Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
1982. JÚLIUS 3., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 A pecsenyesütő szélmalomharca Tökölön Öntsünk tiszta vizet a pohárba tatja a lassan pusztulásra ítélt parkerdei házikót. A sok pénz és a munka, ha ez így megy tovább, kárba vész. Mutatják a betörések nyomait, s azt, mennyire tönkremehet az épület, ha továbbra is érvényben marad a tiltó szó. A tiltás nem azonnal érkezett, tudom meg a sütödéstöl. — Először minden engedélyt megkaptunk — mondja Buziássy László —, azután egy jó hónap múlva volt egy KÖJÁL-ellenőrzés, akkor vettek vízmintát is. S akkor állapították meg, hogy rossz a víz minősége. Ezt a rossz vizet állítólag mosogatásra használták. Hogy mennyire igaz ez a megállapítás, nem lehet ma már kideríteni. Tény az, hogy a vízszennyezés mértékét abból a szűkszavú iratból nem sikerült kiderítenem, amelyet a KÖJÁL ráckevei kirendeltsége küldött a tököli tanácshoz. Ezért vonta vissza az ipar- engedélyt a műszaki osztály vezetője. Lehetne rugalmasabb — Lehetne a KÖJÁL egy kicsit rugalmasabb is, én semmit sem tehetek — mentegetőzik Pólyák Ferenc. — Két éve ajánlottuk fel szerződéses alapon a családnak a faházat — mondja a tanácselnök —, mivel más jelentkező nem volt. Sok pénzt öltek bele, de ügyesen megoldották. Nagy szükség lenne rájuk. Érthetetlen, hogy miért húzza, halasztja a KÖJÁL az újabb vizsgálatot. — Többször is elmentem a Kö- JÁL-irodára, de nem találkozhattam az illetékessel — panaszolja Buziássy István, az édesapa. — Csupán a múlt héten jelentek meg, hogy vízmintát vegyenek ismét. A legilletékesebbet, a ráckevei KÖJÁL főorvosnőjét is megkérdeztük a tököli pecsenyesütő panaszár ról. Dr. Tóth Emese főorvosnő a Íj$; vetkezőket mondta: — Az idén Buziássyék minket még nem kerestek fel. A múltkori vízmintavizsgálat csupán valamilyen tévedés folytán lehetett, annyit azonban már most elmondhatok, hogy ha jó is az eredmény, nem tudjuk engedélyezni a pecsenyesütő működését. Az élelmiszerrel dolgozó^ egységekben ivóvízminőségű folyóvízre van szükség. S mint a tavaly május 25-i vízmintavizsgálat eredménye is kimutatta — ez volt a legutóbbi hivatalos mérés — ötféle komponens miatt, és mert a víz üledékes volt, előfordulhat a kórokozók elszaporodása. Félő, ha most engedélyt adnánk a tartályos megoldásra, ha nem állnánk ott mellette, továbbra is a rossz minőségű vizet használnák — mondotta a főorvosnő. Italboltban használják Azt is megtudtam a főorvosasz- szonytól, hogy nemcsak Buziássyék gondja a víz, hanem Tökölön több vendéglátóegységben használnak olyan vizet, amely ivásra nem alkalmas. Viszont — mint a főorvo&nő állította — ezek zömében italboltok, s ott nem jöhet létre ételmérgezés. Ám a tököli bölcsődét sem nyithatják meg addig, amíg nem lesz megfelelő ivóvíz. Amikor elmondtam a főorvosnőnek, hogy hét végén csaknem 1500 ember fordul meg a pecsenyesütő környékén, tehát szükség volna arra, a következőket válaszolta: — Ügy hiszem üdülni még úgy is lehet, hogy nincs pecsenyesütő. Nem feltétlenül szükséges, hiszen sokkal nagyobb gondjaink is vannak a ráckevei járásban, s mindegy, hogy Tóthékról, Kissékről vagy Buziás- syékról van szó, engedményt nem tehetünk. Egyébként is a jogszabályokat nem én találtam ki. Tehát az a megoldás, melyet a pecsenyesütő családja gondolt, hogy egy nagy tartályban naponta szállítsanak friss vizet, melyet a tököli óvodások is használnak, a KÖJÁL illetékesei szerint nem megoldás. Pedig az, csak gyakran kell ellenőrizni! Félreértés ne essék: nem védjük az előírások megszegőit. Azt sem szeretnénk, ha netán több száz embert fertőzés érne a tököli Duna- parton. Ám most, amikor szorgalmazzuk és segítjük a magánkezdeményezést, Tökölön meg úgy mondják, szükség van mindkét pecsenye- sütőre, akkor rugalmasan lépni kell. Vízmüvet egyhamar nem avatnak a községben, tehát valakinek végre tiszta vizet kell öntenie a pohárba. SZÁLAI MARIA Fölöttébb fura egy história, mondogatták jó néhányan, amikor ^ azon fáradoztam, hogy kiderítsem, miért is tart zárva a szezon kez- ^ dete óta a tököli Parkerdőben a pecsenyesütő. Szerkesztőségünkbe ^ csupán az a híradás érkezett, hogy a tavaly oly közkedvelt park- ^ erdei sütőpavilont be kellett zárni. A szezon már régen clkezdő- ^ dött, de az ajtaján még mindig nagy lakat lóg. A hét végén kikap^ csolódásra, pihenésre vágyók hiába lesik, mikor nyit ki végre az 8 egyetlen meleg ételt, sört, hűsítőt, hét végén tejet, kenyeret árusító 8 üzlet. Pedig vannak jó páran, számukat úgy ezernél is többre $ becsülik. van a sütödére, különösen hétvégeken. Magam is hiába lesem a lepedővel eltakart kirakatot, meg a lakatot az ajtón. A zár nem mozdul, így hát irány Tököl. Buziássy László pecsenyesütő kapta kézhez még tavaly a tanács műszaki osztályától azt a határozatot, amely szerint be kell zárnia üzletét. Az iparengedély visz- szavonása oly hirtelen történt, hogy szinte még alig száradt meg a pecsét az engedélyen. — Engem a rendeletek kötnek — mondja Pólyák Ferenc, a Tököli Községi Tanács műszaki osztályvezetője —, kénytelen voltam kiküldeni a határozatot. A KÖJÁL engedélye nélkül nem üzemelhet. Addig az iparengedélyt is visszavontam. Mielőtt még tovább bonyolódnék a történet, érdemes egy pillantást vetni Tököl vízellátására. Mint Pest megyében jó néhány helyen, a víz minősége itt is enyhén szólva kifogásolható. A tarthatatlan helyzetet kívánja megkönnyíteni a községben az a három közkút, melynek a vize még a legszigorúbb KÖJÁL- ellenőrzésnek is megfelel. Ám a tény és a valóság az, hogy ma sem használja mindenki ezeknek a kutaknak a vizét. Hasonló cipőben Hasonló, ha nem rosszabb a helyzet a Parkerdőben. Ott is baj van a vízzel. A pecsenyesütő ugyanazt a kifogásolt vizet használta, amelyet a mai napig isznak az emberek, ha megszomjaznak. A bezárt sütödével szemben egy közkútról iszik szinte minden kiránduló. Különösen most, hogy még üdítőt sem lehet kapni. Látogassunk el a Buziássy-portára is. Ezúttal azonban nincs szerencsém. Ügy tűnik, ha nem is az ajtó mögött a helyem, mint a váratlan vendégnek, de egy kényszerű pihenő után mehetek tovább, mivel sem a gazdát, sem a fiát nem találom otthon. Á házban csupán egy fiatal asszony van, alig egyesztendős kisfiával. Mint mondja, nem illetékes erről az ügyről beszélni, any- nyit tud, hogy a víz miatt zárták be az üzletet. Mint mondja, ott kint sincs más víz, mint itt a községben. S a fél falu ezt használja, a kis Csaba is az ebből készült limonádét issza. A piactéren egy pecsenyesütő kínálja ínycsiklandó illatú áruját. Ható Miklósné — lángos- és pecsenye- sütő, tudatják az öles betűk. Távolabb szertefutó ákombákomok hurkát, kolbászt, pecsenyét ígérnek forrón, mellé pedig hideg hűsítőt. Mosolygós arcú, barna asszony méri jó szívvel. Minden vendéghez van egy kedves szava. Az idegent is barátságosan ülteti le, amikor elmondja, mi járatban van. Kezét összecsapja, s szinte felkiált: — Éppen mi is ebben a cipőben járunk! Ugyanez lesz a mi sorsunk is. Megkaptam a határozatot én is. Csak januárig tarthatok nyitva, azután bezárhatok. Hogy miért? A víz miatt. Tíz évig jó volt? Mikor megvették három éve a bódét, minden hivatalos szervtől engedélyt kértek, a KÖJÁL-tól is. Akkor senkinek sem volt kifogása az ellen amiért most bezáratják a pecse- nyést. Mint már lassan tíz éve, a mosogatást kézi feltöltésű tartályból oldják meg. — A közkútról hordjuk a vizet, azzal mosogatok. Eddig ellenem nem volt soha semmiféle kifogás — magyarázza kétségbeesve. Ennek okát meg is értem, amikor ezt a maga választotta szakmát kell hamarosan feladnia. Ismét a tanács műszaki osztályvezetőjét kérdem. A faluban hány vendéglátóegység működik? S azok vajon milyen vizet használnak? — Bizony nem mind a fúrt kút vizét. Legalább ötöt tudok, amelyik - más vízzel mosogat. Azokat nem zárták be. Időközben mégis összefutottunk a pecsenyesütővel, aki fájó szívvel mu— Egészen belefáradunk ebbe a várakozásba — töri meg a beállt csendet az egyik gépnek támaszkodó kombájnos. Eddig valahogy nem figyeltem föl rá, kívül maradt a beszélgetésen. Nem csoda, hisz alig múlt 18 éves s ilyen korban okosabb, ha figyel az ember. — Krizsán Ferenc a nevem, az időn érettségiztem Vácott a gépipari szakközépiskolán — mutatkozik be. — Azt is mondd meg, az ifjabbik Krizsán vagy, s hogy tavaly édesapát mellett voltál segédvezető — inti valaki a csapatból a komoly fiatalembert. — Tehát idénymunkás? — Ahogy vesszük. Jelentkeztem a mezőtúri főiskolára, ha felvesznek, továbbtanulok, s ha nem sikerül, itt maradok állandó munkásnak. Jövőre Ha fáradt vagyok Is este, a hétvégeken nem maradhat cl a discú — mondja Krt Újból megpróbálom. zsán Ferenc. Erdős! Agnes felvételei Emberek a búzamezőkön Perceg-pattog a szikkadó gabonaszem az eső után. Kombájnok és kombájnosok várják a pillanatot, hogy begyújthassák gépeik, az almazöld Dominátorok motorjait. Aratnak a bugyi Tessedik Tsz-ben, s most néhány órás kényszerpihenőt tartanak. . Furik Ferenc, a 38 éves gépész kínál bennünket körbe Symphoniával. Közben beszél. — Hatvankettőben kerültem Ide Szabadbattyánról, kisebb-nagyobb megszakítással azóta ülök aratócséplő gépen. — És az újak? — Beletanulnak. Mesterek és tanítványok — Tanító is akad? — Akad hát: öregnek, fiatal. Hogy tanító lennék az azért túlzás, nekem is lenne mit ellesnem az 50 esztendős Katus Gyulától, akinek oktatója lettem, s aki még nem vezetett ilyen modern gépet.. ... — Milyennek ígérkezik az idei aratás? — Mostanáig még rosszabb volt, mint tavaly ilyentájt. Ahol kezdtünk egyhelyütt leverte a vihar az árpát, s a szél is ellenünk van. — Hogy egyeztek a fizetségben? — Kétféle bért kapunk: elszámolják az abszolút súlyt és premizálnak természetben is a hektáran- ként betakarított szem után. Az alapjövedelem a teljesítményre ösztönöz, a különdíj a szemveszteség csökkentésére. — Azt is elárulná, mit keresnek egy idényben? — Mindent összevéve 16 ezer forintot. — Jó pénz, akárhogyan is. — Van helye! — szól közbe Katus Gyula s szív egyet cigarettáján. Nálunk különösen. Kilenc élő gyermekem van, s jövőre építkezem. — Először kombájnol életében? — Nem. Ez a második nyaram. Az az érdekes, hogy a kettő közé harminc év szorult. Az idén sem akartam, de csak rábeszéltek. Elküldték tanfolyamra Hajdúszoboszlóra, aztán kaptam egy napot, hogy a gyepen próbát tegyek a Dominá- torral. — Tudja, úgy van ez, az ember hosszú évekig várja, hogy kapjon egy új gépet. Aztán ha rosszul beszél, valahogy mindig elfeledkeznek róla. Végtére le is mond arról, hogy ilyen csillogó-villogó füstös üvegű, napszűrős masinába ülhessen. Fél is tőle, hátha kudarcot vall vele. Most már nagyon örülök, hogy rám bízták ezt a zöldhasút... Nagyon hiányzik — Pestről jövünk, s bizony nagyon hiányzik — mondja az üzlet tőszomszédságában dolgozó Dudics István — még télen is lenne vevője. — A fiamhoz járok ki, főzök neki — mondja a távolabbi lakó, Kiss Sándorné —, a kenyérre meg a tejre szükség lenne. Mindig nézegetem, mikor nyit már. Beszélgető emberekre köszönök. Valamennyien tököliek. Nekik köny- nyebb a helyzetük, a faluból hozhatnak ételt jószerivel, de ők is megerősítik az előzőeket: szükség enyémeknél. Mintha mondaná tekintetével, csak ez az egy hónap ne csalná meg reményeinket Életük a munkájuk — Igaza van, valamit sohasem lehet megszokni ebben az egész aratásban. Magunk között úgy nevezzük: szakmai izgalom. Pedig ismerek itt már mindent. Az embereket, a határt, a gépeket, a távolságot. De az időjárás újra és újra megtanít bennünket arra, ne bízzuk el túlságosan magunkat. Tizenhat éve még haragudtam erre a terméketlen, szeszélyes, nehéz kenyeret adó földre, s visszavágytam a Dunántúlra. Azóta megtaláltam az idevaló búzát is, ami az olyan közepes években, mint az idei, hektáranként 42 mázsával fizet — így vall munkájáról a 37 esztendős főágazatvezető. — Szereti ezt a munkát? — Ezen még sohasem gondolkoztam. Egyszerűen vállaltam. Elvetettünk, s úgy tisztességes, hogy rendben betakarítsunk. Mi ebből élünk! S nekem ez a jó, amit csinálok. Szárító szél fúj a Kiskunság pusztái felől. Az égen könnyű felhők nyargalásznak. VALKŐ BÉLA Katus Gyula kézi kaszásként vette az első aratóleckét, 14 éves korában Naponta ötször, hatszor is szemlét tart a kombájnok fölött a főágazatvezető Közel a tizennyolchoz Gépészek konzíliuma egy műszaki hiba telett — Felszáradt a gabona, induljunk, smberek! — adja ki az utasítást Csóli László főágazatvezető. Hiába szemlélem sokadszorra a gabonafaló monstrumokat, az első aratás mindig ’furcsa varázzsal hat ■ám. Ahogy Csóli László összerán- :olt homlokát elnézem, neki sokkal iöldönjáróbb gondolatai lehetnek az
