Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-31 / 305. szám

1981. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK A Légy után az Alma Rófusz Ferenc, aki Légy című animációs rajzfilmjéért 1981- ben a filmvilág legnagyobb elismerését, az Oscar-díjat kapta, most az Alma című filmjén dolgozik. Január elején Jancsó-filmek Kalkuttában Három, a közelmúltban ké­szült játékfilmmel vesz részt a hazai filmgyártás az indiai Kalkuttában ..január 3-án meg­nyíló nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában. Az ázsi- a; földrész egyik legrangosabb filmművészeti szemléjén Jan- csó Miklós A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarorszá­gon, Szabó István Mephisto és Zsombolyai János Vámmentes házasság című alkotását vetí­tik. Emellett retrospektív vetíté­si sorozatot is rendeznek Jan- csó Miklós műveiből: öt koráb­bi filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Baráti kör születik Befogadó színház Vácott Ha lassan is, de növekszik azoknak az intézményeknek a száma, ahol színházi előadá­sokat lehet tartani. Az idén Gödöllő kapott színháztermet, jövőre várhatóan befejezik Cegléden a felújítást és Száz­halombattán az építkezést. Minden bizonnyal javulni fog Pest megye színházi ellátott­sága. Persze azért maradnak fehér folitok. A színházikultúra ápolásának csak egyik prob­lémája, ennél nehezebben megoldható, hogy a közönség váljon értőbbé, a befogadás­ban érzékenyebbé. Rejtély és távolság Művészek és népművelők együtt keresik a megoldást. Példa erre Pest megyében a csaknem tucatnyi színházba­ráti kör működése, amelynek foglalkozásain színészek talál­koznak a közönséggel, esetleg egy konkrét előadás megte­kintése után, vagy általáno­sabb értelemben ismerkednek az alkotás folyamatával. Az­tán a gondolati, érzelmi él­mények felidéződnek egy má­sik előadáson és a zsöllyékből érthetőbbé válik a varázslat. De különös módon mégis meg­marad a színház misztikus rejtélye, s megmarad a távol­ság is az alkotók és a befoga­dók között. Ez csaknem törvényszerű. Tanítják iskolában a zenei anyanyelvet, a harmónia tör­vényeit, a vizuális kultúrát, a képi fogalmazás törvényszerű­ségeit. De a csekélyke dráma- irodalmon kívül szinte semmi sem hangzik el a színházmű­vészet jelrendszeréről. Azt nem magyarázzák, például, hogy a rendező milyen esz­közökkel fejezi ki a drámával kapcsolatos mondanivalóját, hogy a színpadon mit jelent egy emelt tér, vagy egy klasz- szikus figura karakterének megváltoztatása. A váci művelődési központ­ban alakuló színházbaráti kör­rel összevont formát akarnak megteremteni. Folytatják a már jól bevált művésztalálko­zókat és ismeretadó előadá­sokat, ugyanakkor az egyesü­leti jelleggel működő csoport önálló befogadó színházat fog fenntartani, országos hírű szí­nészek és rendezők foglalkoz­tatásával. így a kör tagjai részt vehetnek valamennyi próbafázison, sőt közremű­ködhetnek a produkció gya­korlati létrehozásában. Az al­kalmilag verbuválódott társu­lat a váci bemutató után útra kel: elviszik előadásukat olyan kisebb, Pest megyei te­lepülésekre is, ahol a Népszín­ház nem vállal fellépést. Biztosra építeni A tájelőadásokat is vállaló, befogadó színház ötlete Nagy Gézától, a váci művelődés- ügyi osztály vezetőjétől szár­mazik. Gondolatát ifjú Dániel Kornél, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályának fő­előadója fejlesztette tovább. — Ez lényegében kísérlet, hasonló példa nincs az or­szágban — mondta ifjú Dániel Kornél. — Biztosra szeretnénk építeni, ezért úgy gondoltuk, hogy először létrehozunk egy produkciót és közvetlen a be­mutató után, az érdeklődőkből, a