Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

NAS^ŐRÖSI ^/círfa A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM 19S2. FEBRUÁR 9., KEDD r Érdekes bemutató Újdonságokat síit nek a pékek A Toldi Miklós Élelmiszer­ipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézetnek az Arany János utcában van a továbbképző központja. Ott rendszeresen tartanak bentla­kásos továbbképző tanfolya­mokat, igen jó körülmények között. Legutóbb például a Magyar Élelmezésipari Tudo­mányos Egyesület megyei szervezete rendezésében a megyei sütőipari vállalatok középvezetőinek egyhetes to­vábbképzésére kerítettek sort. Tárgyi emlékek Erre a tanfolyamra vendégül hívták a Bács megyei Sütőipa­ri Vállalat képviselőit is. Az összesen 21 hallgató zsúfolt na­pokat élt át itt, Nagykőrö­sön. Délelőtt és délután is elő­adásokat hallgattak kiváló szakemberektől vagy pedig szakmai konzultációkat tartot­tak. A hallgatók a tanfolyam végén írásbeli vizsgát tettek. A továbbképzés ideje alatt az egyik érdekes nap volt pél­dául az, melyen a meghívott sütőipari vállalatok képviselői tájékoztatták a jelenlevőket az általuk gyártott diabetikus és gyógykészitményekröl. A termékbemutatón ott volt Wit­tinghoff Sarolta, a MÉTE sütőipari szakosztály szervező titkára és Bartos -Lászlóné, a Pest megyei Tanács V. B. mezőgazdasági osztályának csoportvezetője, a megyei MÉTE-szervezet sütőipari szakosztályának titkára. Wittinghoff Sarolta a ter­mékbemutató kapcsán el­mondta, hogy a Pest megyei sütőipari vállalatok sokat tet­tek és tesznek a korszerű táp­lálkozásért. Vállalják a kuta­tóintézet és a saját maguk ál­tal kikísérletezett termékek próbagyártását. Szakmai szem­pontból nézve, a termékbe­mutatóknak óriási jelentősé­gük van. Ugyanis elképzelhe­tő, hogy egyik-másik vállalat kedvet kap a bemutatón lá­tottakhoz és újfajta készít­ménnyel lepi meg a körzeté­ben lakókat. Egyébként az itt kiállított termékek — mon­dotta a titkár — újdonságok, s egészségmegóvó táplálkozási célokat szolgálnak. A továbbiakban Wittinghoff Sarolta arról ejtett szót, hegy a MÉTE sütőipari szakosztá­lyon belül egy éve alakult meg az ipartörténeti bizottság, melynek 30 tagja van az or­szág különböző részeiből. A céh korszaktól vagy a még azt megelőző időből az ipar- történettel kapcsolatos emlé­keket, gépeket, berendezése­ket, fényképeket, okmányokat összegyűjtik és feldolgozzák, s a Sütőipari Emléktárban, a Budapest VI.J Jókai utca 10. számú házban helyezik el, ott, ahol a múlt század végén még pékség volt. Már idáig is szépen összegyűltek a tárgyi emlékek. Ügy tervezzük, hogy az év végéig megnyílhat ez az országos állandó kiállítás. Táplálkozási szokások Visszatérve a bemutatóra, Wittinghoff Sarolta, örömmel nyugtázta, hogy a bemutatott diétás termékeket a család nem diétázó tagjai is élvezet­tel fogyaszthatják jó ízük és magas tápértékük miatt. Oláh András, az Észak- Pest megyei Sütőipari Válla­lat igazgatója arról számolt be, hogy az országban első­ként fogják gyártani a sómen­tes kenyeret, melyet főként vese- és epebetegség, vala­mint a vérnyomásos megbete­gedések esetén ajánlanak a vásárlóknak. A klinikai pró­bák most folynak, amint meglesz az engedély, megkez­dik a folyamatos gyártást. A kerepesi komlós kenyér ma­gyaros kenyéríz hatású, göm­bölyű formájú, egy kilogram­mos és nagyüzemi gyártásra alkalmas termék, mely a fehér kenyér élvezeti és a barna ke­nyér táplálkozási értékét öt­vözi. A Dél-Pest megyei Sütő­ipari Vállalattól Körösztös Bálint műszaki vezető el­mondta, hogy igény szerint Cegléd mellett Nagykőröst is el tudnák látni kukoricape- hellyel készült kenyérrel és egy kilogrammos alföldi bar­nakenyérrel. Persze, ez eset­ben is szükség lenne a táplál­kozási szakások változtatásá­ra. A Nyugat-Pest megyei Sütő­ipari Vállalat sok olyan tér méket mutatott be, melyeket a nagykőrösi élelmiszerből tokban is szívesen látnánk vi szánt. Például a lenmagos ke­nyeret, a bakonyi barna ke­nyeret, a búzakorpás és bú- zacsírás battai bucit, a bemu­tatón nagy sikert aratott ku­koricalisztes, kukoricapelyhes és búzacsírás teasüteménye­ket, valamint a sajtos kenye­ret. EÜsmsrést érdeme! Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az említett termékek rendkívül finomak, s felso­rolni is elég lenne azokat a szempontokat, melyek miatt ajánlatos a fogyasztásuk. Egyébként a bemutatón a Toldi iskola is kiállított, termékeivel elismerést vívott ki. K. K. Anyakönyvi hérek Született: Antal József és Szóláth Katalin: Mónika; Pi- jakovics Ferenc és Kovács Er­zsébet: Márk; Jankó András és Sütő Gyöngyi: Melinda; Bago- ta Zoltán és Zatykó Margit: Zsolt; Vörös-Szűcs László és Bimbó Julianna:-László; Tóth József és Pantó Rozália:- Ildi­kó nevű gyermeke. Házasságot kötött: Kovács György és Ugi-Rácz Katalin. Meghalt: Matulay Lászflóné Nagy Eszter (Fáskert u. 3.); Tóth Sándorné Túri Magdolna (Vági I. ltp.); Kovács Lajos- né Zsikla Julianna (Csikvár- dűlő 11.); Vajda Mihályné Ma­ta Julianna (Hóvirág u. 3.); Kollár Illésné Balázs Mária (Szőlő u. 15.); Fazekas Szűcs Sándor (Szurdok dűlő 24.); Fo­dor Józsefné Jana Eszter (Táz- erdei u. 16/b.). Előadás SvafcréS Az Arany János Művelődési Központban ma, kedden este 6 órakor „Svájc, a nagy he gyek, a béke országa” címmel diavetítéssel egybekötött úti- élmény-beszámolót tart Kóbo- ri Pál. A nyülfenyésztés előnyei Hozzáértéssel kifizetődik Az utóbbi esztendőkben az Áfész házinyúltenyésztő szak­csoportjának eredményes munkálkodása folytán szépen fejlődött Nagykőrösön a házi- nyúltenyésztés. Az idei lehető­ségekről Patay Ernőt, a szakcsoport elnökét kérdeztük meg a napokban. Évente ötször fial — Mind többen felismerik, hogy hasznot hozó mellék- foglalkozás a házinyúl te­nyésztése. A nyúl kilóját most 46 forintért vásárolják. A szakcsoport tagjainak száma már 120-ra növekedett. A te­nyésztők 1200 anyanyulat tar­tanak. és a múlt évben 16 ezer darab élő nyulat adtak le az Áfész átvevőtelepén. Az idén 20 ezer nyúl leadására számítunk. — Milyen nyulakat tarta­nak? — Legtöbben kaliforniai és új-zélandi hibrid változatokat és terjedőben van a Gödöllőn kitenyésztett magyar gyöngy­fehér nyúlfajta, melynek füle és lába vége fekete. A jó faj­ták jó gondozásban 12—13 hét alatt elérik a 2,60 kg átvételi súlyt. Egy anyanyúl évente 4—5-ször fial, összesen 30 da­rabot. Az elnök, hogy a tagoknak jófajta anyanyulakat biztosít­son két társával még a tava­szon 400 férőhelyes anyaneve­lő telepet létesít, melybe a dunavarsányi fajnyúltenyész- tő telepről. 6 hetes nyulakat hozatnak, és felnevelik anyák­nak, ami vérfrissítés szem­pontjából is nagy jelentőségű. Az elnök szorgalmazására a szakcsoport tagjainak, mél­tányos díjért az idén is adnak 2—300 négyszögöl háztáji térü- letet. ahol nyúltakarmányt termelnek. A Mészáros János Tsz pedig szintén kedvezmé­nyes áron lucernakaszálást engedélyez a tagoknak. Anyaállatokat nevel Megkérdeztük azután az el­nököt, hogy az értékes szőr­meállat: a nutria tenyészté­sének a szakcsoport legutóbbi gyűlésén bejelentett terve mi­ként alakul? — Már 30 tag érdeklődik a nutriatenyésztés megkezdése iránt. Ezt látva, érintkezésbe léptünk a nutriát nagyban te­nyésztő Sárszentmihályi Álla­mi Gazdasággal, mely anya­állatokat nevel és ad el, s a megnőtt nutriákat élve vagy lenyúzva a bőrüket átveszi. A sárszentmihályi gazdaság egyik szakemberét rövidesen elküldi Nagykőrösre, , aki a szakcsoport gyűlésén ismerteti majd a nutriatenyésztés meg­indításának lehetőségeit. Végül megemlítjük, hogy a szorgalmas körösi nép min­denhez hozzáfog, ami hasznot ígér. Két tenyésztőnek mór a nutriánál is értékesebb szőr­meállata: csincsillája is van. Drága a szőrméje Egy másik tenyésztő szintén értékes szőrmeállatot: fehér rókát szerzett, melynek te­nyésztését össze lehetne kap­csolni a nutria tartásával, melynek húsa jó volna a fehér róka etetésére. A jövő nagy ígérete, hogy Nagykőrösön meghonosodik a nemes szőrmés állatok te­nyésztése. melyeknek szőrmé- jáből a drága, 50—100 ezer forintos női bundák készül­nek. Kopa László Nők akadémiája A nők akadéfniája előadás- sorozata keretében dr. Kovács Gábor, az Arany János álta­lános iskola igazgatója tart előadást Gyermeknevelés a családban címmel, február 10- én, szerdán este 6 órakor az Arany János Művelődési Köz­pontban. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT — SPORT Féri! teremkézilaUa A teremkézilabda Toldi Ku­pa mérkőzéssorozat idei máso­dik játéknapján 13 férficsapat mérkőzésére került sor a Tol­di sportcsarnokban. Az erő­sebb, A-csoportban az egyesü­leti, a B-ben főleg diák spor­tolók mérkőznek, 2x25 perces idejű találkozókon. Néhány összecsapás máris nagy küz­delmet hozott. A-CSOPORT Nk. Kinizsi—Albcríirsai MTVSK 18-16 (8-8) Nk.: Hegyi — Vilcsák (2), Péczeli, Varsányi (7), Bona (7), M. Szűcs (2), Jónás; csere: Járdi, Rónaszéki, Hatvani. Két télen vidékről igazolt játékos is szerepelt a körösi csapatban. Küzdelmes, változatos első fél­idő végén egyenlítettek a he­lyiek az 1931. évi összevont járási bajnok és sokat fejlő­dött együttes ellen. Szünet után mindkét gárda szorosan és jól védekezett. A fegyelme­zettebb hazaiak az utolsó per­cekben biztosították győzel­müket. Tiszákécskei VEGYÉPSZER —Karatetétien SE 22-14 (9-6). Abonyi Tsz SIC—Hernádi Tsz SK 21-16 (13-7), Lajosmizsei KKSE—Abonyi Tsz SK 23-18 (15-9). B-CSOPORT Kecskeméti MFSC— Nk. Toldi DSK 30-17 (16-8). Ha Etái mn a gyerekkel Többen is hasznát láthatnák Pedagógus, pszfaheiégus, orves ad tanácsét Az idén ötéves a ceglédi városi tanács nevelési tanács­adója. Az eltelt öt esztendő tapasztalataiból, a kialakult gyakorlatról és a közben fel­merült gondokról beszélget­tünk Bárányt Tiborral, a ne­velési tanácsadó vezetőjével. Hármas feladatkor — Megyénkben kilenc neve­lési tanácsadó működik, így az ország legjobban ellátott megyéjének számítunk. Hoz­zánk tartozik a legnagyobb te­rület, Cegléd város, a járás és Nagykőrös is. Sajnos, ehhez a feladatkörhöz kevés, szakem­berrel rendelkezünk, de a me­gyei tanács művelődésügyi osztályának ígérete szerint két szakmabelit kapunk rö­vid időn belül. Az eltelt öt év alatt ezer gyereket vizsgáltunk meg, s ha egy-egy gyermek öt alkalommal vagy ennél több­ször jön vissza hozzánk, kon- dozásba vételről beszélünk. — Milyen feladatokat lát­nak el? — Tanácsadónk olyan intéz­mény, amely a nevelést, okta­tást speciális pszichológiai, pedagógiai eszközökkel segíti. Elsősorban azokról a 3—18 éves gyerekekről van szó, akik magatartási, tanulási, idegrendszeri zavarokkal küz­denek. Szeretnénk elérni, hogy a hozzánk forduló gye­rekek alkalmazkodóbbakká váljanak, és képességeiknek minél jobban megfelelő ered­ményt produkáljanak a tanu­lásban. dig valami rendellenesség hú­zódik meg. Feltétlenül foglal­koznunk kell az olyan gyere­kekkel, akiknél agresszivitás, hazudozás, csavargás, lopás tapasztalható. A szülő nem hagyhatja figyelmen kívül a rendszeres bevizelést, beszéd­zavart sem. — Az iskola igénybe veheti a nevelési tanácsadót, ha a tanuló többszörösen bukik, is­kolaéretlen magatartást tanú­sít, vagy ha a 14. évét betöl­tött diákot magatartási, tanul­mányi problémák miatt fel akarja menteni vagy állami gondozásba vetetni. Szülői kísérettől — Hogyan lehet segítséget kérni a tanácsadótól? — A szülőkkel való előzetes megbeszélés alapján a gyer­mek vizsgálatát kérhetik a művelődésügyi osztályok, az oktatási intézmények, a gyám­hatóság, az illetékes körzeti gyermekorvos, vagy hozhatja közvetlenül maga a szülő is. Jó, ha a vizsgálatra a gyerek szülői kísérettel érkezik, mert a szülő sok értékes informá­ciót adhat. Őszinteségével se­gítheti munkánkat, de sajnos, sokszor a nehezebb esetek­ben, az alkoholista szülők igyekeznek elkendőzni az igaz­ságot. — A gyerekek sokoldalú vizsgálatban részesülnek. A pszichológus főként tesztek kitöltésével igyekszik meg­győződni a gyerek képességei­ről. A pedagógus az intéz­ménytől és a szülőktől kapott vélemény alapján, a pszicho­lógussal együttműködve ad nevelési tanácsadót. Ha ideg­rendszerbeli zavarra derítünk fényt, a gyermeket orvos is megvizsgálja, és tanácsokat ad a gyógyuláshoz. — A szülők vagy az intéz­mények keresik fel önöket gyakrabban? — Mind több azoknak a szü­lőknek a száma, akik maguk fedezik fel gyermekük problé­máját és kérnek tanácsot a további neveléshez. Termé­szetesen igényeljük az intéz­mények információit is, mert a közösségbeli viselkedés is értékes támpontot ad. Nevelni, nem ütni — Minden rászoruló gyerek eljut ide? — Jó lenne, ha — az óvo­dákhoz és általános iskolák­hoz hasonlóan — a középfokú oktatási intézményekből is el­jutnának hozzánk az arra rá­szorulók. A serdülőkor önma­gában is sok problémát okoz, nehéz szakasz ez a gyerekek életében. Ha a 14—18 éves kor­osztályból eljönnének hoz­zánk, akiknek kellene, talán nem egy későbbi, kriminalisz­tikai esetet előzhetnénk meg — Milyen nevelési tanácsot adna a szülőknek? — Nagyon fontos, hogy a családban a szülők a különbö­ző korú gyerekek között ne tegyenek különbséget, mert erre a mellőzött gyerek na­gyon érzékenyen reagál. Visz- szahúzódó, magába zárkózó lesz, olyan társaságot keres ahol érzi, hogy fontos á sze­mélye. A gyereket nem sza­bad ütni-verni. A verés meg alázás és semmiképp nem ve zet a helyes útra — fejezte be a beszélgetést Baranyi Tibor, O. B. Nk.: Orell — Kiss (5), Scheidl, Holló (4), Maráczi, Farkas (6), Nagy (1); csere: Németh (1), Bozóki, Dávid. A toldisok serdülő korú csa­pattal álltak ki a vendégek el­len. A néhány évvel idősebb és rutinosabb főiskolások biz­tosan győztek. Szünet után fel­jöttek a mozgékony hazaiak. KÖZGÉP (Cegléd) II.— Ceglédi Mezőgazdasági DSK 21-21 (13-9), Ceglédi 203-as DSK—szovje­tek 29-20 (13-8). E sportág híreihez tartozik; hogy március 19-től 21-ig vá­rosunkban tartják a játékve­zetők megyei továbbképzését, ami az előadók vonatkozásá­ban a megyei kézilabda-törté­netben a legreprezentatívabb­nak ígérkezik. Ba jnoki és barátságos teke A 24 fős mezőnyben a ren­dező KÖZGÉP, az Aszódi Spar­tacus, a Gödöllői SC, valamint két körösi sportkör képviselői voltak' ott Cegléden, a kétnapos megyei felnőtt egyéni tekebaj­nokságon. Szerepléséért Sziabó érdemel dicséretet, a többiek még idényeleji faeredményt ér­tek el. Körösi vonatkozású eredmények: 9. Szabó Balázs (Nk. Mészáros Tsz SK) 400; 17. Farkas József (Nk. Mészáros Tsz SK) 375; 19. Váradi Dénes (Volánbusz) 369; 20. Tóth Fe­renc (Volánbusz) 369; 23. Ha­lász Ernő (Volánbusz) 334 össz- fával. Egyenlő eredménynél a jobb tarolás döntött. A temetőhegyi tekecsamok- ban a felkészítést szolgáló, 2x8 fős előkészületi csapatmérkő- zés-t játszottak az NB II. 5. he­lyén végzett szomszéd város­beliekkel és jól helytálltak a termelőszövetkezetiek. Kecs­keméti MÁV—Nk. Mészáros Tsz SK 7:3 (3231-3089), Pont­szerzők: Kasza 430 (a mezőny legjobbja), Farkas Z. 404, Far­kas J. 404. A lekesport híreihez tartozik még, hogy a több játéklehető­ség érdekében a február 15-én kezdődő Bács-Kiskun megyei csapatbajnokságban is elindul a Nk. Mészáros Tsz SK, ver­senyen kívül. KEDDI SPORTMŰSOR ASZTALITENISZ Sportotthon, 17 óra: Kon­zervgyár—Könyvkötő Szövet­kezet, 18 óra: a városi Volán Kupa csapatverseny A-cso- portjának 1. fordulója. 18.30: Rokonok—NEFAG, Volán Ku­pa csapatmérkőzés. S. Z. fthzlmüsor A birodalom visszavág. Szí­nes, szinkronizált amerikai fantasztikus film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben A kapitány lánya. Szovjet ifjúsági kalandfilm, fél 4-kor. A vízesés fia. Színes, ameri­kai, magyar hangbemondásos film, fél 6-kor és fél 8-kor. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, A házasság. Főiskolás bérlet. ISSN 0133—2703 <Nagykőrösi Hírlap» — Három jól elkülöníthető feladatkörünk van. Iskola- érettségi vizsgálatunk során az óvodába járó és az otthon nevelkedő, iskolára előkészítő foglalkozásokon részt vevő problémás gyerekekről adunk véleményt. Kérésre szakvéle­ményt és tanácsot adunk a gyámhatóságnak. Ezekben az esetekben a gyámhatóságtól konkrét vizsgálati szemponto­kat is kapunk. A hozzánk forduló oktatási intézményeknek és a szülők­nek nevelési tanácsot adunk, miután komplex módszerek­kel megvizsgáltuk a beillesz­kedési, tanulási és egyéb za­varokkal küzdő gyermekeket. Tanácsainkat, javaslatainkat bizonyos idő eltelte után is­mételt vizsgálattal ellenőrizzük. Ha olyan rendellenességekkel találkozunk, amelyek korrigá­lása lehetőségeinket megha­ladja, mint például a neuro­tikus alkatú gyerekek esete, ideggondozóba irányítjuk őket. — Mikor célszerű a tanács­adóba elhozni a gyerekeket? — Általában akkor, amikor már a család és az iskola át­lagos nevelési módszerei ered­ménytelenek maradnak. Ilyen például, ha a szülő vagy a pe­dagógus a gyereken rendkívü­li nyugtalanságot, érzékenysé­get, szorongást, gátlásosságot, figyelmetlenséget, félénksé­get, szótlanságot észlel. Indokolt elhozni a fejfájás­ról, álmatlanságról, fáradtság­ról panaszkodó gyerekeket, mert a panaszok mögött min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom