Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-15 / 112. szám

Ipar g szövetkezetben A nyársapáti Haladás Termelőszövetkezetben na^y meg­becsülésnek örvendenek az állandó munkát nyújtó és °jó jöve­delmet hozó ipari melléküzemek. Felvételünkön: Korsós János vulkanizáló présgéppel lábtörlőket készít a gumifeidolgozó üzemrészben. Varga Irén felvétele Vita a szociográfiáról Még tavaly történt, hogy a kecskeméti szépirodalmi, szo­ciográfiai és művészeti folyó­irat szerkesztőlégében kerek- asztal-oeszéigetesre gyűlt ösz- sze néhány szociográfus. A vitaanyag Válság vagy vál­tás? címmel most jelent meg, a folyóirat májusi számában. A dolognak annyi köze van Nagykoroshoz, hogy a beszél­getők között ott volt az iro­dalmi szociográfiáról is jól is­mert Tóth Twor, a gimnázium igazgatóhelyettese. wo meg annyi, hogy • varosumt mindig felkel­tette az érdeklődését né­hány szóciografusnak. Mint a f orrásban megjelenő szociográfiái írások szorgal­mas Olvasója, s immáron a vita anyagának ismerője is szíves örömest írnék valami­féle összerogialót arról, nogy valságoan van-e a szociográ­fia, na tudnék. Úgy tűnik, hogy ez áz összegzés már má­soknak sem sikerült. Összeg­zés helyeit tapasztalatOKat es tényeket mondhatok el a ke rekasztal-beszélgetés hívat­lan és megkésett, s a legkevés­bé sem szociográfus vendége­ként. Nos, mint oiy sok nagy­kőrösi, különböző vizsgálódá­sok során én is találkozhattam az elmúlt években a szocio­gráfia műhelytitkaival, a szo­ciográfiai mu születésével és végeredményével is. a nagykórösieknek ezekből az egyedi tapasztalataiból, el­vonatkoztatva természetesen a szociográíusok személyétől, mindenesetre lehet valamiféle válságjelekre következtetni. Olyanokra is, melyekről szó esett á Forrás vitájában. Egé­szen pontosan tudom, hogy a nagykőrösiek, tehát a felméré­sek megkérdezettjei, egyszer­re mutatkoztak segítőkészek­nek és kételkedőknek is. Se­gítőkészek voltak, mert töb- bé-kevésbé mindenkor hittek abban, hogy a valóságot fel­táró és értelemző irodalomra szükség van. Hitük gyökerei Erdei Ferenc itteni munkásságáig nyúlnak vissza. Viszont kételkedőknek is mutatkoztak a munka ér­telmét illetően, mert azt meg tapasztalatból tudták, hogy a szociográfia kavarhat ugyan nagy vitákat, ára a valóságra ltoránt­sincs olyan nagy hatással, mint teszem azt a harmin­cas években volt. A nagykőrösi vitákban e ténnyel, mondjuk válságjelen­séggel kapcsolatban sokféle vélekedés elhangzott. Az egyik igen gyakori vé­lemény szerint az említett korban a ’ valóság-alakításának meglehetősen szűk eszköztára számára igencsak kapóra jött a szociográfia. Eszközként és információforrásként is. Ma viszont a hétköznapi ember legalább olyan jól ismeri a „szent tehén” visszásságait, mint a szociográfus. A különbség a hétköznapi ember és az író között annyi, hogy az előbbi nem veti pa­pírra ismereteit. Ez persze így nem igaz, mert a szociográfus a valóságot szükségképpen több oldalról ismeri, mint az olvasója, de az tény, hogy a szociográfia ma már korántsem olyan mindenek- feletti információforrás, mint korábban veit. A nagykőrösiek mint meg­kérdezettjei néhány vizsgá latnak, sok esetben furcsállot ták a valóság feltárására vo­natkozó kérdéseket, mond ván, hogy ezek közismert té­nyek, ezeket nem kell külö­nösképpen kutatni. Inkább ör­vendtek hát az olyan kérdé­seknek, melyek a valóság ér­telmezéséhez látszottak ve­zetni, hiszen ezzel az értelme­zéssel nekik maguknak is gondjaik voltak, s persze van­nak még ma is. Ennek a jelenségnek az le­het a hátterében, hogy a kis­városi élet zártsága és szabá­lyozottsága ugyan felbomló­ban van a korábbiákhoz ké­pest, ám még mindig eléggé erős ahhoz, hogy az életmód alakulását lé­péshátrányba kényszerítse a lehetőségekkel szemben. Ebből ellentmondások fakad­nak, melyek legjobban, az em­berek önmagukhoz való vi­szonyában mutathatók ki. Tehát innen, a szociográfiai vizsgálatok alanyai szemszö­géből nézve, nem túlságosan sok logikai bukfencen keresz­tül Hatvani Dániel vitabeli következtetését lehet erősíteni, mely szerint az egyik legérde­kesebb témája a szociográfiá­nak, az emberek önmagukhoz való viszonya lehet. Ennek el­lentmondásai egyébként a szo­ciográfia viszonylagos hatás­talanságát is megmagyaráz­hatják. F. P. NAGYKŐRÖS! A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 112. SZÁM 1932. MÁJUS 15., SZOMBAT KSzmííves telkek A lakásépítés ötév es terve A lakásépítés, a családiház­építés körülményeinek és le­hetőségeinek vizsgálata olyan téma, melyet soha nem lehet levenni a napirendről. Nem véletlen hát, hogy az idén ta­vasszal lapunk is több alka­lommal foglalkozott az otthon- teremtés legégetőbb helyi kérdéseivel. Legutóbb arról szerezhettek tudomást olvasóink, hogy a HNF városi elnöksége és a szakszervezetek szakmaközi bizottsága nyitott vitát a la­kóház-építkezésekkel és az engedély nélküli építkezések­kel kapcsolatos problémák felett. Mégpedig azzal a szán­dékkal, hogy segítse a városi tanács végrehajtó bizottságá­nak majdani ülését. Összefüggő terület Az idő gyorsan szalad, s ma már magunk mögött tudhat­juk ezt a tanácskozást is. Minthogy a testület a helyzet elemzését szabta magának meg feladatul, olyan újabb dönté­sek nem is születhettek, me­lyek lényegesen módosítanák a jelenleg már általában is­mert lehetőségeket. Egyébként is például újabb lakásépítési területek kijelölése éppen most vagy már megkésett, vagy túl korai döntés lett volna, hiszen a tervidőszak beruházási adataiból minden­ki tudja, hogy a telkekre már­is szükség van. Kitünteteti kisiparosak Mint a napokban beszámol­tunk róla, városunk kisiparosai taggyűlést tartottak, mely al­kalmat adott arra is, hogy a szakmai tevékenységben, a ta­nulók neveléséoen és a tár­sadalmi munkában élen járó kisiparosok átvegyék megérde­melt kitüntetéseiket. Az el­ismeréseket Fábián Géza fő­előadó, a megyei vezetőség küldötte adta át. A Kiváló kisiparos kitünte­tés arany fokozatát, s az ezt tanúsító oklevelet és plaket­tet Subicz Dezső cipész vehet­te át. Negyedszázados kisipari tevékenysége elismeréséül ezüstgyűrűt és oklevelet kapott Danczkay Győzőné. kozmetikus, Nagy Jánosné fényképész, Sa­lamon Istvánná kötő, Kovács Ferenc szobafestő és mázoló, valamint Kovács László órás. A megyei vezetőség által adományozott, s a szakmun­kástanuló nevelésben kifej­tett kiváló munkát elismerő kitüntetést vehette át Csákó Pál szobafestő és Csengődi Dezső szobafestő. Ugyancsak megyei elismerés­ben, a társadalmi' munkában végzett kiemelkedő tevékeny­ségért járó oklevélben része­sült Csengődi Lajos szobafestő és mázoló. A balatonakali úttörőtábor­ban végzett társadalmi mun­kájáért 18 kisiparos részesült városi elismerésben. Ezeket az okleveleket Káló József, a városi tanács elnökhelyettese és Csípő Balázs, a HNF vá­rosi titkára adta át. A taggyűlés, melyet Csen­gődi Dezső vezetőségi tag nyi­tott meg, s amelynek Korok- nay Katalin, a KIOSZ cso­port titkára volt, igen sok ta­nulsággal szolgált. Sok hasz­nos ismeretet nyújtott át a tag­ságnak Beierlein Kálmánná, a megyei adóközösség titkárhe­lyettese. A kívülállókat természete­sen aligha érdeklik a KIOSZ belső ügyei, s talán még a kisiparosok tevékenységét sza­bályozó rendeletek változásai sem. Kivéve azt az esetet, ha mindezek hatását a szolgálta­tásokat igénybe vevők is meg­érzik. Minthogy mindenki igényli a kisipari munka szín­vonalának javulását, mindenki érdekelt a kisiparosok szakmai továbbképzésében. Nos, a taggyűlésen megtud­hattuk, hogy a KIOSZ helyi csoportja tavaly egy mester­vizsga-előkészítő tanfolyamot tartott. A jogszabályok meg­változása a második tanfolyam megrendezését már nem tette lehetővé. Viszont most az ősz­szel, az előadók levizsgáztatá- sa után, ez a már betelt lét­számú tanfolyam is megtart­ható lesz, sőt a KIOSZ jelent­kezőket vár az ezt követő har­madik tanfolyamra is. Egyébként az általános szak­mai továbbképzést, tekintettel a szakmánkénti kis létszámra, a nagykőrösiek és a kocsériak a ceglédi körzeti csoporthoz csatlakozva oldották meg. így szervezett továbbképzést tar­tottak az elmúlt egy eszten­dő során autószerelő, gépjár­mű villamossági műszerész, villanyszerelő, szobafestő, kő­műves és órjás szakmákban. Mindent egybevetve, kisiparo­sainknak megvan a lehetősé­gük a mindenki által kívánt szakmai továbbképzésre, fejlő­désre. S hogy miért lett volna egy ilyen értelmű újabb határozat korai? Nos, azért, mert a vá­rosi tanács már (hosszú időre előre gondoskodott építési te­rületekről. Legalább öt, de le­het, hogy több esztendőre is. Miután a helyzet ebből a szempontból jó, a végrehajtó bizottság most arról hozott határozatot, hogy a nagyobb, összefüggő építési területeket jól meggondolt ütemterv sze­rint kell használatba adni, hogy beépítésük ne legyen szórványos. Hőnyi élveznek — Ez a döntés nemcsak vá­rosképi szempontból jelentős, hanem könnyen belátható, hogy az építkezők anyagi ér­dekeit is szolgálja. A másik testületi határozat az enge­dély nélküli építkezések meg­előzését szolgálja, s úgy szól, hogy telekosztás után a tanács műszaki osztályának rendsze­res ellenőrzéseket kell tarta­nia. Ez fontos határozat,- s ugyancsak az építkezők érde­keit szolgálja, minthogy so­kan tájékozatlanságból fog­nak engedély nélkül építke­zéshez, A munkálatok ' meg­kezdésének hivatalos felfede­zésével pedig meg lehet aka­dályozni, hogy a helyzet épí­tésrendészeti bírság kiszabá­sáig fajuljon. Egyébiránt ebben a mostani ötéves tervidőszakban elvileg mintegy 714 családi ház, illet­ve lakás építhető fel váro­sunkban, magánerőből. Az egyes, tehát a legjobban köz­művesített, ám a legtöbb épí­tési előírással megterhelt épí­tési övezetben OTP-beruhá- zásban 145, szövetkezeti ala­pon pedig 144 lakás épülhet A Il-es építési övezetben cso­portos, korszerű családi házak emelhetők. Szám szerint 77 darab. A III-as építési övezet­ben 248, a négyesben pedig mintegy száz hagyományos családi ház megépítésére nyí­lik lehetőség. Ez, figyelembe véve az épít­kezések eddigi ütemét, s an­nak várható meggyorsulását is, bőségesen elegendőnek lát­szik. Fontos tudnivaló, hogy ezek a VI. ötéves tervre vo­natkozó számok pontosan iga­zodnak az általános rendezési terv 15 évre szóló intézkedési tervében ezekre az évekre meghatározott elképzelések­hez. Tehát a magánerős épít­kezések mostani megsegítése a lehetőségek, a telkek megte­remtésével, hosszabb távra szóló városi program része Olyannyira, hogy ha az igé­nyek úgv kívájiiák. különö­sebb nehézség nélkül további telkek is kijelölhetők. Az előbbi számok tehát nem tartalmazzák az összes lehető­séget, melyeket azonban la­punkban korábban már ismer­tettünk. Az építkezések szá­Az Áfész-telepek a hétéit megkezdték a szabadföldi sa­láta felvásárlását, de az első osztályú saláta ára leesett 90 fillérre. Jelentősebb felvásár­lás újra hétfőn indul. Pénteken élénk piac volt, nagy. csirke-, zöldségpalánta- és virágfelhozatallal. A szemestermény-piacon a búza literje 5, az árpa és a morzsolt kukorica 4,50, a lu­cernamag 100, a csírás burgo­nya 5 forintért kelt. A gyümölcs- és zöldségpia con az alma G—15, a héjas dió 25—30, a burgonya 4,50—5, a vöröshagyma 12—14, a száraz­bab 30—40, az újdonságok so­rában a szamóca 60—80, a pa­radicsom 100, az uborka 50, a karfiol 50, az új sárgarépa csomója 12—14, a gyökérzöld­ség 6, a hagyma 2—2,50, a re­tek 3—4,50, a zöldpaprika da rabja 2—6, a karalábé 2—3. a saláta feje 0,50—1,50 forint volt. A baromfipiacon a tyúk párja 170—200, a vágócsirke 90—160, kilóra 45, a kacsa 170 —200, a 3 hetes csirke darabja 27, a kacsatojás 4, a tyúktojás 1,40 forintért kelt. A halászati szövetkezetnél a pontyot 70,a a csirkecombot 75, az aprólékot 25 forintért mérték. Kapós volt a dinnyepalánta, 4—5 forintért kelt. t mát egyébként sem csak a tel­kek mennyisége határozza meg, hanem például az építé­si kapacitás is. Ezzel kapcso­latban jó tudni, hogy jelenleg városunkban 69 főállású és 44 másodállású, iletve nyugdíjas kisiparos vehető számításba az építési és a szerelési szakipari munkáknál. Persze nem minden építke­zésnek lesznek ők a mesterei. A magánerős, de OTP beruhá­zású lakások megépítésénél, minthogy emeletes házakról van szó, nyilvánvalóan előnyt élvez a paneles technológia. A szövetkezeti lakóházaknál is szóba jöhet a blokkos techno­lógia, vagy még inkább a ha­gyományos építési mód, de te­kintettel a házak csoportos jellegére, legcélszerűbben iparvállalati szervezésben. Időigényes munka Más szóval a magánerős la­kásépítés kivitelezéséből meg­felelő arányban kiveszi majd részét a Duna—Tisza közi Építőipari Vállalat, a Ceglédi Építőipari Vállalat és végül, de nem utolsósorban a Nagy­kőrösi Építőipari Szövetkezet is. Meghatározza az építkezé­sek megkezdésének ütemét az is, hogy a városi tanács, okulva az elmúlt évtizedek tapasztalatain, az építési öve­zetekben megkívánt közműve­sítés végrehajtása után adja tartós használatba a telkeket. A közművesítés pedig időigé­nyes munka, de érdemes oly­kor várakozni. Farkas Péter Pénztári szünnap A DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy május 18-án, kedden a pénzbeszedők a Dal- mady Győző utcában nem tartanak félfogadást. Áfész-lxpo A múlt évi cifrakerti Expo- vásár szép sikerére tekintet­tel, a Nagykőrös és Vidéke Ál­talános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet a Scala- Coop támogatásával, május 17- én hétfőtől — május 29-ig, a cifrakerti arénában az idén is megtartja a nagy Expo-vá- sárt. Az Expo-vásáron érdekes meglepetések várják a látoga­tókat. Mindhárom pénztárnál, csengőt szerelnek fel, mely időnként megszólal, s aki a pénztárnál akkor fizet, aján­dék vásárlási utalványt kap. Ezenkívül az ötszáz forinton felüli összegért vásárlóknak tombolajegyet adnak, melyre a vásár végén, 28-án délután több értékes nyereményt sor­solnak ki. A főnyeremény egy kempingsátor lesz. A vásár keretében május 21- én, pénteken délután 5 órakor, a szabadtéri színpadon divat- bemutatót rendeznek, s á be­mutatott ruhák, az Áfész Ru­házati áruházában lesznek majd kaphatók. Május 25-én kedden délelőtt 11 órakor pe­dig, konzervkóstolót tartanak a vásáron. Az Expo-vásár május 17-én hétfőn délelőtt 10 órakor nyi- lik meg, s naponta délelőtt 10 órától 18 óráig fogadja a vá­sárlókat. Vasárnap zárva lesz. A vásáros büfé várja a ven­dégeket, presszókávéval, friss virslivel, süteményekkel, sör­rel és üdítő italokkal. K. L. Vigyázat! Méreg! A Magyar Államvasutak te­rületi pályafenntartási főnök­sége értesíti a lakosságot, hogy a város határát átszelő vasút­vonalon május 18-a és 25-e között vegyszeres gyomirtást végez. Fontos tudnivaló, hogy a felhasznált Toxurazin elne­vezésű vegyszer a permetezés után még 30 napig mérgező hatású. Ennek megfelelően a vasútvonal mentén az állatok legeltetése és a fű felhaszná­lása takarmányozásra szigo­rúan tilos. Ha a tilalom meg­szegőinek jószágai elhullanak, az állattartók csak saját ma­gukat vonhatják felelősségre, a MÁV semmiféle kártérítést nem fizet. Hon«« Mesél a Bécsi erdő. Színes szinkronizált NSZK-film. (16 éven felülieknek!) Előadás 6 és 8 órakor. A stúdiómoziban A Nagy Medve fiai. NDK­kalandfilm, fél 4-kor, A versenyző. Színes, jugo­szláv társadalmi filmdráma. (14 éven aluliaknak nem aján­lott!) Fél 6-kor és fél 8-kor. H ét végi sportműsor Asztalitenisz Miskolc: Bíró Sándor-em- lékverseny. Atlétika Cegléd: serdülő B-korcso- portos megyei egyéni bajnok­ság. Budapest: országos ifjú­sági csapatbajnokság. Birkózás Cegléd: győzelem napi nem­zetközi serdülő szabadfogású csapatviadal. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 7.30-tól és 13.30-tól: a diákbajnokság területi fiú- és leánydöntője. Kosárlabda Gimnáziumi pálya, 15 óra: NEFAG—Konzervgyár férfi, 16: TRAKIS—Toldi férfi, 17: Áíész—Pedagógusok férfi, 18: Toldi—Óvónők női városi KISZ-es bajnoki mérkőzés. Sakk Szentendre: megyei úttörő­csapatbajnokság. Torna Kiskunhalas: területi serdü­lő fiú II, osztáljú csapatbaj­nokság. Vasárnapi műsor Asztalitenisz Miskolc: Bíró Sándor-emlék- verseny. Gödöllő: a FIN Ku­pa megyei döntője. Atlétika Cegléd: serdülő B-korcso- portos megyei egyéni baj­nokság. Gödöllő: a FIN Kupa megyei döntője. Honvédelmi sport Tormási lőtér, 8 óra: az összetett honvédelmi verseny városi döntője. Kézilabda Domony: D. 1 Tsz SK—Nk. Kinizsi, felnőtt és ifjúsági fér­fi megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés. Kinizsi-sporttelep, 8: a diákbajnokság területi fiú- és leánydöntője. Gödöllő-: a FIN Kupa megyei döntője. Cegléd: á MEDOSZ-dolgozók megyei versenye. Kosárlabda Budapest: Ráckevei Tsz SK —Nk. Pedagógus, felnőtt fér­fi megyei bajnoki mérkőzés. Százhalombatta: az úttörő­olimpia megyei döntője. Labdarúgás Albertirsa: A. MTVSK ser­dülők—Nk. Kinizsi serdülők, körzeti bajnoki mérkőzés. Gö­döllő: a FIN Kupa megyei kispályás döntője. Cegléd: megyei MEDOSZ-os kispályás viadal. Röplabda Cegléd: MEDOSZ-dolgozók megyei versenye. Säkk Érd: É. VSE—Nk. Arany SE, megyei. I. B osztályú csapat­bajnoki mérkőzés. Sportlövészet Kecskemét: Erdész Kupa- viadal. Gödöllő: a FIN Kupa megyei döntője. Cegléd: me­gyei MEDOSZ-verseny. Teke Gödöllő: a FIN Kupa me­gyei döntője, Természetjárás Csókáá-érdő, 8.30: városi út­törő Arany János Kupa tá­jékozódási verseny. Verőcema­ros térsége: megyei' tájékozó­dási verseny. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi Piaci jelentés

Next

/
Oldalképek
Tartalom