait. A Központi Bizottság elfogadta a következő év munkatervét. A következő évben a Központi Bizottság a tervek szerint megtárgyalja a pályakezdő fiatalok élet- és munkakörülményeit; a szövetség tudatformáló tevékenységével kapcsolatos feladatokat; a KISZ tennivalóit a műszaki fejlesztésben; továbbá a KISZ kádermunkájának tapasztalatait és választási rendjének továbbfejlesztését. Foglalkozik a Központi Bizottság a fegyveres erőknél és testületeknél műkő-, dő KISZ-szervezetek munkájával, valamint az úttörőszövetség tevékenységével is. Az ülésen a Központi Bizottság személyi kérdésekben is döntött. Dr. Nagy Sándort, a KISZ KB titkárát, más, fontos állami megbízatása miatt, érdemeinek elismerésével — Intéző Bizottsági tagságának érintetlenül hagyásával — felmentette KISZ KB-titkári funkciójából és titkársági tagsága alól. Szandtner Ivánt, a Központi Bizottság tagját megválasztotta az Intéző Bizottság és a titkárság tagjává, a Központi Bizottság titkárává. Egyúttal dr. Nagy Sándort felmentette a KISZ KB egyetemi és főiskolai tanácsának elnöki funkciójából és a tanács elnökévé Szandtner Ivánt nevezte ki. Felmentés, kinevezés A Minisztertanács — érdemei elismerése mellett, más fontos beosztásba való helyezése miatt — felmentette tisztségéből Barabás Jánost, az Állami Ifjúsági Bizottság titkárát, és egyidejűleg december 1-i hatállyal kinevezte e tisztségbe Nagy Sándort, a KISZ KB volt titkárát. Még csúsznak a határidők a tanácsoknál Az ügyfelek szolgálatában A lakossági ügyek munkaidőn túli intézésének 1976— 1982 ' közötti tapasztalatairól készített összefoglaló jelentést vitatott meg pénteken a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület egyebek között megállapította: a tanácsi ügyfélszolgálat számottevően fejlődött Pest megyében. A többi között Cegléden és Monoron ügyfélszolgálati, Szentendrén és Érden ügyféltájékoztatási iroda nyílt, valamennyi vizsgált egységnél megszervezték a szombati ügyeletet. A testület egyben felhívta a figyelmet arra is. hogy a legtöbb helyen nőtt az ügyiratforgalom, s például a kisajátítási, az alkoholisták kötelező gyógykezelésével összefüggő és az egyes gyámügyek esetében rendszeresen túllépik a harmincnapos ügyintézési határidőt. További gond, hogy a sek tennivaló következtében a kezdő tanácsi dolgozók azonnal felelős feladatokat kapnak. nincs tanulási idő. szervezett oktatás részükre. Sok helyütt túlzottan nagy a munkaerővándorlás, Érden például 1979—1982 között az apparátus ötven százaléka kicserélődött. A NEB-ülés résztvevői mindezek ismeretében rámutattak: tovább kell bővíteni a megyében az ügyfélszolgálati irodák hálózatát, s korszerűsíteni kell az államigazgatási dolgozók továbbképzésének rendszerét, oktatását. Pénteken tartotta ülését a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság is. A KNEB a. Minisztertanács felkérése alapján megvizsgálta a területfelhasználás tervszerűségét és az építési fegyelmet a Balaton üdülőkörzetében. Értékelte a jogszabályok és a felső szintű határozatok végrehajtásának helyzetét, és hatásukat az állampolgárok, a közületek építési fegyelmének alakulására. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság több szakágazatban megvizsgálta néhány rendszerexport előkészítését és lebonyolítását, külön figyelmet fordítva a kooperáló alvállalkozók tevékenységére. A jelentést a KNEB a kormány gazdasági bizotsága elé terjeszti. Viszontlátásra jövőre Novemberi köszöntők HAGYOMÁNY már, hogy minden év novemberének második felében a Sasad Tsz központjában találkozót adnak a budai járás vezetői a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjeinek. S a találkozók sorában ennek különös jelentősége, rangja van. Ezt jelzi az a készülődés, mely megelőzi. A vendéglátó budai járás párt- és állami vezetői éppúgy készülnek erre az alkalomra, mint az otthont adó Sasad Tsz s nem utolsósorban a meghívottak. Alapszervezetek, pártvezetőségek titkárai a közelmúltban hatvannál több meghívóval kopogtattak azok portáján, lakásának ajtaján, akik e cím birtokosai. TEGNAP délután ünnepi díszbe öltözött a Sasad Tsz központjának földszinti terme. Hófehér asztal mellé invitálva az idős kommunistákat, a veteránokat, őket köszöntötte Cselényi Dezső, a járási pártbizottság első titkára, s nekik számolt be az utolsó, 1981-es találkozó óta eltelt hónapok eseményeiről. A gazdaság- és beruházáspolitika alakulásáról a fejlesztésekről, a fejlődésről A gyarapodás állomásairól, s a gondokról éppúgy szó esett, mint a pártélet jellemzőiről, s az 1983-as év terveiről. Mondandóban nem volt hiány, s a filmvetítés még közelebb hozta mindnyájukhoz azt, ami a számvetésben elhangzott. SAJÁTOS hangulata van ezeknek a találkozóknak. Minden pillanatát átszövi egyrészt a lankadatlan figyelem, másrészt az a felősségérzet, mely a hosszú évtizedek eredményes munkája után is annyira sajátja ezeknek az embereknek, a kommunistáknak — közös dolgainkért. Hisz közülük, aki csak teheti, ha egészségi állapota engedi, ma is segítőtársunk a hétköznapokon. Nem véletlen hát, hogy tiszta szívvel örültek unokáik, gyerekeink műsorának, melyet a zsámbéki ifjúsági és úttörő színjátszó együttes adott. Sikere volt a törökbálinti citerazenekarnak éppúgy, mint a fúvósoknak. A KÖZÖSEN elköltött vacsora után napi dolgainkról beszélgettek, mielőtt felcsendült volna a búcsúzó szó: Viszontlátásra jövőre. Mert jövőre is itt. erőben-egészségben szeretnénk velük találkozni. S addig is azt a sok-sok segítséget megkapni hétköznapjainkon, tapasztalataikból meríteni — mely már 'sokszor átsegített bennünket nehézségeinken. V. E. A PFSZ Központi Tanácsa elutasítja a Reagsn-tervet Küzdeni az önrendelkezésért