Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
8 xMiim 1982. MÁJUS 1., SZOMBAT Anyaság Csariády linosDicsőséged It f í. *;■; ACeríz Károly tollrajza Anyám, anyám, Édesanyám vesződséged százezerszám átüt a kor véres falán hatvanhét éved vasfalán. Írnék, írnék szép beszédet de letorkol a hét halál mit legyőztél, mit megéltél miközben tésztát metéltél a levesbe, káposztába, belevágtál a torzsába négy gyermeked csemegéje ez volt, ez volt, s a szív vére, hét halált festett pirosra, száz élet szólt parancsolva századok mélyéről; szíved s méhed gyümölcse volt műved; felnőttünk hát erős csonttal, sejtjeinkben ős paranccsal, amit csak a költő sejt meg, élve halnak meg a sejtek, hogy újulva új anyaggal éljen tovább minden élet, éljen tovább neved, fényed, pajzsra emelt dicsőséged. Akinek esze van, g©ssd@ikozzék Amikor a koszi? vajjá válik Anyák napján minőig meghatódunk. Tűnjön akármilyen közhelynek az az unos úntalan hallott vers, ha gyermekünk mondja el, akkor gyönyörű és megismételhetetlen. Vannak azonban anyák, akik sohasem ismerik meg egy kisgyermek köszöntőjének megható szépségét, mert csupán a kórház és a nevelőotthon nyilvántartása árulkodik arról, hogy valakiknek őket is mamának kellene szólítaniuk. S mellettük vannak olyanok, akiknek nemes hivatásuk van: a nevelőanyák. Azok az asszonyok ők, akik állami gondozottakat vesznek magukhoz, s teszik ezt szeretettel és felelősségtudattal, hiszen más gyermekét nevelni mindig nagy felelősség. haza. Egyenesbe került, már lakása is van, de jönnek a többiek is, ki gyakrabban, ki ritkábban, de csaknem mindig tele van a ház. Közben Zsolti rájött, hogy mégsem viszem el. Kézenfo- gott és bevezetett a szobába. Megmutatta a ruhákkal tömött szekrényeket és azt is, melyik az övé. A másik szobában rámutatott egy nagy halom játékra és büszkén mondta: ez itt mind az enyém! — Csak egy kislányt akartam tavaly novemberben kivenni az intézetből, de akkor a két testvér elszakad egymástól. Így hát elhoztam mind a kettőt. Ne tessék elvinni! Ezt a rendkívüli- feladatot vállalta immáron sokadszor a ceglédi özvegy*Atányoki Sán- dorné. Tizennégy gondozott gyermek ismerte meg nála a családi otthon melegét. Jelenleg újabb négy ragaszkodik hozzá megható őszinteséggel és szeretettel. Zsolti és Évi testvérek. November óta élnek nála, A kisfiú négy, a kislány hétéves. Attila és Csaba szintén testvérpár, ök már öt éve szólítják mamának Marika nénit. Tizenkét és tizennégy évesek. Csöngetésünkre Éva nyitott kaput. A régimódi, de szépen gondozott, tiszta házban az özvegyasszony várt ránk. Szoknyájába Zsolti csimpaszkodott ijedt szemekkel. Közeledésünkre sírva fakadt: — Ne tessék elvinni engem a mamikától! Szeretek itt lenni! Szomorú lehet mindaz, ami e mögött a két mondat előzménye mögött meghúzódik. A gyerekek közben ebédelni mentek és Mányokiné arról mesélt hogyan, s miért kezdte el a nevelőszülői munkát. — Tudja én mozgalmi ember voltam világéletemben. Voltam MNDSZ-elnök és' tanácselnök helyettes, meg vetőmagbolt-vezető. Az első gyerekeket társadalmi munkában neveltem. Azt mondták az MNDSZ-ben, segítsek. Hát, persze, hogy elvállaltam az árvákat! Aztán később, amikor már unokám volt — annak is tizenkilenc éve — játszótársnak vettem mellé a kis Bandikat. Hát nem összevesztek rajtam?! Gondoltam, ez így mégsem lesz jó, vissza kell vinnem a kisfiút Pomázra! Végül csak nem vitt rá a lélek, inkább hoztam haza egy kislányt is. Piózsika, szegénykém ott állt egyedül az otthonban. senkinek sem kellett, mert paralízises volt a jobb keze és a lába. Minden héten hordtam Pestre a kórházba. Azt mondta a doktor, csak akkor fog javulni a keze, ha rendszeresen mozgatja, erősíti. Mindig tele a ház Akkor én gondoltam valódit és ha kellett, ha nem, lózsika minden nap hozott ■gy vödör vizet a kútról. Ma : szegedi nyomdában dolgo- ik, szedőként. Gyakran jár — Sajnos nemigen értenek még itt engem a népek. Sokszor megkérdezték már hogyan van kedvem egy ilyen kis jöttment államit megcsókolni? Há.t én bizony szeretem őket. Alig várom már a nyarat, amikor nincsenek iskolában, hanem egész nap itt lebzselnek körülöttem. Űj taggal bővült a társaság. Attila megjött az iskolából. Szeretettel öleli magához az idős asszonyt, aki megßimo- gatja a fejét és ebédelni kül- ni. Visszajárnak felnőttként — Ha látták volna, hogy nézett ki ez a két kis árva, amikor hozzám kerültek! Csa-bi, Attila testvére, hétéves korára kilenc kilót nyomott. Én tanítottam meg őiket enni, a főtt ételt nem ismerték. Az asztalra három süteményestál kerül. Mányokiné kí- nálgatja: egy kis maradék. (Abból a hétféléből, amit a a gyerekeknek sütött). Zsolti is elősettenkedik valahonnan és egy óvatlan pillanatban mamikám kezét csókolgatja. Beszélhetnék még sok mindenről. Elmondhatnám, hogyan gyűlik össze ez a nagy család egy-egy ünnep-, vagy születésnapon. A szövegből azonban akkor is csak egyetlen dolog derülne ki: a nevelőszülőket mindig a gyerekek minősítik. Az, akihez évek múltán, felnőttként is visszajárnak, az nagyon sok szere- tetet adhatott; becsületesen, igaz embernek nevelte a rábízott apróságokat. Ki hinné, hogy gondozott gyermeket elvállalni még ma is hálátlan feladat?! A környezet a gyerekekkel szemben A játék órái a puszta szánalmon kívül mást nem érez. Ez az asszony azonban már szeretetet is ad, olyan ösztönös pedagógiai vénával, megáldva, ami a hivatásosaknak is becsületére válna. A Cegléd városi nevelőszülők körzeti felügyelője, Bán Lajosné is szeretettel beszélt Mányokinéról. Elmondotta, hogy sok jó nevelőszülő van a városban, de olyan, akit ennyi állami gondozott gyerek szólíthatott mamának, csak ő van egyedül. Ottjártam után néhány nappal levél érkezett özvegy Má- nyoki Sándométól. Ezt írta: Arra kérem, hogy ezekről a szegény gyerekekről úgy írjon, hogy akinek esze van, az gondolkodóba essék, s akinek kőből van a szíve, azé vajjá váljék. Mert lehet, hogy ha fel tudom nevelni őket, hasznosabb tagjai lehetnek a társadalomnak, mint némely gyermek, akinek, apja, anyja el. Körmendi Zsuzsa Kulturális, humanitárius célokra Alapítványt teszek, mi szerint... s Halálom esetére 100 ezer forintot hagyok a Dr. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolára, azzal a meghagyással, hogy abból Szabó Gyula néven alapítványt hozzon létre az alábbiak szerint. A fent megajánlott összeget a főiskola igazgatója őriztesse az Országos Takarékpénztárnál, és annak évi kamataiból a kiemelkedő munkásságot, tudományos tevékenységet felmutató főiskolai tanárok, pszichológusok, tankönyvírók és a főiskola gyakorlóiskoláiban jeles eredményt elért tanárok jutalmazhatók. Évente egy, legfeljebb két személy. Halálom esetére 100 ezer forintot hagyok ugyanerre a főiskolára Szabó Gyuláné szül. Bíró Ilona néven alapítvány létrehozására ... Ez az elsővel mindenben azonosan kezelendő, s a két alapítvány össze is vonható ... Szakmai tolvajnyelv? Csokornyakkendős, fehérsza- kállú férfiú néz rám az újságból. Komoly tekintet, méltóság- teljes tartás. Ö az — Szabó tanító úr. A városi lap tavaly ősszel fényképes cikkben vett búcsút tőle, aki az embernevelés olyan területén dolgozott, ahol még a véletlenek sem hoznak diadalmas sikereket. Szabó tanító úr gyógypedagógus volt, feleségével együtt évtizedeken át az érdi csökkent képességű gyerekeket oktatta. Nyugdíjba vonulásuk után, még életükben — újabb bizonyságot adva hi- vatásszeretetükről — alapítványt tettek az érdi kisegítő iskola javára, a mindenkori legjobb nyolcadik osztályos tanuló megsegítésére. Akkor még nem tudta talán senki sem, hogy a tanárházaspár — az idézett végakarat szerint — jelentős vagyont hagy az alma materre is. A helyi és országos lapokban időnként felbukkanó cikkek, egy-egy alapítvány létesítéséről hírt adó tudósítások ellenére. a hazai újságolvasó számára az alapítvány kifejezéshez alighanem hamarább társul a Nobel vagy Rockefeller név. mint bármi más. Például Péchy Blanka, Rajz János, vagy Füst Milán neve. Érden esetleg Szabó Gyuláé. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen az alapítvány kifejezést — ki tudja miért — még a hivatalos magyar nyelvből is menesztették. Egészen pontosan a magyar jogi nyelvből. Helyébe, immár negyedszázada, a leleményes kötelezettségvállalás közérdekű célra című jogintézmény lépett. Tovább közelítve ezzel a jogi zsargont egyfajta szakmai tolvajnyelvhez. A nyelv persze csupán tükre a tartalom változásának. Márpedig 1945 után az alapítványok története mikroszkopikus társadalomtörténet is. A háború után a pénz elértéktelenedésével. a legtöbb adomány megsemmisült, elenyészett. Később, az 50-es években pedig az alapítvány.puszta jogi kategóriává üresedett. Csak papíron létezett. Pénz és Ingatlan Ez feltehetőleg összefüggött azzal a dogmával, hogy egy szocialista államnak nincs szüksége privát jótékonykodásra. A konszolidáció kezdetén megalkotott első Polgári Törvénykönyv (1959) más néven és erősen korlátozva, de elismeri már az ilyen közcélú adományt. Külföldi állampolgár Magyarországon alapítványt azonban csak 1977 (második PTK) óta tehet. A következő évben 6, tavaly pedig 7 százalékra felemelték az adományok kamatját, ez jelenleg (a takaréklevél mellett) a legmagasabb kamatláb. Az utolsó öt évben az alapítványok társadalmi hasznossága — az intézkedések logikája szerint — mind nyilvánvalóbbá vált. Külön érdekesség,- hogy ezt a viharos sorsot hosszú időn át talán egyedül egy réges-régi Habsburg alapítvány élte át. — A közérdekű célra juttatott adomány — magyarázza az OTP országos központjában Budai Lajos főcsoportvezető — lehet pénz és ingatlan. Előbbi esetben a vagyont csekkszámlán kell elhelyezni, s ennek évi kamata adja az alapítványi díjat. Föld vagy ház adományozásakor az ingatlanokat hasznosítják (műveltetik, bérbe adják), s a befolyt összegek képezik az alapítvány jövedékét. Az egyik legrégibb adományt Mária Terézia tette, a császárnő ezt bizonyos katonai érdemek jutalmazására hozta létre. Mivel a tőke ingatlanvagyon volt, az alapítvány túlélte a világháborúkat is. úgyhogy még az 1970-es években rendszeresen kiosztásra került. Igaz az egykori feltételeket 45 után módosították. Végül az alapítványt három éve hivatalosan megszüntettük. Az illetékes fióktól egyébként visszaszóltak, hogy ez csak az alapító hozzájárulásával lehetséges, mire közöltem. írassák alá akkor a végzést Mária Teréziával. Jutalom kutatóknak Az 1898-ban kiadott Magyar Jogi Lexikon nem kevesebb, mint 19 oldalt szentel az alapítványoknak, pedig csaik a legjelentősebb ilyen igazságügyi adományokat tárgyalja részletesen. Ebből is kitűnik, a századforduló táján számtalan közérdekű felajánlás létezett: bizonyos közhasználatú teke- asztaiok évi díját például 1818- tól a szamosújvári fegyintézetből szabadult rabok útiköltségének fedezésére fordították, de született nem egy alapítvány az ifjú ügyvédek, a börtönben javulást mutató vagyontalan elítéltek és a börtönlelkészek támogatására is. A hazai alapítványok jelenlegi számáról nincs pontos adat. Egy négy évvel ezelőtti összeíráskor az OTP-fiókok nyilvántartásában 45 adomány volt. A listán leggyakrabban, a több ezer éves jogintézmény hagyományainak megfelelően, elsősorban kulturális és humanitárius célok szerepelnek. Az egyik legrégibb és legjelentősebb — egymillió forintos — alapítványt még a 60-as évek elején Péchy Blanka tette. Ebből jutalmazzák-minden évben Kazinczy-díjjal azt a nyelvészt, színészt, bemondót, aki á legtöbbet tett az anyanyelvi kultúra ápolásáért. Ügyvédek kizárva Számos adomány kedvezményezettje hátrányos helyzetű, de kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diák. Jászapátiban például a szegénysorsú vasutas gyerekek középiskolai ösztöndíjazására 64 ezer forintos adományt tett egy család, Pétervásáron pedig egy félmilliós alapítvány jövedéke a községben született, szegénysorsú főiskolások támogatását szolgálja, egy kikötéssel: a díjazottak között papi és ügyvédi pályára készülők nem lehetnek. Végül jelentős, 100 ezer forintos alapítvány kedvezményezettje a Fóti Gyermekváros is, egy dunakeszi asszony adományának kamatjából minden évben lehetségessé vált egy felsőfokon továbbtanuló leánynövendék támogatása. Az alapítványok mértéke mint látható, jelentősen különbözik. akadnak pár ezer. s millión felüli adományok is. Ám nyilvánvalóan nem is ez a legfontosabb. hanem a szándék, amellyel mind többen vállalkoznak nyilvánosan vagy éppen anonimitásukat megőrizve közösségi célok támogatására. Babus Endre Aki akarja annak mesélek Rendhagyó tárlatvezetés Ízlik az ebéd Ha kérik, mesélek. Tudja, sokszor vannak érdeklődő emberek. Aki meg csak néz- degélni akar, hát, tegye! Minek zavarjak én valakit? Azért, amikor elmagyarázom, hogyan kell átmenni az új részbe, mindig mondom a látogatóknak, építészetileg is nézzék a házat! A bővítést Vörös Ferenc tervezte, és amióta három szintünk van, sokkal szebb a múzeum! Amikor nincs tárlatvezető, sokszor engem kérnek erre a vendégek. Szívesen megteszem, szeretem Kovács Margi- tot, személyesen ismertem. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor először találkoztunk! Nyolc éve vagyok itt, még az elején történt. Látom, kiszáll a kocsiból egy asszony. Nyitom az ajtót, magyaráznám, merre kell mennie. Erre ő odajön hozzám, átölel, és azt mondja, én vagyok Kovács Margit... örült, ha meséltünk neki. Tudja, az én kedvenceim közé tartozik a két Gyász. Az első kerámia a magába forduló, a második pedig a kitárulkozó fájdalmat ábrázolja. Nekem is van tőle egy figurám. Karácsonyi ' ajándék, mindnyájunknak adott. Látom, maga meg közben a Halászasszonyokat figyeli. Érdekes figurák. Néma rettegéssel lesik, visszahozza-e a hajó a viharos tengerről hozzátartozóikat. Hadd mondjak el valamit. A ruhájuk ugyanaz, a kezük a domunáns meg legfőképpen az arcuk, öt arc, öt érzésvilág, öt korosztály. Amikor idekerültem, folyton kérdezgettem, és sokat olvastam, például a mitológiát. Akit érdekel, annak elmesélem Philefhon és Bauciss történetét vagy mást is. Nem, most nincsenek sokan, még beférnek. Nyáron látná! Tízezren is eljönnek egy nap! Sajnos, vannak nyúlkálósak is. Mondom nekik, nem szabad hozzáérni a kerámiákhoz, rajta a kezük, de közben azt felelik, hozzá sem nyúlnak. Én mindegyik kerámiát szeretem, a rusztikusakat, a mázasakat, a koraiakat és a későbbieket. Persze, van néhány, mely közelebb áll a szívemhez. Például a Kenyérszelő, az Anya gyermekfiókával vagy a Kisinas emlékére. A Szoptató is mindig elgyönyörködtet. Vagy ott vannak a sors istennői, akik elintézték, hogy ki meddig élhet. A római mitológiában már megváltozott a nevük, Párkáknak mondták őket, de a . funkciójuk, az megmaradt. Szóval Clotho fonja az élet fonalát, Lachesis meg gombolyítja, Áthrofosz pedig elvágja. Rá sokan azt mondják, hogy gonosz. Én erre azt felelem, nem is olyan gonosz, szegénykém inkább szomorú, mert neki ez a feladata, a halál.., Annyi idős vagyok, mint Kovács Margit lenne: kilcnc- százkettes. Már elmúltam hetvenkilenc. Régen nem ezzel foglalkoztam. A férjem vaskereskedő volt, október másod'.kán lesz negyven éve, hogy meghalt. Akkor dolgoznom kellett, könyvelő lettem. Egy fiam van, neki két lánya, mindkettőnél két-két gyerek. Hogy miért szeretem ennyire Kovács Margitot? Mert mindenkihez szól, a nagyon okos embert éppúgy megfogja, mint a tanulatlant. Jöjjön velem végig a termeken, és akkor megérti... özv. Szolnokig Lajosnét, a szentendrei Kovács Margit Múzeum teremőrét tárlatvezetésre fölkérte: Koffán Éva
