Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-15 / 216. szám

1982. SZEPTEMBER 15., SZERDA 5 Otthon és az Üzemben is Bárhol lelem, a munka szent. •• Négy év óta a hegesztóasztainá!... Golyóstoll a PEVDI-ből A tanévkezdéskor három műszakban gyártják Szentendrén a PEVDI írószergyárában a golyóstollakat. A felvételünkön látható svájci automata gép egy műszakban huszonháromezer golyóstollbetét-csúcsot állít elő. Szabó Lászlónc gépkezelő dolga, hogy ellenőrizze az automata munkáját. Erdősi Agnes felvétele Nyoícvannegyedik évében. * Életút — sorokban Tízmilliós megtakarítás Panefek közepén az acélvázak üj számítási modellt kísér­letezett ki a házgyári panelek acélvázának takarékos kiala­kítására a Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat egy műszaki szakemberekből álló csoportja, a Budapesti Műszaki Egyetem kutatóival közösen. A szabadalmaztatott módszer alkalmazásával a be­tonvas egyhármada felesleges­sé válik, s ez évi tízmillió forintos megtakarítást ered­ményez a házgyárban. A több éve tartó számítások, kísérle­tek eredményeként azt állapí­tották meg, hogy a panel szi­lárdsága, teherbíró képessége szempontjából nem mindegy, hogy abban a betonvasak ho­gyan helyezkednek el. A szé­leken ugyanis nagyobb a va­salás jelentősége, mint s pa­nel közepén. Ezért a szabályos, rácsos szerkezetet megváltoz­tatták, középre kevesebb va­sat helyeztek, ezzel a panel szilárdsága nem csökkent. Ez ugyanakkor nagyobb technoló­giai fegyelmet követel, ami egyebek között azt is jelenti, hogy a betonban az adalék­anyagokat, cementet tökélete­sen kell elkeverni. A módszer nemcsak a vas- anyag-megtakarítás szempont­jából előnyös, hiszen ennek arányában az egyengetéshez, hegesztéshez is kevesebb mun­kaerő és energia szükséges. Ugyanakkor könnyebbé vélt az acélszerkezetet mozgató dol­gozók munkája, hiszen a má- zsáriyi szerkezetek helyett csak 60—70 kilót kell emel­getni. Angyal Jánost nagyon sokan Ismerik Százhalombattán. A sokemeletes házak lakói is: jegyzetfüzettel a kezében, ki tudja hányszor járta a lépcső- házakat, s gyűjtötte listába a hibákat, a műszaki problémá­kat, a panaszokat, amiknek orvoslásáról később gondos­kodnia is kellett. Nagyon so­kan találkoztak vele üzletek­ben, mint ellenőrrel, sokan társadalmi szervezetek és tes­tületek ülésein hallha‘ták fel­szólalásait, melyekben több­nyire kórt. új járdát vagy tan­termet, üzletet vagy szolgálta­tóházat, s ha kellett bírált is megbízóinak, a város lakosai­nak nevében. Lelkiismerete­sen, s alaposan dolgozik, ész­revételeit, javaslatait, jelenté­seit dokumentálja. Valóságos irattár őrzi eddigi munkálko­dásának eseményeit éá ered­ményeit. Másfél évtized Tizenöt éve képviseli Száz­halombatta polgárait a városi tanácsban. S tizenöt esztende­je polgára e városnak. — Nógrád megyéből, Zagy­varónáról származom — vall életéről —, villanyszerelőnek tanultam, s jó ideig a főváros­ban éltem, a fűtőerőműben dolgoztam. Az iparosítás hős­korában jöttem én is Százha­lombattára, az erőműnél dol­goztam 1967-től. Később a ta­nács kommunális és költség­vetési üzemének főművezetője lettem, 1974-től az üzem veze­tője, majd a házkezelőség ve­zetője lettem, másfé’ esztende je pedig a Szénhidrogénipar* Kutató-Fejlesztő Intézetné1 dolgozom a gondnokság-fenn­tartási osztály főművezetőié­ként. — Eközben számos társadal­mi megbízatást és tisztséget is elvállalt... — Tagja voltam egy ideig a tanács végrehajtó bizottságá­nak, a városi pártbizottságnak, a fegyelmi bizottságnak. Részt vállaltam a műszaki állandó bizottság munkájában, jelen­leg a művelődési, ifjúságpoli­tikai és sportbizottság ad fel­adatokat. — És persze a tanáéi tagság. — Másfél évtizede válasz­tottak meg első alkalommal, nem sokkal azután, hogy meg­telepedtem Százhalombattán Igyekeztem lelkiismeretesen eleget tenni e megtisztelő meg­bízatásnak. Jártam a várost megismerkedtem a mindenna­pi problémákkal, s ahol. s amikor csak lehetett szóltam, Galambok röppennek, szár­nyuk csücskén megpihen a dé­li verő; itt, a tápiószentmártoni Aranyszarvas Tsz műanyag üzemének udvara fölött. Egy madártoll aláhull, s fölemeli azt Kovács György né. — Tegnap söpörtük az ud­vart, semmi szemetet nem tűr meg a brigád — mondja az asszony. — Négy évvel ezelőtt, s azóta is, nagyon megdolgoz­tunk azért, hogy emberi kör­nyezetben várjon minket a na­ponkénti munka. Ami azt illeti valóban szép ez az udvar: szökőkút, rózsalu­gas, pihenőpad — s még sok jelkép és mozzanat, azért, hogy az üzem asszonyai, leányai a munkába érkezéskor, s hazafe­lé induláskor igyekezetükben érezzék, nekik, értük van ez a darabka föld. Krétakorszak Kovács Györgyné betanított munkása az üzemnek, a négy évvel ezelőtt született munka­helynek. Most műanyag szaty­rokat gyárt, géppel dolgozik. — Ezerkilencszázhetvennyolc május 22-én ... igen, akkor léptem be először ezen a kaT pun. Hogy mi volt akkor? Hát... I gépműhely maradéka, piszok, törmelókhalom. Az volt a fel­adatunk, nekünk, asszonyok­nak, hogy eltakarítsuk a múl­tat. Ez éppen három hétig tar­javasoltam, panaszkodtam vagy sürgettem. Nem hiszem, hogy- volt olyan testületi ülés, amelyikein föl ne szólaltam volna. Új körzetben — Emlékszik még arra, hogy az elmúlt másfél évtizedben mikor, miért kellett szót emel­nie? — Hogyne. Nagyon sokszor sok mindenért. A város keres­kedelmének fejlesztése volt az egyik; vb-tagként is gyakran hangoztattam a köz vélemé­nyét, be kell vallanom, nem paindig tetszett a jelen lévő ke­reskedelmi vagy vendéglátó vállalatok vezetőinek. Amikor a Ságvári Endre Általános Is­kola építése került napirend­re, akkor is szükség volt a sürgető felszólalásokra. — S azóta? — Most is akad jócskán probléma. Az Augusztus 20. utca előtt, az ott élők fájdal­mára, épül a műszaki szállo­da. Túl azon, hogy ezzel a be­építéssel zsúfolttá tették ezt a részt, maga az építkezés is nagyon sok kellemetlenséget okoz az itt lakóknak. — Bizonyára a választók bi­zalmát is elnyerte... — A régi körzetben igen. Legutóbb azonban egy másik körzetben választottak meg (nem ott, ahol magam is la­kom), s ez némi gondot okoz. Bár a lakásom ajtaja nyitva áll, bármikor felkereshetnek, egyelőre még én járok lépcső­házról lépcsőházra, a pana­szok, problémák összegyűjté­séért. De majd csak kialakul ez is, s úgy lesz, mint a ko­rábbi körzetemben, ahol még éjszaka is felcsöngettek. Mint magánember — Miként viseli mindezt a család? — A feleségem néha mondo­gatja, hogy már megint, és hogy már megint te, dehát... — elmosolyodik —, az elmúlt másfél évtizedben hozzászo­kott, hogy gyakran engem ug- rasztanak. — Közéleti emberként is van azért magánélete? — Természetesen van. Sze­retem az irodalmat, a sportot, ennek is, annak is hódolok szabad időmben. És persze van egy kis telkem, amit na­gyon szeretek, jó időben oda iárok ki, gyümölcsfát ápolni, szüretelni... T. J. tott. S azután elindult a nagy­üzem, iskolai krétákat gyár­tottunk, alig-bérért, szinte gé­piesen. Nem tudtam, csak érez­tem, ez valami új az életem­ben, nekem, aki azelőtt — évekig — bedolgozó voltam a nagykátai Háziipari Szövetke­zet részlegében. A krétakor­szak után hamarosan jött az igazi, az iparszerű termelés, a műanyag szatyrok gyártása. Valaminek jött a gyártása — mégha kissé magyartalan is Kovács Györgyné megfogalma­zása, a valóságon mit sem vál­toztat több mint száz, elsősor­ban családanya és magányos nő kapott ott munkát, ahol az egyik asszonyka szavaival élve — a madár sem járt, még a fecske is elkerülte ezt a he­lyet, mert csak üres csarnoko­kat talált... Hallgassuk tovább Kovács Györgynét: — Hívtak Pestre, Ceglédre, Nagykátána — azt mondtam, ugyan ki az, aki három-négy óra hosszát képes eltölteni a vonaton, autóbuszon, munka nélkül. Érti? Munka nélkül... Mert engem már lánykorom­ban arra neveltek, hogy a mun­ka szent, s bárhol lelem, ta­lálom, örömöm kell, hogy tel­jen véle. Nos, megtaláltam itt... — S végül is, mi az? — Műanyag tasakokat gyár­tok. Hegesztek, oldalazok, fü­let készítek. Jöjjön, lássa, ho­gyan is születik egy ilyen pvc- táska? Nem kell eljárni Édeskés illatú a levegő, de a forrasztóműhely lányai-asszo- nyai nem törődnek sem az etil­szaggal. sem a váratlanul érke­ző krónikással. Egykedvűen, majdhagynem komoran keze­lik a hegesztőket. Köröskörül a csend, s a trafók zümmögése váltakozik egy-két (jókedvű asszonyka szopránjával. Talán ha harminc perce be­szélgetek Kovácsnéval — csöppnyi idő ez, ám ő — jogo­san — percekben, minutokban számol. — Normában dolgozunk — mondja két mozdulat között. — Ezért a tasakért hatvan fillért kapok. Oldalazás, fülezés... A fóliahegesztő gép okos jószág. Amit a szemem, s a kezem uta­sít, arra kapható ez a vékony rézlemez. Dehát itt ügyes kéz­nek, biztos szem a párja, kü­lönben nincs meg a havi há­romezer ... Négy éve? Igen, akikor ült ennél a hegesztőasztalnál elő­ször Kovács Györgyné. Hogy ne kelljen eljárnia, mondja. Akkor még négy- és tízéves gyermekei voltak a modern, kocka-lakásban élő asszonyká­nak. Friss még annak a ház­nak az eresze, de három szo­bát bír, a férj gépkocsivezető, a gyerekek? Nos, azok is leír­tak már négy évet: egyikük mostantól a jóhírű váci gépé­szeti szakközépiskolában kop­tatja haszonnal a padot, s a kisebbik fiú, a helyi általános iskola harmadikosa. Hogy ne kelljen eljárni — ismétli Kovács Györgyné. Pest­re? Belebetegedne, akkora a távolság, az idő, amit a vonat rabolna el. Ceglédre? Nem jó a közlekedés ... Maradt tehát ez a virágos-szökőkutas-rezgő- nyárfás udvar, a műhelycsar­nok — a barátnők, akik vele együtt kerékpároznak ide, a műanyag üzem udvarába. Második műszak — S mit hoznak a szatyrok­ban? — Hideg élelmet, uzsonnát. Ebédet tíz forintért kapunk, nem gond. Az uram is meg­oldja a maga étkezését — este. Mert úgy vegye, hogy én min­den este vacsorát főzök, moso­gatok, mosok, s amit el kell vé­gezni egy hozzám hasonló asz- szonynak, azt elvégzem. S per­sze. van háztáji is, azaz, a ház mögötti udvar, előtte a sertés­ól, csirkesufni, aztán a gyü­mölcsöskert. Az a második műszak. — Az első, amiért kapja a fizetést, az itt kezdődik, ezen a gyönyörű udvaron. S mit szólt a férj, hogy a ház asszonya na­ponta távol? — Inkább: naponta köze­lebb ... Mert — szerintünk — ma már természetes, hogy az asszony is dolgozik. S ha azt kérdezné, mi a kívánságom, ak­kor a nagyobbik fiam nevé­ben mondom: jó és megbízható mérnök legyen abból a gyerek­ből. Addig? Percekben meg­szabott időben hegesztem a ta­sakokat, hogy ne vallják én sem szégyent. Az udvaron a szökőkút cso­bog, aláhull a galambtoll, föl­emeli azt Kovács Györgyné. — Tegnap söpörtük az ud­vart ... Besze Imre Tkarácsonyra leszek nyolc- vannégy, december 21-én. Hát éppen van nálam idősebb ember is a faluban, de azok már nemigen járnak, dolgozni aztán meg egyik sem tud. Én sem gondoltam volna fiatal koromban, hogy ilyen sokat megélek, főleg azt nem, hogy annyi rossz után, még csak megvan valahogy az em­ber. Azért van valami, amit már soha nem fogok kihever­ni: májusban halt meg a fele­ségem. Ritka az ilyen, hatvan­négy évet éltünk együtt. Hogy elment, én félember lettem. Két lányunk született, meg egy fiunk, az egyik lány Jászbe­rényben él, a másik két gyerek .pedig itt, Zsámbékon. Öt uno­kám van meg dédunokáim. ősi zsámbéki vagyok, igaz Solymáron születtem, de 1918- tól itt élek. Ezt a házat, mely­ben most egyedül élek, még ’28-ban vettük, lehet már több mint százéves. Itt volt a műhe­lyem is, merthogy szabómes­ter voltam. Megjártam én mind a két háborút, az elsőben meg­sebesültem, a másodikban meg fogságba estem. Igaz, most már mi sem pa­naszkodhatunk. Bár nem mon­dom, a nyugdíjam az kicsi, hatvanhárom év után 1600 fo­rint, de a gyerekeimnek már jobban megy. Én meg a fiam­nak segítek, az ő barackját árulom itt a ház előtt. Télen meg pihenni szoktam, a varrás már nehezemre esik, de jó idő­ben még kimegyek a szőlőbe is, metszeni, kötözni. Az újsá­got is elolvasom mindennap, mert a politika az nagyon ér­dekel. Szoktam én is azon gon­dolkodni, vajon lesz-e háború? A baj az, hogy még mindig sok a békétlenség a világban, ve­dig nekem már elég volt a há­borúból kettő! Azt kérdezi, mitől vagyok ilyen jó erőben, egészségben? Nem tudnám megmondani, az biztos, cigarettát egy szálat sem szívtam soha. Az ital? En azt mondom, attól gyógyultam meg. Voltam én kórházban is, azt mondták gyomorbaj, de csak nem gyógyították meg. Aztán itthon egy kis pálinka elmulasztotta. Részeg az soha nem lennék. mennyit én iszogatok, az csak az egészségemnek segít. Lehet, hogy ez lenne a hosszú életem titka? Nem tudnám megmondani! Csak azt tudom, én ettem, ittam, dolgoz­tam. Mondom, nyolcvannégy leszek karácsonyra ... Egri Mihály szavait lejegyez­te: Koffán Éva V idáman, jókedvűen bandukoltam a körúton. Lám, lám, Fazekas, be­fejezted a munkádat, és most milyen jó, kellemesen andalogni az utcán, gon­doltam, amikor ismerős arc bukkant fel előttem. Haja ősz, kusza, bozontos, ar­ca sápadt, mint a tavaly kiveszett nyár­fáé. — Szervusz — mondta ez a furcsa, sápadt, ráncos, szürkés-fehér arc. — Hogy vagy? Egy lapáttenyér lógott előttem. Meg­ragadtam, megráztam. — Hogy vagy, Legeza bátyám? Nem is tudom, hogy miért kérdez­tem ezt, hiszen látszott, hogy gyaláza­tosán rosszul érzi magát. — Biztosan jól — folytattam —•, de azért egy kávét ugye megiszunk? — Kávét? — félrebillent fejjel né­zett rám. — Egy kávét? — Nem — karoltam az öregbe —, nem kávét iszunk, hanem egy konyakot, no, esetleg kísérőnek egy kávét. Behúztam az első presszóba. — Mi bajod? Mesélj, kedves bátyám. — Nincs mit mondanom! . — Akkor hallgass és igyál! — Mért-gúnyolódsz? Te, mint a.leg­jobb barátom? Te, te, kigúnyolsz en­gem, Legeza Gézát, a hajdani hőssze­relmest??? — Ugyan — nevettem —, hiszen tu­dod, hogy Fazekas mindig szeretett és megértett téged! Főúr! Még egy kört kérek, de a kísérő sör legyen. Legeza lehajtotta fejét, csak úgy, san­dán lesett fel rám addig, amíg nem hoz­ták a következő kört. S akkor megeredt a nyelve: — Tudod, hogy honnan jövök én most? Nem, nem találod ki! Az Erkel Színházból! Mért mereszted a szeme­det? Ott most nem színházi előadás volt, hanem doktoravatás, érted, ami­kor négy ember két órán keresztül szün­telenül csak azt mondja, hogy doktorrá fogadom, doktorrá fogadom... Érted, Bába Mihály: ^t)oLíorrd ßo ff adom... te, Fazekas? Tudod, mit jelent ez a két szó: doktorrá fogadom?! Hogy most már valaki a gyereked, hogy lettél va­lakivé... Ki is mondta, vagy írta ezt? Már nem tudom, de nem is érdekes. Mit röhögsz?? — Hiszen te nőtlen vagy! C sapkodtam a tenyeremet, mintegy ostoba majom, mert még nem is­mertem a történet folytatását. — Nőtlen, nőtlen! Valóban az! Csak emlékszel arra az időre, amikor én egy eszmének áldoztam az életemet, köz­ben a gyarló testem, mint oly sok esz­mepápáé, beleszeretett egy évfolyam- társamba. És a baj ott következett be, hogy ő is fogta a hullámhosszomat. Én ugyan megmondtam'neki, hogy sohasem nősülök meg, erre fogadalmat tettem, de istentelenül szeretem őt, és egyet­len kívánságom, hogy őt boldognak lás­sam. — Mi bajod, Legeza bátyám — kér­deztem, mert hirtelen összezsugorodott. — Semmi, semmi — legyintett. — Tu­dod, az esemény befejezése után éve­kig nem találkoztunk. Nem tudtam, hol, merre él. öt évvel később az évfolyam­találkozón bukkant fel. Odamentem hozzá, üdvözöltem. És bemutatta a fér­jét. Gratuláltam. Aztán elmondta, hogy van egy kislányunk. Vigyorogva vál­tunk el. — Csak nem hitted el, hogy a te lá­nyod — nevettem cinikusan. — Nézd, Fazekas, nem akarom ta­gadni. Húsz év után most talákoztam először a lányommal. Mert az anyja el­tiltotta tőlem. Igazán rendes nevelőap­ja volt, aki érte is, meg a kis öccséért is mindent megtett. Taníttatta őket, vagy ötször találkoztam a kislány anyjával. Tudtam, hogy gimnáziumba jár, tud­tam, hogy leérettségizett, hogy az or­vosira felvételizett... Egyszóval min­dent tudtam. És tegnap, tegnap történt a tragédia. Az újságban azt olvastam, hogy most avatják a doktorokat. Vidé­ken is, meg itt, Pesten is. Mint az őrült, kapkodtam magamra a göncömet, és rohantam az Erkel Színházba. Nem en­gedtek be, de a tablót megmutatták. Ott volt ő is! Könyörögtem, hogy en­gedjenek be, mert én vagyok X-nek az apja! Valaki megszánt. Beengedett. Lát­tam, és boldog voltam. Iszonyatosan boldog. El sem hiszed, mennyire. Aztán kimentem és vártam. Vártam, hogy ki­jöjjenek, és szót válthassak vele. Végre. Annyi év után! A lányommal! És Isten mit tesz? Kisodorja őket az izzadság­szagú gőzfelhővel. A lányomat hárman veszik körül. Az anyja, a féltestvére, vagy hogyan is mondjam, és az a mérnök, akit saját ap_ jának hisz. Közelebb mentem. Bocsánat, mondtam az anyának, 'a hajdani sze­relmemnek, én csak... Megfordult, és bokán rúgott. Szeme villámlott. Ennyi gyűlöletet nő szemében még sohasem láttam. Bocsánat, mondtam, én csak a lányommal... Sípcsont. Alig bírok meg­állni a frissen pásztázott padlón. A férj kibontakozik lányom karjaiból, rám mordul: Mi baj, tata? Nem találja az unokáját? Elfordult, ott hagyott. Az asszony még nem mozdult mellőlem. Neki sziszegtem. Beszélni akarok a lá­nyommal. Akkor megdöglesz, mondta komiszul. Te, akinek huszonöt évig nem jutott eszébe, hogy lányod is van. És most itt vagyok. Ítélj! A köz szolgálatában Mondom, sürgetem...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom