Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-24 / 46. szám

’kMAop 1982. FEBRUAR 24., SZERDA Szülői munkaközösségek Egymás kezét fogva A mindennapi nevelőmunka nehézségeinek zöme on- nan ered, panaszolják a pedagógusok, hogy az is­kola mindinkább magára marad a nevelésben, mivel a szülők jelentős része közömbös alapvető pedagógiai cél­jainkkal szemben. Persze, a szülők is elégedetlenek a gyerekek viselkedése miatt, és azonnyomban az iskolá­ra mutogatnak, azzal magyarázva a helyzetet, hogy a pe­dagógusok nem tekintik őket igazán partnernek, csak tessék-lássék módon adnak a véleményükre nevelési kérdésekben. Olyan esetnek vagyunk a tanúi, amikor bizonyos mér­tékig mindkét peres félnek igaza van; a pedagógusok is, a szülők is meggyőző érveket tudnak fölsorakoztatni ál­láspontjuk mellett. Egyébként nem újkeletű problémáról van szó, hiszen minden korban mutatkoztak nézetelté­rések az intézményes nevelés és a család viszonyában. Napjainkban az iskolának és a szülői háznak egyaránt azonos az érdeke: becsületes, kötelességtudó, szocialista meggyőződésű fiatalokat nevelni a társadalomnak. S hogy mégsem jutnak közös nevezőre, egyszerű oka van ennek: a kívánatos partneri kapcsolat kiépítése mosta­nában akadozik. Ma hajszoltabb a világ, feszítettebb az iram, mert min­den divatos szükségletet ki akarunk elégíteni, miközben új s új szükségletek nyomakodnak a sarkunkban. Nagy iramú a mai élet, és ami óriási hiba, hogy emiatt a fel­nőtteknek a családra jut a legkevesebb idejük. A gye­rekekkel való türelmes, szerető foglalkozásra. Ha a pedagógusok ezt kifogásolják, akkor bizony iga­zuk van. Hiszen lehet-e mentség arra, ha valaki hétszám rá sem néz a gyerekére otthon, ha nem érdeklődik vi­selkedése, előmenetele felől az iskolában? Mert megadni a fiatalnak mindent: ételt, ruhát, ajándékot, amit csak szeme-szája megkíván, még korántsem nevelés. Sőt, rom­bolás, ha a kényeztető gondoskodás nem párosul a gyer­mek, az ifjú erőfeszítésével, az eléje állított követelmé­nyek teljesítésével. Az iskolai szülői munkaközösségek működése sok min­dent elárul a család-iskola kapcsolat tartalmáról. Az is­kolai rendtartások egyértelműen tisztázzák az idevágó tennivalókat. Eszerint a szülői munkaközösség „szervezi a szülők tájékoztatását a szocialista nevelés kérdéseiről, az iskola céljairól; közvetíti'Véleményüket és javaslatai­kat az iskola vezetőségének; részt vállal a pályaválasz­tás és a gyermeknevelés teendőiből...” Cl ány ilyen szülői munkaközösség lehet az ország ötödfél ezernyi általános és középiskolájában? Ahol nem így van, hanem elsősorban pénzgyűjtésben, ünnepségszervezésben, a tanárok körüli nyüzsgésben me­rül ki a munkaközösség vezetőinek tevékenysége, hogy ezzel saját gyereküknek előnyt szerezzenek, ott, bizony, még rengeteg tennivaló hárul a pedagógusokra, hogy a •szülőkkel belátható időn belül egyenrangú viszonyt ala­kítsanak ki. P. Kovács Imre Klasszikusok Az esztendő első hónapjai­ban két Goethe-kötet is nap­világot látott. Az Európa Ki­adó a Római elégiákat adta közre népes . fordítói gárda, valamint Kass János rajzaival. A Magyar Helikon A kedves közelléte címmel jelentet meg válogatást a nagy német .költő versedből. Az önálló ér­tékű illusztrációkat Reich Ká­roly készítette. A Bibliotheca Historica cí­met viselő történelmi és mű­velődéstörténeti sorozatban a Vukovics Sebő viszsaemléke- zései 1849-re című kötet jelen­ti az újdonságot. Ez a szerb férfiú a Szemere-kormány ra­dikális igazságügy-minisztere volt. Józan és munkás ember­ként úgy érezte, hogy tény- és tárgyszerűen meg kell írnia mindazt, amit a szabadság­harc alatt tapasztalt. Akit ér­dekel a történelem, bizonyára le sem tudja tenni a kötetet, olyannyira érdekesnek találja majd. Ugyancsak a Helikon gondo­zásában, a kiadó facsimile so­rozatában adták közre a Him­nusz költőjének kilenc versét. A kéziratok egy Kanadában élő magyar házaspár ajándé­kaként kerültek vissza az óha­zába, s most Mi az élet tüzfo- lyása? címmel olvashatók. Az Európa újdonságai kö­zött feltétlenül meg kell em­lítenünk Robert Graves A gö­rög mítoszok című kétkötetes munkáját, amely a kultúrtör­ténet elmaradhatatlan törté­neteibe kalauzolja el olvasóit. Azt kívánjuk, hogy kerüljön minden középiskolás polcára ez a pompás gyűjtemény. A próza iránt érdeklődők izgalmas kísérletek tanúi le­hetnek az Entrópia címmel közreadott mai amerikai elbe­szélésgyűjteményben. Hagyo­mány és megújulás, tisztázás avagy az irodalom felszámolá­sa — hol is tart ma e konti­nensnyi ország irodalma: erről tudunk meg sok mindent eb­ből az érdekfeszítő válogatás­ból. Moszkva bemutatkozik Budapesten A holdkomptól a divatbemutatóig Minden bemutatkozásban van valami megszokott. Nehéz a közhelyektől megszabadulni, hajlamosak vagyunk a. másutt bevált sztereotípiák ismételge­tésére. Különösen érvényes ez egy-egy város önmegmutatá- sakor. amikor a szinte kívül­ről ismert fotók, a lakótelepek perspektívája, a vidáman han- cúrozó gyermekek, a gépek mellett mosolyogva dolgozó munkások képei népesítik be a vendégfalakat Most is látunk ilyen fotog­ráfiákat. Ám ami ezeket a képeket összeköti, a látvány atttól válik emberivé. Hiszen a Moszkva — a Szovjeunió fő­városa című kiállítás nem akar egyebet, mint egy min­den nap változó, élő, lüktető tükörben felmutatni önmagát. Lakóival úgy köthetünk isme­retséget, hogy űrhajóba ülte­ti őket az ötletes rendezés, ki­tárja lakásaik ajtaját, s betes­sékel: nézzen bárki körül, lép­jünk csak beljebb, mert soha sem a külcsín, a kirakat a lé­nyeges. S a Műcsarnokban kiállított átlag moszkvai házgyári laká­sokban — amely végül is ki­állítótermekké növi ki magát az orvosi műszerektől a mező- gazdasági eszközökig, a sze­met gyönyörködtető faltexti­lektől a festményekig, az épü- letmakettektől^a naponta több­ször vetített diaképekig — szinte belakhatjuk a szovjet fővárost. Ügy tűnik: nemcsak vendégségbe érkeztünk Moszk­va hívó szavára a Műcsarnok­ba. hanem marasztaló vendég­látásra is akadunk. Mert a hatéves gyerektől a nyolcvan- esztendős -nagypapákig njin- denki talál itt magát • érdeklő témát. A fiúkat például a Ka- linyin sugárútról, az olimpiai faluról készített makettek, az új lakótelepek, sportlétesítmé­nyek látképei fogják lenyű­gözni. A középgenerációt az űrruha, az önjáró holdkomp, a művészet barátait a plasz­tikák, az iparművészeti tár­gyak. A nőket pedig — korra való tekintet nélkül — a na­ponta többször megismétlődő divatbemutatók: a szebbnél szebb prémek, hímzések, nem­különben az ötletgazdag terve­zői fantázia. Szemezgetjük a látnivalókat, s- közben arra gondolunk: a világvárosok nagyon sok min­denben hasonlítanak egymás­ra. Bár problémáik mások és mások, egyre azonban nagyon ügyelnek a vezetőik: a szívve­résük mindig kitapintható le­gyen. Ezen a Moszkva bemu­tatkozik Budapesten alcímet viselő - kiállításon azt érezzük, hogy egy jól kitapintható vá­rospolitika mindennapjaiba tekinthetünk be. Ezért érde­mes összehasonlításokat tenni; de alighanem az agglomeráció érdekében is, amelyre a tár­lat csak utal, de jelenléte tet- tenérhető. Ez a verniszázs, amely ma délben nyitja meg kapuit és március 7-ig tekinthető meg. azért jó, mert nemcsak a csúcsteljesítményekről ad szá­mot. Azt az embert helyezi a fókuszába, aki magát a várost, a látványt, az otthonát megal­kotja. Mi ebben az otthonban lehetünk házigazdaként ven­dégek. Főváros régen mutat­kozott be olyan szívderítőén, mint Moszkva Budapesten. M. Zs. Kiállítótér me kb ölem Új értékek felfedezése "pigyelmesen nézem a ke­zét. Látszólag olyan, mint mindenki másé. De vesz egy darab papírt, összegyűri a markában és ... egy kendőt húz elő belőle. Ismét össze­csavar egy darab papírt, bele­teszi a kendőt és a kendő el­tűnik. — Az első pillantásra leg­egyszerűbb trükkök valójában a legbonyolultabbak — mond­ja Arutyun Akopjan bűvész, az örmény SZSZK népművésze, a nemzetközi mágus kör tiszte­letbeli tagja. — Már húsz évvel ezelőtt le­mondtam mindenféle szerkezet alkalmazásáról, amit az illu­zionisták annyira szeretnek. Becsületesen csapom be a né­zőket. csak manipulációs esz­közökkel. Igaz, az első idők­ben napi 18 órát kellett gya­korolnom. de ma már bizonyos vagyok benne, senki nem lát­hat bele trükkjeim titkába. Elnézem Akopjan kicsiny, sovány kezét. Speciális háncs­csal görbített kisujja — élő horog. A nagyujját és a te­nyerét úgy képes mozgatni, hogy az ember nem hisz a sze­mének. Most már kezdem ér­teni, hogyan kerül át észrevét­Hivatása: ámulatkeltés Becsületes szemfényvesztő lenül a tenyerének hátsó felé­re helyezett pénzdarab a má­sik kezébe. — Napi négyórás gyakorlás­sal — mondja reagálásomat észrevéve Akopjan. — Több mint ezer trükköt ismerek, de csak a sajátjaimmal lépek fel. Azt szeretem, ha trükkjeim nem maradnak el az élettől. Gagarin űrrepülése után pél­dául elkészítettem a Szput- nyik című számomat, amely­nek egyik nézője Jurij volt. Amikor Párizsban bemutat­tam, ötezer frankot ajánlottak fel a titkáért. De én a trükk- jeimet nem adom el pénzért, ingyen adom oda. Nemrégiben jelent meg a művészetemről szóló ötödik könyv. A Junij Tyehnyik (Ifjú Technikus) fo­lyóiratban hosszú évek óta A trükk túloldalán címmel kü­lön rovatot vezetek. Karlovy Varyban az egyik versenyen különlegességi díj­jal jutalmazták, amelyet külön az ő számára létesítettek. Hat­vanhárom éves kora ellenére is fiatalember benyomását kelti. A színpadon könnyedén mozog, mindig énekel valamit, humorizál. Akopjan apja kovács volt Jerevánban. A hatgyermekes család élete nem volt köny- nvű. A kis 'Arutyun azzal se­gített apjának, hogy hideg vi­zet árult a bazárban. Apám ar­ra vágyott — emlékszik visz- sza —, hogy mérnök legyek. Az ő szava szent volt a számomra. Jerevánban végeztem el a technikumot, Moszkvában a főiskolát. Diákkoromban vé­letlenül megnéztem egy bű­vész műsorát, és ez az egész életemet felforgatta. így aztán huszonöt éves korom óta a hi­vatásom az emberekben ámu­latot kelteni. IV éhány évvel ezelőtt egy je­L reváni parkban, ahol an­nak idején Arutyun szalad­gált. egy szobrot állítottak fel: a vízárus fiút. A városban kis Akopjannak hívják. T. Afanaszjeva (APN) v Tornán Gyula képe! a váci f K Fényforrás- és Alkatrészgyár S kultúrtermében február 28-ig, ^Szepes Gyula alkotásai az ér­^ di művelődési házban március 15-ig tekinthetők meg. Kísérlet és mérték A Budapest Kiállítóterem­ben a Derkovits-ösztöndíjasok mutatkoztak be, hogy számot adjanak eredményeikről. Eb­ben az állami támogatásban három évig a fiatal festők, grafikusok, szobrászok közül, azok részésülnek, akik tudá­suk, tehetségük révén, , még többre képesek. Természete­sen még nem beszélhetünk kész értékekről, sokkal in­kább kísérletezésük, tájékozó­dásuk színvonaláról, mértéké­ről. A kritika megoszlik értéke­lésüket illetően. Van, aki bi­zonytalan minőséget említ, más a szemléletet kifogásolja. A tény az, hogy ez az időszak nemcsak igényli az új variá­ciókat, hanem sürgeti is. A Derkovits-ösztöndíjasok két­ségtelen erénye, hogy csak imitt-amott hasonlítanak elő­deikre. Az is majdnem álta­lános vonása a bemutatott anyagnak, hogy a kísérletezés kellő megfontoltsággal páro­sul, nem parttalan. Érezhető bizonyos műfaji átértékelődés. A képek olykor plasztikus elemeket vonultatnak fel, a szobrászat határai is feloldód­nak a felhasznált és alkalma­zott festői, grafikai eszközök­kel. Ez az alkotók kereső szándékából adódik és válik karakteressé. El Kazovszkij, a kollázs technikai lehetőségeiből me­rít és finomítja • színvilágát, Paulikovics Iván szobrai olyan alakzatok, melyek különböző stílusjegyek alapján mérlegel­nek jó hatásfokkal. Ha a szobrászati kollekciót külön kiemelem, akkor az részben azért. történik, mert erős a kutatókédv, részben azért, mert nem ingadozik egyetlen változatban, sem az érték­rend. Győrfy Sándor, Bánkúti István és különösen Palotás József friss elemekkel jelent­kezik. Joggal vette észre a kritika Körösényi Tamás megtorpanását. Mindez azon­ban átmeneti, .mert a fogalma­zás újdonsága még nem bir­tokolja az eszközöket, csak használja. Alkotó erőfeszítés A festői részből kiemelke­dik Bukta Imre merész, de igazolt természetlátása. A meghökkentő elemek finom vonalakkal párosulnak Gál Tamás és Tiry Péter művei­ben. Jó hármas ez, sokat ígér. őket és a többieket is jórészt a holnap Ígéreteinek érzékel­jük. mert lendületes és hatá­rozott készülődéssel töreked­nek előre, méltók a társada­lom támogatására. Jelenünk társadalmi törek­véséből, eredményéből, a szabad idő fokozódásából, a Toman Gyula: Nagymaros (abvarell) műveltség és iskolázottság növekedéséből adódik, hogy egyre többen vannak, akik munkásból váltak következe­tes alkotó erőfeszítés révén művészekké. Toman Gyula, a váci Híradástechnikai Gyár esztergályosa évtizedek óta, ma is az. Esztergályos és fes­tő, aki sok küzdelemmel, ál­landó önképzéssel, szigorú fi­gyelemmel ávatta művésszé önmagát. Eddigi életművében vízfestményekkel járta körbe Szokolya, Kóspallag, Vác, Ve­rőce környékét, akvarellek egész sorával érintette Török­mező, Magyarkút, Gál-hegy, Királyrét festői vidékét és te­hetsége együtthatóival fedez­te fel. alakította át vizuális értékké a táj ünnepi ornátu- sát. Fejlődött a színkezelés­ben, finomabb tónusokkal mérsékli a harsányságot, így még kedvezőbb hatást érnek el alkotásai. Munkatársai jog­gal büszkék rá, hiszen Toman Gyula példa is. Számukra kü­lönösen felemelő, hogy esz­tergályos társukból festő lett, megbízható minőséget felvo­nultató akvarellista. Önzetlen emberség Szépés Gyula Glatz Oszkár tanítványaként végzett a hú­szas évek végén a Képzőmű­vészeti Főiskolán, egyik év­folyamtársa Hincz Gyula volt. Párizsban, töltött hosszú éve­ket, egyedülálló sorozatot fes­tett a clocharciokról. Évtize­dek óta él és alkot Érden, tu­datosan dolgozta fel a táj minden festői motívumát. Ki­indulópontja Cézanne és Ma­tisse. Élénk színeit a szerkezet szigorú törvényeivel fegyelme­zi, így éri el a harmóniát. Sok­kal jobb festő, mint a híre, érdemtelenül nagy csönd öve­zi. Szepes Gyula azonban tö­retlenül teljesíti festői hiva­tását, nyolcvanévesen egyre jobb képeket fest. Érdi önálló tárlatán egymás mellett sorakozik számtalan vízpartja, érdi vedutája, komplementer színekkel kom­ponált sok remek csendélete. Jó érzékkel figyeli az évsza­kok színvonulását erdei tájai­ban. Érdi sorozatához több szentendrei, soproni városké­pet is csatolt. Az 1982-ben festett Fehér kályha és a Fe­leségem reggelit készít címet viselő interieur, kimagaslik a jó átlagból. E két mű igazol­ja, hogy jó rajzi adottságok­kal és kiváló kolorisztikus ké­pességgel rendelkezik Szepes Gyula. Itt az ideje, hogy Érd városa méltó módon vegye számba Szepes Gyula életmű­vét, annál is inkább, mivel festőteljesítménye önzetlen emberséggel párosul. Losonci Miklós Rádiófigyelő' HÉTFŐ — A RÁDIÓBAN. Az elmúlt héten egy baráti be­szélgetésen vendégünk azt mondta: rossz a rádió hétfői műsorának szerkezete. Igaza van-e? — kérdeztem magam­tól, s végigpásztáztam a három adó hétfői műsorát, egy gon­dolat jegyében: ki mit hallha­tott ezen a hét eleji tv-mentes napon? A kisiskolások a Nyitnikéket mese- és történelmi hősökről, a középiskolások a Hét költő­je keretében Devecseri Gábor verseit, legszebb beszédű szí­nészeink tolmácsolásában. Akit a történelem érdekel, Krizsán Lászlótól a Fekete Afrika tör­ténetéből ismerkedhetett a kimbundák népével, a zenét szeretőknek felidézték Villy Boskovsky utolsó bécsi újévi koncertjét, Palócz László ope­rafelvételeit, s egyenes adás­ban közvetítették a Budapesti Filharmóniai Társaság zene­karának hétfő esti hangverse­nyét, a. Zeneakadémia nagyter­méből. Volt miből válogatniuk az irodalmat kedvelőknek is, mint ahogy azt alcímében is kifeje­zi a Társalgó, mely most Kul­csár Katalin avatott szerkesz­tő szemét, ízlését dicsérte, szi­gorúan az aktualitások jegyé­ben.. Noha hangulatilag mesz- szeeső témák ötvöződtek mű­sorrá, töretlen volt az adás hangulata. , Ha mindehhez hozzáveszem a napközben hallott tánc- és popzenét — a nótakedvelőkr nek sugárzott blokkokat, nos, akkor kimondom: biztosan le­het még ennél is változato­sabb, szellemesebb, érdeke­sebb hétfői műsort szerkesz­teni, de „nekem legyen mond­va” — soha rosszabbat. EMBERBŐL — EMBERRÉ. Bocsátassék meg egy rövid személyes kitérő. Amikor ezt a riportot először hallottam a múlt esztendő végén (mert be­tegségében legbelül mindig magányos az ember, hát csüg­gedten, fokozott érzékenység­gel), szüntelen azokra a pszi­chiátriai betegekre gondol­tam, akikkel a kórházban nap mint nap találkoztam, amint a folyosókon, a büfében, az osztályok tálalói körül sün­dörögve várták, hogy valaki megszánja őket egy kávé, egy tiltott cigaretta erejéig. Betegtársaim többségét ki­fejezetten ingerelte mindenütt való jelenlétük, a nyitott osz­tály elvének gyakorlati meg­valósulása az intézményben, ahol gyógyulásukra, bajaik enyhítésére vártak. Szigeti István beszélgetése dr. Dobos ■ László elmegyó­gyásszal, mindenekelőtt azért fogott meg,, mert egy rendkí­vüli ember életútján keresz­tül- ismerkedhettem meg Be­nedek István Aranyketrecé­ből jól ismert intaházi elme­gyógyintézetben folyó terá­piával, melynek szerves része a zene. Akkor útravalót jelen­tettek számomra az orvos tes­tamentumnak is beillő szavai, s azt az érzést: lám, lám a ben­nünk a nyomorultság érzését keltő baj milyen kicsiny má­sok mienkénél sokkalta na­gyobb . terheihez mérve. Azt már az e heti műsorúj­ság egyik írásából tudtam még, hogy az orvos, akinek szavai az emberségről-betegségről, feladatvállalásról oly mély nyomot hagytak bennem, a beszélgetés idején milyen sú­lyos beteg volt. Ha tudta, fő­hajtás illeti érte. hogy felül tudván emelkedni a felé kö­zelgő Vég érzésén útmutatást, hitet adott hallgatóinak. An­nak hitét: hogy.érdemes élni. A beszélgetést ma, szerdán délután négy óra negyven • perckor ismétlik meg a Petőfi adón. Szíves figyelmükbe aján­lom. Bányász Hédi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom