Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-16 / 243. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. OKTOBER 16.. SZOMBAT Homokot kötöttéi, a futó időt ARANY JÁNOS HALÁLÁNAK Ar*ny Jánoa egyetlen hiteles arcképe Nem Ismerek a* egésa földgolyón nagyobb művészt Arany Jánosnál, sem az élők, sem a halottak között. Az ilyen megállapításokat általában felelőtlennek, gyermekesnek tartom. Mégis le kell írnom, mert ezt érzem. Van némi összehasonlítási alapom is. Hat-hét nyelven olvasgattam a világ legnagyobbjait. — Kosztolányi Dezső. Egy évszázada hunyta le Örökre szemét a magyar költészet legragyogóbb csillagai közt is az egyik leg- tündöklőbb, Arany János. Mint egy emlékezésben olvasható: ezernyolcszáznyolcvankettő október elejen még fönn járt. Egy délelőtt, szokása szerint kisétált a Duna-partra a csöndes, görnyeteg, rövidlátó öregúr. Ott kigombolta felöltőjét, hogy megnézze, hány óra — mert mindig pontos volt, élete vége felé pontos- kodó is —, s a hűvös, őszi szélben meghűlt, ágynak esett, tüdőgyulladást kapott, napokig fulladozott, s október 22-én, egy vasárnap délelőtt — fia jelenlétében meghalt a karosszékében. Életének hatvanhatodik évét taposta ekkor. Megrendítő föllapozni utolsó négysoros versét: Életem hatvanhatodik évébe’ Köt engem a jó Isten kévébe, Betakarít régi rakott csűrébe. Vet helyettem új gabonát cserébe. A Tudományos Akadémia csarnokában ravatalozták föl. Több ezer ember kísérte utolsó útjára, s az újságok gyászkeretben jelentek meg. Gyulai Pál, a költő nem tudta befejezni beszédét, hangja ,zokogásba fulladt a koporsónál. Törékeny egészséget mért rá a sors, szinte születése napjától. Nagyszalontán egy bogárhátú házban késői vendégként érkezett. Apja, Arany György, az egykor nemességet élvező hajdúszármazék jobbágysorban tengette életét, öreg szüleinek a tizedik gyermeke volt, de ő már csak legidősebb nővérét, Sárát ismerhette. A házaspár a csenevész fiúcskát dédelgette, óvták még a széltől is, főleg a paraszti munkától. Mint később élete alkonyán született versében írja: Mikor én is markot hajtani kezdtem, S nem sikerült, bárhogy s mint igyekeztem. Így — vézna, ügyetlen testi dologra — Adtam fejem a bölcs tudományokra, Barázda helyébe szántván sorokat, Nem kérkedem ezzel, mert azt se sokat. Az önmagával mindig békétlen alkotónak a vallomására a hátrahagyott életmű az ékesszóló cáfolat. Az a hatalmas katedrális, amelynek minden egyes építőkockáját nemcsak páratlan költői művészettel, hanem a paraszt ősöktől örökölt lelkiismeretes, szép munkával is oly gondosan megformált. Egész életében mindvégig a népnek volt az igehirdetője. Nem a halhatatlanságra kacsingatott, hanem azokat kívánta szolgálni tollával, akik közül lelkedzett, s akiktől a szép szó gyönyörűségét örökölte: szántóvető édesapjától, dolgos édesanyjától. Tiszta szavú beszélgetésük példa és mérték volt haláláig. A szabadságharc idején — amikor Arany János is derekasan helytállt, mint a Nép Barátjának szerkesztője Vas Gereben oldalán és válságos, körülmények között nemzetőrként »Aradon — a szó szoros, ám nemes értelmében ponyván árulják műveit. Majd a bukás fájdalma, melyet még csak tetézett a szeretett barát, Petőfi Sándor elvesztése, mély, kiheverhetetlen sebet ütött a költő lelkében. Mindössze harminckét éves, amikor komor fellegektől borított időszak borult reá. Emberi és költői válságából nehezen lábalt ki. A számára oly kedves szülőhelyén, Szalontán állását és otthonát vesztve földönfutónak érezte magát. Minduntalan Haynau kopóit érezte a sarkába szegődni. Végül a sok baráti unszolásnak engedve — rövid írnokoskodás, majd a Tisza családnál töltött féléves geszti házitanítóskodás után — elszánja magát, s Nagykőrösre költözik, ahol elvállalja az újjászervezett református gimnázium egyik tanári állását. Nem tud megszokni áz új, számára idegen környezetben. Megpróbál ebben a másik talajban is gyökeret ereszteni, ám sikertelenül. Szellemi béklyót vet rá a város gazdag parasztjainak kasztrendszere, begyöpösödött tunyasága. Mint följegyezte: Ügyvéd, mérnök stb. itt nem úr, csak polgár. A professzort már csak úrnak titulálják, de éreztetik vele, hogy tolerancia alatt áll Az epébe mártott tollal megírt Nagyidai cigányok, majd a sok önéletrajzi szállal átszőtt Bolond Istók I. éneke, és a keserű szavú versek után megszülettek a történelmi múltunkba visszapillantó balladák. Mellettük mások, mint a zsarnokság elleni tiltakozás drámai erejű költői megnyilatkozás, A walesi bárdok és a kései műveiben új hangokat meg- zendítő tamburás öregúr léleklátó balladáinak előfutára, a szeretője bűnét tisztára mosni akaró Ágnes asz- szony, vagy a szerkezetileg is káprázatos felépítésű Bor vitéz, amelyben minden versszak második és negyedik sora megismétlődik a következő strófában, mint első és harmadik sor, de oly ügyesen, hogy ha fölolvassuk, a hallgató nem is veszi észre. Pályája Petőfihez képest késve indult, ám hamarosan üstökösként tűnt föl költészetünk égboltján. Huszonnyolc esztendős, amikor megírja komikus eposzát, a korabeli megyei közállapotokat pellengérre állító, Az elveszett alkotmányt, mellyel elnyeri a Kisfaludy Társaság pályadíját. A következő esztendőben pedig Toldijával szerez hervadhatatlan babérokat. Ám ami még ennél is fontosabb, megszerzi Petőfi Sándor sírig tartó barátságát, aki így köszönti verses levelében: „Ki és mi vagy? hogy tüzokádó gyanánt Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki. Más csak levelenként kapja a borostyánt. S neked rögtön egész koszorút kell adni... Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, Folytasd te, barátojn, teljes dicsőséggel!’’ Arany Jánosnak, akit egész életében a kétségek fúriái gyötörtek, Petőfi lángoló magabiztossága hitelt, erőt és költői bátorságot adott. Petőfi korai halála azért húzta ki hosz- szú időre lába alól a talajt, mert úgy érezte, hogy szellemi támasz nélkül maradt. A hőn szeretett pályatárs és Sza- lonta elvesztése után már sehol sem érezte jól magát. Nagykőrösön a tanári munkát, fölkerülvén Pestbe az akadémiai titkárság napi robotját egyaránt nyűgnek érezte. Élete alko- ayán írt Epilógus című költeményé■tróbl Alajos: Toldi (bronz) ben olvashatjuk: Az életet, lm megjártam; Nem azt adott, amit vártam .., Ada címet, bár nem kértem, S több a hír-név, mint az érdem.., Egy kis független nyugalmat. Melyben a dal megfoganhat, Kértem kérve: S ö halasztá évrül évre. Végül utolsó esztendeiben a Margitsziget árnyas tölgyei alatt megtalálta azt a csöndes fészket, ahol múzsáját meghitten fogadhatta. Itt született me^ csodálatos versciklusa az Öszikék, amelyben minden gátlásától megszabadulva kitárulkozott, utánozhatatlan költői szépségével vallva az öregkor halk bánatáról, szelíd öröméről. A magyar nyelv sokszínű muzsikájának egyik legvarázslatosabb zeneszerzője volt Arany János. A népi beszéd legszebb hanghordozását örökölte, s annak szellemében emelte azt a maga nerhében tökélyre. A hagyományból mindent fölébresztett, ami abban szunnyadt. Találó az a hasonlat: nála a szavak táncra lendülnek, a zene emeli az értelmet, az értelem a zenét. Amit Petőfi elkezdett nem egészen dicstelenül, valóban ő folytatta teljes dicsőséggel. Szerb Antal írta Magyar irodalomtörténetében: Minden szál hozzá vezetett és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ö a sugárzási központja. Vörösmarty, Petőfi és Ady költészetében van valami csodaszerű — Arany Jánost matematikailag le lehetne vezetni az előzményekből és a magyar adottságokból. Ha van értelme szellemi jelenségekkel kapcsolatban gyökerekről, szerves fejlődésről beszélni, Arany Jánosról lehet ezt mondani. Az utána következő nemzedékek valóban nem tudták kivonni magukat hatása alól. Az újabb kori magyar költészet az ő gyökerein táplálkozva termette a legszebb gyümölcseit. Hadd idézzük befejezésül József Attila sorait, melyeket Arany János születésének százhuszadik évfordulóján vetett papírra: S míg szél nyalta, tépte a bokrait, / lassan lépve hoztad komoly ökreid. / Verseidre raktál szép cseréptetőt / s homokot kötöttél, a futó időt. / Hadd csellengünk hozzád, vagyonos Atyánk! / Házhelyünk a puszta, kóbor a kutyánk. / Hadar a szárazság, pusztít az egér / s gőggel fortyog kásánk, de mit ér? lom Miklós Arany-emlékérmének hátsó ,,, A költ5 verseiből Mit csinálunk? Végpont Földit mit csináltok? Kaszát kalapáltok? Nem azt kalapálunk. Fegyvert köszörülünk. A rendet a réten Már levágtuk régen: Megmártjuk kaszánkat Ellenség vérében. Sebtében eddig Írtam Két hóra nem kévé*: Most, lm, erőt vesz rajtam A régi csüggedés. Hiss' szép a nagy önérzet, Kivált ha Igaz is, 8 merészen győzi röptét A szárnyas Pegaz la. Mindenki, aki magyarnak született, s így akarva, nem akarva vállalja közös sorsunkat, kárpótlást kap azáltal, hogy Arany Jánost eredetiben olvashatja. — Pé- terfy Jenő. SZOMBATHELYI ERVIN Szép piros harmatban Fürösztjük kaszánkat: Övig-övig vérben Védjük jó hazánkat (1848) Az én ágaskodásom Nem ér egy fakovát i Csak cigány vagyok, ki „Biztatja a lovát!" (1877. szeptember 11.) Jelenét kereső nrnltidézés « Az Igazán Jó költőket csaknem mindig utoléri a végzet: tananyag lesz Z életükből és müveikből. így aztán megesik, hogy a gyönyörű verssorból diák- z izzasztó példa válik mondjuk a magyar alexandrizmusra. ... A múlt idők ^ homályán megszólal egy rege . . . Ám a regék és a versek rendszerint kiállják $ a próbát, s a tananyag, a tanárok szándéka szerint ablakot nyit a szépségre, 4 a múlt idők homályából elénk bukkanó költő világára. Az ő jelenét keresni, nyomát kutatni indulok diákok ^cözé. Megkísérlem Z itthon hagyni saját emlékeimet, a verseivel töltött csendéi estéket. Jól elzá- Z rom a kisgyermek képét (enyém e kép), aki több mint harminc évvel ezelőtt Z a megégett-megégettetett könyvtár romjai alól előpiszkálgatott egy megbar- 7 nult5 piros kötésű könyvet, talán az egyetlen megmaradtat, s betűzni kezdte: ^ .. íme, a szép tavasz kiesett az évből, / Egy nemzedék holt ki az emberiül ségből ... i Azóta bőséggel hullatta levelét az idő vén fája, s olvasó kedvem gyakran Z messzire kalandozott. Világom tágitgattam, hogy megmerítkezzem mások gon- Z dolatainak szépségében Am a vándorlásokból mindig visszatértem pihenő- Z helyet kérni, vissza a pusztai fűzhöz, a megbámult, piros fedelű könyvhöz, ^ Arany Jánoshoz. A csöndes esték kimentek a divatból, s aggódva kérdem: visszatérnek-e Z ugyanígy a biztoshoz, a tökéleteshez azok, akik ma indulnak meghódítani az ó emberiség gondolatait. Túl a leckén — Valószínűleg nem lehetünk elégedettek Arany János műveinek olvasottságával. Persze más költőkhöz sincs elég időnk. Ez a legnagyobb baj, az időhiány. S talán még órán sem tanultuk elég alaposan ... — Ez tévedés. Igenis, jól és részletesen megtanultuk, de az igaz, hogy nem olvassuk eleget. — Ha szabad -ezt mondani, szórakozásból, szóval a magunk gyönyörűségére igen ritkán vesszük, vehetjük elő a kötetét. Ám amikor kötelességtudásból, vagy inkább érdeklődésből mégis olvassuk, akkor azt hiszem megértjük Arany János verseit. s gyönyörködünk bennük. S -tanulunk belőlük. A nagykőrösi Arany János Gimnázium igazgatóhelyettesi szobájában ülünk. Ennek az irodának a csendjét kaptuk kölcsön a beszélgetésre. Három negyedikes diák. Baji Kinga, Padányi Emese és Sallai László igyekszik szép, okos szavakkal elmondani mindazt, ami túl a leckén a szívében él. Előbbi vallomásukban az olvasásról, nincs res- tellnivaló. Sokat faggatják a versesköteteket, de még nincs idejük s lehetőségük megállni egy-egy életműnél. — Az életmű, s a versek lényege így is megfogható. Az persze megint más lapra tartozik, hogy ki miért kedvel meg egy költőt. A vonzódásban sok a szubjektivitás — vélekedik Sallai László. Engem például Arany János emberi mélysége fogott meg. Különösképpen az öregkori lírájában. Ez már nagyon letisztult költészet. A gondolatai szinte kézzelfoghatók. S ezek az öregkori versek valahogy egészen modernek is. Közelebb állnak hozzám, mint a korábbiak. Az évszázadnyi távolságon túl Ilyen fontos volna az Idő múlása a költő életében? Az egy-két évtizednyi közeledése a mához? Vagy az öregember bölcsessége már felülemelkedik az időn, s egyszerre lehet tegnapi és mai? Sőt, fiatal is. Tisztasága a miénk — Ez a modernség természetesen különbözik attól a modernkedéstől, mellyel némely mai, fiatal költőnél találkozunk — magyarázza szavait Sallai László. Ez az utóbbi modernség nekem zavarosságnak, érthetet- lenségnek tűnik. Állítom, hogy a mai középiskolások nagyon keveset értenek meg e kortársak verseiből. Viszont Nagy Lászlót sokat olvassuk, mert értjük. Ámbár sajnos, már ő is tegnapi. S Arany János is azért való nekünk, mert érthető. Az ő modernsége a tisztaság, a világosság. Ezért a miénk. Igen, megtörtént már, hogy rosszkedvű voltam, s az Arany-kötetet vettem elő. Volt értelme. Megnyugtatott, adott valamit. Az Epilógust szeretem. Tiszta, bölcs. Vagy itt van a Mindvégig. Van hallgatód? nincsen? / Te mondd ahogy Isten adta, t Mondanod. Ez példa. A netán süket világban is hirdetnünk kell ac igazságot, meggyőződésünket. S másik vers, másik példa: Bármi történjék, meg kell maradnunk embernek. Forgatjuk a beszélgetéshez segítségül hívott három kötetet, a legújabb kiadást. Cédulákba kimásolt idézeteket cserélgetünk. Mégsem ered meg könnyen a szavunk. Talán hiba volt