Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-09 / 211. szám
4 I 198Í2. SZEPTEMBER 9., CSÜTÖRTÖK xMt fW ?,Nem akarok olyan rendet...” Hétvégi diseocentmm E-ben Az igényekből és a lehetőségekből kiindulva Egy picit mindig gyanúsak azok a riportok, ameiyekben azt olvashatjuk, hogy G-város H-nevű vezetője, vagy hogy M beosztott jól beolvasott a főnökének. Persze, ilyenkor nemcsak az írások, hanem a körülmények is gyanúsak, ,s néha el kell fogadni a magyarázatot: annyira tipikus az eset, hogy kár lenne konkrétizálni. Nos; a Pest megyei E-településen csaknem ideális művelődési ház álldogál a főút mentén. Hasonlót, akár tucatnyit is fellelhetünk, olyanokat, ahol a társadalmi szándék és befektetés alig-alig hoz gyümölcsöt. Valóban nem ez a tipikus, de a közművelődési intézmények egy bizonyos körére jellemző. Csak keresgélünk Ecseren két éve nyílt meg a teljesen átépített, a község nagyságához illő és technikailag jól felszerelt létesítmény, amely magába foglalta a művelődési házat és a könyvtárat. Akkor a televízió is részt vett az avatáson, ország-világnak megmutatva új örömforrásunkat, láttuk amint a lakók birtokba vették megszépült középületüket. Aztán sokáig csönd volt, az intézményből nem érkezett életjel. Többször próbálr koztunk különböző időpontokban, a művelődési ház ajtaját mindig zárva találtuk. Bár az ablakba tett Hívogató feliratú táblán néha megjelent egy-egy program. Aztán az idei tavasz egyik estéjén sikerült bejutni. Any- nyit tudtunk meg, hogy az intézmény régi igazgatója kilépett, az új pedig már gyermek- gondozási segélyen van és a férje helyettesíti. Az irodai hirdetőtábláról leolvashattuk: négy hétvégén disco, csütörtökönként ifjúsági klub, közben néhány általános iskolai szakkör, az emeleten pedig baletttanfolyam a kínálat. Ez minden. Azaz ennyi sem, mert az ifjúsági klub már csak papíron működik. Az elmúlt hét csütörtökjén kisiskolások szaladgáltak ki-be az ajtón. Az előcsarnok egvet- len díszén, a hirdetőtáblán olvastuk: hétfőn mozi, csütörtökön ifjúsági klub. Mindenütt vastagon a por, áporodott levegő, egy-két fotel bőrhuzata késsel felhasítva, rendetlenség a nagyteremben és a klubban. Az emeleti — kiállításokra és tanfolyamokra használható — helyiséget éppen bontották: itt tartják majd az iskola gyakorlati foglalkozásait. A művelődési ház alkalmazottait feleslegesen ugvan, de csak kerestük. Délután öt óra volt. De hát nem is volt mihez igazodni, mert az intézménynek nincs nyitvatartási rendje. Az épület túlsó felén a könyvtár, A bejárat mellett a könyvtár nyitvatartási rendje. Tisztaság, könyveket reklámozó színes plakátok, folyóirat- állvány. A kis előtérben dohányzó asztalok, székek, az egyik polcon televízió. S ami fontosabb: a lakosság több mint n százaléka tagja a könyvtárnak és ez az aránv jóval. magasabb a megyei átlagnál. Ha csak a felnőtteket vesz- szük figyelembe, akkor még ennél is kedvezőbb a kép. A könyvtárban sikerül megtudnom, hogy szeptember 3-án, pént ken este biztosan megtalálható a műve’ödési há^ ieaz- gatóia, hiszen Kőről György és brigádja esztrádműsorral lép fel Az alkalomra fazont adtak az intézmény belseiének, aktualizálták a Hívogntót is. Kétszáznál töhben ültek, álltak a naevtoremben. Az irodába he- szflrődött a rádiós Komiáthy György kitűnő műsorblokkJá- nak néhány részlete: Takács Györmi igazgató válaszolt kérdéseimre: — Mikor volt itt utoljára hasonló műsor? — Nem emlékszem — válaszol az igazgató. Később kiderül, hogy másfél év alatt, négyszer volt Hoji-, Kibédy-és magyarnóta műsor, no meg Sárost Kati nevével fémjelezve egy táncdalest. Mi volt még? Haknibrigádok előadásában gyermek-előadások. Mindenre nehéz visszaemlékezni, s a kötelezően előírt munkanaplót március 20-tól nem vezetik. — Mióta dolgozik itt? — Március elsejétől, de korábban voltam Csömörön és a monori járási házban, s üdülőkben is dolgoztam kultúros- ként. Nincs szakképzettségem. — Van-e az intézménynek működési szabályzata, nyitvatartási rendje? — A szabályzat még 1976- ban készült. Nyitvatartási rendünk nincs. Majd most a szakkörök beindulása után készítünk. De ez nem fontos. Én nem akarok ilyen rendet, minek üljünk itt feleslegesen. Akkor kell itt lennünk, ha rendezvény van és akkor legyen rendezvény, ha itt vagyunk. — A társadalmi vezetőség működik? — Ez nálunk nem így van. A társadalmi vezetőségből mindenki tanácstag, én meg részt veszek a tanácsülésen és ha kérnek valamit, azt figyelembe szoktam venni. Öten-hatan — Ismeretterjesztés? — Sokat költöttünk rá, de bizony nem megy. Csak hathét előadás maradt el, de a többin is öten-hatan ha vannak. Viszont a tanácstagok és a fegyveres testületek részére tartott sorozatokkal elégedettek lehetünk. — Közművelődési kiscsoportok? — Az általános iskolásoknak rendeztünk matematika, fizika és egyéb szakköröket, átszervezés alatt van a színjátszó csoport és jói dolgoznak a népi táncosok. Az ifjúsági klub megszűnt, mert nincs megfelelő helyiségünk. Mindehhez még annyit: a néptáncot kivéve, valamennyi kiscsoport működése májusban megszűnt. S a valamennyi sem volt sok. Egy hónapja két függetlenített, főfoglalkozású népművelőt foglalkoztatnak az ecseri művelődési házban. Ennyiből? Ennyi? Talán a fenti rövid beszélgetésből is kitűnik: jó volna konkrétan megmagyarázni, a községi igények és lehetőségek összefüggéséből kiindulva, hogy mit is jelent a közművelődés fogalma. A művelődési ház jelenlegi vezetője és elődje pillanatnyilag nagyon elégedett a működéssel, érvként említik a diszkókat, az esküvőket, a politikai ünnepek megrendezését (amelyek valóban fontos események) és egy-két múltba vesző közhasznú szakkör működését. Közben egyetlen közönségbázisuk az általános iskola, s teljesen keresztülvihe- tetlennek tartják, hogy ne esztrádműsort szervezzenek — mondván: erre van igény! Ezt kínálják a műsorszervezők! Az intézmény költségvetése alig kevesebb 400 ezer forintnál. Lenne tehát pénz, és van legalábbis jónak mondható művelődési ház, pillanatnyilag két népművelő. Ennyiért nagyon kevés az, ami az eddigi két év alatt történt. Természetesen ezt nem szabad a március óta dolgozó igazgató számlájára írni. Ecseren — sajnos nemcsak ott — még úgy gondolkodnak, hogy ősszel, szeptemberben kezdődik a köz- művelődési idény, s most új tervekkel, újra indulnak. Az elképzelésekből nem körvonalazódik ez idő tájt sem áttekinthető koncepció. A befejező sorokhoz érve még mindig kísért: szerencsésebb lett volna E-vel jelezni a település nevét és T. Gy.-vel az igazgatóét. Úgy talán hihetőbb lett volna, hogy hasonló helyzet máshol is található, hogy ezért távolról sem egyedül a művelődési házakban dolgozók a felelősek, hogy hiányjelekkel tarkítva gondolnunk kell a közművelődés járási és megyei szakirányítóira. Kriszt György Egyetemi felvételik Elbírálás A Művelődési Minisztérium illetékesei a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatára jelentkezők fellebbezési ügyeinek tárgyalásakor — a napokban — döntöttek az esti és a levelező tagozatosok kérelmeiről is. ■ A művelődésügy illetékeseihez a felvételi vizsgákat követően 5000 fellebbezést, kérelmet, panaszt nyújtottak be, ezek többségében — a gondok ellenére — az illetékesek az érdekeltek javára döntöttek., A legtöbb problémát a felvételi vizsga alól mentesülő másoddiplomás és kiegészítő képzésre ' pályázók okozzák. Ezek . létszáma főleg a jogi és a közgazdaságtudományi karok esti, levelező tagozatain ér el olyan arányokat, amelyek a kérdés külön megfontolását teszik indokolttá: szükség van-e, megéri-e taníttatásuk a népgazdaságnak. A másoddiplomáért jelentkezők ^ másik nagy csoportja a pedagógus-' képző intézmények felvételi gondjait gyarapítja. Kívánatos lenne az adott munkakör ellátásához a képesítés szükségességének szigorúbb elbírálása a külső és a felvételiztető intézmény részéről. Részletes tájékoztatást kaptak középiskolai tanulók, oktatók az egyetemi, a főiskolai felvételi vizsgák módosított rendjéről. A minisztérium illetékesei szerint időszerű és szükséges a változtatás, mert a jelenlegi felvételi követelményrendszer nem segíti elő kellően a tanulók általános műveltségének emelését. Az eddigi pontbeszámítási mód a felsőoktatási intézménybe pályázókat arra indította, hogy a többi tantárgy rovására elsősorban a felvételivizsgaTtár- gyak tanulásával foglalkozzanak. Ez a rossz tanulási stratégia a tanulók személyiségére is károsan hatott: egyrészt egyoldalúságot, másrészt bizonyos igénytelenséget okozott. A módosítások révén egyenletesebb tanulásra ösztönzik a diákokat Összehangolják a felvételi követelményeket a nevelés, oktatás új terveivel, és lehetővé teszik, hogy a szakközépiskolai tanulók — a középiskolások több mint 50 százaléka — nagyobb eséllyel pályázzanak a felsőoktatási intézményekbe. D olgárhonban járván,-* J megfordultam Sumen városában is. Láttam itt a hajlékot, mely 1849 őszén- telén, mindössze három hónapig menedéket adott Kossuth Lajosnak. Ennyi idő elég volt, hogy legendák teremjenek róla, ma is élő legendák a bolgár nép ajakán. Mi engem illet, nem tudom, mi indított meg jobban: a hajlék kegyeíetes megőrzése, vagy a szájhagyomány máig érő fodra — ebben az idegen, hozzánk oly barátságos, a történelemben annyiszor közel került országban. Midőn arra jártam, szerencsém volt. Sikerült elcsípnem valamit a legendákból Egy Ivánka néni nevű öreg parasztasszony mesefájáról. Íme: Midőn híre jött, hogy Kossuth Lajos a városba érkezik, a nép kenyérrel és sóval ment elébe, Mindjárt a legszebb házba vezették. Maga a tulajdonos kalauzolta és adta át jó szívvel a ház kulcsait, mondván: — Akkor lennék legboldogabb. ha nagyságod vigasztalást találna házamban. mert akkor tudnám, hogy otthon érzi magát. Kossuth meghatottan köszönte a bolgár csorbadzsi szívből jövő szavait. — A ház- nagyon szép és kedves s m°glep. mennvire hasonlít elhagyott otthonomhoz, Bizonvára pótolni is fogja. De mit ér a ház. ha hazája nincs az embernek? Ki pótolja nékem elveszett hazámat! A bolgár elkomorodott: A LEGENDA — Hazát nem tudunk adni, nagyságos uram, mert nekünk sincs, de majd lesz. S akkor nagyságoddal azt is megosztjuk. Kossuth Lajosnak könny szökött a szemébe és igen melegen megszorította a bolgár kezét. ötezer ember jött akkor, a város török nevén: Sum- lába, Kossuth Lajossal. Ott haladtak el a szekerek hosszú sorban a ház előtt, s ő ott állt a tornácon, nézte a szomorú menetet, nagy szemében bánat ült és messze szálló gondolat. Egyszercsak jött egy szekér. Sebesült honvéd feküdt a derékban. Ez a szekér billegett, mint a fáradt. lesántult ember. Kossuth Lajos észrevette, hogy a tengely eltörött, s úgy kötözték össze valamivel. — Mi történt ezekkel? — kérdezte kíséretétől. Valaki szemtanúja volt az esetnek. — Vágtában jöttek a rossz köves úton — magyarázta —, mert gyors orvosi segítség kellett a sebesültnek. Ám, ha hamar akarsz érni valahová, gyalog járj. A kocsit szétráz- tá a rossz út. Ott álltak tanácstalanul a haldoklóval. Akkor arra jött egy bolgár paraszt. Látta, milyen bajban vannak a magyar testvérek, leoldoz- ta kolonnák nevezett széles övét, s azzal kötözte meg a tengelyt. Kossuth Lajos szomorú szemei meleg fénnyel csillogtak. — Hozzátok elém azt a bolgárt, a föld alól is kerítsétek elő. Álló napig keresték, míg megtalálták és Kossuth Lajos elé kísérték. Derekáról hiányzott a kólán, amely elengedhetetlen tartozéka a bolgár paraszt ruházatának. Kossuth Lajos egy zacskó arannyal akarta megjutalmazni a derék parasztot. — Kedves barátőm, fogadd ezt a csekélyke jutalmat nemes cselekedetedért. Fáj, hogy nincs módomban érdemed szerint megjutalmaznom téged, hiszen magam is mindent elvesztettem, ami a legdrágább volt nékem. De szolgálatodat nem feletjük el . .. ha egyszer ismét nagy lesz a magyar haza 1 A bolgár nem fogadta el az aranyat. — Azt kérem csak — mondta fejét lehajtva —, ha ismét csatába indul felséged a -szabadságért, fogadjon fel katonájának Kossuth Lajost könnyekig meghatották az egvsze- rű bolgár szavai és felkiáltott: — Ó ha magyar nem lehettem volna, bolgárnak szerettem volna születni! Üddie a legenda, meiy- nek színes ködében a történelmi tények feloldódtak. Az igaz magot nem könnvfi elválasztani a hoz- záköltött mesei motívumoktól. De nem is kell, A mese. a legenda masa a néo szíve. Akit a nép legendába foglal, szívébe zárta. Szebercnyi Lehel iHeti filmtegyzetb A szelíd Vadnyugat Kip Torn és Conchata Ferell, A szelíd Vadnyugat főszereplői Volt egyáltalán Vadnyugat? Vagy csak a legendák és az ügyesen megszervezett vadnyugati show-k (lásd Buffalo Bill — alias William F. Cody —, Wild West cirkuszát), teremtették meg a kemény öklű, csípőből és halálpontosan tüzelő cowboyok, marhatolvajok, seriffek, kocsmák, rosszlányok, jó. és rossz indiánok világát? Vadnyugat természetesen volt. A múlt század második harmadában Nyugat felé meginduló telepesek életformája hozta létre, s ezt az életformát a körülmények, a meghódítandó földeken végzett munka, a földjüket; védő indiánok, a mindenféle törvénytől és rendtől távol élők saját külön rendje vagy éppen törvényen kívüliségé, s ezernyi más tényező hozta létre. Elsősorban roppant kemény, roppant, rideg, roppant kíméletlen és roppant erőszakos világ volt ez, a megélhetésért folytatott mindénnapi, izó szerint élethalálharc, s csak ezután, és jóval később, vált legendává. Híres rabló- gyilkosok, híres bűnüldözők (néha egyikből lett a másik, s fordítva), híres vagyonszerzések, híres tönkremenések. híres vonat- és bankrablások, híres csaták az indiánokkal, a rivális bandákkal — e szájról szájra szálló történetek módosulnak, alakulnak végül is a Vadnyugat mítoszává. Amikor aztán a sajtó és a jó üzleti érzékű toliforgatók is felkapják a Vadnyugat-témát, a legenda túlnő önmagán. Lassan senki sem lesz már kíváncsi a valódi eseményekre, a tényleges történetekre, a hiteles vadnyugati életformára, mert szebb, kicsicsázottabb a mese, a sémákba gyömöszölt jó ember—rossz ember sztori. S mikor megvalósul a nagy találmány, a mozgófilm, jó- szimatú filmesek szinte azonnal megkezdik a westernek forgatását. A nagy vonatrablás készítésének dátuma 1903, s már ebben a mindössze pár perces filmben megtalálhatók a western különböző műfajainak szinte összes alapmotívumai. A western azonban időről időre kísérleteket tett arra is, hogy szirupos vagy primitív sztorik, vulgarizálások és hamisítások nélkül mutassa be az igazi Vadnyugatot. E kísérletek egyik kései példája a most bemutatott amerikai film, A szelíd Vadnyugat. Richard Pearce rendezőt nem a szabvány kommersz-western izgatta. Azt akarta megmutatni, milyen volt ennek a világnak a mindennapi életformája, hősködés, folyton a revolverhez kapkodás, verekedés, tűzharc, üldözések és más stereotíp kellékek nélkül. Az emberekre volt kiváncsi, és a tájra, a földre, melyben éltek, dolgoztak, születtek és meghaltak. A film éppen ezért igyekszik gondosan igazodni a valósághoz. Maga a történet is tényeken alapszik: Clyde, a morózus, szűkszavú farmer, és Elinore, a tízéves kislányával özvegyen maradt asszony valóban éltek; később házasságra léptek és gyermekeik születtek, akik megőrizték szüleik leveleit, fotóit, s egyéb dokumentumait. Az 1900-as évek első évtizedében játszódó film, így majdhogynem dokumentatív hűséggel idézi meg a Vadnyugat egy már eléggé késői időszakát, s arra is ügyel, hogy olyan tájat találjon, mely még érintetlenül őrzi ezeknek az éveknek a hangulatát. Azt mondhatnánk, Pearce és operatőre, Fred Murphy, a lírai realizmus jegyében készítették ezt a filmet. A nehéz, kemény, néha egyenesen embertelen mindennapi élet jelenik meg a filmben, az a munka, az az életforma, ami százezrek, milliók élete volt. Ebben az életben esemény egy fiatal csikó betörése, esemény egy kisborjú születése, esemény a szomszéd látogatása, és esemény az állatot és embert kegyetlenül pusztító tél. Pcarce és Murphy épp ezért ezekre a mozzanatokra figyel a leginkább. A kamera is alig mozdul ki a hősök zárt világából, csak azt és annyit mutat, amennyit ők láthattak, de ezt a szűk világot mégis át tudja itatni a táj, a tárgyak, az állatok szépségével, a mozgás, a fények játékával. Szeretettel készített film, s a nézővel is nagyon meg tudja szerettetni magát. A karatézó Cobra Nem ma kezdődött a japán film amerikanizáiódása. De a folyamat egyre mélyebbre hatol, s ez a japán filmművészet barátait alighanem nagyobb szomorúsággal tölti el, mint az ezeket a filmeket készítő filmvállalkozások főkönyvelőit. Az ugyanis vitathatatlan, hogy az olyasfajta termékeket, mint ez a film is, jój el lehet adni a világ bármely pontjai». A film ipar pedig nemcsak a fesztiváldíjakból és a lelkendező kriti Icákból él — sőt, felkopna az álluk a nagy cégeknek, ha csak díjesélyes filmeket készítené nek. Mindamellett persze nem szabad megfeledkezni bizo nyos tisztes kommersz szín vonalról sem, A Hollywoodtól átvett panelekből is összerakható épkézláb, jól eladható film; a nívótlnnság végül is nem kötelező. Bizonyára készülnek ilyen filmek is Japánban —, de ezek minket úgy látszik, elkerülnek. Ide jobbára csak az olyan képregény- színvonalú katasztráíafilmek jutnak el. mint a nemrég^be- mutatolt Földrengés Tokióban, a Szuperexpressz, vagy ez a mostani krimi, melynek főhőse a japán csodahekus Cobra. Cobra egy zavaros gyilkossági ügyben nyomoz, de a nyomozás úgyszólván csak ürügy arra, hogy Cobra öt- nercenként karatebemutatót tarthasson. Puszta kézzel tesz ártalmatlanná tucatnyi fel- fegyverzett banditát, rúd nélkül ugrik akkorákat, mint egy olimpiai bajnok rúdugró, el- nyűhetetlen, elpusztíthatatlan, agyonüthetetlen és agyoniő- hetetlen. Szuperhős, made in Japan, de a licenö Hollywoodból való. Sajnos, a legolcsóbbak közül, kiárusításon megvásárolva. Takács István
