Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-07 / 184. szám

«ST 0f.cra 4 Map 1983. AUGUSZTUS 7., SZOMBAT bb» Szí N házi' le vf,t. «sä Budavári Vigasságok A jövő útja: integráció Nehezebb feltételek közt Tv-figyelő minden újdonságban törvény­szerűen vannak bizonytalansá­gi tényezők, amelyek a min­dennapi munka során tisztá­zódnak, ha bizalommal fogad­juk és partnernak tekintjük egymást. Még így is számol­nunk kell azzal, hogy ez a szer­vezet az eddiginél kevesebb ru­galmasságot tesz lehetővé. Nem varázsszer De ez a tényező nem köthető össze kizárólag' az integrált szervezetek létrehozásával. Er­re kialakultak — vagy ki kel­lett volna alakuljanak a gya­korlatban — a jó módszerek. Ezek közé sorolható a telepü­lések egységes közművelődési terve, amely tartalmazza az oktatási, és művelődési intéz­mények, valamint az üzemek kulturális elképzeléseit. Sajnos ezt a tervet nagyon kevés he­lyen készítik el. Az összehan­golt munkát a gyakorlatban segíthetné, ha a tanács havon­ta összehívná a vezetők koor­dinációs értekezletét, amelyen egyeztethetnék az éppen aktuá­lis feladatokat. Igaz, ezek a formák időt, energiát és figyel­met kívánnak mindenkitől... A ceglédberceliek a járatla­nabb úton kívánnak elindulni, s ráadásul nehezebb feltételek között, mint ahol koncentráltan helyezkednek el az intézmé­nyek. Most úgy tűnik: elsősor­ban formai megoldást keres­tek, de meglehet, hogy így is siker koronázza kísérletezésü­ket. Az integráció magasabb szintű megoldást jelent, de a lépcsőfok kihagyása is veszé­lyeket rejt! Induláskor kell el­hárítani ezeket, Kriszt György A hónap Gyarmathy Tihamér Téridő a világképben című olajfest­ménye a hónap műtárgya augusztusban a Magyar Nem­zeti Galériában. A művész eb­ben az 1967-ben készült, 100X200 centiméteres alkotá­sában a térről és az időről al­kotott véleményét összegezte. Gyarmathy Tihamér — aki­nek műveit hazánkon kívül franciaországi és itáliai kiállí­tásokról is ismerik — kozmi­Szentendrén Szántó Piroska kiállítása Tegnap délután 17 órakor a Szentendrei Képtárban, a ki­váló magyar író Ottlik Géza meleghangú méltatással nyi­totta meg Szántó Piroska fes­tőművész kiállítását. A megnyitón ott voltak a város politikai, társadalmi ve­zetői, a művésznő barátai, mű­vésztársai és tisztelői. Mint a jellegzetes városké­pet meghatározó szentendrei tornyok szellős sziluettje — írja Mucsi András művészet- történész a kiállítás katalógu­sában —, úgy alakították ki a város jellegzetes művészi ar­culatát, növelték hírnevét a szentendrei festészet legna­gyobb mesterei. Szántó Piros­ka is azok/közé tartozik, akik­nek a piktúrája nélkül Szent­endre szinte elszíntclenedne. Munkássága a 30-as évek vége óta kötődik Szentendréhez, a szentendrei tájhoz, emberek­hez és virágokhoz, a templo­mokhoz és temetők hagyo­mányőrző, csodálatosan élő álomvilágához. Szántó Piros­ka, mint nagy szentendrei kor­társa Ámos Imre, és az embe­ri-művészi ideálként tisztelt Vajda Lajos, látomásos festő. Képeinek jelentőségét termé­szetesen nem a szentendrei kö­tődés önmagában, hanem fes­tői ereje, a képi kifejező erő intenzitása határozza meg. A kiállítás szép megrende­zése dr. Hann Ferenc művé­szettörténész munkáját dicsé­ri. A művészet iránt érdeklő­dők a kiállítást hétfő kivételé­vel szeptember 19-ig tekinthe­tik meg délelőtt 11 órától es­te 7 óráig. műtárgya kus érzetet kiváltó művészetet teremtett a táblakép műfajá­ban a képzőművészet klasszi­kus hagyományait őrző tech­nika alkalmazásával. Képén a több dimenziójú térrendszer elemei változatos színekkel és színeken keresztül rendeződ­nek el. Egy pontból nézve egyfajta térérzetet keltenek, másik pontból nézve ismét más a látvány, s ez a variál­hatóság sokszoros. „Nemzetünkbe, sehol ollyan hely nem lehetett, mint Eszter-háza: melly minden részben, valamelly kis Ki­rályságot mutat: a’ holott is meg történt vígasságokat, sok nemes Hazám’ fijaival, Ma­gyar nyelvünkön közölni ha- szontalanságnak nem ismér­tem. A Kedves Olvasó fogja Eszter-házi Hertzegen, s’ ver­seimen ítéletét tenni, kinek szol­gálja, s’ igaz Haza-fija mara­dok, Besenyei György Gárda Hadnagy.” Így zárta az előszót, melyet „Az Eszter-házi Vígasságok” című hódoló költeményéhez írt a magyar felvilágosodás nagy költője (akkor még a bé­csi magyar testőrség tagja, Má­ria Terézia császárnő kedvelt- je), 1772-ben. Az alkalom, me­lyet megénekelt, „Hertzeg Ro­han, Frantzia Követ” látogatá­sa Eszterházán, a mai Fertő­dön, a „Magyar Verszália”-nak nevezett pompás palotában, ahol Esterházy Miklós herceg, a pompakedvelő főúr (akinek állítólag az volt a jelmondata: „Amit a császár megtehet, azt én is megtehetem”) a már 1768-tól szokásos tavaszi-nyári ünnepségek fényét is felülmú­lóan fogadta a szintén dúsgaz­dag Rohan herceget. Miklós herceg udvarában (mert való­ban udvar volt az, fényesebb, mint sok európai fejedelemé) ekkor alkotóművészete teljé­ben tevékenykedik a korszak legjelentősebb komponistája, Joseph Haydn. 1761 májusában szerződött az Esterházyakhoz, még Pál Antal herceghez, Mik­lós bátyjához, Kismartonba (Eisenstadt; ma Ausztriában). Kismartonban alakult ki az a kis létszámú, de igen kiváló zenekar, mely később, az esz- terházi nagy, új kastély fel­épültekor, 1766-ban, a hercegi család átköltözésével a „Ma­gyar Verszáliába" került, már alaposan kibővítve és megerő­sítve — » természetesen Haydn mester vezetése alatt. Miklós herceg, mint az közismert, ope­ratársulatot is tartott fenn, mely a tekintélyes méretű, 20x60 méteres operaházbah működött (8x8 méteres nyílá­sú, 18 m mélységű színpad és 400 főnél is többet befogadó nézőtér volt a pazarul díszí­tett épületben). De volt külön bábszínház is, melyben szintén játszottak operákat is. A mint­egy negyven tagú zenekar és operatársulat egyébként vi­szonylag kis tétel volt a herceg udvartartásának kiadásai kö­zött. Évi körülbelül másfél millió akkori forintot kitevő jövedelmeiből erre is futotta: egy jó tehén ára körülbelül tíz forint volt akkor; Haydn kez­detben évi 400 forint fizetést kapott, később ez jelentősen emelkedett, s 1790-re, az „Esz­ter-házi Vígasságok” utolsó esztendejében elérte a 2300 fo­rintot. H aydn .persze mind­eme ünnepségek fontos szereplője volt. Ünnepi ze­néket, operákat, szimfóniákat írt az alkalmakra, balettokat is, ha erre volt szükség — amint azt akkoriban egy ud­vari muzsikustól elvárták. (Más kérdés, hogy „szolgáltatás­ként”, „munkaköri kötelesség­ből” is remekműveket kompo­nált.) Amikor — 1976-ban — a budai Várban felépült a Hilton Szálló, a reprezentatív hotel egyik építészeti bravúrja az volt, hogy a szállodakomple- xúmba belefoglalták a közép­korban ott épült, gótikus stí­lusú dominikánus templom és kolostor megmaradt romjait így alakult ki az az udvarsze­rű térség, mely az egész Vár egyik legszebb, leghangulato­sabb tere A XIII. századi, te­kintélyes méretű templom osz­lopainak, gótikus íveinek ma­radványai mintegy keretbe foglalják a látványt: a szálló emeleteinek pihenőfolyosóiról a Halászbástya mellett kilátni a Dunára és a Parlament neo­gótikus épülettömbjére. Ez a varázslatos helyszín va­lósággal kínálta magát valami­féle nvári zenés vasv színházi produkció pódiumául, színpa­dául. öt évvel ezelőtt aztán a Szabadtéri Színpadok Igazga­tósága támogatásával, meg is született az eiso előadás, es az­óta is nyaranként zene es ének csendül fel a Dominikánus ud­varnak elnevezett helyszínen. Az eseményeknek pedig — Be­senyei „Garda Haanagy” cím­ötletét köicsönvéve — a Buda­vári V igassagok nevet adták. Fényt, pompát illetően persze a Hilton nem versenyezne tett Pompauedvelő Miklós „Magyar Verszáliájával”, de abból a muzsikából, mely Eszterházán annak idejen felcsendült, itt is meg lehetett szólaltatni né­hány szép darabot. Ott volt mindjárt Miklós őse, Esterhá­zy Pál, nádor, a kitűnő amatőr zeneszerző, akinek 1711-ben Harmonia Coelestis címmel vaskos kompozíció gyűjtemé­nye jelent meg. Kézenfekvő volt eljátszani valamit ebből a gyűjteményből. De ott voltak az eszterházi operában előadott rokokó operák, tucatjával. A korszak valamennyi jelentős olasz operakomponistájának szerepeltek művei a herce­gi operatársulat műsorán. Ezeknek részleteiből állt össze egy Eszterházi rög­tönzés című darab (Moliére Versailles-i rögtönzés című művének ötlete alapján), s eh­hez társult Cimarosa: II maest­ro de capella. (A karmester című kis vígoperája. Aztán a műsor tovább bővült: Pergolesi vígoperák: a La serva padrona (Az úrhatnám szolgáló) és az II maestro di musica (A zene­mester) című darabok kerültek színre. Az idén pedig, Joseph Haydn születésének 250. évfor­dulója tiszteletére, egy Haydrí- vígopera is előadásra került: az 1770. szeptember 16-án Esz­terházán bemutatott bájos Le pescatrici (A halászlányok) című mű, ,mely CaVzo Goldoni egy komédiájából íródott. (A Dominikánus udvar egyéb ese­ményeit : koncerteket, zenés összeállításokat most épp csak említsük). S az idén került először erre a pompás színpadra prózai mű: Heltai Jenő: A néma levente című verses játéka. Seregi László rendezésében, Bánsági Ildikóval, Sztankay Istvánnal, Gálvölgyi Jánossal a főbb sze­repekben. O perák, színművek otthona lett tehát, s immár az egyik legkedveltebb nyá­ri játszási hellyé vált a fővá­rosban a Dominikánus udvar. Buda, a Vár számos alkalmas helyszíne közül ez az egyik leg­szebb szabadtéri színpad 1982- ben már június végétől augusz­tus közepéig összesen ötven es­tén át várta a látogatókat. S nem is hiába: alighanem min­den előadás táblás házzal ment. Ez a siker persze kötelez is: a jövőben még jobban a helyszín pompás adottságaihoz kell han­golni az itteni előadásokat (Heltai játéka esetében ez pél­dául alig-alig történt meg), s tovább lehet szélesíteni a mű­sort is, zenés és prózai pro­dukciókkal egyaránt. A Buda­vári Vigasságokra még nagy jövő vár. Ez a település, lakosságának számát tekintve éppen súrolja a nagyközségi rangot 4 ezer 916 emberével. Hétköznap dél­előtt mégis csaknem néptele- nek az utcák, a gyerekek közül is csak egy-kettő karikázik a járdán. Budapestre jár dolgoz­ni a munkaképes lakosság túl­nyomó része, helyben mindösz- sze félezren találnak állást. Né- hányan ezzel magyarázzák, hogy a felnőtteknek szánt ren­dezvények és szakkörök iránt gyér az érdeklődés. Mondván: az ingázók túlságosan fáradtak ahhoz, hogy szórakozni, műve­lődni járjanak. Ezt egyetlen okként aligha lehet elfogadni, mert Ceglédbercelen viszony­lag jók az adottságok a korsze­rű, figyelmet felkeltő formák­hoz. Felügyelő helyett A fejlődés útját ezen a tele­pülésen is £z integrált nevele­si központban, avagy ismer­tebb nevén az általános mű­velődési házban látják. Egy év­vel ezelőtt, az oktatási es mű­velődési intézmények összevo­násának lehetősegeit szabá­lyozó miniszteri utasítás meg­jelenésekor készítették el az integráció tervezetét rögzítő tanulmányt. S a község párt- valamint tanácsi vezetői most is kitartanak az elképzelésük mellett, már csak a megyei szintű véleményezést várják, hogy elkezdhessék az átszerve­zést. Abból akarnak kiindulni, ami már megvalósult. Az V. ötéves terv