Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT Hofe szabadsággal ékesítsük... Nagymaros város kiváltságlevele 1324-ből A dokumentum: múlt a jelenben, egy szelet a valóságból. Ismeretet adó forrás, s persze kíváncsiságra ösztökél. Aligha akad, aki vitatná, hogy Nagymaros városi kiváltságlevele igazi csemege a múltban búvárkodóknak, s érdekes olvasmány mindenkinek, akit foglalkoztatnak történelmünk hajdanvolt tényei. Ezért jelentetjük meg — magyar fordításban és teljes szöveggel, elsőként — a kiváltságlevelet, melyhez Hegedűs László, a fordító írta az alábbi bevezető sorokat. Egyáltalán nem túlzás: a nagymarosiak büszkék lehetnek az alábbi Anjou-kori okiratra. Elődeik egy olyan királyt fogadtak be még „bujdosó herceg” korában, aki jobban megérdemelné a „Nagy” jelzőt neve elé, mint fia Lajos király... Róbert Károly 13 évesen kezdte harcát a magyar trónért, illetve kezdték érte harcukat délvidéki horvát barátai — o véres polgárháborúk korában, amikor (a Dubrovniki Krónika szerzője szerint) a holtak temetetle- nül hevertek a temetőkön kívül, a nemesek elparasztosodtak szegénységükben, s a köznép fiai, állatok hiányában, maguk húzták szekereiket. Miután a két ellenkirályjelölt, a cseh Vencel és a bajor Ottó itt hagyta Magyarországot, Károly 1308 után, húszévesen kezdte legyőzni főúri ellenségeit, a tőle elpártolt Csák Mátétól is visszaszerezte Visegrád várát 1316- ban, a sok áldozattal járó, hosszú ostrom után. A tatárjárást követően valószínűleg jórészt néniét telepesek szállták meg Marost, erre vall az oklevélben említett Neustat név. a helység másik neve. Kun László 1285-ben Visegrád várához csatolta mint királyi birtokot. 1297-ben bor- és gabonatizedeit említik, elég sok bor termett hegyeiben. 1298-ban pedig Maros polgárai megkapták a halászati jogot a fél Dunán Ipolytőtől (Szobtól) a Leusták szigetig — 111. Andrástól, az Árpád ház utolsó egyenesági leszármazottjától. (A Duna másik felén a visegrádiaké, s a dömösi prépostságé volt a halászat joga. Károly uralkodása második felére virágzó gazdasági életet és jó pénzt teremtett, ö verette az első magyar aranyforintot, mely valamivel értékesebb lett a példának vett firenzei aranynál, illetve aranypénznél, egy évvel e kiváltságlevél kelte után. Hadd mutassuk be Maros város akkori népességét, néhány környékbeli helység népességével együtt, az 1330-as években — a pápai tizedbefizetések után: Maros város népessége körülbelül 3 ezer 600 fő, Visegrádé 3 ezer körüli (ezt Pálóczi Horváth András, Nagymaros hivatalos régésze elismerte), Szobé 1 ezer 100, Vác városé 4 ezer 500 körül, Verőcéé 780, Szentka- talinnak 600 lakosa látszik, akkor ennek is temploma volt. Először adjuk közre magyar fordításban a híres kiváltságlevelet, eddig csak röviden ismertették tartalmát, avagy éppencsak hivatkoztak rá. A marosiak akkor nagyon örülhettek e kiváltságlevélnek, mivel Buda királyi város kiváltságait kapták, Buda után a legelsőként. Ismerjük most meg a nagyon szép nyelvű írást a gazdag szókincsű András mester után, kit Károly a pécsi káptalani iskolából hívott föl Viseg- rádra alkancellárjának. (Károly ekkor már Visegrádon székelt, nem Temesváron, Budát nem szerette az ottani Vencel-párti polgárok miatt, s így a két ikerváros. Visegrád és Maros lett az ország fővárosa.) Maros. Urunk 1324-ik évében. — Ugyanazon Károly felsorolja Maros város, német nevén Neustat egyes engedményeit június 9-ik kalendá- ján (vagyis május 24-én). Károly — Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia. Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lado- méria. Kunország, Bulgária királya, Salermó hercege, és a Szent Angyalok hegyének címzetes Ura. Mindnyájan Krisztus hűségében vagyunk és leszünk, készek vagyunk felismerésben, köszönhessük mindnyájan üdvösségünket. Följegyezzük e közösségről, hogy költözőben, ideérkezésünk idején, dicsőséges hercegségünkben e nép nagy számban és nagy illendőséggel fogadott, ilyenképpen azon Herceg e népnek bőséges kedvességét, mint hűséges alattvalóiét, tartozik nyilvánosságra hozni, hogy az ő javadalmát bőkezűen gyarapítsuk, a fentiek szerinti hűségükért; mi mindezeket kegyesen megfontolva elhatároztuk, hogy a mi németül Neu- statnak, magyarul Marosnak nevezett Városunkat a Duna partján, közel a mi Visegrád várunkkal szemben, elsőnek választottuk, hogy szabadsággal ékesítsük, ugyanezen Városunk lakói önszántukból kegyesen a megírt herceg pártjára álltak, tudniillik mikor sem a Nádor, sem Báró, és bárhol nevezetes méltóság nem tűnt ki az uralkodásunk előtti időben, állhatatosan kikötve, többen az erőszaknak szereztek bátorságot, avagy jogot — és megítélve a fentieket, a törvényszolgáltatás hatalmát magunknak fenntartjuk, mert a mi hercegségünk hajnalának ítéletét megtartjuk szívesen, hogy ott mula- tásunkért igazságtalanok ne legyünk, nem lehet, hogy a támaszért ugyanazoknak ne adjunk támogatást. Hasonlóképpen ítélünk, és a Plébános az összeütköző feleket szétválasztva, az egyetértést erősítse, valamiképpen a bíró az Esküdtszékkel a tolvajokon, latrokon, gyilkosokon, gyújtogatókon, erőszakoskodókon és más okok miatt ítélkezzék, évenként a maga megítélése szerint. Ha pedig az év elmúltával, a bíró személye a közösség előtt nem tetszik igazinak, kedve szerint mást választhat a maga akaratából. Hasonlóképpen a birtokból, borból, malomokból és másból a mondott Város földjéről az összehordás dolga, mint más királyi városunkban lakó szabad birtokosoknál a kivétel, ekképpen leszen ezen Városban. Hasonlóképpen, ha valaki el akarja hagyni örökségét, bizton elmehet bármely birtokra, és ha valamely dolgát akarja, akár a rokonára és kö- zeivalóra, vagy más kívülállóra, és más szabad idegenre hagyhatja vagyonát. Mindazonáltal az Egyháznak sem kell vendéget befogadnia, egyházi férfiakon kívül, ez a Parókián levő egyházi férfiak, fráterek és a Plébános dolga. Az egyházi adomány az önnön java, mindazonáltal a mondott Egyház Plébánosa nem tartozik sem a Bíróság, sem a Város fennhatósága alá, és az adományozott birtokot el ne szélessze, hanem használja az Egyház előnyére. Hasonlóképpen a halászat ugyanazon Városé marad Verőce faluig, és a Váci Püspökségig, az Ipoly vizéig, akárhol régi adó nélkül, szabadságukban áll a halászat hasznát kivenni. A haszonból, aminthogy személyükben a mi embereink, ragaszkodunk a negyed rész elküldéséhez. Hasonlóképpen a kereskedésből és az igazságtevődből a Város részéről, mint akárhol a ml egész országunkban, átadatni kívánjuk. Vámot semmit sem kívánunk, vagy harmincad vámot, vagyis harmincaddal nem tartoznak. Hasonlóképpen semmiféle bizonyságtevéssel kívülálló királyi nemesekkel, vagy bárókkal szemben, némely emberünket erre nem bírhatják, hanem bizonyságot valamilyen okra maga keressen a Várős lakosok elé helyezett Elöljárósága; a maga és a Bárókkal nemesekkel és más emberekkel szembeni viszályát ne a mások törvényei szerint rendezze, inkább maga keressen igazságtevést. Megengedjük mégis, ha valaki a lakosok közül házat vagy kúriát építene, ha kéri, akár a maga erdejéből, használhatja, vagy hasznára fát vehet a Pilis erdejéből vagy a Duna mindkét partjáról, hozzájárulásunkkal, vagy pecsétünket adjuk, engedélyünket a kivágásra. Kivétel erre, ha valaki a maga kényéből elkótyavetyélné a hozzájárulással kivágott fát, a kivágást megfizeti törvény szerint Pilis megye Ispánjának. Hasonlóképpen, ha valakit a lakosok közül a mondott Városban gyilkosságon fognának, házát, javát elhagyva ha megszökne, a Város bírája birtokán kézre keríteni nem tudja, míglen a gyilkos gyilkossága terhe alatt maga szántából megtér; — mégis felajánljuk, hogy tizedet mindenből vagyis gabonából, borból, és kisebbekből a rendes fizetséget az Egyház ■ Plébánosának ugyanazon mezőről ki-ki a maga személye szerint megadja, és semmi törvénye nincs az egyház fölött valamelyik Püspökségnek, vagy Érsekségnek nem lehet törvénye, hanem a mondott Egyház Plébánosa ügyelhet a közösségre. Mindazonáltal engedelmességgel tartozik az Esztergomi Szent Egyház Érsekének, amint a Budai Egyház Plébánosa engedelmességgel tartozik. Itt sem hallgathatjuk el, hogy a fönt említett lakosok tiszteletből ajándékot adnak tehetségük szerint, évenként három alkalommal, az adót kinek-kinek a haszna után kívánjuk szolgáltatni, továbbá minden másban ugyanazon szabadságban megbecsülteinek, ahogy a mi Buda városunkat biztosítjuk, bizonyára örömére és előnyére. Miért is adjuk a mi engedelmün- ket megbizonyító és megerősítő kiváltságlevelünket, mint újat és eredetit, a mi oltalmazó kettős pecsétünkkel megerősítve. Kelt a kiváló férfiú, András mester, a Pécsi Egyház Lektora, a mi kedvelt és hűséges Vicekancellárunk kezével. Urunk 1324-ik évében, június 9-ik kalendá- ján. Hasonlóképpen a mi királyságunknak pedig huszadik évében. Tisztelendőségek: Krisztusban Atyánk Boleszló esztergomi, László Róbert Károly aranyforintja, az első magyar aranypénz Fráter kalocsai érsek, János nyitrai, György szerémi, Benedek Csanádi, Péter fráter boszniai, Miklós győri, László pécsi, Ivánka váradi, András erdélyi, Imre veszprémi, és Csanád egri püspök, az említett Egyházak Istenben szerencsés kormányzói. Méltóságos férfiak: Fülöp nádor, szepesi és újvári ispán. Demeter, a mi tárnokmesterünk, bácsi és tren- cséni ispán, Lampert, a mi országbírónk, nyitrai és Csanádi ispán, Tamás erdélyi vajda, és szolnoki ispán, Miklós, egész Szlavónia bánja, Pál macsói bán, szerémi-valkói és bodrogi ispán, Micsk mester, a Királyné Úrnő tárnokmestere, a mi kedvelt hívünk, sárosi és zempléni ispán, Balázs, a mi lovászmesterünk, és Miklós pozsonyi ispán, több más országlakos ispánnal és tisztségviselővel. Krémer JózsefCsak kereslek „Visz a vonat, megyek utánad” Sem kereke, sem ülése, sem ajtaja nem is vonat Felpakoltam Rád az életemet, a józan nappalt, a bolond álmokat „talán ma még meg is talállak” Csak kereslek, köddé vált valóság Tegnapom, Jelenem, Jövőtienségem, József Attila haiálcsendjc, mely tiszta felhő a kormos égen ... „talán kihűl c lángoló arc” Fagyott arcomat nem érinthetem, lángoló szavak helyett kupacnyi hamu — Csak a remény marad a szunnyadó parázs, csak remény, de szomorú „talán csendesen meg is szólalsz" Békétlenségem nosztalgiája, vágyni a megszokott hangot — A földöntúlról is megszólal valami megkondítja a kis harangot... „Csobog a langyos víz, fürödj meg!” A tisztítótüzed égessen engem, legyek olyanná, mint kiégett temető, Melyből ha van feltámadás, testetlenül ébredjen a szív-szerető ... * „íme, a kendő, törülközz meg!” Letörölnéd zajló homlokomat gyolcskendő-kezeddel, Egymást megtalálva, újra, mint hajdan mindenéledő-csodá'.atos reggel „Sül a hús, enyhítse étvágyad!” Asztalodhoz ültetsz, testedből etetsz, lelkedből itatsz kortyokat, Gyengéd szavakkal indítasz utamra, féltesz, mint a magzatodat... „Ahol én fekszem, az az ágyad!” S mint hálátlan gyermektől, semmit sem kapsz érte: csak szeretlek ... Megbocsátani tudsz nekem, ha meghalok majd érted — amíg élek: csak kereslek! A múlt öröksége, a klen kihívása Amikor a magyar vizuális kultúra fejlesztésének, oktatásának, művelésének legjobb útjait keressük, amikor küzdünk az előítéletek, megdönthetetlennek tűnő értékrendek, szemléleti beidegződések ellen, akkor — támpontokat keresve — századunk jelentős alkotói, kutatói és teoretikusai között mindig rátalálunk Kepes Györgyre. A művész 1930-ban, elmaradott társadalmi szituációban élő hazai közegből elindulva került korunk művészi arculatát formáló áramlatokba és vált annak egyik meghatározó egyéniségévé. Fél évszázad múltán, a gyökeresen megváltozott világban és a megújult hazai közegben munkássága mind nagyobb megértésre talál. Művei, írásai, intézete, a „Kepes-mo- dell” számunkra a napi munka nélkülözhetetlen bázisává, argumentummá, követendő példává emelkedtek. 