Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-15 / 112. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. MÁJUS 15., SZOMBAT Számadásra készül a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pest megyei szervezete: májusban tartja nyolcadik küldöttközgyűlését. Az alkalommal élve kértük Földes Istvánt, a TIT Pest megyei szervezetének titkárát, válaszoljon kérdéseinkre. Megváltozott körülmények — Változott-e az elmúlt évek során a tudományos ismeretek népszerűsítőinek feladata? — Hadd kezdjem a lényeggel, azzal, amit változatlanul fontosnak tartok: az általános műveltség, s a szakmaihoz tartozó ismeretek fejlesztése, az eszmei, politikai, világnézeti nevelés, közvetve pedig a termelő munka segítése a fő tennivalónk. Természetesen ennek feltételei sok tekintetben módosultak a legutóbbi — öt évvel ezelőtti — küldött- gyűlés óta. — Milyen újdonságokhoz kellett igazodniuk az ismeretterjesztőknek? — Társadalmiakhoz és gazdaságiakhoz egyaránt. Csupán néhányat a példák közül: szigorodó gazdasági körülmények között nehezebb feltételekhez kell alkalmazkodnia a termelő üzemeknek, sok helyütt új termékeket készítenek, új technológiákkal. A figyelem az MSZMP XII. kongresszusa óta egyre inkább az emberi tényező — o nagyobb műveltség és szaktudás — felé fordul. Növekszik a szabad idő, s ez kettős feladatot ad. Sokan a hosszabb hétvégeken munkát vállalnak, ehhez — főként a háztáji és kisgazdasági, valamint szolgáltató tevékenységhez — szakismereket kell nyújtanunk. Mások a művelődésre kívánnak több időt szentelni, s nekik ebben kell segítenünk. Az is jellemző, hogy a figyelem egyre gyakrabban a közügyekre, a lakóterület ügyeire, vagy többek között a nemzetközi politikai eseményekre irányul. Az oktatás újdonságai, a tantervek megkívánják az iskolák és a közművelődési intézmények jobb együttműködését. Így a tanulók, s szüleik is egyre inkább igénylik az ismeretterjesztés alkalmait. Az érdeklődés megoszlása — Tükröződik ez az eredményeikben is? — Feltétlenül. Erre utalnak az adatok: mig 1972-től 1976-ig 32 ezer 390 előadásunkon, rendezvényünkön 1,24 millióan jelentek meg, 1977-től 1981-ig 42 ezer 486 programunkon több mint másfél millióan vettek részt. A TIT Pest megyei szervezete öt éve 1834, jelenleg 2385 ismeret- terjesztőt sorolhat tagjai közé. Az is érdekes, hogy a megye három felső- oktatási intézményéből 161 egyetemi-főiskolai hallgató is tagja a hadtudományi, a pedagógiai, valamint a mezőgazdasági-élelmezésügyi szakosztályunknak. A ráckevei járásban, valamint Gödöllő városában és a járásban legnépesebb a TIT tagsága. Legkevesebb a megye fiatal városaiban, ahol új a TIT szervezete is: Dunakeszin és Érden. Ismeretterjesztő szakembereink öt év alatt a kiadványok méllett — ezek a pilisvörösvá- ri bányászsztrájkról, iskoláink államosításáról, a megye munkásmozAhogy megy az ember az országúton, nem vesz észre semmi különöset. Olyan minden, mintha egy csendélet kellős közepén járna. Aztán egyszer csak hatalmas épületek jelennek meg. Pakshoz közeledve a nyüzsgést is érzékeled. S ez nem mond ellent a csendéletnek. A mozgás, az energia, a lávaszerűen kitörő lendület régen ismeretlen volt ezen a szőlőtőkés vidéken. Az országút és a Duna közötti rész számomra amolyan századvégi jelkép. De csendélet is, mert az alakuló tájról szól. Barbizonban Paál László szép fákat, árnyas ligeteket, szűrt fényeket festett. A mai művész épülettömbökbe ugrik bele. Az árnyék itt is lenyűgöző, de inkább a monumentalitása hat. A tapogatózás az ismeretlen felé. Megfogod a vázlatfüzetet, fölveszed a gumicsizmát és a pufajkát, fejedre nyomod a kobakot, s már nem is tűnsz furcsának. Egy vagy a sok közül. Tudják, te sem lógod az idődet, s fel sem tűnik, hogy tízemeletnyi magasban rajzolgatsz. Megszokták, hogy itt mindenkinek van munkája, használja az eszét és a kezét. Véletlenül kerültem Paksra. Ha toronyiránt érkezem, talán szóba sem állnak velem. Festőművész vagyok, nem betonozó, acélsodronyokat sem készítek. Mesterségem a ceruzához, a tushoz, a festékhez köt. Paks engem már az első pillanattól vonzott. Elbűvölt az építkezés mérete. Mintha huszadik századi piramist építenének, úgy jártam be. Lelkesedés töltött el, miközben a festői élmény is megcsapott. Negyedórákat bóklásztam, gyakran ' csak arra ügyeltem, hogy be ne verjem a fejem valamibe, vagy lyukba ne lépjek, mert akkor magamra maradok. Amikor ezek a gondolatok előtörtek, a legnagyobb meglepetésemre két munkással találkoztam, akik mindenkitől nagy távolságra dolgoztak, derengő vöröses-sárgás megvilágításban köszörülték a varratokat. A vörös szín végigkísér Pakson. Hatalmas vászonként lógtak a levegőben a narancsból rőtvörösre váltó lemezek. Helyükre kerülve megfeszültek, min; a kipreparált rovarok szárnyai. Mindez ecsetre kívánkozott. Először ceruzával rögzítettem az építkezést; a kettes reaktorblokk falának tartópilléreit, a vízéit ételi müvet, a kémény gyara- poaását. Nem volt könnyű. Minden napenta változrtt, növekedett, mint a serdülők, akikfe nagyobb és na- gvotb ruhát kell adni, mert kinőtték az előzőt. Ebben az állandó mozgásban keresem én is a helyemet. Azok között, akik bepillantanak vázlatfüzetembe, ha elmennek mellettem, s csak akkor lepődnek meg, hogy van közöttük egy csodabogár,. aki az ő szemükben az időt kimerevíti. Rajzaim és képeim őket örökítik meg: a naponkénti hajtást, az elemek beemelését, azt a furcsa légi balettet, amit tizenöt emelet magasban végeznek a daruk koreográfiájával. Az első képeim kívülről közeledtek a látványhoz. Megpróbáltam a tájban elidőzni. Megnéztem a barakkvárost, a betonüzemet, a kotróhajót. Láttam a reaktortartályok beemelését: eljutottam a szívig. Minden titkát kiterítette elém ez a modern piramis. A vörös lemezek, a sárga falak, a szürke tetők, a zöld természet, az emberi munka, az örökös mozgás az itteni világ olyan teljességét jelentik, amit egy festő kívülről alig tud elképzelni. Olyan totálok kerültek elém, mint itt, a műterem ablakából, ahonnan a tizennyolcadik emeletről, Újpalotáról a Nagykevélyig ellátok. Ez a tér vonzott engem Pakson is: a mellkasemelő távolságok. S közben megtanultam, mi a ké- regbeton. Az építkezés egy-egy alkotóelemét akár posztamensre is emelhetnénk, s máris állnának az építők emlékművei. Ezek is Pakshoz tartoznak, s alighanem megismételhetetlenek. Mondtam is magamnak, Nagy Előd, te is jó helyre dugtad a képedet! Az intim családi témák, meghitt tájképek után jó helyen kezdtél nézelődni! Sokszor megkérdeztem magamtól: hát krónikás lettél? Igen, az. Aki nem éli ét ezt a teljességet, az talán úgy gondolja, hogy ez egy három évtizede virágzott festészet megidézése. Engem csak az szomorít el, hogy akik így vélekednek, azok nem a szívükre figyelnek, hanem az előítéleteikre hallgatnak. Tőlem távol áll mindez. Sokat festettem csendéleteket, tájakat, gyermekeimet, feleségemet. Ebben a zártságban nem ártott egy nagyobb kitekintés. Én IJ árom évvel ezelőtt fcstő- ^ * művész érkezett Paksra. Pályatársai és barátai szerint Nagy Előd azóta is megújulni jár két-három hetente az épülő atomerőműhöz. Pedig az az érzelemgazdagság, ami vérbő kolorizmusából felfakad, nem kívánta tőle ezt a tettet. Többen látványos kivonulásnak tartották gesztusát, s így alighanem a fától nem vették észre az erdőt. Ez a főiskolát tizenöt esztendeje befejezett művész ma is az emberi kapcsolatokat keresi az építkezés krónikásaként. Napjaink emberi gondjai éppúgy megtalálhatók okkerjai, angolvörösei, mély zöldjei, meleg szürkéi harmóniájában, miként a ritmusok hullámzásában, kitöréseink és megnyugvásaink. Eigel István Szent- iványi Lajos egykori növendéke, túl a Derkovits-ösztöndí- jon és számos kiállítással a háta mögött, arra nyújt példát, hogy egy festő a belső át- lényegülés törvényei alapján hogyan és miként közeledhet jelenünkhöz. Értelmezései megnyugtatóan regisztrálják a nagy építkezés sajátos atmoszféráját. Paksi képeit olyan variációknak tarthatjuk, amelyek a gondolkodó, teremtő embert mutatják be, egy humanista szemlélettől áthatott művész hitével. Pakson nem egy-két vászon megfestésére vállalkoztam, hanem olyan képek megalkotására, amelyekben az egyik összefügg a másikkal. Párbeszédben állnak az emberrel, sorozatot alkotnak, s húsz-harminc év múlva éppúgy történelemnek számítanak, mint a témájuk. Most már hazajárok Paksra. A jelen idő izzása miatt érzem jól magam ott. A legjobb mecénások inspirálnak. Az overallos, pufajkás munkások szólnak, ha látnak valami érdekességet. A hatalmas oromzatok alatt, a csuklónyi betonvasak rengetegében ők is észreveszik a tocsogókat, az öreg fákat, a táj szépségét. Az érzelmeit az ember a nagy építkezések ritmusában is megőrzi. Lejegyezte: MOLNÁR ZSOLT A cím fölötti képen a művész látható. A felvételeket Barcza Zsolt készítette Paksi öreg házak Munkások az erőmű gyomrában galmi múltjáról szólnak — körülbelül ezer cikket, tanulmányt, tudományos közleményt publikáltak. — Kik látogatják a TIT programjait? — Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, szinte mindenki, hiszen nincs olyan téma, amely iránt ne mutatkozna érdeklődés. A statisztikánkat változatlanul az jellemzi, hogy a résztvevők fele fizikai dolgozó, s kevés híján egynegyede tanuló. Huszonhárom szakosztályunk közül a legtöbb előadást, rendezvényt a pedagógiai, a művészeti, az egészségügyi, a mezőgazdasági-élelmezésügyi és a földtudományi szervezte. Ha a területi megoszlást tekintjük, a ráckevei, a gödöllői és a váci járás vezet. Ide kívánkozik : a fővárost körülvevő agglomerációs övezetben — a népesség magas száma miatt — több ismeretterjesztő alkalmat kellene teremteni, de ennek az a gátja, hogy az ingázó dolgozókat nemcsak a TIT, hanem általában a közművelődés hálózata is nehezen éri el. Amire joggal lehetünk büszkék: Pest megyében nincs fehér folt, egyetlen olyan település sem akad, ahol az elmúlt öt évben ne lett volna TIT-program. Rendezvényeink 75 százalékát a falvakban tartjuk, míg az országos kép ennek fordítottja: a városok az ismeretterjesztés fő színterei. Korszerű felszerelés * — Megtörténik-e manapság, hogy hiába megy az előadó, nincs közönsége? — Sajnos olykor — a szervezés hibái miatt — megesik. Évente legfeljebb harminc-negyven alkalommal, ami látszólag sok, de valójában még a rendezvények számának fél százalékát sem teszi ki. Amit nagyobb gondnak ítélek: a szervezés feladatát nem a TIT-nek kellene vállalnia. Szervezetünk tennivalója az ismeretek közlése, vagyis szolgáltatás, mégis gyakran mások — művelődési házi, iskolai szakemberek — helyett a TIT emberei invitálják a hallgatóságot. Ha már itt tartunk: az ismeretterjesztő társulat arra törekszik, hogy a legkorszerűbb oktatónevelő módszereket, formákat alkalmazza, mert nem elegendő egyetlen alkalomra megnyerni a hallgatók érdeklődését. — Miként lehet az egyetlent többé tenni? — Ebből a szempontból nézve « sorozatok a leghatékonyabbak: a szabadegyetemek, a különféle akadémiák, filmklubok, nyelvi és más tanfolyamok. Ez utóbbiak között akad tantárgy is a fiataloknak, a nagyobbaknak középiskolai osztályvizsgára előkészítő, a felnőtteknek pedig a titkárnőképzőtől a villanyszerelésig, a biztonságtechnikaitól a szabás-varrásig rengeteg féle. Programjaink hetven százaléka nem egyszeri előadás, vagy ankét. Harminchat százalékkal nőtt a tanulmányi séták, múzeum- és tárlatlátogatások, kiállítások, szakmai bemutatók száma. A legkedveltebb — egyben a legtöbb ismeretet nyújtó, komplex forma — az országjárás. A módszerek között egyre gyakoribbak a konzultációk, beszélgetések, viták. Csökken a hagyományos előadások száma. Eszköztárunk például audiovizuális műsorokkal, tematikus diasorozatokkal, hordozható távcsővel gazdagodott, s természettudományi szakköri helyiséghez is hozzá jutottunk a gödöllői új művelődési központban. A jövő útja — A szakember szerint melyek az ismeretterjesztés várható tendenciái? — Mindenekelőtt alkalmazkodnunk kell — mint eddig is — a társadalmi-gazdasági fejlődéshez. Any- nyi máris nyilvánvaló, hogy az ed- ligieknél több figyelmet kell fordítanunk a családok, a fiatalok nevelésére, felvilágosítására, például az egészségkultúra, s általában az életmód tekintetében. A növekvő szabad idő miatt növelnünk kell a szó- rakoztatva-nevelő tanulmányi séták, országjárások, családi programok számát. Tevékenységünk középpontjában ezután is a fizikai dolgozók műveltségének gyarapítása áll. Egyúttal szeretnénk — a klubszerű formák felhasználásával — alkalmat teremteni a különböző területeken dolgozók találkozására, kötetlen véleménycseréjére, s az idősek — sajátos módszereket kívánó — tájékoztatására. Az 1-es száma lokalizációs torony építése VASVÄRI G. PÁL % festőművész monológja A jelen idő izzásában Öt esztendő TIT-mérlegc Tudomány, műveltség