időszakában 14 millió forintot költöttek a kul­turális ágazat fejlesztésére. Épült tornaterem és új iskola, de felújították a régit is, ugyanakkor tatarozták a mű­velődési házat, amelynek épü­letében helyet kapott a könyv­tár. Intézmények tehát vannak. Az viszont problémákat okoz­hat, hogy az integrációba be­vonni tervezett óvodák, isko­lák, és közművelődési intéz­mények körülbelül két kilomé­teres körzetben találhatók. így a távolság miatt az egyszemé­lyi irányításnál lassulhat az információk kétirányú áram­lása, s nehézkes lesz a technikai felszerelések időn­kénti átcsoportosítása. Ráadá­sul a jelenlegi tervezet szerint az összevonás a vezetők számá­nak további emelkedésével járna. Joggal merül fel a kérdés: — Mit vár a tanácselnök az integráció megvalósulásától? — Mindenekelőtt a szakmai irányítás erősítését — válaszol­ta Kárpáti Antal, aki Máthé Gyuláné iskolaigazgató mellett egyik kidolgozója volt a terv­nek. — Nagy gondot okoz, hogy tanácsunk nem alkalmazhat közművelődési felügyelőt, így képtelenek vagyunk a kulturá­lis ágazat munkájának irányí­tására, koordinálására. Egyik intézményvezető sem gondol­kodik községi méretekben, csu­pán saját területére koncent­rál. Pillanatnyilag öt intéz­ményvezetővel kell tartanunk a kapcsolatot, az integráció létrejötte után viszont csak eggyel. A tanácsnak ez feltét­lenül egyszerűbb lesz, persze csak ezért nem lenne érdemes. — Még egy probléma meg­oldását várom: mostanra á pe­dagógusok — tisztelet a kevés kivételnek — eltávolodtak a közművelődéstől. Az összevo­nás kényszerpályára helyezheti ezeknek a kapcsolatoknak a javulását. Hiszen egy intéz­ménnyé alakul a három óvo­dánk, a két iskolánk, a műve­lődési házunk és a könyvtá­runk, s ide sorolhatjuk a sport­pályát is. Létre jöhet-e ez a nagy egység? Szervezetileg feltétle­nül, mert már csak az utasítás kiadása hiányzik, hogy a gépe­zet működésbe lépjen. Arra tű­nik kevésnek a garancia, hogy az integráció lényege megvaló­sul. összefonódik-e megfele­lően az intézmények munkája? Tevékenységük hatása komple­xen érvényesül-e? A kérdések jogosságát igazolja az intézmé­nyek területi szétszórtsága, s a ceglédberceli modell néhány pontja. Például, a művelődési ház vezetője nem lesz a szer­vezeti egység igazgatóhelyette­se, hanem két pedagógiai igaz­gatóhelyettesi funkciót tervez­nek. A népművelőnek kötelező óraszáma lenne az iskolában, de a tanítók, tanárok számára a terv nem írja elő közműve­lődési feladatok ellátását. Egy integrált, az egységeket egymásra és egymásba építő szervezet feltétlenül megköve­teli az egységes szemléletet. Bizonnyal más módszerekkel kell dolgozni a komplex hatá­sokra törekvő intézményben, mint egy hagyományos formá­ban. Miként látja ebben saját szerepét a népművelő? EgySéges szemlélet — A tervezetet ismerem. sokszorosítás után kaptam egyet, s volt koordinációs érte­kezlet is, amelyre meghívtak — mondta Gimesi János, a műve­lődési ház igazgatója. — Nyi­tott szívvel várom az új szerve­zet megalakulását, bár még sok gyakorlati dolog tisztázatlan­nak tűnik. Például: hogyan kell azt értelmezni, hogy az integ­rált intézménynek az iskola- igazgató a vezetője és a műve­lődési ház vezetője a tanul­mány szerint: „területének egy­személyi (felelőse), vezetője? Ebbe sok probléma rejtőzhet a döntési jogköröktől a kölcsönös egymásra utaltságig. Persze PiOSZtalgía. a manapság oly sokat idézett nosztalgiának szentelte a maga hatvan per­cét a Fiatalok órájának leg­utóbbi adása, mégpedig úgy, hogy meglehetősen hosszú ideig csak emlegették ezt a fogalmat, majd pedig, amikor végre arra is sor kerül, hogy tudományosan megmagyaráz­zák, hát ebből a rövidke elem­zésből sem derült ki igazán, mi a manó ez a megnevezés. Nos, legyen szabad itt egé­szen röviden tudatni, misze­rint a nosztalgia az tényleg egy görög szó — a nosztosz hangzatú és visszatérés a ha­zába jelentésű, valamint az algosznak mondott és fájda­lomnak, szomorúságnak lefor­dítható elemekből forrott ösz- sze —, de valójában nemcsak az érzést jelöli, amit Homé­rosz Odüsszeusza, az ithakai király szenvedett el, amíg Trója alól hazatért, hanem egy betegséget is így hívnak. Igen, voltaképpen ez egy orvosi szakszó, mégpedig egy olyan kitétel, amelynek szü­lőatyját is ismerjük. Egy bi­zonyos, bázeli illetőségű Har­der professzor —, amúgy mel­lékesen Lipót császár palota­grófja — a XVII. század vé­ge felé honosította meg oly­képpen, hogy egy külön köny­vet írt e kórról Dissertatio de nostalgia címmel anno 1678, Ebben az összefoglalóban egye­bek között az áll, hogy a nosztalgia az állandó szoron­gásról, levertségről ismerszik leginkább. Nyugtalan alvást is okoz, mindemellett csökken a beteg éhségérzete, előbb-utóbb láz lép fel, s a legyengült szervezet egyre kevésbé tud ellenállni a különféle nya­valyáknak. A melankóliának ez az egyik, változata — lé­vén afféle mániás-depressziós elmebaj —, akár sírba is dönt­heti azt, aki megkapja. Mind Harder doktor, mind pedig azok az utódai, akik a szóban forgó kórral foglalkoztak, úgy tapasztalták, hogy a nosztal­gia mindenekelőtt a hadba parancsolt férfiakat sorvasztja. A legtömegesebben azok a svájci katonák pusztultak be­lé. akik francia zsoldba állva vágyakoztak mind erősebben az odahagyott otthonukba. Már bocsásson meg az ol­vasó, hogy egy televíziós mű­sor kapcsán a medicina viszo- lyogtató tájaira keveredtünk, de ezúttal egyszerűen nem le­hetett megállni, hogy közre ne adjuk mindazt a legminimá­lisabb tudnivalót, amit — saj­nos —, az adás gazdái elmu­lasztottak továbbítani. Nyilván azért, mert úgy vélték, hogy a nosztalgia mindenkinek azt je­lenti, amit az illető éppen ki akar olvasni belőle, s nyilván azért is, mert akinek dolga lett volna, az nem vette a fá­radságot, hogy a témához illő kibogarásznivalót kibogarász- sza. Zoránnal dúdolva: lan­gyos a sör, de nekünk így is jó, így is jó... És hányszor, de hányszor érzi úgy a jámbor előfizető hogy nem egészen azt kapja amit egy-egy műsortól okkal- joggal elvárhatna, hogy hány­szor, de hányszor riaszt, bosz­szant a képernyőn tapasztal­ható elsietettség, kapkodás. (Még a példás fegyelemmel szerkesztett tv-híradóban — amelynek a neve igenis így, kötőjellel írandó, és nem kö­tőjel nélkül, ahogyan estéről estére megjelenik —, tehát még a tv-híradóban is meg­esik, hogy egy kéz idejekorán nyúl be, hogy egy valamely ábrás táblát kicseréljen. Pon­tosan olyan balfogás ez, mint­ha a most végződő mondat után nem következne itt egy zárójel.) Csakazéríis! Tízéves s SZÉT, azaz a szakmunkáso­kat egyetemi-főiskolai felvé­telre előkészítő tanfolyam. Eb­ből az alkalomból egy ritka érdekes, nyíltan politizáló, egyúttal pedig a legszemélye­sebb magánügyekbe is bete­kintő vitaműsort készített Ko- peczky Lajos szerkesztő-ri­porter, akinek — hadd dicsér­jük szembe — még talán so­ha eddig nem volt ilyen frap­páns, a nézőt értelmileg és ér­zelmileg egyaránt magával ra­gadó jeleptkezése. _ Hely nincs itt, hogy erről a címében is remek Csakazért- is.'-ről érdemben szóljunk, ám azt föltétlenül el kell monda­ni, mint főpanaszt, hogy a to­vábbtanulás eme szokatlan formájának nincs igazán pro­pagandája. Akiknek kéne. nem hirdetik, szinte-szinte szándé­kosan elhallgatják. Tanúk rá mindazok, akik a most emle­getett számvetésben szót kap­tak. Akácz László Takács István A Hilton Dominikánus udvara

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom