Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-15 / 112. szám

1982. MÁJUS 15., SZOMBAT

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN

Hegedűs Géza-Magasfeszültség

Eszmélődésem óta szüntelen

magasfeszültség izgalmában élek: látványok, eszmék, tervek, szerelem nem lankadó lázában élhetem, hogy’ lel szavakban jelképre a lélek az idegsejtek rejtekeiben, s hogyan változnak ritmussá a tények, a néma vágyból hogy’ lesz hangos ének, s miképpen ölt formát az érzelem.

Ha másra nézek, magam figyelem, magamba látva másokig elérek, s oly csökönyösen, mint a szerelem (amelynek vágyát lassú léptű évek se lankasztják) sosem pihenve kérek értelmes választ arra, hogy velem s a mindenséggel, melyben én is élek, mi történik, s miért? kié az érdek? s az érdekekből mit és mennyit értek? mi érvényes és mi érvénytelen?

Látványok, eszmék, tervek, szerelem, tápláló s mérges testi-lelki étek, fennkölt erény, játékos kedvű vétek között hullámzott mindig életem.

Túl megpróbáló évtizedeken (mikor kétes volt az érték s az élet s tévútra lelhetett az értelem) a lankadás vágyát sem ismerem, pihenni sem kívántam (rá sem érek), nem nyugodalmat vár idegzetem, magasfeszültség izgalmában élek, de egyre több, mit látok és megértek s magamban képre váltván úgy remélek, hogy értelmesen kifejezhetem.

Tegnap, május 14-én töltötte be 70. életévét Hegedűs Géza fró, költő, esztéta.

Tandori Dezső:

Az örök mellékünnep

Tárcsázunk egy központot, visszajelez, fölveszik, kérünk egy melléket, kapcsolják jól vagy rosszul.

Jól vagy? — kérdezzük például, elintézzük, amiről szó volt a hívással; hogyan, lásd az imént. De én csak megyek itt az agyonnézett városközpontban, visszajelzéseket magam választok; töltőtollas, egy ház udvarában sült krumpli; még a gyorsétteremnek is a leggyorsabb részlege méri, ráadásul várni kell rá tíz percet, többnyire, és műanyag tálban vihetem el, nem túl elegáns, épp nem gusztustalan. Valaki ott vár mögöttem, ismerőse érkezik; a zacskós burgonyát — amellyel ezt a tányéros hasábot összetévesztik — gusztustalannak nevezik; nem értek velük egyet, sültkrumpli után járok, mint egy rallye állomásain sorra, a városközpontban, aztán kapualjakba hajítom a fehér műanyagtányért. Az örök mellékünnep: j hogy élek, negyvenharmadik éve ebben a városban, és nem akarok semmi különöset, sőt. Ebből az udvarból, ahol a sült krumplit mérik, 1947-ben vagy 48-ban elmehettem volna, gyereksegély-akció keretében Hollandiába, egy évre. Másképpen döntöttem, anyámat kézen fogva húztam ki az udvarról. Most kenyeret helyettesítek burgonyával, kenyeret kinti barátaimnak szórok, például a verebeknek (galamboknak sose); van itthon négy verebünk, egyikük teljesen vak, miattuk nem utaztunk negyedik éve, sehova, és az udvarban is már — kapcsolt mellék — csak krumplizom.

Dómján Gábor:

Könyvekkel babrál

A ház még tűnődő elhagyatottság.

Igazi fénye: ,

bútorok szemrebbenése.

Könyvekkel babrál, fölesküszik a legszebb eszmére asszonyod, az éjre...

Á. Szabó János-Kafonanóták

N

em lehetek én rózsa, — elher- vaszt Ferenc Jóska — a kecskeméti hatos, — harminchat ablakos — huszárkaszárnyában.

Illés Jancsi ezt a katonanóta-töre- déket őrizte meg az apjából. Illés Ferenc városkörnyéki kódorgó napszámos másfél métert alig meghaladó magasságát igyekezett túlszárnyalni, midőn 1914 nyárutóján ezt a dalt vezényelte cimboráinak egy marhavagonban az orosházi állomáson.

Vidám és jelentéktelen figura volt Illés Ferenc. Nem csoda, hogy felesége, Kisur Mária sem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Illés Jancsit azért meglepte, amikor anyja kicsiny, kérges, barna kezébe vonta az ő kipsiny, barna kezét, és így szólt:

— Jancsikám! Apád oda van az orosz fronton. Róza nénéd már nagylány. Feri bátyád molnárinas. Kn titeket Anna kishúgoddal nem tudlak eltartani. Költözzünk Gyuri bácsihoz.

Jancsi habozás nélkül beleegyezett, mert Gyuri bácsi a Töhötöm utca leghíresebb fuvarosa volt, s épp olyan bajuszt viselt, mint Türr István, akinek arcmását Illés Ferenc ittasságában mindig gondosan tisztogatta.

Gyuri bácsi Steinherz Árpád hadiszállítónak fuvarozott két muraközi lóval. Kisur Mária Steinherzék háztartásában kapott elfoglaltságot. Illés Jancsi nagyon szerette Gyuri bácsi kancáit simogatni. Sokkal kevésbé volt kedvére — elképzelése szerint vörös nadrágban, zsinóros mentében száguldó apjára gondolt ilyenkor, hogy elaludjon —, ha Gyuri bácsi Kisur Máriát simogatta éjjelente Steinherzék nyárikonyhájában, ahol laktak.

Az igazi bajok akkor kezdődtek azonban, amikor Annuskát a háború vége felé megtámadta a torokgyík. Énekesmadár-torka semmit nem fogadott be, pedig még tejszínhabos fagylaltot is hozott neki Musztafa, a bosnyák cukrász. — Éhen halt — állapította meg a galambősz Balázs főorvos.

K

isur Mária szeretett volna találkozni Annuskával a temetés után. Rábi Rózsi, a csorvási cigányok öreganyja megígérte, hogy találkoznak. Amíg csak szalonnát, kolbászt, sonkát kért a találkozó megszervezéséért: senki se vette észre. De hogy Steinherz úr vastag bugyellárisa Rábi Rózsi kendőcsücskéből került elő: Kisur Máriát elvitték a rendőrök.

— Anyád fölakasztotta magát a fogdában — mondta Illés Jancsinak az emberséges Czikora őrmester. — Ez a hallottkém jelentése. Szerintem nem bírta ki a verést az a vékony asszonyka.

Megváltozott a világ Illés Jancsi körül. Feri bátyja egy nap hazajött a malomból: Burzsujnak többet

nem dolgozok. — Jancsi ki-kiballa- gott a vasútra, yárta az apját, de helyette matrózok érkeztek. Harsogott hangjuktól az indóház:

„Fel, vörösök, proletárok, — csillagosok, katonák...”

Ekkor határozta el Illés Jancsi, hogy ő is matróz lesz, ha törik, ha szakad.

Tört is, szakadt is. A kovácsmester, akinél tanonckodott, egy ízben eltörte a szórakozott inas bordáját egy odasújtott fogóval, mert a fiú az eresz alatt fészkelő fecskék megfigyelése miatt ritmust tévesztett a

fújtatóhúzgálásban. — És szakadt. Feri bátyjától örökölt cajgnadrágjai folyton feslettek, hiába varrta meg őket Róza nénje, valahányszor elszabadulhatott Nagymágocsról, a grófi majorból. Szakadt apja hagyatéka, a töredezett kérgű csizma is. Az éves bérként járó új csizmát Illés Jancsi nem bírta kivárni. Megszökött a nagygazdáktól, vagy azért, mert őt verték, vagy pedig — su- hanc korától többnyire így lett — ő verte meg a gazdát.

Csendőrök körözték a Szegedtől Kecskemétig nyúló homokország tanyáin. Hogy eltűnjön előlük, 17 évesen húsznak hazudta magát, s beállt önként zsoldos katonának.

Í

gy került a matrózokhoz Illés Jancsi. A tenger nélküli ellentengernagy, s a király nélküli királyság kormányzójának dédelgetett fegyverneméhez, a dunai flottillához vezényelték. Hét évet szolgált le. Akkor hívta félre a különc természetű Újvári főhadnagy, aki szolgálati ügyeletét rendszerint különös dallanjok hegedülésével töltötte az ezredirodán:

— Jancsi! Te kemény legény vagy, bár nincs katonaformád. Nekem sincs, de ehhez semmi közöd. Idd meg ezt a pohár konyakot Szívós Anikó úrhölgy egészségére! Elintézem a leszerelésedet. Nagybátyám a hajózásban járatos embereket keres a komáromi révkapitánysághoz. Javasolnálak neki, ha innál még egyet Szívós Anikó egészségére.

Ivott még egyet Illés János tizedes,- és után felejthetetlen éveket töltött a komáromi révkapitányság állományában. Kereskedelmi hajókat ellenőrzött a Dunán Bajáig meg vissza. A hajósok biztos úrnak titulálták, és minden módon próbálták megtéveszteni. Sikertelenül. Illés nem ivott, nem dohányzott, a kapitánysági legényszálláson vagy a hajókon lakott és étkezett, így fizetése sokszorosa volt annak, amit el tudott költeni. Tehát pénzt sem fogadott el a csempészektől. (Vagy ha mégis: azonnal elküldte Róza nén- jének, aki egyedül nevelt három gyereket.)

A megvesztegetés ama módjának, hogy némely rafinált kormányos egy-egy vidám menyecskét igyekezett csempészni szolgálati kabinjába: nem tudott volna ellenállni, ha meg nem ismerkedik Kuti Juliannával, a rozsszalmaszőke, zöld szemű leánnyal. Kuti Julianna szigorú erkölcsű leány volt, hogy aztán még szigorúbb erkölcsű asszonya legyen Illés Jánosnak.

Hanem az esküvő majdnem az állásába került, mert Űjvári százados tiszteletére dr. Szívós Bélát, ama Szívós Anikó atyját, Komárom leg- tekirttélyesebb ügyvédjét kérte föl násznagynak. A lakodalom másnapján Rádóczy főkapitány magához

rendelte Illés Jánost. Lovaglókorbáccsal verte az asztalt és veszettül süvöltőt te, hogy az Ür 1910. esztendejében tűrhetetlen egy magyar királyi rendőr esküvőjén zsidó násznagy.

Fogalma se volt róla pedig Illésnek, hogy Szívós ügyvéd zsidó. Megfeszített Jézusokat, könnyező Máriákat látott a lovarda nagyságú irodában, a szomszéd szobában az éjsötét hajú Anikó zongorázott, s olyanokat énekelt, hogy „Ave Mariiia...."

A lagzin világossá válhatott volna ugyan a tényállás, mert búcsúzóul a násznagy kissé kapatosán megígér- tette az új párral, hogy ha fiuk születik, Dávidra kereszteltetik. Illés János egyetlen Dávidot ismert eddig, Klein urat, az orosházi tollas zsidót.

D

e engedelmes ember volt. Részint, hogy következő tavasz- szal született fiát a rokonság ámulatára Dávidnak kereszteltette. Másrész a főkapitánynak tett ígéretét is megtartotta, Szívósékat nem kereste többet.

Sokáig állta a szavát. 44 nyarán civil ruhában, borotválatlanul berontott hozzá Újvári százados, és kérte, ha istent ismer, próbálja kimenteni Szívósékat a föltehetőleg Dachauba tartó szerelvény utasai közül. Illés János megpróbálta, de próbálkozása nem járt sikerrel.

Valószínűleg a kudarc miatti szégyenében búcsú nélkül távozott családjától, s beállt Újvári alakulatába. Szokatlan társaság volt ez a katonai, rendőri fegyelemhez szokott Illésnek. A szakasznyi egység partizánnak mondta magát, a legénység te- geződött Újvárival, nem százados úrnak, hanem parancsnok elvtársnak szólították. Illés János folyamismeretére építve német őrnaszádokat, veszteglő uszályokat robbantottak a Dunán.

Már felszabadult Budapest (elesett — így mondták a népek), amikor Űjvári parancsnok hírt kapott egy szökött rabtól Szívós Anikóról. Éjsötét haját nullásgéppel levágták, őt magát pedig családostul gázzal emésztették el, majd elhamvasztották. újvári ekkor erőszakkal magával cibálta Illés Jánost a Kék egérhez címzett fogadóba, s miután az eszméletlenségig lerészegedett, revolverével célba lőtt a Veszt Ama- rylla dizőz keblét díszítő rózsákra. Az intézkedő nemzetközi járőr a fegyveres ellenállást tanúsító Újvárit a helyszínen felkoncolta, a tett- leg tiltakozó Illés Jánost pedig beosztották egy hadifogolytranszportba.

Donyec-medencei lágerében Illés nagyon megszeretett egy dalt, amit majd minden este énekeltek az orosz kiskatonák. Priccsszomszédja — civilben ószláv filológus — magyarul is tudta:

„Szél jár a síkon, — végtelen mezőkön szél jár — búcsúzni kell az otthonunktól pajtás ..

Soha semmit nem látott meg Illés János a Kraszna Lucs környéki végtelen mezőkből. Három esztendő múlva búcsúzott el a szénbányától, zárt vagonban érkezett haza.

Némi huzavona után — értékelve folyamismeretét — átvette a népi demokratikus rendőrség. Egy évtizedet szolgált még, törzsőrmesterként nyugdíjazták a közbiztonsági érdemrend bronz fokozatával. Amikor a fiát értesítették, hogy azért nem veszik föl egyetemre, mert az apja horthysta rendőr volt. Illés Jánost lekaszálta az agyvérzés.

Soha többé nem lett ép ember. A fiát (talán épp ezért) néhány év múlva mégis fölvették egyetemre. Hadtörténetre szakosodott, de nem sokra vitte a pályán. Gyéren publikált, elegáns dolgozataiban azt bizonygatta, hogy a fegyverek semmit nem vittek előbbre az emberiség fejlődésében.

A sikertelen hadtörténész egy kertészmérnöknővel élt változó boldogságú házasságban. Korán keltek, korán feküdtek, két fiuknak nem vettek játékfegyvert, kikapcsolták a tv-t, ha háborús filmet vagy krimit sugárzott. Gyakran elvitték a gyerekeket öregapjukhoz, aki bénán üldögélt karosszékében, némán, talán süketen is. Az unokák szüleik felszólítására illedelmesen elszavalták az iskola verseket. Aztán, ha hatszemközt maradtak a nagyfaterral, rázendítettek: „Texasban feljön a hold. — Kezemben dörög a colt. — Egyenként szedem le mind a tizet. — A cowboy colttal fizet.”

Ilyenkor Illés János homálylő szeme mintha átfényesedett volna. Nem értett semmit a dalból. Régi katonanótákra gondolt.