Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-11 / 35. szám
xMHap 1982. FEBRUAR 11., CSÜTÖRTÖK Világkongresszus (Folytatás az 1. oldalról.) A kongresszus munkája iránt mutatkozó igen széles körű érdeklődés és a jelenlevő küldöttségek nagy száma egyaránt azt bizonyítja, hogy a világ dolgozóiban mélyen él az összefogás igénye, az a vágy, hogy közös gondjainkra közös megoldást találjunk. Ez így természetes. Közös vonások Az SZVSZ elnöke ezután így folytatta: A szakszervezeti világmozgalom kötelességének tartja a fejlődő világ sajátságos problémáinak tanulmányozását és az azok feloldására való törekvést — hiszen korunkat mindinkább a termelőerők nemzetközivé válása jellemzi. A szakszervezeti mozgalom akcióegységének alapja a munkásszolidaritás. Egymás céljainak és törekvéseinek kölcsönös támogatása, valamint a konkrét bírálat jogának fenntartása nincs ellentmondásban, sőt, feltételezi egymást. Az elmúlt négy esztendő tapasztalatai bizonyítják, hogy van mód rálépni a közeledés, sőt az együttműködés útjára. Különösen a kétoldalú kapcsolatok fejlődésében születtek biztató eredmények; míg a nemzetközi központok között, sajnos, kevesebb az említésre méltó siker. Globális világproblémák Elsősorban a tőkés és a fejlődő országokban, de áttételesen a szocialista országokban is szembetaláljuk magunkat azokkal az új problémákkal, amelyek a multinacionális konszernek kialakulásának és növekvő szerepének következményei. Ez megváltoztatja a szakszervezeti harc egész stratégiáját. Manapság egyre nyilvánvalóbban mutatkozik meg az úgynevezett globális világprob- lépáknak az emberiség sorsára, életére gyakorolt hatása. Az ilyen világproblémák között első helyen áll a világbéke megőrzéséért, a nemzetközi feszültség enyhüléséért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért vívott küzdelem. Szakszervezeti Világszövetségünk megalakulásától kezdve hű maradt a béke jelszavához és ma is kész együttműködni mindazokkal, akik tenni akarnak ezért az emberiség számára létfontosságú ügyért. A világ dolgozóit foglalkoztató alapvető problémák között kell említenünk a gazdasági fejlődés és az új gazdasági világrend kérdését is. Ezek a kérdések ma a szak- szervezetek gondjainak középpontjában állnak — mondotta. Gáspár Sándor beszédét így fejezte be: Kívánjuk, hogy plenáris üléseken és a munkabizottságokban szakszervezeti mozgalmunkhoz méltó nyílt, demokratikus alkotószellemben bontakozzék ki a vita. Fidel Castro beszéde Gáspár Sándor megnyitó beszéde után Roberto Veiga, a Megkezdődött a szakszervezeti világkongresszus Havannában. A képen: a kubai Carmen Gonzalez (jobbról) az egyesült államokbeli kikötő-, acél- és szállítómunkások képviselőivel a kongresszus szünetében Kubai Dolgozók Központjának főtitkára szólalt fel, köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelte annak jelentőségét, hogy a X. szakszervezeti világkongresszus Latin-Amerika első szocialista országában ült össze.Ezután Fidel Castro kubai állam- és kormányfő lépett a szónoki emelvényre. Castro meleg szavakkal köszöntötte a kongresszus küldötteit és vendégeit. Kiemelte a havannai fórum iránt megnyilvánuló nagy érdeklődést, a széles körű részvételt. Ez a tény — mondotta —, a szakszervezeti mozgalom erejét bizonyítja. A havannai fórumon egymástól eltérő irányvonalat képviselő szakszervezeti tömörülések találkoznak egymással. Ennek ellenére — mondotta —, meg lehet és meg is kell találni a közös nyelvet. A világ valamennyi dolgozója számára közös feladat a béke megvédése, a fegyverkezési hajsza megfékezése. Leszögezte, hogy ma a szak- szervezetek számára nem lehet fontosabb feladat a béke ügyének vélelmezésénél. Fidel Castro élesen bírálta az Egyesült Államok kormányát, amely — mint mondotta —, a békés egymás mellett élést a hidegháborúval, a párbeszédet a zsarolással és beavatkozással kívánja felváltani. Veszélyesnek minősítette az Egyesült Államoknak azt a tervét, hogy Nyugat-Euró- pában újabb rakétákat helyezzen el. Washington a katonai erőfölényre való törekvésével, a világ csendőrének szerepét kívánja betölteni — mondotta. HSA -hadgyakorlat Az amerikai gyorshadtest egységeinek részvételével az utóbbi esztendők legnagyobb szabású hadgyakorlatát rendezik meg az Egyesült Államokban ez év tavaszán. A Pentagon keddi bejelentése szerint a „Gallant Eagle ’82”, fedőnevű hadgyakorlatra a kaliforniai sivatagban kerül sor március 15-től április 15-ig. Az egy hónapig tartó gyakorlatokban a hadsereg 25 ezer katonája vesz részt, a költségeket 45 millió dollárra tervezik. A gyakorlatokban csaknem 200 repülőgép és félezer helikopter, több mint 800 páncélozott szállító jármű és a légierő hatvan C—141-es óriásgépe vesz részt. Mubarak nyilatkozata Szovjet—egyiptomi A nyugati körútjáról hétfőn hazatért egyiptomi államfő szükségesnek tartotta leszögezni a nemzetközi nyilvánosság előtt, hogy országa és a Szovjetunió között „nincs folyamatban sem titkos, sem másmilyen kapcsolatfelvétel”. Hoszni Mubarak nyilatkozatát a kairói Al-Ahram szerda reggeli számában idézte. Amerikai—nyugat-európai kőrútjára történt elindulása előtt az elnök bejelentette, hogy Egyiptom 66 szovjet szakértő visszatérését kérte egyes ipari létesítmények működésének biztosítására. Elődje, Szadat a múlt évben utasította ki Egyiptomból a főleg a nehézipar területén dolgozó szovjet szakértőket. Ceausescu megerősítette: Szükségszerű az árak emelése Gazdasági kérdésekről tárgyalt kedden Bukarestben a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága és a legfelsőbb gazdasági és társadalmi fejlesztési tanács. Az együttes ülésen Nicolae Ceau- sescu, az RKP főtitkára elnökölt, aki egyben a legfelsőbb gazdasági és társadalmi fejlesztési tanács elnöke is. Megvitatták és elfogadták az 1981. évi tervjelentést, ezenkívül a mezőgazdasági eredetű élelmiszertermékek áremeléséről hozott határozatot. A tervteljesítésben mutatkozó egyes lemaradásokkal kapcsolatban Ceausescu elmondotta, hogy az ipar 25 milliárd lej értékű termeléssel maradt adós: ez az exportot sújtotta. Kihatott a román nemzetgazdaságra a világgazdasági válság, bizonyos nehézségek mutatkoztak az anyagellátásban, s a mezőgazdasági dolgozóknak is nehéz évük volt. A mezőgazdasági eredetű élelmiszertermékek fogyasztói árának emelését Ceausescu szükségszerűnek nevezte, s újólag megerősítette: az áremelés átlagosan 35 százalékot tesz ki. Hozzátette: határoztak arról, hogy a dolgozók egy része térítést kap, ezenkívül emelik a családi pótlékok és nyugdíjak összegét. Nehéz testi munkát végző dolgozók havonta 210 lej térítést kapnak, a fizikai munkások 190 lejt. 2500 lej havi keresetig 175, 3100 lejig 160, 4000 lejig pedig 140 lej a havi térítés összege. Nyugdíjasoknál 2C00 lejig havi 110, 3000 lejig 100 lej a térítés. A szerdai kairói jelzés — teszik hozzá megfigyelők — köz vetett cáfolata azoknak a fel- tételezéseknek, miszerint Egyiptom a közeli jövőben fel akarná újítani nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval. Kambodzsa új miniszterelnöke ClmnSyt választották meg A kambodzsai nemzetgyűlés kedden egyhangúlag Chan Syt a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB PB tagját, a KB titkárát választotta meg az ország új miniszterelnökévé. Chan Sy eddig megbízott miniszterelnök volt, és ellátta a nemzetvédelmi miniszteri teendőket is. A nemzetgyűlés egyidejűleg Bou Thangot választotta meg miniszterelnök- helyettessé és nemzetvédelmi miniszterré. A küldöttségvezetők tanácskozása Vita a kulissz A kialakult gyakorlatnak megfelelően és a decemberben elkezdődött szünet előtt elfogadott ügyrend és időrend szerint tegnap nem hivatalos tanácskozást tartottak a madridi találkozón részt vevő küldöttségek vezetőt A nem hivatalos ülést néhány nyugati külügyminiszter arra használta fel, hogy elmondja keddre tervezett felszólalását. A többi között felszólalt Sv&nn Stray norvég külügyminiszter is. Megismételte a NATO-országok közis^ mert állásfoglalását a lengyelHsig sajtóértekezlete ellentétek a szövetségben Alexander Haig amerikai külügyminiszter szerdán a spanyol fővárosban tartott sajtó- értekezletén újból a lengyel- országi fejleményektől tette függővé Washingtonnak a madridi találkozón tanúsítandó magatartását. Az amerikai külügyminiszter a Lengyelországgal kapcsolatos nyugati, különösen az amerikai—nyugatnémet nézet- eltéréseket firtató kérdésre válaszolva azt állította, hogy az Atlanti Szövetségen belül még sose sikerült olyan nézet- azonosságot elérni, mint most a lengyelországi események „valós természetéről és a Szovjetunió ezzel kapcsolatos szerepéről”. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszterrel tartott hétfői taországi helyzetről, a továbbiakban azonban azt hangoztatta, hogy országa nem kívánja módosítani az Európában kialakult társadalmi és biztonsági rendet. Az ülésen, amelyen a szabályok értelmében ismét a lengyel küldött elnökölt, a Szovjetunió, az NDK és Csehszlovákia képviselői elutasították egyeseknek azt a törekvését, hogy a madridi találkozót a lengyel belügyekbe való beavatkozásra használják fel. A nem hivatalos ülésen elhangzott felszólalásában Pierre Aubert svájci külügyminiszter úgy vélte, hogy a helsinki folyamat megőrzése érdekében ésszerű lenne mielőbb elnapolni a madridi tanácskozást és néhány hónap múlva folytatni a munkát. A madridi találkozón a legközelebbi teljes ülést pénteken tartják a portugál küldöttség vezetőjének elnökletével. Ma a záródokumentum különböző fejezeteit szerkesztő bizottságok tartanak ülést a még decemberben jóváhagyott programnak megfelelően. Külfcldi tudósítók látogatása Gdanskban A hmgukt általá A lengyel külügyminisztérium sajtóközpontja kedden egynapos riportutat szervezett o Varsóban dolgozó külföldi tudósítók számára. Az utazás résztvevői, köztük a Magyar Távirati Iroda tudósítója, a A TASZSZ cikke a genfi tárgyalásokról Az egyenlő biztonság elvén Terjedelmes cikket tett közzé kedden este a TASZSZ szovjet hírügynökség a közép- hatósávolságú nukleáris eszközökről folytatott genfi tárgyalásokon beterjesztett amerikai javaslatról. A szovjet állásfoglalás szerint ez a javaslat, amely Reagan amerikai elnök múlt év november 18-án elhangzott beszédére alapozva az úgynevezet „nulla megoldás” amerikai tervét tartalmazza, annak tanúsága, hogy az Egyesült Államok nem óhajt olyan megoldást találni a közép-hatótávolságú nukleáris eszközök problémájának rendezésére, amely -megfelelne az egyenlőség és a felek egyenlő biztonsága elvének, és valóban az európai helyzet megjavítására irányulna. Változóban van a tokiói békediphmásia Japán gazdasági lépések Szakuraucsi Josio japán külügyminiszter a parlamentben szovjetellenes gazdasági lépéséket helyezett kilátásba Lengyelország belső problémáinak ürügyén. Azt mondotta, hogy a tokiói kabinet egyelőre „le akarja venni a napirendről” a szibériai földgázvezeték építésében való szigetországi közreműködés és a fejlett ipari technológia átadásának kérdését. A mértékadó japán sajtó a szovjetellenes gazdasági szankciók tervének kidolgozását éppúgy a washingtoni szövetségeshez való fokozottabb felzárkózás jelének minősíti, mint Szuzuki Zenko kormányfő alsóházi állásfoglalását a japán külpolitikai irányvonal érlelődő módosulásáról. A miniszterelnök ugyanis elismerte a törvényhozásban, hogy változóban van az elődei által meghirdetett úgynevezett mindenirányú tokiói békediplomácia. Noha — fejtegette — Japán továbbra is meg akarja őrizni „a szoros amerikai—japán kapcsolatokon alapuló mindenirányú külpolitikájának szellemét, jelenleg mindenekelőtt az Egyesült Államokkal és a nyugat-európai államokkal való összefogás megszilárdítására törekszik”. A lengyelországi fejleményeket használta fel a miniszterelnök indokként. mondván: ezek következményeként Japán „nem tanúsíthat elvtelenül mindenki iránt egyforma jóindulatot”. Szuzuki megértéssel nyilatkozott a reagani katonapolitikáról, valamint az országot fokozott katonai erőfeszítésekre sarkalló washingtoni felhívásokról. mCsAK JöViDEN...m A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsának elnöksége Vlagyimir Pavlovot kinevezte a Szovjetunió tokiói nagykövetévé. Az 1923-ban született szovjet diplomata 1971-től egészen a közelmúltig budapesti nagykövet volt. AZ IZRAELI parlament szerdán jóváhagyta a kormánynak azt a döntését, amellyel „visszautasítja” az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának határozatát. Mint ismeretes, ebben a világszervezet közgyűlése elítélte Izraelt a Golan-fennsík annektálásáért és Izrael elleni szankciókat ajánlott az ENSZ tagállamainak. EGY BOSTONI kórházban szerdán sikeres szívműtétet hajtottak végre Henry Kissinger volt amerikai- külügyminiszteren. A közlemény szerint az 58 éves Kissinger állapota „stabil és kielégítő’. A cikk, amelyet szerdán a szovjet sajtó is közölt, megállapítja: az európai közép- hatósávolságú nukleáris eszközök' problémájának rendezése a világpolitika egyik központi kérdése. A szovjet cikk ezután ismerteti, hogy milyen javaslatokat terjesztett elő a szovjet küldöttség a genfi tárgyalásokon. A javaslatok célja, hogy rövid időn belül kidolgozzák a jövendő megállapodás alapvető elemeit tartalmazó dokumentumot. Az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének megfelelően a szerződésnek számításba kell vennie és ki kell terjednie minden közép-hatótávolságú nukleáris eszközre, amelynek hatótávolsága ezer kilométer, vagy annál nagyobb, s amely Európa területén vagy a környező vizeken van elhelyezve, vagy európai elhelyezésre szolgál. Az említett eszközök szintjének maximális csökkentése érdekében a szerződésnek elő kell irányoznia azt, hogy a jelenlegi (a NATO-nál és a Szovjetuniónál egyaránt mintegy ezer egységet jelentő) szintről 1990 végéig 300 egységre csökkentik azokat, közbeeső célként 1985 végére 600 egységre. A feleknek jogukban áll, hogy maguk határozzák meg a csökkentésre kerülő fegyverzet, összetételét, s a megállapított, csökkentett kereten belül saját megítélésüknek megfelelően hajtsák végre a fegyverzet cseréjét és korszerűsítését, ennek keretét külön állapítják majd meg. A fegyverzet csökkentésének fő eszköze a közép-hatótávolságú eszközök megsemmisítése lesz, ez azonban nem zárja ki, hogy a fegyverzet egy részét egy megállapítandó határon túlra vonják ki. Kidolgozzák azokat a határozatokat, amelyek biztosítják, hogy a tervezett szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését megfelelően ellenőrizzék: a tárgyalások ideiére a felek tartózkodnak attól, hogy új közép-hatótávolságú nukleáris fegyverzetet telepítsenek Európa körzeteibe, a felek mind mennyiségi, mind minőségi téren befagyasztják ebben a körzetben jelenlen már meglevő közép-hatótávolságú fegyverzetüket. Gdanskkal szomszédos Gdynia kikötőjébe, a gdanski Lenin hajógyárba és a vajdasági tanácsba látogatott el. A tudósítók a munkásokkal folytatott rövid beszélgetések, majd a vajdasági tanácsnál tartott sajtóértekezlet során meggyőződhettek arról, hogy a hármasvárosban (Gdansk, Gdynia, Sopot) a nyers- és alapanyaggondokat leszámítva normális ütemben folyik a termelés. A hangulat általában nyugodt, de az áruellátás — főként élelmiszerből — valamivel rosszabb, mint Varsóban. Mint a Lenin hajógyár vezérigazgatója elmondta, az üzemből, amely több mint tizennégyezer embert foglalkoztat, senkit sem bocsátottak el politikai okokból. Jan Labecki, a hajógyár pártszervezetének első titkára, aki a LEMP Politikai Bizottságának tagja, közölte, hogy akárcsak az egész országban. Gdanskban is tájékoztató jellegű megbeszélések folynak a szakszervezetek jövőjéről. ■Mind a hajógyárban, mind a vajdasági tanácsnál tartott sajtóértekezleten elmondták, hogy a termelésben komoly nehézségeket okoznak a különféle nyugati korlátozó intézkedések. Vajdasági szinten ezek a termelés 15 százalékos csökkenéséhez vezetnek a tavalyi évhez viszonyítva. Kedden teljes ülést tartott a LEMP katowicei városi bizottsága. A plénumon bejelentették, hogy a város 14 üzemében már működnek a nemzeti megmentés városi bizottságai. •k Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke, kedden Varsóban fogadta az egyházak világtanácsának küldöttségét, amely a Lengyel Ökumenikus Tanács meghívására érkezett a lengyel fővárosba. A tárgyalások során az egyházak világtanácsának képviselői kifejezték készségüket, hogy tovább folyósítják a humanitárius segélyeket Lengyelország számára. ★ A sziléziai körzet katonai bíróság négy év szabadság- vesztésre és a közügyek gyakorlásától rxiló három évi eltiltásra ítélte a Wujek bányában 1981. december 13—16. között tartott sztrájk fő szervezőjét, Stanislaw Plateket. Mint a PAP lengyel hír- ügynökség jelentette, az elsőrendű vádlott mellett három és -fél, három, illetve két évi szabadságvesztésre ítélték a sztrájk többi szervezőjét. A vádirat rámutatott, hogy a vádlottak a szükségállapot kihirdetése és a szakszervezeti tevékenység felfüggesztése ellenére is a Szolidaritás aktivistáiként léptek fel. További négy vádlottat a bíróság felmentett. lálkozója is a nézetek közeledését tükrözte'— mondta. Alexander Haig amerikai ■külügyminiszter szerdán 24 órás látogatásra a portugál fővárosba érkezett és nyombari megkezdte tanácskozásait Ra- malho Eanes elnökkel.