Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-26 / 278. szám
’kMÄod 1982. NOVEMBER 26.. PÉNTEK 9 A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT PEST MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE (Folytatás a 8. oldalról.) pályakezdési gondokat és kilátástalannak mutatni a jövőt. Akadnak helyek, ahol a légkört nem a KISZ alakítja, gyenge a marxista eszmei befolyás. A gond ott van, elemezte a beszámoló, hogy a család mulasztásait, valamint az iskolai nevelés hiányosságait és sok minden egyebet a KISZ-en kérik számon, mintha csak e szervezet egyedül lenne felelős az ifjúságért. De vajon a KISZ felel azért, hogy évek óta világnézeti órát kell tartani világnézeti tankönyv nélkül? Hogy a középiskolákban nem készült el időben a magyar- és a történelemtankönyv, s a kamaszok derültségétől kísérve jelenti be a tanár, hogy ezt ne tanuljátok meg, mert ez a tankönyv már elavult, mert ezt is, azt is átértékelték már?! Számtalanszor hallani, hogy nálunk tulajdonképpen a „nagy idők” már elmúltak, hogy szerencsés az a generáció, amelyik részt vesz az illegális munkában, meg a felszabadulás utáni élet megteremtésében. Mindezzel tulajdonképpen kifejezik, hogy a történelmi időszak befejeződött. Ez a megállapítás is gyakran válasz nélkül marad, senki nem érvel: az az úgynevezett hősi idő is, számtalan kis apró munkát, gyakran kilátástalannak tűnő küszködést jelentett akkor. Cservenka Ferencné személyes emlékét idézte fel: 1944. március 19-én, Magyarország német megszállásának napján néhány társúvál éppen a Népszavát népszerűsítette házi agitáció során. Milyen nehéz volt még azokban az időkben is megértetni munkástestvéreinkkel — mondotta —, hogy az ö érdekük az olvasás, s a szakszervezethez való tartozás is az ő érdekeiket szolgálja. Hát egyáltalán nem éreztem, hogy ezen a napon hősi cselekedetet hajtottam végre, és nem érezhették azok sem, hogy hősök, akik hallgatták az agitációt. A hősiesség nem azt jelenti, hogy mindenki folyton a barikádokon áll. És ma sem fejeződött be a forradalom, hiszen folyvást kell küszködnünk azért: az imperializmus politikai, gazdasági, ideológiai támadása közben a szocializmus építése ne törjön meg. Nálunk már nem kell védeni a hazát? Nálunk már mindenki felvilágosult? Már nincsen forradalmi helyzet, csak azért, mert nem nálunk van a Bekaa. völgye és nem itt gyilkolnak meg százakat és ezreket? Az nem történelmi megmozdulás, hogyha szolidárisak vagyunk minden elnyomott néppel, s ha támogatjuk, hogy minden nép nyugodtan élhessen a maga hazájában? A fiatalokkal való foglalkozás nem lehet csak kizárólag a KISZ feladata, ez össztársadalmi feladat. Az ifjúsággal való törődés egyben a párt politikájával való foglalkozást is jelenti. A PÁRTSZERVEZETEK HELYZETE A TÖMEGKAPCSOLATOK ALAKULÁSA Ezután a pártbizottság titkára részletesen szólt a pártszervezetek életéről. Elmondotta, a többi között, hogy a megyében ötvenezer párttagot tartunk nyilván, 1450 pártszervezetben, de további 16—18 000 fő körül van az itt lakó, de megyén kívüli munkahelyeken nyilvántartott párttagok száma. Három év alatt négyezer párttagot vettünk fel. A legalapvetőbb kérdés — hangsúlyozta —, hogy a pártszervezeteknél rend van, sokat fejlődtek, erősödtek, ezért hatásuk is kisugárzóbb az adott területre. A munkastílus javítása, az irányító, ellenőrző munka érdekében tett erőfeszítéseink sem múltak el nyomtalanul. A pártirányítás minden szintjén tudatosabban alkalmazzák a lenini normákat, a fejlődés igényének megfelelően választják a munkaformákat és a -módszereket. A nemzetközi helyzet fokozódó feszültségei és a belpolitikai életiünkben mutatkozó gondok ellenére a párt tömegkapcsolata, a tömegekre gyakorolt hatása változatlanul jelentős, szoros. A párttagság és rajtuk keresztül a tömegek sok alkalommal és többféle módon adtak kifejezést bizalmuknak az elmúlt időszakban. Fejlődött a szocialista közgondolkodás, a kambodzsai, palesztin, dél-amerikai és afrikai népek küzdelmét őszinte proletár internacionalista alapokon ítélik meg és támogatják. A testületek tevékenységét kollektív munka jellemzi. A határozatok, a döntések előkészítésében a testületek tagjai aktívan, alkotóan vesznek részt. Jelentősnek mondhatjuk a párt- és a szakszervezetek, a KISZ, a népfront, a tanácsok munkájának összehangoltságát, a politikai munka szükséges, jó értelemben vett felosztottságának érvényesítését. Szinte mindenki, akivel tanácskoztunk, kiVáltozatlanul nyíltan politizálunk vétel nélkül elismeréssel szólt arról, hogy a testületi ülések lényegbevágó kérdéseket tárgyalnak, hogy a napirendek előadói színvonalas, szakszerű és felelősségtől áthatott beszámolókat tartanak. Külön elismeréssel illették azt a módszert, hogy a Politikai Bizottság, a kormány tagjai gyakran látogatják a területeket. Jónak ítélték és szorgalmazták a megyei pártbizottságon tartott aktívákat, tájékoztatókat. Örömüket fejezték ki, hogy Pest megyében majdcsak minden politikai bizottsági és kormánytag itt járt a három év alatt. A megyében 167 Szocialista Hazáért kitüntetett és 2900 1945-ös párttag van. A pártszervezetek velük való kontaktusa, törődése napi kapcsolatot jelent. A Szocialista Hazáért kitüntetettek erkölcsi és anyagi elismerése rendezett. Elégedettséggel és meghatódva fogadják a párt nevében kerek évfordulós születésnapjaik alkalmából hozzájuk juttatott köszöntés vagy napi gondjaikban nyújtott közvetlen, személyre szóló segítséget. Érzik és tudják, hogy a párt számon tartja őket, és ahogy ők nem hagyták el a pártot a nehéz években, úgy a párt sem hagyja el őket soha. Évek óta fel-felmerül, hogy vajon nem jött-e el az ideje annak, hogy az elsőként sorainkban álló és 37 év óta jóban-rosszban velünk élő és harcoló 45-ös párttagok is valami hasonló erkölcsi és anyagi elismerésijén részesüljenek. Tisztelettel javasoljuk — mondotta Cservenka Ferencné —, hogy foglalkozzon ezzel a felvetéssel a Központi Bizottság és vizsgálja meg ennek a lehetőségét. A párt helyes és jó politikája sok éven keresztül nagyban megkönnyítette számunkra a feladatok teljesítését. Most, amikor a belpolitikai életben bizonyos feszültségek mutatkoznak, azok nem abból erednek, hogy pártunk változtatott volna elvi, politikai vonalán, nem abból fakadnak, hogy valamilyen ötlettől vezettetve lemondana a tömegekkel való szoros és jó együttműködésről. elmenni különböző megjegyzések mellett. Befejezésül Cservenka Ferencné kiemelte: elsősorban törekednünk kell arra, hogy változatlanul nagyon őszintén közöljünk mindent a Párttagokkal. A mi legnagyobb erőnk és kincsünk a nyíltság és az őszinteség volt és az is kell, hogy maradjon. De emellett minden párttagtól változatlanul meg kell követelnünk, hogy a számukra nem kedvező határozatokat is pártszerűen képviseljék és végrehajtsák vagy segítsék a végrehajtást. Nehéz helyzetben még inkább szükség van az egységre, de ez nemcsak a felső vezetőkre vonatkozik, hanem minden egyes párttagra. Megtanultuk a munkásmozgalom különböző eseményeiből, hogy egység nélkül nincsen párt és a párt nélkül nincsen munkáshatalom. A pártegység ott kezdődik és végződik, hogy minden egyes határozatot együtt hajttunk végre és együtt valósítunk meg. Mindebből következik, hogy nagyon komolyan kell munkálkodnunk az egység megőrzése és további erősítése érdekében. Igaz. hogy az egységet nemcsak a határozatok végrehajtása jelenti, a terhek közös viselése, hanem az is, hogy a párttagság felvetéseire is oda kell figyelnünk, lehetőséget kell adni arra, hogy egy megteendő intézkedésen vitatkozhassanak. Az elkövetkezendő időszak ilyen értelemben is próbaköve lesz munkánknak, hogy hogyan és miként tudjuk nemcsak megőrizni, hanem tovább erősíteni egységünket és megértetni a párttagsággal és velük együtt az egész dolgozó néppel, hogy a ma gondjainak vállalása az ő érdekükben, a szocializmus jövőjének érdekében történik. Ha gondjaink még hosszabb ideig is tartanak, bízunk abban, hogy ezek átmeneti gondok, és kemény munkával, összefogással ki tudunk belőle lábalni. A feszültséget az idézi elő, hogy az egész világ rendkívül komoly politikai és gazdasági válsággal küzd és ez óhatatlanul kihat a mi gazdasági életünkre is, és ilyen értelemben nehezíti a politikai légkört, őszintén és nyíltan meg kell mondanunk, hogy az ország fizetési gondjai nem szűntek meg. További áremelésre lehet számítani és további szigorú intézkedésekre a gazdaságban. Nyilvánvaló, hogy könnyebb volt a helyzet, amikor évről évre az életszínvonal-emelésről szólhattunk, amikor a fejlődés üteme más volt, mint napjainkban. De ez nem jelentheti azt, hogy amikor a pártvezetésre gondok nehezednek, akkor lebénuljunk, akkor a párttagság félrevonuljon. A nehézségekkel szemben mindig küzdeni kell. és csak erőfeszítések révén lehet a gondokat legyőzni, bármilyen jellegűek is legyenek azok. Most is arra van szükség, hogy a párt egésze, összeforrva a vezetéssel, határozottan küzdjön, harcoljon a nehézségek közepette is a kijelölt célok érdekében. Nem szabad szó nélkül hagyni, hogy az értetlenség, a pesszimizmus, a kilátástalanság érzései uralkodjon el egyes elvtársainkon. Ügy tűnik, hogy fel kell fokoznunk sorainkban a felvilágosító tevékenységet, és nem lehet szó nélkül Jó a hangulat a nagykátal bölcsedében A nagykőrösi Iskola és gazdái Benépesült a váci könyvtár A kerepestarcsai kórház