Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
/ xMiap 1982. MÁJUS 29., SZOMBAT Az argentin külügyminiszter az AÁ5I segítségét kérte Szárazföldi hadműveletek a szigeteken Buenos Airesben egyelőre nem erősítették meg annak a hírét, hogy az angolok csütörtökön támadó akciót hajtottak végre a Falkland-(Mal- vin-) szigetek keleti részén kiépített hídfőállásukból kiindulva, s haladnak a szigetek belseje felé. A Telam hivatalos argentin hírügynökség által ismertetett katonai közlemény szerint a nevezett körzetben, San Carlosnál csütörtökön szárazföldi harc bontakozott ki az argentin és a brit erők között. Az argentin csapatokat Canberra típusú bombázók támogatták. Ugyanezek a gépek — jelentette a Telam hírügynökség — előzőleg bombázták az angolok hídfőállását, amely — argentin közlés szerint — 150 négyzetkilométer kiterjedésű és 2000 brit katona állomásozik ott. A hírügynökség szerint a briteket súlyos emberis anyagi veszteségek érték, ezek mértékét Buenos Airesben most értékelik. A San Carlos-i harcokkal egyidejűleg a britek több légitámadást intéztek a szigetcsoport fővárosa, Port Stanley (Puerto Argentinok illetve a szigetek keleti részén található Port Darwin ellen, Buenos Aires-i közlés szerint az argentin légvédelem két Harrier-típusú harci gépet lőtt le a harcok során. Pénteken reggelre sem veszítette el hatályát a teljes hírzárlat, amelyet brit részről előző nap a San Carlos-i hídfőállásából indított szárazföldi hadműveletekkel kapcsolatban elrendeltek. Amióta Thatcher asszony csütörtökön délután a palamentben bejelentette, hogy a falklandi szárazföld visszafoglalása megkezdődött, hivatalos helyen semmilyen további részlettel nem szolgálnak. Hadügyminisztérium! források mindenesetre kiszivárogtatták katonai tudósítóknak, hogy a San Carlosnál partra- tett ejtőernyős ezred második zászlóaljának „egyes csoportjai” — ami összesen néhány száz embert jelenthet — a keleti Fa\kland-sziget középső részén fekvő Darwin és Goose- green felé haladnak, miközben a tengerészgyalogosok egyenesen a falklandi főváros, Port Stanley irányában nyomulnak előre. New Yorkban az ENSZ főtitkára közben külön-külön tárgyalt a brit és argentin ENSZ-megbízottakikal, hogy felderítse, van-e álláspontjukban olyan közös elem, amely reményt nyújthat a tűzszünethez. Viharos tapssal fejezték ki szolidaritásukat Argentínával az Amerikai Államok Szervezete külügyminiszteri értekezletének résztvevői csütörtökön Washingtonban. Az ünneplés-, hez, amely Nicanor Costa Mendez argentin külügyminiszter beszédének befejeztével kezdődött. csupán egyetlen tagország — az Egyesült Államok nem csatlakozott. Costa Mendez arra kérte a tagországokat, ítéljék el az Egyesült Államok Nagy-Bri- tanniának nyújtott segítségét, amellyel megsértette a riói szerződés előírásait. Az argentin külügyminiszter arra is felszólította külügyminiszter társait, hogy hozzanak szankciókat Nagy-Britannia ellen. Az AÁSZ — kérte Nicanor Costa Mendez — hívja fel az angolokat az azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások felújítására. Haig amerikai külügyminiszternek az értekezlet csütörtök délutáni ülésén elhangzott beszédét a küldöttségek hűvös fogadtatásban részesítették. Haig agresszióval vádolta Argentínát, az ártatlan védekező szerepében tüntette fel Nagy- Britanniát, többször is aláhúzva, hogy a konfliktusnak az amerikai álláspont szerint semmi köze a gyarmati rendszer elleni küzdelemhez. ★ A brit kormány azt fontolgatja, nem oldhatná-e meg a Falkland- (Malvin-) szigetek távolabbi jövőjét úgy, hogy azokat — visszahódításuk után — támaszpontépítés céljára bérbe adja Washingtonnak — jelenti az UPI amerikai hír- ügynökség brit és argentin forrásokra hivatkozva. Ez a „megoldás” érintetlenül hagyná a szigetek fölötti brit szuverenitást, de védelmük terhét legalábbis megosztaná az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között. Magyar parlamenti küldöttség élén Péter János Luxemburgban Péter János, az országgyűlés alelnöke vezetésével csütörtökön magyar parlamenti küldöttség érkezett Luxemburgba. Első alkalommal tesz magyar parlamenti küldöttség látogatást a 360 ezer lakosú nagyhercegségben. A látogatás első napján a küldöttség a luxemburgi képviselőházban megbeszélést folytatott a két ország és a két törvényhozás kapcsolatairól. Este a házelnök vacsorát adott Péter János tiszteletére. Pénteken vidékre látogatott a küldöttség. Megtekintett néhány üzemet, köztük az évi öt millió tonna acélt gyártó Ar bed nagyvállalat egyik korszerű gyárát. Amerikai költségvetési szavazás A kormány súlyos veresége Az amerikai képviselőház pénteken 265:159 arányban le- szavazta az 1983-as pénzügyi évre kidolgozott költségvetéstervezetet. . A kormányzó republikánus párt képviselői általában a javaslat ellen voltak, míg a házban többségben lévő demokraták megoszlottak. A tervezet ellen szavazó képviselőit a deficit mértékét tartották elfogadhatatlannak. A szenátus egyébként a múlt héten jóváhagyta a 116 milliárd dolláros rekorddeficittel számoló Hatnapos látogatás a szigetországban Londonba érkezett a pápa Pénteken reggel hatnapos látogatásra Nagy-Britanniába érkezett 11. János Pál pápa. Személyében a római katolikus egyház feje a történelem során első ízben lépett a szigetország földjére. A CDU elnökének nyilatkozata Kohl bírálta Ceisslert Helmut Kohl, a nyugatnémet ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, pénteki sajtóértekezletén azt a meggyőződését hangoztatta, hogy pártja legkésőbb az 1984-es választásokon hatalomra jut az NSZK-ban. Az FDP „nem egyértelmű” magatartása miatt azonban Kohl nem tartotta valószínűnek, hogy erre már a közeli jövőben sor kerül. A CDU elnöke megerősítette, hogy komoly vitája van Heinrich Geisslerrel, pártja főtitkárával. Kohl bírálta Geisslert, amiért az csütörtökön az ő jóváhagyása nélkül elítélte a nyugatnémet kormány döntését a fegyver- export liberalizálásáról. Geiss- ler azt vetette a szociálliberá- lis koalíció szemére, hogy az elmúlt tíz esztendőben a nyugatnémet fegyverexport hetven százaléka a fejlődő országokba irányult, így egyedül Argentína két és fél millió márka értékű fegyverszállítmányt kapott az NSZK-tól. A kormány nevében Klaus Bölling szóvivő pénteki sajtóértekezletén visszautasította Geissler bírálatát, s azt hangoztatta, hogy a szociállibe- rális koalíció a jövőben is „korlátozó jelleggel” akarja kezelni a fegyverexport kérdését. A London közeli Gatwick repülőterén Sir Basil Hume Westminster! érsek, továbbá a brit tómai katolikus püspöki kar tagjai, valamint — a királynő nevében a norfolki herceg köszöntötte a pápát. Rövid repülőtéri beszédének nagyobbik részét II. János Pál a falklandi válságnak szentelte. Azt mondta, a konfliktus azzal fenyeget, hogy „a korábbiaknál is rettenetesebb arányokat ölt”. A történelemnek ez a pillanata megbékélést kíván — hangsúlyozta. — Megbékélést, nem utolsósorban a keresztények között. Az egyház „a harmónia és az egység szóvivője kíván lenni az erőszaktól, elnyomástól, terrortól sújtott világban” — hangoztatta a pápa. 1983-as költségvetést. A képviselőházi szavazás kimenetele a Reagan kormány súlyos vereségét jelenti, miután a Fehér Ház rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy kompromisszumos tervezetét elfogadtassa. A Reagan-féle gazdasági programot — melynek lényege a főként a társadalom leggazdagabb rétegének 1 kedvező adócsökkentés, és a közkiadások megnyirbálása — még egy évvel ezelőtt is számos képviselő támogatta. A képviselők többségét azonban — erről tanúskodik a pénteki szavazás kimenetele is — jobb belátásra bírta, hogy az egy éve jóváhagyott gazdasági program nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: a gazdaság helyzete nem javult, ellenkezőleg, romlott s a gondokat, a deficitet csak súlyosbítják a békeidőben példátlan méretű fegyverkezési kiadások. Lengyelország Fontos a párbeszéd a tömegekkel Erősödik a társadalmi támogatás a párt iránt, amely következetesen folytatja a szocialista megújulás irányvonalát, de ugyanilyen következetességgel száll szembe a szocializmus belső és külső ellenségeivel — hangsúlyozta Ka- zimierz Barcikowski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára a Központi Bizottság szakelőadóinak értekezletén. Marian Orzechowski, a KB titkára a délkelet-lengyelországi krosnói vajdaság párt- aktívájának ülésén a LEMP és a társadalom közötti párbeszéd jelentőségét, a széles tömegekkel való konzultáció fontosságát hangsúlyozta. A lengyel kormány gazdasági bizottsága, amely csütörtökön ülésezett, Janusz Obo- dowski miniszterelnök-helyettes vezetésével megvitatta a lakáshelyzet megjavításának legégetőbb kérdéseit. Külön foglalkozott a testület az immár krónikus cipőhiánnyal, amely jelenleg főként a felnőtt lakosságot érinti. Zénón Körnender belkereskedelmi és szolgáltatási miniszter varsói sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a könnyűipar az idén átlagosan tizenöt, de egyes esetekben csaknem negyven százalékkal kevesebb árut szállít a piacra, mint tavaly. Ami pedig a tartós fogyasztási cikkeket, főként a háztartási gépeket illeti, a visszaesés mértéke ötven-nyolcvan százalék. Ez részben a tőkés importból származó alapanyagok és fél- termékek hiányával magyarázható, részben viszont azzal is, hogy a gazdasági reformra hivatkozva leállították a legkeresettebb cikkek gyártását több olyan üzemben, amelyeket nem vontak be a központi nyersanyagellátást biztosító operatív programokba. •k Lengyelországban a körzeti bíróságok eddig csaknem nyolcvan személyt ítéltek különböző időtartamú szabadságvesztésre és egyéb büntetésekre, amiatt, hogy részt vettek a május első felében lezajlott rendbontásokban, illetve azok szervezésében. A plocki városi tanács egyik elnökhelyettesét — aki öt éven át több mint 900 ezer zloty jogtalan haszonhoz jutott visszaélései révén — nem jogerősen tízévi szabadság- vesztésre. kétszázezer zloty pénzbírságra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Mitterrand-Marchais találkozó Nem várható gyors fellendülés A nyugat-európai országokban tart a gazdasági pangás és fellendülés egyelőre nem várható. Ezzel számot kell vetnie Franciaországnak is. Nincs szó azonban arról, hogy a kormány megváltoztatná gazdaságpolitikáját, hanem az eddigi politika új szakasza kezdődik — jelentette ki Pierre Mauroy francia miniszterelnök. A Le Nouvel Observateur-nek adott nyilatkozatában rámutatott: a körOlaszországban pénteken több millió dolgozó lépett sztrájkba. A három legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség által kezdeményezett országos sztrájk következtében számos iparvállalat bezárt, megbénult a légi közlekedés és az közúti forgalom. Az újságkihordók sztrájkja miatt nem jelentek meg a pénteki lapok sem. Az ország északi és középső iparvidékein a sztrájk négy órán át tartott, míg délen a dolgozók nyolcórás munkabeszüntetéssel tiltakoztak az iparvállalatok tulajdonosainak a kollektív munkaszerződések megújítását elutasító álláspontja ellen. Az Olasz Gyáriparosok Szövetsége (Konfindustria) elutasítja a tárgyalásokat a szak- szervezetekkel a kollektív szerződések megújításáról. nyező országokban-csökken az infláció üteme, s nem szabad megengedni, hogy ezen a téren növekedjék a különbség Franciaország és partnerei között. Éppen ezért kettőzött erőfeszítéseket kell tenni az áremelkedések csökkentésére. Georges Marchais, az FKP főtitkára csütörtökön este több mint egyórás megbeszélést folytatott Mitterrand elnökkel, aki a jövő heti ver- saílles-i gazdasági csúcstalálkozó előtt sorra fogadja a politikai pártok vezetőit, hogy tanácskozzék velük. Georges Marchals csütörtökön este Villejuif-ben mondott beszédében részletese« foglalkozott az ország gazdasági helyzetével, s rámutatott: pillanatnyilag lanyhuló- ban van a gazdasági tevékenység (amely korábban élénkült), s megoldatlan a két legsúlyosabb probléma, az infláció és a munkanélküliség. A jobboldal és a nagytőke ebben a helyzetben a múlt levl- tézlett politikájához, a nadrágszíj szorosabbra húzásának módszeréhez való visszatérést sürgeti, ez azonban csak még jobban elmélyítené a válságot. "Csak röviden.. AT SZKP KB meghívására pihenésre a Szovjetunióba érkezett Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. AHMED FUAD MOIIIEDDIN egyiptomi miniszterelnök csütörtökön Kairóban fogadta Stefan Andrei román külügyminisztert. A román diplomácia vezetője látogatása során tárgyalt Mohammed Abdel Fattah Ibrahimmal, a gazdasági és pénzügyekért felelős egyiptomi miniszterelnök-helyettessel is. WMJEGYZET WHM AZ CLAJFESYVER VISSZAÜT H A z idei év már mindenképpen a nagy fordulat esztendeje a nemzetközi olajkereskedelemben. Alig néhány hónap telt el 1932-ből, máris olyasmik történtek, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek. Például legutóbb, május első napjaiban a Kőolaj- exportáló Országok Szervezete. az OPEC elhatározta, hogy a jövő év decemberéig befagyasztja a jelenlegi olajárat. A döntésben két érdekesség is van. Az egyik manapság már köztudomású: ezúttal a világ legnagyobb olajszállítóit nem a fogyasztókat és az egész világgazdaságot kímélő önmérséklet vezette, hanem kizárólag az ellen a veszedelem ellen védekeztek, amely őket magukat fenyegeti. Korábban ugyanis, a felfelé rohanó olajárak idején az OPEC — mindig nagy viták után — azért fagyasztotta be az árakat, hogy — a józanabb olaj- exportálók rábeszélésére — ne tegye végképp tönkre a világ ola.ifogyasztóit és a nemzetközi gazdasági viszonyokat. Most viszont zuhan az olaj világpiaci ára. s az OPEC-tagok mind kevesebbért tudnak csak vevőt találni a fekete aranyra. Amiért aztán persze rohamosan — és már-már riasztóan — csökken a bevételük. A mostani befagyasztással tehát <tz érvényes alapár (34 dollárba kerül egy hordó nyersolaj) védelmére keltek. A másik érdekesség ezzel szorosan összefügg. A nagy olajfellendülés idején elfogadott befagyasztások mindig rövid időre, legfeljebb fél évre szóltak. Most viszont másfél évre előre próbálják megszabni napjaink legfontosabb fűtőanyagának árát. Próbálják, — de maga az OPEC sem biztos benne, hogy ez sikerül. A szervezet egyetlen eszköze ugyanis az alapár megvédésének nehéz küzdelmében a termelés csökkentése. Ennek a lehetőségnek azonban mostanában már igencsak a végén járnak az olajexportálók. Könnyen felmérhető, hogy miért. Az OPEC-államok alig két éve még közel napi 30 millió barrelt (hordót) exportáltak, míg ma a kivitelük alig 16 millió naponta. Csökkenő árak mellett ez legalább 50 százalékos bevételcsökkenést jelent, ami a legszilárdabb gazdaságú országokat is megrázná. nemhogy a köztudottan főként, vagy kizárólag az olajtermelésre alapozott, fejletlen iparú olajállamokat. iteles információk szerint 1982 dereka felé közeledve a 13 OPEC-ál- lam közül már csak négynek nincs deficitje. Tehát a többi — hajdan irigyelten gazdag olajállam! — elkezdett eladósodni. s manapság, a nemzetközi gazdasági pangás idején nem könnyű hiteleket szerezni. Egyes olajországoknak ezért gyökeresen át kell alakítaniuk az olajboom idején született nagyralátó gazdasági terveiket. A leggazdagabb OPEC-társak — mint Szaúd- Arábia, vagy Kuvait — csak átmeneti időre húzhatják ki a bajból segélyeikkel az olyan, pénzügyi katasztrófához közeledőket, mint Nigéria, amelynek olaját a nemzetközi olaj- társaságok a magas ár miatt egyszerűen nem veszik át. A kőolajexportálók szervezete ekként fennállásának legsúlyosabb válságát éli át. Részben saját hibájából. Mostanában ütnek ugyanis vissza az elmúlt esztendők túlhajszolt olajárai. 1973-tól 1981-ig még a viszonylag legolcsóbb maradt szaúdi olaj ára is a tizenhatszorosára emelkedett: kettőről harminckét dollárra. Ez pedig olyan óriási nyomással nehezedett a fogyasztókra, hogy radikálisan takarékoskodniuk kellett. A fogyasztás visszafogása mellett gyorsan fellendült a más energiahordozókat kiaknázó ipar. Kifizetődő lett a Az OPEC legutóbbi miniszteri ülése Bécsbcn széntermelés, a vízi és az atomenergia felé fordulás. Emellett a legnagyobb fogyasztók óriási olajtartalékokat halmoztak fel. Mindennek következtében az elmúlt esztendőben rohamosan esett vissza a kereslet az olaj iránt. A tendencia tartósnak bizonyult, s ezt a magasra tornászott olajárak sínylették meg. Ma már a 34 dolláros hordónkénti árat is csak egy nemzetközi gazdasági fellendülés erősíthetné meg, erre viszont nincs sok kilátás. Az OPEC pedig kínlódva csökkenti — szinte havonként — az exportot, hogy a nemzetD közi olajkínálat szűkítésével védje az árat. ogy ez a fegyver meddig használható, az nagyon is bizonytalan. Irán például máris bejelentette, hogy nemsokára növelni fogja termelését, hiszen a háború miatt nagy szüksége van az olajbevételekre. Könnyen lehet, hogy a katasztrofális helyzetbe jutott Nigériának is bele kell majd mennie a drasztikus árcsökkentésbe és a termelésnövelésbe. Hiába határozott el tehát befagyasztást a« OPEC. ha a szervezet egységét hamarosan szétzülleszthetik a gazdasági kényszerűségek. A. K. Olaszország Több millió dolgozó sztrájkja