Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-24 / 250. szám
mectff 2 1982. OKTOBER 24., VASÁRNAP TA h£i mÁcpouriKAi KtKDtsíiammm Felgyorsult közel-keleti diplomácia Nagy jelentőségű tanácskozás Moszkvában — A bonni csúcs A tájékoztatás és hírközlés kérdései az ENSZ előtt Megvitatják a jelentést November 9-én Madridban ismét összeülnek 33 európai és 2 amerikai ország küldöttei. A madridi találkozó — mint ismeretes — az 1975. augusztus 1-én aláírt, világtörténelmi jelentőségű dokumentum, a helsinki záróokmány végrehajtásának áttekintése címén tulajdonképpen azt a célt szolgálná, hogy „a helsinki szellemet” tovbbra is ápolják az aláírók, biztosítsák az európai együttműködést. MIRŐL tárgyalt a VARSÓI SZERZŐDÉS KÜLÜGYMINISZTERI BIZOTTSÁGA? Sajnos, a mai világhelyzetben, elsősorban az USA-nak a megegyezés elől kitérő, az enyhülést elvető magatartása miatt a madridi találkozón nem könnyű megállapodásra jutni. Pedig, mint ezt a külügyminiszterek előtt Leonyid Brezsnyev is hangoztatta, különösen fontos, hogy kedvező eredmény szülessen Madridban és hogy döntsenek a leszerelési kérdésekkel foglalkozó európai konferencia összehívásáról. (Az amerikai küldöttség és vele együtt a legtöbb NATO-állam ezt meg akarja akadályozni. Velük szemben az európai semleges és el nem kötelezett országok viszont a helsinki folyamat folytatását sürgetik, a bizalomépítő intézkedésekkel és a leszereléssel foglalkozó konferenciát is szükségesnek tartva.) A Varsói Szerződés tagországainak külügyminiszterei Moszkvában most áttekintették a madridi közös fellépés lehetőségeit. Elhatározták, hogy a legközelebbi (a korábbi belgrádi és a mostani madridi találkozóhoz hasonló) értekezlet színhelyéül Bukarestet javasolják. A külügyminiszterek elítélték a lengyel belügyekbe való nyugati beavatkozást és biztosították Lengyelországot országaik további támogatásáról. A nemzetközi helyzet úgyszólván valamennyi kérdése napirendre került Moszkvában. A közel-keleti problémák rendezésére átfogó közel-keleti konferencia összehívását tartották az igazi megoldásnak. A Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának legközelebbi ülését Prágában tartják meg. HOGYAN ALAKUL A FRANCIA—NYUGATNÉMET VISZONY A 40. CSÚCSTALÁLKOZÓ UTÁN? Jövő év januárjában lesz 20 esztendeje, hogy Adenauer kancellár és De Gaulle tábornok aláírta a francia—nyugatnémet szerződést, amely többek között előírta évente két csúcstalálkozó megtartását a párizsi és bonni vezetők politikai, gazdasági együttműködésének meghatározására. Most volt Bonnban a 40. csúcstalálkozó, amelynek az is külön jelentőséget adott, hogy alkalom nyílt az új nyugatnémet kereszténydemokrata párti kancellár és a francia, szocialista párti köztársasági elnök első, hosszabb, alaposabb eszmecseréjére. Helmut Kohl kétségtelenül bizonyos rokonszenvvel viseltetik Franciaország iránt (aminek jele, hogy egyik gyermeke is francia iskolába jár...) — de a személyi rokon- szenvnek a politikában és a gazdasági életben mégsincs igazán meghatározó szerepe. Á súlyos gazdasági helyzetben levő Franciországnak nagy szüksége van nyugatnémet támogatásra — igen, de a bonni kancellárváltásra is épp amiatt került sor, hogy az NSZK szintén eladósodott, ugyancsak nyomasztó nehézségekkel került szembe, például a munkanélküliség növekedése nyomán. Egyelőre elvi kijelentések hangzottak el: Kohl szerint, amikor az NSZK élénkíteni kívánja a maga gazdaságát, együtt akar működni nyugat-európai partnereivel. Ä francia—nyugatnémet kapcsolatokat a bonni kormány politikája „alappillérének” minősítette. A francia sajtó a csúcstalálkozó előtt fölvetette Párizs és Bonn katonai együttműködésének fokozását is. Mitterrand elnök sietett aztán kijelenteni, hogy ez nem jelenti az NSZK csatlakozását Franciaország nukleáris stratégiájához. Kohl pedig az amerikai-nyugatnémet katonai együttműködés elsőbbségét emlegette. De azért elhangzott az is, hogy a két ország vezetőinek közösek az aggodalmai biztonsági kérdésekben, ami arra utal, hogy mégiscsak nagy jelentőséget tulajdonítottak a csúcstalálkozó részvevői a katonai együttműködésnek. Még ha nem is indokolt — mint tette pedig ezt néhány hírmagyarázó — „Bonn—Párizs nukleáris tengelyéről” beszélni. MIT HOZOTT A KÖZEL- KELETI „DIPLOMÁCIAI NAGYHÉT”? Egyelőre csak soha nem látott arányú sürgés-forgást: o diplomáciai élet előterében sohasem mozogtak még eny- nyien a közel-keleti államférfiak, diplomaták. Gemajel libanoni elnök New Yorkban, Washingtonban, Párizsban, Rómában és a Vatikánban is járt. Samir izraeli külügyminiszter Amerikában tárgyalt. Reagan elnök fogadta a II. Hasszán marokkói király vezette arab küldöttséget, az abból kimaradni kényszerült Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetői Dzsiddától New Yorkig sok helyütt tárgyaltak és nyilatkoztak. A végén meg kell említenünk, hogy Szaúd-Arábia fővárosában bejelentették: • újabb arab csúcstalálkozót szerveznek az Arab Liga már említett helyzetfeltáró küldöttsége munkájának befejezte után. A számtalan diplomáciai esemény nyomán elhangzott nyilatkozatokban megannyi ellentmondás volt fellelhető. Gemajel például valamennyi külföldi erő, tehát köztük az izraeli csapatok mielőbbi távozását is követelte, ami nem volt teljesen ínyére Washington és Tel Aviv vezetőinek, viszont több amerikai, francia és olasz katonát szeretne látni országában a rend biztosítására. Samir izraeli külügyminiszter hazatérve úgy nyilatkozott, hogy mégis csak indulnak tárgyalások Libanonnal. Gemajel Rómában találkozott a „véletlenül” odaérkezett egyiptomi külügyminiszterrel, láthatóan az olasz diplomácia közvetít Bejrút és Kairó között. Az amerikai diplomácia törekvése ugyanakkor az, hogy a Camp Da- vid-alkut kiterjessze Izrael és Egyiptom után Jordániára is, az alkalomra várva, hogy Ma már világosan megállapítható, hogy a Libanon ellen júniusban elindított izraeli agresszió nem érte el célját — mutat rá a Pravda tegnapi számában megjelent szerkesztőségi cikk. A támadás fő célja mindenekelőtt a PFSZ fizikai megsemmisítése volt, de Izrael arra is számított, hogy szófogadó rezsimet kreálhat Libanonban, hogy azután Camp David mintájára készült békét köthessen vele. Az agresszióval azonban nem sikerült levenni a napirendről a palesztinai kérdést, nem sikerült megingatni Szíria pozícióit, nem sikerült rákényszeríteni Libanonra az Izrael által elképzelt békefeltételeket. A legutóbbi közel-keleti háború egyik legsajátosabb vonámajd Libanont szintén bevonhassa az egyezménysorozatba. Izrael részéről egyelőre semmilyen engedékenység nem várható. A Begin-kor- mány a knesszetben, az izraeli parlamentben ismét megkapta a többséget eddigi politikájának folytatására, arra, hogy ragaszkodjék a megszállt területek birtokához, s még arra is, hogy elutasítsa a Reagan-tervnek azt a gondolatát, amely „Jordániával összeköttetésben megvalósítandó önkormányzatot” helyez kilátásba a palesztinok számára. V. J. Tel Avivban pénteken nyilvános gyűlést tartott mintegy 500 résztvevővel az izraeli háborúellenes mozgalom. A felszólalók elítélték a Libanonban elkövetett háborús bűnöket, és kiálltak az „engedelmesség megtagadásának joga” mellett. A libanoni háború óta először két magas rangú tartalékos tiszt is részt vett a tiltakozó gyűlésen. Abraham Adam tartalékos tábornok, aki az 1973-as háborúban a páncélos egységek parancsnoka volt, kijelentette, hogy megérti „bizonyos tiltakozók” indokait, bár nem helyesli a hadsereg politizálását. Dov Jermidhu tartalékos alezredes, aki önkéntesként vett részt a libanoni háborúban, amíg fel nem mentették feljebbvalói bírálása miatt, azzal vádolta az izraeli hatóságokat, hogy a hadviselés szükségleteire hivatkozva módszeresen Varsóban tegnap nyilvánosságra hozták az új szakszervezetek mintaalapszabályát, amelyet az Államtanács által létrehozott társadalmi-konzultatív bizottság dolgozott ki, hogy az újonnan létrejövő munkahelyi szakszervezeteknek támpontot nyújtson saját alapszabályuk kialakításában. A minta-alapszabály szorosan követi a szakszervezetekről szóló törvényben foglaltakat, de jóval rövidebb és közérthetőbb a törvény szövegénél. Egyes részletkérdéseket tekintve mindenütt hozzáigazítható a helyi körülményekhez, a főbb tételeket azonban nem lehet megváltoztatni vagy kihagyni, mert az illetékes vajdasági bíróságok csak így jegyzik be az új szakszervezeteket. A mintaalapszabály felsorolja a szakszervezet főbb célsa, hogy az Egyesült Államok eddig még soha nem vállalt ilyen nyílt és közvetlen részt Izrael akcióiban. A Reagán-tervvel kapcsolatban most viharos diplomáciai tevékenység folyik: ismert amerikai megbízottak járják a Közel-Kelet országait; egyes országokban az amerikai segélyek lehetőségére irányítják a figyelmet, másokat a „szovjet fenyegetéssel” ijesztgetnek, megint másokat az arab haladó erőkikel. A cél az, hogy bizonyos erőkre támaszkodva legalább egy-két arab országot — például Jordániát és Szaúd- Arábiát — rábírják az amerikai politika támogatására, ugyanakkor széthúzást szítsanak a PFSZ-ben. A Közel-Keletről érkező hírek szerint azonban ez az amerikai kísérlet nem ígérkezik sikeresnek. Arafat üzenete Gemajelhez A Libanoni Nemzeti Hír- ügynökség tegnap jelentette, hogy Amin Gemajel libanoni elnök pénteken véget ért római tartózkodása idején üzenetet kapott Jasszer Arajattól. A PFSZ vezetője ebben közölte, hogy szervezete nem kíván akadályt gördíteni a külföldi csapatok Libanonból való kivonása elé. Az üzenet szerint „a PFSZ kész mindent megtenni azért, hogy a palesztin hadsereg libanoni jelenléte ne szolgáltasson ürügyet a külföldi csapatok libanoni tartózkodásához”. Arafat azt is közölte: „Libanon elnökének rendelkezésére áll mindabban, ami hozzájárulhat Libanonban a hatalom helyreállításához.” lerombolták a palesztin táborokat. „Június 7-én saját szememmel láttam a Tyr-környé- ki táborok rendkívül heves bombázását, amit semmiféle katonai ok nem követelt meg. Tokióban tegnap a Liberális Demokrata Párt elnöki tisztségének megszerzéséért folytatott vetélkedés került a politikai élet eseményeinek középpontjába. Nakaszone Jaszuhiro, a Köz- igazgatási Hivatal vezetője — akit mind a Szuzuki, mind a Tanaka Kakuei volt miniszterelnök vezette frakció támogat — elkötelezte magát Szuzuki Zenko politikájának „sikeresebb” folytatása, azaz a jait, köztük a dolgozók és családjaik szakmai, anyagi, társadalmi és kulturális érdeminek védelmét, a munkahelyi demokratizmus és igazságosság erősítését, a Lengyel Nép- köztársaság javát szolgáló aktív cselekvési formák alakítását. A szakszervezeti törvény életbe lépése óta eltelt két hét alatt egyébként több mint háromszáz üzemi, vállalati szak- szervezeti alapító bizottság fordult bejegyzési kérelemmel a vajdasági bíróságokhoz, nem várva be a mintaalapszabály elkészültét. A bejegyzési kérelmek elbírálása hamarosan megkezdődik. A munka részleges újrafel- vétele ellenére továbbra is igen feszült a helyzet Ecuadorban. A három legnagyobb szakszervezetet tömörítő ecuadori munkásszövetség közölte, hogy a csütörtöki általános sztrájk „csupán figyelmeztető jellegű” volt. A dolgozók egységfrontjának végrehajtó bizottsága Az ENSZ-közgyűlés különleges politikai bizottsága megkezdte a tájékoztató és hírközlés kérdéseinek megvitatását. A bizottság megtárgyalja az ENSZ tájékoztatási bizottságának, valamint az ENSZ főtitkárának, továbbá az UNESCO vezérigazgatójának e tárgyban eléje terjesztett jelentéseit. A világszervezet tájékoztatási bizottságának dokumentuma ajánlásokat ad egy új és igazságosabb nemzetközi tájékoztatási és hírközlési rend megteremtéséhez. Mintegy kétszázezer szak- szervezeti tag tüntetett tegnap az NSZK nagyvárosaiban tiltakozásul az új, keresztényliberális kormány politikája ellen. Frankfurtban 50 ezer dolgozó követelte a szociális juttatások tervezett csökkentésének visszavonását, új munkahelyek teremtését és a fegyverkezési verseny megállítását. Ernst Breit, a majdnem nyolcmillió tagot tömörítő Német pénzügyi és adminisztratív reformok megvalósítása mellett. Az ellentáborhoz tartozó három másik jelölt, Komoto To- sio, a Gazdaságtervezési Hivatal vezérigazgatója, Abe Sin- taro külkereskedelmi és ipari miniszter, valamint Nakagava Icsiro, a Tudományos és Technológiai Hivatal vezetője — utalva a párton belüli botrányokra — egyaránt „az etika és az erkölcs megjavítására” tett ígéretet. Mindhárman utaltak a Lockheed-megvesztegetési ügyben vád alatt —• és ítélet előtt -á álló Tanaira szerepére, arra, hogy — noha emiatt meg kellett válnia párttagságától — mégis döntő szava volt és van a pártban. Mindenki tudja, ki tartja markában az LDP-t — jelentette ki Abe Sintaro az újságírók előtt. Máris több jele van annajc, hogy az elkövetkező hetek eseményei tovább mélyítik a kormánypárton belüli ellentéteket. A szemben álló két nagyobb tábor ugyanis rendkívül élesen támadta egymást a kompromisszumos jelöltet hasztalan kutató, tíz napon át tartó tárgyalások kudarcáért. A Tanjug hírügynökség a tiranai rádió adása alapján beszámolt arról, hogy október közepén ülést tartott az Albán tegnap összeült és döntést hoz arról, hogy meghatározatlan időre általános sztrájkot hirdessen meg. A rendkívüli állapot ellenére pénteken az egész országban folytatódtak a tüntetések és megmozdulások. A kirobbant összecsapásokban hárman életüket vesztették, sokan megsebesültek. Hollandia ENSZ-képviselője, Hugo Scheltema, a közgyűlés szociális bizottságában felszólalva felhívta a világszervezet figyelmét arra, hogy Guatemala középső vidékén a kormány-r hadsereg körülzárt 5 ezer indiánt, akiket a 48 órán belüli fizikai megsemmisítéssel fenyeget, ha csak meg nem adják magukat. Guatemala küldötte „pontatlannak” minősítette a holland ENSZ-képvise- lő közlését. Szerinte több ezer indián a hegyekből a partizánokhoz menekült. Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke, a frankfurti nagygyűlésen élesen támadta a Kohl—Zimmermann—Genscher kormány gazdasági elképzeléseit, amelyek „sértik a társadalmi igazságosságot és nem segítik elő a tömeges méretű munkanélküliség felszámolását”. Ernst Breit nyomatékosan síkraszállt az enyhülési és leszerelési politika folytatásáért, s figyelmeztette a kormányt, hogy a szakszervezetek ezen fogják, lemérni az új koalíció kül- es katonapolitikájának értékét. Nürnbergben több tízezer tüntető előtt Eugen Loderer, a fémipari szakszervezet elnöke, felszólította a Kohl-kor- mányt: változtassa meg gazdasági és szociálpolitikai elképzeléseit, mert ellenkező esetben „tartós konfliktusra” számíthat a szervezett dolgozókkal. Az évek óta legnagyobb megmozdulások keretében a legtöbben — mintegy százezren — Dortmundban követeltek a munkanélküliség hatékony leküzdését, és utasították el a szociális juttatások tervezett csökkentését. ★ Véglegesen eldőlt, hogy december 19-én tartományi választást tarthatnak Hamburgban. Miután Klaus von Dohnanyi, a kisebbségi szociáldemokrata kormány vezetője, javasolta a júniusi választás megismétlését megfelelő kormányképes többség létrejötte érdekében, pénteken éjjel a zöld-alternatív lista beleegyezését adta ehhez. Így a kereszténydemokrata unió taktikázásától függetlenül december 19-én újabb választásra kerül sor az NSZK-ban. Munkapárt Központi Bizottsága. Megvitatták a politikai bizottság jelentését a közlekedésről. valamint „azokról az intézkedésekről, amelyek a gazdaság és a nép szolgálatában álló ágazat jobb megszervezését és fejlesztését szolgálják”. A jugoszláv hírügynökség jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy Mehmet Shehu helyét a politikai bizottságban ezen a KB-ülésén sem töltötték be. Az október közepén tartott KB-ülésen a központi bizottság új titkára lett Vangiel Ce- rava, aki korábban csak a KB póttagja volt. A plénumön Enver Hodzsa beszédet mondott, de szövegét eddig nem hozták nyilvánosságra. xCsAK RÖVIDEN... ■ TEHERÁNBA érkezett tegnap az Iszlám Konferencia Szervezetének az iráni—iraki konfliktusban közvetítő jószolgálati küldöttsége. A Mustapha Niasse szenegáli külügyminiszter vezette küldöttség rögtön megérkezése utón megkezdte a tárgyalásokat Ali Akbar Vela- jatival, az iráni diplomácia vezetőjével. NYUGAT-BERLINBEN pénteken is folytatódtak a zavargások. Több mint ezerre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik a város utcáin felvonulva tiltakoztak a hatóságok kilakoltató akciói miatt. A Pravda a Libanonban kislakait helyzetről Az agresszió nem érte el célját A háborúellenes mozgalom szervezésében Tiltakozó gyűlés Te! A Mintaalapszabályt hoztak nyilvánosságra Varsóban A főbb tételekhez igazodva Vetélkedés az LDP elnöki tisztségéért Éles ellentétek Tokióban Hárman életüket vesztették az összecsapásokban Feszült a helyze t Ecuadorban Ecuadorban a szerdán bevezetett rendkívüli állapot ellen országszerte sztrájkok, heves tüntetések robbantak ki A kormánypolitika ellen Tüntetések az NSZK-ban A központi bizottság ülése Tiranában Atkán személyi változások