Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-15 / 191. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM 1982. AUGUSZTUS 15., VASÁRNAP Hóidé, héBapát, ágybetét jó a rönknek az áztató eső Szabadnapon is rakodnak Csökken a levegőszennyezés Gördülékenyebb az árurakedás Gázkazánnal fűtik a felvételi épületet Amit a vonat ablákából látunk, nem nyári zápor: az ipartelepen a vasúti felüljáró mellett csaknem hatezer köbméter rönkfára hull egyfolytában a szivattyúval keringtetett, szétspriccelt víz, a Fűrész, Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyártelepének udvarán. A feldolgozáshoz nedves fa szükséges, de nem ez az egyetlen ok. Célszerű ezt a módszert választani a folyamatos gyártás érdekében felhalmozott fatömeg megóvására, mert az egyes fafajtákat másként gombaféleségek támadhatják meg, elrohasztják az értékes alapanyagot. A fülledékeny fákat szárítással vagy nedvesítéssel óvják ettől a betegségtől. Amennyiben a víztartalom harminc százalék fölött van, úgy a hajlamos fafajták már nincsenek kitéve az ilyen károsodásnak. A szárítás tehát fölösleges pénzkidobás lenne, hiszen az energia oktalan felhasználása után a fát úgyis nedvesíteni kellene. Gombák ellen A Fűrész- Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyáregységének termelőüzem részében három különféle munkát végeznek. A rönkfából vágják a fűrészárut. Saját felhasználósra, hordókhoz dongát készítenek, az aprajából a parketta alapanyaga, a fríz lesz. Évente huszonöt—harminc ezer köbméter az itt felvágott fa mennyisége, ebből háromezer köbméter dongára futja. A jobb minőségű, úgynevezett hámozási rönkből gyártják a furnért. Egy évben száznyolcvanezer hektóliteres a hordógyártás, általában ötszáz literes hordókat készítenek. Ezeket főleg szállításra használják. Alföldi akácfából állítják elő, borral megtöltve főleg a Szovjetunióba kerülnek. A szakember ellátottság ebben a műhelyben a legjobb, a dolgozók kilencven százaléka kádár szakmunkás. A fűrészáru termékekből kizárólag tőkés exportra közel kétezer köbméter kerül. Köbméterben ennek több mint a kétszeresét adják az itt gyártott támlák, székülések, hajlított idomok, melyek felét szintén a nyugati országok veszik meg. A gyáregység az év elején megkötött szerződések szerint tesz eleget az export kötelezettségének. Van hosszabb távú, ötéves szerződés is. Ezeket évente egyeztetik. A megállapodás alapján az NSZK és Olaszország számára 1100 köbméter ágyrugó lécet szállítanak, a hólapátból 200 ezer darab is készül, szintén lényeges exportcikk. A parkett frízt kizárólag hazai piacokon értékesítik. Rugalmas falapok A tőkés országokba kerülő árukat általában kamionok viszik. Megesik, hogy havonta hét—nyolc járművet is útnak indítanak, rakománnyal teli. A vállalatnál bevezették az ötnapos munkahetet, de ettől függetlenül a vagonok ki- és berakásához szombatokra és vasárnapra is szerveznek műszakot. Akik ilyenkor dolgoznak, azok hét másik napján kapják meg szabadnapjukat. A gyárban szorgoskodó, mintegy négyszázötven embernek nap mint nap közel egy millió forint értékű árut kell megtermelnie, hogy az év végéig teljesíteni tudják a kétszázhetven millió forint termelési értéket. Féléves szinten a nyereség több mint hárommillió forinttal elmaradt a várttól. Elsősorban a fűrészáru értékesítése nehézkes, de jelentkezik ilyen gond a székülés üzemrészben is. A dolgozók számára tavaly megnyílt az üzemi orvosi rendelő és bővültek a szociális létesítmények. Megoldódott az öltöző kérdése, ami eddig nagy gondot okozott. A gépeket általában betanított munkások kezelik, így azok a szükségesnél nagyobb igénybevételnek vannak kitéve. Jugoszláv, finn és nyugatnémet gyártmányú gépeik vannak, s nem könnyű a javítás. A legfontosabb alkatrészeket megrendelik a gyártó cégtől, a többit a környéken lévő üzemek segítségével megcsináltatják, vagy maguk elkészítik. Új munkakör lenne Szükség lenne faipari gépmunkásokra — említették. A szakmunkásképzővel ennek érdekében felvették a kapcsolatot. A közvetlenül munkát irányító fiatalok között kevés a vállalkozó szellemű művezető. Többen technikusi végzettséggel rendelkeznek, mégis a műhelyekben-fizikai munkát végeznek, ügyesek, dolgosak. Tulajdonképpen nem a szakmai tudásukkal van a hiba, hanem azzal, hogy kevesen rendelkeznek vezetői adottsággal. Az utánpótlás szervezése érdekében megkeresték a szegedi szakközépiskolát, de eddig még nem kaptak választ. A kádár és karbantartó szakmunkások soraiban nem mutatkozik hiány. A feladatokat ott szaképzett munkások végzik. U. L. Színes forgatag Népművészeti vásár Vasárnap kora reggeltől színes látnivaló várja a ceglédieket a város főterén, a Szabadság téren. Népművészeti kirakodó vásár zajlik, amelyen fafaragások, cserepesek, fémművesek, lószőrfonók, kosár-, szalma- és gyékényfonók, és még sokan mások mutatják be portékájukat. A szabadtéri színpadon 8 órától délig együttesek adnak műsort, este 19 órakor pedig zenés bohózatot láthat a város apraja-nagyja. Méz csuprokban Arányló, illatos A hétvégi ceglédi piacon, a magánárusok sorában finom csemegék fogadták a vevőket. A méhészek csuprokba töltött színtiszta akácmézet és vegyes virágmézet kínáltak, kelendő volt az óriás szemű szilva, volt gomba, padlizsán. Érdekességnek számított a csupasz bőrű őszibarack, amit majombaracknak is neveznek és az apró magvú lapos formájú őszi. Cegléd, Cegléd állomás — hallja gyakorta a rövid bemutatkozást az a mintegy tízezer ember, aki az állomáson megfordul. Sokan naponta utazunk, mégis talán keveset tudunk az állomás életéről. A hétköznapi tenivalókról beszélgettünk Cseh Benő üzemfőnökkel, Pusztai István üzemviteli helyettessel és Kökény István kereskedelmi részlegvezetővel. — Milyennek ítéli meg az állomás műszaki állapotát? — kérdeztük Cseh Benőtől. — Állomásunk korszerű, elektrodinamikus központi vezérlésű biztosító berendezéssel dolgozik. A nehéz fizikai munkát igyekszünk a modern technika alkalmazásával köny- nyíteni, felváltani. A váltók gombvezérlésre működnek — ami a balesetveszély csökkentéséhez is jelentősen hozzájárul. Az utason is múlik — Sok kritikát kapunk a felvételi épület fűtését szolgáló mozdony füstje miatt. Az új fűtési idényben a meleget gázkazán fogja adni — így a mozdonnyal nem szennyezzük tovább a levegőt. — Az utastájékoztatást jelenleg a hangosbemondó segíti. — Előfordul, hogy az utasnak sokat kell várnia, míg az információ elhangzik. Szeretnénk ezen módosítani, az utazóközönség megelégedésére. A vasút későbbi tervei közt szerepel egy aluljáró megépítése is, ami főként az utasvédelmet szolgálná, állomásépülettől a sínekig. Erre nagy szükség volna, mert hátborzongató, amint az emberek — hiába minden figyelmeztetés, hiába a felüljáró — a Szűcs-telepről a vonatok, sokszor a kocsik között bújnak át. — Jelentősnek tartjuk a kulturált utazás feltételeinek megteremtését, tervezzük állomásunkon a személykocsik belső javítását. Az egyik vágánypárt úgy alakítjuk, hogy a szerelvények javítása, gépekkel tisztítása megoldható legyen. Két kocsival több — Ceglédről sokan járnak dolgozni a közeli városokba, és a fővárosba is. Milyen körülmények közt utazhatnak az ingázók? — Az ingázók számát ötezerre becsüljük, ami egy ekkora városban bizony a felnőtt, munkaképes lakosságnak nem kis része. Éppen ezért nagy gondot fordítunk arra, hogy a naponta utazók kényelmesen közlekedjenek. Ezeken a vonatokon nincs tömeg, elegendő vonat jár. A korábban 7—8 kocsival közlekedő szerelvények helyett napjainkban 10 kocsit húznak a mozdonyok. — Az utasok között olykor nézeteltérés van a dohányzásra kijelölt szakaszok miatt. Hogy is van ez? — Régebben a kocsikban külön fülkéket jelöltünk ki a cigarettázóknak — és a ’friss levegőt kívánó utasoknak. Napjainkban egész kocsik állnak a nem dohányzók rendelkezésére, és rövidebb távolságon van nem dohányzó vonat is. Sajnos, a füstölő utasok nem tartják be az előírásokat — lassan mindenütt dohányoznak. Emiatt persze jogosan füstölögnek a nem dohányzók. Az az érzésünk, hogy tőlünk elvárják az utasok a kultúrált körülményeket, de egymásra nincsenek tekintettel. A vasút igyekszik az igényeknek eleget tenni, de több megbecsülést kérünk a munkánk és az utastársak számára is. Tömegárut, messze — A személyszállítás csak egyik arca a vasútnak, a másik, s volumenében talán jelentősebb: a teherszállítás. Milyen teherforgalmat bonyolítanak le? — A vasúti teherszállítás lényegesen olcsóbb a közúti szállításnál. Tömegárut nagy távolságra érdemes így szállítani. Havonta átlagosan 12 ezer tonna árut adnak itt fel, és közel 25 ezer tonna áru érkezik állomásunkra. Jó kapcsolatban állunk a Volán 1/11-es Vállalattal, hiszen az áruk jelentős részét ők hozzák a környező községekből, illetve viszik tovább tőlünk. A jelentősebb forgalmat bonyolító vállalatok iparvágánnyal is rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy vasúti vágányuk van a gyárterületen. — Milyen a rakodás üteme? Fizetnek-e büntetést a késlekedők? — Vannak jobban és rosz- szabban rakodó vállalatok. A hanyag vállalatok a miattuk álló kocsiért kocsiálláspénzt fizetnek. Ez a büntetés olykor egész magas összeg — mégsem vagyunk kisegítve vele. Hiába fizetnek nekünk, ha az adott kocsival szállítani nem tudunk. A vasutat is — de szinte az egész népgazdaságot — így veszteség éri. Törekednie kellene arra minden szál* lítónak, hogy miatta indokolatlanul ne essen ki vasúti kocsi a forgalomból. Alma mosolyog a rekeszekben A csemői November 7. Termelőszövetkezetből szép, egészséges nyárialma-szállítmány érkezett a Ceglédi Állami Tangazdaság Dienes-telepére, Hanga Gyula ZIL-jén. Az árut Farkas József és Zsákai István szedi le a járműről. A gyümölcsöt a gazdaság értékesíti. Apáti-Tútb Sándor (elvétele Bubonyi Mária Jegyzet Kincsnél értékesebb T assan egy éve történt, ■*"* hogy a várostól távoli gazdaság központjából nem volt mivel hazajönnöm. Riportalanyom egy ott várakozó Lada Combihoz vezetett. A volánnál ülő középkorú, kissé testes, majd kicsattanó arcú asszonyság szívesen vett útitársnak. Várakoznunk kellett, s közben a szó ki nem fogyott a temperamentumos nőből. — Nem jön már ez a gyerek, pedig vár a dolog otthon — zsörtölődött a fiára. Kiderült, szednék az almát, de segítség nélkül nem megy, kiugrottak hát, hogy hívják az ismerősöket, barátokat, napszámost toborozzanak. A termelő büszkesége az almáskert — ezt tudtam, így tovább kérdezgettem. Csupa panasz volt. Hányszor kellett permetezni, milyen alacsony a fel- vásárlási ár, mennyi munkát öltek a gyümölcsösbe, és még otthon a sok jószág. Minden csak rá marad. — Hogy bírja mindezt, talán háztartásbeli? — kérdeztem, választ se remélve. — Dolgoztam én valaha konyhán, de leszázalékoltak — mondta a pirospozsgás asszony. Nem faggatom, miért, milyen súlyos betegsége van, vagy volt. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, már nem is hallottam mit mond. Ez jut eszembe most, amikor az egyik ceglédi dűlőben a tanya gazdasz- szonya büszkén vezet körbe: emitt az anyakoca, ott a sok baromfi, virágoskert, konyhakert, szántó, szőlő. Mind-mind őrá vár, mert a férje dolgozik, gyakran éjszakás, nehéz munkát végez, aztán alkalmanként még fuvart is vállal a kis erőgéppel. Van motoros szivattyú, rotációs kapa, de már ő se fiatal, meg hát tulajdonképpen leszázalékolták. A gyerekek? önállóak, családot alapítottak, itt laknak a környező tanyákban, jól, szépen élnek, gazdálkodnak ők is. Akkor miért töri magát, hiszen beteg, leszázalékolt? — Erről már nem faggattam, a választ tudtam anélkül is. Még tavasszal, a közeli házban megadták a feleletet. Egy nagy családnak is sok lenne ekkora terület, megbecsülni se lehet, biztosan van néhány hektár a bérelt lucernással, legelővel együtt. A ház végében hatalmas gyümölcsös, mellette kukorica, burgonya került a földbe. A szénás- kertben végződő kis akácos erdőben méhkaptárok, nem messze egy fiatal üsző, s ló legel kipányázva, megszámlálhatatlan az aprójószág. A gazda a szőlőben két térdre ereszkedve csúszik egyik tőkétől a másikig. — Már bennem van egy marék gyógyszer — áll fel nehézkesen. Súlyos balesetem volt, sokáig feküdtem kórházban. Megmaradtam, de mire hazajöttem, a feleségem elköltözött. — Egyedül él? — kérdem, miközben a rogyadozó mennyezetű házban körbevezet. — Most nősült az egyik fiam, itt lakik. Fiatal még, nem nagyon törődik azzal mi van a jószággal, lesz-e takarmány — feleli. — Ezt a fóliasátrat húzta csak lel, itt elbabrál — mutatja. Azonkívül, amit a ház körül csak lát, az rám vár. — Mit csinál a sok megy- gyel, almával? — Tavaly se tudtam mind leszedni, nem mehetek magasra, ott ment pocsékba fele — legyint dühösen. — Miért nem kíméli magát, hiszen leszázalékolt? — Ki végezné el helyettem?! — kérdez vissza. tf evesebb is elég lenne, hisz a rokkantsági nyugdíjból könnyen megél-1 ne. Ám ő hajtja a magáét, hogy a földet ami megvan, azt meg kell tartani, meg kell művelni. A jószág se pusztulhat éhen. Aztán már ő faggat. Ki kaszálja a tanyán a füvet? — mert ő vállalná, néha meg kikötné a tehenét is. Megegyezünk — mondom. Nem sajnálom tovább — reménytelen. Győrffy Annamária ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap) /
