Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-07 / 157. szám

Nagymaroson Évről évre Nagy­maroson folytat­ják nyári szakmai gyakorlatukat a Budapesti Műsza­ki Egyetem víz­szabályozást tanu­ló hallgatói. Képünkön: a műszer segítségé­vel Duna-meder- térkép készül. Barcza Zsolt felvétele Együtt keresik a kiutat Nehéz esztendők után Ésszerű mérséklés Nem úgy adják, amint árulják A legfrissebb adatok szerint az ágazat termelési értéke a váci járásban meghaladja a 250 millió forintot, de hiba lenne, ha a témakör jelentő­ségét kizárólag a számokkal akarnánk érzékeltetni. Hosszú évek óta — minden erőfeszítés ellenére — alacsonyabb az er­dei munka társadalmi megbe­csültsége, a bérek is elmarad­nak más szakmákétól és a szo­ciális ellátás színvonala sem megfelelő. Az Ipolyvidéki Er­dő- és Fafeldolgozó Gazdaság — amelynek központja a me­gyehatárokon kívül, Balassa­gyarmaton van — négy erdé­szetet; a vácit, a királyrétit, a nagymarosit és a kemencéit kezeli, szakemberek híján van. A gazdaság Pest megyébe eső részén mindössze kilenc mér­nök, 46 technikus, és 83 szak­munkás tevékenykedik. Hátrányos helyzetben? A gondokat szaporítja, hogy az állami erdészet csak a fele famennyiséget termelte ki ta­valy annak, amit az új üzem­tervi előírások meghatároz­nak. Ebben szerepet játszik a gépesítettség alacsony szín­vonala, a műszaki berendezé­sek elavultsága. Az elmondot­tak is alátámasztják annak ér­vényességét, hogy minden ap­ró előrelépésnek, eredmény­nek örülnünk kell, ami az ágazat életében bekövetkezik. A váci járási pártbizottság mellett működő gazdasági munkabizottság ilyen előrelé­pésnek tekinti az idén megala­kult Erdötárs Gazdasági Tár­saságot, amelyet hat termelő- szövetkezet hozott létre 5900 hektár területen. Idei tervük már 50 millió forintos terme­lési értéket és 7 milliós nye­reséget ír elő. A további fej­lődés záloga azonban — ez a véleménye a megyei, járási irányítószerveknek, de a gaz­dasági társaság vézetőinek is — a téeszeknek és az ipolyvi­déki erdőgazdaságnak a je­lenleginél hatékonyabb együttműködése. Felcserélni a sorrendet A kapcsolat már létezik a két gazdálkodó egység között, de egyelőre periférikus és esetleges. Mindkét félnek ér­deke lenne a beruházások párhuzamosságának elkerü­lése, együttműködés a fafel­dolgozásban. Az ipolyvidékiek például a csemetenevelés minden feltételével rendel­keznek, faiskolájuk öntözhe­tő. Gépsoraikat is egymás rendelkezésére bocsáthatnák, lehetővé téve ezzel a jobb ki­használást. Az elmúlt időszakban szer­zett tapasztalatok most már megalapozott reményekre jo­gosítják az érintetteket. Az állami erdőgazdaság vezetői az országos példák tanulságait levonva érdeklődést mutatnak a váci járás téeszei által lét­rehozott gazdasági társaság iránt. Mindkét üzem arra tö­rekszik a jövőben, hogy a mostaninál értékesebb vég­terméket állítsanak elő, ja­Pest megyében az erdők­nek az összterülethez vi­szonyított aránya négy szá­zalékkal nagyobb az orszá­gosnál. A váci járás azon­ban — különösen annak északi része — még ennél is jóval több fát birtokol: akár egy nagy erdőgazda­ságnak is tekinthetnénk. Mintegy 82 ezer hektárnyi területének majd a felét, 44 százalékát borítják tölgye­sek, akácosok és más fafé­lék. Nem véletlen tehát, hogy a térség gazdasági éle­tében az erdőgazdálkodás és fafeldolgozás kiemelt fon­tosságú. vítva a piackutatást is. A megszokott sorrendet tehát fel kell cserélni és a kereslethez igazítani a fafeldolgozást, il­letve a termelést. Konkrét feladatok Az ügyben talán a legna­gyobb jelentőséggel bír majd az a rövidesen megszülető szerződés a két gazdálkodó között, amely konkrétan meg­határozza a további, kölcsönös előnyökön alapuló kooperáció feladatait. Remélhetően a szö­vetkezetek nagyobb rugalmas­sága az állami erdőgazdaság szellemi tőkéjével megerősítve egy, a korábbinál dinamiku­sabb, a piaci törvényekhez jobban igazodó gazdálkodás startköve lesz. Idén, a takarékossági intéz­kedések ellenére, az áremel­kedések hatására bekövetke­zett kisebb felhasználást is fi­gyelembe véve, négy hónap alatt két és fél millió tonna kőolajat vásároltunk külföl­dön — e nyersanyag döntő része Százhalombattára került —, szállíttattunk be az ország­ba. Ez az egyetlen tény látvá­nyos, meggyőző példája az im­port, azaz o behozatal jelentő­ségének, súlyának, s egyben érzékeltető je annak is, ritka kivételtől eltekintve, minden ország kettős szerepben, eladó­ként és vevőként van jelen a nemzetközi kereskedelemben. Vevőként: a megye mező- gazdasági nagyüzemeiben most indultak útjukra a Német Demokratikus Köztársaságban, a Szovjetunióban, a Lengyel- országban gyártott gabona- kombájnok. Importból szár­maznak azok a hegesztősorok, amelyek a Csepel Autógyár­ban az önjáró autóbuszalvá­zak készítésének legalapvetőbb eszközei, a Mechanikai Művek szintén külföldön vásárolt be­rendezések segítségével tudta megkezdeni a nemzetközileg is korszerűnek számító elektro­litkondenzátorok előállítását. Nélküle megbénulna A példatár tetszés szerint bő­víthető; behozatal nélkül rö­vid idő alatt megbénulna az ipari, a mezőgazdasági terme­lés. Idén a cserearányok to­vább romlottak, ennek ellenére a behozatal emelkedett, s ami a fő gond: a nem rubelelszá­molású import túllépte a ter­vezettet, az ugyanilyen kivitel viszont elmaradt az előre szá­mítottól. Az előbbi mondattal azt is kifejeztük: a behozatal alaku­lása nem tetszés szerinti folya­mat, hanem megtervezett, s a programban rögzítettekkel egyező lefolyása lényeges ele­me a népgazdasági célok el­érésének, a külgazdasági egyensúly javításának. Az im­port ugyanis nem más, mint különféle értékek — így áruk, szolgáltatások, szellemi javak — megvétele és az országba történő behozatala. Formája lehet közvetlen — eladó és ve­vő áttételek nélküli kapcsola­ta és közvetett, amikor a kül­kereskedelmi vállalatok az ügylet lebonyolítói, valamint látható és láthatatlan. A lát­ható import körébe tartozik például az anyag, a gép, a láthatatlanéba egyebek között a szolgáltatás, így az, hogy csehszlovák szerelő vállalat végezte a megyében a vasút- villamosítást. Szerteágazó területről, tevé­kenységről szólunk tehát, ami­kor az importot említjük. Aktív szerep Volt olyan időszak hazánk­ban, amikor — vélve: előállí­tunk mindent vagy majdnem mindent magunk — pusztán hiányt ellensúlyozó, azaz ki­egészítő szerepe érvényesült a behozatalnak. Napjainkban, a gazdaságfejlesztés eddigi leg­bonyolultabb időszakában az ún. aktív szerep a jellemző; az import szerves része mind a termelésnek, mind a fo­gyasztásnak. A behozatal egy része változatlanul kényszer- jellegű, itthon hiányzó, vagy kellő mennyiségben elő nem állítható javak — például tea, déligyümölcs, vasérc, energia- hordozók, nemesfémek stb. — megvásárlása. Mind jobban előtérbe kerül azonban a nem kényszer jellegű, a nemzetkö­zi munkamegosztásra alapo­zott import, hatékonysági, gaz­daságossági szempontok alap­ján döntve arról, mit érdemes itthon megtermelni és mi az, amit kifizetődőbb külföldön megvásárolni. Az ilyesfajta el­határozások egyben a fejlesz­tési, visszafejlesztési irányok kijelölését is magukba foglal­ják, tehát az importpolitika a gazdaságpolitika egyik alkotó­eleme. Ennek ismeretében vá­lik igazán érthetővé az a meg­fogalmazás, melyet a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága 1982. június 23-i üléséről kiadott közle­ményben olvashatunk, s amely így hangzik: „Megalapozott gazdasági fejlődés csak az ex­portképesség erőteljes növelé­se és az import ésszerű — a műszaki fejlődést nem gátló — mérséklése útján érhető el." Nagyon egyszerű oka van annak, hogy részletekbe me­nően szükséges vizsgálni, a nemzeti jövedelem vagy a ter­melés egységnyi gyarapodásá­ra milyen importnövekmény jut, azaz milyen a fejlesztés importigényessége. A nagyon egyszerű ok: a behozatalért fi­zetni kell. A nemzetközi árucsere min­dig sokkal bonyolultabb, mint az országon belüli, s éppen ezért elveiben van, de részle­teiben nincsen állandó érvé­nyességű importpolitika; an­nak céljai a gazdasági fejlő­déssel együtt változnak. Ennek szemléletes példáját adta. adja a megye vegyipara, amikor ko­rábban importált kőolajszár­mazékok sorát — mert az egy­re nagyobb mennyiség egyre inkább fokozza a devizakiadá­sokat — most már maga állít­ja elő, költséges beruházások árán ugyan, de még mindig gazdaságosabban, mintha vál­tozatlanul tőkés valutával kel- kellene a szállítóknak fizetni. A behozatal áruösszetételé­ből lényegében megállapítható, egy-egy ország gazdasági ha­ladásának melyik szakaszában tart, s tapasztalati tény: a ha­ladás fokozza az importigénye­ket. Ezek általában mindig na­gyobbak, mint a tényleges be­hozatali lehetőségek, ezért rangsorolni kell. A rangsorolás az import ésszerű mennyiségé­nek, összetételének, a beszerzé­si területeknek, a fizetési mó­doknak stb. a meghatározása; tervezés tehát népgazdasági, ágazati, termelőegységi körben. A tervezettől eltérő behozatal éppen emiatt a gazdasági te­vékenységben is a tervezettől eltérő hatásokat eredményez. Aminek gondjával most már hosszú ideje küszöködik a ter­melés éppígy, mint a fogyasz­tás. Kiderült például, hogy a minden áron történő import- korlátozás tetemes zavarokat okozhat a kivitelben — voltak megyei textilüzemek, ahol cse­kély értékű import segédanya­gok hiánya miatt tetemes ex­portszállítások kerültek ve­szélybe — amint akadálya le­het a célszerű belföldi felhasz­nálásnak is. A nagy mennyi­ségben behozott külföldi mo­sóporok, cipőpaszták üzletekbe jutását az magyarázta: az im­portlistáról kihúzták az ezek itthoni előállításához szükséges nyersanyagokat. Minden mást megelőz Idén, az első negyedévben 5,2 milliárd forintért hoztunk be az országba ipari fogyasztási cikkeket, s ki vitathatná, hogy áldásos hatást gyakoroltak ezek az ellátásra?! Ugyancsak ebben az időszakban 719 mil­lió forintot tett ki traktorok és más mezőgazdasági gépek kül­földi vásárlásának ellenértéke, s itt sincs szükség különösebb indoklásra. Az azonban már kérdéses, jogos-e, indokolt-e, hogy ennél nagyobb összeget — 931 millió forintot, ráadásul döntő részben nem rubelelszá­molású partnereknek — fizet­tek ki szerszámokért, szerelvé­nyekért, fémtömegcikkekért?! A jól megválasztott import gazdag forrósa a termelésfej­lesztésnek — így például fon­tos szerepe lehet az exportnö­vekedésben —, a rögtönzések­re, a rövid távú feladatokra hagyatkozó behozatal viszont a lehetségesnél alacsonyabb ha­tékonysággal emészti fel azt a jövedelmet, amelyet a kivitel hoz. Gazdaságfejlesztésünk mai szakaszában objektív jellemző az importigények folyamatos bővülése. Ezért az ésszerű, a népgazdasági célokkal egyező, a forrásainkat jól kamatoztató behozatal megteremtése, meg­szilárdítása, a fajlagos ráfor­dítások mérséklése nem egy­szerűen fő feladataink - gyike, hanem az a feladat, amely minden mást megelőz. Mészáros Ottó A gazdasági társaság megalakulása óta megkétszereződött a perScsényl tsz fafeldolgozó üzemének termelési értéke. Az üzemben egyébként parkettfriz. paletta, raklap és számos fűrészipar! termék készül, az Mztalosrészlegben pedig gyermekbútorokhoz készítenek elemeket Erdős! Agnes felvétele NEMZEDÉKVÁLTÁS V. B. N emzedékváltás: a fiata­labb nemzedék elfog­lalja az előzőnek a helyét — így magyarázza a kife­jezést az értelmező szótár. 'A hetvenes évek közepé­től felgyorsult a mező- gazdaságban a generációk cseréje. Azok búcsúztak a munkától, akik elkezd­ték a közös nagyüzemi gazdálkodást. Passzív állo­mányba — Vészi Endre kifejezését kölcsönöztem — kerültek azok az idős emberek, akiknek a föld, mint tápláló tulajdon min­dent jelentett: eszközt és célt. A paraszt kerül velük örökre nyugdíjba. Utódaik már nem nevezhetők majd meg ezzel a kifejezéssel. A paraszt utolsó nemzedékei tűnnek el szemünk láttára. A nagyüzemi gazdaság tagjai már nem parasztok a szó hagyományos értel­mében, inkább illik rájuk a mezőgazdasági (betaní­tott, segéd-, szak) mun­kás meghatározás. Mást kíván tőlük a termelőszö­vetkezet, mint elődeiktől a törpebirtok, vagy a kezdeti évek olykor valóban kez­detleges közös gazdálkodá­sa. Ugyanezt lehet mondani a paraszti léthez oly közeli falusi mesteremberekről is. Nemzedékváltás és öreg­ség! „Oly árvák ők, mind az öregek” — bensőségesen és mégis vádlón hangzik föl a rádióban a kodályi— weöresi dal. öregember hallgatja. Napernyőnek is beillő, széles karimájú ka­lapjának árnyékában üldö­gél a ház előtti kispadon, és reménytelenül fölösle­gesnek érzi magát. Ma­gyarország több mint két­millió nyugdíjasából egy ember. Néha feltarisznyái és ki­ballag a högybe szomor- kodni, a szőlőn, gyümöl­csösön. Nem tűd már leha­jolni a termésért. Ha si­kerülne is, a teli vékával hogyan botorkálna le on­nan? A falu neuralgikus pont­ja az öregek sorsa. Vagy nem csak a falué? „Az öregség száműzetés. Egy korszakból, amely fő­leg délelőttökböl állt. Ki­utasítás egy édenkertböl; illetve kitévelyedés belőle merő figyelmetlenség foly­tán” — ezt írja Illyés Gyula a Kháron ladikjá­ban. A legkedvezőbb helyzet­ben azok vannak, akik egy fedél alatt élnek a fiata­lokkal. Ház körüli mun­kákban, unokák pesztrálá- sában számítanak rájuk. Az eljáró házaspárok kis­gyerekeit a valósággal visszafiatalodott nagy­anyák szinte szülőanya­ként nevelik. Szükség van rájuk, ez újra értelmet és célt ad létezésüknek; mint­egy elodázva az öregkort is. Hatvanon felül azonban gyakran önkéntes szám­űzetésbe — rendszerint a nyári konyhába kiköltözve — élik hátralevő életüket. E mögött azt a mára mo­rális érvényét vesztett, em­bertelen hagyományt kell keresnünk, amely íratlanul is kötelező törvénye volt a régi paraszti világnak: a teljes értékű fizikai mun­kát végző, birtokba került fiatal gazda és családja lakjon kényelmesen, az el- erőtlenedett idősebb nem­zedék pedig húzódjon visz- sza „arra a kis időre” a melléképületbe! öt-hat ilyen példát produkál ma is szinte minden falu. A legszorultabb helyzet­ben az egyedülálló, egye­dül élő öregek vannak. Mi­vel a szükség parancsolta gyakorlat szerint, főként munkacsúcsok, kampány- feladatok idején a mező- gazdaság ma még nem nélkülözheti nyugdíjasai­nak, járadékosainak mun­káját, amíg el nem erőtle­nednek, moccanásképte­lenné nem betegszenek; nem érzik fölösleges em­bernek magukat: mennek dolgozni az első hívó szó­ra. A „tolvaj öregség” — Babits jelzős szerkezete ez — a fiatalságot, az erőt és egészséget lopja el az em­bertől. Az idős falusiak szinte kivétel nélkül ge­rinc- és mozgásszervi be­tegségektől szenvednek, Ízületeik deformálódtak. Gyakoriak az emésztőrend­szeri bántalmak, a szív-, ér- és keringési zavarok. Talán ennél is fájdalma­sabb azonban, amiről fel­mérés beszél: szociológiai értelemben magányosan él a hatvan éven felüliek 14 százaléka. A szociológiai magányt hangsúlyozzuk, mert ez a szám nem egye­zik a magukat ténylegesen magányosaknak érzők szá­mival. Ö rkény ístván sorait joggal idézem: „Mind­nyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki sem­mit.” Őket nem kérdezte sen­ki? Talán akarnának tő­lünk valamit. Leskó László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom