Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-18 / 193. szám

1982. AUGUSZTUS 18., SZERDA Korszerű műszercsalád A Híradástechnikai Gépgyárban az idén 9-féle, különböző célra alkalmas autódiagnosztikai műszert gyártanak, mintegy 125 millió forint értékben. A korszerű műszereket egyrészt a KGST-országokba exportálják, legtöbbet — mintegy 33 millió forint értékben — a Szovjetunióba szállítják. Felvételünk az Elkon—S 300-as típusú motorvizsgáló műszerek és az Elkon—S 205-ös infravörös CO-mérő készülékek gyártásáról készült. Szeptemberben Lipcsei vásár Az idei lipcsei őszi vásáron, amelyet szeptember 5—11. kö­zött rendeznek meg, 50 ország több mint 6 ezer kiállítója vesz részt — jelentették be kedden a Német Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykövet­ségén megtartott sajtótájékoz tatón. Magyarországot több mint 20 külkereskedelmi vállalat kép viseli; ezek közül a legjelentő­sebbek a Chemokomplex, a Cse­pel Művek külkereskedelmi vállalata a Pannónia, vala­mint a Hungarotex, a Kon- sumex, a Technoimpex és a Mogürt. A magyar külkeres­kedelmi vállalatok 23 termék­kel pályáztak a lipcsei vásár arany diplomájáért. A sajtótájékoztatón beszá­moltak a Magyarország és az NDK közötti kereskedelem ez évi helyzetéről is. Mind el­hangzott. július 31-ig az ez év­re tervezett árucsereforgálom- nak több mint 50 százalékát le­bonyolították. Az NDK az év első felében 50 millió rubel ér­tékű áruval többet szállított hazánkba, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Szentendrei Papírgyár • • öreg gépek és automaták között Kiabálunk. Nem veszek­szünk, beszélgetünk. A hely­szín a Szentendrei Papírgyár borítéküzemének csarnoka. Körülöttünk zúgnak, zakatol­nak, csattognak a masinák. Csak úgy értjük meg egymást, ha hangunkat a szokottnál sokkal jobban kieresztjük. Gépmatuzsálemek Valóságos gépbemutató ez a csarnok. Van itt teljesen auto­mata, modern nyugatnémet, angol és egészen ősi gép is, még a múlt századból. Egy Ilyen gépmatuzsálem mel­lett állunk. Rajta a címke: vé­dett. Selejtezni csak az ipari hagyományok védelmét ellen­őrző bizottság engedélyével lehet. — Ebben a teremben csak két ilyen öreg masina van — szól Gabay Istvánné — az egyiken én dolgozom. Nehogy azt higgye, hogy ez zajosabb, mint azok a modernek! Sőt! Az én hallásom azóta romlott, amióta meghozták az újakat. Hogy miért vagyok mégis itt? Húsz év után már nehéz vál­toztatni. Meg aztán, bármi­lyen furcsa is, szeretem a borí­tékokat. Hasonló véleményen van a másik gépmatuzsálem „tulaj­donosa”, Varga Lajosné. — Januárban töltöttem be a 18. évet, már nem korban, hanem itt a gyárban eltöltött időben. Az órabérem 16 forint 10 fillér, nem sok, de nem szí­vesen változtatnék. Nehezebb a zsákolásnál Halmi András munkaköny­vébe 20 évvel ezelőtt került a pecsét: Szentendrei Papírgyár. Foglalkozása: stancoló. — Más néven szabász — — mondja. — Egy műszakos vagyok, a szombat és a vasár­nap szabad. Havonta a 4500— 4800 biztosan megvan. Azután a túlórákkal a 6 ezer fölé is mehet. Kiszámoltam, amióta bevezették az általános sza­bad szombatot, naponta 8 óra- 24 percet dolgozom. — Nem irigylik magától az asszonyok az egy műszakot? — Nem irigyelhetik, mert én egyedül ellátom őket két műszakra való papírral. Aztán az én munkám sokkal nehezebb, egy adag papír, amit a gépre kell tennem, 45 kiló is megvan. Nehezebb ez mint a zsákolás. Azonkívül alap- szervezeti párttitkár vagyok, a délutánok kellenek, hogy ren­desen be tudjam tölteni ezt a tisztséget. Hogy másutt többet kereshetnék? Ez igaz, de úgy van az ember, hogy meg is szokja. meg is szereti ezt a munkát. Nekem egvébként öt évem van a nyugdíjig. A borítéküzem főnökhelyet­tese, Málikné Bérei Judit, aki egyébként gyártáselőkészítő, szintén nem tegnap került a gyárba. Lehetne jobb is — Tizennégy évvel ezelőtt léptem be, papíripari techni­kumot végeztem. Hogy miért vállalom ezt a cseppet sem könnyű, s nem a legjobban fi­zető munkát? Egyrészt mert nem könnyű változtatni, más­részt pedig mert bizonyos fo­kig szeretem is csinálni. — Nincsenek túlfizetve az emberek — mondom, már az irodában Ács Károlynak, a gyár igazgatójának. — Ténykérdés, nem a leg­kedvezőbb a bérezés. Volt, amikor kifejezetten jólfizető gyár voltunk. Sajnos, ez már erősen múlt idő. Azért a fluk­tuációnk cseppet sem olyan nagy, mint amekkora a híre. Sőt, igen jelentős törzsgárda- tagsággal dicsekedhetünk. A 440 dolgozónkból legalább 300 tartozik közéjük. Ám van egy réteg, körülbelül 100 embert tesz ki, mely folytonosan vál­tozik. Főleg a fiatalokat nem tudjuk megfogni. A nyár különösen nehéz ná­lunk. Sokan vannak szabadsá­gon, a gépeknek pedig men­niük kell. Hiszen az országban használt borítékok 99 százalé­ka tőlünk kerül ki. A géppar­kunk? Lehetne rosszabb is. Szükségünk lenne néhány új típusra, de erre egyelőre nem gondolhatunk. ■ Arra töreke­dünk, hogy ilyen feltételek és körülmények mellett is meg­tartsuk régi dolgozóinkat. Ügy érzem, ez eddig sikerült. K. É. Sátorban őrzik, árulják A dinnyébe nem Esket belelátni Az illések eresen különböznek Állok a sorban és számo­lom, hogy előttem éppen he­ten várakoznak. Ki lehet bír­ni, még akkor is, ha szinte mindenki lékelteti a görög­dinnyét, ami kissé hosszadal- masabbá teszi a vásárt. És így legalább tapasztalatokat szerez az ember, ha látja, hogy elégedettek-e akik előtte kós­tolgatnak? Itt, Dunavarsányban, ez már megszokott szertartás; szabad ízlelgetni és ott is le­het hagyni, ha nem megfele­lő. Próbálnánk csak például ugyanezt az őszibarackkal, majd megkapnánk a magun­két. A megcsúfolt óriás De a görögdinnye más, an­nak a külső képéből ba­josan lehet következtetni ar­ra, hogy elég érett, édes-e a belseje? Persze azért minden­ki megkísérli, én is gyakor­lott vevő módjára kopogtat­tam a gyümölcsöt, milyen kongó hangot ad? Négyet is félreállítottam, amíg megta­láltam az igazit. Nem vagyok törzsvendég, csak másodszor vásárolok itt, Dunavarsányban, az autópar­koló melletti árusnál, de Bo- bonkov Demeter, a főnök, mégis készségesen vállalkozik egy kis beszélgetésre. Ilyenkor, a szombat délelőtti csúcsfor­galomban két segítőtársa is van, akik kiszolgálják a vevő­ket. Mindig visszajárnak — Mennyi dinnye fogy el itt egy héten? — kérdezem. — Száz-százhúsz mázsa, ha süt a nap, de annak legalább a fele hétvégén, amikor jön­nek a víkendezők. Esőben persze jóval kevesebb, mert akkor nem szívesen állnak meg vásárolni. — Szóval a jó idő a legfon­tosabb? — Meg a jó dinnye, mert akkor kialakul a törzsközön­ség. Sokan mindig visszajár­nak. Szabálytalan beszélgetés Elszámolás egy hosszú életről Már búcsúzok, amikor az asztal fiókjából füzetből kité­pett papírlapot vesz elő. — Arra gondoltam, hogy ezekkel a Sorokkal kezdhetnéd a cikkedet — mondja, s han­gosan olvasni kezdi: — Az elmúlt napokban sűrűn csen­getett a postás Szikora Pál váci veterán ajtaján. Barátok, elvtársak küldtek köszöntő le­velet, táviratot hetvenedik születésnapjára. Voltak, akik személyesen is eljöttek... »»»»»» Azt hittem ismerem, hiszen már esztendők óta találko­zunk több-kevesebb rendsze­rességgel a váci járási párt- bizottságon. Az udvari kis szobába belépve azonban a meglepetés erejével hatottak a látottak. Körben a falakon igazolványok, oklevelek, fény­képek, emléklapok. Az egyik sarokban megkopott vitrinben jelvények, érmek, régi és újabb pénzek, bankjegyek. Egy nagyobb papírdobozban csomóba kötött levelek. A pol­cokon megszámozott könyvek sorakoznak. Közvetlenül a be­járatnál talán a legnagyobb kincs a Népszava bekötött év­folyamai 1940-től egészen be­tiltásig. Mellettük egy vé­kony, nagyméretű mappa, az 1956-os ellenforradalom alatt kiadott Új Váci Napló számai. Az íróasztalon is nagy a zsú­foltság, levelek, fényképek, újságkivágások hevernek szé­pen rendezett kötegekben. Valóságos múzeum ez. Mú­zeum? Akiről szólnak a doku­mentumok, itt él közöttünk. — Az elmúlt években több kisebb füzetecskét írtam tele életem egyik-másik fontosabb eseményére emlékezve — mu­tatja sorban a barátoknak szánt házi kiadványokat Szi­kora Pál. — 1972-ben voltam hatvanéves, Emlékeim címmel küldtem barátaimnak bekötve ezekből. Aztán megírtam, ho­gyan élte át a csehszlovákiai Fülek, gyerekkorom hazája a második világháborút, majd papírra vetettem emlékeimet az 1936-os ottani sztrájkról, meg régi harcostársamról, Tóth Györgyről is. Ezekből szűkebb baráti körömben küldtem mindenkinek, aztán, ha találkozunk, mindig van miről beszélni. Nekem is a kezembe nyom­ja az önéletrajzi visszaemlé­kezéseit, amit hetvenedik szü­letésnapjára írt. „Apám cse­léd volt a Kisterenye melletti Dorog-pusztán. ötéves voltam, amikor Dorogról Fülekre köl­töztünk ... Mi is, a füleki gyár munkásai 1936 júliusában in­dítottuk meg nagy sztrájkun­kat ... — olvasom. — 1939. március 18-án megnősültem. Feleségem egyszerű munkást.ő volt... 1940. augusztus 30-án megtörtént a második bécsi döntés ... Októberben én is megkaptam a behívómat... már sokan hallgatták a moszk­vai, a londoni magyar híradá­sokat ... Nem sorolom tovább, a több mint negyvenoldalas füzetees- ke még számtalan dokumen­tum értékű leírást tartalmaz. — Látta már valaki ezt a páratlan gyűjteményt? —kér­dezem. — Hát, bizony nem nem so­kan. Néha valamelyik iskolá­ból eljönnek a gyerekek, ők nézegetik. Legutóbb a Petőfi Sándor általános iskolából járt itt egy osztály, nemrég pedig engem hívtak meg a gáboro- sok. Egy pillanatra elhallagat, az íróasztalon rakosgat. — Sokat gondolkodtam azon, van-e értelme a múltról be­szélni. Kíváncsiak rá vajon a fiatalok? Nem tudom. Amikor az egyik osztályban több órás élménybeszámolót tartottam, utána megkértem a gyereke­ket, írják le egy papírra, mi­lyen benyomás alakult ki. ben­nük. Eddig csupán egy kis cetlit kaptam. Félek, hogy a mai fiatalok nem elég fogé­konyak a múlt iránt. Még egyetlen, a történelmet való­ban megismerni akaró sem keresett fel, hogy mutassam meg gyűjteményem. Azt mondja, mindezt egy­szer majd a Munkásmozgalmi Múzeumnak adományozza. Ha nem lesz már rá szüksége ... »»»»»» „Kedves Barátom! Tudatom veled, hogy életem jelentős évfordulójához érkeztem.’ Ez az évforduló már 70. évemet jelenti. Nagy idő ez, még ki­mondani is: hét évtized! Ma­tematikai számítások szerint 25 550-szer virradt rám a haj­nal és sötétedett el az éjsza­ka. Minden év hagyott valami emléket szívemben, és most szeretnék elszámolni életem fontosabb eseményeivel.” A címzettek mi vagyunk. Várjuk a levelet! Furucz Zoltán Ami meg az áru minőségét illeti, véleménye szerint leg­fontosabb, hogy az eladó meg­bízható termelőtől vásároljon, aki nem dobja piacra a félig érettet Ez a szállítmány itt Csátaljárói érkezett, és csak ritkán vallanak vele szégyent. Kóstolgatjuk az imént ott­hagyott, éppen tízkilós óriást. (A csíkos héjú fajtából való, ez a drágább. Kilója nyolc fo­rintba kerül, a másikat hat forintért mérik.) Hát, ami azt illeti, ez valóban nem a leg­sikerültebb példánya fajtájá­nak. Veszteség, hozzátartozik az üzlethez. — Mi történik . a rossz dinnyékkel? — Mély gödröt ásunk, be­letemetjük. De nem mindig rossz az, amit leszólnak, né­ha csak meggondolják a vé­telt. Ilyenkor mégsem lehet eladni, mert a lékelés nyoma meglátszik, és nem viszik. Megesszük, a barátaimmal együtt. Két barátja is segít_ a fő­nöknek; Erdei István az egyik, aki a Csepel Autógyár­ban értékesítési előadó és a Külkereskedelmi Főiskola esti hallgatója. Erdei Béla, __ az öccse pedig civilben műsze­rész. A dinnyeárusítás szá­mukra campingezéssel össze­kötött, hétvégi kisvállalkozás, Éjjel-nappal itt vannak a sá­torban, mert őrizni kell a dinnyét, nem lehet egysze­rűen összepakolni, és bezárni a boltot. Pislákoló fény Azt mondják,, ez a neheze a munkának, meg amikor te­herautón megérkezik a száz­mázsás szállítmány, és rakod­ni kell egyfolytában. Egy hónapig, vagy hat hé­tig tart a szezon. Amikor jú­liusban megjelenik a piacon á görögdinnye, még sokba ke­rül. Az íze sem az igazi. Csak az * augusztusi napsütés érleli édesre, hizlalja jókorára. Nincs idő sokáig beszélget­ni, mindig újabb vásárlók jönnek autóval, motorkerék­párral, biciklivel. Vasárnap este haladok me­gint arra, útban Budapest fe­lé. Megfogyatkozott halmokat látok. Ebből nem nehéz meg­állapítani, hogy jól ment az üzlet. A sátorban egy pislá­koló fény mutatja, nem ma­radt őrizetlenül a dinnye. Gál Judit SZOT-lieutaló nélkül Üdülés — önköltséggel SZEPTEMBER és május között egy heti — főszezon­ban öt napi — üdüléshez még SZOT-beutaló sem szük­séges, elegendő a szakszervezeti tagkönyv felmutatása! Mi is az önköltséges üdülés? Már több mint két éve bevezették ezt a formát, mégis sokan nem ismerik. Köz­tudott, hogy a SZOT egy évre előre kiadja a beutalóje­gyeket az iparági-ágazati szakszervezeteknek, s onnan to­vábbítják az alapszervezetekhez. A jegykiadás előtt va­lamennyi üdülői szobát, férőhelyet számítógépes nyilván­tartásba vesznek. Ennek ellenére mégis megtörténik, hogy egyes SZOT-üdülőkben néhány szoba átmenetileg pár napra vendég nélkül marad. A tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy a főszezonban ez ritkábban, a többi idő­szakban a nagyobb üdülőkben már gyakrabban előfor­dul. Nem minden vendég tud mindig teljes két hetet üdülni. Olyanok is vannak, akik különböző okok miatt néhány nappal később kezdik üdülésüket vagy korábban fejezik be. Még az is előfordul, hogy betegség, esetleg közbejött halaszthatatlan elfoglaltság miatt valaki egyál­talán nem veheti igénybe a beutalót és ez csak az utolsó napokban derül ki, ilyenkor másnak már nem tudják át­adni az üdülőjegyet. A szabadon maradt helyek hasznosítását segíti, hogy a vendégek kötelesek kedvezményes beutalásuk előtt 8—10 nappal elküldeni az úgynevezett Értesítés lapot az üdü­lőbe. így az üdülővezetők tájékozódhatnak, hogy a ven­dégek közül ki érkezik később és hány szoba marad átme­netileg üresen. Hány szoba marad üresen, ez többnyire csak e lapok összesítése után állapítható meg, illetve pontosan csak az üdülési csoport érkezését követő napon. Az üdülőveze­tők ha látják, hogy vendég nélkül maradna néhány szo­bájuk, telefonon felhívják valamelyik nagyvállalat szak- szervezeti bizottságát és közlik, hány napra küldhetnek önköltséggel-üdülő dolgozókat. Egyénileg és házastárssal, valamint gyermekkel együtt is lehet jelentkezni az önköltséges beutalásra. De gyer­mekek csak a családos üdülőkbe vihetők. Még azok is pihenhetnek így néhány napot, akik az adott évben már részesedtek kedvezményes beutalásban. Amíg a kedvez­ményes beutalás csak évente egyszeri lehetőség, ez a korlátozás nem érvényes az önköltséges üdülésre. Ameny- nyiben az üdülővezető azt tapasztalja, hogy a szoba a kö­vetkező napokra is üresen maradna, ugyanazon személy­nek legfeljebb két hétre hosszabbíthatja meg az üdülési engedélyt. Jó tudni, hogy az önköltségi árakban haszonkulcs nincs. így a szakszervezeti üdülők jóval olcsóbbak a fi­zetővendég-szolgálati vagy a kereskedelmi szálláshelyek díjainál. A napi önköltség összkomfortos elhelyezésnél személyenként 170, komfortosnál 150, komfortnélkülinél 130 forint. Családos üdülőkben a gyermek térítési díj egységesen 120 forint. A nem szakszervezeti tagok, va­lamint hozzátartozóik a teljes önköltséget fizetik, vagyis személyenként és naponként 300, 250, illetve 200 forintot. A térítési déj a szállás és az étkeztetés költségeit, vala­mint az üdülő programjaiban való részvételi lehetősége­ket egyaránt magába foglalja. Az önköltséges elhelyezést nem lehet előre tervezni, mint a kedvezményes beutalást, mégis elősegítheti a bel­ső turizmust. Idén az ötnapos munkahét általánossá vá­lása és a fizetett szabadság növelése révén több mint 20 százalékkal bővült az évi szabadnapok száma. JAVASOLJUK az érdeklődőknek, hogy informálódja­nak a lakásukhoz viszonylag közelebb eső nagyobb SZOT-üdülőkben, mint például: Galyatető. Mátraháza, Mátrafüred, Szilvásvárad, Lillafüred. Debrecen, Hajdú­szoboszló. Gyula. Sopron. Bük. Hévíz, Siófok, Boglárlelle, Pécs, Budapest Rózsadombi üdülő és mások. Önköltséges üdülésnél az üdülőgondnokok telefonos jelentkezést is elfogadnak. Bányai János a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságának osztályvezetője

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom