Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-07 / 105. szám

TtJunap 1582. MÁJUS T, PÉNTEK Fókusz KÍNA VENBÉCl S Bizakodó hangulatú nyilatko S zatot adott Kínába éraeztekor § az amerikai alelnök. Igaz, S szerdán még csak Hangcsouban S togadták George Busht, s a tár- 8 gyalások közte és a kínai ve- 8 zetők között csak ma, pénte- S ken kezdődnek. Peking és Washington viszo­nyát alaposan elmérgesítette az az ügylet, amelynek kere­tében az Egyesült Államuk hatvanmillió dollár értékű ka­tonai felszerelést szállít Taj­vannak. Ezt. a lépést a kiriai vezetés az ország szuvereniíá sa ellen irányuló tettként ítél­te el, s azzal vádolta a Rea- gan-kormányzatot, hogy sem­mibe veszi a kapcsolatokat rendező közös nyilatkozatokat. Reagan viszonyát Kínához már elnökjelölt korában is eléggé kétértelműnek ítélték. Ennek oka, hogy a kaliforniai politikus nagymértékben tá­maszkodott az úgynevezett Tajvan-lobbyra, & ezért nem kevesebbet ígért választói e tehetős csoportjának, mint hogy ismét diplomáciai kap­csolatot létesít a kuomintan- gista rezsimmel. Erre Kíná­ban felháborodott rendreuta­sítás volt a válasz, s Reagan arra kényszerült, hogy még a választási kampány idején Pekingbe küldje alelnökje- löltjét, Busht, aki korábbi pekingi diplomáciai múltja miatt különben is Kína-szak- értőnek számít. Erre a diplomatatehetségre lenne most is szüksége, hogy rendezhesse a viszonyt Kíná­val; azt a viszonyt, amit a kínai lapok a minap már „válságosként” értékeltek. Bush alelnök misszióját mindenesetre megnehezíti,* hogy a kínai vezetés hatalmi viszonyai korántsem tűnnek tisztázottnak, s az alkotmány­reform, a kormányátalakítás és gazdasági megújulás körii- lötti viták meglehet, újabb erőpróba kezdetét jelzik a kínai párt és állam vezetésé­ben részt vevő különböző cso­portok között. Bush Oj-Zélandról érkezett Pekingbe. Itt és Ausztráliában az amerikai katonai (nukleá­ris) jelenlét erősítéséről tár­gyalt. Hasonló célja volt dél­koreai megállójának is. Érzé­keltette: Washington a végle­tekig támogatja Csőn generá­lis véres diktatúráját. Japán­ban elsősorban gazdasági kér­dések szerepeltek a napiren­den, ám nem titok; Reagan elnök minden alkalmat megra­gad, hogy Japánt nagyobb ka­tonai szerepvállalásra kész­tesse a Csendes-óceán térségé­ben. Az út utolsó állomása Kína. Bush megbeszéléseinek eredményei pedig minden bi­zonnyal némi bepillantást en­gednek majd a pekingi vezetés belső erőviszonyaiba. M. G. Hangsúlyt kapott a diplomácia Argentína elfegadja a rendelési tervet Szerdán és csütörtökön nem jelentettek újabb összeütközé­seket a Falkland- (Malvin-) szigetek térségéből, s inkább a diplomáciai eszközökre he­lyezték a hangsúlyt az érde­kelt felek. Jelen pillanatban kétféle terv van napirenden: az ENSZ- főtitkár javaslatait tartalmazó kezdeményezés, illetve egy amerikai „csomagterv”. Az ENSZ-főtitkár. javaslatai pozi­tív választ találtak Argentína részéről, és „komoly érdeklő­déssel” tanulmányozták azt Londonban is. E tervnek a fontosabb elemei közé tartozik, hogy a felek mindenekelőtt tűzszünetet kötnének, majd az argentin csapatokat kivonnák a szigetcsoportról, s ezzel egy időben a brit hadihajók is visszavonulnának. Az ENSZ indítványa szerint az esetleg megkezdődő tárgyalások alatt a szigetek ideiglenes fennható­ság, vagy argentin—brit— EA'SZ-lobogó alá kerülnének. Londonban Thatcher minisz­terelnök csütörtökön úgy nyi­latkozott, hogy Nagy-Britan- nia tárgyalási alapként, keret­ként fogadja el az ENSZ-főtit­kár javaslatait. A kormányfő ugyanakkor kifogásolta, hogy az indítvány nem mutat rá a specifikus eljárásokra és a konkrét időrendre. Mind Thatcher miniszterelnök, mind pedig Nőtt hadügyminiszter — a brüsszeli NATO-ülésen — értésre adta azt is, hogy Lon­don csakis Argentína kivonu­lása esetén kész a viszály tár­gyalásos rendezésére. Argentína álláspontja e kér­désben az, hogy a békés ren­dezés érdekében kész tárgyal­ni Nagy-Britanniával a Falk- land-viszályról, de az argentin külügyminisztérium csütörtöki bejelentése szerint Buenos Aires az azonnali tűzszünetet tekinti a szükséges első lépés­nek. A nemzetközi fórumon is to­vább folytatódnak a viták: az ENSZ központjában bejelen­tették, hogy a Biztonsági Ta­nács c ütörtökön este zárt aj­tók mögött folytatta konzultá­cióit a Falkland-válságról. Nagy-Britannia csütörtökön este eljuttatta az ENSZ-főtit- kárhoz kormánya válaszát a főtitkár javaslataira, de a vá­lasz tartalma még nem isme­retes. A megoldás kérdéses elemé­vel kapcsolatban — hogy az argentin csapatokat a tűzszü­net előtt vagy után kellene-e kivonni — az amerikai fél csü­törtökön nem foglalt világosan állást. Reagan elnök csütörtö­ki sajtóértekezletén csak any- nyit közölt, hogy Washington továbbra is a Biztonsági Ta­nács 502-es számú határozata alapján képzeli el a rendezést. Olasz kersszténydemkralák kongresszusa Új főtitkárt választottak Ciriaco De Mitát (jobbról) választották meg az Olasz Keresztényde­mokrata Párt főtitkárává. A képen: vetélytársa, Arnaldo Forlani volt miniszterelnök gratulál elsőként az új főtitkárnak Az Olasz Kereszténydemok­rata Párt XV. kongresszusá­nak küldöttei Ciriaco De Mit át választották a párt új főtitká­rává. A szavazásra szerdán éjsza­ka került sor azt követően, hogy Flamirüo Piccoli, a párt eddigi főtitkára válaszával le­zárta a vasárnap óta tartó fel­szólalásokat. A csütörtökön hajnalban kö­zölt, de még nem hivatalos­nak tekintett végeredmény Az argentin flotta elsüllyesztett „Belgrano tábornok” nevű cirkálójáról megmentett legénység tagjai a Bahia Blanca-i flottatámaszponton. A hajón tartózkodó, mintegy ezer ember közül 300 vált a támadás áldo­zatává szerint a két főtitkárjelölt kö­zül Ciriaco De Mita a küldöt­tek szavazatainak 55,14 száza­lékát, Arnaldo Forlani pedig 42,18 százalékát kapta. A nyilatkozatok kiemelik, hogy az új főtitkár egyben a nemzedékváltást is képviseli az olasz kereszténydemokrácia vezetésében. De Mita, a vá­lasztás végeredményének is­meretében azt ígérte, hogy a párt egységének megteremté­sén fog munkálkodni. Az elnök mindenesetre közöl­te: az Egyesült Államok lépé­seket tett és tesz a tűzszünet kieszközlése és a csapatok ki­vonása érdekében. A Falkland- (Malvin-) szige­tek kérdését békés úton kell megoldani. Ebben a vonatko­zásban a haladó argentin tár­sadalom támogatja az ország kormányát — jelentette ki Athos Fava, az Argentin Kom­munista Párt főtitkára, a Szovjetszkaja Rosszija című lapnak adott nyilatkozatában. Athos Fava az elmúlt napok­ban az SZKP vezetőivel foly­tatott megbeszéléseket, és egyebek között ismertette az Argentin KP álláspontját a válságról. A Falkland- (Malvin-) szi­getek kérdése mára túlnőtt Argentína és Nagy-Britannia konfliktusának keretein, és ma már az egész világ haladó közvéleményét nyugtalanítja. Argentína népe határozottan elítéli London politikáját és kész megvédeni országa szu­verenitását. Ez a harc impe­rialistaellenes, gyarmatosítás­ellenes jellegű. ★ A Szczecini Tengergazdasági Vállalat határozottan cáfolta, hogy a Falkland- (Malvin-) szigetek körzetében torpedó­találat ért volna egy lengyel halászhajót. Az alaptalan hírt az AFP francia hírügynökség röppentette fel. és nyomában sok nyugati rádió közölte. A PAP hírügynökség jelen­tése szerint az Atlanti-óceán déli részén tartózkodó egyik lengyel halászhajó legénysége kimentett és fedélzetére vett két argentin pilótát, akiknek Canberra típusú gépét a Falk- land-szigetek körüli harcok­ban lelőtték. A két pilóta sér­tetlen. A lengyel hajó az egyik uruguayi kikötő felé tart, és ott a pilótákat partra teszik. A lengyel pártszervezetek elítélik az incidenseket A gazdasági bizottság ülése Lengyelország politikai hely­zetét értékelte szerdai ülésén a LEMP Központi Bizottságá­nak titkársága. Elfogadta a központi bizottság gazdasági témáknak szentelt nyolcadik ülésén hozott határozatok vég­rehajtási ütemtervét. Gazdasá­gi és politikai kérdésekről egyaránt szó volt a LEMP ka- towicei és ostrolekai vajdasági bizottságának ülésén. Az ostrolekai pártszervezet külön állásfoglalást tett közzé, amelyben elítélte a Varsóban és másutt lezajlott incidense­ket, egyben teljes támogatásá­ról biztosította a rend megőr­zéséről szóló programot, ame­lyet a belügyminiszter terjesz­tett elő a szejm ülésén. A szczecini vajdasági tanács és a piotrkówi vajdaság számos üzemének kollektívája szintén nyilatkozatban ítélte el a rend­bontókat. Az utcai zavargások szerve­zőinek felelősségre vonása egyébként már megkezdődött: NA TO-tanácskozás kezdődött Nőtt— Weinberger találkozó A NATO egyesített katonai szervezetéhez tartozó 13 ország hadügyminiszterei kétnapos tanácskozást kezdtek csütör­tökön, a NATO-központban a katonai tervező bizottság ke­retében. Az ülésen részt vesz John Nőtt brit hadügyminisz­ter is, aki előző nap az euró­pai tagországok külön ülésén még nem volt jelen a falklan- di háború alsóházi vitája mi­att. ; Az európai tagországok csü­törtökön kiadott közleményük­ben elítélik Argentínát a szi­getek elfoglalása miatt, azt „az ENSZ alapokmánya szerint el­fogadhatatlannak” minősítik. Egyben a konfliktus tárgyalá­sos rendezését sürgetik a Biz­tonsági Tanács 502. számú ha­tározata alapján. Ez a fogalmazás megfigye­lők szerint azt jelenti, hogy a nyugat-európai országok for­málisan és politikailag támo­gatják Nagy-Britanniát, de el­határolják magukat a katonai akcióktól. John Nőtt, a belga főváros­ban külön és négyszemközti megbeszélést folytatott Caspar Weinberger amerikai hadügy­miniszterrel. Áttekintették a nemzetközi helyzetet I Schmidt fogadta Stoesselt Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár és Hans-Diet- rich Genscher külügyminisz­ter csütörtökön Bonnban kü- lön-külön fogadta Walter Stoesselt, az amerikai külügy­miniszter első helyettesét. Át­tekintették a nemzetközi hely­zetet, elsősorban az Atlanti­óceán déli térségében kirob­bant argentin—brit fegyveres konfliktust, s megvitatták a NATO-tagállamok külügymi­Begin éles hangú kijslentései Nem változott az álláspont Begin izraeli kormányfő szer­dán este követelte Kairótól, hogy az autonómia-tárgyalások következő fordulójának szín­helye Jeruzsálem, úgymond „Izrael fővárosa” legyen. El­lenkező esetben, hangoztatta Begin, „nem lesznek tárgya­lások sem Kairóban, sem Wa­shingtonban”. Oszama El Baz, az egyiotomi elnöki hivatal igazgatója a hét elején sajtóértekezleten szö­gezte le, hogy Jeruzsálem iogi helyzete Egyiptom szerint to­vábbra is vitatéma, és hogy Kairó nem hajlandó befejezett ténynek tekinteni az izraeli parlament nemzetközi jogi szempontból elfogadhatatlan határozati. Kamat Hasszán Ali egyipto­mi külügyminiszter szerdán es­te, Leo Tindemansnak, az EGK miniszteri tanácsa soros elnö­kének tiszteletére adott dísz­vacsorán ..törvénytelen lépés­nek” minősítette a Begin-kor- mány telepítéspolitikai határo­zatát. Ugyanakkor leszögezte, hogy a palesztinok törvényes nemzeti jogainak elismerése, a palesztinok és Izrael közötti bi­zalom megteremtése nélkül le­hetetlen megoldani a közel- keleti válság kulcskérdését, azaz a palesztin problémát. Begin miniszterelnök szer­dán a palesztin iskolás gyere­kek halálával kapcsolatos ame­rikai „sajnálkozásra” válasz­ként cinikusan „önvédelemnek” próbálta feltüntetni a palesz­tin tüntetőkre fegyverrel tá­madó izraeli katonaság maga­tartását. A hetek óta tartó vé­res összecsapásokban eddig húsz — többségében tizenéves — palesztin fiatal vesztette életét, a sebesültek száma meg­közelíti a kétszázat. nisztereinek május 17-i és 18-i luxemburgi tanácskozásával, valamint a júniusi versailles-i és bonni csúcstalálkozókkal összefüggő kérdéseket. a varsói televízió közlése sze­rint szerda estig csaknem hat­száz, szabálysértési ügyet tár­gyaltak le, a zavargások leg- agresszívabb résztvevőit bíró­ság elé állítják. A kormány gazdasági bizott­sága, amely Janusz Obodou>- ski miniszterelnök-helyettes vezetésével ülésezett, megálla­pította, hegy a tavalyi jó ter­més ellenére az állami gabo­nafelvásárlás mértéke tovább­ra is elmarad a tervezettől, ezért az importált gabonát szinte teljes egészében a la­kosság kenyér- és egyéb pék­áruval való ellátására kell for­dítani. Nagy hangsúlyt kapott a KGST-tagországokkal való együttműködés mind az ás­ványkincsek feltárásában, mind az ideiglenesen befa­gyasztott beruházások folyta­tásában. Ez utóbbiak együttes értéke meghaladja a 200 mil­liárd zlotyt. ★ A lengyel katolikus egyház álláspontja szerint az ország­ban a kölcsönös bizalom ki­alakítására van szükség, Eh­hez a hatalom és a társadalom párbeszédének folytatásán át vezet az út. A lengyel püspöki kar konferenciája, amely hét­főn és kedden Czastochowá- ban ülésezett-Józef Glemp ér­sek, Lengyelország prímása el­nökletével, megismételte a tár­sadalmi megegyezésre tett feb-r ruár végi felhívását. Kétoldalú kapcsolatok ümoupek Bézsben Dr. Willibald Fahr osztrák külügyminiszter meghívására csütörtökön háromnapos hiva­talos látogatásra Bécsbe érke­zett Bohuslav Chnoupek cseh­szlovák külügyminiszter. A dél­után sorra kerülő első találko­zón a felek a kétoldalú kap­csolatok áttekintése mellett véleménycserét folytatnak a nemzetközi helyzetről. A pén­tekre tervezett megbeszélése­ken a gazdasági kapcsolatok bővítéséről, az atomenergia bé­kés hasznosításával összefüggő témákról, valamint, közlekedé­si kérdésekről lesz1 szó. Imid csapatok ellsntámadása Folytatódik a tisztogatás Az iraki fegyveres erők fő­parancsnokságának jelentése szerint az iraki csapatok szer­dán este ellentámadásba men­tek át a déli front középső szakaszán, abban a térségben, ahol az iráni erők a múlt hé­ten átkeltek a Karun folyón. Az iraki jelentés szerint a térségben bekerítették az iráni csapatokat. A teheráni rádió azt jelen­tette, hogy csütörtökre virra­dóra az iráni erők átfogó tá­madást indítottak a déli front északi részén, Dizfultól nyu­gatra fekvő Fakkeh határvá­ros térségében. (Csütörtök déli teheráni jelentések azt állít­ják, hogy a határtól öt kilo­méterre fekvő, stratégiai fon­tosságú Fakkeh várost körül­zárták. Teheránból jelentették csü­törtökön, hogy az iráni biz­tonsági erők az ország déli részén fekvő Bandar Abbas kikötővárosban lecsaptak a Modzsahedin Khalk ellenzéki szervezettel szövetséges „troc- kistának” mondott „Pej kar” szervezet vezetőségére. A je­lentés szerint 40 személyt le­tartóztattak. Jegyzet van, de- közülük mindössze tí­zen voltak kíváncsiak a kor­mányzat érvelésére. A költségvetés jellemzői kö­zül az első az „új” szo­ciálpolitika, amelyről igen ta­lálóan fogalmazott Marcus Raskin, a politikai tanulmá­nyok intézetének vezetője: „Az az irány, amelyet a Rea- gan-kormány választott, ál­lampolgárai majdnem felének másodosztályú állampolgársá­got jelent.” A deficit, a maga inflációs hatásával s azt a bankok vi­lága, a Wall Street nem tit­kolja, mélységesen nyugtala­nítja a nagytőke vezető kö­reit, amelyek eddig Reagan mögött álltak. A pénzügyi élet egyik legnagyobb tekinté­lye, Norman Robertson, a Mel- lon-bánkháztól azt mondta: ,.Ha nem hoznak gyors és ha­tározott intézkedéseket, hogy csökkentsék a várható defici­tet, akkor az amerikai gazda­ság végkéop az infláció, a magas kamatlábak és a re­cesszió bénító ciklusának fog­lya marad.” Seres Attila A két Amerika — Pat M. Holt véleménye szerint — ro­hamosan távolodik egymástól, s ha Reagan gazdasági prog­ramját végrehajtják, talán so­ha többé nem találkozik. Amerikai gazdasági elem­zőknek nem attól fáj a fejük, hogy a szegénynegyedek lakói nem bíznak az elnök program­jában. Fenyegetőbb előjelnek vélik, hogy Reagan drasztikus terve még a republikánus pár­ton belül is vitát kavart, és egyre többen vannak, akik nem vállalnak felelősséget a prog­ram következményeiért. Szem­léltetésül álljon itt egy példa: a kabinet a pénzügyi politika két építőmesterét, Donald Re­gan pénzügyminisztert és Da­vid Stockmant, a költségveté­si hivatal igazgatóját jelölte ki, hogy tájékoztassák a büdzséről a republikánus kép­viselőket. A képviselőházban 192 köztársasági párti honatya F elgyorsult a két Amerika kialakulásának folyama­ta — írta nemrégiben Pat M. Holt, az ismert amerikai esz- széista. S valóban, nincs olyan nagyváros az Egyesült Álla­mokban, amely ne szolgálna a „két Amerika” tömérdek bizo­nyítékával. Washingtonban a külügyminisztériumtól egy sa­rokra a híres-hírhedt Water­gate épületkomplexuma, plüss álomváros a Potomac part­ján, lakóit saját rendőrség vi­gyázza, ékszerüzleteiben a kü­lönleges aranyóra, a Polex a sláger, ezer dollár körüli kez­dő árakkal. A legújabb kutya­hotelben napi háromszori ét­kezés, garantált kalóriameny- nyiség, állatorvosi felügyelet, légkondicionálás, halk zene várja az ebeket. No persze nem azokat, akik légvonalban két kilométerre, a 12. és 13. utcát összekötő bűzös sikátor­ban laknak... A TÁVOLODÁS PROGRAMJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom