Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-04 / 102. szám

4 ’kMilap 1982. MÁJUS 4., KEDD Megtartani a diplomásokat... • A pedagóguspálya kezdetén gg« Kiállítótér mekbölumbbwb A megformált anyag üzenete Koszta Rozália: Házaspár Köztudott: Pest megyében sok a képesítés nélküli nevelő. Évről évre pedagógusállásokat hirdet a Pest megyei Tanács, tavaly például ' 279-et a már dolgozó, s 567-et a pályakezdő tanítóknak, tanároknak. Szep­temberben mégis üresen ma­radt 273 oktatói állás az álta­lános iskolákban. Ilyen körül­mények között nyilvánvaló, hogy a friss diplomával Pest megye iskoláiban munkát ke­resők megtartása lényeges do­log. Nem mellékes, hogyan ér­zik magukat, elégedettek-e a fogadtatásukkal, boldogulnak-e a munkájukkal, sikerül-e be­illeszkedniük. Erről a témáról tanácsko­zott a közelmúltban a Peda­gógusok Szakszervezetének Pest megyei bizottsága; a tes­tület megvitatta az Esztérgo- mi Tanítóképző Főiskola zsám- béki tagozátán végzettek, s a váci járásban elhelyezkedő ne­velők pályakezdésének tapasz­talatait. Nem érdektelen meg­ismerkednünk a tényekkel. Maradandó élmény A zsámbéki tagozaton 1977- ben kezdték meg a tanítók ta­nítását. Elsőként 1980-ban hat­vanegyen, majd tavaly hatvan- hárman vehették át a pedagó­gusi diplomát itt. Felmérés ké­szült a 124 tanító sorsáról. Szá­zan közülük Pest megyei isko­lákban álltak katedrára, tizen­öten Budapesten, kilencen pe­dig más megyékben helyez­kedtek el. Túlnyomó többségük — hetvenhárom fiatal — a képzettségének megfelelően, al­só tagozaton tanít, heten a nap­köziben, kilencen pedig a fel­ső tagozaton. A többiek gyesen vannak, vagy katonai szolgá­latot teljesítenek, mindössze egy akadt közöttük, aki el-/ hagyta a pedagógusi pályát. Örömet adó vagy elszomorí­tó, mindenesetre egy életre szóló élmény az első néhány nap a munkahelyen. A meg­kérdezettek kilencven százalé­ka vélekedett úgy, hogy a tan­testület szívélyesen fogadta, készen arra, hogy segít­sen. A vezetők — iskolaigaz­gatók, szakfelügyelők — figye­lemmel kísérték első szárny- próbálgatásaikat. de többen pa­naszolták, hogy kollégáik nem Ültek be első óráikra. A váci járásban kilencven- egy a pályakezdők száma, s már akkor elkezdik segítésü­ket, amikor diákként lakóhe­lyük oktatási intézményeiben töltik a gyakorlati időt, megis­mertetik velük az iskolák belső életét. A nevelőtestülettel elő­ször a tanév-előkészítő érte­kezleten találkoznak. Több esz­tendős hagyomány már, ho^y a váci pedagógusklub szeptem. béri összejövetelén együtt kö­szöntik a nyugdíjba vonuló s a pályakezdő nevelőket. Nem ártana, ha ez a példa szélesebb körben is követőkre találna,.. Jánoskát Károlyné, a Peda­gógusok Szakszervezete váci járási bizottságának titkára így fogalmaz: — A fiataloknak mindennapi munkájukban fő­ként idősebb, tapasztaltabb kollégáik adnak támogatást, akik párhuzamos osztályt ve­zetnek, vagy ugyanazokat a tárgyakat tanítják, mint a pá­lyakezdők. Mégis akadnak né- hányan, akik nem igénylik ezt a segítséget. Nem vitás: elméletileg jól felkészült pedagógusokat bo­csátanak útjukra a felsőokta­tási intézmények. De az sem kétséges, hogy a diploma nem jelent lezárt tudást, befejezett tanulást. Aminthogy szükség lenne az iskolákban patronálói rendszerre is; így a legjelesebb kollégáktól tanulhatnák — les­hetnék el a szakma fogásait a hivatást -kezdők ... Kevés a tapasztalat S hogy hiányzik r. gyakor­lottság? Bizony tagadhatatlan. Annál is inkább, mert a Zsám- békon végzettek több mint harminc százaléka panaszko­dott arról: naponta visszatérő gondja a fegyelmezés, a rend tartása óráin. A kirívóan rossz magatartásé tanulókkal nem bírnak. Az egyik fiatal tanító­nő ekképp vélekedik: — Jó lett volna a főiskolán konkrét nevelési konfliktus­helyzetekkel, magatartásbeli problémákkal, fegyelmezési kérdések megvitatásával fog­lalkozni ... A váci járási tapasztalat ha­sonló. Bár a pályakezdő fiata­lok elméleti felkészültségét itt is jónak ítélik, a szakszervezet elemzése szerint pedagógiai, módszertani ismereteiket nehe­zen tudják a gyakorlatban hasznosítani. Fegyelmezési, ér­tékelési, osztályozási és admi­nisztrációs problémákkal küsz­ködnek. A főiskolákon kevés felkészítést kapnak a napkö­zis és nevelőotthoni feladatok­ra. ' A zsámbékiak vallomásaiból derül ki, hogy nem ritka gond számukra a tanmenetek készí­tése, vagy például a szülői ér­tekezletek vezetése. Segíthetne mindezeken a már említett patronáló rend­szer, de a főiskola is. Dr. Vin- cze András, a zsámbéki tago­zat szakszervezeti bizottságá­nak titkára úgy véli, rövidesen jobbra fordul a helyzet. 1980- tól már új — gyakorlatiasabb — tanterv szerint oktatják a tanítójelölteket, féléves stú­diumuk a Pedagógiai gyakor­latok című tantárgy Sokat várnak a most épülő zsámbéki gyakorlóiskolától is. Ez az idén elkészül, s alkalmas lesz a pedagógiai megfigyelésekre — zártláncú tévéhálózat könnyíti a közvetlen ismeretszerzést —, s arra is, hogy a tanítójelöltek ne csak a tankönyvből tudják meg: mi a teendőjük, ha egy- egy nevelési problémával ta­lálkoznak. Szolgálati lakásban Időzzünk még a tényéknél. A zsámbéki oklevelesek közül nyolcvanketten kaptak az isko­lában többletfeladatot: kisdo­bosrajokat vezetnek, szakkörö­ket, könyvtárosok vagy gyer­Duschanek János rajzai és akvarelljei, Helmann Márton, Laki Ida és Luzsicza Lajos festőművészek akvarelljeiből nyílott bemutató az MSZMP Pest megyei Bizottsága kiállí­tótermében. Ebben az oktatá­si évben immár negyedik al­kalommal jelentkeztek az al­kotók, hogy a hallgatóknak, s a nagyközönségnek bemutas­sák művészetüket. Az MSZMP Pest megyei Bizottsága Okta­tási Igazgatóságának, valamint Ünnep. Akár maguk a fel­vonulók, akik zászlóval, lég­gömbbel a kezükben tértek haza, akár azok, akik a tele­vízió képernyője előtt ülve figyelték a nagy májusi me­netet, egyaránt elmondhatják, hogy ez egy igazán szép ün­nep volt. A közvetlen részt­vevők a keresetlenséget, az együvé tartozás természetes vágyát és érzetét emlegetik el­ső számú benyomásukként, míg a nézők azt könyvelhetik el, hogy egy olyan adás került a szemük elé, amelyben egy­ként örült a közvetítő és a közvetített. Igen, ebben a bő háromórá­nyi időtartamban újból és új­ból tapasztalhattuk, hogy mily lelkes társunkká tud hevülni a máskor bizony kötelességsze- rűen megnyilatkozó riporter, nem is beszélve azokról az operatőrökről, akiket jószeri­vel egyéb napokon nem is lát­ni. Most meg? Ügy igazgatták a kamerákat, mintha mester- vizsgán lennének, s úgy ör­vendeztek annak a vadonatúj közvetítőkocsinak, mintha a sajátjukként közelítené meg a korábban befoghatatlan cél­pontokat. A Pest megyei előfizetők külön is örülhettek a ceglédi kapcsolásoknak, amelyek — Pásztor Ferenc hangulatos irá­nyításával — igazán testköze­lien közvetlenekké sikeredtek. (Mily mutatós volt például a nyitókép a táj megannyi étek­kincsével egyetemben! Íme, a sok ezernyi két kéz együttes mekvédelmi, pályaválasztási felelősök, öten lakóhelyükön tevékenykednek népművelő­ként, ketten a Hazafias Nép­front bizottságának tagjaként, egy közülük tanácstag lett. Az ilyesfajta megbecsülés legalább annyira fontos, mint a kollé­gák, a szakszervezet vagy a KISZ-szervezet figyelmessége az újonnan érkezett kollégák iránt. De a közérzetüket jócskán befolyásolja az is: milyen anyagi és lakáskörülmények között élnek. Pest megyében a pályakezdőnek általában há­rom—ötszáz forinttal maga­sabb bért kínálhatnak az isko­lák, mint amennyi az országos átlag. A Zsámbékon először végzettek borítékja egy év után átlagosan három százforintos­sal lett vastagabb, harmincha- tan kaptak a pedagógusnapon pénzjutalmat, s öten a mellék­állásban, másodállásban keres­nek még 500—1200 forintot. Bár a kezdő fizetés nem a legkevesebb, nem is túl sok. Legalábbis, ha a fiatalok lakás- helyzetét tekintjük. A többsé­gük ugyanis már házas, de szá­zuk közül hetvenhatan még a szüleiknél laknak, tizennyolcán szolgálati lakásban, szobában, hárman albérletben, s csak hárman szövetkezeti lakásban. Az első két évben mindössze hárman akadtak, akik — köl­csönnel, szülői támogatással — lakásépítéshez fogtak... Idén a Pest megyei pedagó­gus állásokra pályázók közül százhuszan (a várhatóan je­lentkezők fele!) kaphatnak szolgálati lakást, helyet. A ko­rábbi években alacsonyabb volt ez a szám, öt esztendő alatt alig négyszáz. A helyi ta­nácsoknak tehát marad még teendőjük azért, hogy marasz­talják a szakképzett ifjú peda­gógusokat ... V. G. P. a szabadfoglalkozású képző- és iparművészek pártszervezeté­nek közös rendezésében teg­nap megnyitott kamarakiállí­táson egy-egy művész, mint­egy féltucat alkotással jelent­kezett. Közös a műfaji sajá­tosság, s a legtöbb esetben a témaválasztás is. A látogató« a tájképfestészet mai jelleg­zetességeiről kaphatnak ízelí­tőt az Amerikai úti tárlat megtekintésekor. szorgalmának eredménye — mutogatta magát a sokféle jó falat.) Nyilván nem azért, hogy a most huszonöt éves honi te­levíziózás kezdeti lépéseit idézzék, jó néhány technikai baki is becsúszott a több hely­színről érkező továbbításba. Győrből nem indult meg a hang, újból és újból hallható­vá váltak a belső használatra szánt utasítások stb., stb. — de hát most ezeket a balfogá­sokat is elnézte a meghatódott néző, aki egyébként annak is örülhetett, hogy végre-végre (nemegyszer éppen az adás fé- sületlensége kapcsán) szóba került az említett jubileum. Gálaest. Este aztán még tö­megesebbé vált a korábban hiányolt nosztalgiázás, már­mint kedves műsorszórónk ke­vesebb számjeggyel jelzett éveinek idézgetése, méltatá­sokkal színezett programmust­rája. A hagyományokhoz híven egyrészt maguk a felvonulók — és nemcsak a budapesti, ha­nem a ceglédi meg a győri menettagok is! — tudatták, miben lelnék leginkább örö­müket; aztán pedig azok, akik önmagukra ismertek az 1957- es május 1-et megörökítő ké­peken. Mindehhez még a SZOT-díjasok legújabb kitün­tetettjeinek a közreműködése ^ Koszta Rozália ceglédi tárlata 5; május 11-ig tekinthető meg az S MSZMP városi bizottságának § székházában. Artner Margit S rajzai, grafikái május 23-ig lát- S hatók a Csepel Galériában. Erő és nyugalom Koszta Rozália pályája sokat ígérőén indult. Igaz, hogy a Gyulán 1925-ben született fes­tő, aki Budapesten és Le- ningrádban tanult, a későD- biekben szelídebb hangvétel­lel folytatta az ígéretes nyi­tányt, de sokat tisztult, fino­modott is. Bede Anna A fes­tő című versét Koszta Rozá­liának ajánlotta, s ebben azt írja figuráiról: „Itt szállnak ím, s kezükben ág, gitár, virág, / korsó, ke­nyér, gyümölcskosár, / s száll­nak lovak, fehér sörényű tál­tosok, / és búzatenger, zöld s arany, / és arcok, arcok, kér­dezők és sok-tudók, / és moz- dulhatatlan mozdulók.” Jellemző sorok. Valóban, Koszta Rozália alakjai határo­zott kontúrokkal jelennek meg a többnyire zöld, ritkábban kék képmezőn természetes környezetükben. Az emlékező asszony merengése testet ölt a háttér elmosódott házaspárá­ban, egy másik változatban Bartók világát jelenítik meg Koszta Rozália sajátos értel­mezésében. Őszinte ti-ztelettel örökítette meg szülei portré­ját. Kohán Györgyről hasonló intenzitással tesz képi vallo­mást. Nem derű és nem nosz­talgia sugárzik műveiről, ha­nem csöndes erő és nyugalom. Ez a karaktere, belső önarc­képe, vonzó sajátossága. Üjabb alkotásai közül ki­emelkedik két kárpátaljai táj­képe. o kendős asszony és a kucsmás férfi, akik önmagu­kat és az Alföld világát mu­tatják. A kiállítás értékét emelte a megnyitón megjelent nagy létszámú közönség. A nézők a képeken túl zenei él­ményben is részesültek, ver­set is hallhattak; a képzőmű­vészet üzenetét a szervezők méltó figyelme kísérte, amely egyre inkább a ceglédi köz- művelődés jellemző vonása. Az életmű tanulságai Papi Lajos Kisújszálláson él. alkot évtizedek óta. Látszólag elszigetelten, annál nagyobb elmélyüléssel, önállósággal. Egyéni a világa, stílusa, szem­lélete. Nagykőrösi kiállításán a hatvanéves szobrász életmű­vének tanúlságait, eredmé­nyeit összegezhetjük. Az első érték, amit nyom­ban felfedezhetünk, az anyag is társult —, s így aztán sem választékban, sem vallomá­sokban, sem művészi igyek- vésben nem volt hiány. Képernyő uccse, a legzordo- mabb ítéletmondó sem sum­mázhatott másként a Fel­vonulók kérték ... című egy­veleg két és fél órájának a vé­gén, mint hogy remek egy este volt. A leginkább talán az tet­szett benne, hogy a délelőtti közös ballagások, szerényebb vagy harsányabb örömmeg­nyilvánulások parázs légköre ebben az alkony utáni nap­szakban még inkább felizzott, s valamennyi megszólaló a legigazibb önmagát adta, lé­nyének legfőbb értékeit nyúj­totta át kedves ajándékul. E szűk helyen természetesen még csak jelezni sem lehet, hogy kik s hogyan tündököl­tek — a szó legvalóságosabb értelmében — a reflektorok fényáradatában, de ha csupán annak a Lukács Margitnak, a jelenlétére gondolunk, aki oly egyszerű és tiszta szavakkal elemezte életét, szólt színész­női pályájának kanyarvetései­ről, s mindezzel együtt arról, hogy hogyan lehet s kell szé­pen, tartalmasán napot napra sorolni, hát már akkor is ki-ki elmondhatja: az volt ez a monstre köszöntő — rendkí­vüli. Akácz László szeretete. Fával, kővel, bronz­zal, márvánnyal egyaránt kifo­gástalanul bánik, eszmét tud közölni bennük. Kötöny kun királyt idézi kőben, Vazul ki­oltott szemeinek halott gödreit látjuk fában fogalmazva. Amihez nyúl, amit megérint: szobor lesz belőle. A lófejből a háború rettenete érződik. A lófej emberként kiált Papi La­jos függőleges megformálásá­ban ugyanúgy, mint Ámos Imre rajzán, Malaparte regé­nyében, Wajda Hamu és gyé­mánt című filmjében. Szakál­las fejének prófétikus ereje és méltósága megindító. Az ap­járól, valamint a Móricz Zsigmondról és a kunsági pásztorról mintázott portréja úgyszintén. A Gyász látszatra amorf törteg: a fényesített fe­kete márvány tömbje önmagá­ban idézi azt a váratlan em­beri állapotot, amely elől nincs mód kitérni. Különös e szoborcsoport színvilága, pedig Papi Lajos soha nem színezett. Ösztönös tudatossággal az anyagok természetes színeiből állt össze egységgé ez a tónu­sokban teljes plasztikai cso­port. Kórusz József tanítványa­Mély részvéttel vettek vég­ső búcsút Békés István író­tól, újságírótól, művelődéstör­ténésztől hétfőn, a Farkasréti temetőben — tisztelői, az iro­dalmi, a művészeti, a kultu­rális élet képviselői. A ra­vatalnál dr. Lőkös Zoltán, a Központi Sajtószolgálat fő- szerkesztője a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége ne­vében méltatta az író, műfor­dító, színházi és filmszakem­ként Artner Margit, a Zebegé­nyi Műhelyben indult és sze­repelt a kör első kőbányai ki­állításán. Azóta önállósult, hi­vatalosan is egyedül dolgozik. Szemléletében játékos' és tu­datos, munkáiban alapos és fi­nom, pontos és érzékeny. Nem is annyira fogalmazása, mint inkább világa egyéni és ere­deti. Rajzainak fő motívuma, a madár. A légtér érző mag- vaiként láttatja őket, fákat bélelnek, földön kapirgálnak, az ember boldogító környeze­tévé alakulnak. Rászállnak a visegrádi palota reneszánsz kútjára, egy térdeplő nő vál­lára. Boldogító környezet Szelíd világot szemlél, épít Artner Margit. Ilyen kedves, önfeledt varázsjáték léghajója is, mely számtalan intim ap­róságot, groteszk ötletet és hu­mort tartalmaz. Tele van lyukkal e léghajó, jócskán túl­súlyos. Tragédia mégsem tör­ténhet, hiszen minden mese, álom, s itt is — láthatóan és rejtve —. madarak szállnak nagy seregben — szabad, ked­ves madarak. Losonci Miklós művelést folytatta. Egész mun­kássága a tömegeknek szólt, hűséges elkötelezettje volt társadalmunknak, a mai Ma­gyarországnak. Rényi Péter, a Népszabad­ság főszerkesztő-helyettese így emlékezett: — Egyidős volt a századdal, amelynek progresz- szív mozgalmaival nevelődött, átélte a magyar forradalma­kat, részt vett a hazai anti­fasiszta ellenállásban. A fel- szabaduláskor személyes ál­ságát. Javakorabeli férfivá lett, amikor munkássága ki­bontakozhatott — mondotta. — A felszabadulás után szinte hihetetlen energiák törtek fel benne: nemcsak írt és szer­kesztett, hanem szervezett, rendezett, a legnemesebb kul­turális propagandát és nép­mainak megvalósulását élte át. A sírnál Vámos László, a Nemzgti Színház főrendezője tolmácsolta a barátok, a kö­zeli munkatársak részvétét. Szerkesztőségünk az elhunyt alábbi versével adózik emlé­kének. Ha felelnék is Ha megmondanád: mire lettem, Mérlegelhetnéd minden tettem, Nézhetnéd aggályokkal telve, Merre billen a mérleg nyelve. Lehetnél erény, s bűn tanúja, Ha tudnád, minek, mi a súlya, Emelhetnél rám pallost, bárdot, Ha látnád: kinek, mikor ártok, Függeszthetnél rám fényes rendjelt, Ha értenéd, ki. mire rendelt, ítélkezhetnél is fölöttem, Sejtvén, hogy mért megyek, ha jöttem ... De nem tudsz semmit. Te sem. Én sem. Biztos: korán jöttem, vagy késtem, Ütünk ferdén szaladt keresztbe: ki kérdez, nem vár feleletre. S ha felelnék is, úgysem kérded, Érvelésemre nincsen érved, Nem puhatolsz ki, nem vagy résen. Nem figyeled az árverésem. Nem tárod fel. mit nem is rejtek, A titkaimat elfelejted És önmagámmal öntudatlan Vitában egyedül maradtam ... Ó vak Igazság! Vesd el kendőd! ítélj kitárult tiszta szemmel Jelent és múltat és jövendőt. 1979. augusztus 13. Rajzok, akvarellek Tárlat az Amerikai úton i^Tv-FIGYELŐÜ Eltemették Békés Istvánt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom