Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

1982. OKTOBER 18., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN A tankönyvekben lecke Lesz még nekünk lágy kenyerünk Ahányan vagyunk, annyiféle az életmódunk. Mégis, ami lénye­ges, jellemző benne, az közös. Testi, szellemi, erkölcsi, anyagi voná­saink egyéniek, de összességük már tipikusát, tehát típust is mutat. A társadalom haladása nem öncél, minden józan cselekedet egyén és közösség azonos útját szilárdítja és mély szakadékok, tág árkok fölött ver hidat. Marx azt írta: egy társadalom „természetes fejlődé­si szakaszokat sem át nem ugorhat, sem parancsszóval el nem tün­tethet. De megrövidítheti és enyhítheti a szülési fájdalmakat”. Ez életmódváltásunk esetében is így igaz. Kaput nyitottak Hatalmas, bonyolult rajzolatú tér­kép kellene ahhoz, hogy feltüntet­hessük rajta, leolvashassuk róla mindazt, ami életmódunk változásá­ban végbement, végbemegy. Nézzük a messzi — csupán fél évszázadnyi 1 — múltba? Öt évtizede, 1930-ban öt­száz család földjén 400 ezer cseléd és napszámos dolgozott, családtag­jaikkal együtt másfél millió ember. Ezer élveszületettből 152,5 halt meg egyéves kora előtt — ma 20,8 —, s 75 ezer munkás nem talált kenyér­adóra, azaz tartósan munkanélküli volt... Adatok. Kapaszkodók — hogy e sötétségbe, feledésbe süllyedt vi­lág rút ábrázatát az egyéni sorsok tömegén is fölfedezhessük, fölidéz­hessük. Mert hiszen akik átélték, nem szívesen emlékeznek rá; a ki­szolgáltatottság, a megalázottság fájó, mély sebeket szakított. Akik meg nem részesültek az akkori keserű mindennapokból — azoknak annyi e múlt, mint bármi más a tanköny­vekben. Lecke. Szöveg. Mindig a múlt? Életmódunk meg­határozott társadalmi viszonyok ter­méke. Ahhoz, hogy életmódunk for­radalma bekövetkezhessék, a társa­dalmi, gazdasági berendezkedés alapvető forradalmi folyamatainak kellett lezajlania. Ezek nyitott ka­pukat döntöttek le, áthághatatlannak tűnő falakat. Romboltak, hogy épít­hessenek. S ez az építés átformálta, átformálja valamennyiünk életmód­ját. Egy-egy adatba örömök, szenvedé­sek, sikerek, kudarcok légiója fér be­le. Jellemzi életmódunkat, hogy a húszas években a férfiak átlagélet- kora 41 év volt, ma 66, a nőké 43,1 és ma 73,4? Vagy inkább azt véljük jellemzőnek, hogy 1930-ban száz ke­resőből ötvenegynek a mezőgazda­ságban szelték, ha szelték a kenye­ret, mert hetven százalékuk föld nél­küli cseléd, napszámos, egy kataszt- rális holdnál többet nem birtokló szegényparaszt? Sokat mond, ha le­írjuk: az 1930-as 705 ezerrel szem­ben 1981-ben 1 654 000 volt az ipar­ban foglalkoztatottak száma? Eset­leg, rövidítve az időtávolságot, arról szólunk, hogy ma háromszor any- nyi kombájn dolgozik a megye me­zőgazdaságában, mint két évtizede, s míg tizenöt esztendeje minden ezer hektár kukoricásból mindössze ki­lenc hektáron takarították be a csö­vet gépek, most 850 hektáron teszik ezt? Talán az győzné meg az olvasót, amit életmódunk fontos jellemzőjé­ről, a fogyasztásról sorolhatunk^ Pél­dául azt, hogy két évtized alatt a me­gyében ötszörösére nőtt a kárpito­zott bútorok forgalma; egy ember ma kétszer több húst, háromszor any- nyi cukrot, 93 helyett 315 tojást fo­gyaszt, mint a mostanában arany­kornak nevezett utolsó békeévben, 1933-ban? Ne ragadjunk meg az anya­giaknál, inkább hivatkozzunk a kö­zépiskolások seregére, hiszen ma csak a megyében egyharmad annyian vannak, mint 1938-ban országosan összesen... Sok minden keveredik az előbbi bekezdésben. Mert életmódunk is ezerféle dolog keveréke, összegzése munkánk jellegének, lakásviszo­nyainknak, a települések közműve­sítésének, a fogyasztásnak, tanulás­nak, a szórakozás lehetőségeinek, a család belső állapotának. S mert nemcsak mennyiségüket nézve, ha­nem minőségüket tekintve is mássá lettek életmódunk fő meghatározói, nem túlzás azok forradalmi átalaku­lásáról beszélni. S beszélni kell er­ről, mert manapság — a jelentősen megnehezedett gazdasági, gazdálko­dási, s vele életszínvonalbeli körül­mények miatt — divat lett a pesz- szimizmus, a megtett út kicsinylé­se, a változások eljelentéktelenítése, a tagadhatatlan gondok olyan meg­mutatása, ami a reménytelenséget su­gallja. A leegyszerűsítés, a sematiz­mus nemcsak akkor veszélyes — a társadalom szemszögéből névze élet- veszélyes —, amikor pusztán a ha­ladást, az eredményeket kívánja föl­sorakoztatni, i hanem akkor szintén, amikor kizárólag a gondok, a bajok, a nehézségek világát keríti körül, s azt kiáltja, ez van. Ma nem különleges, megcsodálni való jótettlélek a közösségért mun­káján túl is tevő ember, hanem ter­mészetes típusa életünknek. Amint az is, aki fölfedezi a szocializmus előnyeit, de csak azért, hogy vissza­éljen a kínálkozó lehetőségekkel. Ma nincs abban semmi rendkívüli, hogy felbomlik a családban a régi, hagyo­mányos munkamegosztás, s hogy szü­lő és gyermek életpályája egészen más. Ahogy sajnos, az életmódváltás árnyoldalainak sincs különlegessége; a több válásnak — a megyében ezer fennálló házasságra tíz válás jut egy esztendő alatt —, bizonyos, elsősor­ban ér- és idegrendszeri betegségek terjedésének, a megye legtöbb na­gyobb települése peremén kialakult, főként a bevándorlók benépesítette övezetekben tapasztalható állapotok­nak, a közlekedési balesetek gyakori­ságának, a túltápláltságnak, a víz, a levegő szennyezésének... Igaz, ma száz magyar állampolgár közül száz élvezi a társadalombizto­sítást — 1938: 31 —, de arra egyikük­nek sincs biztosítása, hogy az élet­mód átalakulása mindig és minden­ben csakis örömet ad a számára. Ta­valy a megyében fölépült 6821, lakás — ezer lakosra számítva hét, a ha­sonló adat 1938-ban kettő —, de ezek egy részéhez bontással, megszokott, emlékekkel teli családi otthonok le­rombolásával teremtettek helyet. Korszerűsödik az ipar technikai eszköztára, de ehhez elengedhetetlen a tanulás, a továbbképzés. Gazdag a munkavállalási lehetőség, de nem okvetlenül helyben, azaz vonatra, autóbuszra kell ülni, utazni, olykor órákat, gyakran rossz körülmények, zsúfoltság közepette. Több a kereső a családban, de nehezebb éppen ezért beosztani, ki megy az óvodás gyermekért, ki várja a gázpalack szállítóit, ki vesz részt a szülői ér­tekezleten. Gyarapszik a kocsitulaj­donosok száma — 1975-ben a megyé­ben 42^948 személygépkocsi volt ma­gántulajdonban, 1981-ben 91 418 —, vele a bel- és külföldi turizmus le­hetősége, de gyarapszik a karban­tartás, a javítás, a tankolás anyagi terhe is ... Arról nem beszélve, hogy a gépkocsit első ízben vásárlók a fenntartás költségeit — mert a fe­dezetet más kiadások terhére kell előteremteni — életszínvonal csök­kenésének (!) fogják fel, amint azt háztartásstatisztikai elemzések mu­tatják ... ! Életmódunk tükör tehát, változó társadalmi, gazdasági állapo­taink, viszonyaink tükre, de megmu- tatója annak isf mennyi a torzulás, a végletesség, az átmenetiség gon­dolkodásmódunkban és cselekede­teinkben, ítéletalkotásainkban és magatartásunkban. A tények tükre munista szombatra hív az ifjúsági szövetség? Semmi köze az anyagiak­nak ehhez. Ahogy az sem csupán az anyagiak közé besorolható gyarapo­dás, miszerint a megyében a tavaly fölépült lakásokból ezerből egy olyan akadt, amelynek nem volt vezetékes vízellátása, hogy minden száz új 6tt- honból 57,2 három vagy több szobá­val került tető alá. Az emberibb, gazdagabb élet tere a tágabb, kom­fortosabb otthon, az elektromos áram­mal táplált eszközök serege, a für­dőszoba, a központi fűtés, de termé­szetes: ennek anyagi terhei sem ki­csinyek. Ezeket a terheket azonban úgy venni, mint az életkörülmények romlását, az életszínvonal csökkené­sét... ?! Gyökerénél fogva Nincs olyan dolgunk, cselekede­tünk, amely ne láncszemenként kap­csolódna össze, azaz haladás és gon­dok összegződése, az életmód válto­zása azt állítja a középpontba, ami — aki — a legfontosabb: az embert, ö az, aki egyszerre út és cél, tettek és tervek formálója, akiknek mind­jobban rá kell jönnie, mindjobban értenie és éreznie kell a Marx meg­fogalmazta igazságot: Radikálisnak lenni annyi, mint a dolgot gyökeré­nél megfogni. Az ember gyökere azonban maga az ember. MÉSZÁROS OTTÓ Pávapár Tapodi Ilona grafikája Hatvanötből - egy a legjobbak között Nem vágynak reflektorfénybe... Ha mesélnék, Így kezdeném: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Automatika nevű ősbrigád. Valahol egy Pest megyei Du- na-partl városkában, a szép és ifjú Százhalombattán, a Dunamenti Hőerőmű Vállalatnál... S a mese folytatása, már prőzal formában: a DHV hajdani Auto­matika brigádja, az ős, akkorává duzzadt, hogy a szétosztása ésszerű­vé vált, és a három új brigád mindegyike ragaszkodott az eredeti névhez... sünkre végezte el — veszi át a szót ismét a brigádvezető. Figyelik az arcomat, míg átlapo­zom a legutolsó írott krónikájukat — jó néhány naplójuk betelt a tizen­négy év alatt, s örülnek, hogy nem találom díszesnek, cicomázottnak. — Ja, szerintünk a tartalom a fontos, nem a dekoráció. Lehet, hogy mások jobban adminisztrálják magu­kat, de azt mi nem szeretjük — mondják egyszerre, mintha összebe­széltek volna. — Képzelje el, ha otthon rengete­get használja a villanykapcsolókat, mi történik? — kérdezi Miságyi Fe­renc. — Persze elromlanák. És gyak­ran. így van ez valahogy, természe­tesen nagyban, itt, a DHV-ban Is. Évek óta nem dolgozhatunk teljes kapacitással — lassan már ötvenszá­zalékossal sem! —, ehelyett csak ak­kor termelünk áramot, ha kérnek az erőműtől. Ezért a műszerek is a nor­málisnál jóval nagyobb igénybevé­telnek vannak kitéve. Nem könnyű az állandó készenlét, az üzembizton­ság szavatolása. Mi úgy szoktuk ma­gunk között mondogatni, hogy a mi­nőségi munkára került a hangsúly mostanában — és ez sokkal felelős­ségteljesebb a réginél. Nem furcsa naivitás-e — a leg­jobb indulattal választott kifejezés­nél maradva — arról sóhajtozni, hogy valamikor kapta magát az ifjúság, s ment világot látni, most meg ugye az árak, az útlevél... ?! A tények ezzel szemben a következők: a har­mincas években, tehát a valamikor, esztendőnként átlagosan kétszázezer magyar turista ment külföldre, ne firtassuk, milyen társadalmi osztá­lyok, rétegek tagjai. Tavaly 5 547 000 hazánkfia járt külföldön, félmillió­val több, mint 1979-ben, holott köz­ben — szükséges-e fölemlíteni? — igencsak megkeményedett családi pénztárcánk számára a kiadandó fo­rint. Vajon anyagi javakkal rakott élet­asztalunk körülülése ösztökélne pusz­tán bennünket? Minden bizonnyal ez is lényeges ösztönző. Ám köze van-e az anyagiaknak ahhoz, hogy országjáró kirándulásra megy a szo­cialista brigád, vöröskeresztes aktí­vák gondoznak magukra maradt öre­geket, szakszervezeti bizalmiak vi­tatkoznak társaik tanulásáért, kom­Valóban kiérdemelték — Miért tartjuk jónak az Automa. tika II. szocialista brigádot? Mert csöndben dolgoznak. Pedig, hosszú ideje eredményt, hasznot kínál mun­kájuk, amit természetesen méltá­nyolunk is. Tavaly elnyerték A vál­lalat kiváló brigádja címet. Ezt pe­dig nálunk valóban ki kell érdemel­ni, hiszen 65 közösség között dől el, ki a legjobb. Tallér József, a DHV munkaver­senytitkára több mint nyolc éve áll posztján. A részrehajlás nála ismeret­len fogalom, szavainak nagy a hite­le. Nem csodálkozik, hogy fölkeltve érdeklődésemet, kérem, hadd ismer­kedjem meg a brigáddal. Mit mondjak? Igazán nem örül ne­künk Zaványi György brigádvezető, bár nem elutasító. — Nem kívánkozunk ml reflektor- fénybe. Csak amit vállalunk, szeret­jük teljesíteni — szerénykedik, de azért indul, hozza a naplójukat. — És annál jóval többet is! — szó­lal meg Miságyi Ferenc. — Én ugyan csak egy éve kerültem a brigádba, de az erőműben lassan húsz éve dol­gozom. Ismertem tehát jól a fiúkat, s amint a munkaterületre kerültem, kértem magam közéjük. — Na hiszen, a mi munkaterüle­tünk! Az szinte az egész hőerőmű. Mint a hőirányítástechnikai üzem üzemeltető és karbantartó brigádja, jelenleg is hét területen dolgozunk — ezt a fiatal Bayer Péter veti köz­be. Aki pedig tízéves törzsgárdatag, s azóta automatikás is. ö folytatja: — Most huszonegyen vagyunk, mű­szerészek, lakatosok, hegesztők, de egyikünk, Fehérvári Zoltánná a „brigád lánya” diplomás. Fazekas Jancsi a napokban szerez techniku­si minősítést, szegény, ma írja épp az írásbelit. Ketten közülünk már mesterszakmunkások, de hetünknek két szakmánk van. Ez azért érdekes, mert nem kell várnunk, míg más­honnan embert küldenek. Súg Tallér József: — Itt szerezték meg valamennyién a második szak­májukat, az erőműnél. Mert a szük­ség megkívánta. — Közöttünk csak egyetlen beta­nított munkás van. Ö már idősebb, de a nyolc általánost a mi ösztönzé­pás lesz, viszont a többi társunk meg itthon vállalja az összes mun­kát. Helyettünk is. Mert embert neon kapnak. — Tóth Matyit meg Kuvaltba ad­tuk kölcsön, s ha visszajön, megy ki a brigádvezetőnk. Hogy mi lesz ve­lünk nélküle?! — tréfálkozik Bayer Péter. — Te csak hallgass! Majd segít a pártvezetőség! — csap le rá Miságyi Ferenc. Kiderül: Bayer Péter az üzem alapszervi párttitkára, de a vezetőség tagjait is az Automatika II. adja. — Kondor György munkásőr, Füle Ignácz meg alapszervezeti KISZ-tit- kár. Hatan a lövészklub tagjai va­gyunk s alig akad köztünk állandó társadalmi megbízatás nélküli. S képzelje! Fazekas János, aki három- gyerekes apa, tagja a városi Liszt Ferenc kamarakórusnak. Még kül­földre is járnak! — lelkesedik Ba­yer Péter. Hónapokig emlegetik Pakson segítenek Mindez nem panaszként hangzik el, inkább dicsekvésnek hat. Mert az kitűnik a beszélgetés során, hogy az Automatika II. tagjai igenis büszkék arra, amit csinálnak. Most van folya­matban például a vegyiüzem műszer­parkjának rekonstrukciója. A brigád ajánlotta föl, nemcsak a munkát, ha­nem a teljes előkészítést és megszer­vezést is. Mégpedig teljes üzemme­net közben, leállás nélkül. Vagy: elé­gedetten idézik föl, hogy a belső, sa­ját napi dolguk mellett vállalták el a Paláról érkezett nyomáskülönb- ség-távadók — 400-ról volt szó! — teljes mechanikai revízióját és elekt­ronikus beállítását, valamint a hite­lesítési előkészítésüket. — Paks! Egyébként is említésre érdemes — csap homlokára Zaványi György. — Tinku János most van lent közülünk az erőműnél, de né­hány nap múlva megyünk még le a brigádból — öten. Segíteni. Egy hó­napra. Vagy esetleg még tovább. Reggel utazunk le és este haza. Stra­— Már mennünk kell! — pillant órájára Zaványi György, föl Is ugrik sebesen — Déli fél tizenkettőkor! Hova? — bukik ki belőlem a kérdés. — Esőcsatornát szerelni... — Ilyenkor, munkaidőben? — Nem lógunk, ha arra gondol. Van csúsztatni való időnk. Viszont korán sötétedik, délután fél ötkor már nem kezdhetünk komolyabb munkába. Most hárman indulunk, aztán jönnek még utánunk öten. Ta­valy meghalt egyik brigádtársunk, az özvegyét és a két kis gyerekét kö­telességünk ístápolni. Már bevezettük a vizet, derítőt építettünk, kerítést készítettünk, lassan meglesz min­den ... A maguk részéről befejezték az is­merkedést. Tallér József csak rövid mondatokban, de sorolja még: ki­válóan foglalkoznak a területükre került fiatal szakmunkásokkal.. .- fejenként harminc óra társadalmi munkát vállaltak, de nem számítanak föl semmi mai hasonlót, pedig sokat járnak egymáshoz segíteni.. .v soha még fegyelmezésre nem volt szükség velük szemben .. .> olyan Télapó-ün. népségét rendeznek mindig a gyere­keknek, hogy hónapokig emlegetik — a 21 brigádtagnak 36 (!) kisgyereke van; megkapták tavasszal a Hazafias Népfront Kiváló társadalmi mun­káért plakettet... És a mese vége: .. .az Automatika II. brigád boldogan él, s remélhető­leg a reflektorfény villanását Is ki­heveri. DODÖ GYÖRGYI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom