Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-24 / 250. szám
1982 OKTOBER 24., VASÁRNAP Lucernamag exportra A pillangós növények közöl a lucerna igen fontos szerepet tölt be mindenütt az állattenyésztő gazdaságoknál, a téli takarmányozásban is. Ezért nagyon jelentős, hogy az újabb vetésterületeken milyen mag kerül a földbe: amilyen a vetőmag minősége, olyan a termés mennyisége. A Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalatnál 450 tonna lucernamagot dolgoznak fel az idén év végéig. Ebből mintegy 160 tonnát külföldre szállítanak. Képünkön: Hajdú Károly kezeli a luccrnamag-tisz- tító berendezést. Barcza Zsolt felvétele A nők megvívták a maguk harcát Első követelmény: határozottság Bár sokoldalúan bizonyította a gyengébb nem, hogy helytáll a vezetői beosztásokban is, a statisztikai adatok azt mutatják: az állami és a gazdasági vezetésben korántsem játsszák azt a szerepet, amelyet el lehet várni tőlük. Az 1980-as tények szerint Pest megye mezőgazdaságában mindössze két nő töltött be elnöki pozíciót, a tanácsi ipari vállalatok élén egy kivételével férfiak álltak. Sokatmondó és elgondolkodtató, hogy az ipari szövetkezetek főkönyvelői, a községi, nagyközségi tanácsok vb-titkárai között már csaknem 50 százalékos volt a nők aránya. Korábbi számokkal példálóztunk, a helyzet azonban azóta sem változott. — Meg kellett birkóznunk nekünk is azokkal a hiedelmekkel, amelyek — nevezhetjük előítéletnek is — a női vezetők körül lábra kelnek — kezdi a beszélgetést a duna- varsányi Petőfi Tsz-ben Nagy Ferencné önkormányzati elnökhelyettes. — Amikor 1976- ban elnökké választottak, a régi soroksári tsz-ben, bizony a fejemhez vágtak: nekünk szoknyás ne dirigáljon! A kétely a múlté Aztán szívós és kitartó munkával sikerült meggyőznie a kételkedőket. El kellett oszlatnia azt a kételyt, hogy egy nő nem képes irányítani a rábízott gazdaság életét. Különösen a nyúlprogram szervezésénél bizonyított, s talán nem is véletlen, hogy az összevont gazdaság elnökhelyetteseként rázós és munka- igényes területek gazdája. Hosszú lista kerekedne belőle, ha minden teendőjét számba venné, ezért röviden így fogalmaz: — Az összes adminisztrációs feladat koordinálása rám vár, a különböző bizottságokkal, a munkaversennyel, az újítáTIZENÉVESEK A szomszédék szőke Jutkája évekig a kis barátnőm volt. Három* éves korában húsvét hétfőjén már hajnalban nadrágba bújt, s ő volt az első locsolkodóm. Mert a pénzkeresetet komolyan vette, s megirigyelte bátyjától. Hét éven át a legváratlanabb helyeken toppant elém, hogy éneklő hangon odavetett csókolommal tudtomra adja, kiengedték a kertbe játszani, a kapu elé ugrálni. Manapság? Kerül. S az még hagyján, de a boltban, a buszon, a villamoson elcsapja a fejét, ha meglát, átzarándokol egyik peronról a másikra. Szorult helyzetben pedig menekül előlem. Először félreértésre gyanakodtam. De amikor az első divatos ruhát, nagylányos kopogós cipőt megláttam rajta, már tudtam, miről van szó. Tizenéves, felső tagozatos. Nehezére esik a csókolo- mot elkántálni, a jó na- pottal nem barátkozott még meg, nem jön a szájára. Kamasz. A tizenévesekre oly jellemző s jól ismert félszegséggel, aranyos sutasággal megáldva. S nem ő az egyetlen. Hiszen szű- kebb pátriánkban, Pest megyében a tizenévesek tábora 118 ezer tagot számlál. Nem véletlen hát, hogy a KISZ Pest megyei Bizottsága pénteki ülésén a tizenéves diákifjúság helyzetéről, mozgalmi tevékenységéről vitatkozott. Kiegészítve ezt a nyári váci, illetve cegédi diákcentrumok tapasztalataival. Tizenévesek 118 ezren. Soha ennyien nem kértek helyet Pest megyében az iskolapadokban, soha nem volt ekkora a szülők és a pedagógusok, az ifjúsági szervezetek felelőssége! Önmagunkkal, a társadalommal szemben, a tizenévesekért. Felkészítésük az életre, a pályaválasztásra nem egyszerű feladat. Nevelni, formálni ebben a számukra sem könnyű életkorban? Segítséget várnak tőlünk — még ha nem is vallják be — apró-cseprő problémáik megoldásához, az általuk okozott bajok elhárításához. Megkapják a megértést, a türelmet? Néha a felnőttek forintokra szeretnék váltani a megértésből, a törődésből rájuk eső részt. Ilyenkor kerül legjobban előtérbe az iskola, az ifjúsági szervezet, a társadalom felelőssége. Ezernyi példája van annak, hogy e felelősségtudat él bennünk. De az egységes támaszt — amit a szülői otthon, az iskola, az őket formáló ifjúsági szervezet adhat — semmi sem pótolhatja. Egységes követelésekkel, követelmények megfogalmazásával tehetünk értük a legtöbbet. Példaadással, lett légyen szó munkáról vagy a szabad idő hasznos eltöltéséről. Tőlünk tanulnak meg dolgozni éppúgy, mint lógni, munkát kerülni. Mert nem elég tőlük követelni munkát, mely most még a jó és még jobb tanulmányi eredményben jut kifejezésre, a jó példával sem maradhatunk adósak. Értékeink megóvását — megvédését mindannak, amit teremtettünk, joggal várjuk tőlük. Magasabbra tettük a mércét? Magasabbra! Érthető, hiszen amióta világ a világ, úgy dukál, aki többet kapott, többet is adjon. Munkában, az úttörőcsapatban, a KISZ-ben egyaránt. H em kell bizonygatni, mily nagy feladatot ró az úttörőcsapatokra, rabokra, őrsökre, az ifjúsági szövetségre elvhü nevelésük. De nemcsak nekik van itt tennivalójuk. A lakóterületen dolgozó tömegszervezeteknek is jobban oda kell figyelniük rájuk. Nevelve őket azzal is, ha a szabad idő hasznos eltöltésébe, ünnepeink előkészítésébe bevonják őket. A népfront elindult már ezen az úton. Érezve, tudva, értve, mit jelent az az egységes támasz, amit forintokkal, nagy szavakkal pótolni sohasem lehet. Varga Edit sokkal, a személyzeti munkával, a háztájival is foglalkozom, s most kaptam egy meghívót a polgári védelmi bemutatóra — teszi hozzá. — Azt hiszem, az elmúlt évek alatt alaposan bebizonyítottuk mi, nők, hogy lelkiismeretesség, következetesség dolgában még túl is teszünk a férfiakon. A női vezetőkkel szembeni hiedelmekkel meg kellett vívnia a maga harcát Sziget- szentmiklóson Fodor Antalné vb-titkárnak is: — Szerencsém volt, hogy a kinevezésem előtt majd tíz évig itt dolgoztam már, mindenki ismert, és én is ismertem mindenkit. Nehezen szoktam meg viszont azt a stílust, ami a vezetéssel együtt jár. A sok férfi kolléga között egy-egy tanácskozáson bizony nem volt könnyű úgy viselkedni, hogy éreztessem: nő is vagyok, ugyanakkor a szakmáját értő vezető is. Velük tartok Vezetői erények, jó tulajdonságok — talán meg sem fogalmazták még önmaguk számára, össze sem beszéltek, s mégis egybehangzóan állították: legfőbb követelmény bármely vezetői poszton a határozottság, s a készség a megfelelő kapcsolat kialakítására a beosztottakkal, a vezetőtársakkal. — Nekem annak idején azt adták Jó tanácsként, soha ffé feledkezzem el arról, egyszer én is voltam beosztott — fejtegeti Fodor Antalné —, s igyekszem is, hogy a kollektíva mindig érezze, velük tartok. A kezdeti időszakban gyakran bíráltak, hogy keveset irányítok, sokat dolgozom a beosztottak helyett is. Pedig csak arról van szó, hogy egy-egy sürgős munka kapcsán nem árt, ha a vezető is besegít. Ez csak elősegíti kapcsolatát a többiekkel, nagyobb iránta a bizalom is. Nagy Ferencné is a jó kapcsolatokra, a megfelelő együttműködésre esküszik. — Gyakran mondják, erőszakos vagyok, pedig csak határozott — hangzik a hitvallása. — Ha a jó ügy érdekében elhatározunk valamit, ott fellebbezésnek helye nincs, a döntés egyformán érvényes az egész közösségre, s tulajdonképpen mindegy, hogy nő vagy férfi képviseli a jót. A családi háttér — Persze ne gondolja, hogy a női főnökök életében egyéb nehézség már nincs is. Ök azért nemcsak vezetők, hanem anyák és háziasszonyok, a háztartás megannyi gondja is rájuk vár. Megfelelő családi háttér nélkül aligha tudnánk ellátni a hivatali teendőket — adja meg a titkok nyitját Fodor Antalné. És a férjek gyakran nem is tudják, mire vállalkoznak. Hiszen bármikor adódhat egy soron kívüli megbeszélés, a társadalmi szervezetek elvárják, hogy a vb-titkár ott legyen a különböző rendezvényeken, s így kell tennie akkor is, ha éppen beteg a gyerek, vagy a nagymosás várja. Fodorné is gyakran munkahelyéről „neveli” tizenkét éves kisfiát, telefonon ellenőrzi, így saját magát is megnyugtatja, rendben mennek a dolgok ... — Azt is nehéz megértenie a kívülállónak, hogy én miért érzem olyan jól itt magam, miért jövök vissza a szabadságomról örömmel, tervekkel. Mégis úgy vélem, az anya is elkötelezheti magát egy hivatás mellett. Női vezetők... A férfiak önkrTtíkijs pillantásai azt mondják róluk: többet vállalnak, lelkiismeretesebbek, következetesebbek a vezetői posztokon. S hogy mégis miért vannak a kelleténél kevesebben az intézményekben, gyárakban? Talán éppen a múltban gyökerező feloldhatatlannak látszó ellentmondások miatt... Gáspár Mária Nem a divat haszonélvezője A Senior márka ma is Fehér holló a feketék között: a Váci Kötöttárugyár az év első kilenc hónapjában negyven százalékkal többet exportált, mint tavaly az első háromnegyedévben. Tóth B. Zoltán igazgató szerint már abban is biztosak, hogy az esztendő végere még jobb lesz az eredmény. Termékeik nem csak idehaza és a KGST-or- szágokban divatosak, hanem egyre nő az érdeklődés irántuk a tőkésországokban is. Ezt bizonyította a kora ősszel megrendezett müncheni ISPO, a sporteszközök és -öltözékek világkiállítása, ahol a Vác; Kötöttárugyár színeiben először, s kézzelfogható sikerrel szerepelt magyar vállalat. Jelentős és konkrét üzletek születtek a bemutatón, s nem kisebb azoknak az előzetes megállapodásoknak a haszna, melyek már a jövő esztendei megrendelések értékét és számát gyarapítják. Az értékesítési nehézségekkel küszködő könnyűipari vállalatok minden bizonnyal szívesen alkalmaznák a váci receptet, de az igazgató szerint rövid távon semmiféle ötlettől sem lehet nagy sikert várni. A mostani piaci eredmények a folyamatos rekonstrukció, a munka- és üzemszervezés, a követelményekhez rugalmasan alkalmazkodó gyártmányösszetétel és kereskedelmi szervezet nyomán születtek. S ha valaki azt gondolná, hogy a Váci Kötöttárugyár idén csak valamiféle futó divat haszonélvezője, bizonyítja ennek ellenkezőjét, hogy a máris aláírt, vagy az előkészítés alatt álló szerződések eredményeként jövőre ismét 16 százalékkal növelik szállításaikat a tőkésországokba, miközben jó néhány, eddig importból beszerzett kötöttárut is maguk állítanak elő. Cs. A. A HÉT HÍRE ŐKELMÉKKEL 9 Háromnapos országos tanácskozás tekintette át a felsőoktatás helyzetét és feladatait. 9 A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság vitát rendezett a szövetkezeti belső ellenőrzés időszerű kérdéseiről. 9 Országos látszerész- és optikusnapokat tartottak Esztergomban. 9 A hét híre az is, hogy textiltörténeti kiállítás nyílt a fővárosban. BiZanC egyik nagyura, Jus- tinianus szereztette meg, adta mesterek kezébe — az időszámításunk kezdete utáni hatodik században — a selyemszövés művészetét. A textíliák történelmének egyik nagy állomása ez, hiszen innét, Bizáncból merítette azután tudományát egész Európa, ami a legkívánatosabb kelme, a selyem előállítását illeti. Más, közönségesebb anyagok persze jóval korábban lekerültek a szövőszékekről, hiszen elődeink már akkor kezelték az egy- meg a kétzubolyos alkalmatosságokat, amikor földművelők lettek. Sanyarú igazság, de a szakemberek legtekintélyesebbjei állítják a világ minden táján: a modern textilipar ugyan áldás az áruk tömegének termelésével, ám soha nem tudta elérni anyag, szín, földolgozás olyan összhangját, mint a valamikori perzsa bársony, a kínai arany- damaszt, a kopt írotté, az inka vállkendők készítői. Régi mesterek dicsérete? Igen, ám nem feledve: a finomabb textíliák hosszú-hosszú időn át a kevés kiváltságos javai közé tartoztak, ma viszont egyszerű parasztházaknál is megszokott — például a Galga vidéken — a bársony ágytakaró, a selyemfüggöny, a hímzett ágynemű. A rég volt közönségesen köznapi — így a kékfestők készítette kelmék, Monoron egész dinasztiák foglalkoztak vele — ugyanakkor napjainkra lett különleges, azaz sok mindenben- fölcserélődött a történelmi tegnapok írta sorrend, kelmék, ruhák dolgában is. Kézművesek tiszte, kenyere évszázadokon át a textília előállítása, illetve a rászorultab- baknál, a család nőtagjainak tudománya és kötelme. Déd- és nagyszülők mindennapos holmijai, len- és kendervásznai mára, ha fennmaradtak, féltett kincsei az utódoknak, a megye művelődési házaiban kedvelt kiállítási tárgyak azok a ruhák, háztartási kelmék, amelyek valamikor szerény hajlékok szerény ékességei, szegény emberek félve őrzött ünneplői voltak. Ha akarjuk, ha nem akarjuk, a tárgyak történelmet tanítanak nekünk, amint a textíliák történelmébe is elkerülhetetlenül beletartozik a megyében a gyáripar létrejötte — mert az első, mai értelmű üzemek textilgyárakként jelentek meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye térképén —, a gyáripari munkásság kialakulása, bérharcainak kezdete. Az első sztrájk Vácott textilmunkás- nők küzdelme volt, amint Bu- dakalászon is a valamikori gyapjúmosóban a karhatalom csinált rendet az embertelen körülményeket elviselni már nem tudó leányok, asszonyok között. A tulajdonosok írásba adták: „ökelmék többé be nem eresztetnek ..Mármint a tiltakozni merészelő nők, hiszen mi is lenne a világból, ha ökelmék bármire rámondhatnák, nem jó?! ökelmék helyébe persze azonnal jöttek mások; nagy szó akkor a kenyér, a kereset, a munkaalkalom. ökelmék mai utódai viszont — a megye textilüzemeiben öt és fél ezren dolgoznak napjainkban — a véleményüket véka alá nem rejtve ontják a kelméket — a megyében egy év alatt elkészül például 4,3 millió négyzetméter pamut-, százezer négyzetméter gyapjú-, négymillió négyzetméter lenszövet —, ám mind kevesebben maradnak, vannak, lesznek. Szépséges kelmék lebilincselő látványa hozza el napjainkba valamikori ökelmék, arab, afrikai, indián férfiak és nők — igen, a fonás és szövés jó időn át sok népnél a férfiaknak fs tudománya, gyakorolt mestersége volt — emlékét. A kelmed, melyből az őkelme lett, s a kelme, mely mindenféle textilanyagnak — ma már, mert korábban csupán a felsőruházathoz való textíliát nevezték így — összefoglaló jelölése, nem rokon értelmű szavak, ám ahogy selymeket, bársonyokat, úgy posztókat, vásznakat, mint ezer minden mást, mindenkor azok készítettek, akiknek nem jutott több legjobb esetben sem a kelmed titulusnál. Hová lett ez a világ, legalábbis a mi tájékunkon?! Eltűnt, de megmaradtak, múzeumoknak, családi szekrényeknek féltett kincsei a kelmék! Ezért, ezért is, hogy bár Justiniánus és a többi nagyúr nevét sok mindenért megörökítette, megőrizte a történelem, a világ ökelmékkel épüli, épül. Amit az sem másít meg, ha ma legközönségesebb javaink egyike a textília. Mészáros Ottó Már a tavasz hangulatát idézik A taksonyi Háziipari Szövetkezetben az OKISZ Labor tervei alapján kis szériákban divatos női és gyermekruhákat készítenek, ame lyekkel már a tavasz hangulatát idézik. Erdősi Agnes felvétel*