Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-29 / 99. szám
t 8 xMtap 1982. ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK IS írek Mn . 1982. április 29., csü«111 törtök. Péter napja. A Nap kél 5.31 — nyugszik 19.52 órakor. A Hold kél 10.15 — nyugszik 1.22 órakor. 1 VAiTTrCiV>~Ti; i>X\ka~sí Várható időjárás csütörtök estig.: csak rövid időszakokra csökken a felhőzet, túlnyomóan felhős, az évszakhoz képest továbbra is hűvös marad az idő. Szórványosan várható újabb eső, zápor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és plusz 5 fok között alakul, A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 11 és 16 fok között lesz. Végső búcsú Szénás! Ernőtől Szerdán a rákoskeresztúri ■Újköztemetőben végső búcsút vettek Szénási Ernő Jászai Mari-díjas színművésztől, a Madách Színház tagjától, aki hosszas betegség után hunyt el. Ravatalánál a pályatársak nevében Müller Péter, a Madách Színház tagja mondott beszédet. Szénási Ernőt hozzátartozói, volt színésztársai, barátai és tisztelői kísérték utolsó útjára. Sírját elborították a kegyelet és megemlékezés virágai. Hetvenkét fazonban A Duna Cipőgyárban az idén másfél-milliárd forint értékben készítenek cipőket. A kereskedelem egymillió-százezer pár szandált, nyári lábbelit rendelt, mintegy hetvenkét különböző fazonban. A belföldi igények kielégítése mellett jelentős százalékban a Szovjetunióba is exportálják gyártmányaikat. — Díjkiosztás. Tegnap a pesti Vigadó nagytermében átadták a szakma.' kiváló tanulója és a tantárgyi tanulmányi versenyek legjobbjainak a díjakat. Az 1981—82-es tanévben 28 szakma végzős tanulói 11 tantárgyból vetélkedtek a kiváló cím elnyeréséért. Közülük 150-en már a verseny során eredményes szakmunkásvizsgát tettek. — Kirendeltség. A Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet ma, csütörtökön délután 2 órai kezdettel tartjá az őrbottyáni új kirendeltségi üaletháza ünnepélyes átadá- sát-átvételét. — Talált tárgyak. A Volánautóbuszokon felejtett tárgyakat aznap estig a megérkezés helyén őrzik, később az Engels téri autóbusz-pályaudvar alagsorában tárolják. A 182-828-as telefonszámon lehet érdeklődni az elveszett tárgyak iránt. — Jubileum Galgamácsán. Somogyi István festőművész negyedszázados jubileumi tárlatát április 29-én csütörtökön délután 4 órakor nyitja meg a galgamácsai művelődési házban Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Néni ront Országos Tanácsának titkára. A községben született művész az elmúlt 25 esztendő munkásságát reprezentáló fél száz olajfestményét tárja a látogatók elé. Boltokban Bőséges ellátás az ünnepre Pest megye kereskedelmi, • vendéglátóipari vállalatai, szövetkezetei jól felkészültek a május 1-e előtti és az ünnepi várhatóan nagy forgalomra — tudtuk meg a megyei tanács kereskedelmi osztályán, A majálisokra, üzemi rendezvényekre például virslit és debrecenit a húsipar az igényeknek megfelelően szállít. Ezen a héten marhahúsból körülbelül 60 tonna, sertéshúsból 25 tonna, húskészítményekből 150 tonna kerül az üzletekbe. Ez mintegy 10—15 százalékkal több a szokásos lieti mennyiségnél. A kétnapos ünnepre kenyér és péksütemény az átlagosnál ugyancsak több lesz. Az utolsó három napon, tehát szerdán, csütörtökön és pénteken mintegy 1200 tonna kenyeret szállítanak ki, s ennek többsége friss sütésű. (A kijelölt vendéglátóhelyek máNagykőrösi csaló ltem!őa*$ég£ ffcSínívás A Nagykőrösi Városi Rendőrkapitányság előzetes letartóztatásba helyezés mellett nyomozást folytat súlyos testi sértés és csalás vétsége miatt dr. Nagy Árpád Ervin 37 éves büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, Nagykőrös, Bárány u. 15/a. szám alatti lakos ellen. Az eddigi adatok szerint dr. Nagy Árpád Ervin több személytől különböző ürügyekkel kért kölcsön pénzösszegeket, amelyeket a kikötött határidőre nem fizetett vissza A gyanúsított korábbi, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt kiszabott 2 év szabadság- vesztés büntetéséből 1980. április hónapban szabadult. A rendőrség kéri mindazokat, akiket dr. Nagy Árpád Ervin megkárosított, de feljelentést még nem tettek, hogy személyesen vagy írásban jelentkezzenek a Nagykőrösi Városi Rendőrkapitányságon: 2750, Nagykőrös, Kecskeméti u. 4. Telefon: 359 vagy 59/96-os melléken. jus 1-én és 2-án árusítanak kenyeret, péksüteményt és tejet.) Tejből, tejtermékekből szintén bőséges lesz az ellátás. Május 1-én hagyományosan nagy keletje van a sörnek is. Nos. a majálisokra és egyéb rendezvényekre a kedvelt kőbányai világosból nagy meny- nyiséget tartalékoltak. Hogy ne legyen, hiány, más hazai és, import sör beszerzéséről is gondoskodtak. RAUCHMAUL KÁROLY SZÁZÖTVEN ÉVE, 1332. április 29-én született, és 84 éves koriban, 1916-ban halt meg Rauchmaul Károly német származású vasmunKás, a korai magyar szocialista munkásmozgalom egyik kiváló vezetője. A gépész- és szerkovács- mesterséget még hazájában, Németországban tanulta ki, s már érett férfiként, az 18ö0-as évek végén költözött Budapestre. A Pesti Hengermalomban helyezkedett el, ahol a megbecsült munkások közé tartozott. A szocialista eszmékkel — az akkor legelterjedtebb lassalleánus tanításokkal — még szintén Németországban vállalt közösséget. 1859 őszén csatlakozott a Pest-Budai Munkásképző Egylethez, majd a következő esztendőben tagja lett az I. Internacionálé- nak. Farkas Károly oldalán egyik alapítója volt az első szociális munkásintézménynek, a Betegpénztámak, melynek elnöki posztját csaknem négy évtizeden át egy fillér fizetség nélkül töltötte be. Amikor l87í-ben 27 társával együtt letartóztatták, felség- árulás — hűtlenség —- címén indítottak nert ellene. A vádlottak padján is becsülettel megállta a helyét, a felmentő ítélet után változatlanul az aktív harcosok sorában maradt. Redőnyök, reluxák, függönyök Télen int - nyáron fiait Az alig több mint egy éve önállóvá vált Redőnygyártó Vállalat tegnap sajtótájékoztatón mutatta be termékeit, köztük az újdonságnak számító. hamarosan gyártásra kerülő árnyékoló berendezéseit, ajtóit. A gyár huszonötféle gyártmánya között műanyagredőnyök, zsaluk, függönyök és napellenzők, valamint harmonikaajtók szerepelnek. Az ország egyetlen ilyen jellegű gyárát Makón építették fel, de fővárosi kirendeltségükön keresztül az egész országot ellátják. Munkájukat fémjelzik a moszkvai KGST-palota, a budapesti Hotel Duna-Inter- continental és a Hilton Szálló árnyékoló berendezései is. S ami lényeges újdonság: május 1-től a budapesti kirendeltség magánmegrendeléseket is felvesz. Az építkezők, egyéni megrendelők egyébként termékeiket a Vasért, a Vasedény boltjaiban, az összes Skála áruházban és a TÜZÉP telepeken vásárolhatják meg. 141-462 (Bl MAPESTI HÍVÓSZÁM) A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER A változatos formában, színben készülő különböző redőnytípusoknak. reluxáknak közel sem csak díszítő, árnyékoló funkciójuk van, de jelentősen befolyásolják a helyiségek hőmérsékletét. Télen fűtenek. nyáron hűtenek. Alkalmazásukkal mintegy 5—7 fok hőmérsékletkülönbözetet lehet elérni. A vállalat legújabb termékeivel a nagyközönség is megismerkedhet majd a BNV-n, ahol első ízben vesznek részt mint önálló vállalat. M. N. P. Kincsestár Ajándékot sorsolnak Az Építésügyi Tájékoztatási Központ gondozásában az idén jelenik meg ötödik alkalommal a Magánépíttetők kincsestára című kötet. Az új kiadvány gazdag tartalmat kínál. Szennyvíztisztító kisberendezések, zártkertek, zártkerti épületek, a családi házak építésének legkeresettebb, ajánlott tervei és még számos érdekes ismertető, olvasnivaló található a kötetben. A kötetben ajándék is van: egy 53 négyzetméter alapterületű Érdért faház, amelyet őszszel- a Budapesti Nemzetközi Vásáron sorsolnak ki. i3"íTé1uTks -~3 fkijojstj A tűzgyújtási tilalomról Már több mint egy hónapja érvényes országszerte az erdőkben a tűzgyújtási tilalom. Vajon sikerül-e megkímélni idén erdeinket? — erre válaszol Hugyecz Ferenc százados, a Pest megyei tűzoltó-parancsnokság ügyeletese. IIA GO \ ÓJA VAaT“ 10-18 6rálg: BALAZS GUSZTÁV _________VAGY SEGÍTSÉG HE SIOBCL HÍVJA FELI B> aíaaagimre«E«affiiCT--Tiw«nra3aBsasacgBBgMM«rcffl5aÍCT Munkáslakások Vácott Mái* nem győzik az építők Április elején adták át Vácott, a Radnóti úti lakótelepen azt a tizennégy munkáslakást, amelynek kivitelezője a Nóg- rád megyei Állami Építőipari Vállalat volt. Egyelőre azonban, kapacitás hiánya miatt a városban nem építenek új, szövetkezeti munkáslakásokat. Pedig — mint Susula Istvánná, a Deákvári Ifjúsági és Munkáslakás Építő és Fenntartó Szövetkezet főkönyvelője elmondta —, lenne igény a lakásépítésre, a vállalatok és a városi tanács lehetőségeihez képest segítséget nyújtanak. Tavaly szóba került; hogy a lakásépítő szövetkezet, melynek hatásköre nemcsak Deákvárra, hanem a város másik végén levő Földváry térre is kiterjed, kettéválik. A tervek szerint önálló szövetkezet alakult volna a Földváry téren. Mindkét helyen nagyjából azonos számú, több mint 600 szövetkezeti lakás van jelenleg. Az elképzelés azonban — amelyet a városi tanács is támogatott —, eddig csak részben valósult meg, mivel a tagság zöme ellenezte a két szövetkezet gondolatát. A közelmúltban a Földváry téren, a Haraszti Ernő utcai lakótelepen, amelyhez 339 lakás tartozik, mégis önálló szövetkezet alakult, amely a deákvárival együttműködve oldja meg a jövőben a fenntartó- és karbantartó feladatokat. Cs. J. Kezes fizess! Aki az OTP-nél kölcsön felvéteiekor valakiért kezességet vállal, számolnia kell azzal, hogy neki kell fizetnie abban az esetben, ha az aüós elmarad a törlesztéssel. Még akkor is a kezest szólítják fel a fizetésre, ha a nem fizető adósnak esetleg vagyona van, amit le lehetne foglalni. Az OXP- kölcsönöknél ugyanis a visz- szafizetést úgynevezett készfizető kezesek garantálják, ami abban különbözik a kezesség alapesetétől, hogy a kezes nem követelheti: a tartozást először az adóson próbálják behajtani. Az adós és a készfizető kezes egyetemlegesen felel a tartozásért, mindegyikük a teljes összeggel tartozik. Ennek megfelelően az adósságot a kezesen lehet behajtani, ha ennek az adós határidőre nem tesz eleget. A hitelező mérlegelésétől függ, hogy az eredeti adós ellen tesz-e további behajtási lépéseket, vagy ehelyett a tartozást a készfizető kezestől követeli. Az utóbbi a tőle behajtott összeg megtérítését természetesen per útján is követelheti az adóstól, akiért kezességet vállalti .j-íi*?« Bűnügyi krónika Tolvaj a szérúskerífoen Betörtek a napokban Halásztelken az egyik Rákóczi úti családi házoa. A tolvaj arany ékszer eket, pénzt és ruhaneműt vitt el, mintegy 80 ezer forint értékben. A ráckevei rendőrkapitányság időközben elfogta és őrizetbe vette Uram György 35 éves betanított munkás, szentesi lakost, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. RÁ©lé“ÉS TV MÍJSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.27: Operafelvételekből. 8.46: Örökzöld dallamok. 9.44; A Gyermekrádió műsora. 1G.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Operettrészletek. 11.24: jogi arcképcsarnok. 11.39: Széchenyi István naplójából. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Kovács István: ördöglakat. 12.55: Bemutatjuk új felvételeinket. 14.00: A fény kapujában. 14.30: Gperafelvéíelekből. 15.00: Hírek. 15.05: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 15.28: Csiribiri. 10.00: Dcfossez: Fanfár. 1G.10: Rádiószínház. 17.00 Hírek. 17.05; Közéleti közelképek. 17.30: Cherubini-művek. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Esti Magazin. 19.15: Népdalok. 19.40: A Szegedi Szimfonikus zenekar hangversenye. 21c34: FGdor János műsora. 22.00: Hírek. Sport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Régi magyar dalok és táncok. 22.47; Vietnami modell? 23.07; A Weiner vonóenégyes felvételeiből. 24.00: Hírek. Időjárás Jelentés. 0.10: Gperettr^szletek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.23: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Nóták. 8.20: Kongresszusi mérleg. 8.30: Hírek. Útközben. 8.35: Napközben. 10.00: Zenedélelőtt. 12.0: Hírek. Útközben. 12.35: Mezők, falvak éneke. 13.00: Üdülőövezet a határ mentén. 13.30: Éneklő ifjúság. 13.43: Időjárás- és vízállás jelentés. 14.00: Válogatott perceink. 16.30: Hírek. Útközben. 1G.35: Dallamok, emlékek. 17.30: Segíthetünk? 18.30: Hírek. Útközben. 18.35: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek. Útközben. 20.35: Balesetek, tüzesetek, bűnügyek. 21.05: Noszlalgiahullám. 21.3G: Nóták. 22.00: Kabarécsütörtök. 23.00: Hírek. Sport. 23.20: Körmendi Vilmos szerzeményeiből. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30; Operaáriák. 10.01: Händel: Júdás Makkabeus — oratórium. 13.00: Hírek. 13.07: Újdonságainkból. 13.47: Énekeljenek a népek. 14.20: Brahms: g-moll zongora- négyes. 15.00: Fiataloknak! 15.30: Popzene sztereóban. 16.30: Zenei Lexikon. 16.59; A Magyar Rádió országos hegedűversenye. 19.00: Hírek. 19.05: Rádióhangversenyekről. 19.35: Bárdos Lajos műveiből. 19.50: Szintézis. 20.20: Puccini operáiból. 21.39: Európa szolgálatában. 22.20: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek. Időjárásjelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.30: Tévétorna. 8.35: Iskolatévé. 13.30: Iskolatévé. 16.05: Hírek. 16.10: A British Museum kincsei. 16.35: A tánc világnapja. 17.05: Tízen Túliak Társasága. 17.55: A hétfejű sárkány. 17.35: 1957 — Tavasz — 1982. 19.10; Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kozákok. Szovjet film. 21.05: Panoráma. 21.55: Élő népdal. 22.05: Unokáink is látni fogják .. 22.55: Tv-h*'radó, 3. 23.05: Tv-tükör. 2. MŰSOR 16.10: Iskoláiévá. 16.25: Pcdaróeusok fóruma. 17.00: .Tcgkoronp-világbajnokság. 19.00: FUTAPEST. 19.10: A ml kéiernyőnk. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Rózsavértben. 20.30: Egészségünkért. 20.45: Tv-híradó, 2. 21.05: Jégkorong-világbajnokság. Négyszer állt már eddig bíróság előtt Janovics László, a 32 éves tápiószentmártoni férfi. A napokban ismét rendőrségi őrizetbe került. Janovics alaposan gyanúsítható azzal, hogy Tápióbicske határában a tsz szérűskertjében lovas kocsival lucernát lopott, továbbá elvitt a faluból egy 2300 forint értékű kerékpárt is. A visszaeső tolvaj ügyében a nagyká- tai rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot. — Sajnos nem, nagyon rosz- szak a tapasztalataimé. Eddig 206 esetben riasztották erdővagy avartűz miatt a tűzoltókat, s ez a szám 40 százalékkal nagyobb, mint tavaly ilyenkor volt. Ami igazán nagy kárt okozott, az a 24 erdőtűz. összesen 54 hektárnyi erdő lett tavasszal a tűz martaléka, s ebből is 24 hektárnyi értékes fenyves. A kár 700 ezer forintot tesz ki. — Az erdőben is keletkeznek ezek a tüzek? — Csak részben. Megesik, hogy a kirándulók — többnyire gyerekek — szalonnasütéskor nem képesek meggátolni a lángok továbbterjedését. De gyakorta okoz tüzet az út menti árokba dobott égő cigarettavég, gyufa, s igy az avarról indul az erdőtűz. Tipikusnak számít az is. hogy a szemétégetés, avarégetés vezet súlyosabb következményekre. Így, leégett már idén méhes, hétvégi ház, szalmakazal is. Farmoson március 13-án 300 mázsa szalma lett egy avartűz martaléka. Üjabb 250 ezer forintot tesz ki az égő avarról továbbjutó lángok miatti kár. S ez még a kisebbik baj, ugyanis az avartűz már emberéletet is követelt: Albertlrsán március 25-én szemétégetéskor terjedtek az avarra a lángok és közöttük rekedt egy két és fél éves kisfiú. aki belehalt égési sérüléseibe ... — Hogyan előzhetők meg az Ilyen esetek? — Elsősorban úgy, hogy senki sem szegi meg a szabályokat. A tűzgyújtási tilalom még körülbelül egy hónapig tart — amíg zöldbe borul a táj —, s addig csak fokozott óvatossággal szabad bánnia a tűzzel a kirándulóknak, s a többieknek. Mindenkit kérünk: az erdőktől legalább 200 méternyi távolságot tartva rakjanak tüzet — s csak akkor, ha szükséges. V. G. P. Motoros balesetek Toránál: halál a síneken Útpadkára szaladt. Sülysáp lakott területén Nagy István 23 éves segédmunkás, kókai lakos, egy balra ívelő útka- nyarban elvesztette motorkerékpárja fölötti siralmát és felszaladt járművével a körülbelül 40 centiméter magas útpadkára, majd felborult. A baleset következtében Nagy István súlyos sérüléseket szenvedett. Figyelmetlenség. Cegléd lakatlan területén Ócsai István 17 éves szakmunkástanuló, ceglédi lakos segédmotorjával balra elébe kanyarodott a vele azonos irányban közlekedő Székely László budapesti lakos személygépkocsijának és összeütköztek. Ócsai László könnyebben megsérült. Motorral ütközött. Nagykőrösön Faragó Anikó 14 éves tanuló, helybéli lakos (kerékpárjával balra kanyarodás közben összeütközött a vele azonos irányban közlekedő. Czira Ferenc által vezetett segédmotorral. A balesetért felelős kislány könnyebben megsérült. Elütötte a vonat. A Budapest felől Miskolc felé tartó személyvonat Túra határa után a nyílt pályán elütötte Ivádi Sándor 17 éves egri lakost és Lukács József 17 éves pusztaedericsi lakost, intézeti növendékeket. A szembejövő sínpáron gyalogoltak eredetileg. a közelgő vonat vezetője, észlelve a gyalogosokat, jelzett, mire a két fiú a másik pályatestre lépett, ahol az ellenkező irányból érkező vonat gázolta őket halálra. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak. ismerősöknek, akik szeretett édesapánk. Mari Pá! temetésén részt vettek, sírjára koszorút helyeztek, bánatunkon enyhíteni igyekeztek, utolsó útjára elkísérték. Külön köszönetét mondunk orvosának, áldozatos, lelkiismeretes munkájáért, hogy hosz- szan tartó betegségét enyhíteni Igyekezett. A gyászoló család. ........ .■_ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik -a hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes — Pf\T US ÍGY M HIHI fi P Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. 311 Irányiiószám: 1446. - Kiadta a IfcOI ITILUILI IllnLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. IS59. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi .telefonja: 343—100 és 336—130 —--------------------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142—223. —----------------------------------------------------FIOKSZERKESZTÖSEGEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér t, Pf. 19 3701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon: 45-352 Gödöllői Hírlap Gö döllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81—96. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 7. 2753. Telefon: 398 - váci Hlrlao, Vác Lenin út 45. Pl 32. 2601. Telefon: 10—095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a posta Központi Hirlap Irodánál (postacím: Budapesi V . József nádor tér 1, 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96 163 pénzforgalmi jelzőszámra A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.— Ft, egy negyedévre 102,— Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—8467 (Érdi Hirlap), ISSN 9133—1957 (Gödöllői Hirlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—275» (Váci Hírlap). ’ .