Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-21 / 221. szám
CEO! Otília A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 22L SZÄM 1982. SZEPTEMBER 21., KEDD iiHikósfbtalok az EViG-ben Tegyék alkalmassá a feladatokra Bizonyítiiassanak vezetőként is Aki járt már az EVIG-ben, az képet alkothatott az ottani munkakörülményekről, a rendezett és esztétikus üzemi környezetről, a szervezettségről és fegyelemről. Cegléd e korszerű gyára, a városbéliek mellett, sok vidékinek ad megélhetést. Fiatalok is szép számmal keresik itt kenyerüket, kétszázötvenen vannak, akik még nem töltötték' be a harmincadik életévüket. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik dolgozó az ifjúság soraihoz tartozik. Rajtuk is múlik Ahol ilyen népes ez a generáció, ott különösen fontos, miként foglalkoznak velük, hogyan szövi át mindennapjaikat a róluk való gondoskodás, gondolkodásmódjuk formálása, szakmai, politikai ismereteik gyarapítása, a munkába állók beilleszkedése, a közösségi életbe való bekapcsolódása. Amikor az MSZMP Központi Bizottsága 1970. februári ifjúságpolitikai határozata megszületett, az egész társada- . lom ügye és felelősségeként fogalmazódott meg az ifjú nemzedék nevelése, szárnyra bocsátása. Annak rendje és módja szerint intézkedési tervet állítottak össze ezzel kapcsolatban az EVIG-ben is, amelynek végrehajtásáról a közelmúltban a párt városi végrehajtó bizottsága előtt számolt be Sápi Károly, a gyár pártvezetőségének titkára. Szó esett a pprt- és gazdasági vezetés ezzel kapcsolatos teendőire«, az időről időre megrendezett ifjúsági parlamentekről, az üzemi demokrácia fórumain jelen lévő képviseletükről. Ezeknek az eddig megtett lépéseknek az eredménye, hogy a pártvezetésnek csak az érdemi kérdésekkel kell foglalkoznia, és valóban a mindennapi politikai teendők szerves részének tekinthető a körükben végzett munka. Ez a kommunisták érdeke is, hiszen rajtuk is múlik, hogy milyen utánpótlást nevelnek és vesznek fel soraikba. Kctődjensk az üzemhez A napi munkában általában elégedettek az ifjú nemzedékkel. A felvilágosítás és a nevelés révén- bővítik a szakmához és a mindennapi élethez szükséges ismereteiket. A szakmunkástanulók irányítására, formálására különösen ügyelnek. Az oktatás személyi és tárgyi feltételeit megteremtették és korunk követelményeihez igazították. Az oktatók még a kötelező ismeretnyújtáson túl is szívesen foglalkoznak tanítványaikkal. Mindent meg kell tenni, hogy a fiataKöszönetnyilvánítás. Ezúton köszönöm magam és családom nevében a Mezőgép Váll., a 203. számú Szakmunkásképző Intézet, a Fehérje Takarmány Termelési G T. vezetőinek és dolgozóinak, rokonainknak, barátainknak, szomszédainknak. hogy szeretett feleségem, Meleg Sándorné elvesztésével ránk szakadt fájdalmat a temetésen való megjelenésükkel, szavakkal, virágokkal enyhítették. Meleg Sándor. Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapám, Mohái János temetésén megjelentek," sírjára virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Lábbelikészítő Ktsz-nek a küldött koszorúért. A gyászoló család. lok kötődjenek ehhez az üzemhez, minél kevesebben vándoroljanak el, hiszen az ifjúság soraiból várható szakmai utánpótlásra nagy szükség van. Az igénybe vehető szellemi képességekre erősen számítanak, hiszen a műszaki gárdán is múlik, hogyan fejlődhet tovább a gyár, miként tud bevezetni korszerűbb technológiákat és termékeket. A jó közérzethez természetesen hozzátartozik a megfelelő bérezés és az életkörülmények javítása. A jogok és kötelességek összehangolására törekednek. Szép számmal segítették lakáshoz otthont alapító munkásfiataljaikat. A bérezést úgy alakították, hogy a teljesítménnyel arányos keresetek alakuljanak ki. A termelő műhelyekben a norma a megadott gépre, illetve munkadarabra szól, s ebből nem lehet vita. Az üzem megteremtette a sportolás és a kulturális élet feltételeit, s ezek hozzájárulnak a jó közérzethez. Bizalmat érdemelnek A meglévő és a múló gondokról is szó esett. Arról, hogy a bérszínvonal még mindig alacsonyabb az "elváriiátónál, bár a vállalat már próbált változtatni ezen. Ez is az elvándorlás egyik oka volt az elmúlt években. Volt egy időszak, amikor a KISZ tevékenysége elmaradt a kívánt színvonaltól. Azóta ezen a téren kedvezőbbre fordult a helyzet; a pártirányítéssal, helyes káderkiválasztással sikerült megfelelő alapot teremteni az ifjúsági mozgalom erősítéséhez. A pártvezetőség az ellenőrzésből és a segítség- nyújtásból is kiveszi a részét. Sokan pótfeladatként fáradoznak az ifjúságpolitikai célok megvalósításán. A szervezeti élet rendszeresebb és színvonalasabb. A gyári KlSZ-bizott- ságnál már ígéretes fellendülés tapasztalható, ám az alapszervezeteknél lassú a változás. A fiatalok közül ki kell választani az utánpótlásra alkalmas személyeket. Ma még nincsenek arányaiknak megfelelő számban a különböző posztokon. Fel kell készíteni és a vezetésre alkalmassá tenni őket. A kinevezéseknél nagyobb bizalommal kell lenni irántuk. A társadalmi munkából nem vonja ki magát ez a korosztály, de a közélet más területein már kevésbé mozgékonyak. Különösen a bejárókról tudnak keveset, holott nekik is tartozniuk kell valamely közösséghez. akár a gyárban, akár a lakóhelyükön. Nem véletlen, hogy taglétszámának emelését tűzte célul a KISZ. Családi példamutatás A tanácskozáson az a gondolat is megfogalmazódott, hogy az ÉVIG pártszervezetei a fiatalok pályakezdése, beilleszkedése, tanulása és családalapítása terén sokat tesznek, de még nagyobb eredmények is születhetnének. Mind több gazdasági vezető érezze feladatának erkölcsileg és politikailag vezetésre alkalmassá formálni a környezetében dolgozó ifjakat. A pártalapszervezeteknek is megvan az ezzel kapcsolatos teendőjük. Tudatosítania kell, hogy a család a legfontosabb közeg a nevelésben, éppen ezért a munkásszülők körében hangsúlyozni kell , a családi példamutatás szerepét. A kommunisták konkrét és ellenőrizhető pártfeladatokat vállaljanak. A KISZ és a szak- szervezet, az ott működő párttagokkal karöltve,' nyújtson több segítséget, keressen a céloknak megfelelő, hatékony munkaformákat. 1 T. T. Cseppek a teában Ä gyerekek egészségét védi Ne késlekedjenek a szülék András négy hónapos, most kezdi felfedezni a körülötte lévő világot, édesanyja karjában tiltakozás nélkül nyeli le a kanál teát. Edit tizennyolc hónapos, jól tudja, hogy orvosi rendelőbe mennek, már az utcán tiltakozik, de a védőnő neki is gyors, ügyes mozdulattal önti a szájába a teát. Cegléden, a Kozma Sándor utcai rendelő előtt gyermekkocsik tucatja és sok kisgyerek, két hónapostól hároméves korig. Zsúfoltság mégsincs, mert — mint a védőnők elmondták t- gyermek- paralízis elleni védőoltásra folyamatosan hívták be a körzetükhöz tartozó kisgyerekeket Háromszor egymás után Sajnos, még él a szülők körében az a helytelen nézet, hogy a szájon át adott cseppeket nem veszik olyan komolyan, mint az injekciós tűvel adott védőoltást, pedig súlyos betegségtől ment meg a Sabin- csepp, a járványos gyermekbénulástól. Napjainkban, már a Heine-Medin betegség csakKis kocsival bukdácsolva Egy ideje — mivel gyermekünk született — babakocsival járom a várost. Pontosabban csak járnám, mert a gyerekkocsival sok helyre nem juthatok el, vagy csak nagy nehézségek árán. Korlátokat szab persze a józan ész is, de még inkább az utak minősége. Csak most tűnik fel, milyen magasak a járdaszegélyek, milyen hepehupás némelyik járda, mennyire megfeledkeztek a kisgyerekes szülőkről az utak tervezői. Legalábbis erről árulkodik az, hogy milyen kevés helyen van kocsifeljáró, s ahol van is, az többnyire olyan hely, hogy jogosan gyanítjuk, hogy az autóforgalom, a kőcsikijárás miatt épült — és akkor sem ránk gondoltak. Nemcsak a járdaszegéllyel van bajunk, hanem sokszor a járdával is. Nem is tudjuk, melyik a jobb: ha olyan keskeny a járda, hogy a kocsival nem férünk el rajta, vagy ha egyáltalán nincs? Mert ha nincs, akkor legalább a szembejövő autósok nem mutogatnak dühösen rá. Es talán ránk is jobban vigyáznak. Ezek után az az érzésünk, hogy az illetékesek gyerekei már kinőttek a babakocsiból. Gondoljuk pedig, hogy ezek az apró bosszúságok annak idején az ő figyelmüket sem kerülték el, de úgy látszik, ez már feledésbe ment. Kár pedig, mert ez örökzöld téma, hiszen városunkban évente mintegy kétezer apróság jön a világra, akikkel szüleik előbb- utóbtí babakocsistól szeretnének közlekedni. B. M. Ökölvívás Pontozásos győzelem A kemény öklű fiúk Kecskeméten szerepeltek, a Petőfi Népe Kupa versenyen. Az ifjúsági és a felnőtt korosztályban tizennyolc szakosztály 125 ökölvívót állított a szorítóba. A CVSE versenyzői közül csak ketten nem értek el helyezést. A Kun Béla SE és a KSC mögött a harmadik helyre jutott a csapat, bár egyetlen aranyérmük sem lett, viszont az összesített pontver- senyere'dmény ezt mutatta ki. Az ifjúságiak közül a CVSE gyűjtötte o legtöbb pontot. szám szerint harmincat Eredmények: Az ifjúságiaknál légsúlyban 3. Bódi Béla, könnyűsúlyban 3. Lakatos József, középsúlyban 3. Nagy Pál, váltósúlyban 2. Koncz Lajos és 3. Ungvári Sándor. Koncz az első napon igen jól csatázott, pontozással nyert. Nagy váltósúlyban 2. Fekete András, félnehézsúlyban 3. Macsik János. A felnőtteknél középsúlyban 3. Lovas Ferenc és váltósúlyban 2. Földi László. Földi a döntőben kecskeméti sportolóval találkozott, s döntött a hazai pálya előnye. ü. L. Az ÉVIG területén működő konyhánkba konyhai előkészítőket felveszünk * Jó kereseti lehetőség. Egy műszakos munkabeosztás. Állandó szabad szombat. Felveszünk továbbá gépkocsivezetőket és gépkocsirakodókat DÉL-PEST MEGYEI ÁFÉSZ Cegléd, Alkotmány u. 9. 2700 nem teljesen kiküszöbölhető, ott, ahol a védőoltást a gyerekeknek rendszeresen adják. Hazánkban is már a korai csecsemőkortól minden apróság megkapja ezeket a cseppeket, 6—8 hét eltéréssel. Cegléden az I-es típusú vakcinát szeptember 13—18. között adták az 1979. július 1. és 1982. július 30. között született gyerekeknek. A Ill-as típust október 25—30., a Il-es típust december 6—11. között kapják. Az időpontokat a KÖJÁL határozza meg, és pontos betartásuk, a szülők fegyelmezettsége nagyon fontos. Bertalanné B ajkó Katalin járási vezető védőnővel ennek jelentőségéről beszélgettünk. — Teljes védettségre csak akkor tesz szert a kisgyerek, ha mindhárom vakcinát megkapja. A Il-es típusú oltóanyagot azért adjuk utoljára, mert az a legerősebb, s addigra már bizonyos védettséget szereznek a gyerekek — mondta a vezető védőnő. Ismét behívják — Hogyan segíthetik a szülők a védőnők, orvosok munkáját? — Elsősorban azzal, hogy az értesítésen megjelölt időpontban pontosan megjelennek a kicsikkel a körzeti gyermekorvosi rendelőben. Jó lenne, ha minden gyereket felkészítenének, hogy ne féljen, s nyugodtan nyelje le a néhány csepp oltóanyagot tartalmazó teát. A lázas, hasmenéses gyerekek csak ha meggyógyultak, akkor kaphatják meg a védőoltást, ezért o betegséget minden esetben közölni kell a védőnővel. Általában az oltás időszakában — abban egy hétben — felgyógyulnak az ilyen jellegű betegségből. Ezt a gyermekorvos is figyelemmel kíséri, és megbetegedés miatt szinte nem marad ki egy gyerek sem a védőoltásból. A kórházakban is ebben az időszakban kapják meg a kicsik a vakcinát — A szülők hanyagsága okoz-e gondot? — Általában nem. A védőnők ismerik a körzetükhöz tartozó gyerekeket, szülőket, tudják; melyik anyuka szokott azzal védekezni, hogy nem kapta meg az értesítést, elveszítette, amikor ismételten figyelmeztetik. Az első két nap után a védőnők kigyűjtilt azoknak a névsorát, akik nem jelentek meg, és személyesen vagy levélbem ismét behívják őket. Cegléden tizennégy védőnő dolgozik, s három gyermekkörzeti rendelőben, az Ady End-, re utcában, a Bocskai úton és a Kozma Sándor utcában a gyermekorvosokkal együtt végezték a Sabiti-oltást. Tanyai iskolákban Az intézéseket követőem telefonon érdeklődtünk, s kérdésünkre elmondták, hogy a Kozma Sándor utcai rendelő 450 értesítést küldött ki, s mindössze húsz kisgyermek maradt el betegség miatt, de ők is megkapják a cseppeket. A Bocskai úton az 530 apróság közül huszonnégyet nem oltottak be az első két napon. Hogy a tanyán élők könnyebben juthassanak hozzá a vakcinához, Cegléden a külterületi iskolákban is megszervezték a védőoltást. A tanyán lakóknak tehát nem kell hosszú utat megtenni emiatt. Győrffy Annamária CVSE-MAFC 6-4 Nyert a csapat Megnyerte a második MNK-mérkőzést is a Ceglédi VSE vízilabdacsapata. Ellenfele az idei bajnokságból kiesett MAFC volt. Cegléd: Németh, Beck, Tánczos, Papp, Bóbis, Kelemen, Ungvári. Csere: Pákozdi, Tankó, Zsíros, Kiss. Góldobók: Ungvári (3), Kelemen (2), Papp. Edző: Czigány Károly. A kemény, de sportszerű mérkőzésen a csapat végig vezetett, kemény, sportszerű játék volt. A következő mérkőzés Cegléden lesz szeptember 26-án, 11 órakor. Az ellenfél a Miskolci Egyetem csapata. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Nyársapáton 800 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni lehet Cegléd, Juhász Gyula utca 1. szám.. Oláh Balázsné- nál. Sürgősen eladó 2 szobás, gázfűtéses szövetkezeti lakás. Érdeklődni lehet 16 órától 18 óráig. Cegléd III. kér. Kossuth Ferenc utca 36. szám. A/10. I lépcsőház, IH/9. _________ El cserélném másfél szobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat kertes házért. Érdeklődni lehet Cegléd, Reggel utca 1. szám, B. lép- csőház 4. em. 14. ajtó. Második osztályos kislányom mellé keresek fél napra olyan személyt, aki a tanulásban is segít. Cím: Cegléd. Jókai utca 5. Eladó 3 db 5 hl-es, 1 db 250 1-es, 1 db 120 1- es boroshordó. Érdeklődni lehet Cegléd. Malomtószél 21. szám alatt.___________________ Eladó egy ház és egy házhely. Cegléd, Virág utca 49. szám. 1 db 7 hl-es . kád és boroshordó eladó. Cegléd. Szél utca 21. Közepes minőségű motorkerékpár, 1 695 009 gyári számú, 50%-os árkedvezménynyel eladó. Cegléd, Vak Bottyán utca 2. szám. __________ _____ Az onnal beköltözhetően eladó 4 szobás, komfortos családi ház. Cegléd, Arany utca 9. szám. Érdeklődni lehet Budapest, 131-136-os telefon.________________ El cserélném Cegléd, Széchenyi út 41. szá- rrtú, I. em. 21. alatti háromszobás OTP- öröklakásomat lehetőleg másfél vagy kétszobás tanácsi lakásért megegyezéssel. Érdeklődni lehet mindennap 18 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Külön bejáratú, bútorozott szoba egy nő részére kiadó. Cegléd, Nyír utca 4. szám alatt. Cegléd, Hársfa utca 4. számú ház eladó. Érdeklődni!^—19 óráig. Dióbarna páncéltőkés zongora, valamint re- kamiék, toalett-tükör, kombináltszekrény és többféle bútorok eladók. Cegléd, Bezeré- di utca 42. szám. Két szoba, konyha plusz szoöa-konyhás alsó épületes ház, 500 négyszögöl kerttel elcserélném kisebbért. Cím: Cegléd, Szövet- kezet utca 25. szám. Kisebb ház Detegség miatt eladó. Arany- meggyes-szél 8. szám. Érdeklődni hétköznap 17 órától, vasárnap egész nap. 79 éves, családtalan nyugdíjas parasztember gondozót leeres független, szerény igényű, magányosan élő nő személyében, aki otthonába fogadná. Lehet bérben lakó is. Korát kérem feltüntetni. Bővebbet személyesen megbeszélve. Válaszlevelet „Megfontolt, 123 797” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kirendeltségébe, Cegléd, Teleki utca 30. szám. nagy “.ét Eladó fél náz portával. Cegléd. R< utca 36. szám alatt, valamint Cegléd, Fűtőház utca 45 számú ház (Szücs-telep). Érdeklődni lehet a helyszínem ________________ A Munka- és Veuóru- házati Ipari Szövetkezet korszerű üzemébe, egy műszakos munka beosztással felveszünk női szabó szakmunkásokat, betanított varrónőket. férfi segédmunkást. Jelentkezni lehet: Cegléd Hor váth József u. 23—25 sz. Hétfőtől pénteki? de. 8 ótától 16 óráig. A Ceglédi Malomüzem női, férfi segédmunkásokat, valamint éjjeliőrt felvesz. jelentkezés: Körösi út 38. sz.__________________ A Május 1. Ruhagyár Ceglédi Gyáregysége műszerész, lakatos és villanyszerelő szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Cegléd. Körösi u. 35 A November 7. Mgtsz, Csemő, iskola u. 1. sz. azonnali belépéssel , felvesz: 1 fő autóvillamossági szerelőt, 2 fő gépszerelőt, 1 fő tehergépkocsi-vezetőt. 3 fő gépkocsirakodót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Csemő, Iskola u. 1. sz. Elveszett augusztus 27- én egy német Hihász kankutya. (Fekete hátú, barna elejű). Megtalálót vagy nyomravezetőt jutalmazom. Cím: Farkas bognár, Cegléd, Alszegi út. Eladó Ugyer. Vili dűlőben 800 négyszögöl kertészkedésre is alkalmas terület, lakható épülettel, villany van. Érdeklődni a helyszínen vagy özv. Lévai Lászlónénál. Cegléd, Fürst Sándor utca 10. szám alatt, mindennap 14 órától 17 óráig ______________ Ki s ház eladó. Érdeklődni délután: Cegléd, ^zék^iy utca szám. Eladó Mocsár utca 6/a számú ház, két család részére is alkalmas. Érdeklődni lehet: Cegléd, Bacsó Béla utca 10 s? ___________‘ Gy ermekszerető némi keresek 2—3 órás elfoglaltságra. Cegléd, Széchenyi út 43. II. 31 GnU^skáné. Cegléd, Széchenyi út 4. számú ház eladó Két család részére is alkalmas. Érdeklődni naponta 17—20 óra között ISSN «»J.V fCeidért* Hírlap.