Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-04 / 102. szám
1982. MÁJUS 4., KEDD Félezer fiatalt tüntettek ki Akaratukat siker koronázta Amikor először kapták meg a legmagasabb kitüntetést, természetesen nagyon örültek a vállalat fiataljai. Amikor másodszorra is rászolgáltak ugyanerre az elismerésre, akkor már igen gyakran mondogatták: a cím kötelez, úgy kell irányítani és szervezni mozgalmi, s mindennapi munkájukat, hogy harmadjára is érdemesek legyenek a KISZ KB vörös vándorzászlajára. Nos, törekvésüket és akaratukat siker koronázta: a Dunai Kőolajipari Vállalat ifjúkommunistái az idén ismét — s immár harmadszorra — vehették át az ifjúsági mozgalom legmagasabb kitüntetését. Mind- emögött azonban igen kemény munka rejlik; brigádversenyek, kommunista műszakok, városi méretű sportrendezvények és kulturális megmozdulások sorozatai jelzik: a DKV fiataljainak százait aligha érdemtelenül illette e magas elismerés. Ötletek, kezdeményezések Százhalombatta nagyüzemének mintegy 3 ezer dolgozójából hétszáznegyvenen még nem töltötték be a harmincadik évüket, közülük pedig 531-en KISZ-tagok. Ez a több mint félezer fiatal az élmúlt esztendőben úttörővasutat épített, veszélyeztetett gyerekeket patronált, szakmai és sportversenyeket nyert, s nem kevesebb mint 15 ezer órában vállalt társadalmi munkát az üzem és a város területén egyaránt. Mindemellett — egy korábbi hagyományt követve — a Dunai Kőolajipari Vállalat újabb beruházási üteme felett is védnökséget vállalt. Ez a vázlatos felsorolás is sejteti: a DKV ifjúkommunistái igen céltudatosan és szervezetten hajtják végre a maguk elé tűzött feladatokat. — Ügy is mondhatnám, hogy önállóan — magyarázza Szabó- né Kovács Erika, a vállalati KISZ-bizottság titkára. — Alapszervezeteink és vezetőségeink tagsága nagyon sok egyéni kezdeményezésnek, ötletnek a gazdája; az akcióprogramot a megfogalmazástól a végrehajtásig bármiféle noszogatás nélkül valósítják meg. — Talán néhány példát a kezdeményezésre ... — A megyében is -egyedülálló a KISZ-ablak néven létrehozott fórum, melynek összejövetelein a vállalat fiataljai az őket érintő legfontosabb kérdésekre kérnek s kapnak választ. De a városi tanács gyámügyi csoportjával kötött együttműködést is ide sorolnám : a hátrányos helyzetű gyerekek segítésére jótékony célú előadóesteket szervezünk, üdülési és táborozási lehetőségeket nyújtunk, napközis díjakat fedezünk. Igen elterjedt az utóbbi időben a szerződéses társadalmi munka vállalása is. Egy-egy alapszervezet egy-egy konkrét munkára szerződik az üzemmel, s az érte kapott pénzből finanszírozza különböző rendezvényeit, kulturális vagy sportmegmozdulásait. Zöldutas levelek — S ha már a társadalmi munkánál tartunk: mit adott Százhalombattának a DKV KISZ-tagsága? — Igen komoly munkát vállaltak fiataljaink a strand építésénél, sőt annak műszaki ellenőrzésében is. Emellett to- vábt*v építették a vízi sporttelepet és részt vettek a fásítási Családi események Született: Szili Andrásnak és Hajdú Piroskának Piroska, Biró Ferencnek és Szászi Katalinnak Dóra, Vajdics András Attilának és Faddi Irén Évának Ádám nevű gyermeke. Házasságot kötött: Zsoldos György és Poós Teréz. akciókban is. Két alkalommal volt kommunista műszak az üzemben, aminek bevételéből a gyermekintézmények fejlesztésére is jutott; ezeken a műszakokon a KISZ-tagság 95 százaléka dolgozott. — És a már legendás hírű védnökségen ? — Annak most még csak az előkészítésén munkálkodik az időközben megalakult operatív bizottságunk. A katalitikus krakküzem építésében részt vevő kivitelező vállalatok ifjúkommunistáival együttműködve a különböző berendezések és gépek beszerzése érdekében már számos úgynevezett zöldutas levelet küldtünk. Acéllemezeket, radiátorokat s egyéb eszközöket, anyagokat kértünk soron kívül a Dunai Vasműtől, a Ganz-MÁVAG-tól, vagy például a Hajdúsági Iparművektől, eddig még sikeresen. A DKV teljes egészében KISZ-védnökség alatt épült, 1976 óta helyi védnökség