Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-06 / 4. szám

Máris cseng a telefon Levelet írt a felügyelő Nem könnyű átállni az ötna p os munkahétre. A változó munkaritmus máris zavarokat okozott a kereskedelmi háló­zatban. Héttőn egyszerre tartott rö­vidített munkanapot a Földvári téri új ABC-áru- ház, ahol 17 órakor zártak. Ezen a napon 14.39-kor kattant a zár a telepi Áfész-bolt ajtaján, 16 óra­kor zártak a Széchenyi ut­cai 10-esben. Nem csoda hát, ha szerkesztő­ségünk asztalán is csörögni kezdett a telefon, s többen je­lezték, hogy a munkából későn hazaérkezőknek ez így komoly gondot okoz. Varga József, a városi tanács kereskedelmi felügyelője, a helyszínen tájékozódott és máris megfogalmazta a levelet az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójának címezve. E szerint kéri, hogy a Föld­vári téri, a Thälmann téri ÁBC és a 10-es hétfőn 18.30-ig tart­son nyitva. Szerinte viszont dicséretet érdemel a Radnóti úti ÁBC és az Áfész 25-ös szá­mú — a deákvári faház — kollektívája, mert saját hatás­körükben intézkedve, az ün­nep utáni napokon még az eredeti nyitvatartási rend sze­rint fogadták a vásárlókat, szá­mítva arra, hogy a több napos pihenő után nem minden vá­sárló szerez tudomást az újról. Többen kifogásolták azt is, hogy az ünnepek alatt ke­vésnek bizonyultak az új­ságok, folyóiratok. Hosszú sorok álltalr a pavilonok előtt. Egy helyen az árus szilveszter­kor azt közölte: — Mindenből a fele példányt kaptam. — Nem így van — közölte Pomázi Miklós, a Pest megyei Postahivatal vezetője, tények­kel cáfolva az állítást. Az elő­fizetéses példányokon kívül a szokásos mennyiség érkezett a városba. A Pest megyei Hírlap előfizetett példányain kívül többek között 3 ezer nyolcszáz került az árusokhoz. Kará­csonykor jelentős remittendánk — maradványunk — volt, az újévi számok elfogytak. Felte­hető, hogy a hosszú ünnepek miatt az átlagosnál nagyobb volt a kereslet, s ez okozta a hiányt. Érdekünk szerint is boldogan teljesítjük a többlet- igényt, bár ezt nem mindig si­kerül pontosan felmérni. A most szerzett tapasztalatokat a jövőben figyelembe vesszük. K. T. I. Szóvá tesszük A reklám hitele A Madách mozi január 1-re és 2-re filmvetítést hirdetett a művelődési központban. Akik elmentek, döbbenten fedezték fel a bejárati ajtóra függesz­tett táblát; zárva. A plakát szerkesztésekor még nem gondoltak arra, amit az ideérkező éjjeliőr közölt hivat­kozásul? Január 1. a ház dol­gozóinak is ünnep. Sz. F. vAg\ KjHXrtu A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 4. SZÄM 1982. JANUÁR 6., SZERDA Télen a ligetről Döntöttek, véglegesen rendezik Tanulmányterv a területrendezésre Hazánkban járt építész is­merősöm, most így búcsúzott: — Rengeteg és szépszínű festéketek van, amivel hosz- szú tanulmányok után pazar pompába öltöztettétek városai­tokat. No persze, ehhez a romok helyén csodálatos épületeket kellett emelni, a települések határait kitolni, milliárdokért rendbe hozni a műemlékeket, parkokat, ligeteket teremteni. Csőri Lajos, a tanács mű­szaki osztályvezető főmérnöke, ezt mondta: — Elértünk oda, hogy a vá­ros ligetének rendezésére gondoljunk. A tanulmányterv, melyet Kassai Géza kertész- mérnök és Évinger Ferenc építésztechnikus készített már az asztalomon fekszik. A krónika szerint A múlt század végén, még csak a Hétkápolna dombján állt néhány fa, innét a Du­náig és a város felé kietlen vizenyős terület húzódott. Csávolszky József kezdemé­nyezésére, ezen a területen, ahol az 1849. évi két váci csa­ta lezajlott, a millenniumi ün­nepekre ligetet lé teái tették, melyet előbb Csávolszky-, majd Erzsébet-ligetnek nevez­tek. Területe 105 ezer négy­zetméter, melyhez 70 ezer négyzetméter parkfelület, 29 ezer négyzetméter vízfelület és 6 ezer négyzetméter útfelület tartozik. A húszas évektől té­len korcsolyázó hely, nyáron horgászok és gyermekek pa­radicsoma. A Korcsolyázó Egyesület csarnoka mellett kerthelyiséget lehetett találni, ahol hétköznap cigányzene szólt, vasárnap fúvószenekar játszott. Tavaszi és téli ára­dáskor a Duna elöntötte a ligetet, a föltorlódó jégtáblák szinte elfűrészelték a fákat. A Duna rendezésével, az Ady Endre-sétány mellett épült gát után, a víz a sétánytól visszahúzódott, átadva a he­lyet a sásnak, a nádnak. A felszabadulás után a mű­velődési ház lelkes gárdája a ligetben szabadtéri színpadot épített, ezt később lebontot­ták, majd felépült a stadion, Méltó komolysággal Lehotka Gábor művészete Erős, saját útját járó egyéniség Komolyság, elszánt, bátor magunkbaszállás és számve­tés, a tiszta művészet erejébe vetett erős hit. Ezekkel aján­dékozott meg bennünket Le­hotka Gábor az elmúlt év utolsó napján. Lehotka Gábor nagy művésszé ért. Techniká­ja úgyszólván tökéletes. Re­gisztrálása tömör, telt és vi­lágos, mentes minden külső- séges hatásvadászattól. Fra- zeálása, tempói természetesek, jól átgondoltak, s a hallgató eligazodását lehetővé teszik a legbonyolultabb zenei szöve­dékben is. Áll ugyanez a leg­apróbb részletig, pl. az orna­mentika magától értetődő, de egyáltalán nem könnyű meg­szólaltatására. Mindezek mö­gött ott érezzük erős, saját út­ját járó egyéniségét: méltó utódja az előző félszázad or­gonistáinak (Hammerschlag, Zalánfy, Wehner). Az est lemélyebb hatású, s egyben a legnehezebb felada­tot jelentő első száma Bach hatalmas Esz-dúr Preludium és Fugája volt (BWV 552). Méltán sorakozott utána a többi, a költői Pachelbel va­riációk, Händel és Haydn egy-egy orgonaversenye. Az utóbbiakban a váci zeneisko­la tanáraiból alakult vonós- zenekar, a „Musica Humana” jól helytállt, különösen a Handel-műben. A Haydn ver­senymű zenekari részének gondosabb kidolgozására — úgy látszik — nem volt elég idejük. (Vajon, miért nem tüntették fel őket a hangver­seny plakátjain?) Mindent összevetve: ilyen komolysággal is lehet búcsúz­ni égy gondokkal és problé­mákkal terhes esztendőtől. A szép estet Weisz György, a váci városi tanács elnöke nyi­totta meg. Rövid, tömör és tartalmas bevezetője méltó volt a szép alkalomhoz. Sólyom Károly és a horgászegyesület tagjai rendezték a tavak környékét. Az utóbbi időben a parkrész elszennyeződött. A százéves platánok, füzek halálra van­nak ítélve. A város lakossága érzi, kötelessége nemcsak a ligeti flóra, de a ligeti fauna megmentése is. Minden évben hírt adtunk arról, hogy egy- egy vállalat, szervezet, brigád felajánlotta segítségét a meg­mentése érdekében. Első he­lyen a horgászegyesület áll, de 1979. májusában az erdőgaz­daság dolgozói, a napokban a váci Madártani Egyesület tag­jai jelentkeztek társadalmi munkára. A városi tanács és a Váci Dunai Sport és Horgász Egye­sület elhatározta a liget vég­leges rendezését. Mivel a Du- na-parti parkkal, majd szer­ves egységet alkot, ezek a munkálatok, a város folyólát- képi zártságát föloldó park építésének befejezését is je­lentik. A Derecskéi és a Kis tó A tanulmányterv javasolja, hogy a 21 ezer négyzetméter területű Derecskéi, a 2 ezer négyzetméter területű Kis tó, valamint az ezek vizét leve­zető 6 ezer négyzetméter te­rületű két csatorna, húszezer köbméter iszaprétegét töltsék fel és gátátvágásokkal, új zsilipek építésével a vízmoz­gást gyorsítsák fel. A meder, a part, a sétahelyek rendezé­sével, eszfetikusabb horgász­helyek létesítésével, a De­recskéi tavat felnőtt-, a Kis tavat gyermekek horgászhelyé­vé alakítsák ki. Külön fejezet foglalkozik a parkfelülettel és az utakkal. Javaslatot ad az értékes fák megmentésére, új fák, főként fűz, nyír, nyár, tölgy, mocsári ciprus ültetésére és nagyobb gyepterület kialakítására. A hatezer négyzetméter felületű sétány teljesen leromlott, azt két és fél méter szélességben újjá kell alakítani, mindkét oldalán 40x20x6 centiméter kerti szegélyt ültetni, közöttük padokkal. A megvalósulás után mind­ezt rendszeresen karban kell tartani, melyre külön, állandó dolgozókat kell szerződtetni. Ezek részére a Stadion sarká­nál külön szolgáltatóházat építenének. Mivel a liget út­jairól az összes gépjárművet kitiltják, ezért a liget mellett, a már megszűnt szennyvízde­rítő területén parkolót építe­nek. Lehalászás — A tanulmányterv csak gondolatokat fogalmaz meg, a kivitelezés anyagiakon múlik — mondta Csőri Lajos, a ta­nács műszaki osztályvezető fő­mérnöke, amikor az utolsó ol­dalt is kijegyzetelve, azt ré­szére visszaadtam. A tavak vizét már kezdik leereszteni, a lehalászás folyik, morgó, zakatoló gépek jelen­tek meg a területen. Mészáros Gyula Új szerződést kötnek Bőven termett minden kert A Dél-Pest megyei Afész fel­vásárló körzetében tavaly igen eredményes esztendő zajlott, jó volt a zöldség- és gyümölcs- termés, a felvásárlás értéke magasabb lett a tervezettnél. A szerződéskötéseket már tavaly, a negyedik negyedév­ben elkezdték. Piacra, konzerv­gyári feldolgozásra és exportra egyaránt termeltetnek. A kistermelőket ösztönzik a hajtaíásos primőrök termesz­tésére, olyanra is, ami export­ra alkalmas. Fóláves munkaterv Busztúrák — Előadások A Madách Imre Művelődési Központ pedagógusklubja előrelátóan, példás tervsze­rűséggel dolgozik. Ezt bizonyít­ja, hogy Tóthné Dévánszky Erzsébet titkár január első he­tében féléves programról adott tájékoztatót munkatársunknak és a szerdai klubnyitón a tag­ságnak. Idén június végéig sokszínű rendezvénysorozatot állítottak össze a pedagógusklub tagjai számára. Az új év első vendége Vályi László iparművész lesz. Néhány érdekesebb előadás címe és előadója: dr. Földi Jenő főor- vas (vesebántalmak), Murvai Zoltán agrármérnök (mezőgaz­daságunk helyzete), dr. Kovács Margit kutató (görögországi élmények), Tabán Béláné ipar­művész (Baranya megye ipar­művészete), Lada Anna tanár (a költészet napja), dr. Nemes- suri Mihály kutató-orvos (a nyugdíjasok egészséges élet­módja), dr. Székely Lajosné vezető óvónő (az óvodák peda­gógiai irányítása). Terveznek hazai és külföldi autóbusztúrákat. Kirándulá­saik úticélja: Kalocsa, a gyo­mai gyógyfürdő, Türingia és Sárospatak. Vendégként fogad­ják a fővárosi VII. kerületi nyugdíjaspedagógus-klubot. Lesz egy közös rendezvényük a kerepestarcsai pedagógusklub­bal. A nők napja alkalmából Gere Géza iskolaigazgató mond ünnepi beszédet, a Báthori ut­cai iskolában rendezendő pe­dagógusnapon Pelczeder Tibor iskolaigazgató lesz a szónok. Farsangi mulatságot rendez­nek az Árpád úti iskolában, a klub kezdeményezi a vácdukai néprajzi kiállítást. Harmincnál több rendez­vény 1982 első felében: mind­ez dicséretre méltó tervezés, s a megvalósítást garantálja a klub jól együttműködő, agilis vezetősége. Lassan járj, tovább élsz! Az összetört Lada Az út csúszós, jégbordák ringatják a ködben a bo­torkáló járműveket. A rá­dió reggel többször is be­mondta, nap mint nap: Csak az induljon el kocsi­val, akinek feltétlen szük­séges útrakelnie. Óvatosan közlekedjünk. Voltak, akik hallgattak a figyelmezte­tésre, s most is akadtak, akiknek sürgős volt az út­juk. A 2-es főút gödi szaka­szán, a község közepén a gyalogosok védelmére, s a közlekedés biztonsága ér­dekében, sok helyen festet­tek fel gyalogátkelőket, zá­róvonalat, s KRESZ-táblák is adnak útbaigazítást. A 4—5 kocsiból álló „kon- voly” alig 30 kilométeres sebességgel tartott a fővá­ros felé. A Kincsem csár­dától egy Lada előzésbe kezdett. Előrehaladása alig volt nagyobb az előzen­dőkénél. És következtek — igaz, alig láthatóan — a záróvonalak, s a „zebrák”. Szembejövő forgalom nem volt, így az előzés a Zöld­fa vendéglőnél lévő gya­logosátkelőnél be is feje­ződött. A kocsi alig észre­vehetően távolodott. A megelőzőitek pár perc múlva, ismét találkozhat­tak a Ladával. Orra ösz- szetörve, s a Skoda hátul­ja is megsínylette a talál­kozást. Ki volt a vétkes? A pontos választ nem tu­dom. Azt azonban hiszem, hogy most is igaz a köz­mondás: Lassan járj, to­vább érsz. Ügy is mondhatnánk: to­vább élsz. Kovács Csaba Boy-szo!gálat Nonstop olajszállítás A testes olaj tartályos gép­kocsi a járda mellé kanyaro­dik. Fürge kezek hozzák az udvarból a kannákat, s már mérik is beléjük a közkedvelt fűtőanyagot. Másutt nyílik a pinceablak, s vezetéken -fo­lyatják az ott tárolt hordókba az olajat... Juhász Gyula utca 2. Munkanapokon szinte állan­dóan cseng a telefon. Itt ve­Testvésjérásunk életéből ipari, m ezoga zdasági eredmények ä CSlflilráf programja Az Érsekújváron megjelenő Heti Hírlap — a járási párt- bizottság és a járási nemzeti bizottság magyar nyelvű he­tilapja — ma már színes ofszettechnikával készül. Ez nemcsak tipográfiailag jelent változatosságot, de kiemeli a tartalmas, érdekes cikkek so­kaságát. Lezártunk egy évet A nyolcoldalas, év végi ün­nepi szám, vezércikkét, a fen­ti címmel írta Albert Cuba, a járási pártbizottság vezető titkára. Elöljáróban megemlí­ti, hogy 1981-ben intenzív har­cot kezdtek a XVI. pártkong­resszus határozatainak a meg­valósításáért. A központilag irányított szlovákiai vállalatok többsége sikeresen teljesítette árutermelési tervét. Ami di­cséretre méltó: az üzemek ma már nem raktárra termelnek, hanem arra törekednek, hogy termékeiket a népgazdaság maradéktalanul hasznosítsa. A mezőgazdasági termelésben lemaradás volt; a kedvezőtlen időjárás miatt a gabonaterme­lés tervét csak 82 százalékra tudták teljesíteni. Albert Cu­ba köszönetét mond azoknak, akik becsületesen helytálltak a munka frontján, s eredmé­nyekben gazdag újévet kíván az érsekújvári járás lakossá­gának. A CSEMADOK, a múlt év­ben is a Szlovák Szocialista Köztársaság Kulturális Mi­nisztériuma irányelveivel össz­hangban tevékenykedett. Az év folyamán állandó feladat­nak tekintették a könyvter­jesztést. Kultúrkincsük ápolói Előadásokat szerveztek a világirodalom légjelentősebb íróiról, költőiről. A könyv- hónap keretében a kor­társ magyar irodalom legki­válóbb alkotásaival, a szovjet, a szlovák és a cseh irodalom nagyjaival ismertették meg a CSEMADOK tagságát. Az év első felében 10 — árusítással egybekötött —, könyvkiállítást szerveztek, s ezeken 18 ezer korona értékű könyv talált gazdára. Az érsekújvári já­rásban 8 énekkar, 20 éneklő csoport, 7 citerazenekar, 11 népi tánccsoport, 7 folklór­csoport, 4 tánccsoport kereté­ben, 2084-en veszik ki aktívan a részüket a nemzetiségi kul­túra fejlesztéséből. Terven felül A CSKP érsekújvári bizott­sága a HH hasábjain mon­dott köszönetét azoknak a mezőgazdasági szövetkezetek­nek, amelyek terven felül ad­tak tejet, húst a lakosságnak. A füri szövetkezet már no­vember 28-án 2374 ezer lite­res eredménnyel teljesítette 1981. évi tervét, és év végéig még 200 ezer liter tejet adott a népgazdaságnak. Ezt a sző- gyéni szövetkezet 400 ezer li­terrel tetézte. Az udvardi Ba- romfiértékesítő Vállalat de­cember elején jelentette az éves terv teljesítését, és utá­na még 85 tonna vágott ba­romfit adott az elárusítóhe­lyeknek. Papp Rezső szik fel a tüzelőolaj-szállítás­ra a megrendeléseket. A há­zakhoz történő fuvarozást a Dunakanyar Vegyesipari Szol­gáltató Vállalat fürge szállítói végzik. Géczy Gabriella — távnllé- tében Zajács Jenöné —, ve­szi nyilvántartásba az igény­léseket. A szállítás mindig és mindenkinek sürgős. Ez sok helyen indokolt, mert helyi­ség. vagy tárolóedények na­gyobb mennyisége híján, gyakran kell kérni az után­pótlást. A lakossági megrendelés na­pi átlaga, soha nincsen 400 li­ter alatt, de sokszor eléri az ezer litert is a téli fűtési sze­zonban. Ezenkívül sok közü­leti megrendelést is teljesíte­nek. Korábban egy tartályko­csi végezte a szállítást, ma már egy 6000 literes és egy 4900 literes hozza a folyékony fűtőanyagot Csepelről. | vagy Százhalombattáról. Burgundia utca A szociális otthon jelentke­zik. Legalább kétszer fordul a nagyobbik kocsi, hogy a meg­rendelésnek eleget tehessenek. A szödligeti KISZ-iskola is várja őket. Üjabb telefon­csengetés. Türelmesen megma­gyarázzák, hogy a korábbi rendeléseket leszállítják, de a többiek csak január negyedi­ké után kapják meg az ola­jat. A két szállítókocsi állan­dóan úton van. Bevált a ház­hozszállításnak ez a formája. A szövetkezet ezért szervezte meg a közelmúltban újabb helyen. Dunakeszin is a la­kossági szolgáltatásnak ezt a formáját. P. R. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom