Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
12 "xMr,tap 1982. MÁJUS 29., SZOMBAT Hírek ■ Hétvégi KAiAiizi , 1982. május 29., • szombat, Magdolna napja. A Nap kél 4.53 — nyugszik 20.30 órakor. A Hold kél 11.35 — nyugszik 1.31 órakor. BVa'huato ibüjahasi Több ízben megnövekszik a felhőzet és záporokra, zivatarokra kell számítani. Az északi, északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali fölmelcgedés kissé gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet: 23, 28 fok között alakul. Tornaművészet A Budapesti Spartacus Sportkör szakedzői négy korcsoportban foglalkoznak a leendő művészi tornászokkal. A kép az óvodáskorú gyermekek edzésén készült. — Fogadóóra. Dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, május 31-én, hétfőn fél 10-től fél 1-ig, hivatali helyiségében fogadóórát tart. ; Az albertirsaiaknak igazán nem kell idegen toliakkal ékeskedniük, hiszen van belőle a saját házuk táján is. A községben található ugyanis a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat dísz toll üzeme. Ilyen műhely egyébként (1934-ben alakult) nincs is több Magyarországon, s lehet, hogy az albertirsai sem működik már sokáig. Dobó Józsefivé üzemvezető elmondta, hogy mostanában egyre kevesebb alapanyaghoz jutnak. A szárnyasok nagyüzemi feldolgozása során a toll összetöredezik. s csak kis része hasznosítható. A megfelelő tollak kiválogatása nem kis türelmet és figyelmet kíván az ott dolgozó húsz asszonytól. A Terimpex közvetítésével íTéma: a Rubik-kocka Éj bélyeg A Budapesten rendezendő I. Rubik-kocka világbajnokság alkalmából új, 2 forint névértékű bélyeget bocsát forgalomba a Magyar Posta. A bélyeget Varga Pál grafikusművész terve alapján több színű ofszetnyom ássál az Állami Nyomda készítette. — Előnyári menetrend. A MAHART balatoni üzemigazgatósága értesíti az utazóközönséget, hogy a balatoni személyhajók és kompok holnaptól, május 30-tól az előnyári menetrend szerint közlekednek. WWI I1IHIII|IIIIII||I * * 1 11 Ti I r"Ti ill ll IIIII'HB A Pest megyei Iparcikk kiskereskedelmi Vállalat értesíti a B- Jelű, 2-es sorszámú sorjegy tulajdonosát, hogy sorsjegyével megnyerte a szentendre-papszigeti kempingvásár főnyereményét, a négyszemélyes sátrat, két gumimatraccal. Elhunyt Simon Antal Mély megrendüléssel és fájdalommal közöljük, hogy Simon Antal, a magyar és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kiemelkedő személyisége, a Szakszervezetek Országos Tanácsának tagja, a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöke, 62 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Szakszervezetek Országos Tanácsa Bányaipari Dolgozók Szakszervezet« ★ Simon Antal 1920. Június 17-én agrárproletár családban született a Szabolcs megyei Kék községben. Tizenhat évesen munkába állt a kondói bányaüzemben, ahol 1949- ben a szakszervezeti bizottság elnökévé választották. Bányamérnöki diplomát szerzett. 1950-től haláláig a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének központjában dolgozott, 1965-től 1980-ig, a nyugdíjazásáig a főtitkári, azután pedig az elnöki tisztséget töltötte be. A Bányász Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége adminisztratív bizottságának tagjaként és számvizsgáló bizottságának elnökeként a bányászok nemzetközi mozgalmában közvetlenül is részt vett. — Óvoda Szentendrén. Már állnak a falai az új szentendrei óvodának. A Hold utcában lévő ház naponta száz kisgyereket vár majd. Az épületet — a tervek szerint —, még ebben az évben átadják. A héten A loffó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a Budapesten megtartott 22. heti lottósorsolás alkalmával, a következő számokat húzták 13,32, 43,62,90 A május havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 21. játékhét szelvényei vesznek részt. külföldre is kerül belőle, s bérmunkát is vállalnak. Ezek a kapcsolatok azonban a toll- hiány miatt kezdenek elsorvadni. Ha végképp nincs alapanyag. akkor ágytollat csomagolnak kilós zacskókba, évente egy-két hónapig Kecskeméten is besegítenek a ba- romfik vágásába. KOSSUTH RADIO 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.0«: Hírek, időjárásjelentés. 8.30: Családi tükör. 9.00: Mit — hol — mikor — hogyan? 9.15: Színes népi muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Volt, lesz ... 12.00: Déli Krónika. 12.30: Déli zeneparádé. 13.25: Orvosok a mikrofon elfitt. 13.30: Exportérdekeltség a mező- gazdaságban. 14.00: Hírek. 14.05: A hét embere. 14.15: Zenei anyanyelvűnk. 14.25: Magyarán szólva... 14.40: Az MRTV gyermekkórusa énekel. 15.00: Ünnepi könyvhét. IC.00: 168 óra. 17.30: Komolyzenei lemezlovaa. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 13.30: Hírek. 18.40: Sporthíradó. 18.50: A szülőföld muzsikája. 19.50: Holnap történt. 20.58: Pctri Endrére emlékezünk. 22.00: Hírek. Sporthíradó. 22.20: Európa hangversenytermeiből. 23.33: A magyar néphadsereg énekkara énekel. 24.00: Hírek. Időjárásjclentés. 0.10: Melódiakoktél. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Opercttrészletek. 9.00: Híres történetek. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.02: A Gyermekrádió műsora. 14.00: Irodalmi világjárás. 14.30: Hírek. Útközben. ARÁNYI LAJOS SZÁZHETVEN EVE, 1812. május 29-én született Komáromban, és 75 éves korában, 1887 júliusában hunyt el Nagymaroson Arányi Lajos patoló- gus, egyetemi professzor, akadémikus. Miután megszerezte orvosi diplomáját, két évig tanársegéd volt a pesti belklinikán. Külföldi tanulmányutat tett, s 1844-től a kórbonctan első oktatója és meghonosítója hazánkban. Az első magyar kórbonctani intézetet saját költségén rendezte be. Sokoldalú tudós volt, aki régészként Is jelentős munkásságot fejtett ki. Idén is gazdag gyermeknapi programok várják a kicsinyeket szerte a megyében, csak győzzék játékos kedvvel, így Zebegényben ma reggel 9.30-tól 17.30-ig tartanak a különböző rendezvények. A Szőnyi Múzeum sportpályáján van a gyülekező, majd 10 órakor kezdetét veszi — kiki kedve szerint választhat — az ügyességi sportjáték, az aszfaltrajzverseny és a képzőművész szakkör nyílt napja. Délután 4 órakor nyílik a gyermek képzőművész szakkör kiállítása, a Szőnyi István Emlékmúzeum színháztermében. A Szabadság Tsz jóvoltából A Magyar Televízió környezetvédelmi fórumot szervez június 2-án, szerdán 21 óra 10 perctől 22 óra 40 percig. A műsor házigazdája Vitray Tamás lesz, vendégei: Gonda György államtitár, az OKTH elnöke, Királyi Ernő, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának vezetője, Jantner Antal, az ÉVM miniszterhelyettese, Illés György, az OVH elnökhelyettese, Keszthelyi István és Takáts Attila, az OKTH osztályvezetői. 14.35: Fúvószene. 15.03: A Rádió Dalszínházának bemutatója. 16.30: Hírek. Útközben. 17.30: 4x4. Játék. 18.30: Hírek. Útközben. 18.35: Ritmus. 19.05: Közkívánatra! 20.30: Hírek. Útközben. 20.35: Sporthírek. 20.40: Strauss-müvek. 21.38: Nótafelvételekből. 22.00: Slágermúzeum. 23.00: Hírek. 23.10: Sporthfradó. 23.20: Miles Davis felvételeiből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.00: Román és szlovák nyelvű műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.11: Üj orgonalemezcinkből. 8.56: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 10.25: Slágerlista. 11.00: Hírek. 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. 12.37: Chico Freeman kvartettje. 13.00: Hírek. 13.07: Lemezbörze helyett... 14.00; Kívánságműsor sztereóban. 16.00: Aranyalbum. 17.05: Reneszánsz kórusmuzsika. 17.35: Tip-top parádé. 18.05: A magyar széppróza századai. 18.20: Népzene sztereóban. 18.50: Kritikusok fóruma. 19.00: Hírek. 19.05: Üj lemezeinkből. 19.30: Bcrlloz-művek. 20.40: A Yes együttes összes felvétele. 21.40: Operatetralógia. Wagner művéből. 22.44: Négy őrá a Catedralban. Sorozatgyártásra Óriás víztornyok Sorozatgyártásra alkalmas 3000 köbméteres óriásvíztor- nyot tervezett a Mélyépítési Tervező Vállalat. A felmérések szerint ugyanis, mintegy 20 ilyen nagy víztoronyra lesz szükség az országban, s az anyagi lehetőségeknek megfelelően kerül sor a megvalósításukra. A kísérleti példány kivitelezését már megkezdte a Vízügyi Építő Vállalat Budapest XVIII. kerületében, a Lakatos utcai lakótelepen, s ugyancsak hozzáfogott továbbiak építéséhez Csepelen, Kecskeméten és Szolnokon. a mai nap a gyáli gyerekek számára is gazdag szórakozást kínál; délelőtt 10-től este 18 óráig a lepényevéstől a zsákbanfutásig, a gyermekjáték-csereberéig minden megtalálható a programok között. Szentendrén holnap tartják a reggel 9 órától egészen az estébe nyúló gyermeknapi ünnepséget. Ugyancsak vasárnap, egész napos majálison szórakozhatnak a tápióbicskei kicsinyek, ahol többek között az Április 4. Termelőszövetkezet lovasszakosztályának bemutatójában és a tápióbicskei népi együttes fellépésében gyönyörködhetnek. A föld, a vizek, a levegő, az élővilág, a táj és a települési környezet védelmével, a hulladékok hasznosításával, elhelyezésével, általában a hazai környezetvédelemmel kapcsolatos kéréseiket az érdeklődők levélben a -tv címére (környezetvédelmi fórum, Budapest 1910 Szabadság tér 17.) küldhetik el, vagy az adás napján 16 órától a következő telefonszámokon tehetik fel: 170-700, 173-444 és 174-333. *3.30: Hírek. Időjárásjelenté». 23.33; Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévctorna. 8.05: A mi képernyőnk. 8.20: Csak gyerekeknek! 8.40: Tízen Túliak Társasága. 9.20: Az öreg bánya titka. 3. rész. 9.50: A Buddcnbrook-ház. 10.55: Keresztkérdés. 11.25: Haydn szimfóniái. 13.50: Tomi és kutyája. 14.05: Zenc-bona. 14.45: Idesüss! 15.15; Gyújtópontban a labdarúgás. 15.40: Curro Jiménez. Spanyol filmsorozat. 2. rész. 16.40: Hírek. 16.55; Sorstársak. 17.25: MAFILM-magazin. 17.40: Leszokni nehéz. 18.10: Módi ’82. 18.40: Üj egymillió fontos hangjegy 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Férfi Laramie-ből. Amerikai film. 21.45: Slágerbazár. 22.15: Tv-híradó, 3. 22.25: A halál éjfélkor áUt be. Olasz—NSZK-film. 2. MŰSOR 16.35: Tisztelendök. 17.10: Megtörtént bűnügyek. 18.30; Szép Szó. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Giacomo Puccini: Bohém. élet. Közben, 21.05: Tv-híradó, 2. 22.30: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei. Étravalók Mától MAHART személy- hajónyitány lesz a Dunán, Budapest Batthyány tér— Szentendre és Leányfalu között fel- és lefelé közlekedik naponta háromszor. A fővárosból Százhalombattára és vissza szombatonként egy, vasárnaponként azonban már két hajó indul. Többen érdeklődtek, miképpen közelíthető meg a kibővített lepencei fürdő. A ll-es úton Visegrád felől, de rövidesen átadásra kerül az új lll-es út Szentendre—Pilisszentlászló —Lcpence között. Ez az új út 5 kilométerrel lesz rövidebb, mint a régi. Épp így sokan kíváncsiskodnak, miként juthatnak el a i szentendrei skanzenbe. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Bu- !• dapestről a HÉV Batthyány tér —Szentendre, s onnan a Volán 8.45, 9.45 (csak vasárnap), 10.05, 10.45 (csak vasánap), 11.45 (vasárnap nem közlekedik), 12.45, 14.05 (csak vasárnap) és 15.05 órakor induló járataival közelíthető meg. Autóval a ll-es számú úton Szentendréig, onnan a Szabadságforrás úton érhetünk a múzeumhoz. A városban az utat sárga táblára festett harangláb, illetve SKANZEN feliratú táblák jelzik. Ők, ötvenketten Erden a Benta-völgye Tsz kultúrtermében ma 15 órakor nyitják meg Érd, Százhalombatta és a budai járás képző-, valamint iparművészeinek kiállítását. Miként az érdi mflv. központ főelőadójától. Mogyorósi Erikától megtudtuk: a tárlaton 52 művész 134 alkotása (képek, szobrok, tűzzománcok, plakáttervek, grafikák stb.) láthatók. A megnyitón fellép Donkó Ig- nácné és az Érd és Vidéke Szövetkezet férfikórusa. Székely Miklós vezetésével. A műv. központban ma 16 órakor a gyerekeknek, 19 órakor a felnőtteknek ad műsort a Pozsonyi bűvészegyüttes. A gyerekek holnapi legérdekesebb feladata pedig minden bizonnyal az lesz, hogy dobozokból szobányi nagyságú várat építhetnek . •. Dunakeszi bélyegző A vitorlázórepülő-bajnokság során Dunakeszin e hét végén is alkelmi postahivatal működik a starthelyen, ahol a fila- telisták örömére alkalmi bélyegzéssel láthatják el postai ievélbályegQiket. Vérségi ásatások Kétnapos programot állítottak össze e hét végére a köz- művelődés vezetői Versegeii. A rendezvénysorozat legfigye- lemreméltóbbja, hogy holnap a falumúzeumban megnyitják az előző években végzett helyi ásatások tárgyi emlékeinek kiállítását. Óbuda —1 Solymár Az Óbuda—Solymár zenei hetek május 22-én kezdődött programsorozata alkalmából e hét végén ma 19 órakor népzenei műsort hallgathatnak az érdeklődők az óbudai Zichy- kastélyban, holnap 16.30-kor pedig nemzetiségi népdalkörök mutatják be műsorukat a solymári Apáczai Csere János művelődési házban. T úrázóknak Ötödik alkalommal rendezik meg a dr. Lévai János vízi emléktúrát, az úgynevezett Dunai nyolcast, amelynek útvonala a Szentendrei és a Csepel szigetet körülölelő Duna- ágak által kialakított víziút. A 213 kilométeres túrán — mely több szakaszban is teljesíthető, bármilyen hajótípussa] végig lehet menni. A rajtra már tegnap sor került, s este Leányfalunál táboroztak a résztvevők a Duna-parton. Ma 20 órakor Kisoroszin, a szentendrei sziget csúcsán tábortűz mellett emlékeznek meg a túra névadójáról, holnap pedig a váci ágban indulnak vissza. Ugyanígy Kisorosziban kezdődött tegnap a Társadalmi Erdei Szolgálatosok XVII. országos háromnapos találkozója. Törökmezőn ma és holnap a budapesti természetbarátok találkoznak. Vetélkedőkre, fáklyás felvonulásra, turista-dalversenyre, tájékozódási versenyre, filmvetítésre, műsoros tábortűzre kerül sor. Bemutatják a fotópályázatra érkezett képeket, kiállítást rendeznek, bemutatót tartanak a technikai munkák módszereiről. A találkozó színhelyére ma és holnap Nagymarosról külön autóbuszok . Indulnak. A budapesti kerékpártúra- kupa-verseny háromnapos harmadik fordulójának színhely« ugyancsak Törökmező. Ne feledje. ha arra jár, hogy BÉNYÉN, a Kisasszony- völgyben ma tartják a járá* kisiparosai immár hagyományos majálisukat. CEGLÉDEN, a Kossuth Múzeumban a Váci céhek — váci iparosok kiállítás látható, holnap pedig 17 órakor a Zeneiskolában Godány Gertrúa, a Zeneakadémia hallgatója és Balogh Adrienn, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke hangversenyezik. DUNABOGDÁNYBAN, vasárnap fejeződik be a szerdán kezdődött nemzetiségi napok rendezvénysorozata. DUNAKESZIN, a városi tanács üdülőjében délelőtt 18 órakor az ifjúsági napok keretén belül Főzőcske, de okosan játékos vetélkedőre, s ezzel egy időben a 3. számú általános iskolában eszperantó vetélkedőre kerül sor. GYÁLON ma országos 8értés vásárt tartanak. KARCAGON, a Déryné Művelődési Központban a ceglédi Balázs Béla-díjas Tóth István fotóművész gyűjteményes kiállítása látható. MOGYORÓDON, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem képzőművészeti körének kiállítása tekinthető meg a községi pártházban. NAGYKÁTÁN a művelődési központban ma 18 órakor TME-koncert. NAGYMAROSON a művelődési házban Harnóczi Dóra festőművész kiállítása tekinthető meg. ÖCS AN ma 18 órakor a műemlék-templomban Gregor József Liszt-díjas érdemes művész és Gallai Judit énekművész hangversenyére kerül sor. PILISEN, a művelődési házban Bakó József pedagógusköltő munkásságát és életútját bemutató emlékkiállítás látható. POMÁZON ma 19 órakor, a művelődési házban Zorán+ Láma-koncert. SZÁZHALOMBATTÁN az iskolagalériában tegnap nyílt meg M. Kiss József grafikus- művész kiállítása. , SZENTENDRÉN, a Műhely Galéria tegnap óta ad otthont Bálint Endre kiváló művész linotypia kiállításának, a művelődési központban pedig Kun Éva keramikus és Csete Ildikó textiltervező tárlata tekinthető meg. SZIG ETSZENTMIKLOSON, holnap zárul a tanács nagytermében Nádasdy János, Szabó Béla, Somogyi György és Koós Péter közös kiállítása. SZOBON, a Börzsöny Múzeumban a nagykőrösi születésű Fajka János tűzzománcművész kiállítása látható. TÄP10GYÖHGYEN ma 16 órakor nyílik meg az óvodai játékkiáliítás. TAPIÓSZELEN, a Blasko- vich Múzeumban ifj. Kapoli Antal faragó népművész grafikái láthatók. TÖKÖN Móser Zoltán Hetvenhét című fotókiállítása látható a művelődési házban, tji Műsort ajánló leveleiket leg’ll később hétfőn expressz adják postára rovatunk címére: 1446. jg Budapest,. Pf 311. Ezt követően telefonon kérem jelentkezésüket f. a 141-258. illetve a 14l-462-es telefonszámon. Alacs B. Tamás _ »„A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik -, hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes — ULyT MÍQVm HIhI Ü p Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. 311 trányliószám: 144«. — Kiadja a ÉLŐI ITILUILI llllU.ru Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér S. 1999. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi .telefonja: 343-100 és 336-130. — —-------------------------------—————Szerkesztőségi titkárság: 142 —338. .----------------------------------------—-----------FIÓKSZEKKESZTOSEGEINK; Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I, Pf. 19 *701. Telefon: 11—400. — Erűi Hírlap, Erű, Lenin út 33. 3030. Telefon: 43-352. Gödöllői Hírlap, Gö döllő, Szabadság út *. Pf. 1«. 2100. Telefon: 81—96. - Monort Hírlap Monor, Kossuth u. 78. pf 51. 3201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hösök tere 7. *750. Telefon: 398 - Váci Blrlap, Vác. Lenin Ut 45 Pf 32. 2601 Telefon: 10 - 095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 *15—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. * ián ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102.- Ft. félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index• 25 064 HU). ISSN «33-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0*09-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monorl Hírlap), ISSN 0133—370» (Nagykőrös! Hírlap), ISSN 0133-271» iVád Hírlap). ’ Eszel kenik a kalácsot Kevés manapság a jó toll mmmA uádio'és tv MűsoRÁBóm 141-462 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER m 10—18 óráig: S. HORVÁTH KLÁRA HA GONDJA VAN. _________VAGY SEGÍTSÉG HE S7.0HPL HÍVJA FEUi Le pényevés, rajzkiállitás, cserebere Válassz — választhatsz! Fórum a tv-ben Környezetiinhról lesz szó