Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-03 / 154. szám

1982. JŰLIUS 3., SZOMBAT

im

Az SZMT tárgyalta

Népszerűvé vált a jogsegélyszolgálat

Javult a szakszervezeti oktatás színvonala, szemléletformáló ereje, állapították meg tegnap délelőtt a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa elnökségi ülésén, amelyet a SZOT-székházban tartottak. Az oktatási tapasztalatok elemzésén kívül az elkövetkező feladatok meghatározására is sor került.

Napirenden szerepelt az SZMT központi könyvtárának szervezeti és működési szabálya is, valamint a szakszervezeti jogsegélyszolgálat munkájának tapasztalatai. A jogsegélyszolgálat ötéves fennállása óta eltelt időszak egyértelműen bizonyította a szakszervezeti mozgalom eme újszerű, politikailag jelentős vállalkozásának, megszervezésének szükségszerűségét. Annál is inkább, mivel a megyében működő jogsegélyszolgálatok rendkívül népszerűek.

Málna és meggy Dunakeszin

Konzervgyári nagyüzem

A külpiacokon is keresett a feldolgozott borsó

Éjjel-nappal fogadják, dolgozzák fel a konzervgyárak a beérkező zöldséget, gyümölcsöt. A legtöbb munkát a zöldborsó adja, a 16 gyár közül 11- ben e termék tartósítására rendezkedtek most be. Az elmúlt hetek esőzése jót tett a szemeknek, s előreláthatóan a tervezett mennyiségű borsót dolgozhatják fel a gyárak.

A termés nagyobb részét gépi kaszálás után külön telepre szállítják, ahol kicsép- lik, azután kerül a szem a gyárakba. Néhány mezőgazdasági nagyüzemben azonban már a legkorszerűbb berendezésekkel takarítanak be, amelyek ki is cséplik a borsót, így termelékenyebb a munka. A gyárakba érkező nyersanyagot mossák, tisztítják, osztályozzák, üvegbe, Illetve dobozba zárják, s hőkezelik. A konzerv- borsó keresett a külpiacon. Az első szállítmányok már el is indultak a többi között a Szovjetunióba és a Német Demokratikus Köztársaságba.

A borsó mellett tart még a málna, a cseresznye és a meggy szezonja. A málna nagyobb részét Dunakeszin, a budapesti konzervgyárban és az óvári üzemben dolgozzák fel, hordókba rakják, hűtve szállítják a tőkés országokba, ahol üdítőital-alapanyagként hasznosítják. A meggyből és a cseresznyéből lekvár és befőtt készül; elsősorban a paksi, a nagyatádi és a dunakeszi üzem rendezkedett be feldolgozásukra.

Vágva drágább, de többe kerül

Galambröpte felhős ég alatt

Nem mondhatni, hogy felhőtlen ég alatt repülnek a galambok mostanában Pest megyében csakúgy, mint az ország más településein. Az ócsai Vörös Október Termelőszövetkezet irányításával két esztendeje megalakult Columba GT ugyanis súlyos gondokkal küszködik, s ennek nem csak a szövetkezetiek, hanem elsősorban a kistenyésztők látják kárát. Az eredetileg közösen vállalt kockázatból tehát — a gazdasági társaság legnagyobb erőfeszítései ellenére — a galambtartókra nehezedik most nagyobb teher.

Vesszen a pénz Elmaradt export Csak hitellel

Kell a szakértelem

Egyre-másra érkeznek a hírek; a kistenyésztők inkább veszni hagyják az állattartásra költött több ezer forintjukat, de nem folytatják tovább a húsgalambok tenyésztését. Ebbén természetesen nem csak a felvásárlás nehézségei játszanak szerepet, hanem az is: akadnak szép számmal, akik nem kellő hozzáértéssel vállalkoznak. Azt hiszik, elég egy tágas helyiség meg néhány tucat szülőpár, s máris minden rendben van, a tisztes munka eredményeként megfelelő haszonhoz jut majd a gazda. Am akik megpróbálták, s felkészültség híján belebuktak, megmondhatják, mennyit kockáztat az ember, ha rosszul kalkulál.

A Columba GT-nél azonban most más gondok miatt szaporodnak a panaszok. A baromfiipari vállalatok trösztjének feloszlatása miatt ugyanis — önállóságukkal élve — több vágóhíddal rendelkező üzem megszakította kapcsolatait az ócsaiakkal. Emiatt a háztájiban tartott húsgalambot csak nagy nehézségek árán tudják felvásárolni, és eladni, sőt időnként kénytelenek egy- egy nagyobb tételt élve értékesíteni. s ez sokkal rosszabb üzlet, mint a feldolgozott galambhús exportja.

Lesz-e vágóhíd?

— Sok tenyésztő talán most Úgy érzi: becsaptuk őket, pedig higgyék el, kényszerhelyzetben vagyunk — kezdi beszélgetésünket ifjabb Riz- mayer Mihály, a Vörös Október Tsz állattenyésztési szakcsoportja galamb és nyúl üzemágának vezetője. — Mert mit kezdjünk a felvásárolt, de eladhatalan galambokkal? Tárolni nem tudjuk, egyszerűen nincs helyünk. így inkább azt az utat választottuk, hogy maradjanak a galambok továbbra is a tenyésztőknél, s amint lehet, azonnal elszállítjuk.

— így azonban nő a gazdák költsége, hiszen tovább kell tartaniuk az állatokat, mint arra számítottak.

— Ez igaz, de hát végül Is

ők ezt kockáztatják, Mi pedig a tsz nyereségét, hiszen minél kevesebb az exportunk, annál kisebb ez az összeg.

Már két esztendeje, a gazdasági társaság alakulásakor, felvetődött egy saját' vágóhíd építése, ám az ambiciózus tervekhez nem kapták meg azt az exportfejlesztő hitelt, amely nélkül nem tudják megvalósítani a beruházást. A több mint 200 millió forintból a termelő- szövetkezetnek mintegy 100 milliót kellett volna fizetnie. A nemrég elfogadott új tervben már csupán 100 millió forint a végösszeg, ám ehhez is szükséges némi bankhitel. Jelenleg erről folynak a tárgyalások.

Váratlan lépés

több mint 80 vagon\ galambot vásárolunk fel, s ebből tavaly 60 vagonnyit feldolgozva exportáltunk, súlyosan érintett minket, hogy az idén 18 vagonra nem találtunk feldolgozót.

A GT által összegyűjtött galambok kétharmadát jelenleg élve szállítják külföldre. Hogy ez mennyire gazdaságtalan, arra íme néhány számadat. Az olasz vevők a vágott állatokért kilónként hozzávetőlegesen 5500 lírát fizetnek, míg az élőért alig 3300-at. Az árfolyamokat ismerve a tavalyi 1 millió 378 580 dolláros exportbevételt az idén nem nagyon tudják élérni.

Várják a megoldást

Nagy Istvánt, a Columba GT ügyvezető igazgatóhelyettesét éppen hosszadalmas telefonbe* szélgetés közben találjuk; az egyik vidéki átvevővel tárgyal" ta meg a felvásárlás további menetrendjét.

— Időnként bolondokháza van nálunk — fújja ki magát. — S ennek alapvető oka, hogy a tröszt megszüntetése után a vállalatok magatartásának változása váratlanul ért minket. A feldolgozók most arra hivatkoznak, hogy gazdaságtalan a galambvágás, ám a mi számításaink szerint azért van azon nyereség. Másrészt a galambvágás nem jelentős tétel.

— Ennek ellenére sikerült néhány feldolgozóval szerződést kötniük.

— Hogyne, valóban! Csakhogy nem mindegy, hogy a vágóhíd mondjuk Budapesten van-e, vagy éppenséggel Haj- dúviden, e Debrecen melletti községben. Mert hihetetlenül megnőttek szállítási költségeink, s ez a vállalkozás jövedelmezőségét rontja.

Csak magyarázkodás

*— A kisebb nyereségen kívül volt más oka is, hogy a

feldolgozók felbontották a

szerződéseket?

— Azt hiszem, ez volt az alapvető indok, de természetesen kaptunk más magyarázatokat is, amelyet szintén el kell fogadnunk. A zalai vágóhíd például arra hivatkozott, hogy higiénés okokból nem engedélyezik a további feldolgozást. Budapestről szintén hasonló jelzést kaptunk. Ám tekintettel arra, hogy évente

Mi hát a megoldás? Eddig több mint 90 ezer tenyészga- lambot helyeztek ki a háztájiba, s a tsz telepén is tartanak 10 ezer nagyszülő párt. E számok is mutatják, hogy egyre sürgetőbb a határozott döntés a vágóhíd megépítéséről, amely várhatóan 1984-ben kezdi meg működését. Ám még így is szükséges, hogy a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium segítségével az érdekeltek találjanak megoldást a feldolgozásra, és a zavartalan felvásárlásra, mert félő, hogy ha a jelenlegi bizonytalanság nem szűnik meg, ennek a galambexport látja majd kárát. A tenyésztők ugyanis hajlanak arra, hogy felszámolják az állattartást, mert senki sem vállalja szívesen a szinte biztos csődöt...

Furucz Zoltán

Stabilitás és merevség

A pápaszem nem tesz tudóssá

Életképes vállalati szervezettel teremtett alap

N

em kényeztet el bennünket a tudományos kutatás, már ami a szocialista vállalat elvi, gyakorlati működési modelljeit, módszertanát, fejlődési irányát illeti. A szocialista vállalat kutatási főirány megléte ugyan biztató, átfogó eredményeire azonban ma még nem támaszkodhatunk. A tudományos feltáró munka kezdeti szakasza, a bonyolult összefüggésekkel teli terület nehéz áttekinthetősége és nem kevésbé a problémakör újszerűsége egyaránt magyarázza, hogy a vállalati szervezetek jelenéről és még inkább holnapjáról állandóan vitáznak.

Túlzott szerep

Egy valamit nem vonnak

kétségbe a nézetek ütköztetői; azt, hogy a vállalat a gazdasági szervezet alapegysége, szervezetrész tehát, de önálló darabként. Ennek következtében belső mechanizmusának úgy kell működnie, hogy zavartalanul — nagyobb fennakadások nélkül — illeszkedjék — illeszkedhessék mindenkor — a gazdaság egészének szervezetéhez. A vállalati szervezetnek idomulnia kell — kellene — a gazdasági környezethez, ám napjainkban még mindig gyakori a kétség, ez történik-e, avagy a gazdasági környezetet kíséreljük meg immár sokadszor alakítgatni a legjelentősebb termelőegységek — a megmaradt trösztök és nagyvállalatok — szervezetéhez, érdekeihez?! A kétség nem teljesen indokolatlan!

Amint országosan, úgy a megyében is sok iparterületen csekély a kényszerítő erő a vállalati szervezet folyamatos és kritikus szemléletű karbantartására, korszerűsítésére. Főként ott igaz ez, ahol a vállalat lényegében egy-egy szakágazat egészét vagy túlnyomó részét képyiseli. Az ipar ősz-, séesen hatvanhét -szakágazatának majdnem a felében ötnél kevesebb a gazdálkodó egységek száma, ezen belül pedig tizenkét szakágazatban egyetlen egy termelő van jelen, magyarán és nyersen, monopolhelyzetben. Valamit enyhített ezen a helyzeten néhány trösztnek a megszüntetése — így kapott teljes önállóságot a megye két konzervgyára, jutott nagyobb mozgási terephez a tégla- és cserépgyárak csoportja, kezdhettek új életet a kőbányák —, a merevnek bizonyult nagyvállalati szervezetek megbontása — mint a Ganz Műszer Művek esetében —, alapvetően azonban nem módosultak az erőviszonyok.

Viszonylag egyszerű fölrajzolni a fő vonalakat, melyek a vállalati szervezet feladatait jelképezik. Ezek: a fejlesztés, a beszerzés, a termelés, az értékesítés, a hozzájuk kapcsolódó kockázatok viselése, azaz — végső soron — jövedelmezőség elérése, a társadalmi szükségletek kielégítésére, A

Gondozott gyerekek öröme

Születésnap — közösen

Családi ünnepségre voltunk hivatalosak a napokban Ceglédre. Nem akármilyenre, hanem egy hatos születésnapra. Az az özvegy Mányoki Sándor- né hívott meg bennünket, akiről idén anyák napja alkalmából írtunk riportot, s aki azzal tűnik ki a többi édesanya közül, hogy saját lányán kívül tizennyolc állami gondozott gyereket nevelt eddig. Jelenleg két testvérpár lakik nála. A négyéves Zsolti, a hétéves Évi, a tizenkét éves Csabi és a tizennégy éves Attila. A nyári szünetet itt tölti a Szobon nevelkedő tízéves Ági és egyszem unokája, a tizenegy éves Tünde.

A nagy eseményre disznót vágtak. Nem akárhogy. Riportunk után ugyanis két ceglédi vállalattól is jelentkeztek nála szocialista brigádok, s fölajánlották segítségüket. A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat villanyszerelői névtelenek maradtak. Meg sem mondták, melyik brigád tagjai, csak elvégezték az adódó villanyszerelési munkákat. A másik kis közösségről többet tudunk. A Hűtőház Lehel szocialista brigádjának két tagja, Deli Gábor és Sárkány Béla vágta le a születésnapokra szánt áldozati állatot és segített a földolgozásában.

Az ünneplőbe öltözött gyerekek boldogan nézegették a sok-sok ajándékot. Volt, aki ruhaneműt kapott, volt, aki órát, volt, aki a biciklire gyűjtött pénzhez még egy nagyobb összeget, s valamennyien egy- egy új cipőt és könyveket. Külön torta járt mindegyiknek.

Torokszorító volt a gyerekek szinte percenként megnyilvánuló ragaszkodása a mamikámhoz, akit a közös születésnap alkalmából hatalmas virágcsokorral köszöntöttek, s mondták el szívből jövő, egyszerű szavakkal azt, amit nagyon nehéz megfogalmazni. Megköszönték az eddig nem ismert otthon melegét, a gondoskodást.

K. Zs.

gyakorlatban viszont — és ezt napi tapasztalataink éppúgy megerősítik, mint a tudományos vizsgálatok — az látható, hogy a vállalati szervezetek állapotában és fejlődésében túlzott szerepe van a hagyománynak, a történelmi fejlődés kialakította jegyeknek. Gyakran a szervezet átörökítette a korábbi gazdasági környezetnek megfelelő funkciókat, ám a megváltozott feltételek között már csak nagy nehézségekkel — veszteségekkel — működik, vagy funkcióinak egy részét képes csupán ellátni. A megyében így a ruházati iparban, az élelmiszer- iparban, az építőiparban több olyan céget is lelünk, ahol a szervezet szinte hajszálra megegyezik a húsz évvel ezelőttivel ...!

Vannak természetesen példák arra — és örvendetes, hogy növekvő számban —, miként keresi egy-egy termelőegység a célszerűbb vállalati szervezetet. Biztató eredményekkel járt a megye néhány nagyobb gépipari vállalatánál a gyáregységek szinte teljes önállósága — önálló elszámolást érvényesítenek —, a fejlesztést és az értékesítést kivéve. Ugyancsak fantáziát látnak a szakemberek a vegyipar több területén- *— például a Taurusban — létező ún. termékcsoportú irányításban, amikor a szervezet nem a hagyományos tagoltságban, hanem egy-egy termékcsoportra épül fel. Némely helyen sikerült kialakítani az anyagbeszerzés, a készletgazdálkodás, a fejlesztés, az értékesítés, a gyáregységek közötti munka- megosztás hatásos szervezetét

— a megye mezőgépiparában

több cégnél ennek következtében harmadával apaszthatták a készleteket —, ám ott a

gond, hogy mindezek az önmagukban ugyan jelentős rész- eredmények nehezen állnak össze egésszé, életképes és nép- gazdasági méretekben elterjedt vállalati szervezetté.

Elillant remény

Friss tapasztalat: az egyre nehezedő gazdálkodási feltételek hatására a vállalatok egy részénél szorosabbá vált, válik a termelési és értékesítési szervezetrészek — ezt megelőzően a fejlesztés és a termelés

— kapcsolata. Ugyancsak fokozott szerephez jut a munka- megosztás — trösztön, vállalaton belül —, a specializáló, a vállalaton kívüli kooperáció. Ez azonban gyakran úgy megy végbe, hogy mennyiségileg változik a szervezet — összevonásokra, beolvasztásokra került sor —, minősége, hatóképessége azonban változatlan marad, vagy éppen — növekvő meny- nyiségi feladatai miatt — csökken. Ami arra figyelmeztet: a koncentráció kínálta szervezeti előnyöket gyakran nem tudtuk, tudjuk kamatoztatni — amire nemcsak a megye ipara, hanem mezőgadasága is fölmu- :atott bizonyítékokat —, ugyanakkor elvész a kis és közepes vállalatok rugalmassága,, alkalmazkodó képessége.

Beigazolódott: a nagyvállalati szervezettel szemben sokan tápláltak túlzott reményeket, ám mivel ezek az egységek kevésbé specializáltak — Bgy-egy tevékenységi körre nagy erőket összpontosítók —, vagy éppen túlspecializáltak, azaz merevek, rugalmatlanok, i hatékonyság alatta marad a méretek alapján várhatónak.

Az sem mellékes dolog, hogy i nagyvállalatok egy részénél

— és erre szemléletes bizonyí- ékokat lelünk a megye textilipari gyáregységeiben — a stabilitást összetévesztik a merevséggel, gyáregységeiknek nem adják meg a kezdeményezőkészség kifejtésének lehetőségét, elveszik felelősség- érzetüket, nem kényszerítik e helyeket kockázat vállalására, viselésére. A puszta végrehajtó szerep beolajozott menete látszatra ugyan igazolja a szervezetet és annak működését, de az elvesztegetett lehetőségeket, ha bevallatlanul is, megérzi a vállalati főkönyv, a mérleg.

A vezetés, a végrehajtás-irányítás, a szervezés nem független a szervezettől; a legjobb vezetési döntések is megfenek- lenek, ha a szervezet, jellegénél fogva képtelen ezeknek « döntéseknek a végigfuttatására a tevékenységi láncon. Nem a pápaszem tesz tudóssá, a jó döntés egymagában kevés, azaz gyakran nem új szervezetre lenne szükség egy-egy termelőhelyen, hanem az elaka- dási pontok föltárására, a különféle résztevékenységek egyeztetésére, összehangolására. Mégis, az a gyakoribb, hogy formai átalakítgatásokra kerül sor — egy évtized alatt a megye tégla- és cserépgyárait például háromszor, mező- gépiparát ugyancsak háromszor szervezték át, ez utóbbiba az ágazati felügyeletet is beleértve —, de ezek semmiféle előnnyel nem járnak, sőt, a különféle objektív és szubjektív okok halmaza miatt, vesztességeket hoznak létre. Jogos reményeket táplálnak viszont azok az esetek, amikor a vállalatok — ilyen próbálkozások tanúi lehetünk például a megye villamosenergia-termelő és elosztó, áramszolgáltató szervezeténél, a tartósítóipari cégeknél —, fölismerve a megváltozott funkciókat, folyamatosan módosítják a szervezetet, ha kell, akár úgy is, hogy korábban nem ismert megoldásokhoz — egyebek között társulásos alapon létrehozott karbantartási hálózat, főbb gépegységek közös készletezése stb. — nyúlnak.

Napjainkban a megye termelőegységeinek tetemes részét — több, mint a felét —- az állami iparban trösztök és nagyvállalatok fogják át; itt jórészt a direkt irányítás eszközei, módszerei érvényesülnek, a tagvállalatok, gyáregységek, telephelyek önállósága ugyan sokféle módon, de korlátozott. Ennek vannak hátrányai, de kétségtelen előnyei is — gondoljunk csak a kivitelre például, a fejlesztési koncepciók érvényesítésére —, s nem a sokféleség a baj, hanem az, nehezen formálódik ki belőle az egység, a fő vonások közös jellemzője. Az igazsághoz hozzátartozik: a vállalati szervezetek alakulását alapvetően objektív tényezők — a gazdasági környezet elemei — határozzák meg. Ha ezek csekély nyomást fejtenek ki — a jövedelmezőség a hagyományos szervezettel is viszonylag egyszerűen elérhető —, akkor könnyen hívekre talál az a nézet, minden úgy jó, ahogyan van.

A vizsga ideje

Egészen napjainkig lényegében ez érvényesült, bár egyre nyomatékosabban gyűltek a figyelmeztető jelek arra vonatkozóan, mennyire alacsony a vállalatok jövedelemtermelő képessége. A mind nehezebb gazdálkodási körülmények sok töprengésre nem adnak időt. S mert a vállalati élet- képesség bizonyítása ma már nem korlátozható az egyszerű termelésnövekedésre, a jövedelmek abszolút mennyiségének — forrásoktól független összegének — gyarapítására, eljött a vizsga időszaka élet- képességből, S bár keserves az igazság, de való: ezen a vizsgán lesznek cégek, amelyek — szervezetükkel, annak célszerűségével, főként eredményeivel — osztályismétlésre kényszerülnek.

M. O.