Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

Jegyzet Egy lépés Néhány hete olvastam kol­légámtól a bérrendezésekről szóló riportot. Járt néhány váci üzemben, s mindenütt elmondták, hogy a végleges döntést kollektiven alakí­tották ki, amiben komoly szavuk volt a szakszerveze­ti bizalmiaknak. Nem titok, ki mennyit kapott érdeme és az üzem lehetőségei sze­rint. A nyilvánosság arra is jó volt. hogy pironkodjon, aki rosszul, vagy részrehaj­lóén döntött, meg az is aki netán érdemtelenül jutott előnyhöz. A munkahelyi közvélemény figyelme ugyanis ezt sem kerüli el. Űj vonás ez. Nálunk sem volt nyilvános, gyakran még hétpecsétes titok is a fize­tésemelés. Mondják, hogy a legtöbb nyugati országban az a legnagyobb tapintatlan­ságok egyike, ha az ember, a kolléga, vagy a barát fi­zetése, jövedelme felől ér­deklődik. Volt ennek nálunk egy mélyebb gyökere is. Az emberek régen nemcsak a fizetésüket, hanem egész va­gyoni helyzetüket leplezték, s inkább kevesebbet mond­tak, mint ami a valóság volt. Innen származott az a következtetés is, hogy aki sír, attól el kell venni, aki dicsekszik, annak adni kell. Szerencsére ezeket az egy­általán nem haladó hagyo­mányokat nem ápolja ma már senki, s többnyire azt mutatjuk, ami van. Újabb, nem éppen sze­rencsés jelenség, hogy van, aki ezt a van-t nagyon is mutogatni akarja, de en­nek az újabb jelenségnek is régi. úgymond kispolgári gyökerei vannak. Ha a helyzet valóban úgy alakult a bérrendezések so­rán, ahogy a riport írja, akkor annak csak örülhe­tünk. Nekem csupán egyet­len kételyem támadt. Va­lóban. mindenütt ilyen si­mán zajlott ez le. a teljes nyilvánosság előtt? Eljutot­tunk volna ahhoz, a kívá­natos állapothoz, hogy ma már nincs részrehajlás, ér­demtelen előnyszerzés? Bi­zonyára van, s nekem is meséltek arról, hogy az egyik váci gyárban a bri­gádvezetők és bizalmiak gyáregységenként egyez­tek meg szavaztak, de mire a hivatalos értesítést ki kellett volna küldeni az érintetteknek, a központi irodán, » döntéssel ellen­tétben. másként alakult a lista. Am a főbizalmi volt olyan karakán, hogy jogai­nak ismeretében vétót emelk s a kimondott szó után a fő­nökökhöz fordult. — Mit képzel maga? Hogy állok én az emberek elé. s hogy áll oda maga. ha egyszer nem az történik, amiben megál­lapodtunk? El tudom képzelni, hogy akad még üzem, ahol kí­sért még a formális demok­rácia gyakorlata, melyben a munkavállalók képviselőit, a társadalmi szervezetek ve­zetőit a gazdasági vezetők csak statisztikának tekin­tik s eléjük teszik a papírt, hogy itt írja alá. Bizalmi is akadhat, aki* ilyenkor nem áll a hivatása magaslatán, meg olyan is. aki nyomaté­kosabban szól a közvetlen kolléga a jóbarát előnyeiért, mint a másokért. Ám az ilyesmi megbosszulja ma­gát, a munka eredménye lesz rosszabb, mert végül is er­re hat vissza a közérzet. A riporter azonban képtelen bejárni a valóság minden zegét-zugát. csupán a fő tendenciát, az általános ké­pet vizsgálhatja, mutathatja be. Az általános és a munka­helyi demokrácia elmélyü­lésének egyik biztos jele az. ha a közösséget érintő dön­téseknek ki kell állniuk a nyilvánosság kontrollját. Egy lépés a megtermelt ja­vakból való részesedés, a jövedelemelosztás még igazságosabb gyakorlata fe­lé. Minőségileg más. a mi társadalmunkra jellemző módszer ez, s ha a nyilvá­nos döntés nehezebb is. ha a vélt vagy valódi sérel­mek petárdái is hangosab­ban robbannak olykor, mégis lobban szolgálja a célt. erősíti a bizalmat, kor­látok közé szorítja a szub­jektivizmust. Kovács T. István VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROS! KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM 1982. JÚNIUS 12., SZOMBAT Nagymarosi sikerek a BYHESPERÄ70S!»rnl Nemzetközi jelentőségű találmány Kis üzem nagy tervekkel A főváros körzetében éven­te kétezer körüli a légzésza­varral születő gyermekek szá­ma. Az I-es számú szülészeti és nőgyógyászati klinikán egy egyetemi tanár és két mérnök kifejlesztette a bébilélegezte­tő készüléket. Gyártót azon­ban csak a televízió Siker cí­mű sorozatának adása után találtak. A Nagymarosi Vas- és Mű­szeripari Szövetkezet dolgozói vállalták, hogy a tervezők el­képzeléseit megvalósítják. Több éves erőfeszítés után most a BNV-n volt látható a kollektíva büszkesége, a BA- BYRESPIRATOR. Modern, hordozható táskarádióhoz ha­sonló készülék. Kelemen Ist­ván, a szövetkezet elnöke, aki kitűnő elektromérnök, el­mondja, mit is jelent az or­vostudománynak a műszer. Azonnal jelez — Adott és szabályozható oxigén és levegő keverékarány mellett táguló — összehúzódó mozgást végez, úgy, ahogyan a csecsemő lélegzik. Már egy lehelletnyi nyomásdifferenciát is érzékel, s légzéskimaradás esetén azonnal jelez. Képes automata üzemmódra is, nem­csak hálózatról, hanem akku­mulátorról is működik. Hor­dozható. A holland és ameri­kai társai helyhez kötöttek. A nyugatiak mérete négyszere­se, tízszerese a miénknek. Azok közül a legolcsóbb 115 ezer forint, ez a fele. Kelemen István sokat me­gélt a gyártás történetéről és a BABYRESP-ről. Célszerűbb, ha az újságíró fogalmazza meg röviden a mindnyájunk­nak szóló tanulságokat. Figye­lemre méltó többek között, hogy egy ilyen fontos készü­léknek kálváriát kellett be­járni a nullszéria megjelené­séig. Pedig az illetékesek tud­ják, hogy minden légzésza­varral született csecsemő élet- benmaradása közügy. Az Országos Találmányi Hi­vatal már szabadalmazta a rendszert. Mert nem tévedés, a szövetkezet rendszerré fej­leszti, az alapkészülékhez pa­lackot, akkumulátort és egyéb tartozékokat is gyártanak. Megtették a nemzetközi beje­lentést is, az első újdonság­vizsgálatok eredményei befu­tottak, megvan az esély arra, hogy a BABYRESP rendszer nemzetközi jelentőségű talál­mány lesz. Nagy az érdeklődés a nagy­marosiak másik találmánya iránt is. Egy univerzális erő- mérő családról van szó, a készülékek képesek többe'- között a sportoló hátizmának, reakcióerején, marokerejé­nek mérésére. De nagyon ér dekes az ellipsziskörzőjük is, ezt az idomot eddig szerkesz­teni kellett. A gyakorlat szá­mára nélkülözhetetlen például a váltófeszültség-stabilizátor, amely mindig 220 volton tart­ja a hálózatot. Köztudott, 'hogy a hálózati feszültség a terheléstől függően állandóan ingadozik. A tévéink, rádóink s egyéb gépeink a toleran­ciát bírják, mert úgy tervez­ték őket. Az elektrotechnika sok területén azonban nincs pardon, pontosan 220 voltra van szükség. A számítógépek, adatfeldolgozók vagy éppen az említett BABYRESPIRÄTOR érzékenyek a hálózati feszült­ség változására. A gyárak ezért a nagy értékű műsze­reikhez szívesen megveszik a stabilizátort, amelynek az ára a teljesítménytől függően 12—16 ezer forint. A kis trafók Már az NSZK-piacra Is be­törtek a műgyanta kiöntésű transzformátoraikkal. Annak megértéséhez, hogy ez nagy dolog a szakmában, a háttérre is kell egy pillantást vetni. Magyarországon a kis trafók hiányosak. Ami kevés ,,van, az a szigeteléstechnikai tu­lajdonságai miatt nem felel meg a biztonságtechnikai kö­vetelményeknek. Az üzeme­lésükkor energiapazarlóak. Ráadásul az áruk 200 és 230 forint között változik. A mű­gyanta kiöntésű transzformá­tor mentes mindezen hibáktól, az árcéduláján pedig 110 fo­rint áll. A hallottak után természe­temét tervezik Filmszínház lesz a moziból Az idén októberben meg­kezdődik a váci filmszínház felújítása, mintegy 4 millió fo­rintos beruházással. Az öt hó­napig tartó munkálatok alatt kicserélik a széksorokat, fel­szerelik az új vetítővásznat, bővitik a termet. Megszűnik az erkély, nagyobb lesz az előcsarnok. Bevezetik a gázfű­tést, ruhatár és büfé várja majd a vendégeket, s jobb lesz a hangtechnika. Az átépítési munkák kivitelezését a váci Városgazdálkodási Vállalat végzi, a műszaki feladatokat a Filmtechnikai Vállalat oldja meg. Űj Meopta—4 típusú ve­títőt szerelnek a gépházba. Az építkezés ideje alatt a Madách Imre Művelődési Központban, a DCM Ságvári Endre klub­jában és a KlOSZ-székházban tartják a vetítéseket. Kihelye­zett előadások lesznek a váci általános iskolákban és óvo­dákban is. A filmszínház ve­zetői szeretnék, ha az új mo­zit nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is felkeresnék. N. P. J. tes volt, hogy azt kérdeztem Kelemen Istvántól: nagyon fejlett a technikájuk? A vá­lasz meglepett. Kitűnő szerszámok — Nem. Csak közepesnek mondhatom. S mindezen ter­mékeket bedolgozói rendszer­ben a szobi és nagymarosi dolgozók szerelik. A szövet­kezetben is többségükben be­tanított dolgozók találhatók. Igaz viszont, hogy öt maga­san kvalifikált elektromérnök is van a tagok között, s az ál­taluk kikísérletezett célszer­számok is kitűnőek. Lám, lám, egy példa arra, hogy költséges beruházások megvalósítása, méregdrága li- cencek vásárlása nélkül is le­het egy-egy szakma élvonalá­ba kerülni. Azt kell használ­nunk, amink van. A nagyma­rosiak a fejüket használják. Vicsotka Mihály Kitüntetett boltvezető A könyvhét mérlege Vácott is elkészült az idei ünnepi könyvhét mérlege. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat Zalka Máté boltja jól felkészült a magyar könyv pirosbetűs napjaira. Időben erkeztek az újdonságok, sike­rült azokat eljuttatni a ter­jesztőkhöz és a boltokba, s így már az első napon megkezdő­dött az árusítás. Tavaly 409 ezer, idén 411 ezer forint értékű köny­vet juttattak el ezekben a napokban az olvasókhoz. A Szabadság téri főüzlet vasárnap is nyitva tartott, előtte is állt egy szabad­téri sátor. A gyermeknap alkalmával árusítottak a stadionban is könyveket, s ott voltak a Váci búcsú sátorsorában is. A területi könyvterjesztők közül dicséret illeti Varga Györgynét, a Radnóti úti is­kola magyarszakos tanárát, aki 12 ezer forint értékű könyvet adott el tanároknak, gyerekeknek. Az országos „hiánycikkek”- hez hasonlóan itt is az első napon elfogyott Kádár János életrajza, az új Moldova- és Berkesi-kötetek. Ezenkívül Maria Callas életrajza, a Csík- somlyói passió, Sütő András ifjúsági kötete és A magya­rok története fogyott el Vá­cott az utolsó példányig. Az ünnepi könyvhét első napján országos elismerésben részesítették a hazai könyv­terjesztés legeredményesebb munkatársait. A budapesti Fészek-klub­ban vette át a Szocialista kultúra kitüntetést Szőke Pálné, a váci Zalka Máté Könyvesbolt vezetője, aki közel három évtized óta, 1953-tól dolgozik ezen a munkaterületen. Budapesten dolgozott elő­ször könyvesboltban, utána a könyvterjesztő vállalat köz­ponti munkatársa lett. 1965 óta ismerik őt a váciak. Szak­tudásával, lelkes ügyszerete­tével segítik, hogy a szépiro­dalmi és szakkönyvek, nyáron a tankönyvek ezrei jussanak el az olvasókhoz. Az első évben 2 és fél mil­lió volt a korábbi, Széchenyi, utcai könyvesbolt forgalma. Később túlhaladta az évi 7 milliót, de akkor kivált az üzemi könyvterjesztés és vizs- szaesett — érthetően — a for­galom. Következetes terjesztő­munkával, a jó bolti kollektí­vával — s nem utolsósorban a Szabadság téri új, korszerű bolt megnyitásával — elérték, hogy idén újból 8 millió fo­rinton felüli tervet teljesíte­nek. A magas szintű kitüntetés meglepetés volt számára, s egyben biztatás, hogy még szebb eredményekre töreked­jék ennek a nemes árucikk­nek az értékesítésében. Papp Rezső 2601 Vác, Postafiók 32. Fagylalt helyett — ital A kisváciak nincsenek el­kényeztetve cukrászdák, presz- szók tekintetében. A Dózsa György úton, a Hunyadi utcá­Vác, Pf. 32. Öregek napja Vácdukán A már hagyományossá vált öregek napját a művelődési ház elhúzódó .tatározása' miatt a nevelőotthon igazgatójának kedves felajánlására az otthon ebédlőjében rendezte meg a helyi Vöröskereszt. Május 29- re 110. 65,-éven felüli idős em­bert hívtak meg. A közel egy órás igen tartalmas szeretet­teljes műsort az óvodások, is­kolások, a nevelőotthon növen­dékei. valamint a KISZ-tagok adták. Az ünnepeiteket Zsíros Lászlóné, a területi Vöröske­reszt csúcstitkára köszöntötte! A vöröskeresztes világnap je­lentőségéről, a 101 éves Ma­gyar Vöröskereszt fejlődéséről eredményeiről Boros Mária, a helyi Vöröskereszt titkára tar­tott előadást. A községi KISZ- szervezet részéről Oltai Anna KISZ-titkár emlékezett meg meleg szavakkal az ünnepei­tekről, akiktől tapasztalatukat, bölcsességüket igyekeznek át­venni. tovább gazdagítani a fiatalok. A segítségadásra őszinte tisz­telettel mindig készen állnak községünkben. Az ünnepélv után a vendé­gek terített asztalok mellett jó étvággyal fogyasztották el az uzsonnát. Akik betegség miatt nem tudtak eljönni, azokat az iskolai vöröskeresztesek a la­kásukban keresték fel és ven­Az őzgida születése Hasznos vadak védelme Az őzek ellés idején szíve­sen húzódnak meg a szárba- szökkenő gabona rejtekében. ahol az egy, esetleg két gidá- jukat a világra hozzák. A vi­lágra jövő kicsinyekre vi­szont szinte azonnal leselkedik a veszély, lecsapnak rájuk a ragadozók. A kemencei „Vörös Hajnal” Vadásztársaság tagjai esténként és reggelenként, fi­gyelemmel kísérik az őzsuták elléseit, szemmel tartják azt a helyet, ahol a gida világra jön. Nemrég történt, hogy az egyik vadász délután öt óra­kor végignézte az őzgida szü­letését a magaslesről. Hat óra­kor már a róka támadta. A su­ta nagy küzdelmet folytatott vele. Kétszer elzavarta, de az harmadszor is megkísérelte a gida megszerzését. Ez esetben viszont rosszul járt, mert a magasles felé me­nekült a bömbölő suta elől, és a vadász egyetlen lövéssel le­terítette. Az őzmama egy ideig még várta a támadást, majd megnyugodva látta el a gi- dácskát. A vadásztársaságnak érdeke és kötelessége a nemes vadak védelme. Tervét a társaság csak úgy tudja teljesíteni; ha eleget tesz a vadvédelmi kö­telezettségének is. A vad­export fontos bevételi forrá­sunk. Csömör Nándor Perőcsény dégelték meg. Az ünnepélyt, az ott töltött, nagyon jóleső kedves órákat, a. terített aszta­lokat sokáig nem fogják elfe­lejteni a vácdukai idős embe­rek. Gáspár Emil nál van egy népszerű presz- szó. Korábban jól fogyott itt a cukrászsütemény és nyáron a fagylalt. Az utóbbi hónapokban megváltozott az üzlet profil­ja. Főként a Szeszes ital bará­tai ülnek az asztaloknál. A meleg, a kánikula megérke­zet, de fagylaltot a mai na­pig nem árusítanak, pedig na­gyon keresik, főleg a gyere­kek. Nem lehetne visszaállítani a presszó régi jellegét és biz­tosítani a gyerekek kedvelt nyári csemegéjét? Mészáros Zoltánná 2600 Vác. Dózsa György út 51. Ez csak játék, de komoly A közelmúltban Arany János életéről, munkásságáról ren­dezett vetélkedőt a váci Madách Imre Művelődési Központ szocialista brigádok részére. Elődöntők után került sor a vá­rosi döntőkre. Munkában a zsűri A vetélkedő győztes csapata: a Forte-gyár Radnóti Miklós szocialista brigádja Papp László felvételei ISSN 0133—2759 (Váci .Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom