Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

12 1982. MÁJUS 8., SZOMBAT Ifi í II E K MII . 1982. május 8. Szom­IVIn bat. Mihály napja. A Nap kél 5.17 — nyugszik 20.05 órakor. A Hold kél 20.28 — nyugszik 5.52 órakor. * i Vaiűi at <r i ii i..rrirvsi Változóan felhős idő várha­tó, szórványosan kisebb esővel, záporral. A nyugati, északnyu­gati szél a Dunántúlon időn­ként megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20 fok körül lesz. ELHUNYT BAGI IMRE Az MSZMP III. kerületi Bizottsága, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói­nak Szakszervezete fájdalom­mal tudatja, hogy Bagi Imre, a Szocialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1928 óta volt a párt tagja, 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatá­sa május 13-án, délután 3 órakor lesz az Óbudai teme­tőben. HAUSER ARNOLD KILENCVEN ÉVE, 1892. május 8-án született Te­mesváron, és 86 éves korában, 1978-ban Budapesten halt meg Hauser Arnold filozófus és mű­vészettörténész, a Magyar Tu­dományos Akadémia tiszteleti tagja, a művészet-szociológia nemzetközileg elismert műve­lője. Művészetszociológiáját 1968— 69-ben magyarul is kiadták, ezekben az években pedig va­lamennyi fontos munkáját megjelentetik magyar nyelven. 1977-ben hazaköltözött Magyar- országra, de további tudomá­nyos terveinek valóra váltását halála már megakadályozta. • Az Állami Biztosító jú­nius 1-től bevezeti a motor­kerékpár-cascót, a lakókocsik és utánfutók biztosítását, az autóba beépített CB-rádió- telefonok, beépített televí­ziók, a kocsiban szállított ér­tékesebb szerszámok, munka­eszközök és más vagyontár­gyakra kiegészítő biztosítást. MEGHALT DOMBROVSZKY LASZLÚ festőművész Dombrovszky László festő­művész, a Magyar Népköztár­saság Művészeti Alapja és a Magyar Képző- és Iparművé­szek Szövetségének tagja áp­rilis 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése május I4-én 15 órakor lesz a Rákoskeresz­túri új köztemetőben. Nemzetközi Valuta Alap Hazánk a 146-ik tagország A Nemzetközi Valuta Alap — IMF — kormányzótanácsa megszavazta hazánk felvételét az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének pénzügyi intézményé­be. Az Elnöki Tanács felhatal­mazása alapján Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese csütörtökön Washingtonban aláírta a Nem­zetközi Valuta Alap alapokmá­nyát. Ezzel Magyarország az alap 146-ik tagországa lett. 141-462 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER Ot péntek este 25 éves a Magyar Televízió. Ez alkalomból ötször 75 perces műsor készült Horváth Ádám rendezésében. A műsor május Í|-től péntek esténként kerül öt alkalommal a képernyőre. A képen: Lukin László, Forrai Miklós, Kerekes János és An­tal Imre a kamera előtt. — Fotóalbum Kodályról. A világhírű magyar zeneszerző életét és munkásságát bemuta­tó fotóalbumot jelentetett meg Kodály születésének 100. év­fordulóján a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. A kiadvány nagyrészt eredeti dokumentu­mok felhasználásával készült • MALEV-jdrat Bagdadba. Is­mét közlekednek a MALÉV TU— 154-es gépei Bagdadba. Egyelőre hetente egyszer, szombaton 16.55- kor indul a járat Ferihegyről, és vasárnap 7 órakor érkezik Buda­pestre. — Orfeusz-koncert. Három egymást követő vasárnap, má­jus 9-én, 16-án és 23-án a Ma­gyar Állami Operaház művé­szeiből alakult Orfeusz-kvar- tett ad kamarakoncertet a nagytétényi kastélymúzeum­ban. A hangversenyek ll óra­kor kezdődnek. IIA GONDJA VAN, 10—18 óráig: BABUS ENDRE __________VAGj^SEGÍTSÉG WE SZÓDUL. HÍVJA FELI Na prakész adatok a zöldségfronton Megrövidült az árn útja A Zöldért vállalatok megkö­tötték idei zöldség-gyümölcs- szerzödéseiket mezőgazdasági partnereikkel. A szerződött áru mennyisége 11 százalék­kal nagyobb a tervezettnél — jelentette be Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen a termelés, a felvá­sárlás, az értékesítés helyze­tét ismertette. A zöldértek mellett a napi ellátásban mindinkább növekszik az áfé- szek, a közvetlenül értékesítő termelők, valamint a magán- kereskedők szerepe. Az egész­séges verseny várhatóan ked­vezően hat az áruk választé­kára és minőségére egyaránt. A Zöldért vállalatok — mint ismeretes — ez évtől önállóan tevékenykednek. Az eddigi ta­pasztalatok szerint többségük jól alkalmazkodik az új hely­zethez; ésszerűbben gazdál­kodnak, s ennek eredménye­ként rövidül az áru útja, fris­sebb termékek kerülnek a fo­gyasztókhoz. A héten A loííó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Kimién megtartott' 19. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 10,16,24,67,84 Szabálytalanságok, sérülések A Árokban kötött ki az autó Leszorította az útról. Buda­örs lakatlan területén Papp Zsigmond 56 éves gépkocsive­zető, budapesti lakos személy- gépkocsival előzés közben le­szorította az úttestről a vele szemben közlekedő személy­autót, amelynek volánja mö­gött Csömör József 27 éves gépkocsivezető ült. A leszorí­tott autó a hídkorlátnak üt­közve felborult, utasa, Csömör Ildikó 11 éves gyermek láb­törést szenvedett. A baleset oka: szabálytalan előzés. Figyelmetlenül vezetett. Nagytarcsa belterületén Ficsor János 26 éves budapesti lakos figyélmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját és árokba bo­rult. A baleset során Ficsor nyolc napon túl gyógyuló, utasa, Nagy Géza, 26 éves bu­dapesti lakos, könnyű sérülést szenvedett. Ittasan vezetett. Dunakeszin Puskás Ferenc 33 éves segéd­munkási fóti lakos, segédmo­tor-kerékpárral, szeszes italtól befolyásoltan közlekedett és az út menti árokba hajtott. Könnyebb, zúzódásos balesetet szenvedett. Madarak és fiák napja Sokáig kérette magát, de végre megjött a várva várt tavasz. Mint minden év­ben, az idén is megtarthat­juk végre a madarak és fák napját. Remélhetőleg napsütéssel, virágzással várja a természet gyerme­keinket. A madarak és fák napja ugyanis — az Orszá­gos Erdészeti Egyesület szándéka szerint — a ter­mészet és a gyermekek kapcsolatának ünnepe, az a nap, amikor a kis ember­kék figyelmét játékos kere­tek között a természet sze- retetének fontosságára irá­nyíthatjuk. Holnap délelőtt Budake­szi várja a családokat sportvetélkedőkkel, szabad­téri játékokkal, szalonna­sütéssel, madártani bemu­tatóval és vetélkedővel, s szakemberek mutatják be a szép Vadaskert faunáját, flóráját. • A hivatalos program 10 órakor, dr. Madas András nyugalmazott miniszterhe­lyettes, az OEE elnökségi tagjának ünnepi beszédével kezdődik. Ezután a nagy­kovácsi Hevesi Ákos er­désznevelő otthon fiataljai, majd a budakalászi általá­nos iskola tanulói adnak műsort. Az egész napos esemény- sorozatra mindenkit szere­tettel várnak a rendezők, a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság dolgozói, a budai járási úttörőszövet­ség. ■A nÁPIÓ~ÉS TV MŰSORÁBÓL Nincs sérült Robbanás Torán Túrán, Seres Istvánná 48 éves helyi lakos családi házá­nak, fürdőszobájában felrob­bant egy nyolcvanliteres Haj- d3 villanybojler. Az esemény következtében a lakás nagy része lakhatatlanná vált, de — mivel nem tartózkodtak benne — személyi sérülés nem történt. A vizsgálat szerint elsőd­legesen a villanybojler hőfok- szabályozójának meghibáso­dása idézte elő a robbanást. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.30: Családi tükör. 9.00: A Föld, amelyen élünk. 9.15: Népdalok. 9.40: Fúvószene. 10.00: Hírek. 10.05: Gazdálkodj okosan! 11.05: Mi a titka? 12.00: Déli krónika. 12.30: Déli zeneparádé. 13.25: Orvosok a mikrofon előtt. 13.30: Napirenden a zöldség-gyü­mölcs kereskedelem. 14.00: Hírek. 14.05: A hét embere. 14.15: Zenei anyanyelvűnk. 14.25: Magyarán szólva. 14.40: Irodalmi figyelő. 15.10: Finálék Verdi operáiból. 16.00: 168 óra. 17.30: Lemezmúzeum. 18.15: Hol volt, hol nem volt. .. 18.30: Hírek. Sporthírek. 18.45: A szülőföld muzsikája. 19.45: Világszínház. 22.00: Hírek. 22.10: Tudósítás az ökölvívó VB- ről. 22.25: Európa hangversenytermei­ből. 23.38: Koloratur szoprán áriák. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. 0.10: Melódiakoktél. I. 58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés trtűsor. 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Sanzonok. 8.30: Hírek. Ütközben. 8.35: Ludovic Spicss Lopez mű­veiből énekel. 9.00: Budaörs — Montreal — Budaörs. 9.30: Hogy tetszik lenni? 10.30: Hírek, ütközben. 10.35: Többet ésszel . . . II. 30: Hírek. Ütközben. 11.35: Fűvószene. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.53: Volt egyszer egy háború ... 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Magunkat ajánljuk! 16.00: Máthé Péter énekel. 16.30: Hírek. Ütközben. 16.35: Cigánydalok. 16.52: A varázshegedű. Operett. 17.30: Belépés nemcsak tornacipő­ben. 18.30: Hírek. Ütközben. 18.35: Halászlé sztrapacskával. Szórakoztató műsor. 19.35: Sportkrónika. 20.30: Hírek. Ütközben. 20.35: Pophullám. 21.35: Nóták. 22.00: Slágermúzeum. 23.00: Hírek. Időjárásjelcntés. 23.1Ó: Tudósítás az ökölvívó VB- ről. 23.25: DzsesszfelvételekbŐl. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.00: Román és szlovák pyelvű műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.11: Orgonahangverseny. 9.12: Zenekari muzsika. 10.25: Slágerlista. 11.00: Hírek. 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. 12.20: Operarészletek. 13.00: Hírek. 13.07: Lemezbörze helyett .. . 15.06: A sorból az ötödik. Ese­ményjáték. 16.00: A Travnicek-vonósnégyes játszik. 17.05: Palestrina-kórusművek. 17.30: Tip-top. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.10: Népzene sztereóban. 18.40: A magyar széppróza száza­dai. 18.55: Táltos volt. 19.00: Hírek. 19.05: Fiataloknak! 19.55: Klasszikus muzsika. 20.49: Goethe, a prózaíró. 21.06: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezeiből. 21.31: Rameau-művek. 22.15: Ki lesz a bankár? 22.40: Operaáriák. 23.30: Hírek. Időjárásjelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.05: Tévétorna. 9.10: A mi képernyőnk. 9.30: Óvodások filmműsora. 9.50: A mestertolvaj. NDK mese­film. 10.55: A Buddenbrook-ház. 11.55: A fele sem igaz! 12.25: Alfred Brendel Schubert műveiről. 13.50: Magilla Gorilla. Amerikai rajzfilmsorozat. 14.15: Ember és Föld. 14.40: Tomi és kutyája. 5. rész. 14.55: Bélyegvilág. 15.05: Szókimondó. 15.50: Gyújtópontban a labdarúgás, 16.20: Vöröskereszt-világnap, 1982. 16.40: Hírek. 16.45: Építsünk házat! 17.40: Szilánkok. 18.00: Teleráma. 18.40: Üj egymillió fontos hang­jegy­19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: A Telepódium bemutatója. 21.00: Tapsról tapsra. 21.35: Csehszlovák körkép. 22.50: Tv-híradó, 3. 23.00: Ez a Maxim. Részletek. 2. MŰSOR 15.5«: Mitől forog az idegen? 16.25: Otmar St. Gallen—Bp. Hon­véd kézilabda-mérkőzés. 17.50: Tisztelendők. 18.15: Kék fény .. 19.30: Tv-hiradő. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: A vadember. Francia tévé­film. 22.05: Tv-híradó, 2. 22.25: Cleo Laine műsora. Angol zenés film. Persze, a jó idő most már elsősorban a szabadba hív, sőt, bár a szabadtéri strandnyitányokra ugyan már a múlt hét végén sor került (a szentendrei Papsziget kivéte­lével), ám e hét végére már remélhetőleg teljes a kínálat. Ugyanis Szijjártó Tibor, a Dunamcnti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat fő- technológusa elmondotta, hogy az elmúlt vasárnap a hideg vi­zű váci uszodát csak ketten, Le pen cél 45-en keresték fel, s csupán Leányfalun lubickoltak negyedezren. Egyébként a kör­alakú, háromszintes medencé­vel valóban terv szerint tovább bővült az idei nyitányra az er­dei, Dúna-panorámás jepcncel víziparadicsom, mely' tavaly még csak a 33 méteres sport­uszodával s a gyerekpancsoló­val várta az ide kirándulókat. Most már a Papsziget is meg­nyitja kapuját (múlt héten zártkörű rendezvényt tartottak itt). Idén először Hétvégi kalauz A nemzetközi bőke- és barátsági hónap kezdetén, a győzelem napja évfordulóján ifjúsági összejövetelre kerül sor a Budapest Sportcsarnokban holnap ll órakor, melyet a tévé első csator­nája is közvetít: a műsorban fellépők közt üdvözölhetjük az immár országos hírű pomázi úttörő-klubtanya házigazdáit is, s a Tolcsvay-együttest. A békehónap megyei megnyitójára egyéb­ként szintén holnap kerül sor Törökmezőn. A nyitány 8.30-kor: térzene a nagygyűlés 9 órakor kezdődik, majd 9.30-tól 16 óráig kerülnek sorra a kultúr- és sportműsorok, gyermekprogramok, kiállítások. A nyitány kiegészítéseként a szentendrei megyei művelő­dési központban, szintén holnap 18 órától Kodály-hangversenyr© kerül sor. Közreműködők: a váci Árpád úti ált. iskola kórusa, a helyi városi kórus és az NDK-beli Gotha város Bruno Kühn Üttörőház kórusa. Nos, megnyugtathatjuk az ér­dekelteket, a hír kacsa! A Nyugat-Pest megyei Kiske­reskedelmi Vállalat áruforgal­mi osztályvezetője, Borzovai Gábor ugyanis egyértelműen megcáfolta a terjengő pletykát, s jelezte, hogy csupán egyet­len boltról folyt a vita, a szent­endrei Somogyi-Bacsó parti Delicates-ről, mivel onnan el- terclődött a kirándulóforgalom. De még ennek az üzletnek a sorsáról sem született végiegei döntés. Strandnyitáiiy után Ne feledje. A zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum ma tartja ha­gyománnyá nemesedett idei el­ső zenei-irodalmi hétvégéjét. Dávid Kornél igazgató el­mondta: 17 órától a házigaz­da Lelkes Péter műsorvezeté­sével és zongorakíséretével a Németh Marika—Marik Péter házaspár a vendég. Torino Vörösvárolt A múlt hét végén három na­pon át Szentendrén, majd ezt követően Pomázon, Budaka­lászion, Ürömön és Solymáron verte fel 800 nézőt befogadó sátrát a Torino vándorcirkusz 24 tagú társulata. Most a hét végén mindkét nap Pilisvö- rösvárott lépnek porondra művészeik. Hegedűs István igazgató sze­rint a vándorcirkuszok közül egyedül ők teremtenek hangu­latot; előadásaikon nem gép­zenével, hanem kétszemélyes, élő zenekarral: elektromos or­gonával és dobbal. Két és ne­gyed órás turmixukat artisták­ból, bohócokból és idomított állatokból „keverik”. A poron­don bizonyítja tudását két in­diai óriás elefánt, s mellettük majmok, lovak, pónilovak ... Napközben — műsoron kívül — megtekinthető állatseregletük, mely a szereplőkön túl: óriás­kígyók (piton és boa), egzoti­kus óriás Arara-papagájok, kenguruk, struccok és lámák. Holland adomány Tegnap nyílt meg a 85 éves holland festőművész, Hugo Langher 50 müvét bemutató első hazai kiállítás a szentend­rei megyei művelődési köz­pontban: a mester jelenlété­ben (ki ezen alkotásait a ma­gyar eszperantó mozgalomnak ajándékozta). Nemzetközi agarak Nemzetközi agárversenyre kerül sor ma reggel 9 órakor Vácnál, a pokolszigeti Kino- lógiai sporttelepen. A verse­nyen részt vesznek azok a külföldi állatok is, amelyek holnap a fővárosban, a CACIB nemzetközi kutyakiállítás szép­ségversenyén is szerepelnek. Vasárnapi boltok Az a hír terjedt el megye- szerte, sőt a fővárosban is, hogy Visegrádon. Leányfalun, Szentendrén és Ráckevén az idén már nem nyitnak ki va­sárnap délelőttönként — a vá­sárlók megváltozott szokásai, valamint a kereskedelmi dol­gozók szünnapjának biztosítá­sa következtében — május kö­zepétől szeptember közepéig az immár évek óta nyitva tartó áruházak, illetve boltok. ha arra jár, hogy ABONYBAN ma országo* állat-, holnap autóvásárt tar­tanak. BUDAPESTEN, a Csepel Ga­lériában láthatók a Zebegényi Műhelyből indult Artner Mar­git rajzai és grafikái. Akva- rellkiállítás nyílt az MSZMP Pest megyei Bizottsága Okta­tási Igazgatóságán (XIV., Ame­rikai út 9b.), Duschanek János, Helmann Márton, Laki Ida és Luzsicza Lajos festőművészek alkotásaiból. Kovács Éva ke­ramikusművészünk kiállítása a Lenin körúti Derkovits-te- remben tekinthető meg. CEGLÉDEN, a pártszékház­ban e hét végén láthatók Koszta Rozália festőművés* alkotásai. DABASON holnap országos állat- és kirakó-, valamint autóvásárt tartanak. ÉRDEN ma reggel 7 órától társadalmi munkások keresik fel a helyi sportpályát, s nem­csak rendet teremtenek, ha­nem 600 facsemetét is elültet­nek. Este 7 órakor a fővárosi Népszínház Kodály: Háry Já­nosát adja elő a művelődési központban. A városi könyv­tárban megtekinthető a váci Váci György könyvkötőmester kiállítása. GÖDÖLLŐN, a művelődési központban vasárnap délelőtt a Kaláka együttes ad műsort, majd 20 órától Mini-koncert. A gödöllői galériában változat­lan a Pécs-csoport építészeti kiállítása, a helytörténeti gyűjteményben pedig Hőgye Katalin keramikus, Rainer Pé­ter belsőépítész és Széles Ju­dit textiliparművész tárlata látható. KEREPESTARCSÁN, a Szi- lasmenti Tsz-ben Sebők Ala­jos grafikusművész kamaraki­állítása kereshető fel. NAGY KATÁN ma 19 órakor Rockwel-koncert. NAGYKÖRÖSÖN, a műve­lődési központban Dékány Ágoston grafikusművész kiál­lítása látható, valamint meg­tekinthető Papi Lajos szobrász tárlata. A városban holnap autóvásárt tartanak. SÜLYSÁPON holnap orszá­gos állat- és kirakóvásár. SZIGETSZF.NTMlK7,ÓSON, a Csepel Autógyár Művelődé­si Központjában Kodály Zol- tán-fotódokumentációs kiállí­tás látható. TÁPIÓSZELÉN e hét végén zárul a Blaskovich-múzeum- ban az Arany János-emlék­kiállítás. ÚJSZILVÁSON vasárnap a művelődési házban óvodások kiállítása nyílik. VÁCOTT, a művelődési köz­pont emeleti galériájában já­tékkiállítás látható. Csütörtö­kön nyílt meg a művelődési központban Barcsay Jenő Kos- suth-díjas festő- és grafikus­művész tárlata. A városi könyvtárban holnap zárul az Ex libris-kiállítás. ★ Műsort ajánló leveleiket leg­később hétfőn adják postára, ezt követően telefonon kérem jelentkezésüket a 141-258 illet­ve a 141-462-cs telefonszámon, Alacs B. Tamás 1525 Budapest, Pf. 101. _ a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes — 0L vT MÍ^Vh II1 p 1 h □ Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. 311 Irányltószám: 1446. - Kiadja a IkOI ISI LU ILI IIHlLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi .telefonja: 343-100 és 336—130. — . ——-----------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142 —228. ,---­---------------------------------------—----------FIOKSZERKESZTOSEGCINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I, Pf. 19 3701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 3030. Telefon: 43—352. Gödöllői Hírlap. Gö döllő, Szabadság üt 2. Pf. 14. 3100. Telefon: 81—96. - Monorl Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. - Váci Hírlap, Vác. Lenin út 45 Pf 32. 2601 Telefon: 10—095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 315- 96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,49 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, egy negyedévre 102,— Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index' 25 064 HU), ISSN «33—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0208—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 4133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monorl Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—275« (Vád Hírlap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom