Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-16 / 88. szám
Tavasz a tavak mellett Sok diák keresi fel mostanában Cegléden a téglagyári halastavakat, horgászással töltve szabad óráit. Apáti-Tóth Sándor felvétele Utazó kisgrafikák Madárijesztőék Oxfordban A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÄRÄSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1982. ÁPRILIS 16., PÉNTEK Sckféle terményt továbbít Mélyhűtőbe fektetett forintok Efertbe, szőlőbe viszik o Hondát Gyűjtők körében népszerűek, nemzetközi mezőnyben elismertek a Cegléden élő s alkotó Nagy László Lázár kisgra- fikái. Legutóbb az a megtiszteltetés érte, hogy néhány hazai grafikus alkotásainak társaságában az ő munkái is eljutottak a nagy nemzetközi kis- grafikai kiállításra, Oxfordba. A zsűri a Madárijesztők című képsort választotta. (Az alkotó humorára vall, ami^vi-a képei Vízből is megártja sok Sokan nézegették csodálkozva az érdekes virágot. Voltak, akik nem tudták mire vélni, mások Chabaud szegfűnek gondolták, de az csak nyáron nyílik. — Hogy kerül kora tavasszal vázába? —kérdezték. Abban megegyeztek: nagyon szép ez a virágcsokor. A ceglédi virágüzletekben is kapható ez a sok ágú — hajtású —, sok bimbójú szegfű, amely Hollandiából került hozzánk. E melegházi virág ott népszerű, nálunk alig ismert. Ha valaki megvásárolja véletlenül, mert nem kapja a megszokottat, akkor otthon általában letöri az oldalbimbókat, hogy a leginkább nyiladozó biztosan kinyíljon, pedig rosszul teszi. A Mini — vagy más néven holland — szegfű mind a 4—5 bimbója kinyílik. Kellemes illatot áraszt a lakásban több mint egy hétig, csak ismerni kell a tartós virágpompa titkát. Fömötör Béla ceglédi kertészmérnök szívesen elmondja, hogyan lehet hosszan tartó lakásdísz a vágott virág. — Legkedvesebb virágom, a Mini szegfű nemcsak a sok színvariáció, a különleges illat, hanem csokorszerű dekoratív formája miatt is több figyelmet érdemelne — mondja. — Virágzáskor — általában még a melegházban — a főbimbót letörjük, és az oldalbimbók nyílnak ki, ha megfelelően kezeljük a vágott virágot. Első teendő, hogy a leveleket 8—10 centiméter magasságban szedjük le, mert a vízbe érő levelek bomlásnak indulhatnak. Naponta ferdén le kell vágni a szár végéből és friss vizet önteni a tisztára öblített vázába. Nem szabad tele tölteni, csak 4—5 centiméter magasan. Ennyi egy napra bőven elég a virágoknak, még a fűtött lakásban is. Ha több a víz, kellemetlen szagú bomlást idéz elő, s néhány napon belül elhervad a csokor. A vízbe nem szükséges §em tápsót, sem cukrot tenni. Sokan nézegették csodálkozről mondta: felér egy divatbemutatóval ...) Most hazai eseményre készül. Az első, országos kisgra- fikai találkozó színhelye Cegléd volt, s azóta többé is. Az ideinek Pécs városa ad helyet júliusban. Pályázatot is hirdettek. amelyre olyan munkákat várnak, amelyek híven tükrözik a település életét, történelmét. Nagy László Lázár rézkarcot tervez erre az alkalomra. va tarka mezei csokorhoz hasonló fehér, sárga, rózsaszínű, lila, piros, bordó szegfűimet. Tíznapos a csokor, az első hervadt bimbókat most törtem le. Betartottam a szabályokat, és meghálálta a gondoskodást. Sorra festenek a bimbók, nyílnak az illatos virágok. Gy. A. Középiskolás fokon VoSt növendékek hangversenye Hangverseny lesz vasárnap, április 18-án, délután 16 órai kezdettel a ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskolában Szakközépiskolai hallgatókat hallhat a közönség, akik a ceglédi zeneiskola növendékei voltak. Palatínus Ibolya fuvolán, Boglár Judit zongorán játszik, közreműködik az iskola tanárnője, Hacheleva Ludmilla. Hét végi sport Teke és labdarúgás Vasárnap két sportág bajnoki mérkőzésére kerül sor a városban. Teke: a Teleki utcai pályán fél tízkor kezdődik a Ceglédi KÖZGÉP SE—HÖDGÉP, NB Il-es találkozó. A ceglédiek fiatal csapata eddig egy kivétellel jól használta ki a hazai pálya előnyét. Talán most is sikerül. Labdarúgás: a CVSE-sport- telepen délután négy órakor kezdődik a Bem SE—Miskolci VSE NB Il-es összecsapás. A honvédek legutóbb a most folyó bajnokságban első győzelmüket aratták idegenben, s ezzel a tabella 11. helyére kerültek. Az MVSC/ jelenleg az utolsó, így a papírforma a Bem SE sikerét ígéri. Évekkel ezelőtt, amikor még [ gyermekcipőben járt a termelőszövetkezetek közös vállalkozása — mai nevén TSZKER —, igencsak százezrekben, néhány millióban szóltak, az anyagiakat említve itt, a ceglédi területi központ Bercsényi utcai irodájában. Treszkai Barna területi igazgatóval beszélgetve, most szinte csak úgy röpködnek a levegőben a milliók. Eredményeiket summázzuk, távlati terveket pedzegetünk, amelyek legtöbbjéről nyíltan is szólni lehet, nem vagyunk babonásak. Megvalósításához megvan az alap. A tagszövetkezet haszna A TSZKER-nek az országban összesen 1215 tagszövetkezete van. A ceglédi a középmezőnyben foglal helyet, a taglétszámot tekintve 32 tsz-t számlál. A forgalmat mérve a tizenkettedik helyen állnak, a bruttó jövedelmet nézve viszont az előkelő élvonalban, a harmadikon, a kimutatott 15 millió 95 ezer forintjukkal. A tagszövetkezeteknek az eredmények alapján tavaly 2 millió forintot tudtak téríteni, náluk többet csak hárman az országban. A számok mögött sok munka van. Előrelendítő erő a jő üzleti szellem, a helyzetfelismerés, saját biztonságérzetük is, amelyhez alapot teremtettek. Az említett visszatérítési összeg mintegy felét bennhagyták a közös vállalkozás kasszájában a tagszövetkezetek. Ki-ki maga számol: nem járnak rosszul így. Üzletet bonyolít, partnert keres, értékesít, beszerez a többi közt a TSZKER. Ennek tuHétfő, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Két dal, egy előadó: a Sookis együttes játszik. 17,10: Meghívó. 17.25: Stúdiópódium: Hagyó Lászlóné, a jászberényi zeneiskola tanára játszik. 17.35: Nem siránkozunk. 17.50: Könnyűzene vonósokra. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Slágerkoktél. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Operettindulók. 17.15: Zsibongó, 17.30: A martfűi általános iskola kórusa énekel. 17.40: Üzemi lapszemle. 17.45: A Neoton együttes régi slágerei. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A Hobo Blues Band felvételeiből. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A tegnap slágereiből énekel George Harrison, 18.28—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Műsorismertetés, hírek.- 17.05: A Vándor Sándor énekkari szemle Csongrád megyei bemutatójából. 17.10: Kulturális figyelő. 17.40: Régi lemezalbumok. Élő Omega. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. 17.10: Kiskertkedvelőknek. 17.25: A békéscsabai pedagógus női kar és a cegléd- berceli Vasutas-kórus énekel. lajdonképpen a lakosság látja a hasznát, hiszen vásárláskor gyakran találkozhat olyan áruval, amelyet a közös vállalkozás térít a piacra. A jószágtartók előszeretettel keresik fel terményboltjaikat, a kertészkedők tavaly örömmel fogadták az általuk nagykereskedelmi áron — tehát olcsóbban — forgalomba hozott kis Honda traktorokat. A 8 és fél százalékos kedvezményt már ebben az'évben is húszán vették igénybe, tavaly harmincán. A kis Hondák, tartozékaikkal, jó szolgálatot tesznek a sok négyszögöles vidéki portákon, a városiak hétvégi kiskertjében, szüleiben. Zöldséget, gyümölcsöt tavaly 884 vagonnal forgalmaztak. Kiskereskedelmi forgalmuk, zömmel takarmány-ter- ménybolti, elérte az 54 millió forintot. Szőlőből 80 vagonnyit vettek át, borból 4832 hektoliternyit, s ez utóbbit palackozva adták nagy mennyiségben a kiskereskedelemnek. Növényvédő szerekből,a nyársapáti telepen 92 vagonnyit csomagoltak bolti értékesítéshez. Nem panaszkodhattak a mézesek sem Albertirsán, ahol a mézüzemben 102 vagonnyit töltögethettek üvegekbe. Mézesek és mások Tavaly már igen jó forgalmat bonyolított le a Siófok közeli felvásárló telep, ahol egyúttal az áru további értékesítéséről is gondoskodtak. Amit átvettek, javarészt el is adták, s piacot kerestek friss gyümölcsnek, zöldségnek. Igaz, nagyon keresni sem kellett, hiszen az üdülési főidényben szinte köszönték a környékbeli tsz-ek, vendéglátók, kereskedők a 17.35: Iparosodó kisfalvak. 17.45: Kedvelt slágerek. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Solti Károly nótákat énekel. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Szombat, 7.00: Román nyelvű műsor. 7.30: Kellemes hétvégét! A tartalomból: Műsor- ismertetés. Hírek. Alföldi lapszemle, Programajánlat. Filmlevél. 8.00: Heti esemény-ösz- szefoglaló. 8.15: Ritmusrodeo. 8.45: Alfa-kísérletek. 9.00: Alföldi kaleidoszkóp. 9.15: Ami belefér... 9.55: Papírerőd 10.25—10.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Vasárnap, 8.30: Szlovák nyelvű műsor. 9.00: Műsorismertetés. Hírek. Lapszemle. Programajánlat. 9.10: Visszaperge- tés. 9.58—10.00: Műsorismertetés. 19.00—19.30: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Feszültség a vezetékben Cegléden, a Városgazdálkodási Vállalat Külső Körösi úti új telepét villamosították. A DÉMÁSZ üzemigazgatóságának hálózatszerelői transzformátorállomást és 20 kilovoltos légvezetéket építettek ki, feszültség alá helyezték április 15-től. Az új vezeték érintése a jelzett időponttól életveszélyes és tilos. raktártól kapott segítséget. A siófoki áfész a megállapodás alapján a ceglédi TSZKER-től várja boltjai zöldáru-ellátását. Forgalom, fejlesztés A forgalomterv erre az évre 6 százalékkal nőtt, 750 millió forintosra számítanak. Nyereségben több mint 7 millió forintot szeretnének kigazdálkodni. Fejlesztésre szép summát szánnak, több. mint 6 millió forintot. Ennek java az al- bertirsai mélyhűtő tárházba épül be, és több mint egymillió forintot az albertirsai mézüzem korszerűsítésére szánnak. Tervezik, hogy gépjárműparkjukat is egy szállítóautóval bővítik, mert tapasztalták, hogy erre szükség van. Mint a területi igazgató említette. van néhány, megvalósulás előtt álló tervük még, ami a taggazdaságoknak és a közös vállalkozás egészének hasznot hoz. Erről részletesebben majd az eredmények birtokában szólnak. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kőszünetünket fejezzük ki mindazok» nak, akik szeretett férjem, édesapánk, bátyám, MURÁNYI ANDRÁS temetésén részt vettek és fájdalmunkat részvétükkel enyhítették. ÖZV. MURÁNYI AND- RÁSNÉ ÉS CSALÁDJA. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen, drága jó férjem, DÉTÁRI MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. FELESÉGE ÉS A GYÁSZOLÓ CSALÁD. Brigádvezetők klubja Kié a gyár, kié az ország? A ceglédi Kossuth Művelődési Központban, a brigádvezetők klubjában előadás hangzik el, két érdeklődésre számot tartó témakörben. Az egyik a hazánkban is tapasztalható kispolgári jelenségekkel, a protekcióval, nyerészkedéssel, harácsolással foglalkozik, a másik címe Kié a gyár, kié az ország? Az előadó dr. Polgár Tibor kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa lesz. Az ismeretterjesztő rendezvény április 19-én, délután 17 órakor kezdődik. Vásár Albertirsán Albertirsán, a vásártéren országos állat-, kirakodó- és aútóvásár lesz április 25-én, vasárnap. A vásárra — vészmentes helyről — mindennemű jószágot felhajthatnak, reggel 6 órától délelőtt 10 óráig. — Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap, délután: A hótündér (szovjet film). Este: Kóma (amerikai bűnügyi film). A kamaramoziban: Rontás és reménység (magyar dokumentumfilm). A mesemoziban, délután, szombaton és vasárnap délelőtt: Szeleburdi család (magyar gyermekfilm). Abony, szombaton és vasárnap: A kék lagúna (amerikai filmdráma). Vasárnap, délután: Jégmezők lovagja (szovjet történelmi film). Al- bertirsa, vasárnap: S. O. S. Concorde (olasz kalandfilm). Ceglédbercel, vasárnap: Végzetesaranyrögök (szovjet film). Törtei, szombaton és vasárnap: Meghívás egy gyilkos vacsorára (angol bűnügyi filmvígjáték). KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. KB- szünetet mondunk mindazoknak, akik ÖZV. FARKAS ISTVÁNNÁ szül. Gyura Zsuzsánna sírjánál megjelenésükkel, virágaik és koszorúik elhelyezésével részvétüket kinyilvánították és fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kö- szönetünket fejezzük ki a közeli és a távoli rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik édesapám, nagyapánk, POVÁZSAI JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Cegléden eladó Kossuth Lajos utca 56. számú új ház, befejezetlen 3 szoba összkomfortos. 300 négyszögöles kerttel. Irányár: 430 ezer Ft. Érdeklődni: Cegléd, Bacsó Béla utca 7. Sürgősen eladó Cegléd, Felház utca 41. számú ház. ___________ Sz oba, konyhás üres albérletet keres fiatal házaspár csecsemő gyermekével. Értesítő- levelet: ,,Május 120 184” jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére Ceg- léd, Teleki utca 30. Eladó az öregszőlőben, városhoz közel 862 négyszögöl szőlő, két vagy három részben is. Érdeklődni: Cegléd, Malomtó-szél 21. sz. FELVESZÜNK: férfi betanított munkást két műszakos munkakörbe, 1 fő gyors- és gépírót, 1 fő bérelszámolót, valamint fűrészüzemünkbe két műszakos munkakörbe művezetőt, középfokú végzettséggel. Faipari gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyáregység munkaügyi osztályán, Cegléd Kosárhegy u. 22. Sürgősen eladó több helyiségből álló tanya. 800 négyszögöl területtel, villannyal, fú- rótt kúttal Cegléd XII. kér.. 139. szám. Érdeklődni délután: Cegléd, Rét utca 16. szám. Oltott mész egész évben kapható. Cegléd, Csengeri utca 15. szám alatt. ______________ El adó beköltözhető ház. Cegléd X. kér.. Tömörkény István utca 10. Eladók házhelyek, építési engedély van. Cím: Cegléd, Szép utca^. szám.___________ Udülővendégeknek összkomfortos két- és háromszemélyes szobák leköthetők Hajdúszoboszlón, Fürdőhöz öt percre. Érdeklődni: Tel.: 10-947, Miklóssyné. Levélben személyesen: Cegléd, Árpád u. 17. _______. Be költözhetően eladó komfortos, 2 szobás ház, melléképülettel, 264 n.-öles kerttel, központ mellett. Ugyanott hármasszekrény, tv, rádió, mázsa, fotelok. Cegléd, Mária utca és Csörgő utca sarok. Igényesnek, Csemő belterületén, megosztható építési telek eladó. Cím: Cegléd, Mizsei út 6. szám._____ El adók házhelyek Muskotály utcában, benzinkúthoz közel, olajkályhák, villany- tűzhely. Érdeklődni: Halmi Pál, Cegléd, Széchenyi út 14/c. Telefon: 10-363,_________ Eladó hobbi környezetben 250—400 n.-öles részletekben vagy egészben 800 n.-öl szőlő, Pesti út mentén, a városhoz 5 km-re. Ideális környezet, kitűnő termőtalaj, villanyáram lehetőség. Érdeklődni 17 órától: Cegléd. Magyar u. 17. öregszőlőben 400—500 négyszögöl szőlő-gyümölcsös hobbitelkek eladók. Érdeklődni hétköznapokon péntekig 17 óra után: Cegléd, Kozma Sándor utca 11. szám. C lépcsőház, 12-es ajtó. Eladó két szoba összkomfortos házrész, gázzal központi fűté- ses. Érdeklődni lehet 17 óra után: Cegléd, Árpád utca 31. szám alatt. ___________________ Ba betta eladó. Érdeklődni : Cegléd, Irinyi utca 8. szám. Anya és leánya üres szobát vagy szoba, konyhát keres meghatározott időre, esetleg idős személy eltartását vagy gondozását vállalja. Érdeklődni lehet 17 óra után: Cegléd, Arany utca 25. szám._________________ Eladó beköltözhetően 3 szoba, konyhás, kertes családi ház. 176 négyszögöl portával. Érdeklődni egész nap: Cegléd, Dózsa György u. 30.__________________ 12 0 ezer Ft készpénzzel + havi törlesztéssel családi- vagy társasházat vennék. Értesítő levelet kérem: Rákóczifalva, Fürst Sándor utca 5. szám. Két család részére alkalmas ház eladó. Érdeklődni este 5—7-ig. Cegléd. Kis utca 1. Törteién, Ady Endre utca 6. számú ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni minden szombaton.____________ 1 éves kuvasz kan sürgősen eladó. Cegléd XII. kér., Csen- geri szél 30. szám. Csemőben lakható épület. 1048 négyszögöl területtel sürgősen eladó. Villany van, buszmegállóhoz 10 percre. Érdeklődni lehet: Cegléd XII. kér., Csengeri utca 40. 2 méter magas szobafenyő eladó. Cegléd, Szolnoki út 34. ______ Cegléd, Oroszlán utca 30. számú ház. 193 négyszögöl portával eladó. __________________ Üj Simson schwalbe eladó. Cegléd. Thököly utca 30. szám. ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap) A tartós pompa titka Virágot bont minden bimbó Április 19-től 25-ig A szolnoki rádió műsora E. K.