Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-09 / 237. szám

XJCíAtw 1982. OKTÓBER 9. SZOMBAT Arafat arab vezetőkből intézett felhívása Tíztagú kabinet alakult Libanonban Safik El-Vazzan, Libanon újonnan kinevezett, egyben ko­rábbi miniszterelnöke csütör­tökön késő este bejelentette tíztagú kormánya megalaku­lását, miután több mint 13 órán át tanácskozott Amin Oemajel elnökkel. Az új kor­mányban — a libanoni hagyo­mányoknak megfelelően — az ország valamennyi vallási cso­portjának képviselői helyet kaptak. Sajátossága, hogy egyetlen miniszter sem tagja a parlamentnek és egyikük sem viselt eddig miniszteri tárcát. A szunnita mohamedán Vaz- zan a miniszterelnöki tiszt mellett magának tartotta fent a belügyi tárcát. Miniszterel­nök-helyettes és egyben kül­ügyminiszter a görög katolikus EZie Szalem lett. ö eddig a po­litikai tudományok professzora volt a bejrúti Amerikai Egye­temen. A hadügyi tárcát Isszam Khoury, a Libanoni Ügyvédi Kamara elnöke kapta. Nyilatkozatában Vazzan az­zal indokolta az aránylag kis létszámú kabinet gyors meg­alakítását, hogy mielőbb be akarta tölteni a legutóbbi fej­lemények következtében ke­letkezett politikai űrt. A ko­rábbi kabinet 22 miniszterből állt. Gemajel elnök a bejrúti rá­dió és tv jelentése szerint« azt ígérte, hogy „megzabolázza” a Kelet-Bej rútot több mint hét éve ellenőrző, vele szövetséges jobboldali keresztény erőket, köztük saját falangista pártjá­nak milicistáit. A bejelentés azután hang­zott el, hogy a jobboldali ke­resztények által ellenőrzött kormányhadsereg több napos nagyszabású „átfésülni had­műveletet” hajtott végre a mohamedán libanoniak és pa­lesztinok lakta Nyugat-Bejrút- ban. A razziák során több száz embert — zömükben paleszti­nokat — tartóztattak le. Jasszer Arafat, a PFSZ V.B. elnöke az arab uralkodókhoz és államfőkhöz intézett sürgős üzenetében csütörtökön azzal vádolta a Libanonban állomá­sozó nemzetközi ellenőrző erő­ket, hogy „részt vesznek a pa­lesztinok elleni, szervezett megsemmisítő kampányban”, amelyet a libanoni hadsereg folytat letartóztatások és kín­zások formájában — jelentet­te a WAFA palesztin hírügy­nökség. Arafat rámutatott, hogy a libanoni hadsereg az amerikai kormány jóváhagyá­sával és támogatásával indí­totta el „az új terrorhullámot, azzal a céllal, hogy kiűzzék a palesztinokat Libanonból”. Ariel Sáron izraeli hadügy­miniszter csütörtökön egy Tel- Avivban tartott gyűlésen azzal vádolta a parlamenti ellenzé­ket, hogy a bejrúti vérengzés miatti felháborodást kihasz­nálva, „összejátszik” a külföl­di ellenséggel a Begin-kor- mány elleni támadásokban. Bí­rálta Washingtont is, azt állít­va, hogy az Egyesült Államok tudatosan meg akarja akadá­lyozni, hogy Izrael és Libanon békemegállapodást kössön. A hadügyminiszter igyekezett a bejrúti mészárlást másodrendű Törvénytervezet a szakszervezetekről Megkezdődött a szejm ütése Varsóban tegnap délután megkezdte kétnapos ülését a szejm. A tanácskozás első napján terjesztik elő a nagy érdeklődéssel, sőt feszült* fi' gyelemmel várt törvényterve­zetet a szakszervezetekről. El­fogadása esetén megszűnik a szükségállapot bevezetése előtt létezett összes szakszervezet, és létrejönnek a jogi keretek az egész szakszervezeti moz­galomnak az alapoktól, vagyis a munkahelyi szintről történő teljes újjászervezésére. A mezőgazdasági dolgozók társadalmi-szakmai szerveze­teivel foglalkozik egy másik törvénytervezet. Eszerint az egyéni parasztok érdekeit a nagy hagyományokkal rendel­kező gazdakörök és azok szö­vetségei képviselik a jövő­ben. A két törvénytervezet közös alapgondolata az, hogy szak­szervezetet csak munkavi­szonyban álló személyek hoz­hatnak létre, egyéni gazdálko­dók nem. A két tervezetről a képvi­selők vitát kezdtek. A lengyel parlamentben képviselt mindhárom politikai párt támogatásáról biztosította az előterjesztett két örvényter­veztet. A Lengyel Egyesült Munkáspárt képviselőcsoport­jának nevében felszólaló Józef Barecki a többi között azt hangsúlyozta, hogy az új szak- szervezetek igen széles jogkört kapnak, ugyanakkor a terve­zet azt is megjelöli, hogy hol vannak a csoport- és az össz­társadalmi érdekek határai. Barecki szerint, ha a szejm el­fogadja a szakszervezetekről szóló törvénytervezetet, s az törvényerőre emelkedik, ak­kor létrejön a szükségállapot megszüntetésének egyik alap­vető feltétele. Hasonló módon foglalt állást az egyesült pa­rasztpárt és a demokrata párt képviselőcsoportja is. Az eredeti napirendet, amelyen négy további törvény­tervezet szerepelt (köztük a tanácsokról, a helyi önkor­mányzatról, továbbá a nyug­díjrendszer egységesítéséről szóló), kiegészítették egy _ to­vábbi ponttal: a spekuláció­ellenes törvényben végrehajtó módosításokkal. Az említett tervezetek, a tegnapi képviselői vita után, minden bizonnyal ma kerül­nék majd előterjesztésre. Clemp lemondta utazását Józef Glemp érsek, Lengyel- ország prímása lemondta a hét végére tervezett római lá­togatását és elhalasztotta ame­rikai útját. A lengyel katolikus egyház vezetője az ország je­lenlegi helyzetében jobbnak látja otthon maradni „az egy­ház és a társadalom érdeké- benn” — hangoztatja a prímás titkárságának a PAP hírügy­nökség által ismertetett közle­ménye. __________ Va rsó ítéletet hirdettek a Moczulski-perbcn A varsói katonai körzet bí­rósága tegnap ítéletet hirdetett a „Független Lengyelország Konföderációja” (KPN) nevű államellenes szervezet négy ve­zetőjének perében. A bíróság Leszek Mocziilskit, aki a szer­vezet élén állt, hétévi szabad­ságvesztésre ítélte, két társára, Romuald Szeremietiewre és Tadeusz Stanskira egyenként ötévi szabadságvesztést rótt ki. A negyedik vádlott, Tadeusz Jandziszak kétévi, öt évre fel­függesztett börtönbüntetést kapott. Moezulski és társai a szocia­lista társadalmi rend erősza­kos megdöntésére, az ország védelmi képességeinek gyengí­tésére, valamint az ország szö­vetségest kapcsolatainak meg­bontására törekvő szervezetet hoztak létre­| • •. . Cf IakpTvTden. ..» DMITRIJ USZTYINOV mar­sall, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, hon­védelmi miniszter és áz általa vezetett szovjet katonai kül­döttség tegnap befejezte Cseh­szlovákiában tett háromnapos hivatalos, baráti látogatását, s elutazott Prágából. OSLÓBAN 10 fejlődő és 11 fejtett ország képviselői talál­koznak ma és holnap, hogy az úgynevezett Észak—Dél párbe­széd keretében a fejlődő világ adósságának kérdéseiről tár­gyaljanak. kérdésnek feltüntetni, azt han­goztatva, hogy az a libanoni keresztények műve volt. Ta­gadta, hogy a hadseregen belül ellene fordultak, majd elsőren­dű feladatként a Begin-kor- mány libanoni fő célkitűzései­nek megvalósítását jelölte meg. Ezek: a szíriai haderő és a pa­lesztin fegyveresek teljes „ki­utasítása” Libanonból, egy 45 kilométer széles, úgynevezett biztonsági sáv létesítése az Iz­raellel szomszédos Dél-Liba- non határvidékén és a „bé­kefolyamat megkezdése” Liba­non állam és Izrael között. Leonyid Brezsnyev üzenete „1981 novemberében, bonni látogatásom alkalmával egyet­értettünk az NSZK vezetésé­vel abban, hogy feltétlenül minden lehetségesei meg kell tenni az enyhülés politikájá­nak megőrzése és megszilár­dítása érdekében, a békés, egyenrangú, hosszú távra irányuló együttműködésért” — hangsúlyozta Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke abban az üdvözletben, a (he­lyet a Düsseldorfban meg­nyílt szovjet kereskedelmi és ipari kiállítás látogatóihoz in­tézett tegnap. A francia szocialisták álláspontja Közeledés a Szovjetunióhoz A Francia Szocialista Párt küldöttsége részt vesz a szov­jet állam megalapításának 60. évfordulója alkalmából Moszk­vában rendezendő ünnepsége­ken, s ezzel „ismét megindul a párbeszéd” a két párt között —jelentette be Jacques Hun- tziger, a szocialista párt nem­zetközi kapcsolatokkal foglal­kozó titkárhelyettese. Huntziger hangsúlyozta: e párbeszéd politikai szükséges­ség, a francia szocialisták úgy vélik, hogy az SZKP-val foly­tatandó párbeszéd nem lehet egyes szociáldemokrata pártok monopóliuma. Huntziger utalt arra, hogy miután az NSZK-ban az SPD-t kiszorí­tották a kormányból, ma a Francia Szocialista Párt a leg­fontosabb hatalmon lévő párt a Szocialista Internácionálén belül, és „éz a helyzet új fe­lelősséget ruház rá”. *>1/ ENSZ-közgyűlés általános vitája Az enyhülési politika mellett Nagy jelentőségű kezdeményezés Kambodzsa rendezési javaslata Ha Kína hajlandó a három indokínai állammal szerző­dést kötni az agresszióról való lemondásról, a Kambodzsai Népköztársaság hozzájárul a vietnami csapatok teljes ki­vonásához az országból és támogatja a délkelet-ázsiai problémákról összehívandó 1nemzetközi konferenciát — mondotta Phnom Penhben Hun Sen, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB PB tag­ja, külügyminiszter. A külügyminiszter elítélte a kínai—amerikai összeját­szást, amelynek révén az ASEAN és különösen Thai­föld bevonásával 'növelik a feszültséget a kambodzsai— thaiföldi határ térségében. A kambodzsai nép a függetlenség és a béke jegyében, stratégiai szövetségben Laosz és Viet­nám testvérnépével, Délke- let-Ázsia, á világ haladó erői­vel küzd forradalmi vívmá­nyai megszilárdításáért — húzta alá Hun Sen. Befejeződött a brit konzervatív kongresszus Thatcher heves hangú beszéde Margaret Thatcher minisz­terelnök közel egyórás beszé­de zárta le tegnap délután Brightonban a Brit Konzerva­tív Párt idei országos kong­resszusát. Thatcher asszony — minde­nekelőtt az úgynevezett „szov­jet fenyegetésre” hivatkozva — a brit „független nukleáris ütőerőt” védelmezte az ellen­zékben lévő Munkáspárt lesze­relési programjával szemben. Ugyancsak a Munkáspárttal vitatkozva állást foglalt Nagy- Britannia folyamatos közös piaci tagsága mellett, harcot hirdetve egyszersmind a „tisz­tességes elbánásért”, amelyben országának a piacban nincs része. Belpolitikai témákra áttérve a miniszterelnök a példátlan arányú munkanélküliség „fő bűnösének” az inflációt nevez­te meg. A munkanélküliség ará­nyaiért különben a felelőssé­get teljes egészében elhárítot­ta kormányától. Azt mondta, legalább másfél millió állás veszett oda azért, mert az or­szág nem bizonyult verseny- képesnek a nemzetközi piaco­kon, túl magas bérek és költ­ségek mellett túl drágán ter­melt. Ezen most elsősorban a „kollektivizmus” felszámolásá­val, az állam! iparvállalatok ismét magánkézbe adásával óhajtanak segíteni. Beszéde befejező részében a miniszterelnök az általa veze­tett kormány „szociális gon­doskodását” méltatta, határo­zottan cáfolva azokat a felté­telezéseket, hogy a konzervatí vök az ingyenes állami egész­ségügy felszámolására töre­kednének. Utolsó fordulatával hevesen kikelt a „törvénysértő sztráj­kok” és az ezekre biztatók el­len, majd „a nép ítéletére” bízta tevékenységét, minthogy ez már jövőre, az általános vá­lasztásokon esedékes lesz. Olof Polme kormánynyilatkozata Svéd gazdasági intézkedések Szigorú gazdasági intézke­déseket jelentett be tegnap Olof Palme svéd miniszter- elnök a parlamentben. Palme, aki csütörtökön vette át a mi­niszterelnöki tisztséget, kor­mánynyilatkozatában vázolta az ország súlyos gazdasági problémáit. Palme szerint 1983-ban az életszínvonal mintegy négy- százalékos csökkenése várha­tó. A svéd miniszterelnök ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy nem csökkentik a beteg­segélyeket, s növelik a gyer­mekgondozási intézmények juttatásait. Palme bejelentette, hogy meghatározatlan ideig - befa­gyasztják az árakat, növelik az ódákat, s 16 százalékkal leértékelik a svéd koronát. A svéd termékek árának befa­gyasztásával a túlságosan nagy importigényeket akarják csökkenteni, a leértékeléstől pedig többek között azt vár­ják, hogy csökken a fizetési mérleg hiánya, s nő az ipari termelés. Az új svéd kormány külpo­litikája változatlanul a sem­legességen alapul. Hozzátette: Svédország aktív békepolilikát akar folytatni síkraszáll Észak-Európa stabilitásának biztosításáért s támogatja az észak-európai atommentes övezet létrehozását. Lázár György a Miniszterta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Olof Palme miniszterel­nököt az új svéd kormány hi­vatalba lépése alkalmából. Az ENSZ-közgyűlés XXXVII. ülésszakának általá­nos politikai vitájában csü­törtökön a ciprusi elnök, a ni- caraguai, a csehszlovák, a mongol és az etiópiai külügy­miniszter szólalt fel. A felszó­lalók egyöntetűen állást fog­laltak a leszerelés, a nukleáris fegyverek betiltása mellett. Szpirosz Kiprianu ciprusi államfő hangsúlyozta, hogy vissza kell térni az enyhülési politikához, alapvető fontossá­gúnak mondotta a nemzetközi problémák békés megoldását és síkraszállt a szovjet—ame­rikai tárgyalások folytatása mellett.- Országával kapcsola­tosan sürgette Ciprus mielőb­bi demilitarizálását. Miguel d’Escoto Brockmann nicaraguai külügyminiszter ki­jelentette: Washingtonban már régen döntöttek a nica­raguai intervenció előkészíté­séről, mivel az Egyesült Álla­mok nem tudja megbocsátani, hogy Nicaragua az önálló fej­lődés útját választotta. Az ag­resszió felvonulási területének Hondurast jelölték ki. Rogers a fegyveaetfejíesziésröf Új stratégiai elképzelés Űj stratégiai elképzelés bontakozik ki a NATO vezető katonai, köreiben: a hagyomá­nyos fegyverzetek fejlesztésére, a legkorszerűbb műszaki vív­mányokra, az elektronikára építve. Bemard Rogers tábor­nok, a NATO európai haderői­nek főparancsnoka néhány na­pon belül másodszor beszélt erről, legutóbb a belgiumi Gentben, egy helyi NATO- társaság ülésén. A NATO-főparancsnok azt fejtegette, hogy a hagyomá­nyos fegyverzetek erőteljes fejlesztésével helyettesíthe­tők a hadszíntér! és harcásza­ti (rövid hatósugarú) atom­fegyverek, s így „megemelhe­tő lenne az atomküszöb” — vagyis az a pillanat fegyveres •konfliktus esetén, amikor az egyik fél atomfegyverek beve­tését határozza el. Rogers hoz­zátette: ez semmiképpen sem változtat azon, hogy a NATO végrehajtja az 1979-ben elha­tározott közép-hatótávolságú rakétatelepítést, ha a genfi szovjet—amerikai tárgyalá­sokon nem születik megegye­zés 1983-ig. PARLAMENTI JEGYZET TÁRSADALOM ÉS EGYÉN BÉKÉJE Tavasszal — az országgyű­lés akkori ülésszakán — be­szélgettünk Tarjányi Béláné képviselővel (Pest m. 17. vk.) arról, hogy a törvénytisztelet­re nevelést már az általános iskolában el kell kezdeni, a jogpropagandát úgyszintén, legalább az érdeklődés felkel­tésének erejéig. Azt mondotta akkor, hogy a gyermek ugyan még iskolába lépése előtt meg­ismerkedik egy csomó szabály- lyal, törvényszerűséggel, tör­vénnyel, ám később az iskola mindennapjainak rendszeres­sége hozza meg számára az együttélés törvényeinek tisz­teletét, lépésről lépésre, a sa­ját bőrén tapasztalja végül ezeknek a törvényeknek a szükségességét is. Kézenfekvő volt most foly­tatnunk az eszmecserét olyan szempontokat is érintve, mint például az, hogy mi történjék azokkal a gyermekekkel, akik az iskoláskor előtt, a család­ban nem kapják meg az indít­tatást a szóban forgó törvény­tisztelethez? Külön kitért a belügymi­niszter expozéjában is azokra a fiatalokra, akik szétzilált, alkoholista, esetleg bűnöző családban nőnek fel, válnak csavargóvá, majd rendszerint a nehéz fiúk, az eladó lányók között kötnek ki, börtönről- börtönre vándorolva. Sorsu­kon már nem egykönnyen le­het változtatni. Meglehet azonban — s meg is kell — előzni azt, hogy idáig jussa­nak. Ez a megelőzés egyebek közt az iskola feladata, a ve­szélyeztetett gyermekekként emlegetett tanulók körében. Nem ennyire súlyos a hely­zet, de számolni kell veszé­lyeztetett gyerekekkel Tarjá­nyi Béláné választókerületé­ben is. Elmondta tegnap, hogy a ráckevei járás iskoláiban mindenütt egy-egy pedagógus tartja kézben az ügyüket. A ta­nítási órákon — felmérések útján — minden tanár meg­állapítja, ki az a tanulók kö­zül, aki különösen gyenge elő­menetelt tanúsít. Ebből a jel­zésből sok mindenre lehet kö­vetkeztetni, indokolt lépés te­hát, hogy megvizsgálják az érintett gyerek otthoni kör­nyezetét is. Amennyiben 'szükséges, dif­ferenciáltabban foglalkoznak vele az iskolában, a tanítási órákon kív^l is korrepetálják, igyekeznek minél jobban be­vonni az úttörőéletbe, a közös­ség védőbástyájával körülven­ni^ pótolni azt, ami otthon hiányzik. Havonta egyszer meghívják azokat a szülőket, akiknek gyermekeivel különö­sen sok gond adódik, négy- szemközt próbálnak a családi élet problémáinak mélyére jutni, hogy megfelelő módon segíthessenek, amennyit csak tudnak. A pedagógusoknak ugyan kevesebb szabad idejük marad, ám Tarjányi Béláné kiemelté: feltétlenül megéri, hogy töb­bet törődjenek ezekkel a — máskülönben talán vakvá­gányra futó — gyermekekkel. Hazánkban megnyugtató a közrend és a közbiztonság, ez nem kétséges. Nincsenek nagy bűnözési hullámok, terrorcse­lekmények. Amikor ezt elis­merjük, nem kívánjuk tagad­ni, hogy a társadalom és az egyének békéjét, a közrendet, az együttélés szabályait nálunk is sokszor éri sérelem. Ne éjt- sünk szót itt most a vagyon, vagy az emberélet elleni bűn- cselekményekről. Maiadjunk azoknál a látszólag apró, ám a kedélyeket mégis alaposan felborzoló jelenségeknél, ame­lyeket utcáinkon, teleinken, középületeink táján tapaszta­lunk; vegyük szemügyre kö­zelebbről a vandalizmus, A rongálás, az erőszakos cseleke­detek eseteit. Hányszor látunk naponta megcsonkított fákat, padokat, telefonfülkéket, szemétgyűjtő­ket, hányszor csóváljuk a fe­jünket az erős emberek keze nyomát szemlélve? Ezek a nyomok az emberi viselkedé­si kultúra jegyeit is viselik, legtöbbször az alkoholos be­folyásoltság — magyarán: ré­szegség — téveszthetetien tü­neteivel. Az alkoholizmus r— lényegében gyógyítható — be­tegség. Ez a betegség számta­lan bűn melegágya. A kisebb vagy súlyosabb törvénysértő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom