Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-20 / 67. szám

t NÄGYKC voí OROSI map Nagykoroson ökröt sütnek Sarokház lesz a cukrászüzem Új színfolt az irodalmi kávéház A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, G7. SZÁM 1982. MÁRCIUS 20., SZOMBAT NÍVÓ Szövetkezet Rendkívül sikeres esztendő A nyereség meghaladta a tízmilliót A NÍVÓ Ruházati Szövetke­zetnek Cegléden van a köz­pontja, s telephelye van Nagy­kőrösön is. A kis kollektíva, melynek létszáma csak 125 kö­rül mozog, az elmúlt évben derekasan kivette a részét a munkából. Nem véletlen hát, hogy az idei mérlegzáró köz­gyűlésen, melyet Nagykőrösön tartottak meg, olyan eredmé­nyekről tudtak számot adni, amilyenekről eddig még soha. Elérhető ár A ■ szövetkezet jelentősen túlteljesítette valamennyi terv­számát. A tervtől való elmara­dás csak a lakossági szolgálta­tás területén volt tapasztalha­tó. Pedig már a tervezéskor is igen magasra tették a mércét. A szorgalom meghozta gyü­mölcsét, s a terv valóra vált, sőt még többet is teljesítettek. •A termelési tervet például, mely 50 millió 500 ezer forint volt, több mint 116 százalékra valósították meg a NÍVÓ dol­gozói. Az árbevételi tervet pe­dig, mely 53 millió 500 ezer forint volt, 120 százalékra tel­jesítették, de túlszárnyalták a 8 milliós nyereségtervet is. A szövetkezet a szép ered­ményeket a korábbival csak­nem azonos létszámmal érte el. A csekély arányú munka­erőmozgás kedvezően befolyá­solta a szakképzett dolgozók arányát, s egyben segítette a törzsgárda kialakítását. A szövetkezet a kiemelkedő gazdasági évet főként azzal ér­te el, hogy gyorsan és rugal­masan alkalmazkodott a piaci igényekhez. Az általuk gyár­tott termékek divatosak, tet- szetősek, valamennyi korosz­tály és mindkét nem megtalál­hatja az ízlésének, igényének megfelelőt. S ami egyáltalán nem mellékes, elérhető áron. Teljes készlet A szövetkezetbeli a terme­lés rendkívül nehéz körülmé­nyek között, szétszórtan és zsúfolt üzemekben folyik. Ceg­léden és Nagykőrösön Is. Éppen ezért nagy szükség van a jó munkaszervezésre, mely az el­múlt évben dicséretesen való­sult meg. A dolgozóknak min­dig, s folyamatosan volt mun­kájuk. Jelentős előbbrelépés volt tapasztalható a gyártáselőké­szítés, a termelési folyamatok megszervezése, a bedolgozói hálózat irányítása területén. Mindezek révéft pedig csök­kent a termékek átfutási ide­je és a termelés növekedett. A tanácskozáson ugyanakkor szó esett arról is, hogy a minősé­get a jövőben fokozottabban szem előtt kell tartani. Ugyanakkor tényként álla­pították meg, hogy a portékák esetenkénti alacsonyabb osz­tályba sorolását, illetve leérté­kelését elsősorban a feldolgo­zott anyagok hibái tették szük­ségessé. A szövetkezet termékeinek értékesítése évközben kiegyen­súlyozott volt. Némi problé­mával csak az év végén kel­lett számolniuk. Az értékesítés kapcsán szól­ni kell a szövetkezet kiskeres­kedelmi boltjainak forgalmá­ról is. Kiemelten és elisme­rően, mert mindkét városbeli bolt. korábban soha nem ta-. pasztáit nagy forgalmat bo­nyolított le tavaly. Egyébként az üzletek teljes árukészlete most már saját finanszírozású és érdekeltségű. A szövetkezet pénzgazdál­kodását az elmúlt évben je­lentősen nehezítette az, hogy a partnerek nem tettek idő­ben eleget fizetési kötelezett­ségüknek. A szövetkezet a teljesít­ményhez kötött bértömeg-sza­bályozást alkalmazza. Tavaly, az 1980. évhez viszonyítva az átlagbérek a fizikai állomány­nál 6. a nem fizikai állomány­nál pedig 1,3 százalékkal emel­kedtek. Méretes szalon Az eredménnyel kapcsolatos célja a szövetkezetnek az volt, hogy a nyereség növekedési üteme meghaladja a terme­lést, vagyis gazdaságosabban, jövedelmezőbben gazdálkod­jon. Mindezt pedig az ársza­bályozáshoz rugalmasan al­kalmazkodó- árak kialakításá­val, a magasabb nyereséget ho­zó termékek arányának növe­lésével és a költségráfordítá­sok csökkentésével szándékoz­tak elérni. Sikeresen, mert a nyereség több mint 10 millió forint lett. A szövetkezet vezetősége fo­kozott gondot fordított a fej­lesztési, az üzem- és munka- szervezési tervek megvalósítá­sára is. Egyebek között olyan nagy teljesítményű gépeket szerzett be, melyek a hatéko­nyabb munkát segítették elő. A termelőegységek^dolgozói az \ új gépeket szívesen fogadták, j s rövid betanulási idő után, teljes kapacitással üzemeltet­ték. A gépbeszerzés által lehető­vé vált az előkészítőrészleg megszervezése, a béléskészítés koncentrálása, a bedolgozói munka előkészítő műveletei­nek az elvégzése. A saját gép­kocsi beszerzése révén pedig megoldódott a folyamatos el­látás, az árutovábbítás szerve­zettebbé vált, s lerövidült az átfutási idő is. Jelentős össze­gű ráfordítással sikerült meg­valósítani, s szeptemberben megkezdte működését a női méretes italon Cegléden, a Ká­rolyi Mihály lakótelepen, a II. számú szolgáltatóházban. Az ott dolgozók munkájával a la­kosság elégedett. A közgyűlésen arról is szót ejtettek, hogy jó lenne, ha töb­ben újítanának. Ugyanis, a megnö'vekedett feladatok telje­sítését jól,elősegítenék a hasz­nosítható újítások. Itt főként a szocialista Brigádok kezde­ményezőkészségére számíta­nak. Bár, mint szó volt róla, máskülönben a szocialista kol­lektívák dicséretesen kivették a részüket a munkából, me­lyet az eredmények is bizo­nyítanak. Üdülés jutalomból A munkaversenyben leg­eredményesebben a Zrínyi Ilo­na szocialista brigád vett részt. Kitett magáért a Május 1., az Arany János, a Kossuth Lajos és az Április 4. brigád is. A gazdasági munka mellett a brigádok számos segítséget nyújtottak az óvodáknak, is­koláknak, napközi otthonok­nak is. Patronálták az időse­ket is. Hozzájárultak a Fóti Gyermekváros fejlesztéséhez, s vért adtak a rászorulóknak. A szövetkezet dolgozói elju­tottak üdülni is. Jutalomüdü­lésben hárman vettek részt. Segélyezésre több mint 30 ezer forintot fordítottak tavaly. A szövetkezet vezetői és dol­gozói remélik, hogy egy év múlva hasonló eredményekről adhatnak majd számot. K. K. A Pest megyei Vendéglátó­ipari Vállalat ceglédi igazgató­ságának munkájában sok vál­tozást hozott az elmúlt esz­tendő. Cukrász termelő üze­müket szanálták, s mivel Cegléd, Nagykörös és a két város környékének ellátásában nagy szerepe volt, sokan ér­deklődnek az ezzel kapcsola­tos tervek iránt. Megkezdő­dött a múlt évben a vendég­látóhelyek szerződéses bérbe­adása, folytatódtak a felújí­tások, új üzletet is nyitottak. Idei fejlesztési programjukat is a fentiek határozzák meg. — 1981-ben összesen 9 mil­lió forintot használtunk fel üzlethálózatunk fenntartására, karbantartására — mondta Kari János területi igazgató. — Az elmúlt évben másfél milliós költséggel felújítottuk a nagykőrösi Cifra Csárdát. Egymillió forintba került Mo- noron a Gyorsbüfé átalakítá­sa. Mellette most új, másod­osztályú cukrászda is üzemel. A körösi Kispipa vendéglő a felújítás után korszerű belső térrel szépült. \ Nyit a Korzó Űj eszpresszót nyitottunk Dánszentmiklóson. Kivitelező­ket nem könnyű találni, a Cifra Csárdánál például a nagykő­rösi Mészáros János Tsz épí­tő brigádja dolgozott, a szak­ipari munkákat saját karban­tartó részlegünk végezte. Az előző években a legtöbbet a ceglédi és a nagykőrösi egy­ségekre költöttük. — Ez azt jelenti, hogy eb­ben az évben a két városban nem várható fejlesztés? — Cegléden ismét megnyit­juk március végén a Korzó eszpresszót, amelyet majd szerződéses formában üze­meltetünk. Űjra várja vendé-* geit a Zöldhordó. Távlati ter­veink között szerepel a Cifra Csárda fogadójának korszerű­sítése. — Azokban a községekben, ahol eddig nem volt vendég­látó egység, szeretnénk továb­bi fejlesztéssel az ellátást ja­vítani. Régi kívánsága volt Ceglédbercel fiataljainak egy zenés presszó, melyet ebben az évben megnyitunk. — A területi igazgatóság Ma is kell az ügyes kéz kezelésébe került a vecsési Halász-tanya, ahol új gazda­sági részt alakítunk ki. Az átépítés idejére a vendéglő parkolójában mozgóbüfét állí­tottunk fel. Így nagy forga­lomkiesésünk nem lesz. Sütemény Monorról — Hol működik ezenkívül mozgóbüfé? — Vállalatunk kezdeménye­zésére indult el ez az akció. Az 'Egyesült Járműipari Szö­vetkezetnél gyártják azokat az utánfutókat, melyeket vendég­látó célra is lehet használni. A vállalat területén 8—10 üzemel. Cegléden a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola ud­varán is felállítottunk egyet, amely a tanulók ellátását kel­lő választékkal szolgálja. — A szerződéses üzemelte­tésnek eddig milyen tapasz­talatai vannak? — Szerződéses üzleteinkben javult a vendéglátás színvo­nala, nagyobb az áruválasz­ték, a bérlők igyekeznek kü­lönleges ételkínálattal növel­ni a forgalmat. Tavaly 33 üz­letet adtunk bérbe, s az ezzel járó intézkedések— tatarozás, leltár — miatt forgalomki­esés volt. Az eddig gebines rendszerben működő összes üzletünket, versenytárgyalás útján bérbe adjuk. Megszigo­rították az osztályba sorolás feltételeit, ezért fenntartásra fordított költségeink tovább emelkednek. — Egyre inkább felismerik a vendéglátóiparban, hogy a vendéget érdekes programok­kal, rendezvényekkel lehet megtartani. Mit tesznek ezért? — Nagysikerű bemutatkozá­sa volt a ceglédi Délibáb presszónak a budapesti Koro­na Pódiumon. Az irodalmi ká- véházsorozatot tovább folytat­juk. A neves vendégművé­szek előadóestjüket nemcsak Cegléden, de a nagykőrösi Vénusz presszóban is bemu­tatják. A Cifra Csárdában folklórműsor, szabadtéri ökör­sütés szerepel terveink között. Szeretnénk a szép természeti környezet kihasználásával vonzóvá tenni, az utazási iro­dáknak is jeleztük az ottani programokat. — Néhány hónapja szűnt meg Cegléden a cukrász ter­melő üzem. Nem jelentkeztek az ellátásában hiányosságok? — Jelenleg Monorról lát­juk el azokat az üzleteket is, amelyekbe eddig Ceglédről szállítottunk. A technológia fejlesztésével növeltük a mo­non üzem kapacitását, három műszakot vezettünk be. Ennek ; ellenére ez csak átmeneti megoldás lehet. A szállítás megszervezésével elértük, Piaci jelentés" Pénteken ' az esős időben kis piac volt, kevés árufelho­zatal és kis forgalom mellett. Megérkeztek a vetőburgonya­árusító szabolcsi termelők is. Húsvéti ígéretképpen a kiske­reskedők festett, mintás to­jást is árultak, darabonként 5 forintos áron. A pesti autós kereskedők a tojást 1,50, a burgonyát 4 forintos áron vá­sárolták. A szemestermény-piacra ga­bonafélét nem hoztak, csak takarmányrépát kínáltak, kiló­ját 1.40 forintért. A gyümölcs- és zöldségpia­con az alma 6—15, a dió 25 — 28, a dióbél 130, á burgonya A Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat Arany János utcai üzeme műszaki szempontból sokat fejlődött az utóbbi években. Ennek ellenére szükség van még a pékségben a kézi munkára Keresztúri Erzsébet, Dobos Józsefné és Tóth Albertné, mindhárman a Tanácsköztársaság szocialista brigád tagjai, a fonott kalács tésztáját készítik elő. Napi feladatuk 1200—1300 fonott kalács elkészítése. 4—4,50, a kelkáposzta 17—18, a fehér káposzta 14—16, a savanyú káposzta 18, a vörös­hagyma 11—12, a fokhagyma 60, a gyökér 14—16, a sárga­répa 12, a karalábé 10, a szá­razbab 30—40, a köleskása 40, az újdonságok sorában a zöld­paprika darabja 2,50—6, a saláta 5—6, a retek csomója | 5, a zöldhagyma 6, az ubor- 1 ka kilója 80, a sóska 50 fo­rint volt. A baromfipiacon a tyúk pár­ja 180—210, az idei csirke 100, a tyúktojás 1,50 forintért kelt. A halászati szövetkezetbe csak libaháj érkezett, 38 forintos árral. hogy délelőtt megérkezik Nagykőrösre is a friss süte­mény. Mindez a monori üzem munkásainak köszönhető, a ceglédi cukrászok ma is Mo- norra járnak naponta dolgozni. — Hogyan fogadták ezt a dolgozók? — Mindenkivel személye­sen beszéltünk, s aki nem tudta vállalni az ingázást, az se ment el tőlünk. Számukra Cegléden és Nagykörösön biz­tosítottunk munkát. Tanműhely is lesz — Mikor készül el a ceg­lédi üzem? — Várhatóan ebben az év­ben. Két ütemben tervezzük a Beloiannisz utcai volt tej­üzem épületében az új cuk­rász termelő üzem létrehozá­sát. Először a cukrászda, majd a termelő üzem és a hozzá kapcsolódó oktatási kabinet készül el. Ez utóbbi építésé­hez, reméljük, támogatást is kapunk. — Ha helyben készül a sü­temény, a cukrászdában sütő­lapokról lehet majd meg­vásárolni a friss árut, s ott egész évben árusíthatunk tej­színes készítményeket — mon­dotta Kári János igazgató. Győrffy Annamária Autóskirándulás A Magyar Autóklub nagykő­rösi és ceglédi tagjai gazdag programból válogathatnak az idén. A vezetőség, a tervek sze­rint autóstúrát nndít a Szovjet­unióba, Ungvárra és Munkács­ra, aztán Ausztriába a Forma I-es versenyre. Repülővel utazhatnak a klubtagok Ber­linbe, s autóbusszal az osztrák Alpokba. A két város autósainak leg­közelebbi rendezvénye a már­cius 20-i autósbál lesz. Szocialista gazdaság A városi tanács vb művelő­dési osztálya és a TIT városi szervezete március 23-án, ked­den este 6 órakor beszélgetés­re hívja a TIT tagjait és az érdeklődőket a városi TIT- klubba, a Hősök tere 4. szám alá. Bevezető előadást tart dr. Magyar György egyetemi ta­nár a szocialista országok gaz­dasági helyzetéről. Mozi A kecskeméti Katona József Színházhan este 7 órakor, A házasság. Déryné-bérlet. Szombati sportprogram Király Sándor, aki immár negyed százada a vállalat dolgo­zója, s több kiváló dolgozó kitüntetés birtokosa, almával töl­tött süteményeket szed ki a kemencéből. Varga Irén felvételei Asztalitenisz Szolnok: országos Kilián- emlékverseny. Kézilabda Dunakeszi: megyei serdülő felmérő verseny. Kosárlabda Kecskemét: a városi úttörő fiúbajnokság befejező játék­napja. Sakk Szolnok: a MEDOSZ-osok megyei döntője. Sportlövészet Budapest: Csepel Kupa-ver­seny. Természetjárás Nagyerdő: az Nk. Pedagó­gus SE túrája. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Szolnok: országos Kilián- emlékverseny. Farmos: F. KSK—Nk. Kinizsi II és F. KSK ifi—Nk. Kinizsi ifi, me­gyei férfi csapatbajnoki mér­kőzés. Birkózás Dunaújváros: vidéki ifjúsá­gi kötöttfogású egyéni bajnok­ság. Cegléd: megyei kö­zépiskolás szabadfogású baj­nokság. Szigetszentmiklós: át­törő B-csoportos szabadfogá­sú Pest megyei Hírlap Kupa­viadal. Kézilabda Toldi-sportcsarnok, 9 óra: Tiszakécskei VEGYÉPSZER— Lajosmizsei KSE, 10: KÖZ­GÉP (Cegléd) II—Szovjetek, 11: Nk. Kinizsi—Lajosmizsei KSE, 12: Ceglédi 203-as DSK —Kecskeméti MTVSK—Her­nádi Tsz SK, férfi Toldi Te- remkupa-mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 9 óra: Nk. Kinizsi serdülők—Gyöm- rői SE serdülők, területi baj­noki mérkőzés. Nyáregyháza: Ny. KSK—Nk. Kinizsi, felnőtt és ifjúsági összevont járási I. osztályú bajnoki mérkőzés, Modellezés Ifjúsági sporttelep, 15: az MHSZ Nk. Kinizsi MK repü- lőmodell-bemutatója. Sakk Művelődési központ, 9.30: Nk. Arany SE—Törökbálinti TC, megyei I. B. osztályú csa­patbajnoki mérkőzés. Sportlövészet Bp.: Csepel Kupa-verseny. Természetjárás Bp.: megyei diák városis-' mereti verseny 3. fordulója. Torna Kossuth-iskolai tornaterem, 10: a XVIII. nyári úttörő­olimpia megyei fiúdöntője. TSSN 0133—2*703 (Nagykőrösi Hírlap»

Next

/
Oldalképek
Tartalom