Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-13 / 267. szám
4 kMíop 1982. NOVEMBER 13., SZOMBAT ZÍNHÁZI LEVÉL Tóból ért az ember? A beszéd elhangzott az országos hírlap- és szakfolyóirat kiállítás megnyitóján Szentendrén, november 11-én. Embert formáló politikai alkotóműhely Az írott szó ereje és varázsa „Lefutott" a í Csehov „új hulf lám,’’. Ritka szín| házművészeti pilllanat ez; egészen ‘biztos, hogy jelenleg Európában egyedülálló szériát mondhatunk magunkénak. Tulajdonképpen persze így lenne rendjénvaló, mert, Hevesi Sándornak Shakespearerel kapcsolatban mondott híres szavait ide alkalmazottan idézve: „Csehovot jól vagy rosszul, de adni kell.” Adni kell, mert olyannyira szerves része már a modern drámairodalomnak, hogy nélküle korszerű színházművészet úgyszólván elképzelhetetlen. Időnkénti nagy reneszánszainak oka nyilvánvalóan az, hogy mind a modem lélektani realizmusnak, mind a színpadi formáknak, mind pedig egy adott történelnji korszak ábrázolásának újító erejű mestere volt. Robert Brustein, a kiváló amerikai színházi esztéta híres könyvében (A lázadás színháza) izgalmas eszmefuttatással bizonyítja, miért volt Csehov lázadó drámaíró. . .lázadása két vágányon fut — írja többek között —. Részben a szereplők ellen irányul, részben pedig a környezet, illetve a szereplőket lehúzó erőkkel szemben jelentkezik. A szereplők elleni lázadás eszköze a bohózat, a külső erők elleni lázadásé pedig a melodráma, Mind a bohózat, mind pedig a melodráma túlzottan is színpadias formák, amelyeket Csehov természetellenesnek, s épp ezért elvetendőnek tart; mindazonáltal ugyanúgy igénybe veszi őket. mint bármelyik kortársa...” Igen ám, de olvassuk vagy nézzük csak e kortárs bohózatokat és melodrámákat (jelenleg is fut belőlük egy Labiehe bohózat a József Attila Színházban, és egy Cormon — D'Ennery melodráma a . Várszínházban), s tegyük Csehov Manója vagy Sirálya mellé: a minőségi különbség Csehov javára rögtön nyilvánvalóvá lesz. Brustein szavaihoz tehát hozzá tehetnénk: Csehov egyúttal a dráma minőségének a lázadója is volt. A mostani Csehov széria alighanem inkább véletlenül, semmint előre megfontolt szándékkal jött létre. Nem baj, hogy így történt; inkább az a baj, ha elmúlik akár egyetlen évad anélkül, hogy Csehov jelen legyen magyar színházakban. Ö ma már éppúgy mérce, éppúgy a színházművészet pillanatnyi állapotát jelző szeizmográf, mint bármely klasszikus — sőt, talán még inkább, mert hősei, e hősök sorsa, élete, s a bennük, általuk kifejezett művészi mondanivalók sokkal közelebb állnak hozzánk, mai emberekhez, mint megannyi más klasszikus mű hősei és mondandói. Természetesen ahány Csehov szcenírozás, annyiféle. Ez is helyénvaló. Megannyi új „Olvasat”, de még inkább talán: új „rendezet”. Galina Volcsek, a moszkvai Szovremennyik Színház főrendezője például a pécsi Cseresznyéskert burleszk és melodráma pólusai között egyensúlyozza, s közben létrehoz egy gyönyörű színekben tartott, szépségesen világított, s egyúttal rendkívül oroszos tónusú előadást. Padi István Ványa bácsija Szolnokon úgyszólván szerves folytatása a rendező korábbi munkáinak, Az ember tragédiája, vagy a Hamlet rendezésének, mert itt is ugyanarról a mai, harminc és negyven közötti nemzedékről szól, melynek konfliktusai, kibontakozásai lehetőségei (vagy éppen e lehetőségek hiányai) Csehov hőseit is kortársainkká teszik. Zsámbéki Gábor A Manó rendezéséről már szóltunk e hasábokon; ebben a munkában a csehovi humor, a sokat hiányolt vígjátéki effektusok remek alkalmazása a feltűnő, s mellesleg egy sor ragyogó színészi alakítással is megajándékoz. Ugyanakkor azoknak a rendezőknek a szcenírozásai, akik pedig úgyszólván Csehov szakértőknek számítanak, enyhén szólva csalódást keltenek. Horvai István Sirály rendezése a Vígszínházban folytatja ugyan a Horvai féle Csehov sorozazot, de egy napon említeni sem lehet például az ugyancsak általa rendezett, s a Pesti Színházban most is futó Platonov rendezéssel. Ez a Sirály szürke, érdektelen, lefokozott, s túlságosan, belebonyolódik annak a díszletnek a jelképiségébe és konkrét színpadi jelenlétébe, (s ebből eredő kényszereibe), melyet a zseniális David Borovszkij tervezett. Ebből a színpadi tóból nem tud (jelképesen, de valóságosan sem) kikecmeregni az előadás. A tóból nem érthető meg Csehov, mert ennél a motívumnál mérhetetlenül több és érdekesebb rejtekezik ebben a drámában. Mint ahogyan nem tűnik elegendő mondanivalónak ma már a Ványa bácsi előadása kapcsán az, ha a rendező — Ádám Ottó, szintén több kitűnő Csehov előadás rendezője — az újjáépült Madách Kamara színpadán pontosan és meglehetősen tradicionálisan elmondatja a drámát olyan színészekkel, akik ennél sokkal de sokkal többre is képesek lennének. Amint az természetes is, komplex, teljesen és hibátlanul új eredmények születtek, de annak is örülnünk kell, hogy igen érdekes és izgalmas részeredményeket láthattunk, s hogy e részletekben egy kicsit más és új Csehovot kaptunk. Mi is volt ez a más? Szerintem nem a sokat vitatott vígjátéki vagy melodramatikus Csehov megközelítések vitáztak itt, hanem o tragikomikus Csehov színeit keresték és találták meg a jobb előadások. Tehát a korábbi szélsőségek helyett valamiféle szintézis, a csehovi dramaturgia ellenpólusainak integrálása érződött, összetettebb, teljesebb lélektani realizmus, gazdagabb, modernebb színpadi — színészi nyelv, játékmodor, mélyebb, szélesebb skálájú jellemrajzok, a részletek, sőt a karakterek frissebb, merészebb értelmezése és megfogalmazása : ennyit legalább hoztak ezek az előadások (vagy többségük hozott, de még a sikerületlenebbekben is felvillant néhány szép megoldás). Ha pedig ennyit történt, akkor már felesleges a kérdés: miért jött így össze ez a Csehov fesztivál, hiszen a művészi eredmények bőségesen elegendő magyarázatot adnak. Takács István Jelenet, Csehov: Ványa bácsi i ■áros László, Almás! Éva és Schütz őszinte örömmel tölt el bennünket, hogy a Magyar Posta és a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével megrendezett országos hírlap- és szakfolyóirat-kiállításnak Szentendre adhat otthont. Mert az írott szó erejét és varázsát nagy erőnek tartjuk. Olyannak, amely kiállta az idő próbáját, és amin még az elektronikus eszközök előretörésének ténye sem tudott változtatni. Pontosan, gyorsan, hitelesen így: a magyar sajtó is nemcsak hű tükre a magyar nép társadalmi fejlődésének, sikereinek és nehéz napjainak, de egyben alakítja is korát. Hozzájárul a kis és nagy feladatok megoldásához és részese mindazoknak a történelmi jelentőségű eredményeknek, amelyeket az elmúlt több mint negyedszázadban a párt és az ország elért. Napjaink jellemzője, hogy egyre nő az érdekődés a világ és hazánk dolgai iránt. Az emberek igénylik, hogy pontos, gyors és hiteles tájékoztatást kapjanak a nemzetközi élet és az ország eseményeiről. Nem véletlen ez, hiszen az utóbbi esztendőkben feszültebbé vá1' a nemzetközi helyezet, fokozódott a világgazdasági válság, erősödött az ideológiai-eszmei harc. A világban végbement változások bennünket sem kerülnek el, a mi életünkre is hatnak. Nap mint nap érezzük, hogy nagyobb erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy a XII. kongresszus alapvető célkitűzéseit teljesítsük. Érezzük, hogy a feladatok jobb munkát követelnek és azt igénylik, hogy gyorsabban, rugalmasabban alkalmazkodjunk a változásokhoz, hogy jobban mozgósítsuk belső tartalékainkat a hatékonyabb munkára, a munkaszervezésre, a munkafegyelem javítására. Mindez növeli a magyar sajtó felelősségét, szerepét, küldetését. Hiszen jól ismerjük azt a közismert igazságot, hogyha hiányzik, elmarad vagy késik az információ, az emberek más — ha úgy tetszik — ellenséges hírforrásból szerzik meg azt, amire kíváncsiak. Ezért is van rendkívül fontos politikai szerepe a gyors, pontos és reális tájékoztatásnak. Ügy gondolom, hogy az országban tapasztalható kiegyensúlyozott légkör, az emberek tettrekészsége és aktivitása jó feltételeket biztosít a sajtó, az újságírói munka számára. De a várakozás, az igény sem kevés. Hiszen a sajtó munkásaitól nem kevesebbet várunk, minthogy meggyőződéssel, elvhűséggel, tudással segítsék a ma emberét az eligazodásban, a politika megértetésében és cselekvő támogatásában, hogy a szerkesztőségek egyre magacímű színmüvéből. A képen: Men- I Ila. sabb szinten töltsék be embert formáló, tudást gyarapító, politikai alkotó műhely szerepüket. Összehangolt munkát igényel Az újság, a folyóirat, a szaklap készítése összetett, sok ember összehangolt munkáját igénylő feladat. A lap születésének részese a nyomdász, a postai dolgozó, a hírlapárus. Munkájuk a legszorosabban illeszkedik egymáshoz. És ha ebben a mechanizmusban valami rés keletkezik vagy hiba támad, akkor végső soron az ügy egésze vallja kárát. A lapterjesztés hazánkban 32 éve a posta feladata. Ez idő alatt a terjesztett hírlapok mennyisége évi 340 millióról egymilliárd 320 millióra emelkedett. Az előfizetők száma pedig a korábbi másfél millióról 8 és fél millióra nőtt. Az előfizetők számának ilyen óriási emelkedése kifejezi azt a nagyfokú igényt, ami az emberekben él a tájékoztatás, a napi hírek iránt. Ebben a fejlődésben különösen becsüljük azt a tényt, hogy a sajtó, a folyóirat nemcsak városainkba, a nagyobb központokba jut el. A felszabadulás utáni évek a kisebb falvakon és tanyákon élő emberek számára is lehetővé teszik az intézményes lapterjesztést. Pest megyében is tapasztaljuk ezt az igényt, hiszen az összes terjesztett bel- és külföldi lapok évi példányszáma tavaly meghaladta a 76 millió 200 ezret. Az előfizetők száma pedig eléri a 434 ezret. Megyénk napilapja, a Pest megyei Hírlap, jelenleg napi 8, vasárnap 12 oldalon jelenik meg. Külön oldala — mutációja — van naponta Ceglédnek, Gödöllőnek, Monornak, Nagykőrösnek, Vácnak, hetente egyszer Érdnek, Dunakeszinek, Százhalombattának és Szentendrének. Sokat fejlődött a Pest megyei Hírlap előfizetési helyzete is: 20 év alatt 12 és fél ezerről Dániel. Most, hogy már eltelt annyi nap a hatrészes Dániel-féle filmsorozat legutolsó epizódjának vetítése óta, amennyi egy nagyobb terjedelmű vállalkozás megemésztéséhez, átgondolásához, egyszóval helyretevéséhez szükséges, venni lehet a bátorságot, hogy egy-két megjegyzés erről a zengve-bongva beharangozott, eleinte reményeket ébresztő, de aztán kudarcba torkolló vállalkozásról is szóljon. Igen, Ilyesféle sorsot ért meg Szakonyi Károlynak és Szálkái Sándornak ez a históriája: műsorra tűzése előtt az ilyen még nem volt kitételekkel illették; amikor megkezdte stafétázását, a legelső számú néznivalók közé tartozott; ám aztán hétre hét, s mindinkább kiderült, hogy ez a nagyon mainak, nagyon itteninek, nagyon testközelinek szánt sorozat nem egyéb, mint maga a hangra s képre váltott mesterkéltség. Ilyen izzadmányosan természetellenesek voltak tehát a történetek, a beléjük hintett állítólagos humor pedig ... Nos, hát szabadjon csupán arra a bonyodalomra emlékeztetni, amikor ez a szegény Dániel tetőtlen kiskocsijával akarta túrára vinni harcias menyasszonyát. Ebben a kiránduláséiban igazán ott bosszankodott mindaz a fáradt, sikertelen p oénkergetés, ami amúgy, általában ezt a 52 ezer példányra emelkedett. Itt. Szentendrén is az elmúlt két évtizedben közel ötszörösére nőtt. A lapok mennyiségi és minőségi választékára pedig az utal, hogy a városban mintegy 230 féle újságot, hetilapot, folyóiratot olvasnak a szentendreiek. Igaz, hogy a megye különböző területei között az olvasottsági különbségek jelentősek, ez sok mindennel összefügg. Azzal is, hogy a megyeszékhely a fővárosban van, azzal is, hogy sok a bejáró dolgozó. És, ha a bejárókhoz, a korán munkába indulókhoz az előfizetett újság nem érkezik meg időben, természetes. hogy azt a munkába menet vásárolják meg. Ezért tulajdonítunk nagy jelentőséget annak a közös erőfeszítésnek, amelyet a postával és a Hírlapkiadó Vállalattal együtt tettünk a lapellátás javítása érdekében. De tudatában vagyunk annak is, hogy tartalékaink a munka további javítására még bőségesen vannak. Általános igény, hogy a munkásvonatok, váljanak kulturáltabbá azzal is, hogy újságot, folyóiratokat lehessen vásárolni a mozgóárusoknál. Szükséges, hogy új terjesztési lehetőséget is találjunk megyénkben, az üdülőövezetekben éppúgy, mint városainkban, községeinkben, üzemeinkben. Ennek a kiállításnak elsősorban az a célja, hogy bemutassa a belföldi terjesztésben előfizethető, illetve a hírlapárusoknál megvásárolható lapfajtákat: újságokat, folyóiratokat, szaklapokat. A hazai sajtótermékek mellett helyet kaptak itt a szocialista országok szakmai, politikai időszaki kiadványai. A szocialista országokkal való széles körű, sokoldalú társadalmi, gazdasági, kulturális életünket átfogó kapcsolatainknak nélkülözhetetlen része a lapok, folyóiratok cseréje is. Belőlük szerzünk többek között gyors információt egymás gazdasági, tudományos eredményeiről, kulturális életének eseményeifél, sőt negyedigyekezetre valló nekirugaszkodás jellemezte. A néző, aki hiába bízott abban, hogy eme két jól csengő, irodalmi, illetőleg filmes név gazdájától valami érdemlegeset kap, most csak azt nem éj~ti, hogyha már az rögzítődött. ami, miért kellett azt ilyen állapotában bemutatni. Nem egyszer és nem kétszer ugrik rá a szemünk olyasféle időpont jelzésekre, hogy készült 1979-ben, készült 1980- ban, s ha már ezeket a szintén magyar munkákat lehet ily hosszasan elfektetni — közben bizonyára, remélhetőleg takarosabbra pofozgatni —, hát akkor eme bibliai nevű hőssel miért kellett ily fél.növásű állapotában kirukkolni? PlUSZ 1 ÍŐ. Am ha már nem nyílt alkalmuk jobb kedvre derülni Dániel barátunk esetlései t-botlásait figyelve, s jobb híján csak az azokat bevezető nóta kedves dallama őrződik meg hosszabban a televíziónézők fülében, az elmúlt napok egyikén mégis kuncoghattunk, kacaghattunk, egyszóval jól érezhettük magunkat. Ez pedig akkor történt, amikor Buzáné Fábri Éva szerkesztői sorozatában a Plusz 1 fő című zenés, szórakoztató családrevüt új rázták meg. Kérnénk tisztelettel, ez a nyolcvan perc, úgy ahogy megőrződött, egy nagyon kedves, nemesen nosztalgikus, művészeti, sőt kultúrhistóriai dokumentum. Már hogyne lenne az, amikor az 1966-os évnek — és ről, a mindennapok örömeiről, gondjairól is. A nyugati országok haladó szellemű sajtótermékei is megtalálhatók ezen a kiállításon. Segít eligazodni a világban A testvéri szocialista országok, a nyugati államok és a harmadik világ haladó erőinek lapjai, kiadványai így válnak nemzeti tudáskincsünk, a világban való jobb eligazodásunk nélkülözhetetlen részévé. Meg kell mondani, hogy nemcsak a kiállított lapok száma imponáló, de tartalmi, formai változatossága, széles skálája is. Közel ezerfélét sorakoztattak fel a rendezők, köztük olyanokat is, amelyek csak előfizetésben kerülnek terjesztésre. Mindenki megtalálhatja itt az őt érdeklő lapokat folyóiratokat, a különböző szakcikkeket. Amikor kedves vendégeink végignézik a kiállítást, bizonyosan megdicsérik majd a szervezők munkáját. Hiszen a most megnyíló kiállítás nemcsak számadás az eddigi munkáról, hanem a lapok szazainak figyelemfelhívó, érdeklődést felkeltő seregszemléje Is. A kiállítás megnyitása alkalmából a megye lakossága, párt- és állami szervei nevében őszinte tisztelettel köszöntjük az újságírókat, szerkesztőket, nyomdászokat, akiadóvállalatok dolgozóit, a posta hírlapkézbesítőit és árusait, egyszóval mindazokat, akik munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az írott szó, a világ, az ország hírei és eseményei, végső soron a párt politikája az ország minden részébe, a legkisebb és legtávolabb levő településére is eljusson. Ezzel segítve az együtt gondolkodást, a cselekvést a társadalmi haladás javára. Gratulálunk a kiállítás szervezőinek, rendezőinek és őszintén kívánjuk, hogy minél többen tekintsék meg és hasznosítsák a kiállítás gazdag, értékes anyagát. BARINKAI OSZKÄRNE, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára egyáltalán, annak a ma már irigyelve emlegetett, mindenképpen fölszabadult, jó reményű és szép emlékű korszaknak — szinte az esszenciájaként sűrítette magába mindazt a kedélyt, bizakodást, igyezetet, ami a kor magyar társadalmát jellemezte. Ráadásul pedig úgy mutatta fel mindezt, hogy a lelkes és vállalkozó, szellemű anyák és apák társaságába azok még lelkesebb és még igyekvőbb, egészségesen karrieréhes leányait és fiait is bevonta: hadd produkálják csak azok is magukat. És lett is ebből a familiáris hajcihőből egy olyan kedveske valami, amelyhez foghatót manapság — pedig nyilván most is működnek tálentumos szülők és szintén vannak tőlük származó, szintén sikeréhes utódok — aligha lehetne összehozni. Szóval ez a Plusz 1 fő, úgy ahogyan elibénk került, a honi televíziózás nagykönyvének egyik igen becses lapjaként lebbent tova. Csupáncsak az hiányzott, hogy legalább ben,ondói szövegben elmondták volna, mely leszármazottból mi lett. Mert Voith Ágit, a két Rátonyigyereket, ifjú Latabár Kálmánt még csak számon tudja tartani a publikum, de Devecseri Gábor János fiáról igazán mit sem tudhat. Így, ezzel az utóélet-ismertetéssel lett volna igazán vastapsra érdemes ez a repríz. Akácz László HM T'r —— H|