váltotta fel a központit. A harmadik beruházási ütem már így valósult meg, bízunk benne, hogy a mostani, negyedik ütemnél is sikeresen vizsgázik tagságunk. Bízunk benne, annál is inkább, mert a DKV fiataljaiban megvan ehhez a lendület, a szakmai készség, s a tapasztalat. Soraikból igen sok Szakma ifjú mestere és Kiváló ifjú szakember került ki, s a hasznosítható újítások majd húsz százalékát is ők produkálták tavaly, több millió forintnyi hasznot hozva vállalatunknak. Sikeres Idubmozgslom Nem lenne azonban teljes a kép a többszörösen kitüntetett KISZ-szsrvezetről, ha meglehetősen gazdag kulturális és sportéletükről nem ejtenénk szót. A DKV ifjúkommunistái ugyanis évről-évre városi méretű rendezvények gazdái: ilyen például a százhalombattai tömegsportnap vagy a szakmunkástanuló-napok esemény- sorozata. Emellett rendszeres kapcsolatot tartanak Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK testvérfinomítóinak ifjúsági szervezeteivel, találkozók, s közös rendezvények, formájában. Az utóbbi időben klub mozgalmuk is fellendült, s mű veszeti csoportjaik is szép sikereket könyvelhettek el megyei és országos szerepléseken A KISZ KB vörös vándorzászlaját három esztendőn át megtartó ifjúsági szervezet tagjai az idén sem mondogatnak mást, mint tavaly: a cím kötelez; úgy kell szervezni és irányítani mozgalmi és mindennapi munkájukat, hogy ismét érdemesek legyenek a legmagasabb elismerésre. Medern szálloda lesz A katalitikus krakküzem építésén és szerelésén dolgozó külföldi szakemberek elhelyezésére modern szállót épít a városban a Dunai Kőolajipari Vállalat. Az új létesítmény a Százhalom étterem szárnyaként igen gyors ütemben épül, s a nagyberuházás befejeztével munkásszállóból a város szállodája lesz. SZAZUAU3MBATTAI ílifip A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Társas- és családi házak Az építkezések jövője Bőven akad még szabad hely Elég egy pillantást vetni Százhalombattára, bárki láthatja: a város nagyobb részét a magasbaszökő, többemeletes házak hosszú-hosszú vonulatai uralják. E modern településen felépült mintegy 4300 lakásból mindössze 850 az úgynevezett családi, ház, a többi tanácsi vagy vállalati kezelésben levő bér-, illetve szövetkezeti és OTP-lakás. Hasonló arányokat sejtet a városépítés hatodik ötéves terve is: 1985-ig kereken ezer lakás megépítése várható, s ebből az egyedi társas-, illetve családi hazak száma 138. Köztudott azonban, hogy országszerte egyre nagyobb hangsúlyt, s mind több ösztönzést, támogatást kap az úgynevezett magánerős lakásépítés. Százhalombattán is számos intézkedés történt ennek támogatására, különböző telkek kijelölésével, ezek közművesítésével, típustervek beszerzésével, s a szükséges építőanyagok forgalmazásának fellendítésével. Százhalombattán az elkövetkezendő évtizedek építkezéseihez bőven akad még szabad hely, jól hasznosítható, egybefüggő terület. Az általános és részletes rendezési terv az újváros déli lakótelepén mintegy •600, az urbáriumi városrészen pedig 2 ezer úgynevezett többszintes lakás megépítésének lehetőségeivel számol. Egyedi társasházak — hosszabb távon — az újtelepi szabad parcellákon képzelhetők el (szám szerint 600 lakás), korszerű családi házakat pedig — mintegy 450-eit — Dunafüreden lehet majd felépíteni. Hagyományos családi otthonokhoz összefüggő terület sajnos nincs, legfeljebb szórványosan — foghíjtelkeken — nyílik hu- szon-egynéhány ház megépítésére lehetőség. Ezek tehát a főbb adatok a jövőből; most pedig lássuk, hol tart egy-egy építkezés előkészítése? Városkalauz Vörös Batta és fehérterror A HÁBORÜS nehézségek az 1915—18-as években a tetőfokon voltak. Ezek közé tartozott többek között az 1915—16- ban fellépett kolerajárvány, a krónikus munkaerőhiány, amely miatt 1917-ben például a burgonya-, a cukorrépia-, a kukoricatermés 60 százaléka szedetlen maradt. Ezekben az években a nemzetiségi területeken — így településünkön is — felerősödött a nacionalizmus. E nehéz társadalmi, politikai helyzet jel- ' i lemezte a községet 1919-ben, a 1 Tanácsköztársaság kikiáltása- i kor. Fejér megyében a mun- ! kás (népi) tanácsok 1919. már- | cius 25. és április 10. között I alakultak meg. Százhalombat- 1 tán (1903-ban kapta települé- 1 sünk ezt a nevet) április 4-én i alakult meg az ideiglenes ta- < nács. A 18 tagú testületbe a 1 kisgazdáknak 12 embere ke- ] rült be, az ipari és földműn- 1 kásokat pedig csupán öten képviselték. Ezért a Fejér me- : gyei Forradalmi Tanács új választást tűzött ki, mely július 20-án zajlott le. Ekkor a tanács tagjainak kétharmada kicserélődött, az ipari és a földmunkások kerültek többségbe. A direktórium tagja Hegedűs József, Mikulecz György és Markovics András lett. A tanAcsköztársasAg leverése után megkezdődött a volt vöröskatonák és a haladó szellemei egyének üldözése. Fejér megye alispánjának szokásos éves jelentéseiből és a bizalmas iratokból elénk tárulnak a megtorló intézkedések. A battai volt vöröskatonák közül is többet megvertek, például Dubecz (Gotvald) Sándort, Hegedűs József direktóriumi elnöknek pedig el kellett menekülnie. A fehérterror hatóságai Fejér megyében 92 tanító ellen indítottak fegyelmi eljárást. Eltiltották a tanítástól Risztics Zsarkót, a Helyi délszláv iskola tanítóját is. A községet a nyomozók és a csendőrök siserehada lepte el, titkos jelentéseiket a székesfehérvári csendőrkerületi parancsnokságra, valamint a 2. honvéd vegyesdandár-pa- rancsnokságra küldték. A tanácskormány által szocializált földeket visszaadták korábbi birtokosaiknak. Az első világháború idején leállt téglagyár csak 1923-ban kezdett termelni, ennek munkásait is állandó megfigyelés alatt tartották a csendőrök. A hatóságok által támogatott és szított nemzetihatáharségellenes propaganda sára 1923—25-ben közel mine szerb család költözött át Jugoszláviába. A lakosság nehéz anyagi, gazdasági körülményeit jól tükrözi két bizalmas jelentés, amelyet a főispánnak küldtek 1931—32-ben. Ezek szerint; 325 földmunkás, 140 ipari munkás és 25 törpebirtokos élt a faluban. A községben lakók nagy részének nem volt élelme, a gyermekeket ruházni sem tudták, az ellátatlanok számát 490-ben határozták meg. Az elmaradott gazdálkodás következtében a holdankénti termésátlagok alacsonyak, búzából és rozsból 6, kukoricából 8, burgonyából 30 mázsa volt. A NEHÉZ KÖRÜLMÉNYEK ELLENÉRE a falu népét az együvé tartozás gondolata és a kultúra utáni vágy jellemezte. Ennek ékes bizonyítéka, hogy közös összefogással megvásárolták Matta Árpád földbirtokostól a lebontandó malom épületét és ennek anyagából társadalmi munkával 1939—40-ben felépítették a kultúrházat. Ebben az épületben működik most az óvárosi mozi, a könyvtár és az ifjúsági klub. Ferenczi Illés A déli lakónegyed utolsó üteméhez már készen vannak a tervek; a Rózsa Ferenc körút által határolt kisajátított telkeket most közművesítik, és 1985-ig 432 munkáslakást építenek itt fel. Megkezdődött az urbáriumi városrészen is a kisajátítás, ezzel párhuzamosan készülnek a közművesítés tervei. Itt azonban lakásépítés már csak a VII. ötéves tervben várható. Elkészült továbbá egy terv a Damjanich útra is, ami 4-6-8 lakásos (2-3 szintes) társasházak építésére ad lehetőséget; a terület víz- és energiahálózata kiépült, csatornázását pedig társulási formában szándékozzák még a VI. ötéves tervben megvalósítani. Dunafüreden a Mező Imre utca és a Dunafüredi út közötti részt 80 korszerű családi háznak szánják. A kisajátítások még az idén megtörténnek, az utakat és a közműveket jövőre építik ki. További elképzelés, hogy a Vörös Csillag utcával párhuzamosan újabb utcát hoznak létre, ami társasházakból áll majd. Tollhegyen Egy gyakorlott, tapasztalt, következésképpen bir- katürclcmmcl megáldott utazó számára szinte természetes, hogy négy elhaladó buszból legfeljebb egy az övé. Amire felszállhat, egészen pontosan: ami megáll a hivatalos táblával jelölt megállóban, hogy felvegye őt, a fizető utast. A többi (különböző feliratokkal, és jelzésekkel) elrobog mellette az országúton. A gyakorlott, s főként Százhalombattán tapasztalatokat szerzett utazó azt is tudja, hogy a Budapest feliratú, s üresen száguldó Volán-jármű egészen biztos, hogy nem áll meg, ez ugyanis csak hoz, vagy csak visz. nem mintha fity- tyet hányna bármiféle energiatakarékos és hatékonysági meggondolásokra, hanem mert ez a szabály. Szerződésben rögzített szabály. Viszi a nagyüzem munkásait, vagy hozza, s ha egyiket sem teszi, üresen szaladgál Budapestre, vagy onnan vissza. Sokakban (s a Volán illetékeseiben is) felmerült már annak gondolata: mi lenne, ha az üresjáratokat fizető utasokkal töltenék meg. A kecske is jóllakna, s talán a káposzta is megmaradna. Csakhogy... Bizonyára ezernyi adminisztrációs akadályba ütközött a kérdés megoldása, mert a fentebb említett ötletet hivatalosan senki sem vitelezte ki. Csak amúgy, Nem hivatalosan. Ügy is mondhatnánk, sofőri ma- gánszakállra. Egyik-másik vállalkozó szellemű gépkocsivezető ugyanis meg- mcgáll, s felszedi az utasokat, valamivel szerényebb áron, mint a hivatalos tarifa. És persze jegy nélkül, Felvonulás és majális így ünnepelt a város Pályaavatás az öregfiúk mérkőzésével Mint lapunk más helyén beszámolunk róla, mindenütt gazdag program volt május elsején. így Százhalombattán is színpompás felvonulás és eseményekben, látványosságokban bővelkedő rendezvények tették emlékezetessé az ünnepet. Az üzemek, vállalatok és intézmények kollektívái a kora délelőtti órákban vonultak a főtérre, s az ünnepi, nagygyűlésre, melynek szónoka dr. Kapolyi László, az Ipari Minisztérium államtitkára volt. Az impozáns demonstráció után a város apraja és nagyja a dunafüredi sportközpont felé özönlött, ahol kora délutántól alkonyaiig gazdag, sokrétű sport- és kulturális program szórakoztatta a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt. A vadonatúj pályákon tenisz-, tollaslabda- és kispályás labdarúgó-bajnokságok zajlottak, miközben megérkeztek a,Pitypang cirkusz művészei is, hogy a köréjük gyűlő gyerekhadat megnevettessék. A délutáni programnak azonban minden bizonnyal a füves labdarúgópálya avatása volt a ' fénypontja, pontosabban, az ez alkalommal lejátszott mérkőzés. A Fradi öregfiúk csapata játszott ugyanis a Kőolaj hajdani csapatával: a zöld-fehérek között Fenyvesit, Mátrait, Törököt, a hazai csapatban pedig ott láthattuk dr. Rátosi Ernőt, Tóth Istvánt, Szekeres Józsefet — csak hogy néhány nevet említsünk. A lelátó — érthetően — zengett a „Hajrá, Olaj!" kiáltásoktól, sajnos a végeredmény így is 7-2 lett — az FTC javára. A gólok mellett volt még tombola, vattacukor és palacsinta, kerítésen kívül sör, belül pedig üdítő ital korlátlan mennyiségben. A főtérre tervezett szabadtéri discó — a szemerkélő eső miatt — a Százhalom étterembe helyeződött át; a két művelődési ház által berendezett, fényeffektusokkal és lézeres vetítéssel hipermodernná varázsolt helyiség zsúfolásig megteli fiatalokkal, akik a tánc szünetében egy divatbemutatónak is a részesei lehettek. ■ Mit, hol. mikob?m Rendezvények. Május 6-án kerül sor a politikai akadémia újabb előadására délután 4 órai kezdettel a DKV irodaházában. Ez alkalommal Megyénk újságja, a Pest megyei Hírlap címmel hangzik el tájékoztató. Május 10-én délután 4 órai kezdettel a mozgáskorlátozottak helyi csoportja tartja ösz- szejövetelét a Pataki sétányon lévő lakóklubban. A részvevőknek dr. Pátkay László, a rejtvénykedvelők klubjának vezetője tart előadást. Színház. Május 7-én szerveznek csoportos színházlátogatást Budapestre: Offenbach: Kékszakáll című darabját tekinthetik meg az érdeklődők az Erkel Színházban. Autóbusz este háromnegyed 6- kor indul a Százhalom étterem elől. Árubemutató. Május 11-én nyílik a Dunamenti Művelődési Házban bemutatóval egybekötött ruházati vásár túr- kálóbutik címmel. Az érdeklődők május 13-ig délelőtt 10- től délután 4 óráig kereshetik fel a butikot. Az oldalt írta: Tamási István Fotó: Ilalmágyi Péter