Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-07 / 32. szám

PTST 0rerrr 1983. FEBRUÁR 7., VASÁRNAP Lehetetlen tárgyaink — Kiállítás Gödöllőn Pufi pofink piros legyen? Vizecske, vizecske, / kis arcom vizezd be, / ragyogjon két kicsi* szemem, / pufi po­fim piros legyen, / kicsi szám kacagjon, / fogicám harapjon. Szegény gyerekek! Mert­hogy e versnek becézett szü­lemény — állítólag oktató-ne­velő szándékkal —, nekik íródott. És sok ezer példány­ban kinyomattatobt. Több strófában, sajátos illusztrá­ciókkal. Mint arra a fent idé­zett részletből is következtet­ni lehat, a költemény képi megjelenítése sem tartozik ki­fejezetten a vizuális kultúra gyöngyszemei közé. Arra, hogy ki e mesés könyv szerzője, kiállításának helyén, a Gödöllői Galéria legújabb bemutatóján, nem derül fény. Vélhetően nem is annyira a rendezői tapintat miatt maradt homályban az elkövetők neve, hanem azért, mert a Lehetetlen tárgyaink című kiállításnak nem célja a személyeskedés. A tárlat, melyet február 24- Ig bosszankodhatunk, moso­lyoghatunk végig, ennél sok­kal többet sugall. Hiszen vé­gül is az teljesen mindegy, hogy kik a mesterei a gödöl­lői művelődési központ kama­ratermében fölsorakoztatott tárgyaknak. Egy a lényeg, lé­teznek. Itt, Magyarországon és most, 1982-ben. Egyébként a bemutató — mely rendezőjének, Varga Kál­mán művészeti előadónak két éve dédelgetett ötlete alapján született meg —, tulajdonkép­pen csapatmunka. A használ­hatatlan darabokat, a rossz kivitelezésű, funkciójuknak a legkevésbé sem megfelelő — szériában gyártott és teljesen új —, lehetetlen tárgyakat a gödöllőiek gyűjtötték össze. Méghozzá akkora sikerrel, hogy többen esküsznek rá, nincs az a művészeti zsűri, melynek tagjai valaha is olyan nehéz döntés előtt áll­tak volna, mint a mostani lá­togatók, akiknek arra kell majd szavazniuk, hogy a re­Kuka a kukta, lyuk nélküli a szelepe. A kiállítás egy részlete. (A cím feletti bal oldali kép.) Egyik szár a mamának, másik a kislányának... A harltbyák előtt fiatalember, aki miután végignézte a kiállítást, örömében csak ennyit tudott írni a vendégkönyvbe: Ml az? Fog a toll?! (a cím felett jobbra). Barcza Zsolt felvételei mekművek közül, melyik a leglehetetlenebb tárgy. A vé­lemények egyébként erősen megoszlanak. Egyesek szerint a pálmát egy csőből készült (zöld), fehér műanyaggal cif­rázott akármi viszi el. Az egyik bolt eladója hozta be, ám ezidáig sem ő, sem pedig a legelszántabb jósok nem tud­tak arra rájönni, hogy mi célt szolgálhat. Meg nem erő­sített hírforrásokból lehel csupán gyanítani, hogy a sa­játos darabka papírszalvéta­tartó. Szerencsére a kiállított tár­gyak zömének eredeti funk­ciója különösebb nyomozói rátermettség nélkül megálla­pítható. Így azé a főzőkukta­szelepé is, melynek mindösz- sze egyetlen apró hibája van: nincs rajta lyuk. Azaz egy szelep nélküli szelep. Nagy gondot az uborkaszeletelő sem Okozna, ha az éle acélból len­ne, még az uborkát is föl le­hetne darabolni vele. A több tucatnyi furcsaság között lelhető fel néhány teáscsésze, kis hibával. Amint beléjük öntik a nedűt, rögvest fölborulnak. Látható még — egyebek között — hasadásos gyúródeszka, illegő-billegő vasalódeszka, néhány méret­hibás harisnyanadrág, s egy kis bakfis hálóing, melybe még akkor is akadna kiadó hely, ha a molett hölgyek klubjának két tagja egyidejű­leg bújna bele. A szépirodalmi csemegékről már a bevezetőben esett szó, de említés nélkül a csökö­nyös kerekekkel fölszerelt, so­hasem járó járókák sem ma­radhatnak, vagy például azok a poharak, melyekből kizáró­lag pisze orrúak juthatnak hozzá az itókákhoz. A legle­hetetlenebb tárgy kitüntető cím elnyerésére esélyes egy magas szárú bundacipő, elő­zékeny gyári tájékoztatóval: kizárólag nyári használatra ... Ám, mint azt pár fotó, s a gödöllői művelődési központ néhány exkluzív darabkájá­nak közszemlére tétele is bi­zonyítja, a szinte vadonatúj intézményt sem kerülte el a scrs csapása. A házat kívülről borító díszes lemezekből időn­ként egyet-kettőt elfúj a szél (baj van a csavarokkal), s a szellőztető nyílásokat szintén utolérte a végzet: itt-ott befa­lazták azokat. A lehetetlen tárgyakat is­mertető, enyhén ironikus kí­sérőszöveg szerzője sem él in­gerszegény környezetben. Kcffán Éva Pest megye pódiumain Európa legjobb szólistája A jazz történetével, stíluskorszakaival ismerkednek február 11-től az Országos Filharmónia Pest megyei if­júsági hangversenyein a gyerekek. Közülük többen éle­tükben először találkoznak személyesen ezzel a zenével, s szerencséjükre mindjárt világranglista-vezetővel is­merkednek meg: a koncertjeiken Pege Aladár és együt­tese játszik. A ranglista élén Pege Aladár az európai jazzfesztiválokon 1963 óta sok díjat kapott nagybőgőjáté­káért. Különböző elnevezések­kel illették: volt már a feszti­vál virtuóza, a nagybőgő Jan- go Reinhardtja, Montreux-ben pedig Európa legjobb szólistá­ja. Eddigi munkásságáért itt­hon Liszt Ferenc-díjjal tüntet­ték ki. Tavaly augusztusban a világ ötven kritikusának sza­vazata alapján a világ legjobb nagybőgőse címet nyerte el a jazz hazájában, Amerikában, a még nem annyira ismert mű­vészek kategóriájában. — Jazztörténeti koncert­jeink műsorát a bluestól a rockjazzig építjük fel. A szá­mok előtti ismertetőket azon- nak zenével illusztrálják. Az együttes tagjai: Tornóczki Fe­renc gitár, Német János sza­xofon, Szabó Ferenc dob és jómagam bőgőn — mondta Pege Aladár. — Koncertsorozatuknak a jazz népszerűsítése a célja? — Igen. Ha a tizenéves kö­zönségnek tetszik, akkor meg­nyertük őket ennek a műfaj­nak. Eddig mindig sikerünk volt. A jazz lényegesen komo­lyabb, mint a pop és a sláger­rock. A közönséget, még ha fiatal is, nem szabad becsap­ni. Észreveszik és értékelik a jót. Zenésztársaim az ország legjobbjai között vannak. Ide­haza kevés az olyan együttes, amely különböző stílusú jazzt, népdalokat és rockot játszik — egy koncerten. Jazz és klasszikus — Komoly zenét és jazzt ön egyformán magas színvonalon ad elő. Az egyik Pest megyei koncertjén, ahol komoly zenét jászott, egy Bartók-átirattal lepte meg a közönséget. — A világon eddig sehol sem játszottak egyetlen Bar­tók-művet sem nagybőgőn. Szűkös a hangszer irodalma. Bár szép számmal vannak nagybőgőkoncertek, de a szo­náták és a rövid előadási da­rabok hiányoznak. Ezen sze­retnék segíteni az átiratokkal. — A Bartók-átiratot évfor­Politikai könyvek Egy német a fasizmusról Ismét egy könyv a fasizmusról, amelyről nem lehet eleget írni. Ma is kísért Chilében, Salvadorban és má­sutt. Újból és újból kell róla szólni és írni, hogy az azóta felnőtt nemzedék is megismerje minden fortéimét, és gyűlölje, mert az emberiség rákfenéje, amelyet örökre ki kell operálnia tes­téből, hogy ez a rútság soha többé ne ismétlődhessék meg. Mert mit is zúdított a világra a hit­leri fasizmus? Olyan világháborút, amelyben az emberveszteség 54 millió volt. Ennyien haltak meg a második világháborúban, ebből 27 millióan a frontokon, s a többiek a megölt pol­gári személyek, a koncentrációs tábo­rokba hurcolt milliók, akik a fasizmus, a háború áldozataivá váltak. S ehhez vegyük még, hogy a második világhá­ború alatt 21 millió ember veszítette el otthonát és javait, 45 millió embert evakuáltak, bezárták, deportáltak és tá­volítottak el szülőhelyéről. Sokszor leírták már ezt, de most egy olyan könyvben olvasom mindezt, amely egy német vallomása, aki 1926- ban született, s mint gyermek élte át a fasizmus hatalomra jutását, majd mind­azt, amit művelt Németországban és tanúja volt annak is, hogy miként akar- ,ta Hitler letiporni a világot. Max von der Grün íróról van szó, akinek a Tűz és lidérc, a Két levél című munkáját a magyar olvasók is megismerhették a ko­rábbi években, most az Ifjúságom a Harmadik Birodalomban című önélet­rajzi művében rajzolja meg a náciz­must, azt, amit átélt, amit látott és hal­lott, vagy másoktól megtudott; család­ja tagjaitól, szem- és fültanúktól, hi­teles dokumentumokból hazájáról 1926­tól 1945-ig. Mi ez? Legújabbkori törté­nelmünk tankönyve? Vagy hátborzon­gató regény? — kérdezte egyik nyugat­német kritikus. Max von der Grün, amint írja, kötetét elsősorban sajátos tankönyvnek szánta, főleg a mai fiata­loknak, akiknek nemigen lehet fogal­muk arról, milyen volt a fasizmus és a háború a maga hétköznapi valóságá­ban. A SZ6rZŐ leírja, hogy miként jutott hatalomra Hitler, hogyan semmisítette meg a baloldali munkások millióit, mi­ként heccelte a németeket a zsidóság ellen. A nemzetiszocialista ideológiá­nak kezdettől fogva lényeges eleme volt a zsidókérdés. Hitler a Mein Kampfban kifejtette, hogy lételemének tekinti a zsidóság megsemmisítését, s ezt az ígéretét majdnem be is váltot­ta. Embertelen körülményeket teremt­ve a koncentrációs táborokban, a leg- válogatottabb eszközökkel, szörnyű kí­nok között irtotta ki őket, s mindazokat, akik világuralmi álmainak útjában vol­tak. Max von det Grün könyvében idézi Rudolf Ferdinand Hössnek, az ausch­witzi koncentrációs tábor parancsno­kának vallomását, aki a többi között a következőket mondta jegyzőkönyvbe ... 1943. december 1-ig igazgattam Ausch- witzot, és ott becslésem szerint leg­kevesebb 2 500 000 áldozat kivégzésére és kiirtására került sor elgázosítás és égetés útján; további, legkevesebb fél­millió halt meg éhezés és betegség kö­vetkeztében, ami összesen hárommillió halottat tesz ki... A kivégzett és el­égetett személyek között hozzávetőle­gesen 20 ezer orosz hadifogoly volt... Az áldozatok összlétszámúnak többi része magában foglalt körülbelül száz­ezer német zsidót és nagy számú hol­landiai, franciaországi, belgiumi, len­gyelországi, magyarországi, csehszlová­kiai, görögországi és más országokból való lakost, többségükben zsidókat. Egyedül Auschwitzban mintegy négy- százezer magyarországi zsidót végez­tünk ki 1944 nyarán ... Ezután Rudolf Höss részletezi a módszereket, ahogyan ördögien kitervezték a tábor lakóinak elpusztítását. S az író hozzáteszi, hogy ez nem rémmese, hanem a meztelen igazság volt. Ez ft vallomás csak másfél oldalt fog­lal el Max von der Grün könyvében, de benne van minden ocsmányság, amit az egyik ember a másik ellen el­követhet. Hitlerék mindent felülmúl­tak, hiszen minderre tudatosan készül­tek, s a német népet igyekeztek meg­nyerni aljas céljaiknak. Ezt az utat, a tizenkét év hitleri ural­mat írja le a szerző a szemtanú hite­lességével, ezért olyan megdöbbentő erejű ez az írás. Belülről ábrázolja a fasizmust, a családja szenvedett tőle (édesapját koncentrációs táborba hur­colták). Látta, hogy miként váltak fe­nevadakká az emberek, hogyan aljasod- tak le odáig, hogy saját szüleiket is fel­jelentették, ha azok nem éltették Hit­lert. S ahogyan az utószóban olvasom: a Német Szövetségi Köztársaságban szük­ség volt már egy olyán könyvre, amely­ben valaki elmondja az igazságot a ná­ci birodalomról, annak vezetőiről, po­litikájáról — valaki, akinek gyermek­kora, felserdülése és fiatalsága a náci uralom éveire esett, és aki a maga bő­rén érezte és örökre megjegyezte an­nak a korszaknak pokoliságát. Ügy gondolom, hogy nemcsak az NSZK-ban, hanem nálunk is megrázó olvasmány Max von der Grün könyve, amelyet a Kossuth Könyvkiadó jelen­tetett meg. Gall Sándor \ dulóra készítette. A Kodály- centenáriumra mit tervez? — Kodály Adagióját sze­retném eljátszani és Epi­grammák című alkotását írtám át hangszeremre. — A koncertlátogató távol­ságot érezhet a komoly zene és a jazz között. Művészetében hogyan hat az egyik a másik­ra? — A klasszikus zene segít a jazznak, mert sok mindenre megtanítja az embert. A jazzt nemigen lehet megtanulni, eh­hez valakinek vagy van szü­letett adottsága, született imp- rovizatív készsége vagy nincs. Improvizációk — Az improvizáció nem ze­neszerzés? — Nem nevezném annak. Ha leírám, talán nem is tar­tanám jónak. Az ember elgon­dolja, ezután belülről hallja és az adott pillanatban meg tud­ja valósítani. A klasszikus ze­nészek általában nem tudnak jazzt játszani, viszont, ha megnézzük a világhírű jazz- muzsikusokat, mind klasszikus iskolával rendelkeznek. Csak azért nem lett belőlük ko­molyzenész, mert hangszerü­kön még esetleg ötszáz hasonló tudású kolléga volt, jazzban viszont elsők a világon. Jő példa erre Oscar Peterson. — Hány instrumentumon játszik? — Csellózom, basszusgitáro­zom, zongorázom. Ezek közel állnak hangszeremhez. A bő­gő minden szempontból a leg­nehezebb hangszer a vonósok között. Ha egy kétoktávos fu­tamot csinálok, az egy méte­ren felül van. Egy ilyen tá­volságon bizony fizikai erőfe­szítést jelent végig tisztán ját­szani. Lehet valaki ragyogó muzsikus, de ha nem alkalmas erre a keze, nem tudja túllép» ni a hangszer korlátáit. Lemezkuriózum — Hány lemeze jelent meg? — Itthon három. Külföldön az utóbbi félévben ugyanennyi és most újabb három követke­zik, közte egy szólólemez, amely különlegesség lesz a jazz kedvelőinek. — Pályája csúcsán mire vá­gyik még Pege Aladár? — Minél több koncertre. » Hajós Anna Rókáról külföldre Egyedi darabok művészi értékkel A Gobelin Háziipari Szö­vetkezet kókai kihelyezeti részlegében szebbnél szebb fa­liképeket, táskagobelineket és púderesdoboz-íetőket készíte­nek. Az ősszel átadott részleg már francia és olasz megren­delésre is dolgozik. Hiszen ezek a népművészeti értékű tárgyak világszerte keresettek, Erdősi Ágnes felvétele Rádiófigyelő HÉTVÉGI PANORÁMA. Csütörtökön este hangzik el ez a műsor (pénteken a déli órák­ban megismétlik), s rendsze­rint sok olyan eseményről is hírt kapok, amelyek egyébként elkerülnék a figyelmemet. Ez­úttal Salánki Hédi szerkesztő­nek és Czigány György műsor­vezetőnek köszönhetően hall­hatunk sikerült programismer­tetőt. A műsor vendégei, közöt­tük Máriássy Judit filmkriti­kus, Somogyi József szobrász- művész, Ötvös Csilla opera- énekesnő és mások saját hiva­tásuk 1 hét végi eseményeire hívták fel a figyelmet, olykor a maguk koncertjére, máskor a kollégáikéra, s tették ezt olyan oldottan, bensőségesen, jó ér­telemben vett reklámért, hogy azokban is kíváncsiságot éb­resztettek — Máriássy Judit a magyar filmgyártás történetét bemutató kiállítás vagy a pécsi filmszemle eseményei. Somo­gyi József a József Attila Szín­házban immáron hat eszten­deje a mindenkori bemutatók­hoz kapcsolódó képzőművésze­ti kiállítások iránt —, akik egyébként nem érdeklődnek a filmipar eseményei, a kiállítási és koncertprogramok iránt. Volt még valami, ami feltét­lenül említést érdemel, s ez Czigány György műsorvezeté­se. Az a szerénység, mellyel utat enged vendégeinek, s az a tapintat, ahogyan okos-szel­lemes kérdéseivel segíti a még rutintalanul nyilatkozó zene- akadémistát — példamutató. AZ ALKOHOLISTÁK reha­bilitációjáról a Petőfi adón a kettőtől ötig keretében inter- iú hangzott el. A bemondó az Országos Egészségnevelési Köz­pont tájékoztatójaként ismer­tette a rövid blokkot, pedig mennyivel több volt ez. mint ismertetés. Frappánsabb, rö- videbb vádiratot nemigen ké­szíthettek eddig butaságunkról szűkiátókörűségünkről. Néhány adat felsorakoztatá­sa is elegendő volt a hélyzet felvázolásához: a magyar már régen nem borivó nemzet, a sokat ivó nációk között elfog­lalt előkelő helyünk fölötti ag­gódásunkat tovább növelheti, hogy alkoholfogyasztásunk 40 százalékát rövid italokban isz- szuk meg. nemre való tekintet nélkül. Az utóbbi időben sokat be­szélünk arról, hogy az ivászat népbetegséggé vált, de vajh?, mit teszünk ellene? Erről szólt a műsor. Mit mondott? Hogy aki elvonókúrára jelentkezik, ezzel válik megbélyegezetté.. „ Ekkor vonják be a jogosítvá­nyát, ettől kezdve van része megkülönböztetésben munka­helyén. Akik italosságát elné­ző mosollyal megbocsátották neki. most, hogy ki akar gyó­gyulni — mert az alkoholiz­must sokan nem betegségnek, hanem állapotnak tekintik — ettől lesz kirekesztett. Az alkoholizmus betegség volta nem széles körben elfo­gadott tény, s ezt mi sem bizo­nyítja jobban annál a Pest me­gyéből hozott példánál, ami az interjúban is elhangzott, hogy a váci Szőnyi Tibor Kórház és a gödi Dunamentj Tsz öt esz­tendeje hasztalan próbálkozik létrehozni egy, az alkoholisták munkaközbeni gyógyítását le­hetővé tevő rehabilitációs üze­met. A mozgásszervi és más betegségekben szenvedő reha­bilitációra szorultak számára ilyenek már szerte az ország­ban lehetővé teszik a társada­lomba való visszailleszkedést. Pedig az ilyen üzemek létre­hozása — akár tömegesen is — minden bizonnyal kevesebbe kerülne, mint az alkoholisták gyógykezelését szolgáló kórhá­zi ágy. Nem beszélve arról az előnyről, amit az orvosok és nszichiáterek szerint az jelen­tene. hogv a munkával össze- kavcsolt terápia sokkalta ered­ményesebb, s olcsóbb is. Jó lenne hinni, hogv ezt a műsort az illetékesek is meg­hallgatták. Bányász Hédi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom