Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
TANÁCSKOZOTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA »AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJ, XXVI. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM Ára: 1.80 forint 1982. OKTOBER J>. SZOMBAT Pénteken délelőtt 10 órakor ismét megteltek a Parlament üléstermének széksorai: megkezdődött az országgyűlés őszi ülésszaka. Jeles napon: éppen 80 éve, 1902. október 8-án ültek össze ebben az épületben először a képviselők. Legfelső államhatalmi, népképviseleti testületünk tanácskozásán részt vett Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Ott voltak a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának más. tagjai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság titkára, valamint az Elnöki Tanács és a kormány tagjai. A budapesti külképviseletek több vezetője és tagja a diplomáciai páholyokban foglalt helyet. Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg a tanácskozást, megemlékezve a nyári ülésszak óta elhunyt Vcnéczi János képviselőről. Venéczi János — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottsága titkárságának tagja, az Ellenőrző Bizottság nyugalmazott titkára — 1936- ban kapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba, lett aktív harcosa az illegális kommunista pártnak. A felszabadulás után elkötelezett kommunistaként tevékenyen részt kért mindabból a feladatból, mellyel a párt megbízta. Az országgyűlések 1963- tól volt tagja, fáradhatatlan közéleti szereplését államunk több magas kitüntetéssel ismerte el. Az elhunyt képviselő emlékét az országgyűlés jegyzőkönyvben örökítette meg, s az ülésszak résztvevői egyperces néma felállással rótták le kegyeletüket. Ezt követően az országgyűlés tudomásul vette a Népköztársaság Elnöki Tanácsának jelentését a nyári ülésszak óta végzett munkáról, és döntött a jelenlegi tanácskozás napirendjéről: ® A belügyminiszter beszámolója a közrend és közbiztonság helyzetéről az 1977—81. években; © Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolója a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről; Interpelláció. Ezután — az elfogadott napirendnek megfelelően — Horváth István belügyminiszter tett eleget alkotmányban rögzített kötelességének, s tartotta meg beszámolóját. HORVÁTH ISTVÁN: Belső szilárdságunk erőt és önbizalmat ad a nehéz feladatok megoldásához A miniszter bevezetőben megállapította: a magyar nép nem gondok nélkül ugyan, dz szilárd belső békében él. Szocialista jogrendszerünk betűje és szelleme egyre átfogóbban érvényesül. Belső szilárdságunk erőt és önbizalmat ad a nehéz feladatok megoldásához. Mint mondottá: — társadalmunk életében még nagyobb lett annak az értéke, hogy országunkban a közrend és a közbiztonság hosszú évek óta kiegyensúlyozott, közállapotaink mentesek a bűnözési hullámtól, a terrorizmustól, nálunk nem robbannak bombák és továbbra sincs szervezett bűnöző alvilág. A hatóságainkra is szigorúan kötelező törvényesség elegendő garanciát ad arra, hogy aki tiszteletben tartja a törvényeket, az nyugodtan éljen — hangoztatta a belügyminiszter, majd így folytatta: — Az utóbbi években nálunk is tapasztalható néhány százalékos kis mértékű növekedés a bűncselekmények számában. Az összbűnözés csaknem 60 százalékában vagyon elleni bűncselekményeket követnek el. E cselekmények kétharmada az állampolgárok tulajdonát károsítja. Nyugtalanító, hogy az utóbbi években növekedett a szervezetten, csoportosan elkövetett és jelentős kárral járó bűncselekmények száma. Az értékek pasztalatokról elmondotta: a dinamikusan növekvő forgalom mellett a személyi sérülé- ses közúti közlekedési balesetek száma nem növekszik. A közlekedési morál azonban korántsem alakul kedvezően. Intézkedések vannak folyamatban, amelyeknek célja a közlekedési szabályokat szándékosan súlyosan megsértők sokkal szigorúbb felelősségre vonása. A miniszter szólt a határőrök, a tűzoltók fegyelmezett és nagy felelősséggel végzett munkájáról, e tevékenység önkéntes társadalmi segítőiről, Tanácskozik az országgyűlés az ifjúgárdisták és az úttörők közreműködéséről, amelyért az országgyűlés előtt mondott köszönetét. Befejezésül megállapította: a szilárd közrend és a köz- biztonság, a belső rend és nyugalom fenntartható, a belügyi szervek a jövőben is képesek és készek teljesíteni felelősségteljes feladatukat. Az első napirend vitája őrzése, a társadalmi fegyelem erősödése, a biztonságtechnika, a felelősség és gondosság nem tart lépést a megváltozott viszonyokkal. A társadalmi szemlélet is elmaradt, mert a legtöbben még mindig „csak” rendőrségi ügynek tekintik a bűnüldözést. A miniszter elemezte azokat a jelenségeket, melyekkel a közvélemény is meglehetősen sokat foglalkozik: a helyenként megnyilvánuló vandalizmust, az erőszakosságot, a rongálást. Mindez a lakosság nemtetszését, jogos megbotránkozását váltja ki. Horváth István a közlekedés biztonságával kapcsolatos taPapp János (Veszprém m. 1. vk.), az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára szorgalmazta a lakosság és a rendőri szervek mind szorosabb együttműködését annál is inkább, mert — véleménye szerint — az utóbbi időben megnövekedett azoknak a száma, akik magukra nézve nem tartják kötelezőnek a jogi normákat, s megsértik törvényeinket. Dobos Józsefné (Heves m. 6. vk.), a gyöngyösi Mátra Ruhaipari Szövetkezet minőségi ellenőrének tapasztalatai szerint a bűncselekmények elkövetését leginkább a jogtalan nyerészkedési törekvések, a szocialista tulajdonosi szemlélet hiánya, az ellenőrzés lazaságai, a vagyonvédelem fogyatékosságai, a számviteli és bizonylati rend hiányosságai motiválják. Borbély Gábor (Budapest, 13. vk.), az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára felszólalásában megnyugtatónak ítélte a főváros közrendjét és közbiztonságát, ugyanakkor megállapította: Budapesten szaporodtak az erőszakos és a garázda jellegű bűncselekmények, ezért is ért egyet a lakosság a közbiztonságot veszé(Folytatás a 3. oldalról) Párt- és állami vezetőink az országgyűlésben Losonczi Pál és Lázár György az ülésteremben Lendületes munka — ezernyi teendő Rekordot ígér a kukorica Egykéző szülők mondták valaha, örömből-gondból egy is elég. A tápiószentmártoni Arany Szarvas Tsz idei őszi temérdek munkája-teendője közben azonban aligha vonnak le ilyen vagy effajta következtetéseket a közös gazdaság tagjai. Minden bizonynyal szívesen vállalják a mostani bőséggel együtt járó nehézségeket. Mert a határ, a föld ugyancsak meghálálta a befektetett energiát, fáradtságot, pénzt. Rekordot ígér legfontosabb növényeink egyike, a kukorica, aminek eddig közel egy- harmadát takarították be. Jól fizet a cukorrépa is. Ennek átvételével, minősítésével s a szállítással ez idáig ném volt fennakadás. Tervezett .1270 hektár búzájukból mostanáig 227 hektárnyit vetettek el. Az arány talán az első hallásra nem tűnik túl magasnak október elején, de a termelőszövetkezet magas gépesítettségi színvonala garancia arra, időben és jó minőségben földbe kerül a ke- nyérnekvaló magja. Nagy teljesítményű Rába—Steiger traktor vontatja az IH—6200-as vetőgépet, amely 90 soron juttatja egy időben a szemet az elkészített magágyba. Gépek sokasága járja a du- navarsányi Petőfi Tsz tábláit is, ahol az eredetileg silónak vetett tengeriből még 300 hektár „áll lábon”. A kapott tájékoztató szerint azonban a szükséges tömegtakarmányt kis eltéréssel már ez a meny- nyiség is fedezi. A nagyüzemben, úgy tervezik, mintegy 100 hektárt „minősítenek” majd át szemes kukoricává. Szárítás nélkül nedves állapotban az idén kevesebbet tárolnak, mint tavaly, a különbözeiét egy társgazdaság vásárolta meg. szállítja el a betakarítás után. Az idén egyébként először próbálják ki a szárcsőzúzalé- kos módszert, ami az eddig beszántott mellékterméket, a szárat is hasznosítja. Msa: I. oldal: Parázson 6. oldal: Pest megyei KRESZ-totó 7. oldal: Új üzemben régi vaskalappal 8. oldal: Egy mesterlegény kóborlása 9. oldal: Korunk művészete korunk emberének 1L oldal: Los Angeles-i tapasztalatok Vöröskeresztes aktivisták kitüntetése • • ünnepség a Parlamentben A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Vöröskereszt VI. kongresszusa alkalmából kitüntetésben részesítette a Magyar Vöröskereszt 22 kiváló aktivistáját, a Vöröskereszt-mozgalomban kifejtett eredményes tevékenységük elismeréseként. A kitüntetéseket pénteken, a Parlament Munká- csy-termében rendezett ünnepségen Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A Munka Érdemrend arany fokozatát öt, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kilenc, a bronz fokozatát nyolc aktivista kapta. Közöttük Sós László, a vqlkói általános iskola igazgatója, megyei vezető szakfelügyelő, a Vöröskereszt Pest megyei vezetősége ifjúsági munkabizottságának alelnöke. Ünnepi megnyitó Tápiógyörgyén Ősz! megyei könyvhetek Az őszi megyei könyvhetek országos megnyitóját pénteken Csornán tartották. A művelődési központ színháztermében megrendezett ünnepségen dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese és Fodor András József Attila-díjas költő, a Magyar írók Szövetségének alelnöke szólt a rendezvénysorozat jelentőségéről. Az őszi megyei könyvhetek ünnepélyes megnyitójára tegnap délután került sor a nagy- kátai járásban. Az eseménydús program író—olvasó találkozókkal kezdődött. A tápiószentmártoni Aranyszarvas Termelőszövetkezet Baranyi Ferenc költőt látta vendégül. Simon Lajos költővel a tápió- györgyei, faluházán ismerkedhettek meg a verskedvelők, míg Vészi Endre író a tápiósze- lei nagyközségi könyvtárban beszélgetett olvasóival. Az ünnepi megnyitó Tápiógyörgyén, a faluházán zajlott, hol ott volt dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnök- helyettese is. Király Antal, a Tápiószele és Vidéke Áfész elnökének bevezető szavai után Babosán József, az MSZMP Nagykátai Járási Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Baranyi Ferenc, Simon Lajos és Vészi Endre beszélt a megjelenteknek irodalmi munkásságáról. A műsort Szász Andrea és Valentinyi László szavalatai tették még színesebbé. Az élen járó könyvterjesztők kitüntetése után a nagykátai Tápiómente együttes adott repertoárjából nagy sikerű összeállítást. Az őszi megyei könyvhetek első napján könyvvásár is volt Tápiógyörgyén. A köteteket az írók dedikálták és elbeszélgettek olvasóikkal. SKöTéITtm Lázár György, a Minisztertanács elnöke pénteken a Parlamentben fogadta Gerhard Schürert, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, az állami tervbizottság elnökét Antonio Aureliano Chaves de Mendonca, a Brazil Szövetségi Köztársaság alelnöke a magyar—brazil, hivatalos tárgyalások befejeztével pénteken elutazott Budapestről. A képviselők elfogadták a belügyminiszter beszámolóját a közbiztonság helyzetéről - Jóváhagyták az Országos Vízügyi Hivatal elnökének előterjesztését a vízgazdálkodási teendőkről