Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-27 / 73. szám

1982. MÁRCIUS 27., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 A rangot nem a cím adja Tengeren járva, széllel alkudva Riadót fújnak a sokasodó hírek, mert: csökken a műszaki pályák vonzereje; nehéz a kívánt létszámot összetoborozni jó néhány műsza­ki felsőoktatási intézménybe, nemhogy túljelentkezők táborából lehet­ne válogatni; mérnöki diplomával a zsebben takarítanak, töltenek benzint a tankokba, szolgálnak fel az éttermekben; a mérnök mun­kaideje javát nem mérnöki feladatok foglalják le, és így tovább, és így tovább, szinte befejezetlenül. , Amit gondol az ember Gondok hálójában araszol a testü­let. A Mechanikai Művek párt-vég­rehajtóbizottsága a műszaki értelmi­ség helyzetéről, közéleti aktivitásáról tárgyal. A szokványosán szűk iroda- helyiségben csöndes a szó, ám han­gos a mondandó, mert vélemény; magva, célja van. A pártbizottság agitációs és propagandabizottsága korrekt írásbeli jelentést tett le az asztalra. Igyekeztek benne minden fontosat érinteni. Adatok, sallangok­tól lecsupaszított tények, kérdéseket fölössé tévő és seregnyi kérdőjelet fölrajzoló mindennapi tapasztalatok felelgetnek egymásnak a papíron hol összebólintva, hol nyelvöltögetve. Mert nem nyelvöltés-e, hogy az év egyik szakaszában szűk marokkal mérve jutott jutalom a műszaki ér­telmiségnek, a másik szakaszban meg — nyomatékos aláhúzás a vitában: akkor sem érdemtelenül! — megle­pően bőségesen? Nem nyelvöltés-e, hogy a munkáját szerető, a céghez ragaszkodni látszó, a mindenbe be­leszóló ifjú műszaki egyszer csak ösz- szepakol, és, mert a másik helyen kétszáz forinttal többet ígértek ne­ki, elmegy? Most az ellenkező oldal­ról, az összebólintó tények halmazá­ból szemelgetve: tíz brigádban van­nak ott a műszakiak, tevékenységüket beszédesen minősíti, hogy e közös­ségek közül egy a vállalat kiváló bri­gádja címet, nyolc az aranykoszorút, egy az ezüstkoszorút nyerte el ta­valy. Amint a tények adta támasz az is az ítélkezéshez, hogy él a szak­mai továbbképzés igénye... Fekete és fehér kockák, lapocskák összeillesztésével bíbelődne a testü­let? Azaz a mérlegelésben oda sze­retne eljutni, ahol igenné és nemmé egyszerűsödik le a valóság kusza szö­vevényeinek egy-egy darabja? Meg­tehetik ezt ott, ahol az arcok isme­retlenül néznek egymásra az asztal mellett, a széksorokban, ám itt azt kell mondani, amit gondol az ember, mert ismerik mindennapos állásfog­lalásait; a munkáját, a magatartá­sát. Azaz: itt nem lehet okosabb va­laki, mint amilyen okosnak bizonyul mindennap a munkakörében. A vi­tának ezért van éle, de nincsenek szélsőségei, a szenvedély fölforrósít­ja a szavakat, ám ugyanakkor meg­óv az elfogultságtól. Holott pontosan az ítélkezés lehetne a terepe most az elfogultságnak, hiszen ki, mi mel­lett és ellen szól az, hogy a vál­lalat 1975 óta nyolcvannyolc fiatal, jövendő műszakinak adott társadal­mi ösztöndíjat, de csoportjukból hat­vanegy már nincs itt, jó néhány úgy távozott, hogy meg sem melegedett, azt sem kérdezte igaz kíváncsiság­gal, mi lesz, lenne a munkája, a fel­adatköre?! ba önként kell állni, ám, ha már ott van az ember, akkor elvárható a fe­gyelem, a többség érdekeinek tisz­telete, azaz a saját és a kollektív in­dítékok egyeztetése a cselekedetek­ben. Hiszen valóban fonák helyzet: miközben a műszaki értelmiségiek tele vannak — indokolt és indokolat­lan — panaszokkal anyagi elismeré­süket illetően, a vállalat által föl­ajánlott — magas színvonalú műsza­ki, szervezési stb. megoldásokat ho­noráló — öt-, tízezer forintos nívó­díjakra egy esztendő alatt csupán hárman pályáztak ... Hiszen való­ban fonák helyzet: a jól képzett ve­gyészmérnök rendkívül érdekes elő­adást tartott ma a vállalat tudomá­nyos körében az elektrolitkonden­zátorok fejlesztésének teendőiről, holnap pedig — és szó szerint hol­nap! — kilépett, Százhalombattára ment át, mert ott lakást kapott. A szépen csomagolt semmi Bér, jövedelem, lakás. Bér, jöve­delem, lakás. Újra meg újra vissza­térnek e fogalmak a vitában, híve­ket szerezve és prófétákat vesztve, hogy azután majd ismét fölcseré­lődjenek a szerepek, mert való igaz: nehéz tisztán látni. Ha a könnyű utat választaná a testület, akkor rábólin­tana: igen, a bér, a jövedelem, ala­kás, ez mindent megmagyaráz. A testület azonban gyanakvó, mert ta­pasztalt, tudja, nem magyaráz meg mindent, bár sok mindenre hatással van a három kifejezés jelképezte gondtömeg. Ha csupán a Mechanikai Művekben vélnék sokan meg nem fizetettnek a műszaki értelmiséget, akkor a cég jövedelempolitikájára ráhúzhatnók a vizes lepedőt, de, mert ez országosan visszhangzó véle­mény. tengeren járva a maguk kü­lönlegességét sejtik azok, akik bizo­nyítékként a tenger cseppjeit mutat­ják fel, mint amiért egy vállalat, egy testület, egy személy felel. S ha tengeren járnak is, igaz len­ne-e, hogy ez a tenger csupán a mű­szaki értelmiség számára nyugtalan, itt-ott háborgó, viharos? Avagy ugyanígy vélekednek jogászok és pe­dagógusok, orvosok, népművelők? Avagy ugyanígy vélekedik mindenki, aki bért kap Magyarországon?! Sha igen — mert igen —, akkor mi kü­lönlegesség lenne a műszaki értel­miség magára vonatkoztatott meg nem becsülésében? Ami általános­ságként még ennél az egyetlen vál­lalatnál sem igaz, nemhogy országo­san — az összefüggésektől elvonat­koztatva — helytálló lenne. Sokkal inkább arról van szó a Mechanikai Művekben is, a műszaki értelmisé­gieket foglalkoztató munkahelyek mindegyikénél is, hogy az egészében nehézkes, torzulásokat rejtő bér­rendszert megtoldják a helyi tehe­tetlenségek, szokások. Azaz, sok olyan műszaki értelmiségi van, aki nem jut hozzá a megszolgált — télje- sítménnyel fedezett — jövedelméhez, ám azoknak a száma sem kisebb, akiket túlfizet a munkahely, akik — mint ahogy mondani szokták —, a szépen csomagolt semmit teszik le az asztalra. Ennek ismeretében egysze­riben inogni kezd az a szilárd tám­pontnak tartott adat, hogy a válla­latnál a műszaki értelmiségiek harminc éven aluli csoportjában a havi átlagjövedelem tavaly 4545 fo­rint volt. Kevés ez vagy sok? Mihez képest kevés vagy sok? A diplomá­hoz, a beosztás címéhez? A diplo­ma, a cím mint bizonyíték? Mire? Avagy a tényleges munka adta rang az a jogosítvány, amely a közösség szemében, a fizetési listán előbbre álló helyet követel? A műszaki alkalmazottak negyven százalékát, a teljes alkalmazotti ál­lomány tíz százalékát teszik ki a vál­lalatnál azok, akik értelmiséginek számítanak. A számszerű mennyisé­gi arányok, bár nem mellékesek, tá­volról sem fejezik ki ennek az ér­telmiségi csoportnak a szerepkörét, súlyát, hiszen közülük minden har­madik vezető beosztású. Olyan vala­ki tehát, akitől példát várnak, pél­dát látnak a beosztottak, akinél nem egyszerű optikai melléfogás, ha a gondok nagyítása helyett — mert így alaposabban vehetők szemügyre, az­az a teendők is gyorsabban megha­tározhatók —, ismét és újra a föl­nagyítást választja, mint módszert. Ilyen értelemben is, a céghez való ragaszkodást nézve is sok örömmel, értékes bizonyítékkal szolgált a vál­lalat dolgozóinak az a csoportja, amelynek tagjait tervszerűen vá­lasztották ki továbbképzésre, maj­dani vezetőnek. A döntően fizikai munkások e huszonkét fős csoport­jából mindössze ketten léptek ki — holott csupán egy esztendőt járhat­tak rendes nappali tagozaton a Bán­ki Donét Műszaki Főiskolán, a to­vábbiak már a levelező hallgató nem könnyű kenyerét kínálták —, a ve­lük szemben támasztott követelmé­nyeknek jól megfelelnek. Igazolódott az a koncepció — annak idején a vállalati pártbizottság fogadta el —, amelynek értelmében a hol itt, hol ott fölbukkanó, meg sem melegedő, a munkája iránt nem sok érdeklő­dést mutató „népvándorlókkal” szem­ben a saját nevelést, a tudatos kivá­lasztást előnyben kell részesíteni. Erre a saját nevelésre, alaposan : megfontolt kiválasztásra, tervszerű taníttatásra — még akkor is, ha a környezete ennek a tevékenységnek erősen ellentmondásos társadalmi­lag, azaz gyárkapun kívül — a jö­vőben változatlanul szüksége lesz a Mechanikai Műveknek. Lényeges és gyors átalakulás ugyanis nem re­mélhető azon a bonyolult tc-epen, amelyet a műszaki értelmiség kine- velődésének, utánpótlásának, erköl­csi formálódásának, anyagi helyze­tének, munkahelyi igénybevételé­nek kölcsönhatása alkot, társadal­mi méretekben. Azaz: a változások bizonyos csoportjának vállalati ke­reteken belül kell lezajlania, még akkor is, ha e módosulások gyakran ütköznek a külső hatásokkal. Egyenesen megkívánja Rutinosan zajlik le az ülés, az anyag előterjesztője sorozatban kap­ja a kérdéseket, a pártbizottság tit­kára szót ad a jelentkezőknek, ösz- szefoglal, a testület a tennivalókat rögzíti, konkrét feladatokat jelöl meg, határidőket, dönt arról, hogy a műszakiakat legnagyobb számban magába foglaló két alapszervezetben taggyűlésen vitassák meg a végre­hajtó bizottság ülésének tapasztala­taival kiegészített anyagot. Vége a napirend e részének. Vége? Forma szerint. Valójában éppen az a jó, hogy nincsen vége, hogy a testület ülése elkötött ugyan szálakat a való­ság sűrű szövetéből, ám új szálakat fejtett ki, húzott ki, bontott elemei­re, senkit sem, önmagát végképp nem áltatva a most ezt rendbe tet­tük illúziójával. Az élet nem hagyja, hogy rendbe tegyék, skatulyába rak­ják, kocka alakba gyömöszöljék. Azt azonban nemcsak hagyja, hanem egyenesen megkívánja, hogy jobbít­sák, ésszerűbbé formálják. Nem ál­talában. Hanem mindig, mindenben egy-egy részhez kötötten. Amint az ember sem általában megy, hanem lép, mert el akar jutni valahová./ MÉSZÁROS OTTÖ Centiméterrel kezdődik a munka. Légkalapáccsal a 2-es főúton. Bitumenezés Kóspallagon. Hűség, hivatás, karrier, türelem és türelmetlenség, állhatatosság és áll- hatatlenság; remélt és fül sem raj­zolt pályaív, áldozatkészség és sem­mit nem mérlegelő anyagiasság rop­nak furcsa táncot, de ennek a tánc­nak messzire gyűrűző következmé­nyei vannak emberformálódásban, termelésben, anyagi és erkölcsi tő­kék fölhalmozásában, azaz abban, hogy a munkahely eleget tesz-e, ele­get tehet-e a társadalom által rátes­tált kötelességeinek? A vállalat önmegújító képessége létezik, ez évről évre más cég, mint volt az előző esztendőben — fogal­maz csöndes visszafogottsággal, de nagyon lényeges elemet fölmutatva a vitában a vezérigazgató. Egészén más oldalról, de erre a gondolatra, tényre rímel a végrehajtó bizottság egyik fizikai munkás tagjának véle­ménye. amikor azt mondja: legyen pontos képe a műszaki értelmiség­nek arról, mit bír el a vállalat, mi­re van lehetősége a vállalatnak. S hogy legyen, lehessen e pontos kép, ahhoz az is szükségeltetne: néme­lyek érdeklődjenek, éljenek együtt a közösséggel, a gondok és az örömök ne puszta munkaköri feladattá so- ványod,;anak, l-.anem növekedjenek közös fejtörést igénylő teendőkké. Természetes: a testületnek nin­csen egyetlen olyan tagja sem, aki úgy vélné, feszes vigyázzállásba so­rakoztatható fel a munkavállalóknak bármely csoportja is, mert a látszat­nak. a parancsra kinyilvánított egyetértésnek kétes az értéke. Asor­A kemény tél megviselte a közutakat. Pest megyében már február elején hozzá­láttak a KPM Budapesti Közúti Igazgató­ságának dolgozói az apróbb hibák, a ká­tyúk eltüntetéséhez. Az új aszfaltszőnyeg terítéséhez — ahol szükség mutatkozik — csak akkor lehet hozzákezdeni, ha telje­sen felenged a talaj az utak alatt is. A kátyúzó munkacsapatokat a váci és a gödöllői járásban kaptuk lencsevégre. A váciaknak csaknem halszáz kilométeres szakaszon kell helyreállítaniuk az utat. A főutakon kevesebb a kár, mivel itt vas­tagabb és erősebb az útalap és a bur­kolat; annál több kátyú, döccenő talál­ható a mellékútvonalakon. Júniusig mint­egy 3 ezer tonna aszfaltot dolgoznak be; ebből három kilométer hosszú, hat mé­ter széles új utat lehetne építeni. A ká- tyúzóknak köszönhetően mind kevesebb lesz a balesetveszélyes gödör és lyuk az aszfaltszőnyegen. BARCZA ZSOLT képriportja A magasból: a kátyú helye. Vibrohengcr tömöriü az anyagot. Kátyúzók

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom