Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-04 / 2. szám
4 ImW W K-mntm 1982. JANUAR 4., HÉTFŐ ZENEI PANORÁMA Munkásművelődés Vácott Jövő — jelenidőben Népszerű művek — hiányérzettel Szentendrén, a Pest megyei I Művelődési Központban ha- * gyomány a karácsonyi hangverseny. Negyedik éve, december húszadika körül egy- egy ismert és kedvelt zeneszerző művei hangzanak el a koncertlátogatók előtt. Gershwin, Johann Strauss és Liszt után idén Erkel-estre került sor. A koncerten a Budapesti MÁV Szimfonikusok Zenekara játszott, Oberfrank Géza vezényletével. A szólisták sorában á megbetegedett Lányi Klára és Ötvös Csilla helyett Ágai Karola és Gábor Artemisz lépett fel, megmentve az előadást. Ez egyúttal program- módosulással is járt. Valószínűleg a próbalehetőség hiánya miatt elmaradt László és Mária duettje a Hunyadi Lászlóból , valamint Melinda áriája a Bánk bánból. A felhangzó bariton-, illetve tenoráriákat Palócz László és Vadas Kiss László énekelte. A műsor a Hunyadi László nyitányával kezdődött, amelyet Erkel egy évvel a darab megírása után alkotott, szerepeltetve benne a mű legszebb és legdrámaibb mozzanatait. Némi hang-pontatlanság és kezdeti színtelenség után, a zenekar ezzel a kedvelt és sokat játszott alkotással megtalálta az utat a hallgatósághoz. Ágai Karola hűen tükrözte Szilágyi Erzsébet áriájában a végzettel vívódó, nyomasztó víziókkal küzdő anya érzelmeit. A La Grange ária nehéz koloratúrjának éneklésekor technikájának csillogásáról is meggyőzött. Gábor Artemisz Gara Mária önfeledten boldog esküvői énekét valószínűleg a kevés próba miatt némileg indiszpo- náltan adta elő. Gara nádor, Gara Mária és Hunyadi László börtönben felhangzó tercett- jében zavaróan hatott a szövegtudás bizonytalansága. Kiemelkedett Gara nádor áriája, Palócz László előadásában. Hangjának szépsége, ereje mellett kitűnő színészi eszközökkel érzékeltette a hatalomvágyat, a jobbágysorból feltört Hunyadiak lenézését. A harmadik felvonás palotása a zenekarnak nyújtott parádés lehetőséget: a verbunkos nagy sikert aratott. Az est második részében Erkel kevéssé ismert operájából, a Dózsa Györgyből hangzottéi a Fegyvertánc, amely magyaros fordulataival, a verbunkosokra jellemző stílusával és ritmusával, sodró lendületével meghozta a vastapsot a zenekarnak. Ugyanebből a műből Dózsa esküjét Vadas Kiss László énekelte. A Bánk bán szövege és zenéje a nemzeti önismeretért és felemelkedésért vívott harc egyik lelkesítő példája. Az opera 1861-es bemutatója óta változatlanul népszerű. A rövid, romantikus Előjáték után Petur bordala, majd Tiborc panasza adott lehetőséget, hogy ismét megcsodáljuk Palócz László színészi és énekesi kvalitásait. Arra is felfigyeltünk, hogy minden szava érthetően szárnyalt. Bánk nagyáriája mindig meghozza a vastapsot. Ügy tűnt, Vadas Kiss László ennek előadására tartalékolta energiáját. Zárószámként Erkel Ferencnek a Nemzeti Színház fennállása ötvenedik évfordulójára komponált Ünnepi nyitánya hangzott el, amelyben a Himnusz és a Szózat egy-egy üteme, lelkesítő verbunkos zene keretében csendült fel. A jól ismert és nagyon szeretett két Erkel-operával, a Hunyadi Lászlóval és a Bánk bánnal nem nehéz közönséget szerezni. Mindkét operának, de különösen a közismert részleteknek a megszólaltatásakor igen magasan áll a hallgatóság mércéje. Ezen az estén azonban hiányérzetünk maradt. Hajós Anna Imponáló számok Eredményes a váci Forte gyárban a dolgozók oktatása, továbbképzése. Az általános iskolai, középszintű és egyetemi oktatásba az 1980—íil-es tanévben újabb tizennégy ember kapcsolódott be. Nagy súlyt fektetnek a felsőfokú végzettségű műszakiak továbbképzésére. Jó alkalmat nyújtanak erre a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Gépipari Tudományos Egyesület szervezésében tartott előadások. A középszintű szakemberek számára ugyancsak biztosított a munkakörük ellátásához szükséges szakmai továbbképzés. A betanított munkások közül negyvenen felújító, korszerűsítő tanfolyamra járnak, A pártoktatás keretén belül hét témakörben, tizenegy csoportban gyarapítja tudását, százhatvankét dolgozó. A legnagyobb érdeklődést a Gazdaságpolitikai kérdések című előadássorozat váltotta ki. A szakszervezet három továbbképzési formában oktatja tisztségviselőit és (tagjait. Kettő ezek közül társadalmunk aktuális kérdéseivel, a harmadik pedig a világpolitika időszerű kérdéseivel foglalkozik. Ebben az oktatási formában háromszáztizenkilencen vesznek részt. A szabad idős tevékenység egyik legfontosabb részét, az ismeretterjesztő előadások jelentik. Nagy a sikere a fortások körében a jogi és a külpolitikai szabadegyetemnek. Miután a dolgozók közül soknak van háztájija vagy kertje, örömmel vették a Hobbym, a kiskert című előadássorozat indítását is. A nők számára szabás-varrás tanfolyamot szerveztek, valamint a Főzőcske — de okosan című, bemutatóval összekötött előadások is az ő érdeklődésükre tart számot. A fiatalokról sem feledkeztek meg. Nagy látogatottságnak örvend az ifjúsági klub és a Nyolcadikosok klubja, amelyre — az Egy üzem — egy iskola mozgalom keretében — a Gábor József Általános Iskola tanulói járnak. Az Utazók klubja csoportos látogatásokat szervez a főváros és környékének múzeumaiba, kiállításaira. A színházbarátok pedig közösen látogatják a fővárosi színházakat Töretlen kedvvel 1/ aptam egy meghívót.' Olvasása közben az volt az érzésem, most érkezett el az a pillanat, amikor el kell dönteni: sírjak vagy vigadjak. A levél első mondata így szólt: Túl vagyunk az 1981-es éven, és így szerencsésnek mondhatjuk magunkat: a cégnek még mindig futja néhány szelet zsíroskenyérre és egy jó forró, citromos teára. Így hűek maradunk hagyományainkhoz és meghívjuk önt... karácsonyfánk alá. A jelzett időben elmentem a karácsonyfához. Edényből mérték a teát, miközben tartott a karácsonyi pénzköltés utolsó, minden tartalékot bevető, lélektanilag talán legfontosabb rohama. Szemlélve tülekedő honfitársaimat, nekem ismét eszembe jutottak a levél sorai: Sok gondunk és bajunk van, néha bizonyára önnek is okozunk gondokat és így rendkívül fontosnak tartjuk, hogy év végén őszinte kázszorítással feloldjunk minden esetleges feszültséget. Megragadott az a törődő, együttérző emberi hangvétel. ami a sorokból sugárzott. Különösen az utolsó mondat ütött szivén: Mi nagyon reméljük, hogy láthatjuk önt és alkalmunk lesz meggyőződni róla, hogy még mindig töretlen kedvvel tekintünk a jövőbe. A kkor, ott, a belvárosi tér kellős közepén, a vén cigányt sirató, nemzetet megríkató, sorsot kihívó költő márvány szobra mellett volt alkalmam er-, ről a töretlen kedvről meditálni. Azóta is állandóan ez jár a fejemben. Szilveszterkor pédául egy szentendrei műteremben külföldiekkel közösen ecseteltünk (megpróbáltuk kihámozni?) a világ eljövendő dolgait. Kelletlenül soroltuk baljós előjeleinket, a feszültséggócokat. Csak meggyőződésünk, hitünk, akaratunk, akarásunk vigasztalt bennünket. Leginkább számvetésünk tarkasága miatt. Pontokba szedett, megtervezett programjaink. egyéni és közös elképzeléseink azért teljesültek. Ekként elkészítettük prognózisunkat is. Mondtuk a magunkét a fa alatt, a műteremben, ismerősök, barátok, egymással kezet fogók: minden rendben volna, csak éppen bizalmunkat, kedvünket ne hagyjuk el. Többen aztán elmesélték, hogy ők ezért mit is tesznek. Volt, aki békealáírásokat gyűjtött, más az olvasmányait emlegette. Goethét, aki azt mondta, hogy sehol nem nyilvánul meg a lángész világosabban, mint a bölcs önmérsékletben. Volt, aki Szent- Györgyi Albert egykori székfoglalóját citálta, amiben megfogalmazta az egyetem hármas feladatát. Elsőként az emberi hivatás gyűjtését, terjesztését és gyarapítását emlegette, majd a nevelés fontosságát ecsetelte. Újabb keletűnek, de nem kevésbé magasztosnak tartotta a haza számára olyan polgárok nevelését, akik el vannak látva a szellem fegyverével. Mindhárom rendkívül fontos — mondtuk az újév hajnalán, s mindezt szinte szóról szóra megismételtük egy másik társaságban is, január másodikén, pótszilveszter ürügyén. Akadt, aki azt mondta, hogy január első felében mást sem csinál, mint maga köré gyűjti kedvelt könyveit, lemezeit, s megpróbál szellemi partnere lenni az alkotóknak. Saját gyarapodása és jobb kedélyállapota érdekében. Mert bízni akar. Ezzel — úgy véli — nem bújik elefántcsonttoronyba, csupán erőt merít. Egy másik ismerős a világhíres pilótát, Saint-Exupéryt idézte: repülés közben soha nem tekinthetjük kulisszának a Földet. Mondtuk a magunkét, mint ahogy mondjuk majd még sokszor ebben a frissen beköszöntött esztendőben. Talán azért, hogy tisztának, vagy legalábbis salaktalannak tartsuk lelkiismeretünket. • S nem azért, hogy megszerzett ismereteinket fitogtassuk. Amikor hazamentem tegnap éjszaka, megvallom, én is elővettem egy könyvet. A két világháború közötti Magyarország legharcosabb újságírójának kötetét. Rögtön az első írásnál nyitottam ki. Olvastam Bálint György gondolatait Az író és a béke ügye címmel, s óhatatlanul eszembe jutottak nyári kalandozásaim az alkotótáborokban, estéli beszélgetések falusi otthonokban. művelődési házakban. Akkor, ott is fölvetődtek a sötét felhőkként tornyosuló baljós jelek, s mi nem győztünk megpróbálni elhessegetni az árnyakat. Egyszerű szaHivatástudat, képesítés nélkül A klubkönyvtárban két fiatal nő mesél életéről, terveiről, mindennapi gondjairól. Postafordultával — Sohasem akartam tanár lenni. Gondolom, azért, mert a környezetemben mindenki erre bíztatott. Aztán mégiscsak ezen a pályán kötöttem ki — kezdi a beszélgetést Tancsu Edit, a felsőpakonyi általános iskola képesítés nélküli tanára. — Szűkebb hazám a Miskolc melletti Mályj község. Jó messzire kerültem onnan! Igaz? Érettségi után Borsodban tanítottam földrajzot, rajzot, testnevelést — még osztályfőnök is voltam. Jelentkeztem közben a főiskolára, de nem vettek föl- Egy évig otthon maradtam. Egy napon arról olvastam az újságban, hogy milyen nagy a pedagógushiány Pest megyében. Kiválasztottam Feisőpakonyt, bár azt sem tudtam, merre találom. Levelet írtam az iskola igazgatójának, aki postafordultával kedvesen értesített, hogy várnak, szükség van rám. Ötödik és hatodik osztályosokat tanítok magyarra és oroszra —, s emellett osztályfőnök is vagyok. Sokan megkérdezték már, hogyan mertem ezt vállalni. Egyszerűen csak belevágtam, de azt nem tudom, hogyan volt hozzá bátorságom. Nem bántam meg! Elsősorban azért nem; mert a tantestület pedagógusai nem hagynak magamra. Senki sem néz le azért, mert képesítés nélküli vagyok. Az előző iskolámban ez bizony másként volt... Talán azért is értenek meg és támogatnak annyira, mert jónéhányan maguk is hasonlóképpen kezdték, és levelező tagozaton, munka mellett szereztek diplomát. Naponta felkészülten Van patronálóm is: Verseghi Tiborné. Segít nekem az órákra és a felvételire való felkészülésben. Neki köszönhetem, hogy már elmúlt a félelmém és nyugodtan lépek be az órákra. Az életem? Nem valami változatos. Négy-öt órám van naponta. Ezen kívül felügyelek vakkal, közvetlenül. Azzal, •hogy nyugalomban, békében, alkotó módon szeretnénk leélni életünket. Darátaim, akiket régóta •*"' ismerek, de azok is, akikkel most kötöttem tartós ismeretséget, ezért is hangoztatták véleményüket. Közgazdasági szabályzókat, ifjúsági parlamenteket, történelemszemléletet, művészeti szövetségek közgyűléseit szóba hozva szórt hangsúlyozták a folytonosságot, az igényesség minden emberre szinte köte- lezihetően meghatározható szükségességét. Talán azért, hogy bizalmunk a jövőért kevésbé legyen aggasztó. S talán ezért is volt fontos Goethe bölcsességének, Szent-Györgyi Albert józanságának az emlegetése. S talán azért lesz Bálint György felkiáltása is nemcsak egy írásjel, hanem vele együtt valamennyien átérezzük felelősségünket. Társadalmunk, az egyén boldogulása, az erkölcs, a kultúra nevében. Ebben az esztendőben jómagam erről szeretnék leginkább meggyőződni. Töretlen kedvvel, boldog kézszorítás kíséretében elmélkedni háromszáznegyven- egynéhány nap múlva, 1982 karácsonya előtt józanságról, önmérsékletről, amikor remélhetően ismét vendégül látnak néhány szelet zsíroskenyérre és egy jó, forró teára. Ú jból meghallgatnám akkor mások tapasztalatait: mit tettünk meditációnk érdekében, mindennapi aggályaink ellen egy esztendő alatt, amikor remélhetően nemcsak idősebbek, hanem bölcsebbek is lettünk. Molnár Zsolt a tanulószobában, részt veszek az osztályom őrsi-, és rajíog- lalkozásain, közös programjain. Este hat-hét óra, mire befejezem a munkát. Akkor kezdem a fölkészülést másnapra. Ez is elvesz három-négy órát- Utána legfeljebb egy kis olvasásra marad idő. Havonta kétszer hazautazom. Szombatonként szoktam mosni, vasalni, vasárnap pedig a kolléganőmmel Pestre utazunk, egy- egy filmet megnézni. Aztán irány Felsőpakony és minden kezdődik elölről... Ám nehogy azt higgye, megbántam valamit, vagy nem érzem jól magam! Pedig lenne miért panaszkodni. Az iskolának összesen két pedagóguslakása van. Sokan betonos, fürdőszoba nélküli albérletben laknak, havi 1000—1200 forintért. Négyen itt kaptunk helyet, az iskola két szertárában. Az óvodába járunk fürdeni- Ez télen egy kicsit kellemetlen. Ennek ellenére sem bánok semmit! A gyerekek és a szüleik úgy érzem, megszerettek. A mamák és a papák eleinte kicsit idegenkedtek attól, hogy nincs képesítésem, de ma már nyugodtak. Részben azért, mert tudják, hogy a középiskolát Sárospatakon, nyelvi tagozaton végeztem, részben pedig azért, mert talán bizonyítottam ÍSu Jóbarát lenni Húsz éves vagyok. A magánélet egyelőre nem foglalkoztat. Jól érzem itt magam. A munkám leköt. Az a legfőbb célom, hogy bekerüljek a főiskolára. Nagyon megszerettem a gyerekeket, a környezetemet és a pedagógusi hivatást. Elmondhatok valamit, amit sokan nem: megtaláltam önmagamat, elégedett ember vagyok! Miközben forró kávé kerül az asztalra, Matuskáné Dimov Éva veszi át a szót: — Akárcsak Edit, én is messziről jöttem Felsőpakony- ba- Szegedi vagyok. Ott érettségiztem és ismerkedtem meg a férjemmel is, aki viszont ebbe a községbe való. Otthon egy utazási irodában dolgoztam, s házasságunk után pedig az Express budapesti központjába kerültem. Aztán két gyermekem született. Három és féléves a lányom, négy és fél a fiam. Igénybe vettem a gyermekgondozási segélyt, mert itt nincs bölcsőde, csak óvoda. Mikor megüresedett a klubkönyvtárosi állás, jelentkeztem. Hat hónapot vártam, mert a két pici miatt nemigen akartak fölvenni. Attól féltek, sokat hiányzóm majd. Két év alatt összesen két hetet voltam távol., A főváros szájában Nagy ürömmel és lelkesedéssel kezdtem a munkához. Annál is inkább, mert hiába vagyunk Budapest szájában, a rossz közlekedés miatt a művelődési lehetőségektől elzárva élünk. Ha színházba megyünk, meg sem várhatjuk az előadás végét, mert akkor lekössük az utolsó vonatot. A taxi meg legalább kétszáz forintért hoz haza. Az én feladatom tehát, hogy itt, helyben teremtsem meg a művelődés, a szórakozás lehetőségeit. Nem könnyű dolog... Tízezer kötetes könyvtárunk van, lehet folyóiratot olvasni. A raktári katalógust már megcsináltam, s nemrég kezdtem el a betűrendest. Amikor elszántam magam a katalógus készítésére, azt sem tudtam, hogyan kezdjek hozzá- Elővettem a szakirodalmat és belevágtam. Ha valami nem ment, akkor irány Dabas; a könyvtár, vagy a művelődési osztály! Így van ez, mind a mai napig. Ha kell, akár hetente fölkeresem őket. A községnek kétezerkétszáz lakosa van. Közülük majdnem négyszázan tagjai a könyvtárnak. Ez így, első hallásra biztosan kevésnek tűnik, de hadd mondjam, hogy ebben a két évben megduplázódott az olvasók száma. Az emelkedést többek között a rendszeres nyitvatartással értem el. Nagyon fontos értekezletnek kel.1 annak lennie, amelyik miatt én bezárom a könyvtárat. | Csel — felnőtteknek Havonta egyszer ovi-mozit rendezünk. Ilyenkor behívom a kint várakozó mamákat, nézzenek körül a könyvtárban. A csel majdnem mindig beválik: újabb olvasót szerzek. Vetítünk a felnőtteknek is, hétfőnként játékfilmeket, három előadásban. Sajnos, a mi hatvan személyes klubunk a legnagyobb terem Felsőpa- konyban. Ez bizony erősen szűkíti is a lehetőségeinket. Tavaly például Koncz Gábor előadóestet szerveztem. A klub tele volt, az emberek érdeklődnek és én boldognak éreztem magam — de nem sokáig! Kiderült ugyanis, hogy az est ráfizetéses volt — mert kevesen fértek be. Igyekszem mindent megtenni, hogy ideszoktassam az embereket. Miután nincs a környéken könyvesbolt, tavaly óta könyvárusítással is foglalkozom. Tagja vagyok a kertbarát és a bélyeggyűjtő körnek, vezetem az ifjúsági klubot- Valahogy úgy alakult, hogy minden csak akkor megy igazán, ha én is ott vagyok. Ezt nem bánom, mert szívesen csinálom. Ebbe nem lehet belefáradni, beleunni. Sikerülni kell! Egyetemre, főiskolára sohasem készültem. Most a magyar—könyvtár szakot szeretném elvégezni, Nyíregyházán. Sikerülnie kell, mert én ezt a munkát semmiképpen sem akarom abbahagyni. Pedig, ha nem vesznek föl, mennem kell! Sok munkám fekszik már ebben a klubkönyvtárban, s tele vagyok további ötletekkel, elképzelésekkel. Szeretem az embereket, s rossz, hogy nem tudok annyit nyújtani nekik, amennyit kívánnék. Kár, hogy passzívak, hogy nem tudják megmondani, milyen programon vennének részt szívesen. Azt mondják, úgy jó, ahogy kitalálom. Ezen változtatni, a szépség, a művészet,, a kultúra iránti igényt feltámasztani nagy feladat — de mégis az enyém lesz! Körmendi Zsuzsa f"T * * * Uzelmann Imre évtizedek óta szénHá7imil7enm vedé,ycs tyűltSje a Jászság régiA Bégéinek. Lakásán már kisebbfajta múzeumot rendezett be kincseiből. Gyűjteményének legértékesebb darabjai a képen látható csengők és kolompok.
