Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-30 / 25. szám

’xMhw 1982. JANUAR 30., SZOMBAT Színházt levél Országok romlása I Mit tudunk a je­zsuitákról? Keve­set, s az a kevés is nagyon rossz. Ók voltak az el­lenreformáció leg­veszedelmesebb képviselői. Tőlük származik a mondás, mely szerint a cél szentesíti az eszközt. Az egyházi hie­rarchia, a különböző szerze­tesrendek és a papság külön­féle csoportjai között ők vol­tak az arisztokraták: hatal­muk szinte külön egyházat je­lentett az egyházon belül. Rendkívül magas képzettsé­gükkel és az uralkodóházak tagjai körében kialakult be­folyásukkal gyakorta világpo­litikai kérdésékben döntöttek, ha nem is közvetlenül, de a háttérből irányítva. A rend, melyet a később szentté ava­tott Loyolai Ignác, egy har­mincéves koráig hivatásos katona spanyol nemes alapí­tott 1540-ben, Jézus Társasá­gának nevezte magát (Socie­tas Jesu), s eredetileg azt a célt tűzte maga elé, hogy a pápaság (a pápa) fősége alatt egyesítse az egész világot. Szerteágazó lelkipásztori tevé­kenységüket, később'nagy mé­retű misszionárius munkáju­kat is ez a cél vezette. A töb­bi szerzetesrendek hármas fo­gadalma mellé — tisztaság, szegénység, engedelmesség — ezért tettek még egy negyedi­ket is: a pápa iránti feltétlen engedelmességet („sicut cada­ver’’ — mintha holttest len­ne). A jezsuitákra tehát nehéz lenne ráfogni, hogy a legha­ladóbb egyházi rend lett vol­na. És mégis: ennek a rend­nek a nevéhez fűződik egy különös és szokatlan tény: a XVII. századtól kezdve, ü mai Paraguay területén Latin- \ Amerikában, létrehoztak egy teokratikus alapokon álló, va­lamiféle utópisztikus kommu- nisztikus elvek szerint működő jezsuita államot. A XVI. században Dél-Amerika leg­nagyobb részét spa­nyolok hódították meg. Módszereik kegyetlensé­ge legendássá vált — az ős­lakos indiánok tűzzel-vassal való irtása, rabszolgává tétele, embertelen kizsákmányolása közismert tény. Furcsa módon e módszerek ellen először a hittérítők léptek fel, mert ve­lük a kreol (a hódítóktól vagy a betelepülő spanyoloktól származó) földesurak a hitté­rítést akadályozták. Ezek az atrocitások vezettek oda, hogy a jezsuiták 1612-től a spanyol királytól bérelt és nagy ked­vezményeket élvező területe­ken, zárt és védett körülmé­nyek között, úgynevezett re­dukciókat hoztak létre. E terü­leteken az idők folyamán ösz- szesen mintegy harminc tele­pet létesítettek, melyeken körülbelül 150 ezer .indió ős­lakos élt, kemény fegyelem­ben és munkában ugyan, de szabadon, s megélhetésének, ellátásának és védelmének biztosításával. A megtérített indiók földműveléssel, állat- tenyésztéssel, iparral foglal­koztak, az előállított javak ér­tékét közösen élvezték, ma­gántulajdon nem volt, s _ az indiók bizonyos önkormány­zatot is élveztek. E telepek nagy hasznot hoztak, a je­zsuita rend gazdagsága nem kis mértékben az ő munkájuk eredménye 'volt. Ám egy idő után ezt a mintaállamot, „isten országát e földön” ké­nyelmetlennek és , károsnak kezdték találni a kreol földes­urak, a spanyol világi és egy­házi vezetők, maga 'a jezsuita rend. s a pápa is. Túl messzire mentek; példájukat egy olyan világban, mely az elnyomáson, a függőségen, a feltétlen dog- matizmuson és a pragmatikus világi és egyházi politikán alapult. veszedelmesen ha­tott. ’ 1767-ben kíebrudalták a jezsuitákat Paraugayból, s még ugyanebben az évben az abszolutisztikus spanyol mo­narchiával is összeütközésbe került rendet Spanyolország­ból is kitiltják 1773-ban pe­dig maga a pápa (akkor XIV. Kelemen) feloszlatja a rendet (hogy aztán VII. Pius 1814 ben újra visszaállítsa ...) Isten földi országának rom­lásáról 1942-ben Svájcban Fritz Hochwälder, a náci Né­metországból emigrált szak- szervezeti vezető, drámát írt. A szent kísérlet címmel. A náci romlásba süllyedt Német­ország s a náci Németország által romlásba vitt sok ország pusztulása Hochwäldert arra indítja, hogy történelmi ana­lógiákat keressen, s ezeket hajdani jezsuita állam lété­ben találja meg. De nem a jezsuitizmus izgatja, hanem az, hogy egy viszonylag hala­dó,, viszonylag emberi és etikus (vagy a korhoz mérten haladóbb, emberibb, etiku­sabb) államszerű képződmény­nek mint kellett összerop­pannia a világi és egyházi hatalmi érdekek veszélyeztető se miatt. 1942-ben nem volt nehéz a párhuzamot felfedez­ni ebben a náci Németország erőszakos hódításaival, ember­telenségével, durva terrorjá­val. Ilyképpen Hochtvalder drámája jóval több lett, mint egy elbukott utópisztikus egy­házi állam emlékének idézé­se: a humánumot és a hala­dást mutatta fel az antihu- mánum és a vad reakció el­lenében. Innen, hogy jezsuita hősei és az egész jezsuita ál­lam rokonszenvesebbek, mint amilyenek annak idején a valóságban lehettek. Innen, hogy bennük testesíti meg mindazt, ami a már széteső­ben, felbomlóban levő spanyol birodalomban és az ugyan­csak megfogyatkozott erejű, maradi, vakon ellenreformá- ciós katolikus egyházban ki­ütköző rosszal, bűnössel szemben jó. ogy egy mai ma­gyar színház miért veszi elő ezt a negyvenesztendős darabot (melyet egyébként világszerte játszanak)? Aligha azért, hogy a jezsuitákat és a jezsuitizmust megvédje. Sok­kal inkább azt az erkölcsi pél­dázatot akarja felmutatni, mely Hochwälder drámájá­ban máig friss: azt, hogy bár a tiszta törekvéseknek el kell bukniuk, a példa mégsem hiábavaló, az áldozat mégsem fölösleges, mert minden erő­szakkal, fondorlattal és vissza­húzó erővel szemben is vég- sősoroh a „szent kísérlet” végrehajtóié az erkölcsi győ­zelem. A■ Thália Színház előadása ezt a gondolatot húzza alá. Kazimir Károly tőle szokatlan önfegyelemmel és egyszerű­séggel a dráma lényegére koncentrál, s igyekszik ki­bontani azokat a külön embe­ri drámákat is, melyek a je­zsuita „államfő”, Alfonso páter és a spanyol királyi vizsgálóbiztos, De Miura,- s a pápa küldötte, Querini között feszülnek. Hochwälder darab­jától nem lehet elvitatni egy­fajta didaktikusságot; az elő­adás ezt a vonását is igyek­szik enyhíteni. Ugyanakkor nem bocsátkozik erőltetett ak­tualizálásokba; megelégszik annyi utalással és áthallással, amennyi a darabban amúgy is benne van, s amit a néző úgyis világosan megért. Takács István H Egy fecske és tavasz Makádi csöndes rapszódia Sok évig alig hallottunk Makádról, legfeljebb az egy­kor önálló termelőszövetkezet adott hírt magáról. Csöndesen húzódott meg ez a csöppnyi falu a kettős Duna-ág találko­zásában, a Csepel-sziget leg­délibb csücskén. Közben Ma- kádot közigazgatásilag össze­vonták Ráckevével, termelő- szövetkezetét pedig az Arany­kalásszal. Néhány százzal csökkent a lakossága is, ma már népessége alig haladja meg az ezerháromszázat. Szunnyadozni látszott Makád a náddal benőtt partok között. A szórakozás, a pihenés szín­tere is kezdett kívülkerülni a falun, egyre inkább éréZtette hatását a járási székhely, s a makádiakból ez sem váltott ki túl nagy örömet. Magán zeneiskola Ez idő alatt, egy családban esténként muzsikáltak. Né­meth Jenő a termelőszövetke­zet irodagép-műszerésze — eredeti foglalkozását tekintve zenetanár — különböző hang­szereken tanította játszani nagyfiát, akihez előbb csak osztálytársai csatlakoztak, majd egyre többen jöttek az egész iskolából. A zeneszer­számok sem okoztak gondot, mert Németh Jenőnek tucat­nyi saját hangszere volt. A véletlenül kialakult zeneisko­lában tanulhattak a gyerekek pisztonozni, hegedülni, harmo- nikázni, sőt nagybőgőzni is. Divat lett Makádon a zeneta­nulás és a Németh család csaknem kiszorult a lakásá­ból, a harminc muzsikusnö­vendék miatt. Éppen négy éve annak, hogy a helybéli művelődési ház befogadta a magánzenedét és sikerült újabb hangszerek­hez jutni. Megkapták a szi- getszentmiklósi tűzoltózenekar leselejtezett fúvós hangsze­reit. Az irodagépműszerész hasznosította szakmai tudását: ki javítgatta a trombitákat, tu­bákat, kürtöket, amelyeket jól használhattak azok a tanulók, akiknek a szülei nem tudtak zeneszerszámot venni. De vol­tak, akik vásároltak. Rövid idő alatt a makádi családok negyvenháromezer forintot költöttek hangszerekre, ké­sőbb a termelőszövetkezet is juttatott tizenhétezer forintot a zeneiskolának. A hallgatók szépen halad­tak tanulmányaikban, így csakhamar megalakíthattak egy zenekart is. Pontosabban hármat, mert a 37 tagú együt­tesből külön műsorral tudott fellépni a 24 zenészből álló fú­vós- és a 8 tagú vonószene- kar. Sikereikre , mi sem jel­lemzőbb, hogy röviddel a meg­alakulás után — 1979-ben — tizenkilenc szereplésre hívták meg az együttest Pest megyé­ben és az ország távolabbi részeiben. Ezek a számok már csak a múltról mesélnek. Jelenleg 67 tanulója van a makádi mű­velődési ház zeneiskolájának és három különböző korosz­Makádi zenészek, táncosok egy tavaly nyári fellépésen Jelenet az előadásból tályt összefogó zenekara, ame­lyek tavaly összesen 78 mű­sort adtak, s természetesen nemcsak a saját falujukban. Centrum kicsiben A magán zeneiskola létre­jötte óta sok minden válto­zott. Németh Jenő már két éve az Aranykalász Termelőszö­vetkezet függetlenített kultu­rális szervezője, s e beosztásá­ból következően a makádi művelődési ház igazgatója is. — Az egykori téeszközpont épületének első emeletén mű­ködik a művelődési ház — mondta Németh Jenő. — Nem panaszként említem, de elég szűkös körülmények között, bár a nagyterem háromszáz nézőt tud befogadni, de a hangszerraktáron kívül csak két öltözőt használhatunk — és szükség esetén a büfét — a művészeti csoportok meg a szakkörök foglalkozásaira. Igaz, jelenleg tatarozzák az épületet és van reményünk arra, hogy legalább egy új he­lyiséget kapunk. Az Aranykalász évente 270 ezer forintot bocsát a művelő­dési ház rendelkezésére, de a működtetési feltételek között nem szerepel, hogy az intéz­ményt csak a termelőszövet­kezet dolgozói és azoknak gyerekei látogathatják. Ez a téesz művelődési ház a falué. A kiscsoportok tagjai között találunk szigetbecseieket, ló- révieket és ráckeveieket is. Sőt, a félszáz tagú tánccso­portba sokan járnak Kiskun- lacházáról. Viszont többnyire helybéli felnőttek alkotják a népdalkört, a gyerekek érdek­lődésére épül a fotószakkör, a tömegsport céljait szolgálja viszont a 40 tagot számláló asztaliteniszklub. Volt egyszer egy magán zeneiskola, amelyből kinőtt egy komplexitásra ' törekvő közművelődési intézmény. -A kiscsoportok tagjainak túlnyo­mó többsége kötődik valami­lyen szállal az egykori tano­dához, vagy ’ hallgatóihoz. A makádi művelődési ház való­ságos művelődési centrum lett a hangversenyekkel, színházi jellegű gyermekelőadásaival, ismeretterjesztő sorozataival és évente négyszer a helyi ha­gyományokhoz kötődő bálok­kal. Kétségtelen: nem hasz­nálják még a közművelődési skála valamennyi hangját, de gyakorolnak. Kis falu, kis foci? Ismét egy példa arra, hogy az optimálistól nagyon távol álló feltételek között is lehet jó, hasznos közművelődési munkát végezni. Nincs ebben a megállapításban semmi új­szerű, akár sztereotípiának is lehetne . tekinteni. Csakhogy sok helyütt tartja még magát — a „kis pénz — kis foci' mondás mintájára — az a szemlélet, hogy kis faluban, nehéz vagy rossz körülmények között nem lehet eredményt elérni. Ráadásul néha az is el­hangzik: nem érdemes sok energiát befektetni, hiszen a munka nehezen hoz kevéske fejlődést, s ha igen, akkor sem látványos soha. Ez utóbbi vélemény azért veszélyes, mert van igazság- tartalma, csöppnyi falvakban valóban nehéz látványos ered­ményeket elérni. De erre szer­ződtek-e a népművelők? Meri tény, hogy a hivatástudattal, szorgalmasan végzett munka meghozza a gyümölcsét. Erre Kisoroszi, Pócsmegyer, Üröm és Sóskút, Táborfalva és Jász- karajenő mellett példa már Makád is. Kriszt György • • Ot hónapig iskolapadban Tegnap fejeződött be az MSZMP Pest megyei Bizott­sága mellett működő oktatá­si igazgatóságon a tavaly szeptemberben indult öthóna­pos pártiskola. A pártiskolán 43 pártmun­kás, zömében alapszervezeti vezetőségi tag, tanult. Göndics Zoltán, az oktatá­si igazgatóság igazgatója bú­csúztatta a hallgatókat. Az öthónapos pártiskola 47 új hallgatója február elsején kezdi meg majd tanulmányait. Háry János Bábváltozat Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából, a centenáriumi rendezvénysoro­zat részeként a Bábszínház felújítja a Háry János című daljáték bábváltozatát. A jó­részt új szereplőkkel színre kerülő előadást február 1-én mutatják be. A társulat produkciója a korábbi években nemcsak itt­hon, hanem határainkon túl is jelentős sikert aratott. A Ko­dály-művet Harsányt Zsolt és Paulini Béla szövegkönyve nyomán Szilágyi Dezső írta bábszínpadra. A mostani elő­adást is Szőnyi Kató rendezi, a bábokat Bródy Vera, a dísz­leteket pedig Koös Iván ter­vezte. A tervek szerint a Háry Já­nost nemcsak a hazai érdek­lődők tekinthetik majd meg: a budapesti tavaszi fesztivál rendezvénysorozatára érkező külföldi vendégeknek is szer­veznek előadásokat. Centrál kávéház Kiállítás Izgalmas vállalkozásba fo­gott a Petőfi Irodalmi Múze­um és az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem közművelő­dési titkársága: kiállítást kí­vánnak rendezni a valamiko­ri Centrál kávéházban, amelynek helyiségeiben jelen­leg az egyetem népszerű Eöt­vös klubja működik, A Cent­rál kávéház egykor olyan iro­dalmi nagyságoknak volt kedvelt törzshelye, mint Ady Endre, Józsefe Attila, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Kiss József. A szervezők kérik mindazokat, akik vendégei voltak a Centrálnak, hogy em­lékeik felidézésével tegyék teljesebbé a majdani kiállí­tást, s jelentkezzenek szemé­lyesen vagy levélben az Eöt­vös klubban, az V., Károlyi Mihály utca 9. szám alatt, il­letve a 174»—967, vagy a 173— 530-as telefonon. Tv-FIGYELŐ' Műsor. És most hová... — enekelte annak idején könyö­rögve, remegő hangján, a franciák énekes üdvöskéje, Edith Piaf, akinek ezt a dalos kérdését most e rovatcím alatt kell kénytelen-kelletlen megismételni ilyen átigazítás- ban:... és most miről? Tehát, hogy miről is szóljon a soros krónika, amely arra lenne hi­vatott, hogy az elmúlt néhány nap televíziós műsorait fel­idézze, felidézvén pedig * né­hány méltatásra érdemes kép­sort a szabott keretek között méltasson. Ezek a tovahagyott esték azonban nemigen kényeztet­ték el az előfizetőt. Aki hét­főnként úgy veszi kézbe a műsorújságot, hogy a feltétle­nül megnézendő adások címe­it bekarikázza, hát annak nem sok dolga' volt, mert ily sze­gényes kínálat, mint a mosta­ni, már régóta nem szomorí­totta azt a majd tízmilliónyi érdekeltet. Ismétlés követke­zett ismétlés után, meg más­honnan vett film követeti máshonnan vett filmet/ ahe­lyett, hogy legalább egyetlen olyan látnivalót soroltak vol­na be, amely a Szabadság té­ri szerkesztőségek és stúdiók méltánylásra érdemes igyek- vését jelzi.. Volt persze né­hány riportfilm (Érettségi ta­lálkozó, kérdés-felelet a rek­lámról stb.), dehát ezek egyi­ke sem okozott különösebb szellemi izgalmakat. Hatvanhat. Igazságtalanság lenne azonban, ha szó nélkül hagynánk egy-két olyan je­lentkezést, amely némiképp üdítően hatott. Ilyen szellem- pezsdítő egy óra volt például a Hatvanhat című sorozat leg­újabb adása, középpontjában Urbán Lajos államtitkárral, aki a közlekedési és posta ügyi tárca képviseletében társalko­dóit a meghívott vendégekkel. Hogy miket közölt út-, vasút-, meg minden egyéb viszonya­inkról, azt felesleges is újra elmondani, hisz akit válaszai érdekeltek, az úgyis megje­gyezte azokat. (Egyebek között Pest megyei autóbuszjáratok átsorolását is javasolta az egyik vendég.) Dicsérő. jelző­ket érdemel viszont e nyilvá­nos véleménynyilvánítás han­gulata. Ahogyan Bán János­nak e műsorában korábban is, úgy most is kezdéstől befeje­zésig ott mosolygott a kedély, még akkor is, amikor nyil­vánvaló és jogos észrevételek fogalmazódtak meg; magya­rán: orvoslásra váró pana­szok. Kerülve a nagy szava­kat, de azért summázva az igazságot: igazán jó dolog az, ha így tud eszmét cserélni — ráadásul a legnagyobb nyilvá­nosság előtt — az állampolgár meg az, aki e haza lakóinak sorsáért, létének biztonságá­ért a legfelsőbb szinten fele­lős. Ez a . fajta közös gondol­kodás, mondhatni, jelkép: azt sűríti magába, hogy nemcsak kell, de lehet is szót érteni a világnak abban a szögletében, ahol élnünk adatott. Költészet. a Fiatalok órája volt a másik olyan műsor, amelyet hosszabban őrizhet az emlékezet. Noha a műsorúj­ságban kinyomtatott alcím, a megalkuvásról, és á kompro­misszumról való beszélgetése­ket ígért, azért az irodalom meg a politika iránt fogéko­nyabb néző bizonyára közéle­ti költészetünk' állapotának elemzésére figyelt elsősorban, amikor Baranyi Ferencet — ő köztudomásúan idevaló, pi­lisi származék —, meg Her­mann István filozófust hall­gatta Egyikük mondandója sem volt valami vigasztaló. Valóságos igény sincs igazán erre a poézisra, s ennek meg­felelően művelőit sem övezi valami nagy becsület — ilyes­mit sugalltak a kesernyés sza­vak. Nem volt valami örömes dolog ezt hallani. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom