Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. JŰNIUS 26., SZOMBAT Megváltozott körülmények között Mindenhez idő kell Ápoldából kórház Beszélgetőpartnerünk: dr. Szabadfalvi András % Mi köze a sókaravánnak a kórházalapításhoz? Hogyan integ- $ rálták a gyógyító intézményeket a század 30-as éveiben? Miként ^ lesz 474 ágyból ezernél több? Miért kellett módosítani a buszok ^ menetrendjét? Ki tartson ügyeletet, ha a beteg sürgős segítséget ^ kíván? Hová vezet a gyógyítók szakosodása? Mit számít: a pá- ^ ciens lakóhelye, vagy állapota? Sokakat — Pest megye délkeleti részének X70 ezer lakóját érin- ^ tő témáról beszélgettünk dr. Szabadfalvi Andrással, a Cegléd vá- $ rosi kórház és szakorvosi rendelőintézet igazgató főorvosával. öt esztendő egy város életében hosszú idő. Dunakeszin ezalatt egész lakótelep nőtt ki a földből: szolgáltató, bevásárló centrummal. Sokan odaköltöztek az ország már részeiből is, akinek otthont adott ez a gyorsan fejlődő város. Milyen örömöket és gon- • dókat hozott a letelepülés? Köny- nyű-e minden esetben alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a Barátság úti lakótelepen. Családi idill Az új házak környéke a kora délutáni órákban sem tűnik alvó városnak. A játszótéren fiatal édesanyák tolják a babakocsikat, a mászókán nagyobb gyerekek tornásznak. Körös-körül mindenütt személyautók parkolnak, ott is ahol legkevésbé kellene, a homokozó közvetlen közelében. Néhányan mossák, javítják a kocsijukat. Motorbicikli berreg és körülötte lassan oszló porfelhő kavarog a levegőben. A látogatók számára csak kaputelefon segítségével nyílnak meg a házak. Becsöngetek a Barátság út 1-be, ahol Marosi Jenőnét, a gondnokot keresem. Három éve élnek itt Marosiék, akik az új lakótelep első beköltözői közé tartoznak. Nagyon szépen berendezett szobában ülünk le beszélgetni a prémmel leterített fotelekben. A polcon katonás rendben könyvek sorakoznak és zöld növények teszik még hangulatosabbá az otthon képét. ötéves forma fiúcska játszik kis autójával a szőnyegpadlón, az egyéves Renáta baba pedig édesanyja ölében gügyög. Képen ha látnám ezt az együttest, valami ilyesforma címet adnék talán: családi idill. A történet is amit Marosi Jenőné elmond, a törekvő emberek gyors boldogulásának szép példája. «-Textilgyári munkásnő volt Újpesten. házasságáig leányszálláson lakott, onnan férjével albérletbe költözött. Tizenhét négyzetméteres szobában éltek, még a kisfiú megszületése után is, és akkor jött a lehetőség: elvállalta a gondnokságot, ideköltöztek a 68 négyzetméteres szép modern lakásba. És most jön a meglepetés: a csinos, kétgyermekes fiatalasszony most nem elégedett. Egy évvel a honfoglalás után már beadták az újabb lakásigénylést és szeretnének elköltözni. Hallgatom a panaszos történeteket — a lépcsőházban eldobált hulladékokról, a gyorsan elromló szemétle- dobóról, a csőrepedésekről — melyek igazságában nem lehet kételkedni. És kétségtelen az is, hogy a gondnoki munkát bajosan lehetne a nyolc óra korlátaiba beleszorítani. Nehéz eljutni valahová, mert a lift nem maradhat felügyelet nélkül, és a szomszédok nehezen vállalják a helyettesítést. A világjáró hajógépész A fiatalasszony a textilgyárról'beszél, ahol most nagyon jól keres a húga, aki beállt az ő helyére. Éppen a kétszeresét kapja, mint a gondnoki fizetés. Hallgatom a panaszokat, melyek meglepően hangzanak ebben a nagyon szép családi otthonban, és eltűnődök rajta, hogy valamikor a házfelügyelők- szinte kivétel nélkül idős emberek voltak. Most viszont sok fiatal vállal a lakás miatt gondnoki állást. A textilgyári munka igazán nem könnyű vagy kényelmes, de aki megszokta a mozgalmas üzemi hétköznapokat, biztos hogy nehezen áll át egy másfajta életformára. Becsöngetek még egy házba, melyről azt hallom, hogy már cserélődtek benne a gondnokok. Fiatal férfi nyit ajtót, kék csíkos matróztrikóban, és bemutatkozik: Szántó Miklós gondnok. A felesége is otthon van, aki elvállalta a lépcsőház takarítását, mert így hirdették meg az állást. Várom a történeteket arról, hogy miért tűntek el innen az elődök, de Szántóék nem tudják, és nem is érdekli őket. Másfél hónapja laknak' itt, és nagyon boldogok, hogy százötven jelentkező közül éppen rájuk esett a választás. Évek óta Dunakeszin élnek, mióta összeházasodtak albérletben, és most itt van ez a nagyon szép lakás, ahol főbérlők. Egyelőre minden nagyon jó, elnézően mosolyognak a gyerekeken is. akik szétkenik a fagylaltot a lépcsőházban. Beszélgetés közben az is kiderül, hogy mostanáig mindketten a MA- HART-nál dolgoztak, Szántó Miklós hajógépész volt, és néhány év alatt bejárta szinte az egész világot. — Nem sajnálta abbahagyni a világjárást? — kérdezem. — Az utolsó évben már csak a Dunán hajóztam. Szerintem, ha az ember megházasodott, akkor ideje letelepedni. Elköszönök Szántóéktói és azon tűnődöm, hogy milyen nehéz lenne általánosítani. Lehet, hogy a világjáró hajógépész könnyebben szokja meg az életforma-változást, mint a textilgyári munkásnő? És, ha egy év múlva ismét találkoznánk, ugyan mit mondanának? Kint az utcán a tűző napsütésben fiatal postásnő tolja a motorkerékpárját. Világi Györgyné szívesen válaszol, amikor arról kérdezem, milyennek ismerte meg a lakótelepi ^embereket? A kutya vacsorája — Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak, összegyűjtik például a pénzt a tévészámlára, és kifizetik azok helyett, akik nincsenek otthon. Szerintem van itt közösségi szellem az emberekben, pedig csak rövid ideje élnek egymás mellett. A fiatalasszonyokkal tegezzük egymást, ismerek mindenkit. Tudom, hogy milyen levelet, küldeményt várnak. — Szereti ezt a munkát? — Az anyagi része olyan, mint a kutya vacsorája. — Ezt hogy kell érteni? — Ügy, hogy bizonytalan, mennyi jön össze. Kétezerhatszáz forint a fizetésem és ebből egyedül nevelem a gyerekemet. A gyesből tízet szoktak adni, a nyugdíjból ötöt, de az is lehet, hogy elfelejtik a különpénzt. Nézem az egyik ház előtt a szépen karbantartott Trabantot, amelyen még mindig talál valami igazítani- valót a tulajdonos. Beszélgetni kezdünk a gépkocsiról és a parkolási lehetőségről, ami itt a lakótelepen nagyon kemény dió. Pál István nyugdíjas gépkocsivezető jól ismeri a terveket: még ebben az évben parkolót építenek a Barátság útján. — Nagy szükség is van rá — mondja — mert itt áll ez a sok kocsi a játszótéren, a szaladgáló gyerekek között. Én sem szívesen tolatok, pedig szakmám a vezetés, de nagyon körül kell nézni, ki honnan bukkan elő? A közlekedésről beszélünk, az utakról. Itt mindenkit foglalkoztat, hogy rövidesen sor kerül a lakótelep előtt húzódó 2-es főútvonal korszerűsítésére. Mint írtunk róla, a műszaki tervet nemrég közszemlére tették a tanácsházán, és nagyon sokan elmentek (szóban, írásban javaslatokat is tettek) annak ellenére, hogy hétköznap délelőtt zajlott az esemény. Kérdezem Pál Istvánt, megszokta-e már itt a lakótelepen az új körülményeket? — A jót könnyű megszokni. Fél éve költöztünk Budapestről ide egy szép második emeleti lakásba. A bevásárlás is kényelmes, itt van a szomszédban az áruház. Csak a közlekedés nem valami jó, ahogy elnézem itt azokat, akik reggelenként próbálnak feljutni a zsúfolt autóbuszra. Nem rólam van szó, nekem itt van a Trabant, de nyugodtabbak lennének az emberek, ha rendben lenne az utazás. Újságot vásárolok egy kis bódéban, és közben figyelem, hogy a barátságos, ősz hajú férfi milyen forgalmat bonyolít le. — Hát még ha időben kapnám a napilapokat — mondja —, de hét, fél nyolc van reggel, mire kihozzák. Akkorra meg már sokan elmennek Pestre az autóbusszal. — És megveszik ott az újságot — egészítem ki saját elképzelésem szerint a hallottakat, mint utólag kiderül, helytelenül. A fülkében ugyanis dossziékkal vannak telerakva a pol-, cok. Negyven-ötven darab biztos lehet itt, de talán több is. Az egyik dosszién elolvasom a nevet. Dr. Kovács Éva, és a felsorolást: egy napilapot, két képes újságot rendel. Hasonlóképpen látom feltüntetve a többi törzsvendég nevét és kívánságait is. — Ugyan miért jó itt törzsvendégnek lenni? — Szépen kisimított újságot kapnak kérem, és nem valami ázott, szamárfüleset. Sok embernek ugye az is számít, különösen ha valaki elteszi, bekötteti a lapokat. De a többség inkább csak azt szereti, ha egy kicsit elbeszélgetünk. — Sok ismerőse van a lakótelepen? — Mindenkit. ismerek, negyven éve élek a városban. Két éve, amikor elkezdtem újságot árulni a lakótelepen, azt mondták, hogy nem lesz aranybánya, mert mindenki Pestre jár, én meg becsukhatom a boltot. — És nem így lett. Sok törzsvendég — Most már havonta ötvenezer forintos forgalmat bonyolítok, és sok .törzsvendéget szereztem. Lesznek majd többen is, de ugye mindenhez idő kell... Idős férfi áll a hátam mögött, valami mást akar. Azután kiderül, hogy vendégségbe jött, két üveg jól be- hűtött sörrel a szatyrában, egy kicsit beszélgetni. Meghívnak egy pohár italra, de sietek, csak beszélgetőpartnerem nevét jegyzem fel: Fekete András nyugdíjas. Megszólít egy fiatalasszony, már tudja, hogy riport készül, és arról beszél, hogy Szigetszent- miklóson, ahol azelőtt lakott, jobb volt az ellátás, kedvesebbek az eladók. A közértes mindig szólt, hogy mikor lesz friss párizsi, és félretette a csirkeaprólékot. Mindehhez idő kell — mondom, és csak utólag ötlik az eszembe, hogy az öregurat idéztem az újságos pavilonból. Visszanézek és látom, hogy elégedetten isszák kettesben a habzó sört. GÄL JUDIT — Ügy kezdődött, hogy felépült a vasútvonal Budapest és Szolnok között. Így a sínekre került a Déstől Bécsig vezető sószállító szekérkaraván forgalma, s tönkrement — ma úgy mondanánk: megszűnt rentábilis lenni — a deglédi vendégfogadó. A város képviselő testületé 1872-ben ötezer forintért meg is vásárolta az épületet tulajdonosától, s itt létesült Cegléd első kórháza a 24 ágyas városi ápolda. Századunk első negyedének végéig nem is változott a helyzet, a betegeket, s az áponcokat (csak feltételezni lehet, hogy ez utóbbiak az ingyen gyógykezeltek voltak) itt kúrálták. A gyarapodás évei — Azóta fél évszázadnál több idő telt el... — Nem is akármilyen évek, hanem a gyarapodáséi. Szülés közben vesztette életét B. Molnár Erzsébet, akinek édesapja felajánlotta házát egy kifejezetten modern szülészeti osztály létesítésére a Bocskay úton. A 32 ágyas szülészeti — női kórházba műtő is került (annak idején korszerű), s Budapestről invitált szakorvos, Gombos Dénes, a kórház első igazgatója vezette, A harmincas években a Törteli úti huszárlaktanya katonái gyengélkedőjét is megkapta a város, itt jött létre a sebészeti, belgyógyászati és gyermekgyógyászati osztály, valamint a gégészet. Ebben az időben vonták közös igazgatás alá a kórház két újabb részét, az ápolda pedig szociális otthon lett. Lám, lám már akkor is volt integráció ... — Mi történt később? — Hosszú évekig semmi. A kórház a felszabaduláskor is csupán 127 fekvőbeteget fogadhatott egyszerre, s 1970-ig csak szükségépülé- tekkel bővült, összesen 250 ágyasra. Az ugrásszerű változást Dél-Pest megye betegeinek gyógyításában a ceglédi városi kórház elkészülte hozta. 1967-től 70-ig épült, az első betegét február 23-án fogadták a bel- osztályon: éppen dühöngött az influenzajárvány, s ez egy szövődményes eset volt... Saját vízmű lett — Mit nyújthatott az új kórház, amit a régi nem? — Sokat, az elődeihez képest. Először is 474 ágyon gyógyíthatták dolgozói a beteg ceglédieket, s a környékbelieket. Azután, mert az új a régi kórház mellé épült, megszűnhetett a B. Molnár-féle gyógyintéz- mény, s helyet kaphatott benne néhány rendelő és az idősek napközije. A Törteli úti régi épületek rekonstrukciója is kezdődhetett, traumatológia, szemészet, orvosszállás készült itt. Az utolsó épületét most alakítják véradóállomássá, annak helyén pedig infúziós laboratórium készül. A kórház természetesen tovább gyarapodott. Két lépcsőben pavilonok épültek, pszichiátriai betegeknek, azután kialakítottuk az 52 személyes nővérszállást, saját vízmüvet is kaptunk. 1981-ben már 900 ágyon 20 ezer embert gyógykezeltek orvosaink, ápoltak nővéreink. 1976-ban egyesült a városi rendelőintézettel a kórház, most 1200 dolgozója, közöttük 150 orvos várja a gyógyulást keresőket. — Ez már a csúcs, innen nincs tovább? — Szó sincs ilyesmiről...' A világon — azt hiszem — semmi nem lehet tökéletes, miért épp a mi kórházunk lenne az? Először is gondunk, hogy az ágystruktúra nem felel meg a betegedési struktúrának. Ez azt jelenti, hogy egyes osztályainkon elegendő, vagy több az ágy a kelleténél, másokon kevesebb. Ilyen például a belgyógyászat. Köztudott, hogy a népesség hazánkban elöregedő tendenciát mutat, s az is, hogy 60 éves kor felett háromszor akkora az igény a kórházi belgyógyászati kezelés iránt, mint fiatalabb korban. Kellene építenünk egy újabb 100 ágyas belgyógyászati pavilont. A problémát csak enyhíti, hogy — miután a ceglédi és az 1957-ben elkészült 159 ágyas nagykőrösi kórházat integrálták. Nagykőrösön 120 ágyas belgyógyászatot alakítottunk ki. A másik sok fejtörést okozó gondunk, hogy szűkös a város rendelőintézete. A mostani tervidőszakra terveztünk egy 32 munkahelyes új intézet építését a kórház szomszédságában, de elegendő pénz híján ez későbbre marad. Persze addig sem áll a munka, a közeli napokban kezdődik például a korszerű komplex szűrőállomás építése, s bővítjük a kórházi mosodát is. Két város határozata — Az imént szó volt a nagykőrösi és ceglédi kórházak egyesítéséről. Hol tart most a folyamat, s milyen változásokat hoz a betegek életében? — A két város tanácsainak egybehangzó határozata alapján júniustól a belgyógyászat kivételével orvosi szakmában a ceglédi kórház fo- fogdja a nagykőrösi, ceglédi, kocsérl és nyársapáti fekvő betegeket. A nagykőrösi kórház egykori gyermek- osztályát máris bölcsődévé alakították. A szülészet — nőgyógyászati osztályon még kezelnek betegeket, de újabbakat nem vesznek fel, őket Ceglédre hozza a mentő. Az osztály helyén a nagykőrösi városi rendelő- intézet kap majd teret, addig is amíg elkészül ott az új rendelő, később pedig gondozási feladatokat látnak el az épületben. A Fáskerti utcai részlegben a korábbi sebészet és gégészet helyén tovább bővül — 120 ágyasra — a most 40 személyes belgyógyászat. Ez lesz kórházunk III. belgyógyászati osztálya. Hatvan ágyon Nagykőrös város belgyógyászati betegeit látjuk el továbbra is, azokat, akik viszonylag gyorsan gyógyulnak. A másik hatvan ágyon pedig a hosszan tartó — krónikus — betegségben szenvedők — közöttük nagykőrösiek — utókezelése történik majd. Az is ide kívánkozik: az osztály ápolói és orvosi gárdáját Nagykőrös adja, vezetője dr. Kása Ferenc pedig a ceglédi kórház igazgatóhelyettesi megbízását kapta. Korszerű mentőállomás — Miként tovább? — Nagykőrösön rövidesen munkához látnak az építők, hogy a jövő év közepéig kialakítsák az új osztályt, amely mindenben megfelel a korszerű belgyógyászat igényeinek. (Közben a gyógyítás itt nem szünetel.) De ezek csak a közeljövő feladatai. — És melyek a hosszabb távúak? — Szóltam már a 100 ágyas belgyógyászati pavilon építéséről. A ceglédi rendelőintézetről többet is mondhatok: rendkívül fontos, hogy elkészüljön. Méghozzá a kórház miatt. Ez utóbbi ugyanis 474 betegnek épült, s az ellátó osztályai — a röntgen, a laboratórium, a központi sterilizáló — is ehhez méretezettek. A kórházunk júliustól 1020 személyesnek számít, s a rendelő kompenzálhatná a hiányt. Az évezred végéig szóló távlati fejlesztési koncepciónk is tartogat még újdonságokat, de ezek elkészülte attól függ: lesz-e elég pénzünk. Például korszerűsíteni kell majd a mentőállomást, s leszállóhelyet építünk a mentőhelikopternek. Sürgősségi betegfelvétel — Mammutkórház lesz tehát az egykori ápoldából? — Túlzás nélkül állíthatom, annak számít már ma is. Dél-Pest megye 170 ezer lakójának kórháza ez, nem csupán a ceglédieké. Jó példa erre, hogy januárban alakítottuk ki a sürgősségi betegfelvételi részlegünket — ez fogadja a környékbelieket is — de máris a bővítését tervezzük. A mi felelősségünk területünkön az egész gyógyító hálózat — tehát a körzeti orvosok — munkájának irányítása, szakmai felügyelete is. Jól tükrözi a helyzetet a kórházak szemlélete. Ha valaki egy beteg felől érdeklődik, az orvos sorolja, melyek a tünetei, mi a kórja, milyen gyógymódokat alkalmazott. De többnyire fogalma sincs arról, hogy az illető páciens abonyi, tápió- szelei, nagykőrösi, vagy ceglédi-e. A gyógyulás szempontjából ez mellékes... VASVAUI g. pAl A lakók sok társadalmi munkát végeztek a játszóterek építésénél Erdősi Agnes felvétele
