Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-23 / 275. szám

Forte gyári fejtörő A Szovjetunióról November 23-án 14 óraikor K Szovjetunióról rendeznek vetélkedőt a Forte gyár bri­gádjainak. A kezdeményezés még 1981. nyarán született. A Fáklya című újság kérdései alapján rendezett 12 fordulós elődöntő után tíz brigád jutott el a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 65. évfor­dulója tiszteletére rendezett döntőig. A játékvezető Déry János, a tv szerkesztő riportere lesz. A vállalat vezetőségétől- a részt vevő brigádok értékes nyereményeket kapnak. Az első díj szovjetunióbeli utazás lesz 1983-bpn. A második díj kétnapos belföldi kirándulás, a harma­diktól az ötödik helyezésig tárgyjutalomban részesülnek, míg a nyolcadiktól a tizedik helyig eljutok vásárlási utal­ványt kapnak. Széchenyi-kiáilítás A brigád rendezi a A Széchenyi István szocia­lista brigád és a Forte gyár közművelődési bizottságának közös rendezésében Széchenyi István emlékkiállítás nyílt no­vember 15-én a Forte gyár ebédlőjében. A kiállítás a nagycenki Széchenyi István emlékmúzeum tulajdona, me­lyet november 29-ig tekinthet­nek meg az érdeklődők. A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ES VAC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM. 275. SZÁM 1982. NOVEMBER 23.. KEDD A vevő is mosolyoghat Anyukák a kereskedelemben Többnyire az elárusítókat szidjuk, ha nem kapjuk meg az üzletben keresett árut. Pe­dig az esetek többségében er­ről ők tehetnek a legkevésbé. M.i vásárlók, mindenkor elvár­juk tőlük, hogy legyenek ked­vesek, udvariasak, előzéke­nyek, de vajon eszünkbe ju­tott-e már bepillantani a pult másik oldala mögé, a kereske­delmi dolgozók életébe. Óvodába jár A járás területén sok üzlet­hez nem tartoznak szociális helyiségek. A kereskedelmi dolgozók többsége nő. Nagyon sok helyen nekik kell cipelni a megengedettnél súlyosabb cso­magokat is, ha azt akarják, hogy folyamatos legyen az áruellátás. A nehéz munka következménye, hogy gyakori a Derűs érák az iskolában Játék, vetélkedő, tanulás A Báthori utcai általános is­kola úttörőcsapata a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók részére játékos klubdélutánt rendezett november 11-én. A klubdélutánra tartalmas prog­ramot állítottak össze a taná­rok, és sokat tettek a siker ér­dekében a váci Bélésárugyár KlSZ-fiataljai. A klubdélután első részé­ben négy-öt tagú csapatok ve­télkedtek, akiknek az előre el­készített lapokon a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom­mal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. Ezt kö­vetően plakátot készítettek a versenyzők. A zsűri értékelése szerint az első helyezést a 8/B osztály egyik négytagú csapata nyer­te. Ök 50—50 forintos könyv­­utalványt kaptak. Másódik he­lyezést holtversenyben négy csapat ért el, akik közül a he­lyezési sorrendet villámkérdé­­sekre adott válaszok alapján döntötték el. Az izgalmas vetélkedő után érdekes játék — a „Fele sem igaz" következett. Ebben a ve­télkedő első, második és har­madik helyezettjei vehettek részt. A hamis és valódi vála­szokból kellett, s bizony nem volt könnyű kiválasztani az igazat. Természetesen nem­csak a játékosok, hanem a hallgatók is jól szórakoztak, sok új ismerettel lettek gazda­gabbak. Ezek nem könnyű percek Vajon ki füllentett? Melyik a helyes válasz? A fele sem igaz című játék. Kép és szöveg: Papp Ildikó hiányzás betegség vagy bal­eset miatt. Mi viszont természetesnek tartjuk azt is, hogy a boltok akkor is legyenek nyitva, ami­kor éppen vásárolni akarunk. Az anyukák helyzete a legne­hezebb. Szinte kivétel nélkül intézményekre, idősebb szü­lőkre bízzák a kisebb, nagyobb gyerekeket. Három — már több éve üz­letben dolgozó — édesanya vé­leményét kérdeztük meg gond­jaikról, s lehetséges megoldá­sokról. Bánkúti Zoltánná Vácott a Pest megyei Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat cipőbolt­jának üzletvezetője nyilatkoz­ta: — Szeretem a szakmámat, melyet itt a városban tanul­tam. Igaz, ruhatervező szeret­tem volna lenni, de az nem si­került, aztán kereskedelmi ta­nuló lettem, hogy legalább a ruhák közelében lehessek. A Dunakanyar Áruházból men­tem el gyesre, de két kisfiám­mal csak négy évig voltam szülési szabadságon. Nem bír­tam már emberek nélkül, meg nagyon kellett a pénz is. — A munkámban az a leg­nehezebb, ha nem tudok olyan árut adni, amit keresnek. Mennyivel egyszerűbb lenne azt csak,ki tenni a pultra, s azt mondani, tessék. El lehet-e osztani például ötven pár ci­pőt hetven felé? Ugye nem? De milyen nehéz ezt a vevők­kel megértetni. Aztán jönnek a gyanúsítgatások. A raktárban biztos van, csak lusta bemenni érte. Lemarad a vonatról — Nekünk elsőrendű érde­kűi*, hogy minél több árut adjunk el, mert a forgalom be­folyásolja a keresetünket. Az élelmiszer-bevásárlás nekem nem okoz nagy gondot. Reggel mielőtt munkába jövök, min­dent megkapok. Szerencsés is vagyok, mert az anyósom el­végzi a háztartási munkákat. Mind. a két gyermekem az óvodába jár. Nem mindig jut rájuk időm. Sokszor érkezem haza fáradtán. A boltunk csak háromszemélyes és a csütör­tök kivételével mindennap öt óráig vagyunk nyitva. A be­vásárlásnapon pedig hatig. Azt hiszem, jó családi háttér nél­kül ezt a munkát nem is tud­nám csinálni. — Mindennap vállalom az ingázást — mondja Marx Ist­vánná, az Élelmiszer kiskeres­kedelmi Vállalat 10-es számú ABC-áruházának pénztárosa. — Tíz éve iárok be Verőce­marosról Vácra. Nagyon sok vevőt ismertem meg ez alatt az idő alatt. Naponta egy-egy pénztárnál körülbelül hétszáz ember fizet. Egy műszakban hetven-nyolcvan ezer forint a bevétel. Ami azt jelenti, hogy tizenöt-húsz mázsát kell ezért átraknom egyik kosárból a másikra. Ezenkívül még az üresedő polcokat is fel kell töltenem. — Az üzlet hatvan szakem­berrel árusít két műszakban, mindig sok a hiányzó. A vevő­ket ez nem érdekli, nem is ér­dekelheti. mit fáradozik azért az üzlet vezetője, hogy a pul­tok mögött mindig legyen ki­szolgáló, vagy csattogjanak a pénztárgépek. Ha valaki be­teg, vagy szabadságon van,azt helyettesíteni kell. Ezért szük­séges a jó kollektíva. — Két gyermekem van (ti­zenhárom és hétévesek), önál­lóságra nevelem őket, mind a ketten iskolába járnak és nap­közisek. A velük való foglal­kozásra bizony nagyon kevés idő jut. Éppen csak ellenőr­zőm, hogy minden rendben volt-e az iskolában, és kikészí­tem a másnapi ruhát. A fér­jem Budapestre utazik napon­ta, ezért i.agyon keveset van együtt a család. Bevásárolni itt az üzletben szoktam, ha vala­miért egy másik üzletbe kell mennem, akkor lemaradok a vonatról. — Délutánonként előre szok­tam főzni. Nálunk ugyanis másnaponként cseréljük a mű­szakot. Legnehezebb munka­napok a hétfők, amikor reg­geltől este hatig kell bent ma­radni az ötnapos munkahét miatt. Nagyon jó a közlekedés, a távolság sem nagy, szeretek ide bejárni. Fontos posztokon Klenyánszki Tiborné, a Vác és Vidéke Áfész penci 9-es számú vegyes üzletének a ve­zetője. — Itt lakom helyben, már tíz éve dolgozom a kereskedő­szakmában, de Pencen csak két és fél éve vagyok vezető. Az első osztályos gyermekem megszokta már, hogy örökké rohanunk. Ügy érzem, eléggé megbecsülik a munkámat, amiért minden tőlem telhetőt megteszek, s minden vásárló kedvében szeretek járni. Jó lenne, ha minél bővebb lenne a raktárkészlet, ha minden ve­vő kérését teljesíteni tudnánk. Egyelőre erről szó sem lehet, sok olyan áru hiányzik, me­lyek után naponta érdeklőd­nek. — A nyitva tartási időt is a község lakosságának a kíván­sága szerint határozták még. Néha az áruátvétel miatt van egy kis gondom. Előfordul, hogy ebéd közben vagy zárás után jövök vissza. így igazán nincs sok szabad időm. Amit én itthon nem tudok bevásá­rolni, azokért szombaton ju­tok el Vácra. Asszonyok, munkavállalók, akiket egy kicsit jobban nyo­maszt a családi. élet terhe, mint a férfiakat. A társadal­mi munkamegosztás fontos posztján állnak, tiszteletre mél­tó 'kitartással. Joggal várják, hogy a vevő is mosolyogjon. Surányi János Nyereségre számítanak Jön a kész tégla, Lehoczky István égetőmester figyeli az auto­matizált gyártási folyamat befejező mozzanatát. Az Épületkerámiaipari Vál­lalat őrbottyáni 2-es számú téglagyára 6 éve működik. Hazánk egyik legkorszerűbb üzeme. Kovács József műszaki ve­zető — kérdésünkre az idei. terv. teljesítéséről tájékozta­tott. — Örömmel mondhatom, hogy az előirányzott 62 millió forinttal szemben az év végé­re 65,5 millió forint értéket termelünk. Tehát nyereséges évet zárunk. Közölte. — Kizárólag hazai megren­delőknek gyártjuk az agyag­ból nagy hőmérsékleten előál­lított, égetett téglát. A 2-es méretű soklyukú készítmé­nyünk 80 százalékát magán­építkezők vásárolják, míg 20 százalékát vállalatoknak szál­lítjuk. Óránként 3 ezer 440 téglát égetünk ki a kemencé­ben ... N. P. J. Vác, Pf. 32. Információ helyett pofon Megdöbbentő és felháborító esetnek voltam többedmagam­­mal tanúja november 18-án, csütörtökön este 18.45 és 19 óra között a váci vasútállomás for­galmi irodája előtt. Igen sokan várakoztunk az állomáson, mert kíváncsiak voltunk, mi az, oka annak, hogy nem jön Pest felől vonat. Találgattuk, hogy áramkimaradás, esetleges vas­úti karambol az oka? Ezalatt egy fiatalember el­határolta, hogy bemegy és megtudja az okát. Egyben fel­világosítást kér, hogy mire szá­míthat a tájékozatlan utazó­­közönség. Mindnyájan elhűltünk a kö­vetkező pillanatokban. Egy birr kozó termetű, egyenruhás vas­utas az ajtó nyitása után a fia­talember mellén összefogta a ruháját és a következő szava­kat hallottuk: — Gyere csak fiacskám, majd én megmondom! — és .abban a pillanatban arcát, fü­lét betakaró pofonnal adta meg a választ. A fiatalember bevonulás előtt álló katona. Próbáltunk józa­nul gondolkodni és lebeszélni a visszaadásról. Kerestünk rendőrt, de nem találtunk. A felszabadulás után volt itt rendőrőrs'. Nemcsak ez az eset, de sok más miatt ezt is hiá­nyolja a békés közönség, az esetleges védelme érdekében. Diadalát élvezve, láthatóan nyugodtan sétált le-fel az iro­dában az egyenruha megszál­lott birtokosa. Hogy bennünk milyen érzések feszültek, arról nem is jó beszélni. Minden­esetre szomorú, hogy mindig akad valahol egy fenegyerek, aki ilyen módon adja tudtára Baleseti krónika Kevesebb volt a sérülés Boros József rendőr száza­dos, a járási-városi közieke-; désbiztonsági tanács titkára örömmel újságolta: — Az elmúlt héten mind­össze egyetlenegy, sérüléssel járó közlekedési baleset tör­­tést a járás területén. Anyagi károkkal járó balesetek vi­szont sajnos gyakrabban for­dultak elő. Gödön, a Felszabadulás út és a Béke út kereszteződésé­ben Brunszkó János budapesti lakos személygépkocsijával nem adott elsőbbséget a főút­vonalon haladó személygépko­csi-vezetőnek és összeütközött vele. A baleset után ÍO ezer forint anyagi kár keletkezett Foton a 11-es kilométerkő közelébefi nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebesség­gel vezette á bérelt személy­­gépkocsit Pekarik Tamás fóti lakos, és a vele szemben sza­bályosan közlekedő személy­­gépkocsinak ütközött, 12 ezer forint kár keletkezett. Sződligeten, a 2-es számú főúton Gál Márton csitári la­kos személygépkocsijával nem tartotta be a követési távol­ságot és az előtte megálló személygépkocsinak ütközött. Ez a fegyelmezetlenség 12 ezer forintba került. Űrbottyánban, a Rákóczi út és a Táncsics Mihály út ke­reszteződésében Demény Gab­riella kerékpáros balra ka­nyarodott és nem adott el­sőbbséget a vele szemben egyenesen haladó tehergép­kocsinak, amely elütötte. A kislány könnyebben megsé­rült. A tehergépkocsi a féke­zés következtében egy beton­oszlopnak ütközve állt meg. szerencsére a vezetője 1 nem szenvedett sérüléseket. Az agyagi kár 28 ezer forint. Köszönetnyilvánítás. Hálás kö­­szönetünket fejezzük ki a Váci Hajógyár SZB 2. számú konténer motorszerelőműhely, a Forte Gyár Gyek-célüzemi technológiai labo­rok és a Pest megyei Nyomda szedőterem vezetőinek és dolgozói­nak. valamint mindazoknak, akik szeretett férjem, illetve édesapánk temetésén megjelentek és mély gyászunkban osztoztak. Kapómat család. az utasoknak, hogy ő nem ér­tünk, utasokért van. Ha van hírközlő berendezés az állomáson — és van —, ak­kor miért nem közölték a hírt a várakozókkal? Bízom abban, hogy ezt az embertelen cselekedetet az il­lető felettese rendezi a beosz­tottjával. Megnyugtató választ kellene kapnunk, mert nagyon bántja az amúgy is felzaklatott idegzetű embereket, ha elha­­rapódzni látjuk az ököljogot! Szabó Lajosné Vác, Maróthy Lajos utca 16. A kettős honfoglalásról László Gyula Vácott A Váci Múzeumi Egyesület novemberi találkozóján az ér­deklődők László Gyula ré­gészprofesszort üdvözölhetik. Mint ismeretes. László Gyu­la kettős honfoglalás-elméle­te nagy szenvedélyeket kavart, nem maradhatott senki semle­ges, és sokáig nem lehetett pontosan megállapítani, hogy az ellenzők vagy a támogatók frontja erősebb. Az újabb ada­tok, bizonyítékok László Gyu­la professzor mellett szólnak, amely szerint, amikor a ma­gyarok Árpád vezetésével ide megérkeztek, már olyan nép­csoportokat találtak, akik az ő nyelvükön beszéltek, az ő szokásaikkal éltek és roko­naiknak mondták magukat. László Gyula népszerű for­mában is megjelentette elmé­letét, így a Gyorsuló idő so­rozatában A kettős honfogla­lás és a Képes történelem so­rozatban „Emlékezzünk a ré­giekről” címmel. A professzor november 29-én hétfőn délután öt óra­kor a váci művelődési köz­pont 34. számú termében tart előadást. M. Gy. A rendőrség felhívása Nagymaroson a Váci út 12. számú lakóház előtt november 17-én a délelőtti órákban egy ismeretlen tehergépkocsi ha­lálra gázolta Szántai János 6J éves nyugdíjas nagymarosi la­kost, majd cserbenhagyta ál­dozatát és megállás nélkül to­vábbhajtott Szob felé. A rend­őrség kéri a váci járás lakos­ságát, hogy aki a gépkocsit látta vagy a baleset körülmé­nyeire érdemleges adatot tud szolgáltatni, jelentkezzen Vá­cott a járási-városi rendőr­­kapitányságon, illetve bárme­lyik járási rendőrőrsön vagy a rendőrnél. Af ügyben szakértők bevo­násával széles körű nyomozás indult. . ISSN 013Í—2759 (Váci Hírlap) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom