Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-22 / 18. szám
%Müap 1982. JANUÁR 22., PÉNTEK OKUSZ MOSZKVA ÉS LUANDA x Angola ma ismét a nemzet- 8 közi figyelem középpontjában 8 van. A héten lezajlott magas ^ szintű szovjet—angolai tátgya- § lások megerősítették a fiatal S afrikai állam és a szocialista S nagyhatalom kapcsolatát, több 8 olyan megállapodás született, 8 amely hozzájárulhat Angola gazdasági fejlődéséhez. A megállapodások — összhangban a két állam barátsági és együttműködési szerződésével — a közép- és hosszútávú gazdasági, műszaki és kereskedelmi együttműködést szabályozták. A felek megvitatták az SZKP és az MPlA- Munkapárt viszonyát is. Lucio Lara, aki az angolai küldöttséget vezette, hangsúlyozta, hogy a mostani megbeszélések hozzájárulnak % a két ország baráti kapcsolatainak erősítéséhez. Angola eddig is gyümölcsöző együttműködést folytatott a Szovjetunióval: sok ezer szovjet szakértő segíti a gazdaságimunkát, pedagógusok vesznek részt a szakemberképzésben. A Szovjetunió támogatást nyújt Angolának honvédelmi képessége fejlesztéséhez is. Erre azért van szükség — s erre a tárgyalásokon is rámutattak — mert Angola továbbra^ is ki van téve a dél-afrikai rendszer agresszív támadásainak. Az elmúlt évben több alkalommal is betörtek Namíbiából angolai területre, városokat romboltak le, békés polgári lakosokat gyilkoltak a fajgyűlölő rezsim fegyveresei. Ez az oka annak, hogy továbbra is Angolában vannak a kubai katonák, akik annak idején azért érkeztek az országba, hogy elhárítsák a délafrikai agressziót. Gondot okoznak a fiatal népi rendszernek az ellenforradalmi bandák is. Nyílt titok, hogy nemcsak Pretoria, de az Egyesült Államok is támogatja Jonas Savimbi UNITA nevű szervezetét. Ez a terrorcsoport lényeges eredményt nem tud elérni, de tevékenységével gátolhatja a normális építőmunkát. Angola függetlenségének éveiben még egyhónapnyi nyugalmat sem kapott, s valószínű, hogy a támadások tovább folytatódnak. Erre utalt az is, hogy Savimbit kiemelt fogadtatásban részesítették tavaly decemberben, amikor Washingtonba látogatott, s az amerikai kongresszus eltörölte azt a törvényt, amely megtiltotta az Angolába irányuló fegyverszállításokat. Az angolai kormány tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal is. A múlt héten Paulo Jorge külügyminiszter Cocker amerjkai külügyi államtitkárral találkozott Párizsban. Itt ismét elhangzott az amerikai felhívás : a luandai kormány egyezzen ki Savimbivel és távozzanak a kubaiak. Az angolai megnyilvánulások egyértelműek: ilyen alkura a diplomáciai kapcsolat felvételéért cserébe sem hajlandók. M. G. A tanácskozásról közleményt adtak ki Befejeződött a KGST vb ülése Tagországok állásfoglalása a lengyelországi helyzetről (Folytatás az 1. oldalról) lamennyi nép számára előnyös együttmüKödés fejlődését Európában és az egész világon. A KGST végrehajtó bizottságában az országos képviselői határozottan Követelik e káros politika és gyakorlat megszüntetését. Továbo erősítve összefogásukat és kölcsönös együttműködésüket, fejlesztve kapcsolataikat a többi, a béke és a nemzetközi együttműködés megszilárdításában érdekelt államokkal, és biztosítva nyugodt fejlődésüket a KGST-országok szembeszáll- nak mindenfajta mesterkedéssel. A világ valamennyi országa érdekelt a normális nemzetközi kapcsolatok, közöttük a gazdasági kapcsolatok fenntartásában. A kialakult kereskedelmi-gazdasági és műszakitudományos kapcsolatok egyoldalú megszakítása végső soron kárt okoz az ilyen akciók kezdeményezőinek és követőiknek is. A KGST-országok sokoldalú segítséget nyújtanak és fognak nyújtani a testvéri lengyel népnek a felmerült gazdasági nehézségek leküzdéséhez, a népgazdaság normális termelési folyamatának helyreállításához, az ország további szocialista fejlődéséhez szükséges feltételek biztosításához. A szükséges árukat a teljesítési kötelezettségeknél korábban szállítják, segítik pótlólagos szállításokkal, a kooperációs kapcsolatok fejlesztésével és a gazdasági együttműködés egyéb formáinak felhasználásával. Közös erőfeszítések Az együttműködés fejlesztésével kapcsolatos közös erőfeszítések megerősítik a Lengyel Népköztársaság szerepéta KGST-országok szocialista közösségében. A szocialista rend megszilárdítása a Lengyel Népköztársaságban és Lengyelország zavartalan részvétele a nemzetközi munkamegosztásban az európai biztonság és a nemzetközi viszonyok javításának fontos tényezője. A KGST végrehajtó bizottságában az országok képviselői síkraszállnak azért, hogy a Lengyel NépKöztarsasag szuverén intézkedéseit a tovaD- biakban ne használják fel ürügyül a nemzetközi feszültség lOKOzasára es arra, hogy a népé'« figyelmét elvonja«, a bane és a biztonság legfontosabb kérdésemé« megoldásától. Megerősítik országaik változatlan törekvését az enynu- lesi politika folytatasárp., a háborús veszély elhárítására, a jegyverkezesi verseny csökkentesére és a leszerelésre, a bizalom erősítésére, valamint a normális, az általánosan elismert nemzetközi elveken alapuló egyenjogú együttmű- köaés elmeiyítésere vaiameny- nyi állam között. Az együttműködés e íme »yKése A tanácskozásról közleményt adtak ki, amely megállapítja: a tanács ülésszakána« határozataiból eredő feladatoktól vezettetve a végrehajtó bizottság áttekintette az együttműködéssel kapcsolatos munkák menetét, több, a testvéri országok gazdaságfejlesztése számára nagy fontosságú gépipari agazatban. Intézkedéseket irányoztak elő a KGST XXXV. ülésszaka idején aláírt, az egységesített elektronikai elembazis, illetve az annak gyártásához szükséges technológiai berendezések és anyagok létrehozásában való sokoldalú együttműködésről szóló általános egyezmény megvalósítására. Előirányozták azt, hogy meggyorsítják a külszíni fejtőberendezések kooperációs gyártását, a csőtávvezetékek építéséhez szükséges berendezések gyártását, valamint számos energiatakarékos berendezés kialakítása megszervezésének megyorsítá- sát. A KGST szervei és az ágazati nemzetközi gazdasági szervezetek konkrét megbízást kaptak arra, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszakban közösen dolgozzanak ki a kézi munka népgazdasága alkalmazását csökkentő gépeket és berendezéseket, elsősorban a program- vezérlésű ipari robotokat; a precíziós fémmegmunkáló és öntödei berendezéseket; a hidKözös Piac Felfüggesztik a kedvezményt A Közös Piac gyakorlatilag felfüggeszti kedvezményes áron történő élelmiszerszállításait Lengyelországnak. Ki- szivárgott értesülések szerint az Európai Közösségek Bizottsága (főbizottság) strasCOCOM-tanácskozás Ellentétek a szövetségben A tőkés államok szocialista országokba irányuló exportjának ellenőrzésére hivatott testület, a COCOM szerdán Párizsban véget ért tanácskozásán az Egyesült Államok nem tudta szándékainak megjelelő mértékben rábírni szövetségeseit — Japánt és a NA- TO-partnereit — arra, hogy — a lengyel eseményekre is „válaszul” — kibővítsék azoknak a fejlett technológiájú termékeknek a körét, amelyeket nem szállíthatnak a szocialista országokba. Az amerikai küldöttséghez közelálló körök elismerték, hogy a nyugat-európai országok a tanácskozáson kinyilvánították: továbbra is az a szándékuk, hogy részt vesznek a Szibériából Nyugat- Et irópába földgázt szállító csővezeték megépítésében. K RÖVIDEN... JASSZER ARAFAT, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke szerdán a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba érkezett. Ádeni információik szerint Arafat Ali Nasszer Mohammed elnökkel fog tárgyalni. TOVÁBBRA IS zűrzavaros állapotokról érkeznek jelentések Guatemala fővárosából. Kedden Guatemala városban az egyetem környékén heves lövöldözés kezdődött, s a halottakat teherautókkal kellett elszállítani. A junta részleteket továbbra sem közöl, az újságírók elől lezárták az ösz- szecsapás helyszínét. bourgi ülésén úgy határozott, hogy ilyen értelmű javaslatot terjeszt a külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácsülése elé. Az EGK 1980 decemberétől máig három részletben mintegy 6—700 millió" dollár értékű élelmiszert. szállított Lengyelországnak, a világpiaci árnál 15 százalékkal olcsóbban. A harmadik részletből még néhány tétel vár szállításra. Az árengedményt a közös költségvetés terhére írták, illetve kétoldalú kormányhitelekből fedezték. A Washington által kezdeményezett nyugati ellenintézkedések és állásfoglalások nyomán az EGK — hasonló feltételek mellett — valószínűleg nem hajlandó újabb élelmiszerszállításokra. A döntés formálisan a miniszteri tanácstól, tehát a kormányoktól függ. A Gaston Thorn vezette főbizottság előterjesztése azonban az élelmiszerszállítások felfüggesztésére utal. raulikus, pneumatikus és villamos motorok egységesített sorait és egyéb, általános gépipari rendeltetésű termékeket; a mezőgazdaság komplex gépesítéséhez és az élelmiszer- ipari nyersanyagok feldolgozásához szükséges géprendszereket. Azokból a feladatokból kiindulva, amelyeket a kommunista és munkáspártok tűztek ki a KGST-tagállamok lakos-' sága élelmiszer-szükségleteinek teljesebb kielégítése terén, a végrehajtó bizottság in-«, tézkedéseket hagyott jóvá az élelmiszeriparnak a szükséges nyersanyagokkal és anyagokkal történő ellátása, az iparág korszerű, nagy teljesítményű gépekkel történő ellátása területén folytatandó együttműködésről. A végrehajtó bizottság jóvá hagyta az 1982—1983-ra szóló munkatervet, a GKST-nek a nemzetközi gazdasági és tudományos-műszaki szervezetekkel való 1982. évi kapcsolataira vonatkozó intézkedéseket, valamint a tanács folyó' évi költségvetését. Megvizsgálták a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés egyéb kérdéseit is. Jól szervezett munkává! A záróülésen Marjai József, a végrehajtó bizottság elnöke megállapította: az ülés munkája minden szempontból nagy fontosságú volt. Az elmúlt időszakban a KGST titkársága, állandó bizottságai jól szervezett munkával készítették elő a vb ülését, megköny- nyítették és meggyorsították a valamennyi tagállam számára nagy fontosságú határozatok kidolgozását. A KGST munkája a követelményeknek megfelelően korszerűsödik, a végrehajtó bizottság tevékenysége a legfontosabb kérdésekre összpontosul. Marjai József meleg szavakkal köszöntötte Nyikola) Fagygye jevet, a KGST titkárát 70. születésnapja alkalmából, méltatta érdemeit, amelyeket szocialista országok gazdasági együttműködésének megvalósítása terén szerzett. ★ Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, hazánk állandó KGST-képviselője csütörtökön elutazott Moszkvából. * Rekowski nyilatkozata Elítélték a rendelet megszegőit Rakowski elmondta: a Lengyel Egyesült Munkáspárt úgy képzelte el viszonyát a Szolidaritással, hogy az a munkás- osztály mindennapos problémáival, a termelés és a szociálpolitika kérdéseivel, a munkásoknak a bürokráciával szembeni , védelmével foglalkozik, míg a párt maga elsősorban a politikára és az ideológiára összpontosítja figyelmét. Ez az elgondolás azonban nem valósulhatott meg, mivel a Szolidaritás szocialistaellenes tanácsadóinak befolyására fokozatosan jobbra tolódott, a sorozatos sztrájkokkal még jobban szétzilálta az ország gazdaságát és a megegyezés helyett a teljes hatalom megszerzésére törekedett. Ilyen helyzetben, azután, hogy a Szolidaritás vezetésé december 12-én megszavazta az általános sztrájkot, a lengyel vezetés számára nem maradt más lehetőség, mint a szükség- állapot kihirdetése. A szükségállapottal talán a legkisebb árat fizettük Lengyelország megmentéséért és az európai béke biztosításáért — hangoztatta a lengyel miniszterelnök-helyettes. Nem a japán kormány egyeztetett véleményét tükrözte Abe Sintaro külkereskedelmi és ipari miniszternek az a Washingtonban elhangzott keddi kijelentése, amely szerire a tokiói kabinet felkészült az Egyesült Államok szovjetellenes gazdasági szankcióinak követésére — közölték japán külügyi források. * A vatikáni sajtóiroda szerdán este cáfolta, hogy II. János Pál pápa támogatná a Lengyelország elleni amerikai szankciókat. A hivatalos nyilatkozat azután látott napvilágot, hogy Reagan elnök keddi sajtóértekezletén azt állította, hogy a Szentszék helyesli a Lengyelország ellen a szükségállapot miatt bevezetett gazdasági megtorló intéz- 1 kedéseket. Gsnfbsn kerül sor a párbeszédre Sromiko-Haig-találko Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Andrej Gro- miko szovjet külügyminiszter január 26-án Genfben ismét találkozik Alexander Haig amerikai külügyminiszterrel. A találkozó célja, hogy folytassák a múlt év szeptemberéA BT kilenc tagállama a határozat mellett szavazott USA-vété a Gelim-vitában Korzika-szavazás A francia nemzetgyűlés szerdán 329:154 arányban elfogadta azt a törvénytervezetet, amely önálló közigazgatási rendszer létrehozását teszi lehetővé Korzika számára. A tervezet ezután a francia szenátus elé kerül majd, amelynek legfeljebb csak módosítani van joga a dokumentumot, de nem utasíthatja el azt. Az Egyesült Államok szerdán megakadályozta az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Go- lan-fennsíkot törvénytelenül annektáló Izrael határozatban történő elítélését. A 15 tagú testület szerdán tartóit szavazást arról a módosított jordániai határozattervezetről, amelyben javasolták a tagországoknak: vegyenek fontolóra olyan konkrét és hatékony intézkedéseket Izraellel szemben, amelyek rábírnák Tel Avivot a Golan- fennsík annektálására vonatkozó döntése érvénytelenítésére. Egyedül az Egyesült Államok szavazott a határozattervezet ellen, s bár a BT kilenc tagállama a tervezet elfogadására szavazott, az amerikai „vétó” megakadályozta a tervezet elfogadását. A Biztonsági Tanács öt állandó tagja bármelyikének ellenszavazata lehetetlenné teszi' a tervezet határozattá emelését. • Reagan kitart korábbi álláspontja mellett Újabb provokatív nyilatkozat Ronald Reagan amerikai elnök újabb hidegháborús hangvételű nyilatkozatban támadta a Szovjetuniót. A The Los Angeles Times csütörtöki számában megjelent interjújában Reagan azt állította, hogy az Egyesült Államok veszélyes helyzetbe került, és azok az amerikaiak, akik kétségbe vonják a „szovjet fenyegetés” létét, „rossz szolgalatot tesznek hazájuknak”. Reagan elnök azt állította: erőltetett ütemű fegyverkezési terveinek végső célja az, hogy rábírja a Szovjetuniót a „fegyverzetek tényleges és ellenőrizhető csökkentésére”. Hozzátette. hogy az Egyesült Államok csak akkor mond le fegyverkezési programjairól, ha a Szovjetunió már aláírta az amerikai elképzeléseket tükröző fegyverzetkorlátozási egvezményt. A fegyverkezés és a tárgyalás összekapcsolását indokolva Reagan az euroraké- ták korlátozásáról szóló genfi tárgyalások megnyitását is annak tulajdonította, hogy Washington új közép-hatótávolságú fegyverek nyugat-európai telepítése mellett döntött. ben New Yorkban megkezdett eszmecserét. A szovjet fővárosban rámutatnak: a szovjet fél a megbeszélésen a legfőbb célnak azt tekinti, hogy megállapodás jöjjön létre a hadászati fegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalások felújításáról. Ezek a megbeszélések annak idején az Egyesült Államok hibájából szakadtak félbe, s a világ közvéleményének jelentős része sürgeti az újbóli párbeszédet erről a rendkívül fontos, a világ békéjét nagymértékben befolyásoló témáról. A szovjet külügyminisztériumhoz közelálló körök hangoztatják, hogy a szovjet vezetés véleménye szerint nemcsak érdemes, hanem kell is ilyen tárgyalásokat folytatni, hiszen ez jelenti azt az utat, amelyen haladva el lehet kerülni a nukleáris háború fenyegető veszélyét, esély nyílik a fegyverkezési verseny megfékezésére. A tények bizonyítják majd be, hggy ki tekinti komoly lehetőségnek az ilyen tárgyalásokat, s ki akar ezzel csak figyelemelterelő manővereket folytatni? — hangoztatják a szovjet külügyminisztériumhoz közelálló körökben. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, csütörtökön Moszkvában fogadta Janagija Kenszu- ke japán külügyminiszter-helyettest. Janagija hétfőn érkezett Moszkvába, s szerdán kezdett konzultációkat Nyiko- laj Firjubinnal, a Szovjetunió külügyminiszter-helyettesével a két ország közötti kapcsolatokról. valamint a mindkét felet érintő nemzetközi kérdésekről. A Zolnierz Wolnosci csütörtökön a katonai főügyészség tá- i jékoztatása alapján jelentette, 1 az elmúlt héten a katonai > ügyészségek 40 ügybep, 80 pol- i gári személy ellen indítottak i eljárást. A szükségállapot bevezetése, vagyis december 13. óta a katonai bíróságok össze-' sen 129 személyt ítéltek el. Vannak köztük olyanok, akik o szükségállapot előírásai ellenére folytatták tevékenységüket olyan szervezetekben, amelyeknek működését felfüggesztették. A vádlottak egy részét azért ítélték el. mert a közvélemény izgatására szolgáló álhíreket terjesztettek. A Zolnierz Wolnosci beszámolója szerint az elmúlt héten indult eljárás hét személy ellen, akik a szükségállapot kihirdetése után; fizikai és lélektani terrort alkalmazva, kéthetes sztrájkot szerveztek a. Piast bányában. Ugyancsak folyik az eljárás a Ziemowit bányában decemberben lezajlott sztrájk 14 szervezője ellen. A sziléziai katonai körzet bírósága háromévi szabadság- vesztésre ítélte Tadeusz Ko- lodziejskit, a gorzówi regionális Szolidaritás szervezet alel- nökét, aki lázító, az ország védelmi képességének gyengítésére irányuló tevékenységet próbált folytatni a rendőrök és á katonák között. / , A Szovjetunió nem felelős a lengyel szükségállapot kihirdetéséért. A szovjet vezetés azért sohasem tett szemrehányást a lengyel vezetésnek, amiért az hozzájárult a független szakszervezet létéhez. Lengyelország szocialista szövetségesei akkor kezdtek el nyugtalankodni, amikor a Szolidaritás szervezet politikai párttá fejlődött és nyíltan a szocialista rendszer megdöntésére törekedett — jelentette ki Mieczyslaw Rakowski lengyel miniszterelnök-helyettes a Stern című nyugatnémet magazin legfrissebb számában megjelent nyilatkozatában. |