1974-ben az Iparművészeti Főiskolán tartott előadásából két gondolatot emelnék ki. „Ahogy fizikai létünk hosszú nemzedékek genetikai mintáira épül, ahogy a nyelv, amelyen beszélünk, régen elfelejtett teremtő ötletek emlékeiből tevődik össze, ahogy látásvilágunk térszemlélete rég elmúlt idők embereinek térformáló, teremtő felfedezéseire támaszkodik, az új látás hátterében is ősi megértések és megérzések rejtőznek.” A másik gondolatcsoport programot körvonalaz: „Az alkotó ember mindenkori feladata, hogy a konkrét helyzetet a társadalom adott történelmi összefüggéseiben érezze át és értse meg, értelmével és érzéseivel fogja át korának teljes perspektíváját, a múlt örökségét, a jelen kihívásait és a jövő ígéretét." A hazai múlt öröksége alapvetően nem vizuális karakterű, hányatott történelmünk következtében jelentős korkifejező tendenciák — történelmi és társadalmi méretekben — nem tárgyiasulhattak. A tradíciók sokkal inkább az irodalom — különösen a költészet — és a zene kifejezési formáiban öltöttek testet. Így tehát teljesen természetes, hogy a vizuális kultúra öröksége is ehhez a behatárolt lehetőségrendszerhez kötődött és elsősorban a természetlátás primer szintjén fejeződött ki. A Kepes által említett jelenkori kihívásokra ma már egészen más társadalmi, szemléleti és tudományos feltételek között kísérelhetjük meg a válaszadást. Erre utalnak a problémamegoldó törekvések új elemei: a mozgás, a tér, az idő összefüggéseinek vizsgálata, szituációelemzések és általában a tudományos eredmények mind nagyobb szerepe az alkotó folyamatokban. A változó világ és az érzékelő ember viszonyának a feltárása — a közösségi létezés és a művészet új szerepkörének elemzése — napi aktualitásé, mindnyájunkat foglalkoztató téma az alkotó gyakorlatot közvetlenül motiváló tényező. A vizuális érzékenység növekedését, az új látás és szemlélet megértésének és terjedésének örvendetes tényét igazolja majd ennek a kiállításnak a fogadtatása és bizonyosra vehető sikere is. Kepes György fotogramjainak első, 1939-es kiállítása óta eltelt több mint négy évtized — a művész munkásságának a kiállítások falain messze túlmutató — több irányban integrálódó eredményei arra utalnak, hogy a „fénnyel, mint alkotó tényezővel” folytatott kísérletei kifogyhatatlan és mindig megújuló lehetőségeket jelentenek számára. A művészet sorsfordulója, funkcióváltozása napi gyakorlatunk valós gondja, ez nem puszta teória, hanem a társadalmi, közösségi életben vállalni óhajtott munkánk meghatározója. A kísérletezés és a közösségi hasznosítás kimagasló példája Kepes György útja. Számára nem csupán a személyes közlés az egyedüli cél, hanem ennél sokkal több, olyan indíttatás kifejezése, amely a közösségi megvalósulás viszonylataiban nyeri el végső értelmét. Ez olyan új típusú magatartást, művészi attitűdöt feltételez, amely túllép saját műterme keretein, tágabb dimenziókban gondolkodik és szélesebb körben vállal részt a közösségi gondok megoldásában. A művészet és tudomány kort értő és kort érző szintézise, harmóniája fejeződik ki a Mester életművében és azt sugallja az itt kiállított fotogramsorozat is. Fontos pillanatban jutott el hozzánk ez a kiállítás. A vizuális kultúrát érintő, útkereső, kibontakozást célzó törekvéseink új bizonyosságot és támaszt kaphatnak ebből az anyagból, amely még teljesebbé teszi számunkra Kepes György életművének megismerését és közvetlenebbé munkásságának a napi gyakorlatunkban érvényesíthető tanulságait. Nekem mint építésztervezőnek és az Iparművészeti Főiskola munkatársának nagy megtiszteltetés, hogy a világhírű művész, nagy tekintélyű professzor, főiskolánk tiszteletbeli tanárának kiállítását megnyithatom. Biztosak lehetünk abban, hogy ez a terem az elkövetkező hetekben az új látás iskolája lesz, rajtunk múlik, hogy termékenyítő hatásával miként tudunk majd gazdálkodni. Jó egészséget és további alkotó munkát kívánunk a személyes megjelenésével bennünket megtisztelő Mesternek. Köszönjük ezt az elmúlt félév legújabb munkáiból válogatott, bennünket gazdagító és erősítő kiállítást. GERGELY ISTVÁN a Magyar Iparművészeti Főiskola rektora (Elhangzott Kepes György foto- gramkiállításának megnyitásán, a Szentendrei Műhely Galériában.)