közönségből alakítjuk meg a baráti kör magját. A szer­vezet kialakítását csak ezután kezdhetjük el. Szeretnénk, ha minél többen vennének részt, szocialista brigádok, művésze­ti csoportok kollektíván is be­léphetnek, velük együtt na­gyon várjuk a középiskoláso­kat, hiszen Vác diákváros. Római karnevál Az is célunk, hogy mindenki megtalálja a szűkebb érdek­lődésének megfelelő tevékeny­séget, ezért a körön belül szek­ciókat alakítunk. A bemutató időpontját, te­hát a társulás gyakorlati meg­alakulásának dátumát már ki­tűzték: 1982. március 28. A darabválasztás is stílusos: színházról, színészekről szól Hubay Miklós Római karne­vál című műve. A váci elő­adás színpadi ősbemutatónak számít, mert eddig a közönség csak a darab átdolgozott vál­tozatát láthatta televíziós fil­men. Hubay drámáját Ruszt József rendezi, s a szereplők: Ruttkai Éva, Szabó Sándor, Gera Zoltán és Benkö Gyula. Gyors fejszámolás után több százezer forintra taksálható egy ilyen produkció létrehozá­sa. A pénzt részben a megyei tanács támogatásából, részben pedig az egyesület majdani bevételeire alapozva lehet elő­teremteni. — Igen, mert a költségek egy része már csak a bemuta­tó után jelentkezik — folytat­ta a főelőadó. — A színészek­nek sem próbapénzt, sem úti­költséget nem fizetünk, csak előadásonként kapnak tiszte­letdíjat. Természetesen ebben a színházban nem lesz öltöztető, sminkes, kellékes és színpad­mester; egyetlen emberből, áll majd a technikai személyzet. Hogyan tovább? A Római karneválból tíz fellépést terveztek Vácra. S ha a társulat útra kel, a művelő­dési házak hozzávetőlegesen 15 ezer forintért vehetik meg az előadást. A hogyan tovább? — kér­désre nem ez a legfontosabb válasz. Hanem az: sikerül-e a színházbaráti kör elsődlege­sen közművelődési funkcióját egyensúlyba tartani az egye­sületi, társulati szempontok­kal. Kr. Gy. Ha élet zen sí be... Álmodjunk iskolát a jövőnek Krúdy álmoskönyve szerint kellemetlenséggel járó ki­oktatásra számíthat, aki iskolát lát alvás közben. Ébren álmodozni azért érdemes, mert kit ne érdekelne, hogy miféle tanodában kezdi majd az életét a még meg sem született gyermeke? Persze álmodozni csak az optimális feltételekhez közelítve hasznos, miközben nem szakad­hatunk el teljesen a realitásoktól. Hiszen a jövőt kizáró­lag a mából kiindulva és a fejlődés tendenciáinak figye­lembe vételével lehet körvonalazni. Legkevesebb 12 év Az első realitással már akkor szembe kell néznünk, ha meg akarjuk határozni, hogy álta­lános- vagy középiskolát sze­retnénk-e álmodni magunknak a XXI. századra. Tény: a de­mográfiai hullám 1987. és 1992. között eléri a középfokú okta­tási intézményeket, így hoz­závetőlegesen ötven százalék­kal emelkedik majd a nagydiá- kok száma. Ugyancsak a kö­zépiskolák felé fordítja a fi­gyelmet, hogy az ezredforduló­ra átfogó oktatási reform zaj­lik le. — Minden bizonnyal ha­zánkban is kötelezővé válik a középiskolai végzetség — mondta Oberczán József, a Pest megyei Tanács művelődé­si osztályának főelőadója, akit segítségül hívtunk e jövőbe te­kintéshez. — A gyerekek 96 százaléka már ma is részt vesz a középfokú oktatás három szektorában, a gimnáziumok­ban, szakközépiskolákban és a szakmunkásképzőkben. Ám ez a szerkezet már jelenleg sem felel meg minden tekintetben a társadalompolitikai követelmé­nyeknek, mert konzerválja az egyenlőtlenségeket. A különbö­ző iskolatípusok nem adnak egyforma szintű műveltséget, nem teremtenek egyenlő lehe­tőségeket sem a továbbtanu­lásra, sem az általános életvi­telre. Ily módon fékezi a tár­sadalmi mobilitást. Feloldására különféle elkép­zelések alakultak ki; például a tízosztályos általános iskola, amelyet két év szakmunkás- képző, illetve gimnázium kö­vetne. Ez csupán az egyik le­hetőség és bármelyiket is vesz- szük szemügyre, számtalan problémát vet fel a szociológiai szempontoktól a társadalom teherbíró képességéig. Folynak az alternatív kutatások, döntés nincs, de vélemények már ki­alakultak. — Nagyjából ismerem az el­méleti kutatásokat — folytatja a gondolatsort Oberczán Jó­zsef. — Sokakkal egyetértve, nem tartom jó megoldásnak a tízosztályos iskolát. Haszno­sabbnak tűnik, ha a nyolc év­folyamos alapképzésre kötele­zően épülne rá a négy osztá­lyos középiskola, kétszer két osztályra bontva. Az első fe­lében minden diák a korsze­rű műveltséget magába foglaló tananyagot sajátítaná el. A második két évben sem volna túlzott specializálódás, csak például a tanulók egy része jól konvertálható gyakorlati ismereteket kapna, mások a kifejezetten humán területtel ismerkednének. Ezáltal később­re tolódna a pályaválasztás és egységesebbé válna társadal­munk kultúrája. Sci-fi suli-buli A közoktatás korszerűsítésén fáradozók, s vitatkozók vélemé­nye abban megegyezik, hogy az új századforduló hajnalára minden egészséges magyar ál­lampolgár legalább 12 évig fog iskolába járni. Abban sincs véleménykülönbség, hogy meg­változik az oktatási intézmé­nyek belső funkciója: az is­meretátadással azonos rangot kap az emberformálás. Ennek jelei máris mutatkoznak. A tu­domány képviselőinek nagy többsége abban is egyetért: op­timális volna, ha minden gye­rek egy intézményben töltené el a tanulóéveit. Nos, ennek a követelménynek negyedszáza­don belül aligha tudunk meg­felelni. Az általános iskolai hálózat kényszerű és nagymértékű fejlesztését csak a középfokú intézmények bővítésének rová­sára tudtuk megoldani. Mégis Ájruvilág és kultúra A z árutermelés a szocializmuson belül, mint ismeretes, elengedhe­tetlen feltétele a társadalom fejlődésé­nek. Valóban azt látjuk, hogy társa­dalmunkban az áruk változatossága, bősége, kínálata állandóan növekszik. Mi azonban a helyzet a kultúrával? A modern kapitalizmusban az a látszat, hogy a kultúra éppen olyan áru, mint amilyen áru lehet egy tányér, egy ék­szer, a víz vagy a villanyáram. Sőt, egész spekulációs hálózatok alakultak ki a kultúra körül. Hasonlóképpen árunak tűnik minden film, és maga a filmkészítés is. A könyvkereskedelem és a könyvkiadás szintén hasonló képet mutat. Minden könyvkiadó igyekszik legalább egy-két művét feljuttatni az úgynevezett best­seller-listákra, tehát kapós könyvvé tenni az általa kiadottat. Minden könyvkiadónak megvan a megfelelő piackutató apparátusa, és mindenki természetesnek tartja, hogy a regény vagy a verseskötet éppen úgy piaci áru, mint ahogyan az a fogkefe vagy a für­dősapka. Polgári körülmények között általában a színház is hasonlóképpen üzleti vállalkozás: néha sikeres, néha kevésbé sikeres, de ugyanakkor vitat­hatatlan: ez az üzleti vállalkozás vala­miféle kulturális keretben működik. Mindezek alapján azt lehetne hinni, hogy a kultúrának az árutermészete mutatkozik meg abban, ahogyan a kul­túra beleilleszkedik a modern kapita­lizmus áruvilágába. Valójában a kul­túrának ilyen természete nincs. Az igazi kultúrát soha nem termelték áru­ként. Noha időnként megbízói munka- viszonyban voltak a művészek, például az antik görög demokráciában. Perik­lész kétségtelen megrendelője volt jó néhány athéni szobornak, műalkotásnak, de a megrendelésre készült munka nem piacra készül, nem szabadon árusítják, és nem is a maga értékén kel el. A kultúra tehát évszázadokon keresztül nem volt áru. Értékét soha nem az ha­tározta meg, mennyi a beléje fektetett társadalmilag szükséges munkaidő. A történelmi tanulságok ezen az ala­pon azt a véleményt támasztják alá: a művészet egyáltalán nem áru, csu­pán bizonyos körülmények között vál­tozhat áruvá, és használható fel áru­ként. Valóban, a modern kapitalizmus körülményei között egy sor olyan do­log is áruvá válik, amelynek nem kel­lene árunak lennie, amelynek termé­szetéből nem következik ez, amelyet nem áruként termeltek, s nem is áru­ként juttattak a piacra, csak miután oda jutott, vette fel hirtelen az áru jelleg­zetességeit. A kultúra árujellege részlegesen a szocializmusban is mindig megvolt. Nálunk soha nem osztogatták ingyen sem a színházjegyeket, sem pedig a könyveket, mindig létezett műkereske­delem és természetszerűen mindig vol­tak a könyvkiadóknak, a színházak­nak, a filmgyáraknak gazdasági ter­veik, gazdasági mutatóik, és mindig létezett gazdasági, tehát árukérdés a kultúrával kapcsolatban.. Vagyis — gyakorlatilag annak ellenére, hogy a kultúra, a művészet, a művészi termék önmagában nem áru — mégis áruként került forgalomba. Ennek oka pedig az, hogy maga a kultúra ugyan nem áru, de előállítása olyan termékek felhasználásával tör­ténik, amelyeknek árujellege tagad­hatatlan. Ebből következően, ha helye­sen akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy bár az árutermelő világban maga a kultúra, a művészet, a tudomány önmagában egyáltalán nem áru, de működésüknek és terje­désüknek feltételei az áruviszonyok. Ezért is sikerült a kapitalizmusban vi­szonylag könnyen áruvá változtatni az eredetileg nem árujellegű kulturális termékeket. Persze, mindehhez hozzá kell tenni, hogy bármennyire is uralkodnak az áruviszonyok a kapitalizmusban, még , ott sem feltétlenül és minden szem­pontból válik árujellegűvé a kultúra. Egyfelől a kapitalizmus megtanulta sa­ját tapasztalatából, hogy a kultúrára szüksége van, mégpedig olyan módon, hogy a kultúrát bizonyos értelemben kívül helyezze a szokványos társadal­mi viszonyokon. Érthetőbben ez any- nyit jelent, hogy a kapitalizmus is tud­ja, a kultúra fejlesztése nem valósít­ható meg pusztán az áruviszonyokon belül. így jönnek létre a kapitalizmus­ban azok a kulturális alapítványok, melyek a kultúra általános támogatását szolgálják. Hasonlóképpen az állam is kénytelen komoly mértékben kiemelni a kultúrát az áruviszonyok közül. A legtöbb mo­dern kapitalista országban a magán­iskolák mellett alapvetően az állami iskolák látják el az oktatás- feladatát — állami költségvetésből. Szubvenciót kapnak a színházak és egyéb kultúrin­tézmények is. A modern kapitalizmus talán belátta: társadalmi létfeltételei közé tartozik a kultúra speciális támo­gatása. S ez még inkább vonatkozik a szo­cializmusra. A szocializmusban a kul­túra és a kultúra terjesztése a szocia­lizmussal összefüggő, attól elválasztha­tatlan társadalmi cél. Kétségtelen, hogy a szocializmus mint társadalmi rend­szer tartalmában az állandó kulturáló- dás folyamata is benne foglaltatik, hi­szen nélküle minden társadalmi ten­dencia szükségképpen elidegenült for­mát öltene. Tudatosan fel kell használ­nunk azt a törvényszerűséget, hogy a kultúra az árutermelés feltételei kö­zött fejlődik, más szempontból azonban tudomásul kell vennünk, hogy a kul­túra feltételei nem azonosak a kultú­rával. A szocializmusban senkinek nem érdeke a kultúrát áruvá változtatni, ami azonban nem jelenti azt, hogy bi­zonyos kultúrtermékek ne áruként je­lenjenek meg a piacon. Ö sszegzésül megállapíthatjuk, hogy a kultúra árujellegéről folytatott viták skolasztikus viták akkor, ha nem a kultúra történeti vizsgálatán és nem a valóságos társadalmi viszonyok elem­zésén alapul. Hermann István rendelkezik Pest megye néhány olyan intézménnyel, amely al­kalmas lehet a korszerű szerep betöltésére, ilyen például a nagykátai középiskola. S a táv­lati követelmények figyelembe­vételével kezdődik meg a kö­zeljövőben Budaörsön a gim­názium építése. Az utóbbi években az új általános iskolák tervezésének egy részénél is számításba vették, hogy ki- sebb-nagyobb átalakításokkal középfokú intézményként is funkcionálhassanak. Arra senki sem vállalkozhat, hogy felbecsülje: hány közép­iskola építésére telik állami és megyei pénztárcából q.z előt­tünk álló 19 év alatt. Csak ab­ban lehetünk biztosak, hogy épülni fog és abszolút számok­ban nem is kevés. Túlzott bá­torságnak tűnne még az is, ha az építési anyagokról vagy a külső, stiláris jegyekről írnánk. Az talán mégsem haszontalan, ha — a tévedés lehetőségének bátorságával — legalább belül­ről elképzelünk egy két évtized múlva modem iskolát, ahol mindenekelőtt szabad szaladni a folyosón. Igen, mert volna olyan hely, ahol a diák kiélhetné a tíz percre szabott mozgásigényét, tehát olyan zsibongó lenne, ahol nemcsak fegyelmezett, csöndes beszélgetést engedé­lyeznének. A terek, a termek elveszítenék szabályos — szög­letes — geometriai meghatáro­zottságukat. A fegyelmet nem ráerőszakolnák a nebulókra, hanem a nevelési funkció ér­vényesülésével belülről fakad­na a fegyelem. A hatéves gye­rek ugyanott élne, ahol a ti­zennyolc éves ifjú, egymásnak adnák át a helyet a szaktanter­mekben és az uszodában, a KISZ nem öt utcával távolabb­ról patronálná az úttörőszer­vezetet, hanem a pedagógiai munlca szerves részeként volna jelen. S már a tízéves diák is fakultatív rendszerben vá­laszthatná — a kötelező tan­tárgycsoportokon belül — a készségeinek megfelelő isme­retköröket. S az értékelést nem egy számsor valamelyik tagja jelentené, hanem a peda­gógus, valamint a különböző nagyságú közösségek vélemé­nye. Meglehet, ijesztő álom... Még ha álom is... — Tudós típusú pedagógusok kellenének — csóválja a fejét beszélgető partnerem. — A gyerek személyiségéhez jobban alkalmazkodó módszerekkel. meg kell teremtenünk az alko­tó pedagógiát, S a jövő század iskolájában olyan természetes kell legyen a pszichológus al­kalmazása, mint most a fűtőé. Csak így volósíthatjuk meg a képességfejlesztő tanodát. Ké­pessé kell tennünk a pedagógu­sokat arra, hogy koordinálják a családi, a lakóhelyi és a tö­megkommunikációs hatásokat. — Persze nem lehet minden­ki Szókratész, Arisztotelész, Comenius, vagy Eötvös Jó­zsef .., — Szóval, nincs új a nap alatt? — kérdez vissza álmo­dozó partnerem. — Csakhogy ma már többről van szó: nem magányosan oktató egyénisé­gekről, hanem embereket kol­lektívába hasznosan beépíteni tudó személyiségekről. Vitat­hatatlan: ehhez elengedhetet­len az iskolán belüli demokra­tizmus, a jelenlegi tanári kar hatalmi kohéziójának változá­sa. Természetesen a fegyelem és a kötelezettségteljesítés kö­vetelményéről sohasem lehet lemondani. — Akik manapság elhagyják Zsámbék, Eger, Szeged, vagy Pécs főiskolai, egyetemi alma matereit, azok alkalmasak le­hetnek-e objektiven, a szókra- tészi eskü teljesítésére? — Kimondhatom: történelmi felelősségünk, hogy magasabb­ra helyezzük a mércét a peda- góguskévzésben. — Hát persze. Álmodjunk legközelebb egy pedagógiai fő­iskolát. ahová nem jobb híján mennek tanulni a diplomára áhítozók. akik velünk, illetve Ady Endrével vallják, hogy: ..Ha élet zengi be az iskolát... az ember az marad, ami volt: / Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” Kriszt György 3 l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom