Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-29 / 124. szám

NOB-érdemérem A sport szép ideálja A Nemzetközi Olimpiai Bt zottság római ülésének részt' vevői látogatást tettek a Vati­kánban II. János Pál pápánál és meghallgatták hozzájuk in­tézett beszédét. A katolikus egyház feje kifejezte azt a re­ményét, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hozzáértés­sel és kellő energiával megvédi a sport szép és nagy ideálját, az azt jellemző nemességet és lovagiasságot. II. János Pál pápa hangsú­lyozta, hogy a sportban, így az olimpiai mozgalomban is rendkívül jelentős erkölcsi és lelki nevelési lehetőségeket lát, mind az egyes személyek­re való hatásában, mind a nemzeti és nemzetközi kap­csolatokban. A sport hatékony iskolája lehet a becsületesség­nek, az őszinteségnek, a sport- szerűségnek, az önzetlenség­nek, a bátorságnak, a kitar­tásnak, a szolidaritásnak — intézte szavait az olimpiai mozgalom vezetőihez a pápa, akinek Juan Antonio Sama­ranch, a NOB elnöke, az olim­piai érdemérem aranyjelvé­nyét adta át. Hasonló elisme­rést csak négyen, Brunda- ge és Killanin. a NOB volt elnökei, valamint Lord Exeter, és tavaly V. Olaf norvég ki­rály érdemelt ki. A Fáj utcában Újabb spanyol kóstoló A Mundialra készülő ma­gyar labdarúgó-válogatott ke­ret szombaton a Fáy utcai Vasas-stadionban „spanyol kós­tolót” tart, az Alicante után az Elche lesz az ellenfele. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány értékelte a játéko­sokkal a szerdai mérkőzést. V Jobb játékot vártam — mondta a kapitány. — Adód- tajc hibák itt is, ott is. Szom­baton este az Elche ellen min­denképpen javulást várok. Kü­lönben új összetételű együttes­sel új taktikai elképzeléseket próbálunk ki. Az Elche elleni kezdő ti­zenegy meglepően alakult: Katzirz Csuhay, Kerekes A., Garaba — Müller, Rab, Nyi­lasi, Sallai — Fazekas, Törő- csik, Szentes. — Nincs tévedés, nem felej­tettük ki a balhátvédet — mondotta Mészöly Kálmán. — A 3 hátvéd és 4 középpályás érdekes lehetőségeket kínál. A VB keret—Elche mérkő­zés 21 órakor kezdődik, 18.15 órától pedig a keret többi já­tékosa újra az NB II-es után­pótlás-válogatott ellen szerepel. Az összeállítás: Zsiborás — Szántó, Bálint, Varga, Tóth — Hannich, Csa­pó, Póczik, Mucha — Bodonyi, Pölöskei. Izgalmas osztályozó felvonás Az Izzó a Textilesnél A másodosztályú csapatok kivételével befejeződött a Pest megyei labdarúgók bajnoki küzdelemsorozata. Igaz, két együttesünkre még nehéz erő­próba vár. A területi győztes Érd az NB II-be jutást, a me­gyei aranyérmes Dunakeszi Vasutas pedig a területibe lé­pést kísérli meg. Az osztályo­zó első felvonása vasárnap lesz, SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I. Férfiak. Veszprémi Volán—Ceglédi VSE (Veszprém, 14.00). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. DELEP SC—Csömör (Szeged, 17.00), NB h. Nők. Keleti csoport. Bu­daörs—Magyar Kábel (10.00). Kö- zepcsoport. Váci Forte—DUTEP (10.00) . Férfiak. Középcsoport. Al­földi Olajbányász—Cegléd (16.00). Fót—Kunbegyes (17.00). Nyugati csoport: Bóly—Dunai Kőolaj (16.00) . Megyei bajnokság. Férfi I. osz­tály. Budakalászi Textiles—Váci Izzó (17.30), Csepel Autó—PEMÜ II. (16.00) . Női I. osztály. Érd—Duna­keszi (17.00), Csepel Autó—Dömsöd (17.00) , Dány—Tóalmás (16.30), Rác­keve—Hernád (17.00). Női 11. osz­tály. Tápióvölgye—Nagymaros (17.00) , Pilisszenti ván—Zsámbék (17.30) . KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. Dunai Kőolaj—MAFC, Martos (Százhalombatta, 17.00). Nők. Du­nai Kőolaj—Ferencvárosi Vasutas (15.30) . VASÁRNAP KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Solymári PEMÜ—Dunaújváros. NB II. Nők. Középcsoport. Duna Cipő—Soroksári VOSE (10.30). Spink-sztfori Döntő volt a BEK-döntön Ügy lehet, sokan tartják sze­rencsésnek a birminghami Spink-fiút. Lesznek, akik a csillagzatot emlegetik, ami alatt született. Való igaz: szerencse is, csillagzat is szükségeltetik ahhoz, hogy valaki a labdarú­gás hazájában egy csapat kis- padjára is kerülhessen. Ahhoz meg méginkább, hogy részt ve­gyen a Bayern München ellen Európa Kupa döntőt vívó csa­Dömsöd ötödik bezárult a sakkfélidő Befejeződött a sakkcsapat­bajnokság tavaszi idényé. Az OB II-ben a Dömsöd—Salgó­tarján mérkőzés 7,5:6,5-re végződött, és így a Pest me­gyei csapat az 5. helyen vég­zett. A megyei I/A-ban a 6. for­duló eredményei: Aszód— Dunaharaszti 5,5:4,5, Szob— Váci3:7, Dömsöd II—Gyömrő 6:4: A bajnokság állása: 1. Aszód 37,5, 2. Dunaharaszti 37,5, 3. Vác DCM 35,5, 4. Dömsöd II 30,5, 5. Szob 22, 6. Gyömrő 17. Az I/B a-osztály 6. forduló­ja: Fóti Gyermekváros—Tö­rökbálint 4:6, Ráckeve—Gö­döllő 3:7, Dunakeszi SE— Nagykáta 5:5, Érd—Nagykő­rös 6:4, Fót Tsz—Perbál 6,5:3,5. A bajnokság állása: 1. Gödöllő 39,5, 2. Dunakeszi SE 38, 3. Érd 37,5. 4. Nagykőrös 37 ponttal. S. L. pata mérkőzésén. S azt is ho­gyan! A mérkőzés 9. percében, a tartalékhelyéről fölállva lé­pett a sérült Rimmer helyére, hogy aztán megnyerje csapatá­nak a kupát. Szóval, lehet abban valami, hogy szerencse (no meg a csil­lagzat) nélkül ez a Spink-fiú nem nevethetett volna Rum- menningéék szeme közé. Mert bizony, már csak ez hiányzott mozdulatai után, ahogy sorra mentett Breitner, Hoeness és újra meg újra Európa No. 1-e elől. A szőke német csodálko­zott, a riporter ujjongott, a kö­zönség tapsolt. Spink pedig egyszerűen nem tudott hibáz­ni. Nem a szerencse kegyéből, nem is csillagzata miatt, ha­nem mert ezt követelte tőle feladata. A feladat, amely mindannyiunkat meghatároz, s amely ezen az estén azt sugall­ta Spinknek, az Aston Villá­ból: nagy kapussá kell lenned. Az lett. Csapata pedig White góljá­val BEK-győztes. (major) Megyei bajnokság. Férfi I. ősz tály. Gyömrő—Abony (10.00) Nagymaros—Hernád (10.00). Férfi II. osztály. Erdőkertes—Nagykőrös (17.00) , Domony—P. Spartacus (11.00) , Albertirsa—Túra (11.00). Női I. osztály. Budakalász—Ceg­lédi VSE (15.00). Női II. osztály. Főt—Erdőkertes (10.00), Gödöllő— Budaörs II. (10.00). KOSÁRLABDA. NB IL Nők. Mo- nori SE—Bp. Tanárképző (Monor, 11.00). LABDARÜGAS. Osztályozó mér­kőzések. Az NB n-be Jutásért: Ba. ja—Érd (17.00, Nagy B.). A terü­leti bajnokságba jutásért: Dunake­szi VSE—Komáromi Olajmunkás (17.00, Maczkó). Megyei II. osztály. Az Ifjúsági előmérkőzések 15.00:, a felnőtt-ta­lálkozók 17.00 órakor kezdődnek az elölállók otthonában. A-csoport. Monor—Bag, Vecsés—Tápiószecső, Vácszentlászlő—Táplószele, Dány— Hernád, Farmos—Bugyi Tsz SK, Albertirsa—Alsőnémedl, Aszód— Üllő. B-csoport: Törökbálint—Dunaha- raszti. Szigetújfalu—Budaörs, Szi­getmonostor—Szokolya, Halászte­lek-Verőcemaros, Pomáz—Vácdu­ka. Esze Tamás SE—Perbál, Dlósd —Dunavarsányl VSK. SPORTLÖVÉSZET. Az országos verseny befejező, harmadik napja (Szentendre, 8.00) 1982. MÁJUS 29., SZOMBAT Budán Sóskút az első BUDA Járási labdarúgó-eredmények. Nagykovácsi—Budakeszi 4-1, Pi- lisszentiván—Biatorbágy 2-2, Sós­kút—Tárnok 2-0, Piliscsaba—Zsám- bék 1-0. Az élmezőny a befejező forduló előtt: 1. Sóskút 32, 2. Nagykovácsi 27, 3. Piliscsaba 22 ponttal. SZENTENDRE Dunabogdány—PilisszentkeresztS-l, Pőcsmegyer—Pilisszántó 0-3, Tahl- tótfalu—Csobánka 1-1. Njolcszáz résztvevő Sportmajális az erdőben Cegléden rendezték meg a munkahelyi olimpia Pest me­gyei döntőjét. Bent a város­ban csak azon sportágak ver­senyeire került sor, melyek te­remhez kötöttek. A mintegy nyolcszáz induló többsége a Ceglédtől tíz kilométerre lévő Putrisarki erdőben sportolha­tott választott sportágában. Nevezés alapján bárki el­indulhatott a viadalon, a ki­kötés csak az volt, hogy az Hfnndial-hírek A komputer jóslata A XII. VB 24-es mezőnyébe jutott válogatott csapatok ada­tait komputerbe táplálták, töb­bek között valamennyi ered­ményüket az 1930-as első VB óta — természetesen azokét, akik már azon is jelen voltak — és ennek eredményeként az jött ki, hogy a spanyolországi döntőt Brazília nyeri hosszab­bítás után, 3:1 arányban az NSZK ellen... A rendes já­tékidő l:l-gyel végződik majd. A harmadik helyért a kompu­ter szerint Argentína a ven­déglátó Spanyolországgal mér­kőzik. Egy hete már társai között tartózkodik a Fiorentinában Futball-világbajnokságok históriája (X.) Bosszantó Krol-gól Mindenki elvárja tőlem, hogy honfi­társaimra szavazzak, de nekem rossz érzéseim vannak — mondta Joao Ha- velange, a FIFA brazil elnöke a jubi­leumi, tizedik VB megnyitója előtt, ö már sejtett valamit... A világbajnoki cim büszke védői, a Rímet Kupa örö­kös őrzői valóban, mintha feledték volna a cariocát és az NSZK-beli ve­télkedőn gyorsan kiderült: ez a tánc már nem az a tánc ... A kávébőrű zsonglőrök Jugoszláviá­val és Skóciával is 0-0-ás döntetlent játszottak; az utóbbi találkozón a vö­rös hajú Billy Bremner olyan helyze­tet hibázott, hogy nem csodálkoztunk volna, ha hirtelen megőszül. A brazilok a folytatásban sem brillíroztak, és cso­portjukból csupán azért jutottak tovább, mert a leopárdoknak becézett, de telje­sen veszélytelen zairei legényeknek eggyel több gólt rúgtak, mint a spó­rolós skótok. Annál jobban haladt a lengyel exp­ressz, pedig a Górski-társulatnak egy fikarcnyi esélyt sem adtak a VB előtt. Annak ellenére sem, hogy Deynáék a világbajnoki selejtezők legnagyobb szenzációját szolgáltatták azzal, hogy elütötték a 16-os döntőből a brit orosz­lánt, Anglia csapatát. Tomaszewski pa­rádésan védett a Wembley-ben, jórészt neki köszönhető, hogy a Sun című lap így kommentálta az angol-lengyel mérkőzést: „A világ vége". Papírforma Ide vagy oda. a lengye­lek a VB-n is meneteltek. Igaz, első mérkőzésükön az argentin kapus, Car- nevali főszerepet játszott abban, hogy a meccs után a dél-ameriKai ölto/öben elmaradt a karneváli hangulat. Am a 3-2-es győzelem nem volt kicsúszott eredmény, hiszen a lengyelek a ki­vételes klasszisokkal kiálló olaszokat is elpáholták (2-1). A vereséggel Itália el­búcsúzott, s ez különösen Zoff kapus­nak fájt. A nagyszerű Dino a VB-t megelőzően mérkőzések sorozatán nem kapott gólt, a világbajnokságon vi­szont négyet is beszedett, s a többiek­kel együtt bánatosan csomagolhatott. Szívesebben kapta volna korábban e négyest, ha a hálója a VB-n érintetlen marad... Szdmorkodtak a nyugatnémetek is, mert sehogysem ment nekik a játék. Az ausztrálok ellen oly hamisan mu­zsikált a Schön-csapat (jóllehet, 3-0-ra nyert), hogy a nézők szinte megkövez­ték a gárdát. Válaszul a pfújolásra, Beckenbauer — nem éppen császári mozdulattal — a közönség felé köpött, s ekkor mindennek becézték őt, csak Kaiser Franznak nem ... Egy gavallér holland bank sem volt túlságosan boldog, a pénzintézet ugyan­is felajánlotta, hogy minden németal­földi gólért ötezer gulden prémiumot fizet. Az élelmes Ruud Krol a bolgárok ellen öngólt lőtt. majd tartotta a mar­kát, hiszen a bank nem kötötte ki, hogy a saját hálóba küldött találat nem érdemel jutalmat. A 4-1-es holland győzelemmel zárult meccs után a já­tékostársak okkal sopánkodtak: „Hogy ez nekünk nem jutott az eszünkbe?!’’ Valóban, két öngól még belefért vol­na... A németalföldiek gyorsan megvígasz- talódtak, ehhez csupán annyi kellett, hogy legyőzzék a világbajnok brazilo­kat. Bár a dél-amerikai csapatban két Cesar is játszott, mégis Cruyff volt a cézár; vezérletével Hollandia 2-0-ra nyert, így eljutott a döntőig. Sikerült ez a feltámadt NSZK-nak Is, pedig az NDK-tól elszenvedett 1-0-ás vereség után a nyugatnémet sajtó már eltemette együttesét. A kapitány, Hel­Sorozatunkhoz Szepes Béla rajzolt karika­túrákat. Balról Gerd Müller, a világbajnokok gólgyárosa, jobbról Cruyff, a holland cézár. műt Schön viszont később így üzent a győztes gól szerzőjének, Jürgen Spar- wassernek: „A keletnémet középcsa­tárnak dísztáviratot kellene küldenem, mert remek találatával felrázta csapa­tunkat". Az NSZK ettől kezdve nem kapott ki; az utolsó lépést a döntő felé a Len­gyelország elleni találkozón tette meg. A mérkőzés előtt hatalmas zápor zú­dult Frankfurtra, s félő volt, hogy vízi- póló-összecsapásra kerül sor a Wald- stadionban. Nem kis dolog: az ítélet­időben is ragyogó futballt láttunk, a szerencsésebb NSZK 1-0-ás sikerével. Joggal mondta Kazimierz Górski, a len­gyelek kapitánya: „Ha a nyugatnéme­tek kapuját nem Maier őrzi...” A döntő Ismét Maier meccse volt A félidőben az NSZK 2-1-re vezetett Hol­landia ellen, ám a második játékrészt végigtámadták Neeskensék. Csakhogy Maier mindent védett, az eredmény nem változott. A nyugatnémetek má­sodszor kaptak aranyérmet (első vi­lágbajnokságukat — ugye, még emlék­szünk? — 1954-ben nyerték), s ezzel alaposan kiengesztelték korábban mor­cos szurkolóikat. Akik a győztes döntő után mindent feledtek, mondván: „Olyan volt ez a VB, mint maga a ka­pitány. Schön, sehr schön.. Hegyi Iván játszó Daniel Bertonl, a kitű­nő jobbszélső. Legutóbbi nyi­latkozata igen érdekes, mivel a belga válogatottra hívja fel társai figyelmét. Véleménye szerint ha egy gólt már elért a belga csapat, ezt az előnyét a mérkőzés végéig is meg tudja tartani. ö is játszott a világbajnok Argentína csapatában, amely Buenos Airesben a portugál Benficával találkozott és kínos­keservesen 1-0 (0-0) arányban győzött. A négy évvel ezelőtti VB hőse, Kempes mentette meg Argentínát a szégyentől, a 48. percben Ardiles átadását lőtte be távolról Bento kapujába. A közönség elégedetlen volt az argentin együttessel. ★ Limában Peru utolsó hazai előkészületi mérkőzését játszot­ta a párizsi Saint Germain el­len és 3-1-re győzött. Santiagóban mindössze 5000 néző volt kíváncsi a Chile— Internazionale mérkőzésre, a szurkolóknak nem sikerült gólt látni. illető Pest megyei munka­helyen dolgozzon és ne le­gyen az adott sportág igazolt sportolója. A legnagyobb ér­deklődés a kispályás labdarú­gást kísérte. Kispályás labdarúgás. Férfi: L Ceglédi Tejipari Vállalat, 2. Pest- vidéki Gépgyár, 3. Szentendrei Papírgyár. Női: 1. Csepeli Duna Tsz I„ 2. Csepeli Duna Tsz II., 3, Ceglédi Iparcikk-kereskedelmi V. Lövészet. Légpuska. Női: 1. Cse­pel Autó, 2. Ceglédi KÖZGÉP, 3. Fóti Béke Tsz. Férfi: 1. Ceglédi Mezőgép, 2. Csepel Autó. 3. Fóti Béke Tsz. Légpisztoly. Női: 1. Ceglédi KÖZ. GÉP, 2. Fóti Béke Tsz, 3. Csepel Autó. Férfi: 1. Ceglédi KÖZGÉP, 2. Fóti Béke Tsz, 3. Csepel Autó. Női kézilabdában: 1. Csepeli Du­na Tsz. Az egyéni versenyszámokban el­ső helyezést szereztek: Asztalitenisz, Férfi egyéni: Med- veczky Imre (Szentendrei Papír). Női egyéni: Burka Istvánná (Nagykőrösi Játékgyár). Férti pá­rosban: Balogh László, Bujáki Páf (Ceglédi KÖZGÉP). Női párosban: Burka Istvánná, Ady Julianna (Nagykőrösi Játékgyár). Vegyes párosban: Medveczky, Ady. Kerékpár: Dóra Simonná (Cse­peli Duna Tsz). Teke. Egyéni: Raffay Gyule (Csemő). Páros: Zsámbékl Ferenc, Buláki Pál (Ceglédi KÖZGÉP). Túra- és tájékozódási futás. Férfi. 1000 méteren: Holes Károly (Pestvidéki Gépgyár). 3000 m: Ka­posvári Mihály (Szentendrei Papír­gyár). Női. 1000 m: Keresztes Ist- vánné (Csepeli Duna Tsz). 2000 mt Szabó Krisztina (Fóti Béke Tsz). 3000 m: Ráczné, Bajczán Magda (Csepeli Duna Tsz). Külön rendezte!? gyermekver­senyt is, melyben az óvodásoknál Lévai Péter, az általános iskolá­soknál Seres Albert és Mikes Gabriella lett a gvőztes. Sakk: Osgyáni Zoltán (Ceglédi Állami Tangazdaság). Lábtenisz: Móricz István (Ceg­léd). Lövészet. Légpuska. Férfi: Mi­csinai Zoltán (Ceglédi KÖZGÉP). Női: Czombos Istvánná (KÖZ­GÉP). Légpisztoly. Női: Benyusné, Csillik Mária (KÖZGÉP). FérflI Juhász József (IM Iklad). Ungureán László A VOLÁN 21. sz. 02. sz. műszaki üzemegy­sége felvételre keres kőműves, asztalos és lakatos szakmunkáso­kat. Jelentkezni lehet: Nagykőrös. Zsíros dű­lő 4 Textilgyár erősáramú elektromérnököt fel­vesz. Jelentkezni lehet a 690-403-as telefon­számon. Eladő Cegléden, Su­gár utca 10., kertes családi ház, valamint garázs, a bútoráruház udvarában, Marx utca. Érdeklődni: Cegléd. Puskin u 2. I. em. 3. Telefon: 11-770 Vennék 125 cm3-es csónakmotort Eladó M 21-es vizsgázott Vol­ga 10 000-ért. Cegléd. Malom utca S. 18 óra után kérem a megke­resés!. Eladó egy négvszemé- lyes francia lakókocsi. 380X2 méteres. Cím: Monor, Széchenyi u. 49. sz. Eladó Dunakeszi bel­területén 223 n.-öles telken. 150 nm-es, 4 szobás család: ház. melyből 80 nm 2 szoba összkomfortos rész beköltözhető. A ház alatt 3 helyiségből álló műhelynek alkalmas pince van. Helybeli lakótelepi cserelakást beszámítok. Érdek­lődni 18 órától és ün­nepnap: Dunakeszi. Hárs köz 1, __________ S' zoü-Csürög települé­sen eladó két szom­szédos, egyenként 230 n.-öles beépíthető hét­végi telek, (külön is megvehetők). Érdek­lődni: Kelen György. Székesfehérvár, Mun- kácsy u. 6/b. 8000 Wartburg Hm. ZY-os. garázsban tartott. íe- hér, eladó. 460-515, Reprezentatív 3 és fél szoba hallos. (130 nm) öröklakás eladó. 461- 917, vagy dr. Molnár Ferenc. Karinthy Fri- gyes út 13. 1117, 5 db hőtárolós kályha eladó. Vecsés, Temető utca 13/a, _____________ El adók csillárnak új szekérkerckek, kisebb filodendronok. Nagy­kőrös, Zápor utca 3. Halász. Monoron új, kétszin­tes, 3 szoba összkom­fortos. kertes ház el- adó irányi u. 7. Fél ház eladó Monor. Rákóczi út 22. Érdek­lődni: Halas út 22. UE 28-as dízeltraktor ekével, pótkocsival el­adó. Érdeklődés: Szód. liget. Dunai fasor 95. Gödöllő, Esze T. 21. sz. alatt két szoba össz­komfortos családi ház, 226 négyszögöl telekkel eladó. Garázs van. Ér­deklődni a helyszínen 15 óra után. __________ Né gyéves Wartburg eladó. Gödöllő, Ibolya u. 3, ________________ Bu dai 50 nm társasházi öröklakás eladó 14. E/ nm vagy 1 és 1/2 szo­bás tanácsira cserélhe­tő értékkülönbözettel. T.r 336-640 és 17 óráig, 652-445, 17 óra után. Eladó egy friss fejős üszőtehén, 2 db fialás előtt levő hasas disz­nó, 5 db kecske, 35 db hasas birka, 2 db tenvész kos és man­galica malacok. Bíró, Monor. Ország u. 36, 150 négyszögöles telek eladó Monoron. az Esze Tamás u. 24. sz. alatt. Érdeklődni lehet: Kol- tói A. u. 36. Elcserélem hatvani két szoba összkomfor­tos lakásomat gödöl­lői egy szoba össz­komfortosra. Kollárilc János, Hatvan, Tabán u. 22. II. em. 7. Képünk a május 9-1 dunakeszi megyei rangadót Idézi. Akkor a sötét mezes helyiek gól nélküli döntetlent értek el az SZTK ellen. Az azóta banjokká előlépett Dunakeszi Vasutasra vasárnap újabb nehéz erő­próba vár, az osztályozó első felvonása. Reltter László felvétele APRÓHIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom