Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-03 / 52. szám

8 xMkm 1982. MÁRCIUS 3., SZERDA ÍREK 1982. március 3. Szer­da, Kornélia napja. A Nap kél 6.22 — nyugszik 17.32 órakor. A Hold kél 10.41 — nyugszik 1.20 órakor. ■ VíhíiáTo i imÍTahasí Időnként felszakadozik a fel­hőzet. Többfelé eső, zápor, egy-két helyen zivatar is vár­ható. A megélénkülő déli, dél­nyugati szél északnyugatira fordul és megerősödik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet plusz 5, plusz 10 fok között várható. — Elmarad a Fösvény. A Madách Színház igazgatósága közli, hogy március 6-án szombaton és 7-én vasárnap a Budapesti Gyermekszínház­ban a Fösvény előadása be­tegség miatt elmarad, a meg­váltott jegyek a vásárlás he­lyén visszaválthatók. — Egy- és háromfázisú. A gödöllői Ganz Árammérőgyár az idén több mint 8 millió dol­lár értékben szállít három- és egyfázisú fogyasztásmérőket külföldre. Eddig 7 és fél millió dollárnyi árura kötöttek üzle­tet. — Épül a tisztító mű. Száz­halombattán az idén fejezik be a régi déli gát előtt lévő 2500 köbméteres kapacitású szenny­víztisztító telep bővítését. A végleges teljesítménye napi 7500 köbméter lesz. — Járdaépítés. Nagykovácsi­ban az idén 2600 méter szilárd burkolatú járdát építettek: to­vábbi 1 kilométer hosszan pe­dig a lakosság társadalmi mun­kájával készül el tavasszal több utcában a. járda. — Ráomlott a kút. Erdőker­tesen Gurányi Kálmán 53 éves lakatos szomszédja udvarán a kút betongyűrűjének kieme­lésén segédkezett. Eközben a kút fala beomlott és Gurányit maga alá temette, aki a hely­színen meghalt. A vizsgálatot szakértői bevonásával meg­kezdték. — A Nógrád megyei Tar községben Csorba Elemér, Ko­vács István és Balogh László polgári fegyveres őrök már­cius 2-ára virradó éjszaka it­tasan lövöldöztek. A jogtalan fegyverhasználat következté­ben Balogh László életét vesz­tette, Csorba Elemér súlyosan megsérült. Az ügyben a Nóg­rád megyei Rendőr-főkapi­tányság nyomozást folytat. Heti előrejelzés Tavasxiasra fordul az idő Az elmúlt héten jelentősen meg­változott időjárásunk. Bélről eny­he, nedves léghullámok érkeztek a Kárpát-medencébe, s az addig csendes, száraz időjárás változé­konyabbá, csapadékosabbá vált. A nedvesség, havazás, havas eső, eső formájában hullott. A nyugati ha­tár közelében 10—15 cm-es friss hó hullott, de az Alföldön is sok­felé 1—5 cm-es vastagságban bo­rította hó az utakat. A tél ereje azonban nem tartott sokáig, a hó elolvadt, s hétfőn már csak a he­gyekben mértek számottevő vas­tagságú havat. Változékony jellegű időjárásra kell számítanunk az elkövetkező napokban. A napsütéses és a fel­hős, esős időszakok gyakran vál­togatják majd egymást. Jelentő­sebb mennyiségű csapadék inkább az ország déli és keleti térségében várható. A jövő hét elején átme­netileg felszakadozik a felhőzet, a csapadékhajlam csökken. A hő­mérséklet csúcsértéke ezen a hé­ten az Alföldön plusz 6—11, az Északi középhegységben plusz 4—9 fok között alakul. A jövő hét ele­jén egy-két fokos hőmérséklet­csökkenés várható. A minimum —3, plusz 2 fok között lesz. PROGNÓZIS A MEZŐGAZDASÁGNAK Az elmúlt héten télies volt az időjárás. A hét elején Nyugat fe­lől nedves légtömegek érkeztek hazánk területére, amelyek esőt, havas csőt, havazást eredményez­tek. Általában összefüggő hótaka­ró alakult ki, azonban a hét vé­gére többnyire csak foltokban ma­radt meg. A hőmérséklet a hét GÉPKOCSIATVÉTELI SORSZÁMOK BUDAPESTEN Trabant Limousin Hycomat 12 011 Trabant Limousin 7 886 Trabant Limousin Special 7 053 Trabant Combi 3 637 Wartburg Limousin 6 935 Wartburg de Lux 7 690 Wartburg de Lux, tolótetős 1 355 Wartburg Limousin, tolótetős 1 013 Wartburg Tourist 2 725 Skoda 105 S 5 455 Skoda 120 L 7 340 Lada 1200 15 746 Lada 1300 6 493 Lada 1500 7 277 Lada 1600 2 828 Lada Combi 3 891 Moszkvics 11352 Polski Fiat 126 P 11 487 Dacia 4 865 Zaporozsec Zastava 243 folyamán fokozatosan emelkedett. A nappali felmelegedés a hét ele­jén kevés helyen haladta meg a 0 fokot, a hét végére plusz 2, plusz 7 fok közötti értékek adódtak. A hajnali hőmérsékletek eleinte —10 fok körül, a hét végén 0 fok kö­rül alakultak. A továbbiakban változékony idő­re számíthatunk. Gyakran meg­növekszik a felhőzet, többfelé várható eső, havas eső. A jövő he elején napsütéses, száraz időre számíthatunk. A hőmérséklet csúcs­értéke az időszak elején plusz 6—11 fok között a jövő hét elején plusz. 3, plusz 8 fok között várható. A hajnali lehűlés —2, plusz 3 fok kö­zött alakul. ALEXANDER GRAHAM BELL SZÁZHARMINCÖT ÉVE, 1847. március 3-án született a skóciai Edinburghban, és 75 éves korában, 1922-ben halt meg Alexander Graham Bell, angol születésű amerikai siket- néma-intézeti pedagógus, felta­láló. Fiatalon kivándorolt Ameri­kába, és Bostonban siketnémá­kat oktatott az apjától tanult szájleolvasásos módszerrel. En­nek során foglalkozott a hang me<haniká.'ával és fizikájával; egyes források szerint siketné­ma, felesége részére kívánt va­lamiféle „hallókészüléket” szer­keszteni. E kísérletek során ju­tott el mindennapi életünk egyik, ma már szinte nélkü­lözhetetlen kellékének, a te­lefonnak a feltalálásához. Ta­lálmányának lényege egy drót­tekerccsel körülvett mágnes. Ennek egyik sarkára kis acél­lemezt erősített, s ez a másik sarok előtt szabadon mozog­hatott. E szerkezetével 1875 nyarán 60 méter távolságból lehetett hangot váltani egymás­sal, s mivel évek óta foglalko­zott az elektromos hangátvitel problémájával, a fejlesztés gyorsan haladt, 1876 elején már négy kilométernyire jutott el a hang. Szakmai vetélkedők Ki minek mestere? A KISZ Központi Bizottsá­ga ez évi akcióprogramjában ismét meghirdette a KISZ- szervezetek részére a szak­mai-politikai ismeretek gya­rapítását, a népgazdasági fel­adatok maradéktalan meg­valósítását szolgáló szakmai vetélkedőket. Ki minek mes­tere címmel összesen tizenegy országos vetélkedőn mérik össze tudásukat a fiatalok az idén. A vetélkedők általában fel­menő rendszerűek, s a részt­vevőknek írásbeli, szóbeli vizsgát kell tenniük, és gya­korlati felkészültségükről is számot kell adniuk. Az országos döntő résztve­vői versenybizottság előtt egyénileg vizsgáznak, s aki a döntőben a legkiválóbbak között szerepel, megkaphatja a mester-szakmunkás okleve­let, s az azzal járó kedvez­ményeket. Háromféle típus Készül a komektorcsalád Kivitelében tetszetősebb, energiatakarékosabb konvek­torcsaláddal váltja fel folya­matosan eddigi fali gázfűtő­készülékeit a Fegyver- és Gázkészülékgyár. Márciusban készülnek el az első új típusú. 111-462 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER HA GONDJA VAN, 10—18 óráig: KÖRMENDI ZSUZSA vn«11££íI£££re szobul, hívja fel! Ismét öt epizód Tv-mesék feliaótteksiek Űjabb öt epizóddal bővült a Televíziós mesék felnőtteknek című sorozat. A különböző né­pek legendáinak átdolgozott tv-változatát — Rajnai Andris munkája nyomán — a televí­zió elektronikus csoportja ké­szítette el. A különleges tech­nikával forgatott produkciók­ban a jeleneteket üres térben rögzítették a stúdióban, s ap­ró térplasztikákkal, fénystruk­túrákkal építették rá az elkép­zelt világot. Elsőként — március 3-án — a KHstálybirodalom című színes mesekomédiát tűzi műsorra a televízió. Ebben az .orosz népmesék humorát, já­tékosságát mutatják be. A héroszok pokoljárása Hunyadi hős katonáinak történeteit ele­veníti fel. Egy eltűnt föld­részről szóló ősi legendát idéz fel az Atlantisz című epizód. Óceániai legendák alapján készült A világkagyló mítosza, s egy bibliai történet televíziós változatával ismer­kedhetnek meg a Bábel tornya című adás nézői. A sorozatból eddig 22 fil­met készített el Rajnai And­rás rendező és Bónis Gyula operatőr, s tizenhetet vetített a televízió. Az alkotók egyéb­ként már dolgoznak a sorozat további epizódjainak előkészí­tésén. A tervék szerint az idén három filmet forgatnak, amelyek közül egy kubai, egy koreai legendát visz filmre. 3,5 kilowatt teljesítményű gázkonvektorok, melyeket jö­vőre követ a legkisebb, a 2,2 kilowattos és már különféle vizsgálóintézetekben minősí­tik a család harmadik, 5,5 kilowatt teljesítményű tagját. A számítások szerint mintegy 10—15 százalékos energia- megtakarítás érhető el az op­timális teljesítményű konvefc tör alkalmazásával. Jubiláns Dörmögű Dőmöfür Negyedszázados évfordulóját ünnepli a Dörmögő Dömötör, a Magyar Úttörők Szövetsé­gének az apróságokhoz s a kisiskolásokhoz szóló folyó­irata. A színes rajzokkal il­lusztrált meséket, verseket, játékokat, rejtvényeket és bar- kácsanyagokat közlő lapnak az elmúlt negyed század alatt nemcsak a példányszáma emelkedett, hanem formátuma kétszeresére nőtt és mellék­lettel is gyarapodott. Akik 1957-ben az első lapokat kéz­hez kapták, ma már gyerme­keiknek szereznek örömet az­zal. A 70 ezres példányszám­mal induló lap ma csaknem 300 ezer példánnyal köszönti olvasóit. — Felújítják a sportpályát A di ósdi csapágy gyár ban las­san befejeződik a tömegsport- bázis felújítása. Űj kispályák épülnek, s 150 gyermeknek napközis tábort alakítanak ki. A munkálatok befejezése után akár 300—350 sportoló is edz- het egyszerre. 13 KÉRDÉS - 3 FKÜBÜBTB Kenyérpaiiaszok Váeaít — A Vácott élők közül többen arra panaszkodnak, hogy szomba­tonként a boltokban nincs friss kenyér. Mi ennek az oka? — kérdeztük Hrustisznky Ist­vántól, a váci kenyérgyár üzemvezető j étől. — A kérdésfelvetés ebben a formában nem egészen pontos — válaszolta. — Friss pékárut ugyanis lehet szombatonként a boltokban kapni, bár az is igaz, hogy a kenyér és a pék­sütemények ekkor már nem melegek. — Miért? — Januárban mi is bevezet­tük az ötnapos munkahetet. Ez Művészi munkák Húsvéti üdvözlőlapok A Képzőművészeti Alap ki­adóvállalata — a hagyomá­nyoknak megfelelően — az idén is nagy választékban, mintegy 16 millió példányban hozott forgalomba húsvéti képes levelezőlapokat. Tavaly 38, az idén 43-féle újdonság áll a vásárlók rendelkezésére. A legnépszerűbb, a két forin­tért árusított üdvözlőlapokból a tavalyi 7 millió helyett, eb­ben az évben 10 millió darab látott napvilágot. Mivel a múlt évben a vártnál sokkal 5aaaA~RÁpTó'És tv musobaboihm 4.25: 8.00: 8.27: 8.56: 9.06: 9.47: 9.52: 10.00: 10.05: 10.35: 10.50: 11.05: 12.00: 12.20: 12.35: 12.55: 13.25: 14.11: 14.29: 15.00: 15.05: 15.28: 16.00: 16.09: 16.19: 17.00: 17.07: 17.32: 13.00: 18.14: 18.30: 19.15: 20.45: 21.30: 22.00: 22.20: 22.30: 22.45: 23.00: 24.00: 0.10: 0.25: 4.25: KOSSUTH RÁDIÓ Jó reggelt! — Zenés műsor. Hírek. Időjárás-jelentés. Világablak. Kerekes András jegyzete. Nótacsokor. Kis magyar néprajz. Tarka mese, kis mese. Hírek. Diákfélóra. Válaszolunk hallgatóinknak. A francia történelem dalai. Mozart-művek. Déli Krónika. Ki nyer ma? Szezon előtt. Operaslágerek. Dzsesszmelódiák. Nyugat-dunántúli táncmuzsika. Kagylózene. Hírek. Gesualdo-madrigálok. MR 10—14. Útközben. Kritikusok fóruma. Népzenei Hangos Újság. Hírek. Vajda Zsuzsa riportja. Századunk kamarazenéjéből. Kamarazene. Hol volt, hol nem volt... Esti Magazin. Szép vagy, Alföld ... Berlioz-művek. Dankó-nóták. Hírek. Sport. Tíz perc külpolitika. Bakfark-feldolgozások. Gellért Endre írása. Operarészletek. Hírek. Időjárás-jelentés. Byrd-kórusművek. Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00 8.05 8.20 8.30 8.33 9.28 10.00 11.30 11.33 12.03 12.30 12.33 13.25 13.30 13.45 14.00 14.30 14.35 14.50 15.30 16.20 16.30 16.40 17.30 18.30 18.45 19.15 19.45 20.30 20.33 21.23 22.20 23.00 23.20 24.00 0.10 9.00: 9.30: 11.00: 11.05: 11.25: 12.00: 13.00: 13.07: 13.27: Hírek. Időjárás-jelentés. Fúvószene. Tíz perc külpolitika. Hírek. Dallamok, emlékek. A 04, 05, 07 jelenti. Zenedélelőtt. Hírek. A Szabó család. Énekszóval, muzsikával. Hírek. Tánczenei koktél. Pillanatkéo. Labirintus. Időjárás- és vízállásjelentés. Háztartás-ban. Hírek. Kovács Kornél fuvolázik. Slágermúzeum. Körkapcsolás labdarúgó­mérkőzésekről. Részletek filmzenékből. Hírek. Útközben. Fiataloknak, ötödik sebesség. Hírek. Zenei Tükör. Kis gyerek kis gond? Sheila felvételeiből. Hírek. Kíváncsiak klubja. Johann Strauss műveiből. Sanzonfelvételeinkből. Hírek. Sport. Kellemes pihenés! Hírek. Időjárás-jelentés. Műsorzárás. 3. MŰSOR Iskolarádió. Kamaramuzsika. Hírek. A Dunánál. Operaáriák. Szimfonikus zene. Hírek. Népzenei feldolgozásokból. Balett komédia. 15.00: öt földrész zenéje. 15.09: A véges végtelen. 17.30: Operaáriák. I, 3.20: Martha Argerich zongorá­19.00: Hírek. 19.05: Az Iskolarádió műsora. 19.55: Külföldi tudósoké a szó. 20.10: Új lemezeinkből. 21.03: Bemutatjuk új felvételein­ket. 21.52: A lázadó író. 22.30: Hírek. 22.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 10.00: Delta. 10.25: Petrocelli. Amerikai bűm“.' II. 15: Lehet egy kérdéssel több? film. 11.45: Az alapokat az inkák rakták le. 14.30: Szülők iskolája. 16.20: Hírek. 16.25: Ezüstpajzs. Francia rövid­film. 16.40: Nyugalmunk érdekében. 17.20: Lehár-est. 18.20: Nem vagy egyedül. 18.45: Játsszunk számítógéppel. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Televíziós mesék felnőttek­nek. 21.00: Énekeljünk. 21.05: Panoráma. 22.10: Felkínálom. 22.50: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.01: Lokomotiv Leipzig—FC Bar­celona. Labdarúgó-mérkőzés. Közben, kb. 20.50: Tv-híradó, 2. 21.50: Egy maszk Párizsban. többen vásároltak borítékos, hajtogatott üdvözlőlapokat, most a tavalyi példányszám kétszeresét, több mint 200 ez­ret nyomatott a kiadó, darab­ja 3 forint 50 fillér. Az utób­bi években népszerűbbek let­tek az ajándékkísérő kártyák is. azt jelenti, hogy a hét végi pékárut pénteken éjszaka süt­jük, s mire az másnap a bol­tokba kerül, a vevők szikkadt­nak hiszik. Eddigi tapasztala­taink alapján a vásárlók külö­nösebben nem változtattak be­vásárlási szokásaikon, vagyis a kenyeret, tejet és más, alap­vető élelmiszereket a legtöb­ben most is szombatonként igyekeznek beszerezni itt, a városban. Ugyanakkor időn­ként azt is tapasztaljuk, hogy péntekenként nagyobb a ke­nyér iránti kereslet. — A panaszok arra is kiterjed­tek, hogy hétfőnként is gyakran előfordul; a polcokon csak több napos pékárut lehet találni. — Mi a kereskedelem által megrendelt mennyiséget szál­lítjuk ki kenyérből és péksüte­ményekből a boltokba. Előfor­dul, hogy egy-egy bolt több árut rendel, mint amennyi a hét végén elfogy, de ennek az ellentéte is gyakori. Vasárnap délután kezdjük a műszakot, s hétfőn reggel már feltöltjük a boltokat friss áruval. Lehetsé­ges, hogy ilyenkor még ott vannak a polcokon a szombat­ról megmaradt kenyerek is ... Cs. J. Bűnügyi krónika Lopott autóval SSudapestre Bicskás garázda. Rugóskéssel követelt cigarettát egy fiatal­embertől Gyálon az Ady End­re utcában S. György Sándor 17 éves helybeli lakos. Amikor a megrémült férfi átadott egy doboz cigarettát, támadója azt a földre dobta és összetaposta. Közben megjegyezte: — Lá­tod, ilyenek a gyáli csavargók. S. György Sándor néhány perccel később egy fiatal pár­ba is belekötött, le akarta akasztani a nő válltáskáját, majd a védelmére kelt férfi torkának szegezte a bicskát. A garázda embert a Dabasi Járási Rendőrkapitányság őri­zetbe vette. Teherautó-tolvajok. Gépko­csilopás alapos gyanújával a rendőrség őrizetbe vette Rácz János 18 éves kőműves és Lu- dányi Péter 32 éves alkalmi munkás, büntetlen előéletű ócsai lakosokat. A nyomozás eddigi adatai szerint Rácz munkahelyéről, az Öcsa és Vi­déke Áfésztól megszerezte az egyik IFA indítókulcsát és a teherautóval, Ludányival együtt Budapestre hajtott. Átlátszó trükk? Huj «lottó, az üveges csaló Szélhámos ügyében hozott ítéletet a ráckevei járásbíró­ság. Bujdosó Oszkár 32 éves bu­dapesti lakos tavaly nyáron börtönből történt szabadulása után egy diósdi háznál vál­lalt alkalmi munkát. Ä rovott múltú férfi néhány napig rendesen dolgozott, majd ami­kor munkaadója vidékre uta­zott, a pincében tárolt, mint­egy 25 ezer forint értékű hor­dókat eladta. Ezután több Pest megyei községet keresett fel, s az épülő házak tulajdo­nosainak egy építési vállalat üvegező részlegvezetőjeként mutatkozott be. Bujdosó vál­lalta, hogy rövid időn belül elvégezteti az ajtók és abla­kok üvegezését. Halásztelken, Mogyoródon, Dunaharasztin, Budaörsön és Gödöllőn, szá­mos nyaralótulajdonostól több száz, sőt időnként néhány ezer forint előleget vett fel, a pénzt azonban elszórakozta. Bujdosó „ügyfeleinek” 50 ezer forint kárt okozott. Dr. Nagy Miklósné büntető­tanácsa visszaesőként elköve­tett lopásért és csalásért nem jogerősen két évi börtönre ítélte Bujdosó Oszkárt. A. I. nrPT lirpvn Ilim I n Ma?yar „Sí°?ialls,a Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével _ ÍT"—!----------------------------------------­rt hl Mt Ilit! HIHI AP föszerkesztö'helye,tes: Arkus István es Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII Somogyi Béla u tPmiS nli ~ J.,1,®,' 7, főszerkesztő: sági Agnes. ­ILDI IIILUIU llllVLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till ImreIgazgató - a ;a'll"o. ft 311 . IrányIlós2átii: 1445. - Kiadja a-----,--------------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142-228. B Ba ' A szerkesztoseg és a kiadóhivatal, központi .telefonja: 343-100 és 336-130. ­--------------------------------------------------------fiOKSZerkesZTGSEGEInK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1, Pt. 19 2701 Telefon1 11—100 — Érdi mH,- er* t,, _ Gö döllő, Szabadság ut 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81-96. - Monorl Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201 Telefon- 157 - Nagykőrösi Hírfán i^vi&rfe h/mm!1?. Út s33»,«030 Telefon: 45-352. Gödöllői Hírlap, út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10 -095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató - Teriöszn* i d™.2750' T®l,e.í?n: 398 ~ Váci Hírlap, Vác. Lenin a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy oostau t alván von vrtaintö? 50*** “ .?Jöfize,hel<5 bármely postahivatalnál. A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre iOL- Ft fegSénie Öfize?ők5ék év£ iiőnle Öi- ™ 8 «HI 3 Í.79,5 162 P^z'°rgalml jelzőszámra. 4VáclXHlrlapL HU>- ^ M33-2IÍ00 (Ceg‘M‘ ‘SSN °M9-6461 ‘*nU ISSN ÄÄW“iSS® * IS^i'oifí-lfoO SSS^hSSS

Next

/
Oldalképek
Tartalom