Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
Állomástól a főtérig figyelem! A negyedik vágány mellett tessék vigyázni! Személyvonat indul Budapestre ... — Jó néhány esztendő eltelt már, amióta utoljára kieresztették a gőzt az öreg 275-ös mozdonyból, amely ma már múzeumi tárgyként figyeli újkori, villannyal működő társainak száguldozását a ceglédi vasútállomáson. A város egyik központja ez. Pontos forgalomszámlálást mostanában ugyan nem végeztek, de Gál János, a körzeti üzem pártvezetőségének titkára szerint huszonnégy óra alatt 240—260 vonat halad át errefelé, ennek fele személyszállító. Naponta mintegy 8—10 ezer ember utazik a városból, vagy a városba. A hajnali munkásvonatok a legzsúfoltabbak, meg a délutániak, amikor a fővárosból, meg a környékről érkeznek haza a ceglédiek. Sétánk kezdetén úgy illik, hogy megkeressük az állomásfőnököt, s megkérdezzük: hogyan is érzi magát, állomásfőnök elvtárs? — Nem állomásfőnök, hanem körzeti üzemvezető — igazít helyre kézfogás közben Cseh Benő, de mire szabadkozhatnánk, már a munkáról beszél. — Több mint ezerszáz ember dolgozik nálunk, s hogy nem is akárhogyan, arra bizonyság: az utóbbi tíz évben nyolcszor kaptunk kollektív kitüntetést. Két esztendeje kiváló üzemfőnökség, tavaly pedig élenjáró szolgálati hely lettünk. Láthatja, nem is csoda, ha a kérdésére csak az lehet a válaszom: köszönöm, nagyon jól. Lendér Józsefné viszont sokkal bosszusabb. Az állomás előtt ott áll az üres taxi, csak éppen a vezetője ment el valahová. — Pedig most nagyon sietek, mert délutánra megyek dolgozni — magyarázza. — Pesten voltam az útlevelemet intézni, de ott sem jártam sikerrel. Olaszországba szeretnénk utazni, úgy látszik, nem sikerül időben elindulnunk. Közben a távolban feltűnik egy üres taxi. — Na végre — sóhajt fel. Elköszön, s már száguld is vele a kocsi a Kálmán utca felé. Ahogy a tanács felé haladunk, balra egy szép park vonja magára az idegen figyelmét. — Ez a Lenin park, ott az emlékmű is — mutatja Magyar Istvánné, aki kisebbik gyermekét hintáztatja éppen, kihasználva a felhők közül ki-kikandikáló nap melegét. — Amott meg az új sportcsarnok épül, mosl még elég csúnya, de remélem, átadása után sokkal szebb lesz. Mert ugye, magának is tetszik a város? Én is, családom is tősgyökeres ceglédi, ne csodálkozzon hát, ha egy kissé elfogult vagyok. De azért hadd mondjam meg: egy kicsit több zöldterület bizony elkelne errefelé is. Mfi&t^arátságos integetéssel a kisgyermek búcsúztat minket, mielőtt továbbindulunk. Mert látni Wm szeretnénk mást is: a szép üzleteket, a takaros házakat. S ezekről szintén írni kellene. Kellene — ám sajnos, a lapban a hely véges, s így kénytelenek vagyunk azzal befejezni: az idegen szemével is szép város Cegléd. Munkájukra figyel a megye Virágzó fák nyolcszáz hektáron A Felkelő Nap Országában vidám ünnepségeket rendeznek cseresznyevirágzáskor. Dallal, veresei, játékokkal, önfeledt örömmel köszöntik az emberek a tavaszba fordult természetet. Milyen szemet gyönyörködtető látvány akár csak egyetlen fiatal fácska sziromruhája is, hát még ahol ezerszámra pompáznak eme virágkupolás sátrak, mint az Albertirea és Ceglédber- cel határában húzódó dombok szelíd vonulatán. ■i '-i Cseresznye, meggy, kajszibarack, csupa csonthéjas uralja a több mint nyolcszáz hektárt. Az albertirsai Micsurin Termelőszövetkezet közreműködésével szerveződött több társ tőkéjével ez a közös ültetvény, amely most fordul termőre. Az első szakaszban telepített fákról az idén már ötven vagon termést remélnek, ám ez még csupán elenyésző töredéke a néhány év múlva várható hatalmas mennyiségnek. A járás kapujában A Micsurin Tsz — seregnyi társával — már a holnapra gondol, amikor majd jól szervezett apparátus gondoskodik a szüretről, a gyümölcsök válogatásáról, megfelelő tárolásáról, feldolgozásáról és eladásáról. Ezen munkafolyamatok meghatározó láncszeme lesz a nyolszázvagonos mirelitüzem, amelyet Alebrtirsán építenek fel a közeli jövőben. Továbbhaladva minden településen tapasztalhatja, hogy magas színvonalon folyik a gazdálkodás. Az albertirsai Szabadságnak is igyekeznie kell, hogy a szomszédokkal állja a versenyt. A ceglédber- celi Egyetértésben nemrég a sertéstelep rekonstrukciójával növekedett az évente hizlalható röfögő kompánia létszáma. Ceglédre érvén, a Lenin Tsz- ben a növénytermesztés és az állattenyésztés megszokott teendőin kívül a melléktevékenység fokozódását tapasztalhatja, akár a műanyagüzembe látogat, akár az ablaktisztító berendezéseket gyártó részlegbe. A Kossuth Tsz legújabb büszkesége az a műhely, amelyben hamarosan saját gépparkjuk korszerű szervizellátását oldhatják meg. A 4-es számú út mentén a városi tanács és a Magyar— Szovjet Barátság Tsz közös beruházásban valósítja meg a szennyvíz öntözéses hasznosítását. Jó hírüket öregbítik Továbbutazva Abonyba, három erős termelőszövetkezet egymástól elkülönülő profilja rajzolódik ki a határt járó vándor előtt. A Ságváriban mindig elöl jár a papíron a ceruza. Alapos számítgatás előz meg minden fontosabb mozzanatot, ennek köszönhető, hogy szerény költségekkel állítják elő terményeiket, nevelik jószágaikat. A József Attilában az energiatakarékosságot szolgálja a hulladékkal fűtött kazán, a földgázvezeték várható kiépítése, meg az öt társsal tervezett, folyékony műtrágyát tároló bázis létrehozása. Az Űj Világban mással rukkolnak elő. A négerAz albertirsai Micsurin Termelőszövetkezet dánszentmiklósi telepének óriás almáskertjében dolgoznak a permetezők csókból nem győznek eleget készíteni. Hozzájuk már alig egy ugrás a törteii határ. A Dózsa Termelőszövetkezet is jó munkával alapozta meg hírnevét. Sertés- és szarvasmarhatelepe mintaszerű, de talán mégis a juhászat törzstenyészeté- re a legbüszkébbek. Olyan hodályban tartjákazállományt, akár egy palota. Persze értik Amikor már taps köszöntötte őket Az alapító munkásőrök „Az első nyilvános bemutatkozásunk 1957. május elsején volt. Egyenruhában és fegyverrel, diszmenetben vonultunk el az ünnepség elnöksége előtt, óriási tapsvihar kíséretében és az a tüntető taps akkor többet jelentett, mint a munkásőrség köszöntése. Azt jelentette, hogy ismét a hatalom birtokosai vagyunk és nincs erő, amely utunkat állhatná” — igy emlékezik vissza Hegedűs László, a nagykőrösi munkásőrők első parancsnoka a ma 25 éve tartott harcos seregszemlére. B. Szűcs István munkásőr pedig arra emlékezik, hogy a munkásőrség legaktívabb szervezői Búz László, Karikó József, Magyar Sándor, Rétsági Oszkár és Sasi György voltak. Az akkori nyilvántartásokból tudjuk, hogy a nagykőrösi munkásőr szakasz fegyvertára 14 géppisztolyból, 18 karabélyból és 17 pisztolyból állott. Ezzel a ma már szegényesnek tűnő fegyverzettel azonban a szakasz jelentősen hozzájárult a közrend és a közbiztonság megszilárdításához. A becsületes emberek ezrei tapsoltak nekik. Mint ahogy taps köszöntötte őket Cegléden is. Zafcar János alapító munkásőr - visz- szaemlékezése szerint kezdetben az osztályellenség azt hi- resztelte, hogy „jó fizetést kapunk a munkásőri szolgálatért. Mi nem törődtünk vele, az volt a fontos, hogy a termelés megkezdődött, a rend helyreállt és a becsületes emberek feje kitisztult... Indulóinkat, díszmenetünket már tapsolni merték az emberek”. A ceglédi munkásőr alegység márciusban alakult meg, s egy ma már sárguló okmány tanúsága szerint Szűcs János, Sivók László, Szeleczki Mihály, Dienes József, Szvetenai József, Zakar János, Erős János, Osváth Sándor, Andó Antal, Osgyáni Ferenc, Gyarmati Mihály, Fazekas Sándor, Szabó1 László, Donner Géza és Erdős József tartozott a legelső munkásőrök sorába. Közülük Sivók László, ma a nyársapáti Haladás Termelőszövetkezet elnökhelyettese, párttitkár így emlékezik: „Gyorsított ütemben folyt a szakaszunk kiképzése, mert április 4-én már Cegléd utcáin meneteltünk. Azt a felvonulást, úgy érzem, senki nem felejti el. A becsületes dolgozóknak azért marad emlékezetes, mert akkor erősödött meg az a hitük, hogy nem lesz többé veszélyben a néphatalom.” ★ Abonyban is úgy emlékezhetnek ma a negyedszázaddal ezelőtti május elsejére, hogy a munkásőr szakasz akkor már a megszilárdult proletár- diktatúra szimbóluma volt a községben, amelynek munkás- mozgalmi hagyományaihoz híven az 1919-ben és 1944-ben is sokat próbált, keménykötésű munkásemberek, országot bejárt kubikosok és fiaik fogták a fegyvert. Közöttük volt Módi Béla, Földi Sándor, Pelle Sándor, Üoggosi Ferenc, Skultéty Béla, Nagy Béla, Mu- cza János, Pintér István, Gyi- gor Sándor, Kiss István, Berta Mihály és Tatár Kiss Sándor, valamennyien a párt régi harcosai. ★ A május elsejék 1890 óta mindig a nemzetközi munkás- mozgalom harcos demonstrációi voltak, történelmünk alakulásának sajátosságai miatt a negyedszázaddal ezelőtti napon mi ezt különösképpen érezhettük. Ezért van az, hogy a 25 évvel ezelőtti május elsejének eseményei élénkebben idéződnek fel az alapító munkásőrök emlékezetében, mint a későbbi majálisokként. Azóta a néphatalom'szilárd, szocialista nemzeti egységünk megerősödött. A ceglédi, a nagykőrösi és az abonyi munkásőr szakaszok századokká fejlődtek, és a járási zászlóaljat alkotják. Ma a felvonuláson a munkásőrök már nem az osztályellenség megretten- tését, hanem elsősorban a rendeződ feladatok ellátását tekintik közvetlen teendőiknek. De az alapítók emlékeznek, s emlékezzünk mi is az alapítókra! Sokan nem lehetnek már közöttünk, ám amit tettek, az velünk maradt. Üzletet ajánl a Sonja d eljes Siker / — ezzel a hírrel fogadott Meleg István, a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregységének igazgatója, s bizonyságul mindjárt egy írást is mutatott. „A cég, képviselője igen jó véleménnyel nyilatkozott a kiküldött ruhák kidolgozásával kapcsolatban és elmondta, hogy eddigi tapasztalatai alapján a ceglédi telephely az egyetlen olyan üzem, ahol a szalag dolgozói igen rövid időn belül tudták azt a minőséget biztosítani, amit ők elképzeltek” — olvasom a szépen hangzó dicséretet, amelyet az NSZK-beli Szonja-cég szakemberei fogalmaztak meg. De vajon mi az oka, hogy e néhány sor különösen nagy örömet okozott a gyárban, holott dicséretet régebben is kaptak bőséggel? — Hagyományos profilunk a férfi- és női kabátok, valamint a női szoknyák varrása — mondja Meleg István. — Évek óta gyártjuk ezeket, bőséges tapasztalatokkal rendelkezünk hát. Azt is mondhatnám: szinte a kisujjunkban van már a munka minden fogása. A szerződés a Szánjával azonban szinte fenekestül felforgatta két szalag, a 249-es és a 250-es életét. Az új feladat — legalábbis a kabátok után — elég nehéznek látszott: női ruhákat kellett varrni, vékony anyagból, nagy-nagy pontossággal. — Nem egy fáradságos óránkba került ez — jegyzi meg Tóth Ferenc műszerész. — Több alkatrészt cseréltünk, másokat meg átalakítottunk. Sokszor órákig bajlódtunk egy-egy géppel, mire sikerült. S mindezt úgy, hogy a szalagon folyt a termelés, a varrónők noszogattak közben minket, hogy siessünk, mert ők teljesítményben dolgoznak. Ott jártunkkor a 249-es szalag kollektívája dolgozott éppen. Zsikla Sándorné szalagvezető most már elégedettebb, mint néhány hete volt. — Az új feladat nehézségi fokára jellemző, hogy az első két hónapban nem is tudtuk teljesíteni a mennyiségi tervünket. Igaz, nem is ez volt a legfontosabb: a tartós üzleti kapcsolatok érdekében úgy döntöttünk, hogy az első a minőség, s csak aztán a mennyiség. Az ÚJ termékekből: havi négyezer darabot varrnak a gyárban. A külföldi partner már jelezte: szeretné, ha az újabb modelleket is a ceglédiek készítenék. ők egyébként is a módját; hogyan tud a forint forintot fialni. Kiterjedt bedolgozóhálózat keretében varrják a házaknál a munkavédelmi kesztyűket, melynek hasznát nem kell titkolniuk. Jászkarajenőn az Árpád Tsz tejtermelési eredményei dicséretesek. Szívügyük a szarvasmarha. Kocséron a Petőfi Tsz országos hírű gazdaság. A tejtermelés! versenyben minden rangos díjat megkapott már. Sertés, juh és szarvasmarha törzstenyészetük egyaránt figyelemre méltó. Évek óta költséget és fáradságot nem sajnálva munkálkodnak a táj átalakításán. A melioráció egész határrészt varázsolt rendezetté és termővé, ök nyereségük jelentős hányadát az iparból merítik. Egyes bútorfajtáik vásárdíjas, kapós termékek. Legújabb létesítményük az a műanyagüzem, amelynek korszerű berendezései szinte pillanatonként potyogtatják a poharakat. Milliárdnyi érték A Ceglédi Állami Tangazdaság a maga 62 millió forintos nyereségével, 890 milliós termelési értékével ugyancsak meghatározó jelntőségű nagyüzem ebben a térségben, hiszen vagy 1800 embernek nyújt megélhetést. A korszerű gazdálkodást szolgálja hatalmas csemői sertéskombinátja. Feldolgozó üzeméből sok-sok hibridkukorica-vetőmag jut a megrendelőkhöz, szárítóüzeme, takarmánykeverője ismert a szakemberek körében. Nyársapáton, a Haladás Tsz birkózik a gyenge homoktalajjal. Hús hasznosítású szarvasmarháit igyekszik olcsón takarmá- nyozni legelőin. A közeli Cse- möben a Novembr 7. Termelő- szövetkezet gazdálkodik. Albertirsától Kocsérig, Abonytól Csemőig összesen több mint négymiliárd forint értéket teremtettek tavaly ezek a gazdaságok. Munkájukra joggal figyel az egész megye. Művészcsalád Albertirsán Kicsikarjuk az örömöt az élettől Albertirea egyik eldugott, pici utcácskájában él Miklosovits László grafikus. Kalandos, megpróbáltatásokkal teli évek után jutott el addig, bogy ma már elmondhatja magáról: több, mint ötven könyvet illusztrált, rendszeresen jelennek meg rajzai a folyóiratokban, s az elmúlt évtizedben tizenhárom jelentősebb kiállításon vett részt, amelyek közül hat önálló tárlat volt, s két alkalommal pedig a Szovjetunióban ismerkedhetett a közönség képeivel. 1978-ban Nagykőrösön Pro Museo emlékérmet, 1980-ban Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott. A nehéz gyermekkorom volt kifejezést gyakran használják manapság. Olyanok is, akiknek tényleg az volt, s olyanok is, akik így akarnak kibújni valamiféle felelősség alól. Miklosovits László szájából indokolt lett volna ez a mondat, mégsem használta. — Zalaegerszegen születtem, s 1968 óta élek itt, Albertirsán. Nagyon nehéz volt megszokni s bizony időbe telt, amíg befogadtak az itteniek. Ma már azonban otthon érezzük magunkat... Példakép a nagyapa — Gyermek voltam, amikor árván maradtam. Rokonaim olyanok, mintha Fejes Rozsda,- temetőjéből léptek volna elé. Aki összetartott annak idején bennünket, az a nagyanyám volt. De hát ő is meghalt, akárcsak anyai nagyapám, akit mind a mai napig a példaképemnek tartok. Kőnyomdász grafikus volt. Szervezett munkásként bejárta egész Európát. Hosszú ideig dolgozott Ausztriában, egy pénzjegynyomdában. Művelt, sokat látott, sokat tudó ember volt, hatalmas, saját könyvtárral rendelkezett, és nagyon adott arra, hogy gyermekei, unokái tiszták, olvasottak legyenek. A hálás utódok aztán eltüzelték a könyveit:.. Amikor a magam lábára kellett állnom, egy darabig a Zalai Hírlapnál is csináltam ezt-azt, majd gondoltam egy nagyot, s a hónom alatt egy mappával, amelyben a rajzaim voltak, fölutaztam Budapestre. Azt sem tudtam, estére hol fogok aludni, de csak jártam sorra a szerkesztőségeket és „házaltam” a munkáimmal. Egyetlen emberrel találkoztam, aki segíteni is akart rajtam. Nagy Lászlónak hívták... Tudom, ma már ez egy kicsit elcsépeltnek tűnik, hiszen oly sokan hivatkoznak rá, oly sokan köszönhetik neki, hogy előbbre jutottak a pályájukon, de így volt — s én is ezek közé tartozom. Ezután egyre-másra jelentek meg Miklosovits László rajzai,
