Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-31 / 203. szám
Tornyosi visszajött Készülődés az idényre Kézilabda Az NB II. őszi második fordulójában rangadóra került sor. A találkozót a harmadik helyen álló hazaiik nyerték, akik _ így pontszámban beérték a Ceglédet. Ennek értelmében a KÖZGÉP SE most már nem hibázhat, a hátralevő fordulókban nem szenvedhetnek újabb vereséget, mert akkor valószínűleg elérhetetlenné válik az NB I. B-be való visszakerülés. Tehát: Fót—Ceglédi KÖZGÉP 32-20 (14-12). Cegléd: Turóczi — Nagy (9), Pásztor (3), Pod- horszky, Túlik (9), Dér (3), Gyenes. Csere: Árpás — Jóni (1), Malizs, Tóth. Kevés volt a lelkes játék, az akarás. A rossz védekezés és a gyenge kapusteljesítmény megbosszulta magát, a hazaiak így megérdemelten nyertek. — Védekezésben nem tudtuk megoldani a feladatot 1- kesergett a szakosztály vezetője, Hörömpő József. Ráadásul a Fót jobban felkészült Csapat benyomását keltette, fegyelmezeten, taktikailag felvértezve léptek ellenünk pályára, s a bizonytalanságokat rendre góllal „büntették”. Jól Túlik játszott, góljaiért Nagy is dicsérhető. Teke A KÖZGÉP SE, NB Il-es tekecsapata július közepén kezdte el a felkészülést a szeptember 18-án kezdődő bajnokságra. A holt idény szenzációja, hogy a válogatott Tornyosi a BKV Előrétől visszaigazolt Ceglédre, akivel alaposan megerősödött a fiatal csapat. A felnőtt keretben most is több ifjúsági korú játékos kapott helyet. Egyébként Tornyosi továbbra is tagja a magyar válogatott keretnek, készül az őszi feladatokra. A ceglédiek az edzések mellett több egyéni kupaversenyen szerepeltek. Először Egerben léptek pályára, ahol csapatban a negyedik helyen végeztek, egén i leg Tornyosi 813 fával a harmadik, Király 790 fával ötödik lett. Ezután a Tisza Kupa következett, ahol a KÖZGÉP-et csak NB I-ben játszó együttesek előzték meg, így a tizenhárom induló között a hatodik helyet sikerült megszerezni. A Pintér— Tornyosi páros 1692 fával nyolcadik lett. Cegléden, a Kossuth Kupán a hat játékosból álló csapatok csak tarolásban mérték össze erejüket, ügyességüket. A hazai környezetben megmutatkozott, hogy biztatóan alakul a ceglédiek formája, csapatban és egyéniben is első helyezést nyertek. Eredmények: Csapatban: 1. Ceglédi KÖZGÉP „A” 1715, 2. Kecskeméti MÁV 1666, 3. Ceglédi KÖZGÉP „B” 1616 fával. Egyéniben: 1. Tornyosi Lajos 323, 2. Németh (Vegyterv) 313, 3. Mozsár (Kecskemét) 311, 4. Debrák (Szolnok) 303, 5. id. Molnár Károly 301, 6. ifj. Molnár Károly 296 fával. A viadalon tíz szakosztály képviseltette magát, közöttük az NB I-es Szolnoki MÁV MTE is. U. L. CEQLÉDI jgmBgMBTT———*—*—1*—*—— t'M-iMM^"'""i,*"pM,,"rrriT*TTTniiiMiiinMPMnnaBriiiiiiiMmDnimnnMri A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM 1982. AUGUSZTUS 31., KEDD Ritkább a garázdaság Láncházból loptak fürdőszobát A közúti közlekedés szabályszegői Kétségtelen, hogy Abonyban a rendőrségi, körzeti megbízott csoport létszáma alacsony, ennek ellenére a rendőrőrs megszűnése óta a település közrendje és közbiztonsága alapvetően nem változott. Mindezt az abonyi tanács minap megtartott ülésén állapították meg. Az erről szóló jelentés szerint 1981-ben ugyan több bűncselekmény történt a nagyközségben, mint egy évvel korábban, de ebből messzemenő következtetést mégsem lehet levonni. Már ezért sem, mert ha egy 5—6 évvel ezelőtti statisztikát veszünk viszonyítási alapnak, nem találunk lényeges változást. A bűnesetek számbeli aránya akkor ugyancsak hullámzó volt, és most ugyanez tapasztalható. Őrizni kell az értékeket Az utóbbit a következő néhány adat is bizonyítja. Va- gyon elleni bűncselekmény 1980-ban 33, tavaly 36 volt, ezzel szemben az erőszakos, garázda, az utca rendjét sértő cselekmények száma felére csökkent. Aggodalomra legfeljebb a tekigtetben lehet ok, hogy a személyi tulajdon sérelmére történt lopások gyakoribbak, de ennél sem a számszerűség a meghatározó, hanem fajtáinak bővülése. Az elmúlt évben például megszaporodott a magánépítkezésekről az értékes tárgyak, eszközök eltulajdonítása. Egy évvel ezelőtt az egyik félig kész láncház épületből a fürdőszoba-berendezés tűnt el, egy másik építkezésről pedig gepeket vittek el. Sajnos, a személyi tulajdont károsító lopásokat többnyire maguk a károsultak teszik lehetővé, mert vagyontárgyaik őrzéséről, biztonságáról nem gondoskodnak kellően. Ritkábbak a társadalmi tulajdont károsító lopások. A betörések helyszíne is változott. Korábban a boltokat, üzleteket keresték fel, újabban az iskolákban, óvodákban fosztogatnak. A múlt év tavaszán sorozatosan történtek ilyen esetek, szerencsére a betörőt sikerült elfogni és most börtön- büntetését tölti. A nagyközségben működő mezőgazdasági és ipari üzemek vagyonvédelme kielégítő, bűncselekmény sehol sem történt. Az üzletekbe, boltokba való erőszakos behatolások vizsgálatakor megállapították, hogy a biztonsági berendezésék nem mindenhol feleltek meg a követelményeknek. Bár az erőszakos, garázda, az utca csendjét sértő, és az élet elleni cselekmények számszerűleg csökkentek, de áltálában valamilyen módon kapcsolódtak a nyilvános szórakozóhelyekhez. Egy részük vagy ott, vagy környékükön történt, illetve az onnan hazatérők voltak a vétkesek, alkalmanként a sérültek. Az elkövetők nem minden esetben helyiek, hanem átutazók, vagy éppen ideiglenesen ott- tartózkodók. Jelentéktelen a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények mennyisége. Ez részben annak köszönhető, hogy a helyi körzeti megbízott csoport és a tanács illetékes bizottsága rendszeresen értékeli az ifjúság helyzetét és szükség szerint közös intézkedéseket tesznek. Vétkes motorosok A település közlekedési helyzetét megszabja a községen áthaladó 4-es számú főútvonal, a mellékútvonalak megnövekedett forgalma és a mind nagyobb gépjárműállomány. Közúti baleset tavaly 23 volt, ebből halálos kimenetelű három. Súlyosan nyolcán, könnyebben tizenketten sérültek meg. A baleseteket előidéző főbb okok: a gyorshajtás, a szabálytalan irányváltoztatás, a rosszul kivilágított jármű és az ittasság. A jelentés arról is szól, hogy milyen járművek okozták a tragikus baleseteket. Legtöbbször segéd- motorkerékpárosok voltak a vétkesek,' de két esetben megszegték az előírásokat a motorkerékpárosok és a gyalogosok is. Nyolcvan önkéntes A bűncselekmények, az utca rendjét sértő törvényszegések és a balesetek megelőzéséhez sok segítséget kapott a körzeti megbízott csoport az önkéntes rendőröktől, akiknek létszáma elérte a nyolcvanat. Tárcsa szaggatja a földet P^MKv,' 1 •' ?>V , Ma már több mezőgazdasági és ipari üzemnél önálló csoportok működnek, ami nagy mértékben hozzájárult, hogy a munkahelyi bűnesetek jelentősen csökkentek. Az úgynevezett kmb-csoport sok segítséget kap az abonyi munkásőröktől is. Gy. F. líj vezetékek A DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy Cegléden a CÁT Bedei új lakótelepe vil- lamosenergia-ellátására 20 kV-os légvezetéket, transzformátorállomást és kisfe- születségű hálózatot épített. Továbbá Cegléden a TIGÁZ Hold utcai központjának villamosítására kisfeszültségű kábelt fektet a Malomtószél utcában keresztezve a vasúti felüljárót. Ezen új létesítményeket az áramszolgáltató vállalat 1982. szeptember 1-től feszültség alá helyezi. Ettől az időponttól az új vezetékek érintése életveszélyes és tilos. Gálaműsor Régi és szerteágazó kapcsolatrendszer fűzi össze Békés és Pest megye fogyasztási szövetkezeteit. Az együttműködés látványos és mindeddig sikeres bizonyítéka, hogy rendsze- re-en megszervezik a fogyasztási szövetkezetekben működő népi és cigányzenekarok versenyét. E verseny idei döntőjét szeptember 8-án, vasárnap Nagykőrösön rendezik meg. A gálaműsor esté fél nyolc órakor kezdődik a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola aulájában. Várják a jelentkezőket Fcntos levéltári ismeretek Valamennyien tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, hogy a levéltárakban a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, tudományos, műszaki művelődési szempontból jelentős, történeti értékű iratokat őrzik. Könnyű belátni, hogy ilyen iratok meglehetős gyakorisággal, szinte nap mint nap készülnek, „termelődnek” a legkülönbözőbb munkahelyeken. Ezeket át is adják a levéltáraknak a jogszabályokban meghatározott rend szerint. Az átadáshoz azonban nem elegendő csak a törvényt ismerni. Az ügyintézés egyszerűbbé tétele és , hibátlansága érdekében célszerű legalább nagy vonásokban megismerni a levéltári munkát is. Nos, a Pest megyei Levéltár szem előtt tartva ezt a követelményt, alapfokú tanfolyamot indít a nagykőrösi, a ceglédi és a ceglédi járási üzemekben, intézményekben dolgozó, s ebben az ügyben érintett iratkezelőknek. A tanfolyam foglalkozásait szeptember 13. és 27-e között Nagykőrösön tartják a megyei levéltár helyi osztályán, a Hősök tere 4. szám alatt. A hallgatók négy foglalkozás keletében ismerkednek meg az irat- kezelési rendszerekkel magával az iratkezeléssel, az iktatással, az irattározással, selejtezéssel és az irattári berendezésekkel. A hallgatók végül vizsgát tesznek, melynek eredményéről bizonyítványt kapnak. A tandíj mindössze 300 forint. Az előbbiekben megadott címen még korlátozott számban elfogadnak jelentkezéseket. Bútor és közérzet Változott a nyitvatartás Szántáshoz készítik elő a földeket, tárcsázzák a tarlót a Kossuth Tsz-bcn. Képünkön: Győri Sándor T—150 K erőgéppel vontatott IH-tárcsával dolgozik a határban. Apáti-Tóth Sándor felvétele A lakás bútorzata nagyban befolyásolja a benne élők közérzetét. A Dél-Pest megyei ÁFÉSZ ceglédi Otthon Áruházában a panelekből összeállított szobákban divatosnál divatosabb bútorok láthatók. A vásárló szinte maga elé képzelheti a szobát, melyet be szeretne rendezni. — A vevők tekintélyes hányada fiatal házas, de jönnek az idősebbek is, kik megunt bútoraikat akarják kicserélni. Nehezíti a munkánkat, hogy a három raktárunk a város három különböző pontján van — mondja Miskolczi István áruházvezető. — Milyen a választék? — Gazdag választékunk nem marad el az országos átlagtól. Erre büszkék is vagyunk. — Honna'n kapják az árut? — A Zala, a Kanizsa és a Szatmár bútorgyárakból. — A gyermekbútort Komlóról hozzuk — figyelmeztet Bakos Sándor áruházvezetö-he- lyettes. — Nemcsak bútort, hanem lakástextilt, szőnyeget, függönyt is lehet kapni, melyek elmaradhatatlanok egy otthon berendezéséhez. — Vesznek föl megrendelést is? — Természetesen. A vásárló felkeresi áruházunkat és féléves szerződést köt velünk. A megrendelés alapján visz- szaigazolt bútorokra előjegyzést veszünk föl. Tavasszal és ősszel bútorvásárt szoktunk rendezni a járás területén. Ennek két oka van: az egyik a forgalom növelésére való törekvés. A másik az, hogy a vásárlóknak nem kell utazni és kevesebb a szállítási költség is. Az áruházunkban megvásárolt bútorokat egyébként a Volán és a szolnoki Szövetkezeti Taxi szállítja el — mondja Bakos Sándor. — Melyek most a legkeresettebb bútorok? — kérdeztük Miskolczi Istvánt. — Jelenleg a román Ramona szekrénysor és szintén román étkezőgarnitúra. Ezek aránylag Olcsók és praktikusak is. Nagy divat a francia ágy, de keresettek az apró bútorok, szekrények, asztalok Is. Megfelelő az ellátás is. Jó tudni, hogy megváltozott az áruház nyitvatartása. Most 18.30-ig tartanak nyitva. Helyben foglalkoznak az OTP- ügyinlézéssel is. Az áruház dolgozói ígérik, hogy erejükhöz mérten igyekeznek minden igényt kielégíteni. Gál György CEGLÉDI APROHIRDETESEK Három szoba összkomfortos lakás eladó Cegléd, Táncsics Mihály utca 39. sz. Kőrös! úton, a hatos km-nél 400 négyszögöl szőlő eladó. Buszmegállóhoz két- percre. Érdeklődni: Cegléd. Mátyás klr, u*ca 23. szám. _______ Ké t és félszobás OTP-s öröklakás fi- zetési kedvezménnyel sürgősen eladó. Cegléd. Bem utca 2. sz. A. ér) m let 12 lakás. Eladó ház Cegléd Bokréta utca 1. sz, (Szűcs telep). Érdeklődni a helyszínen egész nap. Három szobából álló házrész eladó. Cegléd, Kazinczy -utca 9. szám. Eiado a db 6 méteres állványlétra. Érdeklődni lehet 12—13 óráig és 17 órától 20 óráig: Cegléd, Madár utca 15. szám. Külső-budai úton eladó 3 szoba, hallos családi ház, gazdasági melléképületekkel. Ér. deklődni: Cegléd, telefon : 10-304. 15 tonnás fiksziós prés eladó Cegléd. Kender U«cq 20 szám ___________^ El adó 2 db Simson kismotor. Cegléd. Szálkái István u. 29. Eladó a Kernács telepen 200 négyszögöl puszta föld. Érdeklődni lehet: Cegléd, Ősz utca 1. szám. — Borsos._________ Ve nnék gyermekszoba bútort. Cím: Cegléd. ősz utca l. — Borsos. 70 nt. hűtőszekrény eladó, olcsón. Cegléd. Nyárfa utca 21. szám._______ El adó kertészkedésre alkalmas négyezer négyszögöl szántó beltelek Jászkarajenőn, Köves út mellett. Érdeklődni: örfi Árpád, Budapest XXI., Merkur utca 3. 1214. ISSN 0133—(Ceglédi HKia0) Jegyzet Ha a cica beszélni tudna ditotta az egyik gombot. Frenetikus volt a hatás. *— ... héttel ezelőtt meghiúsított államcsínykísérlet ó j. eddig ezerhétszáz katonát vettek őrizetbe. A Nairobi Times értesülése szerint ... — szólt a hírközlő férfihang. — Anyuuuuul — a kislány kétségbeesetten nézett rám, a bájos játékcicát melynek a hasa nem nyávogó és nem doromboló készüléket, hanem rádiót rejtett, messze eltartotta magától. Nem értette, miért mosolygok rá képmutatón, bár kissé kényszeredetten. — Lálod, kaptál egy aranyos kis rádiót — mondtam neki s figyelmeztettem: köszönd meg szépen. Kis kéz; rezzenéséből láttam, legszívesebben nyújtaná vissza annak, akitől kapta. Tekintetében nem boldog öröm sugárzott már, hanem a becsapottság komorsága sötétlett. Mert mit ér gyereknek egy macska, ha már annak is a hasából a felnőttek unalmas .beszédét hallani ? Legalább nyávogna, morogva, dorombolna, vagy a körmét mutogatná gombnyomásra. Árulás volt. hogy nem szóltam semmit. Érezte, hogy magára maradt. Négyéves buksi kobakjában bosszút forralt, s egész este ütötte-verte dobálta, citálta az ajándékot. A fegyelmező szó mit sem hatott. M icsoda dolog — vélekedhettek az ajándékozók. s vihették a hírt a távoli országba: itt (mármint nálunk) a gyerek még örülni sem tud. Pedig milyen szép ajándékot hoztak. Gy. A. N em szeretem a szőrméből gyártott játékállatkákat. Mint szülő, épp eleget mérgelődöm az ér- te'metlen ajándéktárgyak miatt, amelyekkel gyerekeket szeretnének megörvendeztetni. De, csak szeretnének. Lányom gyűjteményében is van jó néhány: három szőrmer.yuszi. két mackó, egy bárány, kutya. A csacsit — mert tavaly karájsonytájt a gytreket elfogta a csacsirajongás — magam varrtam. Néhány napig szerette, azután ennek a nagyfülű csökönyös-, nek is az lett a sorsa, mint a többinek. A gyereke^ a gyurmázás, bábozás, az építőjáték jobban leköti. Eldöntöttük, ide olyan játék, főként állatfigura, ami a gyereknél is csak a zsákmány mennyiségét növeli, nem kerül. Ám jött a kedves vendég, távoli messzeségből. Jött. s nem üres kézzel állított be, tudva, hogy kisgyerek van a háznál. Mivel nálunk a téma az, hogy ki jön, s nem az, hogy mit hoz, a kislány igen meglepődött, amikör a látogató táskájából előkerült egy bájos játékcica. Különösebben nem is lelkesedett érte. Az érdeklődés szikrája akkor lobbant benne. amikor meglátta, hogy az öl 'öm- nyi .jószág hasán két gomb van. — Csavargasd csak — unszolta az ajándékozó, s várta az eddig elmaradt hatást. • A gyerek már boldog mosollyal cirógatta a kis szőrmefigurát. — Cica. cicuskám..'. biztosan nyávogni tud ... Ej, le, cicuskám, ne sírj! — dünnyögte, majd elfor-