Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-11 / 161. szám
K/hrkw Szentendrei Teátrum Schubert és a Három a kislány Soron kívüli bemutató volt az idén a Szentendrei Teátrumban. Soron kívüli, mert hagyomány: két évenként lép új darabbal közönség elé a mindig változó alkalmi társulat. És ne szépítsük: a tavalyi előadás megbukott, a szakvélemények és horribile dictu (kimondani is szörnyű), a kritikusok álláspontja alapján. Mukányink jobblétre szende- rült. Űj darab kellett hát és színpadra lépett a Három a kislány, Schubert operettjéből. Operettháború lenne felújítani most az e műfajról évekig zajló vitát, azért is, mert ennek akkoriban sem volt értelme. Lehet és néha kell is operettet játszani. Jól, korszerűen — ez a fontos. Nem a műfajjal szembeni előítéletek miatt érezzük tévedésnek a darabválasztást. A legfőbb ellenérv, hogy 1982-re a teátrum elvesztette sajátos jellegét. A régi magyar drámairodalom szép hagyományainak újjáélesztésére vállalkozott alakulásakor. Nagy formátumú, irodalmi és színháztörté- netileg is rangos vállalkozás volt. Akkor... Nos, nem rigorózus makacskodásból rójuk fel a pályamódosítást. Végül is színesítheti a műsorpolitikát az időnkénti változtatás. De... Képtelenség kikövetkeztetni, hogy a darab választásakor mire gondoltak a döntéshozók. Egyetlen érvnek tűnik az esetlegesen várható kasszasiker. Ez nyomós érv is lehetne, ha nem volna más, jobb populáris darab. A Három a kislány ellen szól: rossz a szövegkönyve, bosszantóan talmi a történet és az operett — még, ha daljátéknak tituláljuk is — mindig egy kicsit látványosság, amihez díszlet kell, tehát eltakarhatták volna 8 teátrum varázsát nyújtó teret, mint ahogyan ez félig-meddig meg is történt. Ami a Három a kislány mellett szól: jó a zenéje, olyannyira jó, hogy az előadás operaénekeseket kíván. Azt pedig már a darabválasztásnál is tudni kell, hogy milyen művészi gárdával állítsuk színpadra a művet. Az idén Kerényi Imre is visszatért régi méltó sikereinek színhelyére... életében másodszor operettet rendezni. De, mint mondta: nem ő választotta a darabot, a Ahol természetesek a csodák Nyitott szemmel, közművelődési szemlélettel 1982. JÜLIUS 11., VASÁRNAP Jelenet az előadásból. A képen: Hűvösvölgyi Ildikó} Maros Gábor, Rátonyi Róbert és Timár Béla N döntés után rászabták. Hát úgy is viselte, mint egy kinőtt kabátot. Nem Szentendrére való ez a produkció. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a helyszínváltozásokból hatalmas keveredés keletkezik. Egyszerre csak meglepődve látjuk, hogy a darab központi figurája, a zeneszerző Schubert ugyanabban a házban lakik, mint az üveges- mester három koraérett lánykája. Ám míg korábban ezek a mindig csókra éhes hölgyek valahonnan a semmiből szök- döstek ide, most egyszercsak itt laknak. Kényszermegoldás, jobb híján. Később vastaps köszönti, amikor kitárulkoznak a fali pipacsok a mechanikus szerkezet csattogása közben. Ha a rendező művészileg idézőjelbe tette volna az egész történetet, akkor ez a vi- rágbaborulás akár fanyar humort is kölcsönözhetett volna. Így azonban blődli. Arcpirítóan szegényes tánckar jelenik meg időnként, nem érteni miért, mert táncolni nem tudnak. Legfeljebb az egyébként jó teljesítményt nyújtó zenészeket bosszantják, ahogy bele-beleakadnak a vonókba. Pedig semmi dolguk azon kívül, hogy a rendező valamit mutatni igyekszik, és a muzsikusok között ballag- tatja őket. A színészek teljesítménye? Alig értékelhető. Egy-két kivétellel valamennyien szereposztásbal i tévedésként játszanak. Egyszerűen rossz alakíEsti varázslat Mozdulata Visegrádon, a Silvanus Szálló teraszán péntek, szombat esténként színházi varázslat várja a közönséget. Ma már nem ritkaság, hogy akár égy étterem, akár egy szálloda adjon otthont a művészeteknek, a nyári szórakozások sorát gazdagítva. — A Dominó pantomimtársaság Visegrádon keresett helyet előadásainak — mondja Thaly Bence igazgató. — Minden újdonságot szívesen kipróbálunk, s majd a közönség eldönti, mennyire életképes a kezdeményezés. A hegyekbe pihenni jönnek, s volt, akit elriasztott a próbák zaja. Mások viszont e szellemi élmény miatt keresik fel a teraszt. — Eredetileg a múzeum területén szerettük volna bemutatni a Bolondok éjszakája című produkciót — kapcsolódik a beszélgetésbe Köllő Miklós, a társulat vezetője. — Sajnos, ott nem sikerült megkötni a szerződést, így kerültünk ide a magasba. Eredeti elképzeléseinket — amelynek része lett volna a középkori légkört idéző palotarom — emiatt át kellett formálnunk. A színhelykeresés izgalmai közepette, a cannes-i színházi találkozó nagydíjának dicsőségével újabb és újabb bemutatókra készül a pantomimegyüttes. A Silvanus teraszán nem a hagyományos pantomim ytszódik. Az újszerű elemek ps a középkori játékok ötvözete szinte meg sem fogalmazható izgalmat okoz a nézőben. kból ( olvasni Az együttgondolkodás magas hőfoka ez. Milyen eszköztárral dolgozik ma egy együttes, hogy a megfelelő érzelmi és intellektuális hatást elérjék? — Ügy érzem, korunkban ismét szükség van jelzések közvetítésére — fejtegeti Köllő Miklós. — A szavak ereje mintha meggyengült volna, s a huszadik század embere egy- egy mozdulatból sokkal többet olvasna ki. Nálunk a színpadi mozgás közvetlenül hat az érzékelésre, s áttételesen az intellektusra. A Bolondok éjszakájában a kar mozgása minden pillanatban a főszereplők — az alap- gondolatok — irányába tereli a figyelmet. Miként karikíroz- za a bolond a királyt, s hogyan teszi lehetetlenné a hatalom a tehetséget. Dióhéjban ennyi a történet, amelyet sok-sok árnyalattal, kiváló zenei aláfestéssel valósít meg az előadás. (A darabot írta és a koreográfiát Köllő Miklós készítette.) A Silvanus teraszán nyaranként visszatérő hagyományt kí- vának teremteni a színházi előadásokkal. Az esti főműsort különböző játékok előzik meg. A látogató már délután bepillanthat a Dominó Stúdió játékába. a középkori misztériumjátékba, láthatja a Vasas Művészegyüttes reneszánsz táncait S mire a Duna fényei összeolvadnak a csillagokul, megtörténik a varázslat, a néző számára összeáll az est képe, s gondolataiba mélyedve ereszkedik le a hegyről. Erdősi Katalin tást nyújt a három kislány közül kettő: Ferencz Éva és KÖ- váry Judit. S csupán határozott művészi karaktere menti meg ettől Hűvösvölgyi Ildikót. További tehetséges, jó színészek kínlódnak, mert nincs Schuberthez méltó operai hangjuk. Maros Gábor nagynehézen formázza meg Schubertét. Tímár Béla csak annyival jobb, hogy legalább nem veszi komolyan a saját figuráját. Lehoczky Zsuzsa mintha lebecsülné a közönségét: csak fizikailag van jelen. A finálét megtapsolja a közönség, de nem a művészi teljesítményt jutalmazza, hanem egy rossz ötletet. A produkció legjobb alakítását nyújtó Benedek Miklós — egy bolond rendőrt alakít —, meghajlásra egy önkéntes rendőri karszalaggal jön ki. Ez az ötlet attól rossz, hogy semmi, de semmi köze a darabhoz. Fenntartás nélkül csak Fónai Márta dicsérhető, Rátonyi Róbert is jó, de a figurája mintha nem jönne át a rivaldán. Nagy kár, hogy az idei bemutató ennyit ad csupán. Pedig Pest megye közönsége igazi tisztességes nyári színházat akar. Ezért szerette volna dicsérni a produkciót a kritikus is, de semmi oka nem adódott rá. Biztos, hogy nem törvény- szerű a bemutató utáni keserű szájíz. Valahogy csak be lehetne kerülni a nyári színházak mezőnyébe, ehhez azonban több invenció kellene ... A Gyulai Várszínház színvonala csak álom, az egersZegi várjátékok is irigylésre ingerelnek, az Agria játékok legalább vérpezsdítőén izgalmasak. Nekünk pedig sokba kerül ez az operettünk. Kriszt György Bemegy a kocsmába egy ló, végigsétál a plafonon, majd a pulthoz lép és kér egy korsó sört. Megissza, fizet, aztán kirepül az ablakon. Színjózan vendég ájul- tan fordul le a bárszékről. Kocsmáros pofozgatja, élesztgeti: — Jól van, no, nem kell úgy mellre szívni. Tegnap sem köszönt... Ez persze vicc. Ráadásul nem is a legújabb. De hogy kerül egy ló a könyvtárba? szélgettünk egy darabig, aztán az lett a vége, hogy a minisztérium a patrónusunk, támogatónk lett. Azóta is tart a kapcsolat, ott érezhetjük magunk mögött őket, ha egy kis segítségre van szükségünk a legmagasabb szintről. Nem protekció ez, hiszen bizonyára véletlenül választottak minket; mi pedig élünk a lehetőséggel, de soha nem élünk vissza vele. Lószőr a könyvek közt Nagykátán húsz éve vezeti Barna Elli a nagyközségi és járási könyvtárat. Ö mesélte: — Van nekünk egy országosan egyedülálló kincsünk. Bodrogi Sándor dísztárgykészítő, a népművészet mestere. Nyakékeket, ajándéktárgyakat, ritka szép díszeket készít olyan alapanyagból, amellyel talán a legnehezebb dolgozni: lószőrből. Akad olyan darabja, amelyen több évig munkálkodott. Varázslatos dolgok kerülnek ki a keze alól. Amikor felfedeztük őt, nemhogy a községben vagy a járásban, de másutt sem akadt volna hely, ahol kiállíthatta volna különleges alkotásait. Talán attól féltek az illetékesek, hogy ez giccs, nem művészet. Pedig valódi népi gyökerei vannak. Mi helyet adtunk a dísztárgyainak egy bemutató erejéig. Aki látta, csak ámult és bámult, s vitte szét a hírét az egész országban. Azóta képes riportban mutatta be a népművészt az Élet és Tudomány, magas kitüntetésekkel ismerték el értékes alkotómunkáját, s már messze a határon túlról is van bőven megrendelése. Nem arra vagyunk igazán büszkék, hogy mi fedeztük föl őt. Ehhez csak nyitott szem és igazi közművelődési szemlélet kell, meg egy kis bátorság, önállóság és vállalkozó szellem a bemutatásához. Őrá vagyunk büszkék. A fekete Volga utasai Régi ez a történet is, de jól jellemzi azt az alapállást, amely nemcsak a könyvtár vezetőjének és közvetlen munkatársainak a sajátja, de ráillik szinte kivétel nélkül a nagyközség állami és politikai vezetőire is. Másként nem volna lehetséges, hogy ilyen öntevékenyen, rugalmasan, a jó ügyet megillető teljes támogatással munkálkodjon az intézmény Nagykátán. — Van még egy meghatározó emlékem a hatvanas évek végéről — fűzi a szót tovább Barna Elli. — Egy szép nap megállt itt a bejárat előtt egy fekete Volga, és kiszállt belőle néhány komoly külsejű nő és férfi. Bejöttek, bemutatkoztak, és elmondták, hogy a* Művelődésügyi Minisztérium^ ból érkeztek. Körülnéztek, beMesterek és poszterek Ennek a támogatásnak nem kis része vart abban, hogy járt itt annak idején író—olvasó találkozón még Veres Péter is. Az illusztris vendégek sorából nem hiányzik Szabó Magda, Mándy Iván, Palotai Boris és Vészi Endre sem; utóbbiak az idei könyvhéten látogattak el Nagykátá- ra. Ez a hely alighanem kedves emléke marad Bereményi Gézának is, hiszen először itt találkozhatott szemtől szembe olvasóival. Akkor még diák volt, épp hogy megjelent az első kötete... l — Amióta a nagyközségi művelődési ház felújítása tart (tehát több éve; 1982, november 7-re ígérik az átadását), még a nem hagyományos köz- művelődési tevékenység is ránk hárul Nagykátán. Nemrégiben csináltunk egy kis rögtönzött felmérést: tudják-e a helybeliek, mi az a poszter? Akadt, aki tudta, de otthon még senkinek sem volt. A helyi boltban csak egy-két fajtát lehetett kapni, azok is csak álltak a sarokban. Gondoltunk egy merészet: posz- terkiállítást rendéztünk, vásárral egybekötve. Nem is kellett nagy propagandát csinálnunk, egymásnak adták a kilincset a látogatók. Most már érdemes volna bekukkantani néhány lakásba a környéken: alig találnánk olyant, amelyikben nincs poszter. És továbbra is lehet nálunk kapni minden szép és ízléses kivitelű darabot, ahogyan természetesen könyveket is árusítunk —• mondja a könyvtárvezető. Természetesen megvehetők itt a legújabb könyvheti kiadványok is, amelyek közül jó néhány már hiánycikk Pesten. És éppen ilyen természetesnek tartják, hogy külön kis faházban rendezték be a könyvtár zenei részlegét, több ezer hanglemezzel, magnetofonokkal és lemezjátszókkal, sztereó fejhallgatókkal, a polcokon művészeti tárgyú kézikönyvekkel és szakirodalommal, életrajzokkal, segédanyagokkal. Külön gyerekkönyvtárunk is van, ahol rendhagyó irodalomórákat és könyvtárismereti foglalkozásokat tartanak az iskolásoknak. De már a nagycsoportos óvodások is megtalálják a maguknak valót a polcokon; először az óvónéni segítségével, később, már önállóan választanak. „Pótszékek” a platón — Korlátlan lehetőségeink lennének, de szűk a hely — panaszkodik (vagy inkább dicsekszik?) Elli néni. — Előfordult, hogy például Bánffy György önálló műsorára már az állóhelyek is zsúfolva voltak, amikor a nyitott ablak alatt megállt egy teherautó, és sokan annak a platójáról nézték végig az előadást. Tessék elképzelni, hogy az a több tízezer könyv, amit itt lát. a teljes állományunknak csak a kisebbik fele. A java konténerraktárakban van, külön épületben, amelynek persze egész más a rendeltetése, és nincs is éppen közel. Most abban bízunk, hogy talán megkapjuk a szomszéd házat, amelynek a miénkkel közös falai vannak, és a lakói elhaltak. Már tárgyalunk az örökösökkel, ők nem is ellenzik, csak a megvásárlásához kellene némi anyagi támogatás a megyétől. Mi magunk is szűkén vagyunk, de valójában a könyveknek kell a hely. Hogy minden olvasónk a teljes választékból kereshesse ki, amire szüksége van. Valaki például nemrég a Talmud magyar fordítását kereste. Nem volt meg itt, de megszerezték máshonnan. Ez a munkájuk: az olvasás szolgálata. Várkonyi Ferenc ■ RadiófigyelíL nyári műsorokat sugárzott a rádió a héten. Mind a zenei, mind a prózai összeállításoknak előnyük, hogy nem szükséges egy ültő helyben végigA személyzeti munka kézikönyve Vezetői követelmények ]V apjainkban, amikor a nagyobb hatékonyság, a jobb minőség, az ésszerűbb munka nemcsak a gazdaságban, hanem a társadalmi élet minden területén fontos követelmény, olyan vezetőkre van szükség, akik ezeket érvényre tudják juttatni a gyakorlatban. Erre viszont csak megfelelően képzett, a kor követelményeit érvényesíteni tudó emberek képesek. Ezért érdemes olvasgatnunk a Kossuth Könyvkiadó által a napokban megjelentetett kötetet, amelynek címe A személyzeti munka kézikönyve. Neves közgazdászok, politikusok, szakszervezeti és társadalmi életünk jeles kutatói írták, akik tanulmányaikban igyekeztek összegezni azokat a tapasztalatokat, amelyeket az utóbbi negyedszázadban ezen a területen szereztünk. ' Egykor divat volt azt a jelszót hangoztatni, hogy minden a vezetőkön múlik. Ez így csak fél igazság, hiszen lehet bárki bármilyen jó vezető, ha nem támogatják a munkatársai, a beosztottak, a tömegek, akkor minden erőfeszítése hiábavaló, akkor a legjobb vezetői készség is csődöt mond. Igenám, de ha nem tudja valaki megnyerni a célnak a tömegeket, az embereket, akkor már nem jó vezető. Vagyis, olyan körforgás ez, amelynek nincs vége. De hogy mégis lehet vezetést tanulni, jó vezetőket kiválasztani, jó káderpolitikát folytatni, azt éppen ez a könyv tartalma bizonyítja. A szerzők megrajzolják a személyzeti munka sokoldalúságát, sorra veszik az ismérveket, mindenekelőtt azt, hogy ez káderpolitikai munka a javából, s amikor minősítünk egy-egy munkatársat, kollégát, akkor őszintének és reálisnak kell lennünk, mentesnek minden sablontól és formalizmustól, hiszen minden ember más és más egyéniség. Csakis ilyen, a nyíltság, az őszinteség, az emberek iránti bizalom és humanizmus légkörében lehet a dolgozók ügyeivel foglalkozni, vezetőket nevelni. Miért van erre szükség? Azért — hangsúlyozzák a szerzők —, mert céljaink va- lóraváltása most azon múlik, hogy a vezetők — ki-ki a maga területén — tudnak-e élni az önállósággal, a dolgozókat be tudják-e vonni az ügyek intézésébe, a célok kialakításába, képesek-e magukkal ragadni és mozgósítani őket a HATTÉRRÁDIÖZÁS. Igazi hallgatni. Napozni, olvasni, sőt akár dolgozgatni is lehet mellettük, ha a munka nem igényel komolyabb odafigyelést. Emellett a szerkesztők ügyeltek a sokszínűségre is. Csütörtökön este például a zeneakadémiai közvetítést váltotta a nemzetközi szórakoztatózenei körkép, Bárdos Lajos kórusművei után népszerű operarészleteket sugároztak. A prózai műfajokban inkább a vígjátékok, vidám történetek eszköztárából válogattak. Ebben járt élen a Magyar Rádió Karinthy Színpada. Az e heti adás Goda Gábor szatíráiból nyújtott át egy csokorra valót. A Liliomtipró- ban az író megtestesítője Sin- kovits Imre volt. A rádiós műfajnál elengedhetetlen színes hangskálán elevenítette meg a férfit, aki érett fejjel emlékezik vissza a gyerekkori naivitásokra. Kedvesen idézte fel a kisfiú nyiladozását, a nemek egymás-felfedezést, a gólya- mese-variációkat. A hallgató mosolyog, hiszen e titokfelfedező korszak saját életének is része volt, ugyanakkar egyéni, ki hogyan éli át. A csaknem egyórás műsor találó válogatásával a kiváló hangi megjelenítéssel nyújtott kellemes szórakozást. A CSALÁDI TÜKÖR szerfeladatokra úgy, hogy közben érvényesítik a helyes irányvonalat, s így egyben a szocializmus ügyét szolgálják. A szerzők a továbbiakban a személyzeti munka minden fázisán végigmennek. Ismertetik az állami személyzeti munka célját és feladatait, az alkalmasság és a kiválasztás ismérveit, a munkahelyi beilleszkedés problémáit. Majd arról értekeznek, hogy miként kell a dolgozó embert életpályájára elindítani, hogyan kell támogatni, munkájában ösztönözni. Szó van a kötetben a munkahelyi oktatás, továbbképzés, nevelés feladatairól, az utánpótlás tervezéséről. Kitér a kötet a személyi ügyek előkészítésének problémáira, a döntések előkészítéseinek módjaira, a személyi adatok n vi 1 vántartására. 1/ iknek is íródott a kézi- könyv? Tulajdonképpen mindazoknak, akik a személyzeti munka kérdéseivel foglalkoznak. Körük elég széles, ezért egyformán hasznos lehet a különböző szintű vezetők, a személyzeti apparátusban dolgozók, a politikai és társadalmi szervek tisztségviselői számára. Érdemes lesz forgatniuk a könyvet a vezető tovább képző tanfolyamok, az esti egyetemek és speciális kollégiumok hallgatóinak. Számot tarthat a könyv az alapszervezetek vezetőségi tagjainak érdeklődésére is. Gall Sándor kesztői — Juhász Judit és Németh Miklós Attila — fontos témaköröket sorakoztattak egymás mellé. Szó esett felelőtlen szülőkről, akik hiába szállítják helybe a csecsemőknek való ivóvizet, mégis a fertőzöttel itatják a kicsinyeket. Rövid riport hangzott el a gyermekvállalás felelősségéről, s arról, hazánkban miért nincs jelen a férj a szülésnél. Er. K.
